Cseh László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- úszás
- Hosszú Katinka
- Gyurta Dániel
- Jakabos Zsuzsanna
- Michael Phelps
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Átírták a világranglistát a magyar úszók a Budapest-bajnokságon
Elégedetten összegezte a háromnapos Budapest-bajnokság eredményeit Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya. A magyar versenyzők közül többen is a világranglista elejére kerültek hétvégi teljesítményükkel, Gyurta Gergely a 800 gyors rangsorában a második helyre lépett fel.
Újabb megállapodást kötött a MOB és a Magyar Telekom
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Telekom megerősítette csaknem két évtizede tartó kapcsolatát. Az új együttműködési megállapodás értelmében a távközlési szolgáltató 2012 végéig Aranyfokozatú támogatója lesz a szervezetnek. Az esemény sajtótájékoztatóját rendhagyó módon a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea vezette, Janics Natasa és Cseh László pedig videoüzenetben számolt be felkészüléséről.
Cseh László négy aranyat nyert Antwerpenben
Remekeltek a magyar úszók a belgiumi Flanders-kupán, melyet a hagyományos színhelyen, Antwerpenben rendeztek meg a hétvégén. Cseh László egymaga négy aranyérmet nyert, a többiek ehhez még hozzátettek hetet.
Janics Natasa tarolt a Sportcsillagok Gálaestjén
Berki Krisztián tornászt és Janics Natasa kajakost, a Janics, Kovács Katalin kajakpárost, Kiss László úszó szövetségi kapitányt, illetve Kovács Istvánt, Berki edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 53. alkalommal kiírt szavazásán. A díjakat kedd este a Sportmax-Hegyvidék sportcsarnokban adták át a kategóriák dobogósainak a gálaműsorral egybekötött ünnepségen, amelyen megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is.
"Nehogy már leírja a sajtó Cseh Lacit" - kudarc-e az úszók vb-szereplése?
Először szerepelt a magyar úszóválogatott rövidpályás világbajnokságon, és a várakozásokhoz képest gyenge eredmények alapján nem volt véletlen az eddigi távolmaradás. Turi György, Cseh László edzője szrint tanítványa megrendítő ütést kapott azzal, hogy 200 vegyesen nem jutott a döntőbe, de utána összeszedte magát, és 200 pillangón dobogóra állt. Az edző ugyanakkor igazságtalannak tartaná, ha az elmaradt aranyérem miatt a támadások kereszttüzébe kerülne tanítványa. Kiss László szövetségi kapitány szerint a magyar úszók nem tudnak fordulni, ezért voltak jobbak a 25 méteres medence specialistái.
Cseh László a legjobb idővel döntős 200 pillangón az úszóvébén
Férfi 200 m pillangón Cseh László a legjobb, míg női 200 m gyorson Verrasztó Evelyn a hatodik idővel verekedte be magát a vasárnap esti döntőbe a Dubajban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság zárónapján.
Cseh megbánta, hogy nem utánozta Phelpset
A magyar úszók egyetlen aranyérmet sem nyertek a dubaji rövidpályás világbajnokságon, ami a végül mindössze egy bronzig jutó Cseh László edzője, Turi György szerint nem mérvadó, mert a 25 méteres medencében nem derülhet ki, hogy ki milyen úszó. A Pekingben három ezüstérmet nyert Cseh azt mondja, 200 pillangón rátehetett volna a végén még egy tempót, mint Phelps az olimpián, mert akkor talán vb-címmel jöhetett volna haza.
Cseh László és Gyurta Gergely is vb-bronzérmes Dubajban
Cseh László 200 méteres pillangón, míg Gyurta Gergely 1500 méteres gyorsúszásban lett harmadik a dubaji rövidpályás világbajnokság vasárnapi zárónapján. A magyar küldöttség így három dobogós helyezéssel fejezte be a szereplését azután, hogy Gyurta Dániel pénteken második volt 200 m mellen.
Cseh: Nem tudtam felszívni magam a vb-re
Az ősszel nem tudott annyit edzeni, mint szokott, a selejtezeőben pedig nem érezte a lábában az erőt Cseh László, aki 200 vegyesen meglepetésre nem jutott döntőbe a dubaji rövidpályás úszó-világbajnokságon.
