Demokratikus Koalíció

címke rss

Pénteken jelentik be az ellenzéki összefogást

Itthon2014.08.14, 18:11

Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt is részt vesz a baloldali ellenzéki pártok budapesti választási együttműködéséről szóló megállapodás bejelentésén, amelyet pénteken 11 órakor rendeznek - értesült az Origo.

Sorra érkeznek a feljelentések az E.ON-gázüzletág felvásárlása miatt

Gazdaság2014.08.14, 15:55

Hűtlen kezelés gyanújával a Demokratikus Koalíció is feljelentést tesz az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt - közölte Varju László a párt országgyűlési képviselője, a DK elnökségi tagja. A hanyag döntéssel szavai szerint több száz milliárd forintos kár keletkezett, amiért azoknak, akik a döntést meghozták, felelniük kell.

Mindenkivel kiegyezett az MSZP, magával is

Itthon2014.08.13, 17:00

Elhárult az akadály az ellenzéki összefogás elől Budapesten, miután az MSZP engedett Óbudán. Megvan a helyi megállapodás az Együtt–PM-mel és a DK-val Zuglóban is, Angyalföldön pedig az MSZP adja a közös polgármesterjelöltet, de várhatóan a képviselői helyekért a DK és az Együtt–PM közösen indul a szocialisták jelöltjeivel szemben.

Elemzők szerint az MSZP túl sokat akart

Itthon2014.08.12, 15:54

A MSZP makacsságával magyarázták az Origo által megkérdezett politikai elemzők az Együtt-PM azon lépését, hogy önállóan indulnak az október 12-i budapesti helyhatósági választáson. Véleményük szerint ebből a helyzetből a kisebb balliberális erők profitálhatnak a szocialisták kárára.

Nem lesz összefogás Budapesten - vagy mégis lesz?

Itthon2014.08.12, 19:36

Az MSZP miatt nem jöhet létre Budapesten széles körű ellenzéki összefogás - állítja az Együtt-PM. A pártszövetség arra jutott, nem vitáznak tovább a szocialistákkal, és inkább önállóan indul a választáson. Az MSZP-ben értetlenül fogadták az Együtt-PM bejelentését, mondván: közel volt a megállapodás. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke szerint lesz is.

Tovább a birkóznak a baloldali pártok

Itthon2014.08.11, 11:31

Az V. kerületben, Zuglóban és Kőbányán is birkózik még egymással az Együtt-PM, a DK és az MSZP, hogy elsimítsák az egyelőre a fővárosi ellenzéki összefogás útjában álló nézeteltéréseiket. Az Együtt-PM szeretné még hétfőn lezárni a tárgyalásokat, de a szocialisták szerint ez nem biztos, hogy sikerül.

Átírta az MSZP a megállapodást

Itthon2014.08.09, 22:32

Az Együtt-PM kész önállóan indulni a budapesti önkormányzati választáson. Azt követően döntöttek így, hogy az MSZP a megállapodás ellenére több kerületben nem a megbeszéltek alapján alakította ki a pozíciókat. Lapinformációk szerint Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt-PM-től és a DK-tól.

Totális patthelyzetet is hozhat az ősz Budapesten

Itthon2014.08.08, 17:59

Patthelyzetet is hozhat az önkormányzati választás Budapesten, ha egyik oldal sem lesz képes több mint 13 kerületet megnyerni. A mandátumok számát döntően befolyásolhatja a kompenzációs lista, ahol a baloldal a koordinált indulás miatt már jelentős hátránnyal indul.

Nyilvánosak, de átláthatatlanok a trafikpályázatok

Itthon2014.08.06, 17:19

Nyilvánosak lettek a trafikakták, a Demokrtaikus Koalíció VIII. kerületi irodájában lehet hozzáférni a dokumentumokhoz. Bár a fejlesztési minisztérium szerint minden aktát átadtak, a helyszínen kiderült, több település irata is hiányzik. Az viszont kiderült, hogy az értékelési lapokról éppen az értékelést felejtették le a bírálók.  

Kemény feltételeket szabna az MSZP harcos szárnya az összefogáshoz

Itthon2014.08.06, 16:26

Több Együtt-PM-es és DK-s polgármesterjelölt visszaléptetését, egyes kerületekben több befutó listás helyet, illetve saját képviselőjelölt indítását követeli az MSZP egy meghatározó köre a két másik baloldali párttól. Ez a feltétele az összefogásnak, és annak, hogy Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt lehessen. A DK már jelezte: nem nyitják újra a tárgyalást, nem fogadnak el további feltételeket.