cserbenhagyásos gázolás
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Két nap alatt elfogtak egy cserbenhagyó sofőrt Cegléden
Megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről az a sofőr, aki szeptember 13-án 17 óra körül elsodort egy férfit. A gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Halálos balesetet okozott, majd elhajtott a terepjárós Jánossomorján
Halálos baleset történt hétfő hajnalban Jánossomorján, a Szabadság utcában. Később feltehetően ugyanez a sofőr Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton is elütött egy biciklist, akit kórházba kellett vinni. Az autó vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a rendőrség keresi.
Halálra gázoltak egy fiatal sportolót Angliában
Egy autós talált rá arra a 17 éves fiúra, akit szeptemberben gázolt el egy autó az angliai Shropshireben. A sofőr mentőt hívott a fiatal rögbijátékoshoz, de már nem tudták megmenteni az életét.
A zebrán ütött el egy gyalogost, mégsem állt meg a debreceni férfi
Egy idős férfi a feleségével együtt hajtott a kocsijával Debrecenben. Az egyik zebrán egy gyalogos át akart menni, de félúton elesett. A férfi későn vette észre, próbálta kikerülni de a kocsija jobb oldalával elütötte. Ennek ellenére nem állt meg segíteni, hanem tovább ment. A gyalogos belehalt a sérüléseibe.
Halálra gázolt és cserbenhagyott egy gyalogost egy részeg teherautósofőr
Börtönbe kerülhet, és egy ideig nem is vezethet autót az a sofőr, aki tavaly októberben Helvécián részegen egy teherautóval halálra gázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Balesetet okozott, majd továbbhajtott Esztergomban
Az esztergomi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy baleset okozójának azonosításában - írja a police.hu.
Két biciklist is elgázolt egy driftelő sofőr
Felfüggesztett börtön, pénzbüntetés, és vezetéstől eltiltás is várhat arra a férfira, aki tavaly ősszel Jánoshalmán kocsival driftelt, ami miatt két előtte haladó biciklis elesett és megsérült. A férfi megállás nélkül elhajtott.
Szabadidejükben is aktívak voltak a borsodi rendőrök
Egy idős asszonyt mentett meg a kihűléstől szombaton egy szabadnapos rendőr Ózdon, vasárnap pedig egy szintén pihenőidejét töltő rendőr csapott le egy miskolci sofőrre egy korábbi cserbenhagyásos gázolás miatt.
Cserbenhagyásos balesetet okozott egy vezetéstől többször eltiltott motoros
Három év börtön, és újabb, végleges hatályú vezetéstől eltiltás várhat arra az 52 éves kazári motorosra, akit már korábban eltiltottak a vezetéstől, de ezzel nem törődött. Idén többször is vezetett részegen, augusztusban pedig balesetet okozott és elhajtott a helyszínről.
Súlyos balesetet okozott egy vezetéstől eltiltott fiatal
Sem a felfüggesztett büntetés, sem a vezetéstől eltiltás nem tartott vissza egy fiatalt attól, hogy újra kocsiba üljön, majd miközben menekülni próbált a rendőri igazoltatás elől, elsodort egy gyalogost, akit ezután magára hagyott. A fiú most már valószínűleg a börtönt sem úszhatja meg, és egy ideig biztosan nem vezethet.