Debreceni VSC

címke rss

Debrecenben randalíroztak aradi szurkolók

Archívum2007.01.26, 17:34

Összecsaptak a rendőrökkel és a városban is randalíroztak azok az aradi futballdrukkerek, akik a DVSC-TEVA elleni pénteki felkészülési mérkőzésre kísérték el csapatukat.

Teremben is remekelt az MTK és a DVSC

Sport2007.01.21, 18:48

A teremlabdarúgó-bajnokság miskolci selejtezőtornájának A csoportjában az MTK végzett az élen, megelőzve a címvédő REAC együttesét, így két fővárosi együttes jutott a terembajnokság debreceni döntőjébe. A Vác és a házigazda Diósgyőr viszont befejezte a további küzdelmeket. A B csoportban a Debrecen veretlenül végzett az élen, másodikként a Tatabánya jutott tovább, meglepetésre kiesett a Fehérvár és a Paks.

Csak ötödik lehet a DVSC a prágai tornán

Archívum2007.01.13, 16:01

Felemásan szerepelt a magyar bajnok DVSC-Teva a prágai Bajnokok Hétvégéje elnevezésű teremlabdarúgó-torna első napján. A Miroslav Beránek cseh edző irányította együttes szombaton döntetlent ért el a Bohemians ellen, majd legyőzte a nagy múltú Slavia Prahát, végül pedig kikapott a Slovan Liberectől, ezzel a harmadik helyen végzett kvartettjében, és vasárnap az ötödik helyért lép pályára.

Meglógott az MTK a Zalaegerszegtől

Sport2006.11.11, 19:24

A listavezető MTK 1-0-ra győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga 13. fordulójában, és mivel a Zalaegerszeg csak 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Vác ellen, így a fővárosi kék-fehérek két ponttal elléptek a riválistól. A Győr Tokody Tibor két góljával biztosan nyert a Fehérvár ellen, a címvédő Debrecen pedig négy nyeretlen bajnoki mérkőzés után Rákospalotán győzött újra. A Pécs a vezetőség ultimátuma óta megtáltosodott, és ezúttal a Vasast fektette kétvállra, míg a mostanság gyengélkedő Sopron nagyon fontos három pontot szerzett a Kaposvár ellen.

Dzsudzsák Balázs súlyos autóbalesete

Sport2006.10.26, 19:06

Mentőhelikopterrel szállították kórházba a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának utánpótlás-válogatott középpályását, Dzsudzsák Balázst. Állapota szerencsére stabil, viszonylag szerencsésen megúszta az esetet.

Tatabányán botlott a címvédő Debrecen

Sport2006.09.23, 21:02

A bajnoki címvédő Debrecen elszenvedte első vereségét, miután a labdarúgó Borsodi Liga, 7. fordulójában egy góllal kikapott a Tatabánya vendégeként. A Győr hazai pályán 2-1-re verte az újonc Paksot. Feczesin Róbert mesterhármasával simán nyert a Sopron a sereghajtó REAC otthonában.

Fradi-Pécs meccs lesz a Magyar Kupában

Sport2006.09.21, 19:39

A másodosztályban szereplő Gyirmót lesz a címvédő FC Fehérvár ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában, a tizenhat közé jutásért. A bajnoki címvédő DVSC-TEVA Nyíregyházán szerepel, az NB II-be visszasorolt Ferencváros az élvonalbeli PMFC-Pécs Plaza csapatát fogadja.

MK: az FTC és az NB I-esek is továbbmentek

Sport2006.09.20, 22:25

Valamennyi eddig pályára lépett NB I-es csapat továbbjutott a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójából. A diósgyőriek jövő kedden játszanak Baktalórántházán, a nemzetközi kupákban elindult és már kiesett együttesek - a DVSC-TEVA, az Újpest FC és az FC Fehérvár - a következő körben kapcsolódnak be a kupasorozatba. A másodosztályba visszasorolt Ferencváros egy góllal nyert a Kaposvölgye ellen, a találkozót az élvonalbeli Kaposvári Rákóczi stadionjában rendezték.

A Dunaferr nyerte a Kulcsár-emléktornát

Sport2006.08.27, 21:15

A házigazda Dunaferr nyerte a Kulcsár Anita emlékére rendezett nőikézilabda-tornát, miután az utolsó játéknapon döntetlent játszott az osztrák Hypo Niederösterreich csapatával.

Győzelemmel mutatkozott be az új Loki-edző

Sport2006.08.21, 20:14

A DVSC-TEVA három góllal nyert a Vasas ellen a labdarúgó Borsodi Liga 3. fordulójának hétfői mérkőzésén, amelyen először irányította a debrecenieket új edzőjük, Miroslav Beranek. 

A Loki új edzője ráfekszik a magyarra

Archívum2006.08.17, 14:03

Csütörtökön sajtótájékoztató keretében bemutatták Debrecenben a cseh Miroslav Beraneket, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét, valamint segítőjét, a Szlovákiából érkezett Fieber Pétert.

Cseh tréner váltja Supkát Debrecenben

Archívum2006.08.12, 16:52

A cseh válogatott korábbi másodedzője, Miroslav Beranek irányítja a jövőben a DVSC-TEVA labdarúgócsapatát. A szakemberrel 2007. december 31-ig kötött szerződést a debreceni klub.

Pakson sem bírt nyerni a címvédő Loki

Sport2006.08.07, 02:39

A címvédő Debreceni VSC-TEVA gólnélküli döntetlent játszott a mérkőzést kilenc emberrel befejező újonc Paks otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 2. fordulójában. A nap másik mérkőzésén az Újpest 2-0-ra verte a Győrt.

