demonstráció

címke rss

Forgalomlassító akciót tartanak jövő szerdán budapesti taxisok

Itthon2011.10.25, 13:40

A főváros vezetését próbálják rávenni a taxisok a fix tarifáról szóló tárgyalások folytatására.

Világ forradalmai, egyesüljetek!

Vélemény2011.10.20, 09:36

Világszerte összesen közel ezer városban tiltakoztak az elmúlt hétvégén a világgazdasági válság hatásai, a bankok és a pénzvilág kapzsisága ellen a Szálljuk meg a Wall Streetet amerikai mozgalom követői. Milyen mélyebb válságra mutatnak rá ezek a furcsa megmozdulások?

"Az nem egyezetés, hogy a hatalom előterjeszt, a nép meg elfogad" - útlezárással tüntettek a kormány ellen

Itthon2011.10.13, 16:13

Húsz autó gyűlt össze a szakszervezetek hívására csütörtökön délelőtt Budapesten a Soroksári útnál, hogy útlezárással tiltakozzanak a kormány tervezett intézkedései ellen. Az egyik szervező szerint akkor tudnának eredményt elérni, ha tömegek tüntetnének a kormány ellen, de a kevés résztvevő nem kedvtelenítette el, azt mondta, a mai akcióval csak a figyelemfelkeltés volt a céljuk. Videóriport.

"Az ördöggel is hajlandóak vagyunk cimborálni" - kik vezetik a kormányellenes tüntetéseket?

Itthon2011.10.06, 10:47

A szakszervezeti érdekképviseleten túlmutató mozgalomban kamatoztatná a tavaszi rendvédelmi tüntetéseken megszerzett népszerűségét a két főszervező, Árok Kornél és Kónya Péter. A bohócforradalom és a D-Day kitalálói megosztották a szakszervezeteket, a saját környezetüket is meglepik döntéseikkel, a politikával pedig óvatosan építik a kapcsolatot.

Országossá válik a Wall Street megszállóinak mozgalma

Nagyvilág2011.10.04, 12:48

New Yorkon kívül több mint féltucatnyi városból érkeztek hírek a Wall Street megszállóihoz hasonló tiltakozásokról. A társadalmi egyenlőtlenségek, illetve a pénzügyi rendszer hibái ellen tiltakozók mellett több híresség is kiállt, számuk és ismertségük egyre nő.

"A D-Day a vég kezdete" - tüntetéssorozat képekben

Itthon2011.10.02, 10:40

Csütörtök délután a szakszervezetek a budapesti Clark Ádám téren demonstráltak, és egy Schmitt Pál államfőnek címzett petíciót is átadtak a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársának a különféle kormányzati intézkedések miatt kezdett tüntetéssorozat első napján. Pénteken a pesti Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobornál folytatódott a tiltakozás, szombaton pedig több ezres tömeg gyűlt össze a Kossuth téren .

Elegük van a budapesti taxisoknak

Itthon2011.09.21, 16:44

Rögzített árat és létszámszabályozást szeretnének, többek között ezért tartottak demonstrációt szerdán a Felvonulási téren a fővárosi taxisok. A tüntetők kritizálták a taxizás szabályainak 2012-től tervezett szigorítását is, elsősorban az autók korhatárára vonatkozó előírást. Nézze meg a demonstrációról készült videós beszámolót!

Hatvan embert letartóztattak a londoni szélsőjobboldali tüntetéseken

Nagyvilág2011.09.04, 10:59

Az augusztusi londoni zavargások miatt a brit főváros több kerületében is tilos tüntetni, ennek ellenére egy szélsőjobboldali csoport 1500 tagja a muszlim közösségek lakta kelet-londoni városnegyedeken akart szombat este átvonulni. A helyszínre érkező rendőrök és a demonstrálók közötti dulakodásban többen megsérültek, hatvan embert őrizetbe vettek.

