Csehország

címke rss

Lassabban csökken a cseh villamosenergia-fogyasztás

Gazdaság2013.09.14, 15:19

A lassabb csökkenést az élénkülő gazdaságnak tudják be. Becslések szerint éves szinten az idén 0,1 százalékkal csökken, 58,6 terrawattórára. Korábban azzal számoltak, hogy 58,4 terrawattórára esik vissza az áramfogyasztás.

Megszállták a csehek a Vásárcsarnokot

Travelo2017.12.08, 15:18

Az egyik standon Spejbl és Hurvinek figurákat kínálnak, a másikon már Piseki szalámi katonákat vagy olmützi kvarglit. A pultokon sörök, pálinkák és sörpálinkák, mert Csehország három napra ismét a Vásárcsarnokba költözött. Megnéztük őket.

Szigorítják az alkoholárusítás feltételeit Csehországban

Nagyvilág2013.09.12, 16:30

A cseh képviselőház után csütörtökön a szenátus is jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a jövőben tökéletesített állami védjeggyel kell ellátni minden forgalomba kerülő alkoholt.

Rájuk figyelnek a nagyok

Archívum2013.08.28, 18:08

Tegnap tette közzé a világ egyik legnagyobb indexszolgáltatója, a Stoxx, hogy mely részvények kerülnek be szeptember 23-tól a 600 legfontosabb európai céget tartalmazó Stoxx Europe 600 indexbe. Ezt pedig több intézményi befektető alap is befektetései mércéjeként szolgál, ami így extra keresletet támaszthat a Vestas és a Komercni Banka részvénye iránt is.

Irány a mini Prága: sörfürdő Olmützben

Archívum2013.08.27, 21:08

Csehország neve hallatán mindenkinek Prága és az olcsó sör jut eszébe, de a többi régióban is számtalan felfedeznivaló akad, amelyek közül 12 szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján. Ilyen például a bájos Olmütz, ahol nincs hiány történelmi emlékekben, kulturális programokban és gasztronómiai remekekben sem.

A romák ellen tüntettek Csehországban

Nagyvilág2013.08.24, 22:47

A cseh rendőrség romaellenes tüntetőkkel csapott össze a szombaton Ostravában. A rendőrök több mint hatvanat rasszista tüntetőt tartóztattak le.

Cseh fegyverekkel lőnek Egyiptomban

Nagyvilág2013.08.21, 21:44

Leállította a Ceská Zbrojovka Egyiptomba irányuló szállításait, miután az Amnesty International jelentéséből kiderült: cseh fegyveverekkel is lőnek az észak-afrikai országban a tüntetőkre.

Előrehozott választás lesz Csehországban

Nagyvilág2013.08.20, 19:04

Keddi rendkívüli ülésén a cseh alsóház megszavazta önmaga feloszlatását, így ősszel parlamenti választások jönnek. 

Több ezren a prágai melegfelvonuláson

Nagyvilág2013.08.17, 17:06

Több ezren vettek részt szombaton a cseh főváros központjában rendezett melegfelvonuláson, amelyet az ötnapos Prague Pride fesztivál keretében tartottak az idén.

Utcán zongorázhatnak a prágai járókelők

Travelo2017.10.19, 11:27

Zongorákat helyezett el egy prágai kávéház-tulajdonos a cseh főváros utcáin, hogy a járókelők szabadon játszhassanak rajtuk, és ezzel felpezsdítsék a város hangulatát. Beethoven Für Elise dallama például mindenkinek a fülében van, remek csuklójáték lehet bármikor.