Dél-Korea
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Észak-Korea
- Szöul
- Japán
- Kína
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Közös hadgyakorlatot tervez az USA és Dél-Korea
Barack Obama amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni szövetségesét, Dél-Koreát. Pár órával később a Fehér Ház közleményben tudatta, hogy a két ország közös hadgyakorlatot fog rendezni válaszul a keddi észak-koreai támadásra.
Civil áldozatai is vannak az észak-koreai ágyúzásnak
Két civil is életét vesztette a keddi észak-koreai ágyúzásban a Dél-Koreához tartozó Jonpjong szigeten. Őket szerdán találták meg a romok között. Velük négyre emelkedett a támadás halottainak száma.
Észak-Korea, az irracionális erő
Magyar idő szerint kedd reggel Észak-Korea tüzet nyitott egy dél-koreai szigetre, amivel az egyik legsúlyosabb konfliktus kezdődött meg a két ország között, amióta 1953-ban befejeződött a koreai háború. Miért ésszerűtlen és önmagára káros az északi rezsim lépése, és kivel szükséges mégis üzletet kötnie annak, aki semlegesíteni akarja kiszámíthatatlan erejét?
Elítéli az észak-koreai katonai akciót a magyar kormány
Észak-Korea agressziójának tartja a keddi koreai katonai incidenst a magyar kormány. A Külügyminisztérium támogatásáról biztosította Dél-Koreát.
A végtelen háború - miért feszül egymásnak a két Korea?
Több mint fél évszázada áll egymással hadban a két Korea, a hidegháború elején kirobbant véres konfliktus ugyanis 1953-ban békeszerződés nélkül ért véget. A két ország között azóta is vannak incidensek, ezek közül a mostani tüzérségi támadás volt eddig az egyik legsúlyosabb. A BBC információi alapján összefoglaljuk a koreai háborús múltat.
Halottjai is vannak a két Korea összecsapásának
Több száz tüzérségi lövedéket lőtt ki egymásra Észak- és Dél-Korea egy, a két ország határvonalának közelében felvő dél-koreai szigeten. A dél-koreaiak szerint a támadásban két katonájuk meghalt, többen pedig megsebesültek. Az észak-koreai hadvezetés szerint Dél-Korea lőtt először, amikor nagyszabású tengeri hadgyakorlatot folytatott a térségben, a déliek szerint viszont az északiak támadták meg őket. A fegyveres összecsapás az egyik legsúlyosabb konfliktus a két ország között, amióta 1953-ban békeszerződés nélkül befejeződött a koreai háború.
Lezuhant egy dél-koreai felderítőgép
Lezuhant gyakorlórepülés közben egy dél-koreai felderítőgép. A repülő alacsonyan manőverezett, a két pilótáról egyelőre nincs hír.
Csak az elvárható minimum teljesült a G20-csúcson
Az árfolyamszabályozás, valamint a vitatott kereskedelmi kérdések terén továbbra sem jutottak túl az általánosságokon a G20 csoport pénzügyi vezetői a szöuli csúcsértekezleten. Konkrét eredmény mindössze a már korábban elfogadott IMF-reform és a szigorúbb bankszabályozás jóváhagyása.
Süllyed egy dél-koreai hadihajó, mert halászhajónak ütközött
Egy tengerész meghalt, kettő eltűnt, amikor egy nagy halászhajónak ütközött egy dél-koreai hadihajó. A hadihajó süllyedni kezdett, a halászhajónak nem esett komoly baja: a két eltűnt tengerészt helikopterekkel keresi a koreai hadsereg.
Átlőttek a déli oldalra észak-koreai katonák
Észak-koreai katonák lövéseket adtak le a dél-koreai oldalon állomásozó katonákra hírügynökségi jelentések szerint. Ez a világ egyik legjobban őrzött területe, és feltehetően most először történt lövöldözés a határvonalon.
Éles árverseny a Toyota és a Suzuki között, nem oldják fel a Vatikán számláit
Élethalálharcot vív a Toyota és a Suzuki Indiában az olcsó autót keresők kegyeiért, nem oldják fel a Vatikán bankjának befagyatott számláit; a vártnál nagyobb mértékben bővült a kínai gazdaság a harmadik negyedévben - külföldi gazdasági lapszemle.
Az IMF-találkozó sem tudta feloldani a valutaháborút
A Nemzetközi Valutalap éves közgyűlésén sem sikerült megoldást találni a nemzetközi piacokat is feszültségben tartó valutaháborúra, így a G20 novemberi tanácskozására halasztották a vita folytatását - írja a Wall Streeet Journal. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója annyit mondott, hogy az IMF nagyobb szerepet fog magára vállalni az árfolyamproblémák kérdésében.