Egyiptomban az új vezetés ellen is sok ezren tüntetnek Kairó főterén

Nagyvilág2011.07.08, 20:32

Sokezres tömeg gyűlt össze péntek reggel az egyiptomi főváros központi terén, ahová délutánra tüntetést hirdettek demokráciapárti fiatalok és az iszlamista Muzulmán Testvériség. A demonstrálók szerint túl kevés reform valósult meg Hoszni Mubarak volt elnök elmozdítása óta.

Repülővel érkező palesztinbarát aktivistáktól tart Izrael

Nagyvilág2011.07.06, 16:16

Készültségbe helyezték az izraeli hatóságokat, mert pénteken több száz, palesztinok mellett tüntető aktivista érkezhet a tel-avivi Ben-Gurion repülőtérre - olvasható a BBC internetes kiadásában. Benjamin Netanjahu szerdán kijelentette, minden országnak joga van ahhoz, hogy kizárja a külföldről érkező bajkeverőket, így Izrael is megteszi majd a kellő lépéseket.

Augusztustól nem hasonlít majd a románra a budapesti zászló

Itthon2011.06.22, 10:16

Döntött Budapest új zászlójáról a Fővárosi Közgyűlés. Az MSZP képviselői nem szavaztak az előterjesztésről. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is.

Bohócforradalom és dudáló autósok - kik és miért tüntetnek a kormány ellen?

Itthon2011.06.16, 09:18

Rendőröket, mozdonyvezetőket, értelmiségieket és sok más csoportot tömörítő érdekvédő szervezetek tüntetnek csütörtökön a kormány politikája ellen. A parlamenthez két rendvédelmis szakszervezeti vezető szervezett "bohócforradalmat", hogy megvonják a bizalmat a kormánytól a nyugdíjszabályok megváltoztatása miatt, az ország szakszervezeti tagjainak jelentős részét tömörítő szervezetek pedig országszerte autós felvonulással és dudálással tiltakoznak, nemcsak a nyugdíjak miatt.

"Nyugodt légkörben" mondott nemet a rendvédelmiseknek Orbán

Itthon2011.06.07, 11:46

Nem engedett a kormány a rendvédelmi szakszervezeteknek, Orbán Viktor kormányfő a reggeli egyeztetésen csak annyit ígért meg, hogy bevonják majd őket a törvény-előkészítésbe. Ugyanakkor hétfőn elfogadták a korkedvezményes nyugdíjak csökkentését vagy megszüntetését lehetővé tevő alkotmánymódosítást, és a szakszervezetek tiltakozása ellenére a fegyveresek nyugdíjára vonatkozó terveket is változtatás nélkül terjeszti a kormány elé kedden a belügyminiszter.

Bohócforradalmat hirdettek a rendvédelmi szakszervezetisek a kormány ellen

Itthon2011.06.06, 19:58

Bohócforradalomnak nevezett tüntetésen vonnák vissza a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatokat a rendvédelmi dolgozók sztrájkbizottságának volt elnökei. A két szakszervezeti vezető hétfőn jelentette be, hogy minden állampolgárt várnak a június 16-i eseményre, a többi szakszervezet később dönti el, hogy csatlakozik-e. A parlament hétfőn fogadta el aazt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi többek között a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjának megszüntetését.

Pintér: Fejezzük be a napot - rendvédelmi tüntetés percről percre

Itthon2011.05.09, 14:28

Füstbombákkal borították ködbe a belvárost, kereplőkkel és dobokkal vonultak fel, és a Parlament parkolóját is elfoglalták a rendvédelmi dolgozók. A Kossuth téren Pintér Sándor belügyminiszter is beszédet mondott, és a "nap" befejezésére szólította fel a résztvevőket. A demonstráció pénteken egész nap tart Budapest belvárosában, a megszorítások ellen tiltakozók csak az éjféli fáklyás felvonulás után mennek haza. Kövesse a tüntetést percről percre!

