Ciprus

címke rss

Már Ciprus sem birkózik meg a bevándorlók tömegével

Itthon2018.09.20, 17:11

Már Cipruson is olyan helyzet alakult ki az illegális bevándorlók nagy száma miatt, hogy a kormány az Európai Uniótól várja segítséget. 

Aladdin szőnyegen, mi tányéron utazunk

[origo] Gasztro2018.09.19, 11:36

Ciprus – ami egykor álom volt, most elérhető közelségbe került. Amikor két-három éve egy utazási irodánál dolgoztam, nem győztem gyönyörködni a kis szigetről készült szebbnél szebb képekben. Már akkor is népszerű úti cél volt, amelyet meg tudtam érteni: Ciprus minden pontján akad valami csodálatos. Pont ezért sajnáltam annyira, hogy nem ülhetek máris repülőre. Sőt, mindig az a gondolat jutott eszembe, amikor az Afrodité sziklájáról készült képeket nézegettem, hogy: én ide sosem jutok el. Sosem láthatom ezt élőben. Idővel azonban a negatív hozzáállást felváltotta a bizakodás, végül pedig megtörtént: idén ősszel én is eljutottam a leggendákkal ...

Újabb migránsokkal teli hajót fogtak el Ciprus partjainál

Nagyvilág2018.09.04, 08:07

Harminchat szíriai migráns, köztük tizenegy nő és tizennégy gyerek volt azon a hajón, amelyet a ciprusi rendőrség jelentése szerint hétfőn fogtak el a sziget délkeleti partjainál.

Az örök pillanat nyomában: Ciprus

Nagyvilág2018.09.01, 13:19

Ciprusra sodort a jó élet. Nem nagy kaland, mondhatni, hiszen egy elég jól és régóta ismert, kedvelt nyaralóhely. Bevallom, hogy én még csak most jártam ott először, s bár megfordultam pár helyen a világban, valamiért tengerparton nem sokszor fordultam meg. Ez itt a szigorúan szubjektív ciprusi élménybeszámoló-sorozat első része. 

Kulináris kalandozások a mesés Cipruson

Life.hu2018.08.25, 19:04

Az idei nyár igazán különlegesre sikerült. Mindig is Mallorca szerelmese voltam, ezért mindenképp szerettem volna kettesben oda elutazni Edvinnel. Nálunk már bevált szokás, hogy a nagy családi nyaralás mellett szakítunk időt arra is, hogy csak mi ketten romantikázzunk valamerre. Idén Cipruson, Ayia Nappa-n voltunk a gyerekekkel, ami annyira magával ragadott minket, hogy Mallorca helyett inkább ide tértünk vissza kettesben.

Majdnem teljesen kipusztított teknősfajok térnek vissza Ciprus partjaira

Travelo2018.08.16, 14:40

Állatvédők több évtizedes munkájának eredményeként lassan visszatérnek Ciprus partjaira a közönséges levesteknősök és az álcserepesteknősök. A teknősöket az ember és a ragadozók majdnem teljesen kipusztítottak évezredes élőhelyükről a 20. század második felére.

Visszatérnek a kipusztított teknősfajok Ciprus partjaira

Tudomány2018.08.16, 13:42

Állatvédők több évtizedes munkájának eredményeként lassan visszatérnek Ciprus partjaira a közönséges levesteknősök és az álcserepesteknősök, amelyeket az ember és a ragadozók majdnem teljesen kipusztítottak évezredes élőhelyükről a 20. század második felére - jelentették be ciprusi tengerbiológusok.

Válságos állapotban van a cipruson félholtra vert férfi

Nagyvilág2018.08.15, 20:45

A férfi támadója egy honfitársa volt. Olyan brutálisan verte össze, hogy életveszélyes állapotban került kórházba. 

