Csorna

címke rss
Bedrogozva autóztak, igazoltatás közben buktak le

Bedrogozva autóztak, igazoltatás közben buktak le

A rendőrök igazoltattak egy autóst Csornán, amikor észrevettek az autóban egy fecskendőt. Kiderült, hogy autó sofőrje és az utasok is drogoztak.

Fülöp Attila: A kormány segíti az egyházi szociális intézmények működését

Itthon2019.08.16, 20:01

A kormány segíti a szociális területen dolgozókat és a szociális intézmények, köztük az egyházi fenntartásúak működését – közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Csornán, ahol letették a premontrei apátság idősotthonának alapkövét és átadták az apátság épületében kialakított látogatóközpontot, a felújított könyvtárat és dísztermet.

Tizennégy kocsiról lopta le a kerekeket egy győri férfi

Itthon2019.08.12, 09:22

Öt településen tizennégy autóról lopta le a kerekeket tavaly ősszel egy 53 éves győri férfi, akit a Győri Járási Ügyészség minősített lopások elkövetésével vádol.

Vonat elé hajtott egy autó Csornán

Itthon2018.12.10, 13:14

A csornai Andrássy utcai vasúti átjáróban történt a baleset, egy ember megsérült. 

Meccs közben elhunyt a Csorna SE 28 éves focistája, Sipőcz Tamás

Life.hu2018.11.12, 09:07

A 60. perc táján szakadt félbe a Csorna–Lébény megyei első osztályú mérkőzés: a Csorna játékosa, a 28 éves Sipőcz Tamás elhunyt.

A csornai napelemgyár cáfolja a baloldali hazugságokat

Itthon2018.09.27, 15:25

Az Ecosolifer Kft. közleményt adott ki, amelyben tételesen cáfolják a baloldali médiában megjelent hazugságokat. A közleményből kiderül, hogy a projekt megvalósíthatósága érdekében előrehaladott munkálatok folynak. A vállalat közleményét változtatás nélkül közöljük.

Baleset történt az M86-oson

Itthon2018.07.22, 13:33

A police.hu szerint egy ember megsérült a balesetben.

Megpróbálta eltolni a dísznek kitett Trabantot a férfi

Itthon2018.01.05, 17:40

A rendőrségre január 4-én este érkezett bejelentés arról, hogy a Csornán, a Soproni úti körforgalomban dekorációs céllal kirakott Trabantot megpróbálta egy férfi eltolni.

Csúcstechnológiájú hűtőházat adtak át Csornán

Itthon2017.11.11, 14:02

Száz pályázat támogatásával eddig mintegy nyolc milliárd forint európai uniós támogatásról döntöttek a kertészeti ágazaton belül hűtőházak építésére - mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Csornán, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 256 millió forintból felépülő hűtőházának alapkőletételén.

Halálos baleset Csornánál

Itthon2015.12.15, 22:41

A Budapest felé tartó InterCity ütközött egy személyautóval Csorna közelében. Ketten meghaltak.

30 milliárdért épít elkerülőt a Közgép

Gazdaság2013.06.24, 20:39

A Közgép és a Magyar Aszfalt konzorciuma mint legolcsóbb ajánlattevő nyerte a 85. számú főút Csornát elkerülő szakaszának építési jogát. Majdnem az eredetileg becsült ár dupláját kérik.

Álrendőröket fogtak el Csornán

Itthon2013.03.05, 14:27

Csornán fogtak el két, magát rendőrnek kiadó fővárosi férfit, akik Kapuváron megloptak egy idős nőt - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság sajtóügyeletese kedden. Az álrendőrök több százezer forintot és ékszereket loptak.

Tűz miatt kiürítették a Műegyetemet

Itthon2012.10.18, 10:30

Egy lift gyulladt ki a Budapesti Műszaki Egyetem T. épületében, az épületet átmenetileg kiürítették. Az éjjel a csornai kollégiumban a kazán robbant föl.

