családon belüli erőszak

címke rss

Fehér rózsával kedveskedett Varga István

Itthon2012.09.17, 17:45

Oroszok előtt pávaként táncoló magyarokról és a Rogán Antal szerint a közbiztonságra veszélyt jelentő night-clubokról vitáznak a képviselők a parlament hétfői ülésnapján. Az MSZP még mindig az azeri baltás gyilkos kiadatásán pörgött, Orbánt óvadékügynöknek titulálták, a közteresek hiénaként lesnek áldozatukra, Dúró Dóra pedig visszautasította a válaszadásra jogosult Navracsics Tibort. A képviselők ellenszavazat nélkül értettek egyet azzal a népi kezdeményezéssel, hogy a családon belüli erőszak külön tényállást kapjon a Btk.-ban. Az [origo] összefoglalója a hétfői ülésnapról.

Rábólintottak a családon belüli erőszak külön tényállására

Itthon2012.09.17, 18:19

Egy szál fehér rózsával kedveskedett a parlament karzatán ülő, a családon belüli erőszak önálló tényállásként való elismertetéséért küzdő Halász Pálmának Varga István. A fideszes képviselő egy hete robbantott ki széles körű társadalmi vitát, mert felszólalásában szülni küldte a nőket, az után, hogy a parlament lesöpörte a civilek javaslatát. Hétfőn ellenszavazat nélkül döntöttek úgy: bekerülhet a büntető törvénykönyvbe a családon belüli erőszak.

Erőszak és night-clubok a parlamentben

Itthon2012.09.17, 08:16

A Fidesz nagy hátraarcával indul a parlamenti hét, Rogán nekimegy a belvárosi night-cluboknak, egy képviselő Lánc, lánc, eszterlánc című rejtélyes kérdéssel bombázza a fejlesztési minisztert. Ez várható a héten az Országgyűlésben.

Meg voltam győződve róla, hogy megérdemlem a verést

Itthon2012.09.16, 08:21

A Fidesz óriási kanyart véve úgy döntött, mégis támogatja, hogy önálló bűncselekmény legyen a családon belüli erőszak, de a Btk. átírása még nem oldja meg a problémát. Az áldozatok sokszor maguk is elhiszik, hogy megérdemlik sorsukat, a rendőrök pedig nem értik, mi történik. Az egész egy hatalmas csapda: a szemellenzős hatóságok, a valóságtól elszakadó áldozatok és a zaklatás kifinomult módszerei feladják a leckét a kormánynak.

Anya mesét olvas, apa mosogat

Itthon2012.09.16, 19:58

Így is kezdődhetne az olvasókönyv a Nők lázadása című Kossuth téri tüntetés egyik szervezője szerint. A Varga István fideszes képviselő hétfő esti parlamenti felszólalásán bepipult nők és érdekvédők családon belüli erőszak elleni demonstrációja a "nem bántalmazó többség" nevében indítana mozgalmat a társadalom nőképének megváltoztatására. Videoriport.

Dúró Dóra bocsánatkérést vár Varga Istvántól

Itthon2012.09.15, 11:59

A Jobbik szóvivője, Dúró Dóra bocsánatkérésre szólította fel a fideszes Varga Istvánt, aki a nőket sértő kijelentéseket tett a parlamentben.

Még idén önálló tényállás lesz a családon belüli erőszak

Itthon2012.09.15, 18:36

Az emberierőforrás-miniszter egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel. Valószínűleg párkapcsolati erőszak lesz a családon belüli erőszak tényállása, és hamarosan feláll egy munkacsoport, amely kidolgozza a részleteit.

Megsajnálta a megvert nőket a Fidesz

Itthon2012.09.14, 17:44

Mégis támogatja a Fidesz a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezést. Rogán Antal frakcióvezető azt mondta, a fideszes nők - és a felesége - vették rá korábbi elutasító álláspontja megváltoztatására.

Százezer hölgy megfordította a Fideszt

Itthon2012.09.14, 19:36

Hétfőn még lemosta a parlamenti napirendről a témát, péntekre azonban meggondolta magát a Fidesz frakciója, és mégis támogatja, hogy önálló bűncselekmény legyen a családon, kapcsolaton belüli erőszak. A fideszes képviselőnők fellázadtak a párt ellenállása miatt, elmentek Orbán Viktorhoz is. Rogán Antal szerint százezer asszony nem tévedhet.