Ezek Európa legjobb pipás búvárhelyei

Travelo2018.08.15, 11:30

Ha rajong a pipás búvárkodásért, vagy csak most szeretné kipróbálni, nem kell feltétlenül hosszú repülőútra benevezni ahhoz, hogy hódolhasson e sportnak a nyaralás alatt. Európában is tudunk remek helyeket, meg is mutatjuk ezeket.

A kutyám nélkül sehova: komédia a kettészakított szigetről

Film2018.08.10, 17:23

Nem lehet azt mondani, hogy a ciprusi gyártású filmek elárasztanák a nemzetközi piacot. Ez a film valószínűleg azért juthatott el európai országokba, mert speciálisan ciprusi témáról szól: a sziget kettészakítottságáról. A legnagyobb tisztelet jár az alkotóknak, hogy vígjátékot tudtak készíteni a saját nyomorult helyzetükről. A kutyám nélkül sehova nyilván Cipruson szól igazán nagyot. De egyébként színvonalát tekintve nem lóg ki a nyári szezon alatt a magyar mozikban látható vígjátékok közül. Szórakoztató, emellett felhívja a figyelmet Ciprus abszurd helyzetére. És talán ennek a filmnek a kapcsán elgondolkodhatunk róla, hogy vajon mmikor ...

Így nyaral a magyar 2018-ban

Travelo2018.07.19, 15:30

Ahogy a korábbi években, úgy most is kíváncsiak voltunk arra, hová utaznak legszívesebben nyaralni honfitársaink. Annyit első pillantásra is leszűrtünk, hogy mind földrajzilag, mind nyaralástípus szempontjából jelentős a szórás az idén. Viszont egyre többen érdeklődnek az olyan utazások iránt is, amelyet egy igazi szafarizással köthetnek össze, vagy amelyben a szállást egy világítótorony tetején találják meg.

Befagyott a történelem Európa utolsó kettéosztott fővárosában

Tudomány2018.07.04, 17:51

Jegelt konfliktusok, hidegháborús örökség vagy történelmi hagyaték? Hogy létezhetnek két településen belül olyan különbségek, hogy Nicosia még mindig Európa egyetlen kettéválasztott fővárosa? A közelmúltban az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Missziójánál tett látogatást a Pécsi Tudományegyetem Béke és Konfliktus a Balkánon és Közép-Európában Kiválósági Centrumának hattagú küldöttsége, hogy az évszázados viszály történelmi hátterét tanulmányozza.

Imádja az internet az összenőtt szemöldökű lányt, Sophia Hadjipantelit

Archívum2018.07.01, 20:29

Imádja az internet Sophia Hadjipantelit, azt a görög-ciprusi modellt, akinek össze van nőve a szemöldöke.

Cipruson letartóztattak egy migránscsempész hajóskapitányt

Nagyvilág2018.06.15, 08:24

A hajóskapitány 61 szír migránst csempészett Törökországból Ciprusra. Ezért fejenként 2000 és 3000 euró közötti összeget kapott az illegális bevándorlóktól.

A legjobb úti célok a tengerpart, a kultúra és a gasztronómia szerelmeseinek

Archívum2018.05.30, 19:29

A nyár egyet jelent a várva várt szabadságokkal, pihenéssel, utazásokkal. Számtalan nyaralási úti cél közül választhatunk, annak megfelelően, hogy ki hogyan szeret kikapcsolódni leginkább. Vannak, akik a tengerpartra esküsznek, valakit pedig a múzeumok, látnivalók kötnek le jobban. A gasztronómiai kalandozásokat kedvelők pedig szintén keresik a jobbnál jobb városokat, éttermeket. De hogyan döntsük el, hogy merre is induljunk? Segítünk. 

Az európai strandok 85 százaléka kiváló minősítést kapott

Travelo2018.05.29, 15:09

Az európai fürdőhelyek több mint 85 százaléka kiérdemelte az Európai Unió szigorú minősítési kritériumai alapján a legmagasabb, kiváló minősítést az Európai Környezetvédelmi Ügynökség kedden közzétett éves jelentése szerint.

