Daniel Ricciardo

címke rss

Vettel a bokszból rajtolva is lát esélyt a pontszerzésre

Gphírek2014.11.01, 22:39

Noha csak a bokszutcából vághat neki az austini futamnak, és nehéznek ígérkezik az előzés, reméli, hogy beverekedheti magát az első tíz közé. Daniel Ricciardo a dobogóra tör, amiért elsősorban a Williamseket kell legyőznie.

Vettel mégis részt vesz az időmérőn

Gphírek2014.11.01, 01:12

A Red Bull úgy érzi, tartozik annyival a nézőknek, hogy legalább az időmérő első felvonásában pályára küldik a németet, akinek mindenképp a bokszutcából kell rajtolnia a futamon.

Ricciardo Kvjat mellett sem lesz elsőszámú versenyző

Gphírek2014.10.16, 13:57

Ugyanazt a szerepet fogja betölteni 2015-ben is, mint idén, bár elismeri, hogy némileg nagyobb lesz a felelőssége. Attól nem tart, hogy a Red Bull jövőre még hátrébb csúszik az erősorrendben.

A Red Bullnak eszébe sem jutott hátraparancsolni Vettelt

Gphírek2014.10.13, 12:34

Hiába érezte úgy a verseny elején Ricciardo, hogy beragadt a lassabb csapattársa Vettel, a Red Bull nem akart beleszólni a csatájukba. Horner szinte semmi esélyt nem lát rá, hogy az ausztrál világbajnok legyen.

Ricciardót bosszantják a Red Bull gyenge rajtjai

Gphírek2014.10.12, 18:10

Az sem könnyítette meg a dolgát, hogy felhólyagosodott gumikon kellett megkezdenie a versenyt. Vettel szerint ennyire volt képes a Red Bull Oroszországban.

Vettel túl agresszív beállításokat használt

Gphírek2014.10.11, 17:58

Úgy érezte, az autója egyre rosszabb lett az Orosz Nagydíj időmérőjén. A 7. helyen végző Ricciardo is jobb eredményben reménykedett.

Nem fekszik a Red Bullnak az orosz pálya

Gphírek2014.10.10, 15:27

Ricciardo szerint a kármentés lesz a céljuk Szocsiban, miután a szabadedzéseken a vártnál lassabbak voltak. A délutáni motorhibája miatt nem aggódik.

Ricciardo bízik Vettel segítségében

Gphírek2014.10.10, 10:59

A német már matematikailag sem esélyes a bajnoki címre, ezért könnyen lehet, hogy a Red Bullnál csapatutasításra is sor kerül majd a hátralévő versenyeken. Ricciardo továbbra is önerőből szeretné legyőzni Vettelt.

A Red Bullnál sem tudták, Vettel vagy Ricciardo lett dobogós

Gphírek2014.10.06, 12:02

Látványos versenyzéssel a 3. és a 4. helyen zárta a Japán Nagydíjat Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo. A Red Bull duója már szombaton is a futamra várt esőre készült, így az időmérő edzésen Vettel csak a 9., Ricciardo pedig a 6. lett. A versenyen aztán jó taktikával és bátor előzésekkel felül tudtak kerekedni közvetlen ellenfeleiken.

A Red Bull esőt remél a Japán Nagydíjon

Gphírek2014.10.04, 12:25

Nem szerepelt jól a Red Bull a Japán Nagydíj időmérő edzésén, de Christian Horner csapatfőnök és a hatodik helyezett Daniel Ricciardo bízik abban, hogy a holnapi futamra várt eső kedvezhet nekik. Az év végén távozó Sebastian Vettelt délelőtti műszaki hibája vetette vissza.

Vettel új kihívást keres a Ferrarinál, mondja Horner

Gphírek2014.10.04, 09:18

Pénteken este közölte a Red Bull vezetőségével Sebastian Vettel, hogy elhagyja a sikerei helyszínét, és jövőre átigazol a Ferrarihoz. Az osztrák vállalat nagyra tartja Fernando Alonsót, de nem merült fel, hogy őt szerződtessék Vettel helyére, inkább saját nevelésű fiataljaikra építenek.

Ricciardo elismeri, hogy saját hibájából csúszott ki

Gphírek2014.10.04, 09:16

A világbajnoki pontverseny harmadik helyén álló Daniel Ricciardo elismerte, vezetői hiba miatt ütközött a falnak a Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Csapattársa, Sebastian Vettel szerint Ricciardo kicsúszása nem hozta hátrányos helyzetbe a Red Bullt.