Jakabos és Gyurta döntőbe jutott, Cseh lemaradt
A 200 m háton érdekelt Jakabos Zsuzsanna után a 200 m mellen indult Gyurta Dániel is bejutott a délutáni döntőbe a Dubajban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság péntek délelőtti selejtezőiből.
Verrasztó Dávid megelőzte Cseh Lászlót, mindketten döntősök az úszóvébén
Egy kivétellel sikerrel vették a csütörtök délelőtti akadályt a rövidpályás világbajnokság második napjának selejtezőiben a magyar úszók Dubajban.
Gyurta hatodik lett 100 m mellen a rövidpályás vébén
Az egyik legjobban várt szám, a 400 m férfi vegyes döntőjében sem született magyar érem a Dubajban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon, miután Verrasztó Dávid a negyedik, Cseh László pedig a hatodik helyen végzett.
Hosszú Katinka magyar csúccsal döntős a vb-n
Megkezdődött Dubajban a rövidpályás úszó-világbajnokság, ahol a szerda délelőtti selejtezőkből Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és a magyar női 4x200 m gyorsváltó is azonnal a döntőbe jutott.
"Lesz ez még jobb is" - Cseh László hat ob-aranyat nyert
Verrasztó Evelyn hét, Cseh László pedig hat aranyéremmel lett a legeredményesebb versenyzője az úszók vasárnap zárult, százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának.
Cseh triplázott, Bernek országos csúcsot úszott
Cseh László remeklése és Bernek Péter országos csúcsa jelentette a második nap fénypontját a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságon.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Hosszú és Cseh is második az európai úszók rangsorában
Két magyar úszó, Hosszú Katinka és Cseh László fért fel a dobogóra az Európai Úszó Liga (LEN) magazinjának szavazásán: előbbi a svéd Therese Alshammar, utóbbi a francia Camille Lacourt mögött végzett a második helyen a 2010-es rangsorban.
Magyar éremeső nemzetközi tanulmányi versenyeken
A nemzetközi természettudományos diákolimpiákon a magyar tanulók hat tantárgyban: matematikában, kémiában, fizikában, informatikában, biológiában és földrajzban is remekeltek. A tiszteletükre az Akadémián rendezett ünnepségen felkészítő tanáraikkal együtt üzeneteket is megfogalmaztak az oktatással kapcsolatban.
Phelps rémálmai ellenére visszatér Cseh kedvenc számában
Rémálmok gyötrik miatta, ennek ellenére két év után mégis rajthoz áll 400 m vegyesúszásban Michael Phelps, a szám világcsúcstartója.
- címkék:
- Michael Phelps
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
"Az én koromban már nem nagyon kell ugrálni" - interjú Cseh Lászlóval
Még csak huszonnégy éves, Cseh László mégis úgy érzi, a mostani győzelmekért koránál fogva sokkal jobban meg kellett küzdenie, mint négy évvel ezelőtt. A margitszigeti úszó-Eb-n mindkét számában aranyérmet nyert sportolónak ma már kevésbé fontosak az időeredmények, a sikerhez mentálisan kell legyőznie a mezőnyt, és már nem csak a medencében küzd az ellenfelekkel.
- címkék:
- Cseh László
- úszó-Eb
- úszó
- Címkefelhő »
Elsöprő magyar fölény férfi 400 vegyesen
Cseh László és Verrasztó Dávid bejutott a férfi 400 m vegyes délutáni döntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, de a harmadik legjobb időt is honfitárs, Kis Gergő érte el, aki azonban így nem úszhat a délutáni fináléban.
"Nem hiszem, hogy valaha is fogok ilyet érezni" - magyar úszók az Eb zárónapjáról
Hosszú Katinka edzője még soha, senkit nem látott így edzeni, Cseh László azoknak üzent, akik elviselték a hülyeségeit, a drámai előzmények után ezüstérmet nyert Verrasztó Dávid pedig nemcsak a szépre emlékezik. Ünnepi hangulatban fejeződött be a budapesti úszó Európa-bajnokság, amelynek utolsó napján két számban is kettős hazai győzelem született.