WikiLeaks: A Fidesz-győzelem után sem számított mennyországra Erdő Péter

Itthon2011.08.30, 09:04

A korrupció visszaszorulását és a szerinte bűnözői körökkel kapcsolatban álló politikusokkal teli magyar közélet tisztulását várta Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek a 2010-es választások utánra - derül ki az amerikai nagykövetség egyik, a WikiLeaks által pénteken nyilvánosságra hozott 2009-es jelentésből. Erdő az amerikai nagykövetségen arról is beszélt, hogy a papokat óvta a benne is félelmet keltő Magyar Gárdától.

Egymilliárdos állami támogatást vár a Csornán épülő napelemgyár

Gazdaság2011.07.19, 17:48

Heteken belül dönt a kormány arról, hogy ad-e közel egymilliárd forintos támogatást a Csornán épülő napelemgyárnak, amelyet egy magyar tulajdonú, de Svájcban bejegyzett cég épít. A gyár 160 munkahelyet hoz létre, amelyet öt évig tartani kell az állami támogatáshoz.

Felfüggesztettet kaptak a társukat bántalmazó csornai diákok

Itthon2011.07.05, 12:25

Esélyt akart adni a normális életre a bíróság azoknak a fiúknak, akik júniusban, Csornán megverték egyik évfolyamtársukat. A három fiút ezért fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélték ugyan, ám ennek végrehajtását felfüggesztették.

Biogázüzem épül Csornán

Gazdaság2011.06.14, 14:31

Egy 800 kilowattos teljesítményre képes biogázüzemet építenek Csornán - írja a Kisalföld című napilap. Az erőmű 2012 végére készülhet el, a beruházás értéke 800-850 millió forint, az erőmű közvetve ötven munkahelyet teremt.

Busás haszonnal továbbadott önkormányzati telek ügyében nyomoznak Csornán

Itthon2011.06.14, 10:38

Feljelentést tett egy fideszes országgyűlési képviselő egy csornai telekügyben, amelynek keretében a gyanú szerint az önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy beépítetlen telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal később bruttó 287,5 millióért adta tovább a Tesco áruházakat működtető társaságnak. A rendőrség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.

Jégtömb esett egy autóra a 85-ös úton

Itthon2010.12.27, 14:46

Leesett egy jégtömb egy teherautóról egy mögötte haladó autóra a 85-ös úton Csorna felé. A kocsi vezetője félrerántotta a kormányt, árokba borult és megsérült.

Feloszlatták a Fidesz csornai szervezetét

Itthon2010.07.07, 08:51

Belső konfliktusok miatt feloszlatta a Fidesz országos választmánya a párt csornai szervezetét - írja a Kisalföld című napilap. A lap szerint a csornai polgármester osztotta meg a helyi pártszervezetet.

Hasba szúrta magát egy rabló Beleden

Itthon2010.07.02, 15:38

Kirabolt egy benzinkutat, majd hasba szúrta magát egy 23 éves férfi Beleden. A rabló a benzinkútról százezer forintot zsákmányolt, és a kutas autóját is elvitte.

Csécsei és Áder utódáról is döntenek vasárnap

Itthon2009.11.22, 16:46

Két időközi polgármester-választást és egy országgyűlési képviselő-választást tartanak vasárnap. A fővárosi VIII. kerület korábbi polgármestere, Csécsei Béla szeptemberben mondott le, az ő helyéért négyen versengenek. Csornán az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját tartják, itt az EP-be távozó fideszes Áder János utódáról szavaznak.

Nem sikerült megválasztani Áder János utódját

Itthon2009.11.08, 23:24

A választók alig több mint ötöde ment el szavazni a csornai időközi választásra, ahol Áder János fideszes képviselő megüresedő helyére kellett volna új parlamenti képviselőt választani. A szavazás érvénytelen volt, két hét múlva tartanak második fordulót.

