dalszöveg
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Férje halálos betegsége adott értelmet Céline Dion legnagyobb slágerének
Mióta kiderült, hogy férje újra torokrákkal küzd, az énekesnő nem állt színpadra. Tavaly augusztus óta most először lépett fel Les Vegasban, előtte pedig sajtótájékoztatót tartott.
Tóth Gabi fülig szerelmes, és ezt bátran ki is mutatja
Szárnyal a boldogságtól, és Palya Bea dalszövegekkel posztol képeket párjáról az énekesnő.
Görög Zita kimaxolta a hétfő reggelt: gyönyörű dekoltázst villantott
A gyönyörű kétgyermekes édesanya szexi dekoltázzsal és egy pozitív dalszöveggel kezdte a reggelt.
Fellépése közben káromkodta el magát Adele
Az énekesnő koncert közben felejtette el a saját szerzeményének szövegét.
Tesztelje le, mennyire ismeri a magyar slágereket
A magyar kultúra napja alkalmából játékra hívjuk az Origo olvasóit: olyan verseket mutatunk be, amelyek ismert magyar dalok szövegei alapján születtek, azt viszont önöknek kell kitalálniuk, mely számok ihlették a versrészleteket. A versek két kortárs költő, Lackfi János, illetve a dalszerzőként és énekesként is ismert Vörös István alkotásai, az eredeti verziók között viszont táncdalt, rockballadát és musicalt is lehet találni.
Elárverezik Bob Dylan ikonikus dalának kéziratát
Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan Like a Rolling Stone című, 1965-ös dalának egy korábbi kézirata milliókért kelt el 2014-ben. Ám az úttörő Dylan-szám szövegének létezik egy másik, kézzel írott példánya is, amelyet most aukcióra is bocsájtanak a Los Angeles-i Nate D. Sanders Aukciósházban.
Tagadja a dalszövegek lopását a Google
Rejtett morzekód miatt kényszerült magyarázkodásra a cég.
- címkék:
- dalszöveg
- Címkefelhő »
Hatalmas összegért írt dalszövegeket Nagy Feró
Nagy Feró, miután kilépett a Bikiniből, hatalmas összegért írt dalszövegeket egykori csapatának.
- címkék:
- Nagy Feró
- dalszöveg
- bikini
- Címkefelhő »
Dalszövegeket kap a YouTube Music
Az androidos appban tűnt fel elsőként az újdonság.
- címkék:
- zene
- dalszöveg
- Youtube Music
- Címkefelhő »
Templomokat gyújtott fel egy metálzenész, hogy rajongói felnézzenek rá
Tavaly áprilisban tíz napon belül három louisianai baptista templom gyulladt ki, néhány napos eltéréssel. Országszerte hatalmas botrányt, felháborodást és riadalmat váltott ki az emberekből, nemcsak a keresztények körében. Néhány nappal később egy férfit gyanúsítottak meg a gyújtogatásokkal, akiről bebizonyosodott, hogy valóban felelős a tűz okozásáért. Most, közel egy évvel az eset után elárulta az okát, ami mindössze annyi volt, hogy metálzenészként népszerűbbé akart válni a rajongói szemében.