Füstbe borították a várost a rendvédelmi dolgozók

Itthon2011.05.07, 14:10

Füstbombákkal borították ködbe a belvárost, kereplőkkel és dobokkal vonultak fel, és a Parlament parkolóját is elfoglalták a rendvédelmi dolgozók pénteki tüntetésükön. A Kossuth téren Pintér Sándor belügyminiszter is beszédet mondott és tárgyalásra hívta a szakszervezetek vezetőit hétfőre. A hivatásuk védelme érdekében szervezett tüntetés egész nap tartott, rendbontás nélkül ért véget, de a tüntetők többször is eltértek a menetrendtől.

Indulatos tömeg előtt mondott beszédet Pintér

Itthon2011.05.06, 21:25

Elmaradt túlórapénzt ígért a tűzoltóknak Pintér Sándor belügyminiszter péntek délután a Kossuth téren, a rendvédelmi dolgozók tüntetésén. A belügyminisztert beszéde közben többször is lehazaárulózta és kifütyülte a tömeg. Pintér szerint a tüntetők által kifogásolt dolgokról "ilyen hanggal" nem lehet tárgyalni, de hétfőre tárgyalást kezdeményezett a szakszervezetekkel. "Fejezzük be a napot" - mondta Pintér.

Egész nap tüntetnek a rendvédelmi dolgozók Pesten

Itthon2011.05.06, 08:56

Szinte egésznapos tüntetést tartanak Pesten a rendvédelmi dolgozók, akik már pénteken délelőtt 10 órától gyülekeznek, és esti fáklyás felvonulásuk éjfélkor ér véget. Több területet lezárnak, várhatóan dugó lesz a Belváros környékén.

Magyarbánhegyesre megy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület

Itthon2011.04.20, 08:14

Hajdúhadház és Gyöngyöspata után újabb demonstrációt tart a Jobbik a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel összefogva. Szerda este a Békés megyei Magyarbánhegyesen tiltakoznak egy nemrégiben történt brutális gyilkosság ellen.

Negyven polgárőr kezd járőrözni Magyarbánhegyesen csütörtöktől

Itthon2011.04.20, 20:43

Erőszakmentességet hirdető demonstrációt tartott szerdán a Jobbik Magyarbánhegyesen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület biztosítása mellett, amelyen egy jobbikos politikus is beszédet mondott. Szerinte ugyan nem esett szó a cigányokról, de a Független Hírügynökség szerint úgy fogalmazott, hogy a "csavargó fajt" az emberi társadalom hasznos tagjaivá kell nevelni. Elmondása szerint negyven polgárőr kezd járőrözésbe a településen csütörtöktől.

Készülnek a rendőrök a magyarbánhegyesi jobbikos tüntetésre

Itthon2011.04.20, 17:05

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület biztosítása mellett tüntet szerdán a Jobbik a Békés megyei Magyarbánhegyesen, de a helyi rendőrség is készül figyel a rendezvényre. A párt egy helyi kocsmáros halála miatt tart "erőszak elleni" demonstrációt. A helyi roma önkormányzat vezetője szerint a romákat nem érinti a demonstráció, és nem foglalkoznak vele, a jegyző szerint pedig "nem szabad messzemenő következtetéseket levonni" a Jobbik által felemlegetett halálesetből.

"A nagyra nőtt hatalom nagyot bukik" - tüntetett az LMP az új alkotmány ellen

Itthon2011.04.17, 18:06

"Mi mind egyéniségek vagyunk!" - skandálták a színházi maszkot viselő emberek a Brian élete című film szövegét az LMP budapesti tüntetésén, amelyen az új alkotmány ellen tiltakoztak. A néhány száz tüntető előtt Schiffer András frakcióvezető arról beszélt, hogy a Fidesz, amely "az elmúlt húsz évből semmit nem tanult", 2014-ben meg fog bukni.