Ennyi pénzért ritkán jutunk ekkora élményhez

[origo] utazás2018.05.12, 18:20

Amikor január környékén lefoglaltam a jegyet a Ryanair közvetlen Budapest-Páfosz járatára, még nem igazán tudtam, mihez kezdek Cipruson. Az oda-vissza 18 ezer forintos ár azonban elég csábító volt ahhoz, hogy nekivágjak az útnak. Ennyi pénzért még az sem lenne tragédia, ha a tengerparti ejtőzésen kívül semmi más program nem várna. Ciprus azonban ennél sokkal többet kínált.

Most éppen Ciprust vásárolják föl a kínaiak szédületes ütemben

Gazdaság2018.04.25, 10:28

A kínai újév az idén a szokásosnál nagyobb figyelmet kapott Cipruson. A Hilton Park hotelben, Nicosiaban több száz vállalkozó és helyi üzletember gyűlt össze, hogy a kutya évének érkezését ünnepeljék. A furcsa esemény jól jelezte, hogy egyre szorosabb kapcsolat alakul ki az 1,4 milliárd lakossal rendelkező világhatalom Kína és az 1,2 milliós lélekszámú Ciprus között.

Folyamatosan özönlenek az illegális migránsok Európába

Nagyvilág2018.03.24, 13:45

Csak idén 12 983 illegális migráns érkezett az európai kontinensre a Földközi-tenger irányából. Mindez annak fényében érdekes, hogy a nyugat-európai politikusok folyamatosan arról papolnak, hogy meg kell állítani az illegális migrációt, azonban a valóságban semmit sem tesznek az ellen. A Defend Europe összeállítása szerint egyedül a visegrádi országok tesznek meg mindent az európai biztonság megvédése érdekében.

Szoboszlaiék kiütötték Ciprust, továbbra is veretlenek

Sport2018.03.22, 22:22

Az U21-es válogatott magabiztos, 4-0-ás győzelemmel zárta Ciprus elleni Eb-selejtezőjét a Hidegkuti Nándor Stadionban.

Tiltott fotókat készítettünk a ciprusi kísértetvárosról

[origo] utazás2019.04.19, 09:14

Kevés olyan szürreális hely van a világon, mint Ciprus törökök lakta része. Mi két kirándulást is tettünk oda a sziget déli oldaláról, és mindkétszer leesett az állunk. Nicosia török felében egy kurd éttermébe tévedtünk be, Famagusta strandján pedig kijátszottuk a katonák éberségét.

Pálmafás szigeten házasodna? Esküvőszervezők meséltek, mire figyeljen

Travelo2018.03.14, 13:59

Vigye vagy a helyszínen bérelje a ruhát a menyasszony? Milyen iratokat kell beszerezni az utazás előtt? Miért jobb, ha az egyházi ceremóniát itthon tartjuk? És mekkora vagyonunkat kell beáldozni egy tengertparti, mezítlábas, rózsakapus esküvőért? Ezekről kérdeztük egy szigetes esküvőket szervező cég tulajdonosát, és egy olyan utazásszervezőt, aki mióta a szertartásvezető képzést is elvégezte, tudja, hogy "az esküvők világa nem csak a 20 éveseké".

Robbantás volt a nicosiai kerületi bíróságon

Nagyvilág2018.02.26, 16:59

Erős robbanás rázta meg a Ciprusi Köztársaság fővárosa, Nicosia kerületi bíróságának épületét hétfőn.

Cipruson újraválasztották Nikosz Anasztasziadisz elnököt

Nagyvilág2018.02.04, 19:53

Nikosz Anasztasziadisz hivatalban lévő államfő győzött a ciprusi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában.

Ciprus az új Ibiza

Nagyvilág2018.01.30, 06:59

Méltatlanul kevés figyelmet kap Ciprus ahhoz képest, hogy mennyi élményt tartogat a turisták számára. A sziget egyszerre tud alternatívát kínálni az aktív kikapcsolódást keresőknek, és azoknak is, akik csak a bulit, a napfényt és a homokos tengerpartot keresik. A kultúrsokk mindeközben pedig elkerülhetetlen, ha a szigeten járunk.