Varga István vagyok, az emancipáció híve

Itthon2012.09.12, 16:02

Elértük telefonon a nőket szülni küldő fideszes képviselőt. Varga István nem nézi a róla szóló híreket, mert nem akar infarktust kapni, és szerinte nem az a legény, aki a pofonokat adja, hanem aki állja.

Ez egy átkozott botrány - a nők miatt tüntettek a parlament előtt

Itthon2012.09.12, 09:17

A parlament előtt tüntettek kedd este civilek és ellenzéki politikusok, mert szerintük botrányos, amit Varga István fideszes képviselő a családon belüli erőszakról szóló vitában megengedett magának. A tüntetésen az LMP-s Vágó Gábor azt mondta, hogy sok ember lelkébe tiportak azzal, hogy a nők csak szülésre valók, míg Lamperth Mónika szerint érdemes lenne külön büntető tényállásban megfogalmazni a családon belüli erőszakot. A tüntetés vasárnap folytatódik.

Hátat fordított a Fidesz a sanyargatott nőknek

Itthon2012.09.11, 19:39

Lesöpörték a parlamenti napirendről a családon belüli erőszak elleni fellépést a kormánypártok. Hiába százezer összegyűjtött aláírás, hiába a horrorisztikus történetek és az évekig húzódó idegtépő eljárások, a Fidesz és a KDNP szerint a mostani káoszt teljesen nem lehet megoldani, úgyhogy kár is belevágni. A Fidesz szerint nem a Btk.-t kell bonyolítani, hanem a meglévő törvényeket betartani.

Nyolc év a barátnőjét halálra verő férfinek

Itthon2012.09.05, 11:46

Nyolc év börtönt kapott az a mindszenti férfi, aki tavaly nyáron részegen megverte a barátnőjét. A nő koponyasérüléseket szenvedett, és többhetes orvosi kezelés után meghalt.

Kilenc nőnek vágták le az orrát 2011-ben - Ma is reménytelenül kiszolgáltatottak a pakisztáni nők

Life.hu2012.06.27, 13:16

A pakisztáni nők cseppet sem rózsás helyzetéről egyre többet hallhatunk. Az őket ért megaláztatásokat már nem mindig tudják a szőnyeg alá söpörni, és talán a nyilvánosság az egyetlen eszköz az ottani nők kezében, ha emberhez méltó életet akarnak élni.

Megszaladt a szigorra vágyó képviselők ceruzája

Itthon2012.06.05, 10:16

A 12 éveseket rablásért is büntetnék, az állatkínzókat börtönbe zárnák, a tolvajok ellen pedig fegyverrel védekeznének az új Btk.-hoz további szigorításokat javasló képviselők. A kormány nem mindenben enged a kéréseknek, a tolvajokat például csak akkor lehetne lelőni, ha emberre támadnak, a halálbüntetés visszaállítását pedig hiába vetik fel kormánypárti képviselők is, nem tárgyalnak róla.

Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában

Nagyvilág2012.05.25, 14:09

Életveszélyesen megsebesítette a fiát, majd nem sokkal később magával is végzett egy férfi az ausztriai St. Pöltenben. Az elkövető apósa szerint a veje korábban is verte a gyerekeket és a feleségét.

Hat év börtön a kegyetlen élettársnak

Itthon2012.05.14, 16:12

Hat év börtönt szabtak ki arra a nyíregyházi férfira, aki felgyújtotta az élettársát.

"Éhen fogsz dögleni nélkülem, te ribanc!" - Nóra mezítláb, fehérneműben menekült erőszakos férjétől

Life.hu2012.03.13, 11:10

Minden héten meghal egy nő Magyarországon, havonta egy gyermek a családon belüli erőszak következtében. Hogy miért vár a nő, miért nem lép ki időben a bántalmazó, esetleg a halálát is okozó gyilkos kapcsolatból? Válaszul álljon itt Nóra története, aki húsz év házasság után, klasszikus módon, mezítláb, fehérneműben menekült el tomboló férjétől.