A Jobbik Hajdúhadházon, az LMP Budapesten tüntet

Itthon2011.04.17, 13:58

A közbiztonságért demonstrál vasárnap a Jobbik Hajdúhadházon, ahol egy hete a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröznek. Budapesten az LMP tüntet délután az új alkotmány ellen, kora este pedig a Holokauszt áldozataira emlékezve tartják meg az Élet Menete fáklyás felvonulást.

Eláztatták az Andrássy utat a panaszos tűzoltók

Itthon2011.04.16, 19:34

Légvédelmi szirénával, mankóra támaszkodva, vállukon koporsóval kezdték 24 órásra tervezett demonstrációjukat szombaton délelőtt a rendvédelmi szervek dolgozói, majd a tűzoltók a Kossuth tér felé menet füstbombákat dobáltak és a tűzcsapokat kinyitogatva elárasztották az Andrássy utat. Vasárnap délelőttig maradnak a Kossuth téren a tüntetők, akik nem akarják, hogy a kormány elvegye a korkedvezményes nyugdíjukat.

Ultimátumot adtak a kormánynak a rendvédelmi dolgozók

Itthon2011.04.17, 10:34

Kevesebb mint ötven tüntető Kossuth téri virrasztásával folytatódott szombat éjszaka a kormány nyugdíjlépései ellen tiltakozó rendvédelmi dolgozók tüntetése. A szervezők szerint, ha nem jutnak egyezségre a kormánnyal, újabb demontráció lesz.

A rendőrség feljelenti a jogsértő Andrássy úti tüntetőket

Itthon2011.04.16, 21:16

A két rendvédelmi szervezet szombaton kezdődött tüntetésén a rendőrség szerint több jogsértés történt, ezért a hatóság megteszi a szükséges lépéseket.

"Tépjük szét!" - több ezren tüntettek az alkotmányozás ellen

Itthon2011.04.15, 22:50

A kisebbségek jogait hiányolták, a házassággal, a magzati élet védelmével kapcsolatos és a romákat érintő intézkedések miatt kritizálták a Fidesz-KDNP új alaptörvény-tervezetét a szónokok az Egymillióan a magyar sajtószabaságért nevű Facebook-csoport pénteki tüntetésén.

A romák közt járőrözők szerint egyre több helyre hívják őket

Itthon2011.04.05, 10:44

Bár a kormány kemény fellépést ígért a romák lakta környékeken járőröző szervezetekkel szemben, a Jobbikhoz kötődő polgárőr-egyesület egyelőre zavartalanul működik, és a felröppent hírekkel ellentétben tervezi megjelenését Hajdúhadházon is. A szervezet vezetője szerint épp azért van némi zavar a járőrözés időpontjával, mert népszerűek lettek, és sok helyre hívják őket.

Mindenki ideges Hejőszalontán a polgármester szerint

Itthon2011.04.04, 17:13

Feszült a helyzet a polgármester szerint Hejőszalontán a Jobbik hétvégi tüntetése után. A Borsod megyei település polgármestere úgy fogalmazott, hogy célt ért a Jobbik "hisztériakeltése", és sokan összevesztek a hétvégén a párt által a "cigányterror" ellen meghirdetett demonstráció óta. A Jobbik közleménye szerint Hejőszalontán vasárnap megvertek egy asszonyt, aki felszólalt a tüntetésükön.

A rendőrség is készül a Jobbik hejőszalontai demonstrációjára

Itthon2011.04.02, 14:45

Rendőrök igazoltatják a Hejőszalontára érkezőket a település határában - közölte a Független Hírügynökség. A Borsod megyei faluban este jobbikos képviselők részvételével felvonulást tartanak "Demonstráció a cigányterror ellen" címmel. Szimpatizánsokra és ellentüntetőkre is számítanak a településen.

Kukázás miatt előállítottak egy demonstrálót a fővárosban

Itthon2011.03.11, 07:10

Előállította a rendőrség azt a férfit, aki utcai kukázásra szólított fel több embert csütörtökön a főváros VIII. kerületében. A demonstrációval az önkormányzat kukázást tiltó rendelete ellen tiltakoztak.