Fizikailag is megerőltetőbbé tennék a Forma-1-et

Gphírek2014.09.26, 17:30

A csapatok szerint a Forma-1 népszerűsége azért is csökkent az utóbbi években, mert a mai autókat sokkal könnyebb vezetni, mint a korábbiakat. A versenyzők többsége is szívesen fogadná a változásokat.

A Red Bull értelmetlennek érezné a csapatutasítást

Gphírek2014.09.23, 16:49

Christian Horner szerint nincs értelme a csapatutasításnak, amíg matematikailag mindkét versenyzőjük esélyes a bajnoki címre, és a Mercedes előnye amúgy is óriási. Nem bánja, hogy Szingapúrban Ricciardo előtt hagyták Vettelt.

A McLaren gyanúsnak találta a Red Bull rádióüzeneteit

Gphírek2014.09.22, 16:02

Könnyítésekkel, de Szingapúrban életbe lépett a rádiós kommunikációt korlátozó új szabályozás, ami ellen formálisan egyik csapat sem vétett, bár a McLaren szerint a Red Bull üzenetei „furcsák” voltak az éjszakai futamon. A Red Bull előzőleg egyeztetett az FIA-val.

Ricciardo: Alonso Monacóban falnak ütközött volna

Gphírek2014.09.22, 11:39

Fernando Alonso falnak ütközött volna, ha Monacóban olyan későn fékez, mint azt a Szingapúri Nagydíj rajtja után tette, mondta a futam után Daniel Ricciardo, aki szerint a biztonságosan leaszfaltozott bukóterek előnyhöz juttathatják a hibázó versenyzőket.

Vettel nem érti Hamilton vakmerő előzését

Gphírek2014.09.21, 19:29

Szándékosan nem harcolt a brittel, aki ellen esélye sem volt. Kételkedett a stratégiájában, de örül, hogy Szingapúrban végre a lehető legtöbbet tudta kihozni az autójából.

Ricciardo: Harcolni fogok a győzelemért

Gphírek2014.09.20, 19:38

Meglepődött, milyen közel tudott kerülni a Mercedesekhez, és úgy érzi, vasárnap is lehet esélye Szingapúrban. Vettel bosszankodik az elrontott utolsó köre miatt.

Vettel lát esélyt a Mercedes legyőzésére

Gphírek2014.09.19, 19:38

Bár délután csak 5 kört tudott megtenni, a címvédő úgy érzi, a Red Bullnak Szingapúrban sokkal kisebb a lemaradása. Ricciardo attól tart, hogy a Mercedes még sokat fog javulni.

Ricciardo nem bánja, hogy önerőből kell legyőznie Vettelt

Gphírek2014.09.18, 17:26

Elfogadja, hogy a Red Bull nem fog csapatsorrendet alkalmazni a hátralévő versenyeken. Az eltérő eredményeik ellenére sem romlott meg a kapcsolata a némettel.

Vergne: Tudnám azt, mint Ricciardo

Gphírek2014.09.16, 15:03

A francia, akinek az év végén már mindenképpen el kell hagynia a Toro Rossót, elismeri, hogy a Forma-1-en kívüli folytatástól sem zárkózik el, bár úgy véli, a Red Bullnál remeklő Daniel Ricciardo teljesítménye az ő potenciáljára is rávilágít.

A Red Bull nem teszi másodhegedűssé Vettelt

Gphírek2014.09.09, 17:36

Christian Horner szerint Ricciardo lemaradása túl nagy a tabellán ahhoz, hogy első számú versenyzőnek nevezzék ki. Vettel a Szingapúri Nagydíjra vadonatúj kasztnit is kap a Red Bulltól.

Ricciardo: Megpróbáltam izgalmassá tenni a versenyt

Gphírek2014.09.07, 18:20

Az ausztrál élvezte az Olasz Nagydíjat, amelynek második felében remek előzéseket bemutatva ért fel a Williamsek mögé. Vettelt bosszantja, hogy a Red Bull nem harcolhatott a dobogóért, de bízik a fejlődésben.

Vettel nagy előrelépésre számít a futamon

Gphírek2014.09.06, 18:09

A német úgy véli, a Red Bull a McLarennél és a Ferrarinál is gyorsabb lesz, és szerinte az időmérőn sem hiányzott sok a jobb helyezéshez. Ricciardo csalódott a 9. helye miatt, de ő is bízik a versenytempóban.