Sokan meghaltak a Cipruson tomboló viharban

Nagyvilág2018.01.09, 12:10

Eddig 29 ember halálát okozta a Madagaszkárra lecsapó Ava ciklon - közölték kedden az afrikai szigetország hatóságai.

A lelki egyensúly és az örök szerelem szigete

Nagyvilág2018.01.12, 12:01

Aphrodité szigete egyáltalán nem csak a gyönyörű tengerpartokról szól. Novemberben látogattunk el Ciprusra és az ámulattól még most sem igazán tértünk magunkhoz. Ráadásul az időzítésnek köszönhetően a turistaáradat is elkerült minket. Teljesen váratlanul éri az embert, hogy amint beteszi a lábát a szigetre, egy olyan nyugalom és béke járja át, amit egyszerűen ép ésszel nem lehet megmagyarázni. Ez a fajta nyugalom nem csupán a csodás természeti adottságainak köszönhető, hiszen a ciprusiak ugyanezt a békét és pozitív életszemléletet sugározzák magukból. Minél inkább felfedezzük a szigetet, annál biztosabbak vagyunk benne, hogy ezt a hhelyet ...

A levegőben lett rosszul a pilóta, azonnal le kellett szállnia a gépnek

Travelo2017.11.28, 15:13

A levegőben lett rosszul a pilóta, azonnal le kellett szállnia a gépnek

Ciprusi üdülőhelyre indít járatot a Ryanair

Travelo2017.11.24, 11:14

Ciprusi üdülőhelyre indít járatot a Ryanair

Madárral ütközött egy gép Lárnakán - az utasok többsége a reptéren éjszakázott

Travelo2017.10.19, 16:24

Madárral ütközött egy gép Lárnakán - az utasok többsége a reptéren éjszakázott

Szíriai migránsokat szállító hajókat tartóztattak fel Ciprusnál

Nagyvilág2017.09.10, 19:28

Két, összesen 305 szíriai menekültet szállító hajót tartóztattak fel a ciprusi hatóságok a szigetország északnyugati partjainál - közölte a rendőrség vasárnap.

Mediterrán gasztronómia fahéjjal fűszerezve

Life.hu2017.09.08, 20:27

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom: szeretek utazni. Szívesen látogatok meg olyan helyeket, ahol még nem jártam, de gyakran előfordult már velem, hogy annyira megszerettem egy országot vagy szigetet, hogy ismét visszatértem oda. Ciprus az egyike ezeknek a „szerelemhelyeknek”, hiszen életem egyik legfontosabb eseménye is ide köt, a férjem ugyanis itt kérte meg a kezemet.

Teknősök miatt hiúsult meg egy luxusesküvő Ciprus tengerpartján

Travelo2017.10.05, 10:03

Teknősök miatt hiúsult meg egy luxusesküvő Ciprus tengerpartján

A teknősök előnyt élveznek a milliomosokkal szemben

Tudomány2017.09.08, 13:07

A teknősök védelme érdekében nem ünnepelheti házasságkötését a ciprusi tengerparton egy gazdag orosz pár, pedig Christina Aguilera amerikai popsztárt is meghívták az esküvőre. Már az előkészületek is károsak voltak az éppen kikelő állatokra.

Páfosz: a szerelem legbájosabb városa

Travelo2017.12.05, 12:27

Ciprus egyik legszerethetőbb kisvárosa Páfosz, ahol csupaszív helyiek, lélegzetelállító sétányok, vidám tavernák, ínycsiklandó fogások, a gazdag kultúra és a kézzelfogható történelem hibátlan egyvelege veszi le lábáról az utazót, aki a sok káprázatos részlet láttán egyből megérti, a szerelem istennője miért ezt a várost nézte ki magának. Egy kisebb fotóalbumot hoztunk el Páfosz színeiből és ízeiből azoknak, akik még nem tudják, idén ősszel hol eredjenek az elmaradt nyaralás vagy a romantika nyomába.