Szkopjéban újabb pofont kapott a magyar foci

Sport2006.08.03, 07:54

A DVSC-TEVA a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján 4-1-es vereséget szenvedett a macedón Rabotnicki Skopje otthonában, és elbúcsúzott a kupasorozattól. A Rabotnicki a debreceni 1-1 után 5-2-es összesítéssel jutott tovább.

Supka szerint nem szabad kivárásra játszani

Archívum2006.08.01, 09:33

Supka Attila, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese továbbjuthat, ha a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének szerdai, 20 órakor kezdődő skopjei visszavágóján minden játékosa a maximumot hozza ki magából a Rabotnicki elleni találkozón. Az első felvonás Debrecenben 1-1-es döntetlennel végződött.

BL: Supka optimista, Zsolnai tanulna a hibákból

Archívum2006.07.27, 11:28

Supka Attila, a DVSC-TEVA vezetőedzője kicsit csalódott volt a macedón Rabotnicki Skopje elleni 1-1-es szerda esti döntetlen után, ám úgy érzi, együttese van olyan jó, hogy idegenben harcolja ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A Loki-gól szerzője, Zsolnai Róbert szerint a hibákból tanulni kell, és akkor továbbmehet a magyar bajnok.

BL: forintmilliárdért száll harcba a DVSC

Archívum2006.07.26, 07:26

Igazi vasutas rangadóval folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, a selejtező második körében a magyar bajnok Debreceni VSC-TEVA a macedón aranyérmes Rabotnicki Skopjét látja vendégül. A magyar bajnok számára ugyanaz a feladat, mint 1995 óta mindig: megismételve a Fradi akkor bravúrját bejutni a BL csoportkörébe. Tavalyi adatok alapján számolva ez a bravúr közel egymilliárd forintot hozna a Loki konyhájára.

Supkát nem téveszti meg a macedón BL-rivális

Sport2006.07.25, 20:08

A DVSC-TEVA labdarúgócsapata szerdán 20.45-től a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén fogadja a macedón bajnok Rabotnicki Skopje gárdáját.

Megvan a Loki BL-selejtezős ellenfele

Sport2006.07.19, 07:33

A macedón Rabotnicki Skopje csapatával találkozik július 26-án a DVSC-TEVA a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtező körének első felvonásán.

Előny a Debrecennél a Szuperkupában

Sport2006.07.18, 10:03

A Szuperkupa döntőjének első mérkőzésén, Székesfehérváron aratott egygólos győzelmet a vendég DVSC a Fehérvárral szemben. A hajdúságiak a vezetés gyors megszerzése után is végig gólveszélyesen játszottak, de az első félidő közepétől emberhátrányban játszó hazaiak Sebők Zsolt remeklésének köszönhetően tartani tudták az eredményt, így egygólos hátránnyal utazhatnak a csütörtöki visszavágóra.

Jámbor László a DVSC-től a Monacóhoz távozott

Archívum2006.06.14, 12:58

Jámbor László, a bajnok Debreceni VSC erőnléti edzője a francia AS Monaco labdarúgócsapatánál vállal munkát. A debreceni klub honlapja szerint Jámbor megígérte a vezetőségnek, amint sikerül a városnak felépítenie a szükséges infrastruktúrát és a klub változatlanul igényt tart a szolgálataira, szívesen visszatér a hajdúsági városba.

Fél lábbal kupadöntőben a Fehérvár

Sport2006.04.25, 20:09

Egygólos előnyt szerzett az FC Fehérvár a DVSC otthonában, így nyugodtabban várhatja a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját. Hiába játszott fölényben a hazai együttes, ezúttal nem tudott gólt szerezni, Dvéri viszont kihasználta a védők hibáját, és megszerezte csapata, és a mérkőzés egyetlen találatát.

Sorsoltak az európai nőikézi-kupákban

Sport2006.03.21, 12:25

A női kézilabda EHF-kupában a Ferencváros az ukrán Motor Zaporizzsjával, a Debrecen a horvát Podravka Koprivnicával, a KEK-ben pedig a Győri Graboplast ETO KC a norvég Larvikkal találkozik az elődöntőben. A keddi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az FTC és a Győr otthon, a DVSC pedig idegenben kezd. Az első mérkőzéseket április 15-én vagy 16-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

A DVSC kézicsapata lehajrázta Ferlingéket

Sport2006.01.26, 10:47

Már öt góllal is vezetett a bajnoki ezüstérmes Dunaferr, mégis pont nélkül távozott Debrecenből a nőikézilabda-bajnokság szerdai rangadóján. A cívisváros fiatal csapata a második félidőre feljavult védekezésének köszönhetően nyert, és már második.

Az Újpest lett a Borsodi Liga őszi bajnoka

Sport2005.12.12, 02:02

Az Újpest FC telelhet a labdarúgó Borsodi Liga élén, miután Mészöly Géza együttese 1-1-es döntetlent ért el a Fehérvár FC otthonában. Csertői Aurél vezetőedző sem lehet elégedetlen, a székesfehérvári gárda ugyanis a DVSC-t megelőzve a második helyről várja a tavaszi folytatást. A 15. forduló után Lothar Matthäus szövetségi kapitány szűkítette az Egyesült Államokba készülő keretét.

Matthäus megdöbbent a DVSC kérésén

Sport2005.12.05, 16:34

Értetlenségének adott hangot Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, mert elképzelhető, hogy lesznek olyan játékosok, akiket ugyan beválogatna csapata jövő heti, tengerentúli túrájára, de klubjuk nem kívánja őket elengedni.