Az EP-ben inkább örülnek a Vagina Monológoknak

Itthon2012.02.27, 12:22

A nők a saját közegükben a hallgatóságot is másképp tudják elérni, könnyebb azonosulni velük és csatlakozni az üzenethez - mondta az [origo]-nak a Vagina Monológok európai parlamenti előadásának szervezője. Karin Heisecke szerint sok nő és férfi képviselő örül a nők elleni erőszak jegyében szervezett rendezvénynek, kritikákat pedig csak közvetve hallottak.

Majdnem börtönbe juttatott egy férfit a Facebook

Archívum2012.02.24, 11:33

Facebookos bocsánatkéréssel úszott meg a hatvan nap börtönt egy válófélben lévő amerikai férfi. A bocsánatkérésnek egy kerek hónapig kell fent lennie a közösségi oldalon, utána törölheti - adta hírül a Digital Trends blog.

Erőszakos feleségeik miatt hirdettek bojkottot a kenyai férfiak

Nagyvilág2012.02.20, 15:14

Egy kenyai szervezet bojkottra szólította föl a családi erőszak áldozatául esett kenyai férfiakat. A férfiakat védő szervezet javaslata szerint a férfiak hat napig ne egyenek otthon feleségük főztjéből, hanem az utcán, a többi hasonló helyzetbe került férfitársukkal közösen vacsorázzanak, ahol megoszthatják egymással a gondjaikat.

Mi az, amit még megbocsátanál?

Life.hu2012.02.09, 09:09

A megbocsátás képessége az egyik legérzékenyebb mércéje az emberi jellemnek. Aki pedig a legnagyobb árulásokat is képes megbocsátani, azt nagy valószínűséggel melegszívű, jó embernek tartjuk. Néha azonban elkövethetnek ellenünk olyan dolgokat is, amit aligha tudunk elnézni - vagy csak hatalmas fájdalmak feldolgozása után.

Tíz év börtönre ítélték a gyerekeit molesztáló kunszentmiklósi férfit

Itthon2012.01.19, 13:12

Az elsőfokú ítéletet súlyosbította, és jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélt családon belül elkövetett erőszak miatt egy 55 éves kunszentmiklósi férfit csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék. Az elítélt a bíróság szerint az egyik kislányát ötödik osztályos kora óta molesztálta.

Eljárt a keze a focistának - jól megverte egykori kedvesét

Life.hu2012.01.12, 10:18

Italozás közben találkozott egykori kedvesével Stewart Downing focista. A két felnőtt összeszólalkozott, majd a Liverpool futballistája megverte a nőt, amiért persze elvitték a rendőrök.

Hogyan tartható távol a gyermek az erőszakos apától?

Life.hu2011.12.07, 22:04

Milyen jogi eszközökkel élhet az az édesanya, aki meg szeretné óvni a gyermekét a családot rettegésben tartó, az anyát és a gyermeket bántalmazó apától? Mit tehet akkor, ha éppen válik, és milyen lehetőségei vannak abban az esetben, ha még nem indította el a válópert? Olvasónk levelére dr. Horváth Emese válaszol.

Megsemmisítették az ítéletet Knézy Jenő bántalmazási ügyében

Tévé2011.11.25, 18:41

Megsemmisítette a másodfokon eljáró bíróság a Knézy Jenő ügyében hozott korábbi ítéletet, melyben a sportriportert felesége állítólagos bántalmazása miatt felfüggesztett börtönre ítélték. Knézy ügyvédje szerint az ítélet nem volt megalapozott, ezért döntött most a megsemmisítése mellett a bíróság.

Visszataszítóan igénytelen a híres színész fia - Apja brutalitása hagyott nyomot rajta?

Archívum2011.11.04, 23:05

Nicolas Cage fia, Weston külseje cseppet sem emlékeztet híres édesapjáéra. Vajon miért fest úgy a sztárcsemete, mint egy rosszarcú bűnöző?

Letartóztatták Lindsay Lohan édesapját

Life.hu2011.10.27, 17:10

Ismét a bíróságon kötött ki Michael Lohan, a botrányos életű színésznő, Lindsay Lohan édesapja. A sztárcsemete apja csúnyán összeveszett barátnőjével, aki feljelentést tett a férfi ellen, miután a szomszédok kihívták a rendőrséget.