Ismét tengeri hadgyakorlatba kezdett az USA és Dél-Korea
Három héten belül másodszor tart közös tengeri hadgyakorlatot az USA és Dél-Korea. A több mint másfél ezer katona az észak-koreai tengeralattjárók támadásának elhárítását gyakorolja.
A két Korea a háború határán áll egy orosz topdiplomata szerint
Ha tovább nőne a feszültség a két Korea között, az már a háború kitérését jelentené az orosz helyettes védelmi miniszter szerint.
- címkék:
- Észak-Korea
- Dél-Korea
- Címkefelhő »
Három ember halálát okozta Dél-Koreában a Kompaszu tájfun
Legalább három ember meghalt, amikor elérte Dél-Koreát a Kompaszu névre keresztelt tájfun. A vihar miatt törölték a repülőjáratokat és a vonatok sem jártak több vonalon.
- címkék:
- Dél-Korea
- extrém időjárás
- tájfun
- Címkefelhő »
Trópusi vihar ér partot Dél-Koreában
Kedd éjszaka ér partot Dél-Koreában a Dianmunak elnevezett trópusi vihar - területén 92 km/órás sebességgel fúj a szél. Az alacsony nyomású képződmény a Csendes-óceán nyugati medencéjében alakult ki.
Razziáztak a Google-nál Szöulban
A dél-koreai rendőrség házkutatást tartott a Google szöuli képviseletén a cég Street View szolgáltatását érintőt wifis adatgyűjtési eset kapcsán.
Hadgyakorlattal szerelné le Észak-Korea agreszióját az USA
Közös hadgyakorlatba kezdett vasárnap az Egyesült Államok és Dél-Korea, a többnapos hadművelet célja, hogy Észak-Korea mérsékelje agresszív viselkedését. Szöul és Washington azzal vádolja Észak-Koreát, hogy március 26-án elsüllyesztett egy dél-koreai hadihajót.
Lezuhant egy dél-koreai vadászgép
- címkék:
- Dél-Korea
- repülőbaleset
- Címkefelhő »
Észak-Korea az USA-ra mutogat az elsüllyedt hajó ügyében
Észak-Korea szerint az Egyesült Államok azért teszi felelőssé őket a dél-koreai hajó márciusi elsüllyesztése miatt, mert meg akarja tartani az okinavai bázisát és hogy az Obama-kormány megtarthassa képviselőházi többségét az őszi választásokon.
Észak-Korea minden kapcsolatot megszakít Dél-Koreával
Az észak-koreai állami hírügynökség kedden bejelentette, hogy Észak-Korea minden kapcsolatot megszakít Dél-Koreával. Korábban dél-koreai források azt jelentették, hogy harckészültségbe helyezték az észak-koreai hadsereget. A két ország között nő a háborús feszültség egy dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztése miatt.
Tengeri erődemonstrációt tart az USA és Dél-Korea
Többek közt a tengeralattjáró-elhárítást gyakorolják amerikai és dél-koreai haditengerészek egy közös hadgyakorlaton, amelyet a Csonan korvett elsüllyedése miatt hoztak előre. A hajót a vizsgálat szerint egy észak-koreai torpedó süllyesztette el, de Phenjanban ezt tagadják. A gyakorlat az amerikaiak szándékai szerint üzenek Észak-Koreának, hogy Washington megvédi déli szövetségesét.
Embargóval torolja meg elsüllyesztett hadihajóját Dél-Korea
Minden kereskedelmi kapcsolatot megszakít Dél-Korea északi szomszédjával - jelentette be a dél-koreai elnök. A lépésre az ország azután szánta el magát, hogy egy nemzetközi vizsgálat megállapította: Észak-Korea süllyesztette el a déliek egyik hadihajóját még márciusban. Észak-Korea háborúval fenyegette a délieket arra az esetre, ha szankciókat vezetnének be, de Dél-Korea közölte: a jövőben azonnal élni fog az önvédelem jogával.
Pattanásig feszült a két Korea viszonya a kilőtt hadihajó miatt
Észak-Korea lőtte ki a dél-koreai Cseonan hadihajót márciusban egy nemzetközi vizsgálat eredménye szerint. Szöul kemény válaszlépéseket fontolgat, Phenjan pedig azzal fenyegetőzik, hogy minden válaszlépést háborúval fog megtorolni.
