családpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Novák Katalin
- Orbán Viktor
- demográfia
- család
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
300 milliárd forint az otthonteremtési programra
A kormány arra számít, hogy 300 milliárd forintos többletköltséget jelentenek majd az otthonteremtési program új elemei a jövő évi költségvetésben, ebből az otthonfelújítási támogatásra szánt részt 150-170 milliárd forintra becsüli - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormány többféleképpen is támogatja a családokat
A kormány többféleképpen is támogatja a családokat - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter egy hétfő esti Facebook-beszélgetésen, Novák Katalin példaként a babaváró támogatást említette, amelyet az alacsonyabb fizetésű fiatal párok is felvehetnek saját forrás, önerő nélkül is.
Újabb, a védekezést segítő intézkedések és kiugró negyedéves GDP-növekedés
Újabb, a koronavírus miatt hozott támogató intézkedésekről, köztük a gazdaság és a munkahelyek védelmét célzó lépésekről számolt be a héten Orbán Viktor kormányfő. Jelentés érkezett az előző negyedéves, kétszámjegyű mértékben bővült GDP-ről is. Egy újabb nagyberuházás mellett, a héten jelentették be, hogy a Diákhitel Központ meghosszabbította a hitelmoratóriumot. Emellett az otthonfelújjítási programot már harminc napon belül elbírálják, a védekezéshez szükséges források pedig a járvány második hulláma alatt is rendelkezésre állnak Magyarországon. Heti gazdasági összefoglaló.
A magyar családpolitikának kettős célja van
A magyar családpolitikának kettős célja van: egyrészt segíteni a fiataloknak, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének, megállítva a négy évtizede tartó népességfogyást, másrészt támogatni azokat, akiknek már született gyermekük - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a II. Magyar-Lengyel Fórumon kedden.
Emmi: Az őszi szünetben is biztosított a rászoruló gyermekek étkezése
Az őszi szünetben is napi egyszeri meleg ételt kaphatnak a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családban élő gyerekek az őszi szünetben, az október 26. és 30. közötti munkanapokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön.
- címkék:
- étkezés
- családpolitika
- őszi szünet
- Emmi
- Címkefelhő »
Az elért családpolitikai eredmények megőrzése az elsődleges feladat
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszteri poszt jelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Novák Katalin: A kormány támogatja az anyatejes táplálást
A kormány minden eszközzel segíteni kíván abban, hogy minden édesanya, aki szeretné, anyatejjel tudja táplálni a gyermekét - hangoztatta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az anyatejes szoptatás világnapján a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Novák Katalin: Mindenki azzal élhet, akivel szeretne
Mindenki azzal élhet, akivel szeretne, és a kormány azt sem mondja meg, hogy vállaljon-e gyereket egy pár, és ha igen, mennyit - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Mandiner hetilapnak adott interjújában, amely csütörtökön jelent meg.
- címkék:
- Novák Katalin
- családpolitika
- Címkefelhő »
Novák Katalin: 2010 óta folyamatosan bővül a családtámogatások köre
Folyamatosan bővül a családtámogatások köre 2010 óta, a kormány két és félszer annyi támogatást ad a családoknak, mint tíz évvel ezelőtt - nyilatkozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a közmédiának hétfőn Csopakon.
Üdvözli a Fiatal Családosok Klubja a csecsemőgondozási díj összegének emelését
Üdvözli a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a kormány döntését, miszerint a csecsemőgondozási díj (csed) 70 százalékról a bruttó jövedelem 100 százalékára emelkedik jövő júliustól.
Kásler Miklós: A kormány mindent megtesz a demográfiai helyzet javításáért
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy javítsa a magyar demográfiai helyzetet, ehhez mind az infrastrukturális, mind pedig a szakmai háttér adott - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Szent János kórház felújított Budai Meddőségi Centrumának átadásán.
Novák Katalin: Több gyerek született az év elején a családközpontú politikának köszönhetően
A kormány következetes, családközpontú politikájának köszönhetően 1200-zal több gyerek született az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornának adott interjújában. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy 40 éve nem házasodtak annyian, mint most.
A magyarok túlnyomó többsége támogatja a kormány család- és nemzetpolitikáját
A magyar társadalom túlnyomó többsége támogatja a kormány család- és nemzetpolitikáját - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára Budapesten.