Öt évet kapott az anyját összeverő szekszárdi férfi

Itthon2011.09.14, 16:32

A 75 éves nőnek eltört az orra és a bordája, légmellet kapott, egy hónapig volt kórházban. Az 54 éves rokkantnyugdíjas férfi elismerte a bűncselekményt, és enyhítésért fellebbezett.

RTL: Egy benzinkúton szökött meg elrablójától egy budapesti nő

Itthon2011.09.14, 12:14

Egy férfi betuszkolta volt barátnőjét az autójába, kés szorított a nyakához, majd több órán át furikázott vele Budapesten. A nő később egy benzinkúton kiugrott az autóból, a kutasok hívták a rendőrséget.

Az utcabeliek udvarias, nyugodt fiúnak ismerték a valkói gyilkost

Itthon2011.07.19, 16:58

Egy helyi fiatalember több késszúrással megölte édesanyját, nagyanyját és barátnőjét kedd délelőtt a Pest megyei Valkón, majd ugyanezzel a késsel öngyilkosságot követett el. Egy helyi férfi - aki állítása szerint az egyik áldozat rokona - az [origo]-nak azt mondta, az elkövető korábban többször fenyegetőzött azzal, hogy megöli magát és "másokat is magával visz". A szomszédok szerint azonban soha nem volt probléma az egyébként hentes végzettségű férfival.

"Kényszerített, hogy öljem meg a gyerekem" - Sokan csak az anyaotthonban találnak menedékre

Archívum2011.06.24, 23:48

Egy táska ruhával, egy kétéves kislánnyal, szülés előtt néhány héttel ült vonatra valahol a Nyírségben Vera, hogy otthonától távol, egy anyaotthonba költözzön. Ahogy ő fogalmaz: azért, hogy egy percre legalább nyugalomra leljen.

Terrorban tartja családját a sztár? Előkerült a rendőrségi hangfelvétel

Archívum2011.05.13, 21:58

Úgy tűnik, Nicolas Cage már nemcsak a feleségét terrorizálja, hanem a kisfiát is.

Tízéves fiát vádolják egy amerikai neonáci csoport vezetőjének a megölésével

Nagyvilág2011.05.12, 12:49

A pisztolyhasználatra is megtanította 10 éves fiát egy amerikai neonáci csoport vezetője, akit vasárnap saját otthonában lőttek agyon Kaliforniában. A rendőrség szerint a gyilkosságot a fiú követte el, aki rendszeresen részt vett az apja által szervezett neonáci gyűléseken.

Családon belüli erőszakért tartóztatták le az olimpiai bajnok bokszolót

Archívum2011.05.06, 17:28

Családon belüli erőszak vádjával tartóztatták le Floridában Jurirokis Gamboát. A kétszeres pehelysúlyú világbajnok ügyéről nem érkezett részletes tájékoztatás, de az biztos, hogy a kedd estét a rendőrségen töltötte. A bokszoló nemrég eladta az olimpiai aranyérmét, hogy ajándékot vehessen a lányának.

Cigizésre is kényszerített a bántalmazással vádolt nevelőapa

Itthon2010.12.14, 09:12

Nevelt lányai szexuális zaklatásával és bántalmazásával vádolnak egy tiszasasi férfit, aki azonban csak a molesztálást ismeri el. A tárgyaláson vallott az egyik gyerek, aki szerint előfordult, hogy a nevelőapa fél doboz cigarettát is elszívatott egyikükkel - írja a Szoljon.hu híroldal.

"Valakinek elszállt az agya" - zűrös környéken lakott a gyerekverő pár

Itthon2010.12.12, 11:17

A nevenincs utca lakói is csak felületesen ismerték a gyerekét bántalmazó párt, néhány házzal arrébb pedig még soha nem is hallottak róluk. A helyiek szerint balhés környéken laktak, újonnan költöztek Üllőre, és még a helyi nevelési tanácsadó intézet vezetőjét is meglepte, ahogy a gyermekükkel bántak, mert szerinte eddig minden rendben volt.

Ügyvédje szerint nem volt tudatánál a gyermekét megharapó férfi

Itthon2010.12.11, 09:59

Elborult tudatára hivatkozik az a 21 éves családapa, aki a gyanú szerint megharapta és összeverte másfél hónapos kislányát november végén. Az ügyvéd szerint védence sajnálja a történteket - írja a Blikk. Az életveszélyesen bántalmazott gyerek anyját a lap szerint szintén bántalmazta a férfi.

