cigányság

címke rss

Nem hallotta meg a feketék panaszait Bajnai

Itthon2009.12.15, 10:25

Az Egyesült Államoktól akar tanácsot kérni Bajnai Gordon miniszterelnök a cigányok integrációjához, pedig Amerikában a feketéket ma is keményebben sújtják a törvények, a szegénység, a betegségek, mint a fehéreket. A kormány a cigányoknak kedvező kvótarendszert és a romákkal érintkezők képzését mindenképpen követendő példának tartja, pedig ezek sikerében még az érintettek sem bíznak igazán.

Marják egymást a cigánytelepek lakói

Itthon2009.12.05, 12:52

Ha bejön valami kis pénz, van csoki, chips, rágó, ha pedig elfogyott, akkor nincs mit enni, marad a panaszkodás, mert ez az egyetlen dolog, amiről úgy érzik, hogy segíti a túlélést. Akinek kicsit is jobban megy, azt kigúnyolják, rosszabb esetben meglopják, hogy helyreállítsák a világképüket. A fiatalok egyre dühösebbek, a fizikai erőszakot is elfogadják, és nem látnak semmi kiutat. Így élnek a cigánygettók lakói.

Elkülönítette a cigány gyerekeket Kaposvár

Itthon2009.11.30, 14:59

Indokolatlanul elkülönítve tanították a cigány gyerekeket a kaposvári Pécsi utcai iskolában - állapította meg a Somogy megyei bíróság. A kaposvári önkormányzat ellen a szegregáció ügyében egy jogvédő alapítvány indított pert.

Nem fogják ellepni az országot a stratégiai gyerekek

Itthon2010.01.29, 12:43

A magasabb családi pótlék megszerzése érdekében magzatuknak ártó terhes nőkről szóló elmélet a rendőrség, a védőnők és a háziorvosok szerint is sületlenség. Két szociológiai kutatás szerint viszont léteznek olyan, nem csak cigány, munkanélküli családok, ahol más jövedelem híján stratégiai gyerekek vállalásával küzdenek a túlélésért. A téma a demográfusok között is tabu, az elméletben a szociológusok nagy része nem hisz, a szegény családokban szerintük teljesen más okból születik sok gyerek.

Egyesülési joggal visszaélés miatt is nyomoznak a sajóbábonyi konfliktus után

Itthon2009.11.19, 14:38

Csütörtökön ismét őrizetbe vettek két helyit a Sajóbábonyban a hétvégén kitört konfliktus miatt. Az újabb két embert csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják. A rendőrség egyesülési joggal visszaélés miatt még két nyomozást is elrendelt csütörtökön.

Ráparancsolt az MSZP Draskovicsra Sajóbábony után

Itthon2009.11.17, 15:59

Felszólította a rendészeti minisztert a borsodi MSZP, hogy hozzon létre rendőrőrsöt Sajobábonyon, ahol hétvégén konfliktus támadt a helyi romák és a Jobbik szimpatizánsai között. Közben a politikusok a felelősöket keresik: az MSZP a szélsőjobbot, a Fidesz a szerinte rendteremtésre képtelen kormányt okolja a konfliktusért, míg a Jobbik szerint azok felelősek a robbanásveszélyes helyzetért, akik a cigányságot ellenük hergelik.

Valakik állhatnak a roma kivándorlás mögött

Itthon2009.11.17, 09:24

A kanadai hatóságok és a magyar Külügyminisztérium szerint szervezett segítséget is kaphatnak azok a roma családok, amelyek minden vagyonukat eladva Kanadába utaznak, és menedékjogot kérnek. A Külügyminisztérium többek között kanadai utazási irodákra gyanakszik, mások "belső segítséget", vagy nyerészkedő ügynököket sejtenek az utazási láz mögött. Nyíregyházán is megjelent egy segítséget kínáló szervező, a városszéli cigánytelepen azonban - ahonnan sokan távoztak az elmúlt hónapokban - állítják, hogy a saját szakállukra indulnak Kanadába.

Két újabb gyanúsítottja van a sajóbábonyi konfliktusnak

Itthon2009.11.17, 11:31

Közösség elleni erőszakkal gyanúsítják azt a két embert, akiket még hétfőn vettek őrizetbe a Sajóbábonyban történtek miatt. A borsodi kisvárosban vasárnap a rendőrségnek kellett rendet tenni, mert egy Jobbik-gyűlés után konfliktus alakult ki a helyi romák és a párt szimpatizánsai között.