Novák Katalin: Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
- címkék:
- Novák Katalin
- családpolitika
- Címkefelhő »
Novák Katalin: Eddig 600 milliárd forinthoz jutottak a családok a családvédelmi akcióterv keretében
Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Novák Katalin: 2010-ben gazdasági, politikai és morális válságból kellett visszahozni Magyarországot
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a magyar családpolitikáról tartott előadást egy magas szintű szakértői fórumon az ír fővárosban - számolt be az MTI.
Az Egyesült Államok szerint Magyarország tölti be a vezető szerepet a családpolitika területén
A magyar családpolitikát érdeklődés és elismerés övezi Washingtonban - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára, aki Alex Azar amerikai emberi erőforrás- és egészségügy-miniszter meghívására látogatott az Egyesült Államokba.
Novák Katalin: Egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Berlinben azt mondta, egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt. Novák Katalin vezető német politikusokkal tárgyalt és részt vett A munkavállalás és a család összeegyeztethetősége mint a gazdaság és a politika közös feladata című tanácskozáson, amelyet német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) közreműködésével szerveztek.
Olyat tett a Fidesz, amire az elmúlt negyven évben nem volt példa
A Fidesz számára önbizalmat és lehetőséget adhat a nagy ívű tervezésre, hogy az ország gazdasága stabil, sereghajtóból újra éllovas lett növekedésben, eljutottunk oda, hogy az IMF dicséri a magyar kormányt, és láthatóan népszerű a januárban elindult új családpolitikai program is – minderről Lánczi Tamás beszélt az Origónak a kormánypártok 2019-es évét értékelve. A politológus szerint a felmérésekben látható stabil támogatottság ezektől nem független, és mozgásteret biztosít az idei évre.
A kormány bátor vállalásai röpítették előre az országot
A magyar modell működik, és egyes elemei mintaként szolgálnak Közép- és Nyugat-Európában, sőt még az Egyesült Államokban is, példakánt említhető a kölcsönös felelősségvállalás elvének kiterjesztése a pénzügyi szektorra, így a hitelintézeteknél és más ágazatokban is, de említhetnénk a munkaalapú foglalkoztatáspolitikát, a bevándorláspolitikai és határvédelmi intézkedéseket vagy a nemzetközi humanitárius szerepvállalás újszerű magyar példáját is - minderről ifjabb Lomnici Zoltán beszélt az Origónak. A Századvég jogi szakértőjével az idei kormányzati évet értékeltük.
Novák Katalin: Két újabb támogatással folytatódik januártól a családvédelmi akcióterv
A jövő év elejétől, január elsejétől két újabb támogatással folytatódik a családvédelmi akcióterv - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott interjújában.
Novák Katalin: Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában
Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjúban.
Magyarország eredményes családpolitikáját dicsérik francia konzervatív lapok
Francia konzervatív lap cikkezik a sikeres magyar családpolitikáról, aminek köszönhetően például a rendszerváltoztatás óta nem regisztráltak annyi házasságot, mint idén az első kilenc hónapban. Egy másik francia újság a magyar kormány nemzetközi térnyeréséről ír, miután sikerült Magyarországnak az egyik legbefolyásosabb pozíciót az új Európai Bizottságban - olvasható a Tűzfalcsoport gyűjtésében.
- címkék:
- családpolitika
- Tűzfalcsoport
- Címkefelhő »
Kövér László: A gazdasági és a családpolitikai törvények voltak a legfontosabb döntések
Az Országgyűlés elnöke szerdán az InfoRádió vendége volt. Kövér László az Aréna című műsorban közölte: ezek célja, hogy az elmúlt évek tendenciáinak folytatásaként a magyar gazdaságot a külső környezet negatív változásaitól függetlenítsék, továbbra is emelkedő pályán tartsák. Ennek hasznából pedig igyekezzenek egyre nagyobb mértékben támogatni a családokat a demográfiai trend megváltoztatása érdekében - fűzte hozzá.