Döntetlent játszott az Újpest Debrecenben

Sport2005.09.19, 21:39

Remek iram és rangadóhoz illő színvonal jellemezte a bajnok Debrecen és az Újpest mérkőzését a labdarúgó Borsodi Liga ötödik fordulójában. A házigazda DVSC kétszer szerzett vezetést, ám az újpestiek mindkétszer egyenlíteni tudtak.

Nehezen nyert a Dunaferr nőikézi-csapata

Sport2005.09.18, 01:59

Remek mérkőzést hozott az egyaránt a nemzetközi kupacsatákra készülő Dunaferr és Debrecen összecsapása Dunaújvárosban, a nőikézilabda-bajnokság negyedik fordulójában. Kiss Szilárd BL-résztvevő együttese az első félidőben szinte végig hátrányban volt az EHF-kupában érdekelt DVSC ellen, és bár a második játékrész első 15 perce is meglepően szorosan alakult, Radulovicsék végül megnyerték a mérkőzést.

A Debrecen ellenfele lesz: Sahtar Donyeck

Archívum2005.09.14, 09:26

A jelek szerint a Debrecennek nincsen szerencséje, hiszen a Manchester United után ismét egy olyan ellenfelet kapott, amellyel szemben a továbbjutás bizony óriási bravúr lenne. Az ukrán Sahtar Donyeck első pillantásra talán nem tűnik olyan nehéz riválisnak, mint a MU, de ha belegondolunk, hogy a doneckiek az előző idényben a BL csoportkörében hazai pályán legyőzték a Celtic FC-t és az FC Barcelonát, majd az UEFA-kupában kiverték az FC Schalke 04-t, vagy hogy a klub eurómilliókért erősített Dél-Amerikából, akkor megállapíthatjuk, hogy a DVSC alaposan belehúzott.

A futballisták szerint Sándor Tamás a legjobb

Sport2005.09.09, 07:38

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) által megtartott szavazás alapján az első és másodosztály mintegy 800 játékosa szerint Sándor Tamás volt az előző idény legjobbja. Ezt a HLSZ tisztújító közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón jelentették be.

Győrben nyert a címvédő Debrecen

Sport2005.08.30, 19:27

A címvédő DVSC elhozta a három pontot Győrből a labdarúgó Borsodi Liga 4. fordulójában, miután Bogdanovic és Brnovic találataival 2-1-re nyert. A DVTK két hajrában szerzett góllal győzött a REAC otthonában, míg a Kaposvár ugyancsak 2-0-ra verte a Sopront.

Német-brazil csatár a DVSC-ben

Archívum2005.08.26, 10:30

Négyéves szerződést kötött a német származású, brazil Franciel Rodrigo Hengemühlével a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata.

Az UEFA-kupára készülhet a bosszús Debrecen

Sport2005.08.26, 14:13

A hazai labdarúgók bosszúsan, míg a vendégek elégedetten értékeltek a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz- Manchester United Bajnokok Ligája-selejtező budapesti visszavágója után. Halmosiék szerint a kapu előtti rossz és jó megoldások miatt nyertek ismét 3-0-ra a szigetországiak. Az MU 6-0-s összesítéssel jutott a 32-es főtáblára, s kiemelt a csoportkör csütörtöki sorsolásán. A DVSC az UEFA-kupában folytatja, s pénteken ismeri meg ellenfelét.

Dombiék BL-vereséggel is továbbjuthatnak

Sport2005.08.02, 19:51

Hiába nyert a Debreceni VSC 3-0-ra Hajduk Split ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának magyarországi első mérkőzésén, a továbbjutás kérdése még nem dőlt el, a horvátok ugyanis - egybehangzó vélemények szerint - félelmetes ellenfelek lehetnek hazai pályán. Dombi Tibor, a Loki szélsője úgy véli, a szerdai spliti találkozó elejét kell kapott gól nélkül átvészelni, akkor megállíthatatlan lesz a magyar bajnok, s jöhet a Manchester United elleni álommeccs.

DVSC: négyezer forint a legolcsóbb BL-jegy

Sport2005.07.07, 12:35

Négy- és tizenötezer forint közötti jegyárakat állapítottak meg az illetékesek a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz-Hajduk Split Bajnokok Ligája-selejtező labdarúgó-mérkőzésére, amelyet július 27-én 20.45-től játszanak a hajdúsági városban.

Szenegáli csatárt igazolt a Debrecen

Archívum2005.07.05, 09:35

Ibrahim Sidibe hároméves szerződést kötött a Bajnokok Ligájára és a Szuperkupára készülő Debreceni VSC labdarúgócsapatával.

Papíron gyengébb ellenféllel kezd a Loki és a Fradi

Archívum2005.06.21, 11:51

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette a Bajnokok Ligája selejtezőjének rangsorolását, s a korábbi híreknek megfelelően a Debreceni VSC kiemelt lesz a kvalifikáció második körében, így papíron gyengébb csapattal találkozik. Kiemeltként futhat neki a Ferencváros is az UEFA-kupa selejtezőjének, s már az is eldőlt, hogy mely hét csapat közül kerülhet ki az ellenfele.

Bíró váltja Laurenczet Debrecenben

Archívum2005.06.21, 18:09

Bíró Imre lett a Debreceni VSC nőikézilabda-csapatának az új vezetőedzője, aki Laurencz Lászlót váltja a kispadon.

Az MTK lett a legsportszerűbb csapat

Archívum2005.06.20, 18:03

Az ellenőri jelentések alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play-bizottsága elkészítette az NB I 2004-2005-ös idényének sportszerűségi tabelláját. Az élen az MTK Budapest labdarúgó csapata végzett, megelőzve a bajnok Debreceni VSC, az Újpest FC és a Pécsi MFC együttesét.