Vettel jobbnak érzi az új kasztnit

Gphírek2014.09.05, 20:01

A német örül, hogy végre problémák nélkül átvészelte a pénteki edzésnapot. Ricciardo egy motorhiba miatt veszített időt Monzában, de biztos benne, hogy szombatra javulni tud.

A Red Bull nem foglalkozik a vb-címmel

Gphírek2014.08.26, 15:32

Bár triviálisnak tűnik, hogy a Mercedes párosa mellett nem lehet labdába rúgni a vb-címért vívott küzdelemben, Daniel Ricciardónak még lehet hajszálnyi esélye ellenük - a szezon középső harmadában ő gyűjtötte a legtöbb pontot. A Red Bullnál ugyanakkor egyelőre csak a soron következő megmérettetésre koncentrálnak.

A Red Bull nem várta, hogy Ricciardo ilyen erős lesz

Gphírek2014.08.25, 16:03

A Red Bull csapatfőnöke dicsérte az ausztrál versenyzőt, akitől szerinte senki sem várt ennyire jó formát az istállónál. Bár Ricciardo még nem adta fel a harcot a vb-címért, Fernando Alonso úgy gondolja, neki sincs már esélye rá.

Ricciardo nem mondott le a vb-címről

Gphírek2014.08.24, 21:34

Újabb győzelmével 64 pontra megközelítette a bajnokságban vezető Nico Rosberget a Red Bull ausztrál versenyzője, aki addig fog küzdeni, amíg marad matematikai esélye a bajnoki címre.

Száraz időben közelebb lehet a Red Bull a Mercedeshez

Gphírek2014.08.23, 17:48

A csapatnál nem tartják reálisnak a 2 másodperces lemaradást a Mercedeshez képest, amit a vizes pálya eredményezett. Christian Horner dicséri Sebastian Vettelt, aki a nehéz körülmények között is megszerezte a 3. rajthelyet.

Vettel nem menekülhet a rajtbüntetés elől

Gphírek2014.08.22, 20:30

Lehet, hogy a Belga Nagydíjon is tönkrement az egyik motorja. Arról már lemondott, hogy a hajtásláncban felhasználható elemeivel az engedélyezett kereten belül tud maradni, és elkerülhetetlennek tartja, hogy emiatt előbb-utóbb büntetéseket kapjon.

Vettel: Igazságtalan összevetni a teljesítményem Ricciardóéval

Gphírek2014.08.22, 12:54

A Red Bull négyszeres világbajnoka szerint azért nem lehet összehasonlítani az idei teljesítményét az ausztrál csapattársáéval, mert neki sokkal többször voltak megbízhatósági problémái.

Bottas az idény sztárja

Gphírek2014.08.12, 10:06

Ez Vijay Mallya véleménye, aki szerint a fiatal finn "mindenkit sokkolt" a teljesítményével. A Force India tulajdonosát Ricciardo remeklése is meggyőzte.

2020-ig Melbourne-é az Ausztrál GP

Gphírek2014.08.04, 10:07

Még hat évig biztosan Melbourne lesz a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyszíne - közölte az Autosport.com.

Ricciardo a világbajnokokat is meggyőzte

Gphírek2014.07.28, 12:31

A zseniális előzéseiről Lewis Hamilton és Fernando Alonso is elismeréssel szólt. Christian Horner nem győzte dicsérni a versenyzőjét a Magyar Nagydíj után.

Ricciardót meglegyintette a kiesés szele

Gphírek2014.07.27, 18:59

A hungaroringi futamon volt egy időszak, amikor műszaki problémákkal küzdött, és attól félt, hogy nem fog célba érni. A verseny győztese tudta, hogy nem lesz sok lehetősége az 1. hely átvételére.

Vettel szorosabb csatát remélt az időmérőn

Gphírek2014.07.26, 17:42

A címvédő arra számított, hogy a Magyar Nagydíj időmérő edzésén közelebb kerülhetnek a Mercedeshez, de a 2. rajthellyel is elégedett. Ricciardo nem tudta rendesen felmelegíteni a gumijait az utolsó körére.

Red Bull: Lassabbak vagyunk, mint gondoltuk

Gphírek2014.07.25, 18:05

Daniel Ricciardo nem sok pozitívumot talált a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzéseiben, szerinte egyszerűen túl lassú az autójuk. Vettel is csak abban bízik, hogy a szezon végére utolérhetik a Mercedest.