Miniszteri biztos: Jelentős bölcsődefejlesztési programok folynak
A tavalyi 48 ezerről mintegy 51 ezerre nőtt a bölcsődei helyek száma Magyarországon - mondta Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Nem hagyják, hogy az ellenzék harmadosztályú cirkuszt csináljon a parlamentből
Átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylők köre, valamint elérte a 20 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére jelentkezők köre is – jelentette be Novák Katalin, az Emmi államtitkára az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban elhangzott az is, hogy a kormánypártok nem hagyják, hogy az ellenzék cirkuszt csináljon a parlamentből.
Novák Katalin: Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli
Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.
Vezető olasz lapban méltatják a magyar családpolitikát
Hazánk az az OECD-átlag kétszeresét költötte el családok támogatására, 2010 óta a házasságkötések száma 42 százalékkal, míg a termékenységi mutató 21 százalékkal emelkedett.
Több mint húszezren igényeltek támogatást a családvédelmi akcióterv keretein belül
A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.
Fox News: A magyar kormány családpolitikájának minden eleme jó
A magyar kormány családtámogatási intézkedéseit és a kabinet családok iránti elkötelezettségét méltatta az amerikai Fox News hírtelevízió konzervatív kommentátora, Tucker Carlson a hétfő esti főműsoridőben sugárzott műsorában. A kommentátor kijelentette, "ennek a politikának minden eleme jó"; segíti a családokat abban, hogy megszülessenek a gyerekek, akiket (a szülők) szeretnének. Újabb, komoly visszaigazolást kapott a magyar kabinet.
Családpolitikai rangsort vezet Magyarország
Tizenkét szempont alapján értékelte 45 európai ország családpolitikai intézkedéseit a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért, és a népesedési világnap alkalmából rangsort hozott nyilvánosságra. Magyarország Franciaországgal együtt a rangsor élén végzett.
Illetékmentes a babaváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
A kormány illetékmentessé tette a babváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylését, mert nem szeretné, ha az ügyintézés bonyolult lenne, vagy sok járulékos költséggel járna - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin: Az ellenzéki pártok Magyarország-ellenes kampányt folytattak
Ha Brüsszelben a bevándorláspárti politikusok maradnak többségben, akkor Európa teljesen megváltozik, és más világ vár a gyermekeinkre, unokáinkra, dédunokáinkra – mondta Novák Katalin az Origónak adott interjújában. Most van először valódi összeurópai tétje az EP-választásnak, hiszen a 2015-ös bevándorlási válság kezdete óta az európai polgárok most nyilváníthatnak először véleményt a brüsszeli elit politikájáról – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Közölte, több mint 200 milliárddal jut majd több jövőre a családoknak, mindez pedig egy több mint 10 százalékos növekedést jelent.
A magyar családpolitika kiszámíthatóságot és stabilitást ad
A magyar családpolitika kiszámíthatóságot és stabilitást ad a családoknak, folyamatosan bővül, és jóval több lehetőséget biztosít, mint ami Európa más országaiban elérhető - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin: A sportolással a nők jó példát mutathatnak gyermekeiknek
Minél több segítséget tud adni a kormány a családoknak, annál több lehetőségük lesz arra, hogy a családtagok együtt töltött idejének minősége javuljon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a 24. Aldi Női Futógála családi futása előtt az MTI-nek.
Kitüntették Novák Katalint Varsóban
A lengyel és a magyar családpolitika nemes versenyben van egymással, mindkettő lehetőségeket nyit meg a családalapítás, a gyermekvállalás előtt – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Varsóban.
Amerikában is kiemelkedőnek tartják a magyar gazdaság teljesítményét
A magyar gazdaság sikeres, és ezt el is kell mondani mindenütt – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkárságának vezetője.
Jelentős amerikai katolikus lap méltatta a magyar családpolitikát
Megjelent egy cikk Amerika legpatinásabb katolikus lapjában, a National Catholic Registerben, ahol a magyar kormány családpolitikáját méltatták – számolt be a Magyar Nemzet.
Latin-Amerikában is felkeltette a figyelmet a magyar családpolitika
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családügyi államtitkára a kolumbiai Bogotába utazott, ahol a magyar családpolitika eredményeiről tart majd előadást.
