csatorna

címke rss

Saron zsidó telepeket számol fel

Nagyvilág2003.11.21, 21:21

Zsidó településeket számol fel jövő nyárig Ciszjordániában és a Gázai övezetben Arel Saron izraeli miniszterelnök - jelentette az izraeli televízió kettes csatornája pénteken este.

Megtisztulhat az Ördögárok egy része

Itthon2003.11.10, 08:18

Hamarosan szennyvízgyűjtő csatorna épülhet Hűvösvölgyben. Az egymilliárd forintos beruházásról hétfőn dönt a főpolgármesteri kabinet.

Irak: csatornába vesztek a megtámadott amerikaiak

Nagyvilág2003.09.30, 19:35

Egy amerikai katona vízbe fulladt, egy másik pedig nyomtalanul eltűnt, amikor egy megtámadott katonai jármű Bagdadtól nyugatra csatornába borult - közölte kedden a hadsereg.

2003-ban nem lesz Lewis-Klicsko visszavágó

Boxutca2003.09.30, 13:18

Idén már biztosan nem kerül sor a brit Lennox Lewis és az ukrán Vitalij Klicsko profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmérkőzésének visszavágójára. Ezt Xavier James, a közvetítési jogokkal rendelkező HBO televíziós csatorna alelnöke jelentette ki.

Magyar humortévé novembertől

Tévé2003.09.19, 09:16

A tervek szerint november elején elindulhat a Humor1 szórakoztató kábeltelevíziós csatorna. Az adó napi 16 órában - reggel 10 és hajnali 2 óra között - sugározná adását.

Részletes tudósítás a pornóüzletről

Tévé2003.09.16, 12:43

Az egyre több televíziót jellemző szexdömping részeként a HBO csatorna újabb erotikus témájú műsort készít. A csatorna azt ígéri: a tervezett programban a pornóüzlet legmélyebb bugyraiba kalauzolja a nézőket.

Kijátszhatta az ORTT-t az RTL Klub

Itthon2003.09.10, 11:50

Nincs még szerződése a kábelszolgáltatókkal műsoruk terjesztésére annak a két új televíziós csatornának, amely hétfőtől kezdené meg adását. Az m+ és az f+ az RTL Klubtól kapott segítséget, ám az ügyet az ORTT is vizsgálja, mert az RTL-nek a médiahatósággal kötött megállapodása szerint nem lehetne részt vennie további műsorszolgáltatásban - írja a Népszabadság.

Jégkorong-vb

Boxutca2003.04.28, 19:18

 

Prokopp Dóra: Egy négygyerekes vezérigazgató ne vetkőzzön!

Vendégszoba2003.04.15, 20:17

December 6-án Prokopp Dóra volt a Társalgó vendége. A népes családjáról híres Dórát számos tévéműsorból, a Szerencsekerékből, a Dóra jelentiből vagy a Rajongóból is ismerhetik a nézők. A csinos szerkesztő-műsorvezető, aki végzettsége szerint orvos, jelenleg egy televíziós csatorna, a Filmmúzeum vezetője.

Töretlenül ül a trónján a PS2-es Sims a csatornán túl

Techbázis2003.03.13, 06:16

Nem sikerült egyik trónkövetelőnek sem megingatnia a PS2-es Sims első helyét az összesített brit eladási lista élén. A legjobb PC-s játékot, a Splinter Cellt sajnos nagyon mélyen, csak a hetedik helyen találjuk.

Amerikai médiabojkott a francia árukra

Gazdaság2003.02.20, 15:12

Az amerikai sajtó összpontosított támadásba lendült Párizs ellen: több csatornán biztatják a francia termékek elutasítására a közvéleményt. A francia külkereskedelmi miniszter megszólalási lehetőségét elutasította az egyik kereskedelmi csatorna.

Árpa Attila: beáldozta az RTL Klub vezetősége

Vendégszoba2003.01.28, 10:15

Árpa Attila a közelmúltban távozott az RTL Klubtól. Egyelőre távol tartja magát a televízióktól, különös tekintettel a valóságshow-kra. Az [origo] Társalgójában többek között arról beszélt, mi áll távozása hátterében, és mik a további tervei.

Variációk a Hír TV internetes címére

Techbázis2002.12.04, 09:09

Januárban indul a Hír TV internetes portálja. Érdekesség, hogy korábban több, a csatorna nevéhez kapcsolható domainnév bejegyzésre került, van, aki jó pénzért értékesítené tulajdonát, van, aki viszont inkább a televíziót támogatná.