A Jobbik szerint a kormány olyan, mint egy strucc

Itthon2011.03.06, 21:56

A Jobbik gyöngyöspatai tüntetésén Vona Gábor elnök a közbiztonság javítására szólította fel a kormányt. Az ellenzéki párt alelnöke pedig azt mondta, hogy bár a kormány tagadja, a bűnözés rendkívüli mértékben megnövekedett az országban.

Kondigépnek is bevált az embervontatású mopedautó

Auto2011.02.22, 10:32

Az Európai Uniótól eltérő, a mopedautósok számára hátrányos szabályzásra hívta fel a figyelmet Bander Ferenc, aki hat napon és százhúsz kilométeren keresztül húzta mopedautóját. Elkísértük az utolsó, budapesti szakaszon.

Több százan tüntettek Berlusconi villájánál

Nagyvilág2011.02.06, 19:43

Silvio Berlusconi lemondását követelve több százan gyűltek össze vasárnap az olasz kormányfő Milánó mellett található villájánál. A rendőrségnek sikerült távol tartani a háztól a demonstrálókat.

Borsodban demonstrált a Jobbik

Itthon2011.02.03, 21:49

Csütörtökön este a Jobbik a Borsod megyei Lakon a tüntetett, a tömeg a beszédek elhangzása után végigvonult a településen.  Rendbontás nem volt.

Tesco áruházaknál tüntettek vállalkozók

Gazdaság2010.12.22, 20:05

Vidéki Tesco áruházak előtt tiltakozott a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ), mert véleményük szerint az áruházlánc nem fizetett ki 80 millió forintot egy építési vállalkozásnak. A Tesco visszautasította a vádat. 

Szakszervezetek tüntetnek a Roosevelt téren

Itthon2010.12.04, 13:43

Három szakszervezeti tömörülés tart tüntetést a budapesti Roosevelt téren, többek között a 98 százalékos különadó és a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolása ellen. A kormány szerint az akció hiteltelen.

Polgári engedetlenségre készülnek a tüntetéstől eltiltott devecseriek

Itthon2010.11.17, 20:47

A rendőrség elutasítása ellenére meg akarják tartani a szervezők a péntekre tervezett demonstrációt Devecsernél. A károsultak akár polgári engedetlenségre is készek azért, hogy hiteles tájékoztatást és teljes kártérítést kapjanak. A rendőrség azt ígéri, jogsértés esetén intézkedni fognak.

Megállították a tiltakozók a német atomvonatot

Nagyvilág2010.11.05, 21:01

A sínekhez láncolták magukat a tiltakozó környezetvédők, és ezzel már közvetlenül a franciaországi indulás után megállították azt a vonatot, amely atomhulladékot szállít a németországi Gorlebenbe. A hulladéktároló környékére idén 30 ezer tüntetőt várnak a nagy erőkkel készülő hatóságok. Németországban a múlt héten döntöttek az atomerőművek üzemidejének meghosszabbításáról.

Elzavarta a rendőrség a Parlament előtt kolduló polgármestert

Itthon2010.09.27, 14:39

Be nem jelentett tüntetésnek minősítette a rendőrség, ezért feloszlatta a Békés megyei Magyardombegyház mintegy 15 lakosának demonstrációját a budapesti Kossuth téren. A falu polgármestere szerint nem tüntettek, hanem koldultak, működésképtelen településüknek kérnek támogatást.

Benyomultak a polgármesteri hivatalba a felsőzsolcai tüntetők

Itthon2010.07.07, 13:40

Tüntettek a felsőzsolcai árvízkárosult családok a helyi polgármesteri hivatal előtt. A demonstráción mintegy kétszázan vettek részt, egy embert állítottak elő rendzavarásért. A tüntetők szerint az önkormányzat nem törődött velük árvíz idején, miközben visszatartja az azóta érkezett adományokat.