A Cottbusból és a Fradiból erősített a DVSC

Archívum2005.06.19, 18:59

Három évig a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz labdarúgója lesz Mészáros Norbert és Dragan Vukmir. A magyar középpályás a német másodosztályban szereplő Energie Cottbusból, míg a szerb védő a Ferencvárosból igazolt a bajnokcsapathoz.

Szűcs továbbra is Debrecenben kézilabdázik

Archívum2005.06.05, 22:27

A magyar kézilabda egyik legnagyobb tehetsége, a válogatott átlövő Szűcs Gabriella szerződést hosszabbított a DVSC-vel.

Laurencz mégsem marad a Debrecen edzője

Archívum2005.06.03, 18:45

A Debreceni VSC  korábbi tájékoztatásával ellentétben a következő szezonban nem Laurencz László lesz a nőikézilabda-csapatának vezetőedzője.

Laurencz még egy évig marad Debrecenben

Archívum2005.05.11, 19:35

Egy évvel meghosszabbította Laurencz László idény végén lejáró szerződését a nőikézilabda NB I-ben jelenleg ötödik DVSC.

Nyolc év után győzte le a Fradit a DVSC kézicsapata

Sport2005.01.29, 00:23

Zsinórban kilencedik bajnokiján maradt veretlen a Debrecen nőikézilabda-csapata, amely az NB I 17. fordulójának rangadóján 32-27-re verte a Ferencváros együttesét, s életben tartott négy közé jutási reményeit. A Loki 1997 óta először tudta legyőzni fővárosi riválisát.

Egy csoportban az Újpest és a DVSC a teremdöntőben

Sport2005.01.25, 15:55

Debrecenben elkészítették a teremlabdarúgó-bajnokság hétvégi döntőjének sorsolását, e szerint az egyik csoportban a házigazda és címvédő DVSC mellé az Újpest és a Fehérvár került, míg a másik trióban a Győr, a Sopron és az MTK mérkőzik meg egymással.

Sándor Tamásék triplázásra készülnek

Archívum2005.01.25, 08:18

Az elmúlt két teremtorna-döntőt a DVSC nyerte, és Sándor Tamásék idén is győzelemre készülnek.

Böőr a terembajnokságot még kihagyja

Sport2005.01.10, 17:30

Hétfőn délelőtt Böőr Zoltán is a többiekkel együtt kezdte el a felkészülést, a DVSC válogatott középpályása elmondta, a biztonság kedvéért kihagyja a teremtorna döntőjét, ellenben örömmel jelezte, semmilyen fájdalmat nem érzett a tréningen, így már egyre jobban hisz a minél előbbi visszatérésben.

A Honvéd elleni négyessel zárta az őszt az FTC

Sport2004.11.28, 20:43

A Ferencváros 4-0-ra verte az Üllői úton a Budapest Honvéd csapatát az Arany Ászok Liga 15. fordulójában, ezzel hárompontos előnnyel várhatja a tavaszi folytatást. A második helyezett Debrecen hazai pályán remek játékkal magabiztosan győzte le a Zalaegerszeg csapatát.

Kiesett a kupából a DVSC, MTK, Újpest trió

Sport2004.11.24, 21:38

Nagy meglepetésre az Arany Ászok Liga élcsoportjához tartozó MTK, Újpest, DVSC trió egyetlen tagja sem jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Supka három Loki-diadallal búcsúztatná az őszt

Sport2004.11.16, 14:59

Szerényen érkezett, de annál eredményesebben mutatkozott be a DVSC kispadján Supka Attila, hiszen Szentes Lázár távozása után az új trénerrel a Ferencváros és a Békéscsaba ellen is győzött a Loki. A szakvezető a hátralévő három fellépésen, a két bajnokin és a kupameccsen egyaránt győzelemre készül együttesével.

Supka a Debrecen új edzője

Sport2004.11.03, 17:53

Bár a jólértesültek úgy tudták, hogy Csank János lesz a Debreceni VSC labdarúgócsapatának új edzője, a hajdúságiak vezetőségének végül Supka Attilára esett a választása.

Lothar Matthäus szűkítette keretét

Sport2004.10.04, 16:11

A hét végi bajnoki forduló után Lothar Matthäus szűkítette a Svédország ellen készülő válogatott keretet. A szövetségi kapitány az MTK-s Juhász Roland sérülése miatt meghívta Éger Lászlót, a Debrecen védőjét, míg Komlósi Ádám (DVSC), Waltner Róbert (ZTE) és Leandro (FTC) a Japánba utazó B válogatottban kap helyet.

Kerekes a Debrecené, Lipcsei kidőlt

Sport2004.08.18, 18:45

Egy év kínai és pécsi kitérő után visszatért a DVSC-hez Kerekes Zsombor: a szabadkai születésű csatár kétéves szerződést kötött a Lokival. Mindeközben kiderült: a vártnál súlyosabb Lipcsei Péter sérülése, a Ferencváros csapatkapitánya ugyanis részleges izomszakadást szenvedett a Diósgyőr elleni bajnokin. Sebők Vilmos, a ZTE egykori válogatott védője arról beszélt az [origo]-nak, hogy idén sokat vár csapatától a bajnokságban.

DVSC: Szollár nem kell, Böőr marad

Sport2004.07.21, 09:25

Hiába hívta a spanyol Tenerife, a távoli álláspontok miatt nem szerződik a Segunda Divisiónba Böőr Zoltán, a Debrecen labdarúgócsapatának kapitánya. Szollár Krisztián pedig a hajdúsági városba nem költözik, a Schalke együttesénél szereplő középpályásra nem tart igényt a szakvezetés.

