csapattárs

címke rss
A kapu előtt esett össze a fiatal focista: sokadik próbálkozásra sikerült újraéleszteni

A kapu előtt esett össze a fiatal focista: sokadik próbálkozásra sikerült újraéleszteni

A fiatal, debreceni sportoló váratlanul lett rosszul a pályán, de a gyors segítségnyújtásnak köszönhetően nem történt tragédia.

Sportlegendák kaptak össze a zavaros levélen

Itthon2006.12.12, 11:17

Egyre zavarosabb a kép azzal a levéllel kapcsolatban, amit Zádor Ervin, egykori '56-os olimpiai bajnok vízilabdázó aláírásával hozott le a Magyar Nemzet. A lap állítja, Kárpáti György olimpiai bajnok küldte hozzájuk a levelet, de ezt Kárpáti és Zádor is cáfolja. Eközben egy harmadik csapattárs, Gyarmati Dezső Kárpátit vádolja hazugsággal.

Ferdinándy: "Addig csak az olimpiára koncentráltunk"

Melbourne 19561956.10.23, 18:43

Ferdinándy Géza öttusázó az öttagú olimpiai öttusa-csapat tagja volt. Október 23-a nem teljesen úgy alakult, ahogy várta. Aznap estére ugyanis csapattársaival színházi programot terveztek. Végül színház helyett Sinkovits Imre szavalatát hallgatták a Bem téren, majd a Felvonulás téri politikai performanszon vettek részt. Ferdinándy Géza és társai végigkövették a forradalmi eseményeket.

MotoGP: Kallio idén sem akar másodhegedűs lenni

Archívum2006.07.11, 14:05

Talmácsi Gábor tavalyi csapattársa, Mika Kallio a második helyen áll a pontversenyben, kilenc verseny után. A finn pilóta lemaradása 52 pont, amit 8 verseny alatt kell lefaragnia.

F1: Kovalainent akarja a BMW

Archívum2005.11.15, 12:28

A svájci Blick szerint a Forma-1-es BMW-istálló a finn Heikki Kovalainent szemelte ki Nick Heidfeld csapattársának.

Monteiro aláírt a MidlandF1-hez

Archívum2005.11.11, 15:49

Tiago Monteiro lesz jövőre a holland Christijan Albers csapattársa a Forma-1-es Midland-istállónál.

Talmácsi a harmadik helyről rajtolhat Ausztráliában

Auto2005.10.15, 09:03

Talmácsi Gábor csapattársát, Mika Kalliót ugyan legyőzte az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, a vb-cím másik nagy esélyesét, Thomas Lüthit azonban nem tudta tartani. A svájci az első, Talmácsi a harmadik, Kallio az ötödik kockából rajtolhat.

A Williams januárban választja ki Webber csapattársát

Archívum2004.12.29, 10:47

A Williams-BMW január 6-án, sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy ki lesz az ausztrál Mark Webber csapattársa a jövő évi Forma-1-es világbajnokság futamain.

A Williams Pizzoniát favorizálja

Gphírek2004.11.19, 12:32

Sir Frank Williams Antonio Pizzoniát választaná Mark Webber csapattársának, de a főnök szerint még David Coulthard is befuthat.

Coulthard ingyenmunkára jelentkezett a Williamsnél

Gphírek2004.11.12, 14:20

David Coulthard felajánlotta, akár ingyen is hajlandó lenne dolgozni, ha a Forma-1-es Williams-istálló végül őt választja az ausztrál Mark Webber csapattársának.

Coulthardnak befellegzett a McLarennél

Gphírek2004.01.16, 11:35

Az Autosport című magazin információja alapján a Forma-1-es McLaren-Mercedes-istállónál a 2005-ös szezonban a Williams-BMW-től érkező, az elmúlt sorozatban harmadik helyen záró kolumbiai Juan Pablo Montoya a skót David Coulthardot váltja, és lesz a finn Kimi Räikkönen csapattársa. Bas Leinders Jordant vezethet.

Rubinho először vezette az F2002-est

Gphírek2002.03.20, 16:30

Rubens Barrichello először vezette a Ferrari F2002-esét kedden, a barcelonai tesztek első napján. Csapattársa, Michael Schumacher szerint ha nem törik le Ferrarijának vezetőszárnya, akkor is öccse, a williamses Ralf nyerte volna a hétvégi futamot.

Fisichella kipróbálta az új Jordant

Gphírek2002.01.23, 11:14

Először vezette az új Jordan-Hondát Giancarlo Fisichella kedden, Silverstone-ban, miután hétfőn csapattársa, Szato Takuma tett vele egy rövid próbát.

Montoya nem barátkozik

Gphírek2001.10.24, 19:04

Juan Pablo Montoya, a BMW-Williams kolumbiai pilótája a jövőben sem akar a jelenleginél jobb viszonyt kialakítani csapattársával, a német Ralf Schumacherrel.

Előző
  • 1
Következő