Nem lesz fizetős tévén a Forma-1

Gphírek2002.11.20, 12:20

Bár Bernie Ecclestone a Forma-1 digitális közvetítését fontolgatta, a terv dugába dőlt. A csatorna iránt egyszerűen nincs érdeklődés.

Új reggeli magazint indít az ATV

Itthon2002.09.19, 22:28

Más-Nap címmel új reggeli magazint indít vasárnap a Magyar ATV; a televíziós csatorna vezetése azután döntött így, hogy a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap-Kelte című produkció ugyanaznap "visszatér" a Magyar Televízióhoz.

Roma tévé indul Szerbiában

Nagyvilág2002.09.18, 21:02

Amaro Drom néven indul Szerbia első roma tévécsatornája, amelyet szerdán mutatott be a Szerbiai Roma Szervezetek Szövetsége. Az új csatorna a Szerbiában élő 800 ezer romát látja el információkkal.

Süllyed Bangkok, Kelet Velencéje

Tudomány2002.07.03, 12:40

Bár az egykor a Kelet Velencéje nevet adó bangkoki csatornák nagy részét már feltöltötték, a thaiföldi főváros abban ma is hasonlít a "lagúnák városára", hogy gyorsuló ütemben süllyed, akárcsak az igazi Velence.

Jövőre indulhat a TV Sziget

Archívum2002.05.30, 08:02

TV Sziget néven új televíziós csatornát tervez több tévészemélyiség - köztük Csiszár Jenő, Novák Péter - és a Sziget Kft. A 15-35 éves korosztályt megcélzó, kulturális jellegű kábeles adó idén júniusban indult volna, ám "új lehetőségek" miatt a tervezett kezdés jövő év márciusára tolódott - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

Visszatér a Frei Dosszié

Tévé2002.03.07, 10:21

A kereskedelmi csatornák történetében szinte példátlanul hosszú szerződést kötött a tv2 Frei Tamással.

[origo] Internet csatorna helyett TechBázis

Techbázis2002.03.06, 19:19

Portálunk számítástechnikai szekciója az IDG Magyarország lapjainak tartalmával erősít.

Új képsorokat sugároz szeptember 11-ről a CBS

Tévé2002.02.08, 14:25

Az amerikai CBS csatorna soha nem látott felvételeket vetít le a szeptember 11-i terrorista merényletről.

Csatornát építettek a perzsák

Tudomány2002.01.17, 17:20

Ókori csatorna felfedezése tanúskodik az perzsák építőmérnöki képességeiről.

Elhallgattatják az utolsó orosz független tévét

Nagyvilág2002.01.11, 13:47

Veszteséges működésére hivatkozva megszüntetik az orosz TV-6 csatornát, amely gyakran élesen bírálja Putyin orosz elnök politikáját. Sokan úgy vélik, hogy veszélybe kerülhet a pártatlan tömegtájékoztatás Oroszországban.

Indul a Pax vallási televízió

Tévé2001.12.12, 10:25

Ünnepélyes keretek között pénteken kezdi meg adását az új vallástörténeti és kulturális ismeretterjesztő csatorna, a Pax Televízió.

Vallástörténeti televízió december közepétől

Tévé2001.12.02, 16:20

December 14-én kezdi meg adását az új vallástörténeti és kulturális ismeretterjesztő csatorna, a Pax Televízió, mely naponta 4 órás műsoral jelentkezik majd.

Programigazgató-váltás a tv2-nél

Tévé2001.11.29, 12:14

December elsejétől Stipsitz Károly helyett Laluk Márta veszi át a tv2 kereskedelmi csatornánál a programigazgatói teendőket. A csatornánál cáfolják, hogy politikai döntés állna a váltás mögött.

800-nál is többen chatelnek a #wtc csatornán

Nagyvilág2001.09.14, 14:26

A terrortámadás napján létrehozott #wtc nevű IRC-csatornán  jelenleg is több mint 800 ember beszélget a kedden történt terrortámadás legfrissebb híreiről és a személyes tapasztalataikról.

Rekordméretű folyótervek Kínában

Nagyvilág2001.08.02, 11:27

A tervek szerint 2400 kilométeres csatorna épülne Kínában, hogy megoldja Peking, valamint a kiszáradófélben lévő Sárga-folyó és a sivatagos területek vízellátását.

Előző
Következő