Laurencz lesz a DVSC kézilabdaedzője

Sport2004.06.30, 13:50

Debrecen nőikézilabda-sportja újkori történetének tizenharmadik edzője Laurencz László lehet. Az egykori szövetségi kapitány - akinek irányításával a válogatott vb-ezüstérmet és olimpiai bronzérmet szerzett - Esztergomból érkezhet a Hajdúságba.

A Sopron nyert, a DVSC kikapott az Intertotó-kupában

Sport2004.06.20, 01:01

A hazai bajnokságban bronzérmes Debreceni VSC-MegaForce háromgólos vereséget szenvedett Nagyszombaton a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójának első mérkőzésén. A Matáv-Sopron hazai pályán egy góllal legyőzte a cseh Teplicét

A DVSC visszavonta óvását, bajnok a Fradi

Sport2004.06.09, 15:23

Az érintett klubok, valamint az MLSZ és a Magyar Labdarúgó Liga illetékeseivel tartott megbeszélést követően a Debreceni VSC-MegaForce viszavonta óvását Tököli Attila jogosulatlannak vélt szerepeltetése miatt. Így véglegessé vált, hogy az NB I-ben a Ferencváros lett az arany-, az Újpest FC az ezüst-, míg a DVSC a bronzérmes - jelentette be szerdán Szieben László MLL-elnök.

Mészöly Géza: Fantasztikus este volt

Sport2004.05.13, 15:40

Parádés játékkal, remek hangulatú mérkőzésen az Újpest 3-0-ra verte a listavezető Debrecent a Szusza Ferenc-stadionban,  aminek köszönhetően a lila-fehérek immáron a bajnoki címre is komoly eséllyel pályáznak. A vezetőedző, Mészöly Géza  szerint a játékosai rendkívüli módon élvezik a futballt, arról nem is beszélve, hogy a közönség is visszatalált a csapathoz, ugyanis közel hatezren tapsolták és énekelték végig a DVSC elleni bajnokit.

Szűcs Lajos még bízik a Fradi-aranyban

Sport2004.05.10, 21:31

Még a legöregebb ferencvárosi szurkolók sem emlékeznek arra, utoljára mikor kapott ki sorozatban négyszer kedvenc csapatuk. Márpedig a zöld-fehérek az MTK-tól, a Balaton FC-től, az Újpesttől és a Debrecentől is egymás után vereséget szenvedtek, így nem csoda, hogy a Fradi immáron a dobogó legalsó fokán egyensúlyozva hárompontos hátrányba került a listavezető DVSC-vel szemben. Szűcs Lajos, az FTC válogatott kapusa nehezen éli meg a rettenetes szériát, mégis önkritikusan és optimistán beszélt csapata szerepléséről és esélyeiről.

300 ezres bírság és szektorbezárás a DVSC büntetése

Sport2004.04.27, 19:29

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága 300 ezer forintos büntetést szabott ki a Debreceni VSC-MegaForce-ra a múlt szerdai, MTK elleni bajnoki mérkőzésen történtek miatt.

Rangadót játszik a Debrecen az MTK-val

Sport2004.04.02, 14:38

Szombaton és vasárnap a 21., az alapszakasz utolsó előtti fordulójával folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, s a nyitómérkőzés a negyedik helyen álló Debreceni VSC - MegaForce és a címvédő, jelenleg második MTK rangadója lesz.

Bodnár László az Arszenal Kijevbe igazolt

Sport2004.03.02, 17:41

Ismét Ukrajnában, az Arszenal Kijevben folytatja pályafutását Bodnár László, a magyar válogatott labdarúgója. A középpályás - aki itthon a DVSC-ben futballozott - korábban a Dinamo Kijevben játszott, a csapattal szerepelt a Bajnokok Ligájában is. Télen az orosz FC Szaturn Ramenszkoje együttesének volt a tagja, de az ottani átigazolási időszak lejárta előtt előnyösebb ajánlatot kapott az Arszenaltól.

A pálya talaján nem múlhat a Loki sikere

Sport2004.02.29, 15:26

Mivel a bajnoki rajtot eleve elhalasztotta a DVSC, a hajdúsági gárda teljes erejével az FC Bruges elleni UEFA-kupa-visszavágóra koncentrálhat. A belgák egygólos előnnyel érkeznek a szerdai, debreceni visszavágóra, amelyen természetesen telt ház várja a csapatokat. Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője elmondta: Debrecenben sok a sérült, de legalább jó a pálya talaja.

Kikapott Debrecenben a Győr nőikézi-csapata

Sport2004.02.18, 21:59

A Debreceni VSC hazai pályán meglepetésre legyőzte az EHF-kupa nyolcaddöntőjében érdekelt Győri Graboplast ETO KC-t a nőikézilabda NB I-ben.

Böőr és Selymes is megsérült Cipruson

Sport2004.02.11, 15:08

Soha annyi debreceni szurkoló nem biztatta kedvenceit külföldön, ahányan útra kelnek Bruges-be a Loki belgiumi UEFA-kupa-mérkőzésére. Mint azt Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője elmondta, a február 26-án rendezendő összecsapásra fél óra alatt elkapkodták az ezer belépőt, így újabb 500-at kértek a belga klub illetékeseitől. A Debrecen együttese egyébként jelenleg Cipruson edzőtáborozik, s jó hír, hogy a Crvena zvezdától igazolt Bogdanovic remekül mutatkozott be, a rossz viszont az, hogy Böőr Zoltán és Selymes Tibor is megsérült.