Leiskolázták Európát a magyar úszók a Margitszigeten
Női kétszáz pillangón és férfi négyszáz vegyesen is kettős magyar diadal született a margitszigeti úszó Európa-bajnokság utolsó napján. Hosszú Katinka és Cseh László aranyérmet, Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet nyert.
"Máshol lehet, hogy nem nyertem volna" - Cseh László az Eb-aranyról
Cseh László élete egyik legszorosabb versenyét nyerte meg a margitszigeti úszó Európa-bajnokság kétszáz vegyes döntőjében, amely előtt osztrák vetélytársa sportszerűtlen eszközöket is bevetett a magyar úszó szerint.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- úszó-Eb
- Címkefelhő »
Edzője szerint a jóisten, a szív és a közönség segített Cseh Lászlón
Inkább nyerek gyengébb idővel, minthogy remek idővel kikapjak - elemezte Európa-bajnoki győzelmét Cseh László, aki a margitszigeti úszó Európa-bajnokság harmadik napján 200 vegyesen diadalmaskodott, megszerezve az első magyar aranyérmet. Gyurta Dániel annak örült, hogy egy napon kétszer is 2:10-es időt úszott kisnadrágban, míg Hosszú Katinka Los Angeles-i edzőjét hiányolta.
Cseh László nagy hajrával nyert Eb-aranyat
Cseh László aranyérmet nyert szerdán 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon, ugyanebben a számban Verrasztó Dávid a hatodik lett. A nőknél 100 m gyorson Verrasztó Evelyn az ötödik helyen végzett.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- úszó-Eb
- Címkefelhő »
Cseh eddig mindenkinél gyorsabb volt 200 vegyesen
A szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese, az Eb-címvédő Cseh László, valamint Verrasztó Dávid is bejutott 200 méter férfi vegyesen a délutáni elődöntőbe a kedd délelőtti előfutamból a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- úszó-Eb
- Címkefelhő »
Gyurtát elvitte a hév
Keddre nem jutott magyar érem a margitszigeti vizes Európa-bajnokságon, ennek ellenére Gyurta Dániel negyedik helye parádés eredmény - a magyar mellúszót elvitte a hév, ezért csúsztak be nála apróbb hibák. Verrasztó Evelynnek komoly lelki töltetet ad, hogy szerdán kedvenc számában döntőzik, Cseh László pedig hiába került legjobb idővel a kétszáz vegyes döntőjébe, akadt, amivel elégedetlen volt.
Cseh László: Nem úsztam magam halálra
Toronymagasan a legjobb idővel nyerte a kedd délelőtti selejtezőt, s jutott be az esti elődöntőbe 200 m vegyesen Cseh László a budapesti úszó Európa-bajnokság második napján.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- úszó-Eb
- Címkefelhő »
Cseh László közel került saját rekordjához
Nemzetközi mércével mérve Cseh László 100 m pillangón elért eredménye volt a legjobb az Egerben zajló 112. Allianz országos úszóbajnokság második, csütörtöki napján. Az 52.66 mp-es idő szűk két tizedre volt saját, tavaly úszott országos csúcsától (52.49).
- címkék:
- Cseh László
- Verrasztó Evelyn
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh Lászlót legyőzték legerősebb úszószámában
Meglepetésre Cseh László legerősebb számában, 400 méter vegyesen kikapott Kis Gergőtől az Egerben zajló 112. Allianz országos úszóbajnokság első napján, melynek során nem született új országos csúcs.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh László ezüstöt nyert 200 pillangón
Cseh László ezüstérmet szerzett vasárnap 200 m pillangón a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Három magyar úszó is szembeszáll az amerikaiakkal
Három magyar úszó, Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel és Cseh László is bekerült az Európa-válogatottba, amely októberben az Egyesült Államok versenyzőivel méri össze erejét Manchesterben.