Aludni küldi az ifjú játékosokat a koreai kormány
Az illetékes dél-koreai minisztérium rendelkezése értelmében a gyerekkorú felhasználók éjjel automatikusan ki kell jelentkeztetniük az online videojátékokból az üzemeltetőknek, hogy a fiatalok ne a képernyő előtt gubbasszanak hajnalig pihenés helyett.
Nem keresik tovább az elsüllyedt hadihajó matrózait
Nem keresik tovább az elsüllyedt dél-koreai hadihajó eltűnt matrózait. A titokzatos körülmények közt elsüllyedt hajót ugyanakkor megpróbálják kiemelni.
- címkék:
- Dél-Korea
- hajóbaleset
- Címkefelhő »
Meghalt egy búvár az elsüllyedt dél-koreai hadihajó mentése közben
Túlélőket kerestek a búvárok a múlt pénteken elsüllyedt dél-koreai korvetten, amikor egyikük rosszul lett, és meghalt. A hajó legénységéből 46 tengerészt még mindig eltűntként tartanak nyilván, egyre kevesebb az esély, hogy ők életben lehetnek a roncsban. Az első hírek észak-koreai torpedótámadásról szóltak, de az újabb feltételezések szerint vagy egy 60 éve elfeledett tengeri akna, vagy a saját fegyverzetének robbanása süllyesztette el a fregattot.
- címkék:
- Dél-Korea
- haditengerészet
- Címkefelhő »
Torpedótámadás érhette a süllyedő dél-koreai hadihajót
Süllyed egy dél-koreai hadihajó a Sárga-tengeren, jelenleg is mentik a fedélzeten lévő 104 matrózt, miközben egy másik dél-koreai hajó tüzet nyitott egy azonosítatlan hajóra. Az első gyanú szerint torpedóval lőtték ki, de később azt közölték, hogy nem találtak észak-koreai hajókat a környéken.
Elkészült az első 3D-s mesekönyv
Térhatású képekkel illusztrált mesekönyvet fejlesztettek ki dél-koreai tudósok: egyelőre két koreai népmesét dolgoztak fel az új technológiával.
Visszahívja 58 ezer autóját a Daewoo
Gyártási hibákat észlelt három modelljénél a dél-koreai Daewoo gyár, ezért úgy döntött, hogy több mint 58 ezer auót visszahív. Ezzel az autó-visszahívások sorába a Toyota, a Honda, a Suzuki, a Daihatsu és a szintén dél-koreai Hyundai után a Daewoo is beállt.
- címkék:
- Dél-Korea
- visszahívás
- Daewoo
- Címkefelhő »
Szoftverrel gyógyítaná a netfüggőket Dél-Korea
Szoftverekkel száll szembe az internetfüggőséggel Dél-Korea. Az egyik netfüggőknek szánt program a gépet kapcsolja ki, a másik pedig a játékokat nehezíti meg annyira, hogy a felhasználó inkább felálljon a gép elől.
- címkék:
- Dél-Korea
- internetfüggoség
- Címkefelhő »
Dühödten felelt Phenjan a dél-koreai megelőző csapás tervére
Hadüzenetnek tekintené Észak-Korea, ha Dél-Korea valóra váltaná a héten korábban közölt tervét, és megelőző csapást mérne északi szomszédjára - jelentette be az észak-koreai állami hírügynökség. Észak-Korea egyelőre nem hajlandó újrakezdeni a hatoldali tárgyalásokat nukleáris programjáról.
Dél-Koreában korlátozták a tévéreklámokat
A dél-koreai kormány döntött a magas kalóriatartalmú ételek tévéreklámjának korlátozásáról, tilos a gyerekek által nézett sávokban csokoládét, pizzát népszerűsíteni.
- címkék:
- Dél-Korea
- média
- tévéreklám
- tévéipar
- Címkefelhő »
Karakas bronzérmes a cselgáncs Vk-n
Az 57 kg-os Karakas Hedvig bronzérmet nyert szombaton a cselgáncs Világkupa csúcseseményének számító, 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján, a dél-koreai Szuvonban.
- címkék:
- Karakas Hedvig
- Dél-Korea
- cselgáncs
- Címkefelhő »
Fagyos idő Ázsia északi részén
Havazik és rendkívül hideg az idő Ázsia északi részén. A szokatlanul kemény, téli időjárás teljesen megbénította a közlekedést Kínában és Dél-Koreában is.