Sándor Tamást Matthäus sem tudta meggyőzni

Sport2004.02.03, 16:28

A debreceni teremtornán Lothar Matthäus felkereste a hazaiak öltözőjét, ahol a válogatottjelöltekkel is elbeszélgetett - többek között Sándor Tamással is, aki korábban kijelentette, hogy a jövőben csak a DVSC-ben kíván szerepelni. A Loki kiválósága elmondta: jólesett neki a kapitány érdeklődése, kissé el is bizonytalanodott, ám nem változtatta meg az elhatározását, és a jövőben átengedi a helyet a fiataloknak a válogatottnál.

Idén is a DVSC nyerte a terembajnokságot

Sport2004.02.01, 18:51

Akárcsak tavaly, 2004-ben is a Debreceni VSC-MegaForce nyerte a teremlabdarúgó-bajnokságot. A házigazdák a döntőben a Győrt verték 2-1-re, míg az elődöntők veszteseinek összecsapásán a Ferencváros 2-0-ra diadalmaskodott a Sopron felett.

Alakul a Loki-Fradi teremdöntő

Sport2004.01.31, 19:59

Az A-csoportból a Győr és a DVSC, a másik ágról a Sopron és az FTC jutott be az elődöntőbe a teremlabdarúgó-bajnokság debreceni fináléjában.

Szentes gyorsítani akarja a Lokit

Sport2004.01.21, 15:01

A teremtorna döntője mellett természetesen főként a bajnokság tavaszi idényére és az FC Bruges elleni UEFA-kupa fellépésre készül a tabella harmadik helyén telelő DVSC. Szentes Lázárral, a Loki vezetőedzőjével a felkészülésről és a közeli tervekről beszélgettünk.

DVSC: Liverpool, Inter, Galata vagy Bruges

Sport2003.12.12, 12:11

Nyilvánosságra hozták az UEFA-kupa 3. fordulójában a 13 órakor kezdődő sorsolás kalapjait. A Debreceni VSC-MegaForce nagyon nehéz ellenfelek közül "válogathat" - a négyből három ellenjelölt a BL-ből érkezett. A kivétel a Liverpool.

Kiss Zoltán: A Loki játssza a focit

Sport2003.11.19, 16:25

Már tavaly is jól futballozott, ám igazából idén robbant be az élvonalba Kiss Zoltán, a DVSC csatárként és középpályásként is jó teljesítményre képes játékosa. Az átlagon felüli gyorsasággal rendelkező labdarúgó fiatal kora ellenére három évet töltött el Belgiumban, a Beerschot együttesében, onnan került vissza Debrecenbe.

Futballőrület és szűkös lehetőségek Debrecenben

Sport2003.11.18, 15:33

Hihetetlen érdeklődés előzi meg a DVSC jövő csütörtöki PAOK elleni UEFA-kupa-visszavágóját. Mivel néhány bérletes nem élt elővásárlási jogával, kedden délelőtt 10 órakor a Royal Casino pénztárainál még 150 jegy várt gazdára, amit röpke öt perc alatt elkapkodtak a Loki-drukkerek. Mint megtudtuk, ezúttal akár 30 ezer jegyet is el tudtak volna adni a klub vezetői, ám ragaszkodtak ahhoz, hogy Debrecenben legyen a visszavágó, így mindössze 7 ezer néző számára lesz hely az Oláh Gábor utcai sporttelepen.

Böőr: A szurkolók jobban felpörögtek, mint mi

Sport2003.11.12, 15:30

A magyar futballban érthető érdeklődés kíséri a DVSC nemzetközi kupaszereplését, hiszen a Loki az egyetlen állva maradt együttesünk az UEFA-kupában. Ráadásul a PAOK ellen elért görögországi 1-1 igencsak biztató a hajdúsági visszavágó előtt, ám a Debrecen csapatkapitánya, Böőr Zoltán szerint továbbra is abszolút nyílt a továbbjutás kérdése.

Öröm és visszafogottság a Lokinál

Sport2003.11.07, 19:34

Pénteken este hazaérkezett Szalonikből a DVSC együttese, ám Ferihegyről nem Debrecenbe, hanem Bükfürdőre utazott, s ott készül a vasárnapi, szombathelyi bajnokira. Persze azért még elsősorban a PAOK elleni döntetlen a téma a Loki háza táján.

Szentes nem tart a görög atmoszférától

Sport2003.11.05, 17:48

Szerdán délelőtt szabadprogramot kaptak a csütörtöki PAOK elleni UEFA-kupa fellépésre készülő debreceni futballisták, majd este Szentes Lázár edzést vezényelt csapatának a mérkőzés helyszínén. A "Lokit" egyébként több száz szurkoló kíséri el Szalonikibe, ám minden útnak indulónak kötelessége volt regisztráltatnia magát, mivel az előírások alapján a DVSC felel a szurkolóiért.  

Forrtak az indulatok a Hidegkuti-stadionban

Sport2003.10.20, 14:18

Szinte elszívta a levegőt az MTK védelme a gyors debreceni labdarúgók elől, így a hazaiak joggal tartották otthon a három bajnoki pontot. A rendkívül durva mérkőzésen az MTK taktikai győzelmet is aratott, hiszen az idény során még sosem játszott ilyen egységesen a kék-fehér együttes, míg a DVSC nem tudta megismételni a Varteks elleni produkcióját, igaz, ehhez nem is akadt területe a lendületes vendégfutballistáknak, márpedig a Loki játéka elsősorban erre épül.

Könnyed Loki-siker a kézibajnokin

Sport2003.10.19, 21:02

Magabiztos játékkal fölényes győzelmet aratott a DVSC a Békéscsaba felett a nőikézilabda-bajnokság vasárnapi mérkőzésén. A hajdúsági együttes a nyolcgólos Szűcs Gabriella vezérletével 35-23-ra nyert. A Győr férficsapata a visszavágón is legyőzte litván ellenfelét az EHF-kupában, és kettős győzelemmel jutott a 32 közé.