Cseh László: Végre vége
"Végre nem úszunk többé ezekben a borzalmas, méregdrága, szoros, a vizet mégis beeresztő dresszekben" - mondta Cseh László a vasárnap befejeződött, 13. rövid pályás Európa-bajnokság után, amelyen 400 vegyesen ugyan világrekordot úszott, ám az isztambuli viadalt - talán mert 200 pillangón hatodik, 200 vegyesen pedig csak hetedik lett - felemásnak nevezte. Gyurta Dániel a 200 mellen elért világrekordja mellett a 100-as ezüstnek is örül, hiszen utóbbival bebizonyította, hogy immáron benne is megvan a férfierő. A 200 vegyesen világcsúcsot döntő Verrasztó Evelyn úgy érzi, most kezdi elérni a legjobb formáját.
Verrasztó ezüstöt nyert, Cseh csalódást okozott
Verrasztó Evelyn ezüstérmet szerzett az isztambuli rövid pályás úszó Európa-bajnokság 100 méteres vegyesúszó számában. 200 pillangón a címvédő Cseh László, aki pénteken világcsúccsal nyert 400 m vegyesen, a csalódást keltő 6. helyen zárt, ugyenezen távon Pulai Bence a kilencedik lett.
- címkék:
- Cseh László
- Verrasztó Evelyn
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh László a harmadik idővel döntős pillangón
Cseh László teljesített a legjobban a szombat délelőtt vízbe szállt magyar úszók közül az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon: a Kőbánya SC klasszis versenyzője a harmadik legjobb idővel került be a 200 m pillangó délutáni tízfős fináléjába.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- úszó-Eb
- Címkefelhő »
Cseh László világcsúccsal Európa-bajnok 400 vegyesen
Cseh László hatalmas fölénnyel és nagy, 3:57.27-es világcsúccsal nyerte a 400 méteres vegyesúszást az isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon, a második helyen Verrasztó Dávid végzett. Gyurta Dániel tovább javította egyéni csúcsát és ezüstérmes lett száz mellen.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- úszó-Eb
- Címkefelhő »
Cseh László: Én nem csak szuperdresszben tudok úszni
Cseh László bízik benne, hogy a tévéközvetítés körüli bonyodalmak ellenére jövőre mégiscsak Budapesten lesz az úszó Európa-bajnokság, de egyelőre a csütörtöktől vasárnapig tartó, isztambuli rövid pályás Eb-n akarja négy számban is túlszárnyalni az eddigi legjobb időeredményét. Ehhez 400 méter vegyesen világcsúcsot kell úsznia a Kőbánya SC háromszoros olimpiai ezüstérmes, világbajnok és tizenötszörös Eb-aranyérmes klasszisának, aki eddig védőoltás nélkül is kibekkelte az influenzajárványt.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh triplázott, Risztov bronzzal tért vissza
Két hazai férfi klasszis úszó vitte a prímet a százhalombattai rövid pályás ob második napján: Cseh László triplázott, míg Gyurta Dániel csupán egy leheletnyivel maradt el az Európa-csúcstól. A hölgyeknél Verrasztó Evelyn szintén duplázott, míg Risztov Éva bronzéremmel tért vissza pénteken.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh László Európa-csúcsot úszott
Cseh László 1:52.85 perces Európa-csúccsal nyerte a 200 m vegyest a százhalombattai rövidpályás úszó ob nyitónapján, pénteken.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- rekord
- Címkefelhő »
Cseh Lászlóékra még három hét bányászmeló vár
Szeptember első napjaiban kezdődött meg és még körülbelül három hétig tart a Kőbánya SC élvonalbeli úszóinak második alapozó időszaka, amelyet Turi György edző a feladat nagyságára és nehézségére utalva a legtöbbször bányászmelóként emleget.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Milliós FINA-jutalmak Cseh Lászlóéknak
Bár hivatalos nevében továbbra is hordozza az "amatőr" szót a Nemzetközi Amatőr Úszó Szövetség (FINA), a szervezet mindinkább arra törekszik, hogy a hozzá tartozó sportágak képviselői profikká váljanak. Mindennek alátámasztásaként Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aláírásával megérkeztek a Magyar Úszó Szövetségbe azok az űrlapok, amelyeken az érmesekről kérik be az adatokat a római világbajnokság pénzdíjainak kiutalásához.