- címkék:
- Novák Katalin
- családpolitika
- Címkefelhő »
A magyar családpolitika hivatkozási alappá vált
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, hogy a magyar családpolitikai rendszer viszonyítási ponttá, hivatkozási alappá vált. Kiemelte, hogy a kormány által kidolgozott családtámogatásokra fordított összegek fedezetét a magyar emberek szorgalmukkal állították elő, melynek része az is, hogy sokkal többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben.
- címkék:
- Novák Katalin
- családpolitika
- Emmi
- Címkefelhő »
Novák Katalin: A magyar családpolitika mintaértékű
A Fidesz tárgyalódelegációja a tényeket bemutatva, terjedelmes dokumentumban tájékoztatja a nagyobbik kormánypárt politikáját és a magyar demokrácia helyzetét vizsgáló háromtagú európai néppárti bizottságot - mondta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin államtitkár. A Fidesz alelnöke beszélt arról is, mi lesz a Fidesz fő feladata a május 26-i EP-választások után, illetve reagált Manfred Weber, a Fideszt érintő kijelentésére is.
Novák Katalin: Európát belülről kell megváltoztatni
Európa lassú öngyilkosságot követ el, ha lemond a keresztény kultúráról és a fiatalok támogatásáról, ezért belülről kell megváltoztatni - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek az olaszországi Veronából.
Novák Katalin: Amerikában is érdeklődnek a magyar családpolitika iránt
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta, az amerikaiakat a négy gyereket vállaló nők személyijövedelemadó-mentessége érdekli a leginkább. Az államtitkár szerint több olyan magyar intézkedés is van, amelyet ők is szívesen átemelnének a gyakorlatba.
- címkék:
- Novák Katalin
- családpolitika
- Címkefelhő »
A magyar családok egyetértenek a kormány otthonteremtési irányvonalával
Közel 7 millióan hallottak, és 3 millióan beszéltek a magyar kormányfő által korábban bejelentett családvédelmi akciótervről – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet megbízásából készült közvélemény-kutatásából. A kormány családpolitikájának támogatottsága továbbra is elsöprő, azaz 79 százalékos, és az ellenzéki pártok szimpatizánsainak körében is 50 százalék felett van.
Fidesz: Gyurcsány Ferencék valódi programja a migránsok betelepítésének támogatása
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencék valódi programja az, hogy a gyerekes családok támogatása helyett a migránsok betelepítését akarják támogatni.
Karl Wallner: Az állam legszentebb kötelessége, hogy támogassa a gyermekvállalást
Minden olyan intézkedés, ami segíti a fiatal párokat abban, hogy gyermeket vállalhassanak, jó, hiszen a gyermek a legnagyobb ajándék; az államnak pedig legszentebb kötelessége, hogy ezt támogassa – mondta Karl Wallner, a Pápai Missziós Művek elnevezésű egyházi szervezet ausztriai igazgatója az M1 aktuális csatornának adott interjúban.
- címkék:
- Ausztria
- család
- családpolitika
- Címkefelhő »
A kanadai konzervatívok számára modell a magyar családpolitika
A kanadai konzervatívok nagy érdeklődést tanúsítanak a magyar családpolitika iránt, számukra ez modell – tájékoztatta a Kanadában tárgyaló Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-t telefonon.
Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország
Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt – mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke (KDNP) szombaton a Parlamentben, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének családi napján.
- címkék:
- Latorcai János
- családpolitika
- Címkefelhő »
A családpolitikai akcióterv mellett kétharmados többség áll
Az Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjén bejelentett családpolitikai akcióterv mellett már most kétharmados többség áll – olvasható a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített online villámkutatásából.
Novák: Budapest és Washington családpolitikai együttműködésre készül
Budapest és Washington családpolitikai együttműködésre készül – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek Washingtonban, ahol részt vett a Nemzeti Imareggelin, majd amerikai kormányzati politikusokkal tárgyalt. Novák Katalin elmondta: az együttműködés első formája egy márciusban Washingtonban megrendezendő közös családpolitikai konferencia lesz. Ezen Magyarország részletesen ismerteti majd értékközpontú adópolitikáját, amely támogatja a családokat és a gyermekvállalást, valamint szó lesz arról is, hogy a családi értékek miként jelennek meg a magyar oktatási rendszerben.
- címkék:
- Novák Katalin
- családpolitika
- Címkefelhő »