- címkék:
- Kína
- Dél-Korea
- extrém időjárás
- havazás
- tél
- Címkefelhő »
Kína nem enged a nyomásnak - gazdasági lapszemle
Egyebek mellett a General Electric elől happoltak el dél-koreai cégek egy 20 milliárd dolláros üzletet; Kína továbbra sem hajlandó erősíteni a jüant; a feketegazdaság lehet a válság egyik ellenszere; 2008-hoz képest enyhén nőtt a karácsonyi kiskerskedelmi forgalom az USA-ban; csődbe mehet a japán nemzeti légitársaság.
Katonai információkat loptak el hackerek
A dél-koreai hadsereg közlése szerint feltehetően észak-koreai hackerek állnak annak a kibertámadásnak a hátterében, mely során az ország Egyesült Államokkal közös védelmi stratégiai terveit kaparintották meg.
17-en meghaltak egy dél-koreai buszbalesetben
Legkevesebb 17 ember meghalt, amikor Dél-Koreában egy busz egy hegyvidékes szakaszon letért az útról, és a szakadékba zuhant. Az utasok többsége idős ember volt.
- címkék:
- Dél-Korea
- buszbaleset
- Címkefelhő »
Kétszázezer lakást építenek Ghánában a koreaiak
- címkék:
- Ghána
- Dél-Korea
- építőipar
- világgazdaság
- Címkefelhő »
Jövőre indulhatnak a 3D-s tévéadások Koreában
A koreai tévégyártók több tízmilliós piacot látnak a térhatású képet megjelenítő tévékben, noha a jövőre elinduló első tévécsatornák várhatóan még csak animációs filmeket sugároznak majd.
Vége a korlátlan sms-ezésnek Koreában
Megfelezte a naponta kiküldhető SMS-ek számát a dél-koreai távközlési bizottság. A korlátozással a rövid üzenetben támadó spammereket akarják megfékezni - adta hírül az AFP.
- címkék:
- Dél-Korea
- mobiltelefon
- sms
- Címkefelhő »
Észak-Koreának üzent Szöulból Obama
Észak-Korea atomprogramja állt a középpontban Barack Obama amerikai elnök dél-koreai látogatásán. Obama vissza akarja csábítani az észak-koreaiakat a tárgyalóasztalhoz, és ennek elérésére megbízottat küld a sztálinista országba december elején.
Koreai hadihajók tüzeltek egymásra
Újabb tengeri incidens történt a két Korea között, amikor egy déli hadihajó tüzet nyitott egy északira, mert az átlépte a két állam vitatott tengeri határát. A lőpárbajnak nem voltak se halálos áldozatai, se sebesültjei.
Észak-Korea állhat a kibertámadások mögött
Sajtóhírek szerint az észak-koreai kormányzat számítógépeihez eredeztethetők vissza egyes, idén nyáron történt internetes támadások, amelyek dél-koreai és amerikai szájtok elérésében okoztak fennakadásokat.
Vk-elődöntős a gyorskorcsolya-váltó
Második helyen végzett negyeddöntős futamában az Európa-bajnok magyar női váltó, ezzel bejutott a vasárnapi elődöntőbe a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világkupa pénteki versenynapján.
- címkék:
- Dél-Korea
- gyorskorcsolya
- Címkefelhő »
Időjárás-előrejelző szupergépet vesz Korea
A dél-koreai kormányzat 45 millió dollárt, vagyis több mint 8 milliárd forintot ruház be egy vadonatúj szuperszámítógépbe, amelyet a helyi meteorológiai szolgálat használ majd az időjárás-előrejelzések elkészítéséhez.
Megnyilt a határ Észak- és Dél-Korea közt
Ismét megindulhat az áru- és személyforgalom az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált zónán keresztül, a megbékélés szimbólumának tartott keszongi ipari parknál. Az elszigetelt észak-koreai állam az utóbbi időben igyekszik rendezni kapcsolatait a világgal, Kim Dzsong Il legfőbb vezető például felszólította az Egyesült Államokat, hogy 56 év után kössenek végre békeszerződést.
56 éve szétszakított koreai családok találkozhatnak
A koreai enyhülés újabb jele, hogy fél évszázada szétszakított családok tagjai találkozhatnak újra egy észak- és dél-koreai kétoldalú megállapodás értelmében. A Vöröskereszt közvetítésével tető alá hozott megállapodás szerint szeptember-október fordulóján tartják majd a találkozót.
Négy évet kaphat a koreai őssejtcsalás vezetője
Végéhez közeledik az a majdnem három és fél évig tartó bírósági eljárás, amelyet a világ első nagy, kutatói körökben elkövetett őssejtcsalása ügyében indítottak Dél-Koreában. Woo Suk Hwang négy év börtönt kaphat csalásért, állami támogatások elsikkasztásáért és a dél-koreai bioetikai törvények megsértéséért.