Alonso: Ricciardo hihetetlen

Gphírek2014.07.20, 20:53

A Ferrari ásza az egekig magasztalta az ausztrál versenyzőt a Német Nagydíjon vívott kiélezett párharcuk után.

Kivel is csatázhatnék jót, ha nem Fernandóval?

Gphírek2014.07.20, 19:40

A Red Bull mindkét versenyzője remekül érezte magát útban a fordulatos Német Nagydíjon elért 4. illetve 6. helyezése felé. Ricciardo különösen élvezte a Ferrari ásza elleni harcot.

A Red Bull közelebb várta magát a Mercedeshez

Gphírek2014.07.19, 17:54

A pénteki szabadedzések alapján azt hitték, simán az övék lesz a második leggyorsabb autó, de a hockenheimi időmérőn a Williamsek és egy McLaren is megelőzte őket. Vettel ennek ellenére sem tartja elérhetetlennek a dobogót, de úgy érzi, a Renault fejlesztései nem hoztak eleget a konyhára.

Ricciardo: Ennél több nincs az autónkban

Gphírek2014.07.18, 17:32

Az ausztrál reméli, hogy a Mercedes is mindent kihozott az autójából a Német Nagydíj pénteki szabadedzésén. Vettel szerint csökkent a Red Bull lemaradása a Mercedes mögött, de a Ferrarival és a Williamsszel is harcolniuk kell.

Ricciardo: Vettel visszanyeri a formáját

Gphírek2014.07.14, 17:30

Úgy véli, hogy csapattársa eredményei hamarosan javulni fognak, és ebből mindketten profitálhatnak majd.

Ricciardo: Egy kör, és Button megelőzött volna

Gphírek2014.07.06, 20:32

Az ausztrál úgy véli, ha egy körrel tovább tartott volna a Brit Nagydíj, a McLaren megelőzte volna. A Red Bull a futam közben változtatott Ricciardo taktikáján, de Vettel ehhez túl korán cserélt kereket.

Ricciardo is bedőlt a vizes pályának

Gphírek2014.07.05, 18:10

A Toro Rossókhoz hasonlóan a garázsban maradt a silverstone-i Q3 végén, amikor a pálya utolsó szektora az eső ellenére felszáradt. Szerinte Vettel is csak kényszerből ment ki, de a jutalma a 2. rajtkocka lett.

Ricciardo: Újra ütőképes a Red Bull

Gphírek2014.07.04, 19:34

Az ausztrál szerint csak kisiklás volt a spielbergi gyengélkedés, Silverstone-ban újra az élmezőnybe várja a csapatát. Vettel azonban úgy véli, a Red Bull még mindig túl messze van a Mercedestől.

A Renault eltékozolja a Red Bull tehetségét

Gphírek2014.07.02, 12:51

Daniel Ricciardót bosszantja, hogy a csapat hiába tervezett gyors autót, az egyenesekben önhibáján kívül túl sok időt veszítenek. Christian Horner azt állítja, már 2012-ben figyelmeztette a Renault-t, hogy szedjék össze magukat.

Vettelt az enyhébb ítélkezés jegyében nem büntették meg

Gphírek2014.06.22, 17:19

A sportfelügyelők új hozzáállása már az Osztrák Nagydíjon éreztette a hatását. A Red Bull kímélni akarta a körhátrányban lévő Vettel autóját, ezért adták fel a versenyt. Ricciardo is csalódottan fogadta az utolsó körben megszerzett 8. helyét.

Vettel egyszerűen lassú volt a zökkenőmentes időmérőn

Gphírek2014.06.21, 18:52

A német az 5-ös és a 2-es kanyarban nem képes olyan tempóra, mint a csapattársa. Ricciardo úgy érzi, az 5. hely volt a maximum a spielbergi időmérőn, de a Red Bull bízik a jó versenytempóban.

Ricciardo elérhetőnek tartja a 3. helyet

Gphírek2014.06.20, 21:18

Az ausztrál szerint a Red Bull rengeteget tanult az Osztrák Nagydíj pénteki napján, és az időmérő előtt is sokat fejlődhetnek. Vettel is egyre jobbnak érezte az autóját.

Ricciardo: Vettel sportszerűen gratulált

Gphírek2014.06.20, 17:34

Az ausztrál úgy véli, csapattársát motiválni fogja a montreali eredmény. Vettel tudja, hogy javulnia kell, de Ricciardót sem tekinti az eddigi csapattársainál keményebb ellenfélnek.