Cipruson nyaralt Hajdú Péter

Archívum2017.08.17, 07:00

Gyerekeivel és édesanyjával Ciprusra utazott a műsorvezető. 

Nincs megállapodás Ciprus újraegyesítéséről

Nagyvilág2017.07.07, 05:28

Eredménytelenül értek véget a Ciprus újraegyesítéséről folytatott tárgyalások - közölte António Guterres ENSZ-főtitkár péntek hajnalban.

ENSZ: előrelépés történt a Ciprus újraegyesítéséről szóló tárgyalásokon

Nagyvilág2017.07.01, 17:45

"Kölcsönös egyetértés" van Ciprus görög és török felének vezetői között arról, mire van szükség ahhoz, hogy átfogó megegyezés szülessen a sziget újraegyesítéséről - közölte António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője szombaton.

Cristiano Ronaldo nélkül is gáláztak a portugálok

Sport2017.06.03, 20:06

A portugál labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen négy góllal nyert Ciprus ellen szombaton hazai pályán, Estorilban.

Szamártejes falusi romantika a szerelem szigetén

Travelo2017.11.27, 12:54

Falusi romantika, hangulatos valódi tavernák, apró falusi templomok, hagyományőrzés szamártejjel - ezek várják, ha a resortokat hátrahagyva utazza be Ciprust.

Ezeket a helyeket rohanták meg tavaly a turisták

Gazdaság2017.03.23, 14:15

Tavaly leginkább a devizák gyengülése és a terrorveszély turbózta fel a turisták költéseit világszerte. Sem a hideg, sem a politika nem tartotta vissza a nyaralókat.

Kikapott női labdarúgó-válogatottunk

Sport2017.03.08, 13:31

Vereséggel zárta a Ciprus Kupát a magyar női labdarúgó-válogatott. 

Ezért érdemes tavasszal Ciprusra utazni

Life.hu2017.03.04, 23:19

Ha márciusban már nagyon D-vitamin-bombára vágysz, és megteheted, hogy elutazz, Ciprus tökéletes választás. A szigeten már nagyon tavaszodik, zöldellnek a mezők és a fák, és virágillat van a levegőben. A tenger szikrázóan kék, és kis öblök és tengeri barlangok várnak felfedezésre. Ugyan a víz még elég hideg hosszabb fürdőzésekhez, de a "bátrabbak" már ilyenkor is bemerészkedhetnek, hiszen a szikrázó napsütés hamar felmelegíti az embert.

Ciprus újraegyesítése: megszakadtak a tárgyalások

Nagyvilág2017.02.16, 16:15

Váratlanul megszakadtak a Ciprus újraegyesítéséről az ENSZ felügyelete alatt folyó tárgyalások.

Aki még nem volt télen Cipruson, az még nem is látta az igazi Ciprust

Travelo2017.11.27, 13:28

Ezt nem mi mondjuk, hanem a ciprusiak, de teljesen egyetértünk. Mert csodás dolog az átbulizott nyáréjszakák után, a perzselő hőségben a tengerben úszni, de Ciprus eredeti arcát nyáron a tömegturizmus eltakarja. Télen könnyebb meglátni azt, és még jó pár olyan dolgot is megnézhetünk ilyenkor, amire nyáron esélyünk sem lenne.

A szerelem szigetei: a legromantikusabb földdarabok közel és távol

Travelo2017.12.01, 14:39

Azúrkék lagúna, rózsaszín naplemente, vízre épült privát rezidenciák, örökre a retinánkba égő panorámák. Mutatjuk a legromantikusabb nyaralóhelyeket Európától Kínáig, ahol bárki a legcsöpögősebb hollywoodi lovestoryk főszereplőjének érezheti magát.