A Fradi kapusa a bírót okolja a kiesésért

Sport2003.10.16, 21:21

A Ferencváros szerdán hiába futballozott jobban az FC Köbenhavnnál a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának visszavágóján, mégis kiesett a sorozatból, ugyanis a büntetőpárbajban elbukott a dán együttes otthonában. Az MTK szerdán rendkívül rossz napot fogott ki a Dinamo Zagreb ellen, így a magyar bajnoknak fikarcnyi esélye sem volt, hogy ledolgozza kégólos hátrányát. Az egyetlen továbbjutó DVSC játékosai a Romát vagy a Barcelonát szeretnék kapni a második fordulóban.

Böőr: Végre jól futballoztunk

Sport2003.09.26, 19:45

Mintegy félezer debreceni szurkoló kísérte el kedvenceit Varasdra, ahol a DVSC 3-1-re nyert a horvát bajnokság harmadik helyezettje, az NK Varteks ellen az UEFA-kupa első fordulójának első felvonásán, nagy örömet okozva ezzel a hajdúsági klub híveinek. A bajnokságban rapszodikusan szereplő Debrecen válogatott középpályása, Böőr Zoltán remekül játszott, de a visszavágón sárga lapjai miatt nem léphet pályára.

Pető Zoltán szívesen gondol Ronaldóra

Sport2003.09.16, 17:04

Színes és kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött a jelenleg Sopronban futballozó Pető Zoltán. A Debrecen saját nevelésű játékosa szerepelt az 1996-os atlantai olimpián, később megfordult Belgiumban, a Geel együttesében, majd a az MTK és az Újpest színeiben is futballozott a balhátvéd. Sőt, akárcsak anyaegyesületével, a DVSC-vel, az Újpesttel is Magyar Kupát nyert, az MTK-val pedig tavaly bajnokságot. Noha a kék-fehérek marasztalták Petőt, ő a korábbi sérelmek miatt inkább a Sopron invitálását fogadta el.

Macedóniába várják a DVSC kézis csillagát

Sport2003.09.10, 18:16

Szerződése még egy évre a Debrecen nőikézilabda-csapatához köti Szűcs Gabriellát, a válogatott átlövő azonban rengeteg kérő közül válogathat. A junior világbajnokságon ezüstérmet szerző játékos a hírek szerint a napokban Szkopjéba utazik, s lehet, meg is egyezik a két évvel korábbi BL-győztes Kometallal.

A DVSC ezüstgóllal, a Fradi 6-0-val jutott tovább

Sport2003.08.29, 12:18

A DVSC az UEFA-kupa selejtezőjének visszavágóján az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 2-1-re verte a litván Ekranas együttesét: a debreceniek a két gólt szerző Bajzát Péternek köszönhetik a sikert, aki a rendes játékidőben és a hosszabbításban is betalált, azaz ezüstgóllal harcolta ki a továbbjutást Szentes Lázár együttese. A Ferencváros egészen a 91. percig nem tudta feltörni a harmatgyenge máltai Birkirkara védelmét, ekkor Dragóner volt eredményes, így a zöld-fehérek 6-0-s összesítéssel mentek tovább.

Szentes mozgékony DVSC-t akar

Sport2003.08.17, 21:28

Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi kupában is közepesre lehetett értékelni a DVSC eddigi szereplését. A pontvadászatban Újpesten kikapott, a Haladás ellen győzött, majd a Sopronnal döntetlent játszott a Loki, míg az UEFA-kupa selejtezőjében 1-1-re végzett Szentes Lázár alakulata a litván Ekrenas otthonában.

Ki megy ma? - Csehi Zoltán, Horváth Ferenc

Sport2003.07.16, 17:34

Csehi Zoltán, aki az előző két esztendőben Nagyváradon futballozott, most újra a Debrecenben próbál szerencsét. A játékos kedden hároméves szerződést kötött a DVSC-vel.

Teljes csapattal edz a DVSC nőikézi-együttese

Sport2003.07.15, 16:41

Egyelőre úgy fest, a felkészülés kezdetén mindössze egy hetet tud együtt készülni a DVSC-Valdor nőikézilabda-csapata. A hajdúságiak fiatal játékosai közül többen ugyanis a korosztályos válogatottakkal készülnek.

Ki megy ma? - Halmosi, Tokody

Sport2003.07.01, 13:25

Újabb játékossal bővült a Borsodi Ligában legutóbb bronzérmes s kupadöntősként az UEFA-kupában induló DVSC futballcsapata: a háromszoros A válogatott Halmosi Péter egy évig kölcsönben erősíti Szentes Lázár együttesét. Ismét a Slavia Prahánál próbál szerencsét az újpesti Tokody Tibor, míg a válogatott Tóth Norbert Szombathelyre tart.

Madar Debrecenben, Bernáth Antwerpenben

Sport2003.06.23, 17:38

A hét végén megegyezett a DVSC vezetőivel, így az MTK-ban eltöltött sikeres évek után visszatér nevelőegyesületébe Madar Csaba, aki kedden már edzésbe is áll a Lokinál. Bernáth Csaba viszont távozik Debrecenből, a lejáró szerződésű játékos két évre aláírt a belga élvonalbeli Royal Antwerphez.

Őrizetbe vettek három garázda fradistát

Itthon2003.06.04, 14:56

Már három garázda fradistát vett őrizetbe a rendőrség a sajtóban megjelent felvételek és videók alapján. Elkapták azt a férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy megtámadta Szentes Lázárt, a DVSC vezető edzőjét.