Alig szavaznak Áder János utódjára

Itthon2009.11.08, 16:01

Időközi országgyűlési képviselő választást tartanak vasárnap Csornán és környékén. A térség parlamenti képviselője, a fideszes Áder János mandátumot szerzett a júniusi európai parlamenti választáson. A két megbízatás összeférhetetlen, ezért Áder júliusban lemondott országgyűlési mandátumáról. Délutánig a szavazók alig több mint tizede szavazott az Áder helyére pályázókra.

Vonattal ütközött egy autó Csornánál

Itthon2009.01.25, 17:13

Vasárnap délután baleset miatt két órára leállt a vonatközlekedés Szilsopronnémeti és Csorna között. Ketten vesztették életüket, mikor egy személyautó ütközött a vonattal.

315. Virág Bence - Csorna

iWiW-vel a világ körül2008.08.11, 11:03

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Csornáról jelentkezik Virág Bence.

Emberölés kísérlete miatt nyomoznak Csornán

Itthon2008.04.21, 21:45

Emberölés kísérlete miatt eljárást rendeltek el egy 56 éves csornai férfi ellen, aki kis híján felrobbantotta gázpalackkal mozgássérült élettársát hétfőn egy Csorna közeli majorban.

Árokba borult egy lengyel turistabusz

Itthon2007.06.16, 18:54

Egy halottja és 28 sérültje van annak a balesetnek, amelyben egy lengyel turistabusz árokba borult szombat reggel a Szombathely és Csorna közötti úton. A Boszniából hazafelé tartó busz vélhetően azért sodródott le az útról, mert sofőrje elaludt a volánnál. A buszvezetőt a rendőrség őrizetbe vette, az utasok többságe szombat délután egy másik buszal hazaindult.

Új áruházat nyitott Csornán a Tesco

Archívum2007.04.12, 18:04

Újabb áruházat nyitott csütörtökön Csornán a Tesco, ez Győr-Moson-Sopron megye negyedik, az ország 71. Tesco hipermarket áruháza - tájékoztatott a kereskedelmi cég közleményben.

Meghalt egy idős asszony lakástűzben

Itthon2007.01.31, 08:24

Egy egyedül élő 97 éves asszony meghalt szerda hajnalban Csornán, amikor otthonának egyik szobájában eddig ismeretlen okból tűz keletkezett.

Medgyasszay azonnal lemondott mentelmi jogáról

Itthon2006.09.10, 17:10

Azonnal lemondott képviselői mentelmi jogáról a helyszínre érkező rendőrök előtt Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő, aki szabályos előzés közben elütött egy motorkerékpárost még szombaton Csorna térségében - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szóvivője.

Képviselő is részese egy halálos balesetnek

Itthon2006.09.09, 19:50

Összeütközött Medgyasszay László országgyűlési képviselő egy motorkerékpárossal szombaton Csornánál. A balesetben a motoros meghalt. A politikus nem sérült meg. A körülményeket és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja.

Két szakambulanciát bezárnak orvoshiány miatt

Itthon2002.02.05, 17:18

A szombathelyi és az ajkai kórház neurológiai osztálya is bezárta szakambulanciáját, mert nincs elég orvos. Csornán erre még nem került sor, de itt is - mint ahogy Ajkán - öt orvos helyett csak kettő dolgozik.

Áder János (1959, Csorna) - Fidesz

Itthon2002.01.07, 16:54

Áder János alapító tagja a Fidesznek, a kezdetektől a párt egyik legbefolyásosabb politikusa. 1998-ban őt jelölte a Fidesz a parlament elnökének. 

Rigler Zoltán (1958, Csorna) - Fidesz

Itthon2002.01.07, 17:50

A Fidesz vállalkozói tagozatának alapító elnöke pont vállalkozásai miatt került a figyelem középpontjába. 2001 októberében Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő felháborodottan tudatta a közvéleménnyel, hogy Rigler 3 millió forintos alaptőkéjű cége 63%-os tulajdont szerzett egy közel milliárdos alaptőkéjű, évi 8 milliárd forint forgalmú építési vállalkozásban.

Előző
  • 1
Következő