Csaknem halálra harapdálták a szülei a másfél hónapos kislányt

Life.hu2010.12.10, 16:55

Egy üllői fiatal pár összeharapdálta saját kislányát, mert idegesítette őket a gyereksírás - a másfél hónapos kisbaba, Donatella, majdnem belehalt súlyos sérüléseibe.

Szőnyeg alá söpörjük a párkapcsolati erőszakot?

Archívum2010.11.25, 20:59

Damu Roland ügyéből valami jó is származik: hazánkban újra napirenden a családon belüli és a párkapcsolati erőszak.

Hat gyereket szültek egy bolíviai férfinek megerőszakolt mostohalányai

Nagyvilág2010.09.20, 20:23

Az ügyészség szerint éveken át erőszakoskodott mostohalányaival egy bolíviai férfi, akinek összesen hat gyereke született a megerőszakolt lányoktól. A jelenleg is tinédzser-korú lányok kilenc év után levélben tudtak segítséget kérni a hatóságoktól.

Tényleg megvédik-e a családokat?

Vélemény2010.09.13, 14:15

A családon belüli erőszak hét éve nem magánügy, ám annak ellenére, hogy a kérdésben az összes jelentős magyar párt egyet tudna érteni, és a család védelmének jelszavával még a kampányban is találkozhattunk, 2010-ben nincs olyan jogi kategória Magyarországon, amely büntetné, mindez ráadásul egyhamar nem is várható. Milyen védelemre számíthat az, akit - miközben a távoltartó végzésre várakozik - otthon bántalmaznak?

"Ugyanolyan csibész, mint a többi" - riport a dunaharaszti gyerekgyilkosságról

Itthon2010.07.14, 09:32

A 11 éves fia halálra verésével gyanúsított dunaharaszti apa szomszédai, ismerősei szerint magának való, olykor indulatos ember volt, de senki nem tartotta agresszívnak. Fia, a leírások szerint okos, hiperaktív, nehezen kezelhető volt, de néhány helyi úgy emlékezett, apja imádta. A család szomszédai nem nyilatkoznak, a gyilkosság helyszínét náddal fedett kerítés rejti, a szürke ház mellett mécsesek égnek.

Előzetesben a rendőrség szerint a fiát halálra verő férfi

Itthon2010.07.14, 09:12

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a dunaharaszti férfit, aki a gyanú szerint vasárnap olyan súlyosan bántalmazta gyerekét, hogy az belehalt sérüléseibe. A férfi letartóztatását a rendőrség kezdeményezte.

Megverte és bezárta családját egy ittas férfi Somogyban

Itthon2010.06.28, 16:21

Őrizetbe vett a kaposvári rendőrség egy göllei férfit, aki a gyanú szerint feleségét és 11 éves lányát is bántalmazta, majd bezárta családját egy szobába. A férfi ellen gyorsított bírósági eljárás indul.

Nem tartóztatják le az agresszív fiát agyonverő férfit

Itthon2010.04.09, 13:31

Szabadlábon maradhat az a kőszegi férfi, aki egy családi összetűzés során megölte 32 éves fiát. A rendőrség szerint az áldozat régóta drogozott, agresszív volt, és késsel fenyegette az apját. A körülmények alapján így nem javasolták az apa előzetes letartóztatását.

Nyílt utcán lőtt rá korábbi élettársára egy férfi

Itthon2010.03.16, 21:17

Rövid üldözés után elkapta a rendőrség azt a férfit, aki kedd délután Hódmezővásárhely belvárosában rátámadt korábbi élettársára. A támadó kétszer rálőtt a nőre, de a fegyver nem működött. A férfi ezután fojtogatta áldozatát, akit sokkos állapotban vittek kórházba.

Késsel fenyegette feleségét Charlie Sheen

Nagyvilág2009.12.29, 17:38

Azzal fenyegetőzött, hogy elvágja felesége torkát, és egykori rendőr ismerőse majd eltünteti a nyomokat - idézi a BBC a Charlie Sheen amerikai színész erőszakoskodásáról írt rendőrségi jelentést. Felesége válással fenyegette meg, és az ezután kitört karácsonyi vita vége az lett, hogy Sheent egy napra őrizetbe vették.