Útbontással fenyegetnek az M7-es alvállalkozói

Archívum2010.07.06, 11:34

Figyelemfelkeltő akcióba kezdtek útépítőcégek miután nem kapták meg járandóságukat. Amennyiben nem teljesítik követeléseiket, utak elbontásába kezdenek.

Ultimátumot adott a tüntetőknek a thai kormány

Nagyvilág2010.05.16, 12:03

Kijárási tilalom bevezetésével és táboruk felszámolásával fenyegette meg a thaiföldi kormány a főváros egyes részeit hetek óta megszállva tartó vörösinges tüntetőket. Az ultimátumban távozásra szólították fel a tüntetők táborában tartózkodó nőket és gyerekeket, aminek ők eleget is tesznek. A hadsereg felsorakozott a tábor közelében, de szemtanúk szerint a tüntetők a város egy másik pontján kezdtek gyülekezni.

Bankostrommal és könnygázzal ünnepelnek a görögök

Gazdaság2010.05.01, 16:41

Görögországban már könnygázt is bevetett a rendőrség a demonstráló tömeg oszlatására, Szalonikiben fiatalok bankokra és egyéb pénzintézetekre támadtak a bércsökkentési tervek ellen tiltakozva. Május 1. több országban a munka napját jelenti, az adósságválsággal és megszorításokal küzdő Görögországban ezt most így ünneplik.

Demonstrációra készülnek az adóellenőrök

Itthon2010.02.23, 19:35

Keresetük drasztikus csökkenése és feladataik megszaporodása miatt elégedetlenkednek az APEH és a VPOP dolgozói. Szakszervezeteik levélben kértek segítséget a miniszterelnöktől, amelyben közölték, tüntetésre készülnek.

Sok rendőr vigyázta az antifasiszta demonstációt

Itthon2010.02.13, 21:29

Közel háromszázan vettek részt a fővárosban szombaton rendezett antifasiszta demonstráción. Az erős rendőri biztosítás mellett tartott rendezvényen több MSZP-s vezető is megjelent.

Több embert őrizetbe vettek egy baloldali tüntetésen Bécsben

Nagyvilág2010.01.29, 22:40

Mintegy 500 ember tiltakozott a Bécsi Korporációs Szövetség bálja ellen pénteken Bécsben, a tüntetők közül több embert őrizetbe vettek. A demonstrációt - amelyre korábban nem adott engedélyt a rendőrség - este nyolc körül oszlatták fel a rendőrök.

"A bankoknak mennyit adtak?" - tudósítás a koppenhágai klímatüntetésről

Itthon2009.12.13, 12:15

A valaha volt talán legbonyolultabb egyenletet kellene megoldaniuk a koppenhágai klímacsúcson a világ vezetőinek, akiket egy szombati tömegtüntetés is emlékeztetett a probléma súlyosságára. Ha a bankok megmentésére dollárbilliókat költöttek, akkor miért sajnálják a milliárdokat az éghajlatváltozás által leginkább sújtott szegény országoktól?  - tették fel a kérdést a tüntetők, akik közül ugyanakkor többen is kétkednek a koppenhágai konferencia sikerében. Az [origo] helyszíni tudósítása a nagy történelmi kérdéseket is feszegető felvonulásról.

Újabb tejtermelői demonstráció lehet

Archívum2009.11.26, 15:54

Nem kizárt egy újabb tejtermelői demonstráció sem, amennyiben a demonstrációs bizottság megbízottai nem tudnak eredményes tárgyalásokat folytatni, az agrártárca, a feldolgozók és kereskedők képviselőivel - közölte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese, a demonstrációs bizottság vezetője csütörtökön Budapesten a Tej Média Klub rendezvényén.

Tüntetnek a BÉM mellett és ellen is

Archívum2009.11.14, 12:18

Két demonstrációt is szerveztek szombaton egy Miskolc melletti céggel kapcsolatban: több százan a gyár bezárása mellett tüntetnek, több százan pedig az ellen.