Garami József: Én is hibáztam

Sport2003.06.03, 17:14

Az országos felháborodást kiváltó, DVSC elleni mérkőzést követő botrány miatt Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója is nehezen tért magához a sokkból. Ilyen példátlan események után nehéz szakmai értékelést adni a szezonról, ám Garami József kérésünkre mégis vállalkozott erre.

Ostromállapot az Üllői úton

Sport2003.05.31, 00:44

A gólnélküli döntetlennel végződött Ferencváros-Debrecen bajnoki labdarúgó mérkőzést követően, amely eredménynek köszönhetően a zöldek elveszítették a bajnoki címet, a feldühödött szurkolók megostromolták az Üllői úti székházat. A mérkőzést követően Szentes Lázárt, a DVSC vezetőedzőjét olyan súlyosan bántalmazták, hogy kórházba kellett szállítani.

Nyerni megy a DVSC az Üllői útra

Sport2003.05.25, 17:55

A hét végi fordulóban az élen álló Ferencváros Tököli duplájával megszerezte a három pontot Győrben (2-0), ám az ETO hiába messze a leggyengébb csapat tavasszal a felsőházban, amennyiben Varga Zoltán játékosai jobban koncentrálnak a kapu előtt, november 9. után megszerezhették volna újabb győzelmüket hazai pályán, a második félidőben kritikán aluli teljesítményt nyújtó FTC ellen.

Pajkos a Fradi-utánpótlás új vezetője

Sport2003.05.23, 14:47

Az Euroleasing cég belépésével Pajkos János személyében új vezetője lett a Ferencváros utánpótlásának. Az edző korábban Debrecenben is szép sikereket ért el a fiatal tehetségek képzésében, majd a felnőttek között a DVSC és a Diósgyőr szakvezetőjeként is közmegelégedésre tevékenykedett.

Sowunmi sérülése miatt perel a Fradi

Sport2003.05.20, 15:39

Az elmúlt napokban az első csapat bajnoki címért folytatott versenyfutásával párhuzamosan, két eset okozott izgalmakat a Ferencvárosnál. Az egyik Thomas Sowunmi súlyos sérülése, amikor is a télen igazolt csatár a DVSC elleni tartalékmérkőzésen nyílt sípcsonttörést szenvedett, amely után az FTC jogi lépéseket tett a pályák rossz állapotára hivatkozva, a futballista ugyanis a vaskorlátnak csapódva került még aznap a műtőasztalra.

Tengely nélkül robog a Loki

Sport2003.05.20, 15:31

A szombati, bronzéremről is döntő Debrecen-Újpest mérkőzésen mindkét csapat több meghatározó játékosát nélkülözi. Pontosabban, a liláknál csupán a három sárga lapos Kovács Zoltán kényszerül a lelátóra az alapemberek közül, ugyanis a különben is sok mérkőzést kihagyott cseh Radek Sloncik sérülése miatt már korábban befejezte a szezont. A DVSC-nél viszont az együttes tengelyét veszítette el Szentes Lázár vezetőedző.

Zavadszky bajnoki címben gondolkodik

Sport2003.04.22, 14:01

Formája alapján komoly eséllyel pályázik a Luxemburg ellen fellépésre készülő válogatott keretbe Zavadszky Gábor, jóllehet Gellei Imre szövetségi kapitány még nem hozta nyilvánosságra a névsort. Az MTK középpályása legutóbb a DVSC elleni bajnokin lőtt győztes góljával, valamint hatékony játékával tűnt ki a mezőnyből.

Bosszúsak a debreceniek a kupadöntő helyszíne miatt

Sport2003.04.18, 14:48

Leplezetlen bosszúsággal fogadták Debrecenben, hogy az MLSZ döntésének következtében Budapesten, a Puskás-stadionban rendezik május 6-án a Magyar Kupa fináléját a Ferencváros és a DVSC csapatai között.

Kövesfalvi legyőzné betegségét és visszatérne

Sport2003.04.10, 17:49

Kövesfalvi István, a Gázszer, a DVSC, a Vasas egykori, a REAC jelenlegi futballkapusa kőkemény ember. A 34 éves hálóőrnél tavaly novemberben hererákot diagnosztizáltak. A rettenetes hírt igazi férfiként és sportemberként fogadó, azóta is derűsen a jövőbe néző "Kavics" érzéseit csak az tudja teljes mértékben megérteni, akit hasonló trauma ért.

Szívproblémákkal küzd a DVSC házi gólkirálya

Sport2003.03.13, 14:42

A Fradi legyőzésével immár dobogós DVSC futballcsapatánál a szurkolók között az első számú beszédtéma természetesen az újonnan igazolt, román válogatott Sabin Ilie parádés bemutatkozása volt, sokakat viszont meglepett, hogy Szentes Lázár előbb a kezdőcsapatba jelölte, majd onnan kihagyta a góllövőllistán harmadik helyen álló Marius Sumudicát. Kegyvesztettségről szó sincs, az ok sokkal szomorúbb: a támadónak szívproblémái vannak.

Rutinos román középpályás az MTK-ban

Sport2003.03.12, 14:41

Hiába zárult le február 15-én az átigazolási időszak, honi klubjaink sorra szerződtetik a külföldi játékosokat. Kedden a DVSC állapodott meg a négyszeres román válogatott Sabin Iliével, míg az MTK ugyancsak Romániából, Nicolae Catalin Litát szerezte meg. A 27 éves középpályásról nagyon jó véleménnyel van Egervári Sándor, a kékek vezetőedzője.