Hosszú Katinka világbajnok 400 vegyesen
Hosszú Katinka 4:30.31 perces Európa-csúccsal aranyérmet nyert 400 méteres női vegyesúszásban a római világbajnokságon. A férfiaknál Cseh László bronzérmes lett, Kis Gergő pedig az ötödik helyen végzett ugyanebben a számban.
Cseh a második idővel döntős 400 vegyesen
Cseh László a második, Kis Gergő pedig a harmadik helyen jutott be a 400 méteres vegyesúszás vasárnap esti döntőjébe a római világbajnokságon. A nőknél is két magyar döntős lesz ebben a számban, Hosszú Katinka a harmadik, Jakabos Zsuzsanna a nyolcadik idővel finalista.
Cseh László fejben már megnyerte a 400 vegyest
Magyar érdekeltség hiányában a római vizes világbajnokság utolsó előtti délutánja alapvetően a pihenésé, illetve a vasárnap érdemi fellépésre készülő Cseh László esetében a gyakorlásé volt.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Gyárfás Tamás: Ez csak bemelegítés volt
Noha Gyárfás Tamás péntek este óta kétszer is elsírta magát (először Gyurta Dániel eredményhirdetésekor, majd szombaton délben, interjú közben), a Magyar Úszó Szövetség elnökeként mégis szigorúan értékeli a versenyzők eredményeit. A sportvezető nem isteníti az országos csúcsokat, szerinte a magyar úszósport mércéje nem a helyezés, hanem az aranyérem. Gyárfás abban bízik, Gyurta sikere szöget üt azok fejébe, akik odahaza folyton csak keseregnek. Azt mondja, a java még csak ezután következik a római világbajnokságon.
Cseh ezüstöt, Hosszú bronzot nyert
Nagy csatában a második helyen végzett Cseh László a római világbajnokság 200 méteres vegyesúszó-döntőjének fináléjában. A másik magyar, Kis Gergő a 8. helyen csapott célba. Női 200 pillangón Hosszú Katinka - egy századdal elmaradva saját Európa-csúcsától - harmadik lett.
- címkék:
- Cseh László
- Kis Gergő
- Ryan Lochte
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh: Jövőre kiderül, ki az igazán jó úszó
Újabb remek napot zártak a magyar úszók a Foro Italicóban: Cseh László ezüstérmes lett 200 vegyesen, míg Hosszú Katinka 200 pillangón ért el harmadik helyezést. Gyurta Dániel 200 mellen a negyedik idővel, Európa-csúccsal döntős.
- címkék:
- Cseh László
- Ryan Lochte
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh Európa-csúcsot úszott 200 vegyesen
Cseh László Európa-, Kis Gergő pedig egyéni csúccsal jutott be a férfi 200 méteres vegyes úszás szerda délutáni elődöntőjébe a római vizes világbajnokságon.
- címkék:
- Cseh László
- Kis Gergő
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh új Európa-csúcsánál is tud jobbat úszni
Cseh Lászlón nyoma sincs a betegségnek, délelőtt saját Európa-csúcsát adta át a múltnak 200 vegyesen a római úszó-világbajnokságon. Elsőként jutott a középfutamba, Kis Gergő egyéni csúccsal hetedikként. Előzőleg Hosszú Katinka kétszáz pillangón megjavította Kovács Emese országos csúcsát, a bajai úszó harmadikként, Jakabos Zsuzsanna egyéni rekorddal tizenhatodikként középdöntős.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh: Szerdára teljesen rendbe jövök
Az egész magyar tábort - Rómában -, és idehaza a közvéleményt Cseh László egészségi állapota foglalkoztatja. A Kőbánya SC világbajnok úszója csütörtökön Ferihegyre már borzalmas állapotban érkezett, s amikor Rómában leszállt a gép, háromszoros olimpiai ezüstérmesünket mentővel kellett kórházba szállítani. Szerencsére azóta sokat javult az állapota, ahogy ő fogalmazott, szerdára teljesen rendben lesz.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »