CSI: A helyszínelők
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az MTV-vel társul a Helyszínelők producere
Természetesen nem a mi közszolgálati tévénkkel, hanem a Music Televisionnel szövetkezik Jerry Bruckheimer.
House doktor mindig rendel
Az egybefüggő történettel rendelkező sorozatok (A szökés, 24, Az elveszett szoba, Hősök) esetében gondot okozhat, ha valaki kihagy pár részt - a különálló epizódokból álló szériáknál (Helyszínelők) nincs ilyen probléma. Megoldás lehet a DVD megvásárlása, de Magyarországon a piac nem éppen fejlett: nem minden, tévében látott sorozat jelenik meg, és ha mégis kijön egy széria, akkor is jókora késéssel.
Csereprogramra készülnek a Helyszínelők
Felvetődött az ötlet, hogy egy epizód erejéig kicseréli írógárdáját a Helyszínelők és egy szituációs komédia, a Two and a Half Men.
Kiállítás nyílt a Helyszínelőkről
Pénteken nyílt meg a nagyközönség előtt a CSI: The Experience című tudományos kiállítás, ahol a sorozat szereplői is segítenek eligazodni a nézőknek.
Lost a Margitszigeten
Remake-ek jellemzően mozifilmekről készülnek, de televíziós produkciók, kvízek, vetélkedők, valóságshow-k és sorozatok is újjászületnek néha, más arcokkal, kis eltérésekkel, hogy aztán vagy óriási siker, vagy kínos bukta legyen belőlük. Eddig egy szituációs komédiát mertek átültetni a magyar viszonyokra, ám nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük, hogy Bándiék kalandjainak idén nem lesz folytatása - de hogy nézne ki a Lost vagy a Helyszínelők magyar szereplőkkel?
Zseniális húzás a Helyszínelőkben
A New York-i helyszínelők egyik epizódját az interneten terjedő, titokzatos pólók inspirálták - ami nem mellesleg kiváló reklám a ruhákat gyártó cégnek.
- címkék:
- New York
- CSI: A helyszínelők
- Címkefelhő »
Vonzzák a hullákat a Helyszínelők
Mint arról korábban beszámoltunk, mumifikálódott holttestet találtak a New York-i helyszínelők forgatási helyszínén. Nem jártak sokkal jobban a miami kollégák sem: őket egy vízihulla várta.
- címkék:
- New York
- CSI: A helyszínelők
- Címkefelhő »
Igazi holttest várta a Helyszínelőket
A magyarul New York-i helyszínelők címet kapott CSI: New York forgatási helyszínén egy mumifikálódott holttestet találtak - a szerencsétlenül járt áldozat nem a sorozat egyik "kelléke" volt, hanem egy valódi hulla.
Fecseg a helyszín, hallgat a mély
Amerikában a televíziós világot a kilencvenes évek végén és az új évezred elején is leginkább húszperces szituációs komédiák (szitkomok) és a Vészhelyzet határozták meg, azóta viszont a helyzet változott. Arra próbálunk választ keresni, hogy miért lett olyan nagy siker a Helyszínelők, hogy a - néha igen ügyesen elkészített - klónok miért hoznak több millió nézőt. Foglalkozunk a magyar tévés krimikkel, a német nyomozókkal, a klasszikus detektívekkel - de először az amerikai újhullámot nézzük meg.
Egyre többen szeretnének helyszínelni
A CSI: Crime Scene Investigation (Magyarországon Helyszínelők címmel vetített) sorozat hatására egyre többen jelentkeznek bűnügyi helyszínelőnek - legalábbis Amerikában.
Összecsaptak a tévés átverőshow-k
Látszik, hogy a hideg miatt még otthon gubbasztanak az emberek: négy műsor is elérte a kétmilliós nézettséget. Bár átlagban az RTL Klub vezet, az elmúlt hét két legnézettebb tévéműsorát a TV2 állította elő: jól ment az Áll az alku és a Napló. A fiatalabb tévézők főképp Charlie dekoratív angyalaira koncentráltak. Az m1 hazai sztárokkal felvett műsora, a Krém, első ízben lépte túl az egymilliós nézettséget, miközben a Viasat továbbra is a Helyszínelőkre épít, nem is hiába.
A Viasat sem marad le A helyszínelőkkel
Mától, csütörtök esténként 21:15-kor látható a csatornán A helyszínelők (C.S.I.: Crime Scene Investigation) című amerikai sorozat hatodik évada. Az AXN ugyanakkor a New York-i helyszínelők második évadját vetíti - szintén mától.
A magyar hangja
Szinkronban a legnagyobb hollywoodi színészekkel: megvizsgáltuk, miképp készülnek a tévés sorozatok, filmek magyar verziói. Beszélgettünk rendezővel, producerrel, napi tíz-tizenkét órában foglalkoztatott szinkronhanggal. A munkájukat nagyon szeretik, de elég nehéznek is tartják. Ma már nincs idő arra, hogy a "magyar hang" előre megnézze az adott epizódot, így elsőre kell eltalálni a pillanatot és a hangszínt. Arra is választ kaptunk a nyomozás során, hogy miért Gesztesi Károly adja leggyakrabban a nagydarab harlemi feketék, melák indiánok és jól megtermett külvárosi gengszterek hangját.
A Helyszínelők nyomában
A Quentin Tarantino rendezte dupla résszel egyelőre lezárulnak a Helyszínelők ügyei. Cserébe szeptember 15-én bemutatkozik a C.S.I. New York-i bandája a Viasat 3-on is. Ez alkalomból rögzítjük a tudós-nyomozókkal kapcsolatos legfontosabb nyomokat.
Őszi változások a Viasat 3 műsorában
A Bajnokok Ligája továbbra is "húzóágazata" a csatornának, a sikerrel futó Helyszínelők pedig rendületlenül megy tovább. A Vészhelyzet régi részekkel, a Szex és New York és a Narancsvidék új epizódokkal jön. Lesz sorozat a prostitúcióra kényszerített lányokról és elindul az Amerikában sikeres Ally McBeal. A Sztárvár kis dózisok helyett nagy adagban érkezik.
A Helyszínelőknek sokat köszönhet a Viasat 3
A népszerű Helyszínelők című sorozat augusztus 4-i epizódja a Viasat 3 csatorna eddigi legnézettebb műsora volt: 6,1 százalékos nézettséget (AMR) és 17,2 százalékos közönségarányt (SHR) ért el a 18-49 éves nézők körében.
Tarantino a helyszínelők közt
A Helyszínelők című sorozat ötödik évadának befejező epizódját 30,73 millió néző követte figyelemmel a minap a CBS csatornán. A filmcsemegét Magyarországon a Viasat 3 vetíti.
- 1