Forrtak az indulatok Sajóbábonyban

Itthon2009.11.16, 21:38

Az első hírekkel ellentétben a rendőrség és a sajóbábonyi polgármester szerint sem volt tömegverekedés, de az indulatok elszabadultak a borsodi településen, ahol helyi romák és Jobbik-szimpatizánsok kerültek egymással szembe a hétvégén. A konfliktus egy szombati Jobbik-gyűléssel kezdődött, de másnap durvult el a helyzet annyira, hogy a környék szinte összes rendőrét a településre kellett vezényelni. Hétfőn délután tudósítónk látta, amint egy roma férfit letartóztatnak, a rendőrök egy karóhoz erősített kést is lefoglaltak a házánál. A történtek miatt soron kívül összeül a kormány nemzetbiztonsági kabinetje.

Hazaküldi Németország a koszovói romákat

Nagyvilág2009.10.14, 07:36

Évente 2500 koszovói menekültet toloncolhat haza Németország egy tervezett kormányközi megállapodás alapján. A Baloldal nevű párt szerint ez az intézkedés a koszovói cigányok ellen irányul. Németországban 14 ezer koszovói él, többségük roma.

Bírósági úton távolítanák el Kolompár Orbánt az OCÖ éléről

Itthon2009.10.10, 21:07

Megbukott Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke - határozott az önkormányzat Lakitelken tanácskozó 29 tagja. Az OCÖ feloszlatását nem kezdeményezik, Kolompárt törvényes úton fosztanák meg elnöki címétől. Kolompár ennek megfelelően hajlandó összehívni az OCÖ rendkívüli közgyűlését, ahol szerinte átláthatóság és rend uralkodik.

145 millió jogtalan megszerzésével vádolják Kolompárékat

Itthon2009.10.08, 18:56

Jogosulatlanul vett fel több mint 145 millió forintot Kolompár Orbán és öt társa olyan foglalkoztatási pályázatokon, amelyeknek a célja eredetileg a hátrányos helyzetűek munkához juttatása lett volna - ez áll a csütörtökön benyújtott vádiratban. A cigány önkormányzat elnöke ellen már egy másik ügyben is vádat emeltek.

Kés volt a főiskolást üldöző cigányoknál

Itthon2009.10.08, 20:09

Nyilvánosságra hozták a térfigyelő kamera felvételeit arról, ahogy egy VIII. kerületi cigány csoport bántalmazott és megkergetett egy főiskolai hallgatót. A felvételeken látszik, hogy a társaság a főiskoláig üldözi a fiatalt, egyiküknél egy több mint 20 centiméteres kés volt. A rendőrség szerint azért kötöttek bele a diákba, mert magyar.

Rasszizmussal gyanúsít a rendőrség négy cigányt

Itthon2009.10.08, 08:08

Megvertek romák egy főiskolás fiatalt a főváros VIII. kerületében. Az eset még szeptember végén történt, a rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította és elfogta a támadókat.

"Te nem olyan cigány vagy" - diplomás romák Magyarországon

Itthon2009.10.06, 12:32

Felbukkanásuk sokakat összezavar: egyesek nem hiszik el, hogy cigánnyal állnak szemben, mások külföldinek nézik, vagy arról győzködik őket, hogy valójában nem is cigányok - mondják az [origo] által megkérdezett diplomás romák, akiknek a főiskolai vagy egyetemi papír nem sokszor könnyíti meg az életét. A kormány 200 diplomás cigányt venne fel a közigazgatásba, de szerintük ez csak csepp a tengerben, és ellenkező hatást is kelthet.

Kétszáz romát neveznének ki köztisztviselőnek

Itthon2009.10.05, 18:28

Október közepéig pályázhatnak a roma diplomások a közigazgatásban meghirdetett helyekre. Először vizsgát kell tenniük, majd 200 jelentkezőt kineveznek köztisztviselőnek.

Visszakozott az edelényi polgármester

Itthon2009.09.23, 10:30

Mégsem tesz feljelentést roma nők ellen az edelényi polgármester, aki korábban azt állította: több terhes cigány nő szándékosan árt a gyermekének a nagyobb családi pótlék érdekében. A polgármester azt állítja, a bizonyítékait igazoló tanúk félnek.

A rasszista szavazókról se mondana le az MSZP

Itthon2009.09.05, 08:57

Tanulmány készült az MSZP-ben a Népszabadság szerint arról, hogy szerezhetne minél több roma szavazatot a párt a 2010-es választásokon, de úgy, hogy a rasszista szavazókat se veszítse el. A tanulmány szerint többek között diplomás romák kellenek a miniszterelnök-jelölt mellé.

Cigányellenes kijelentései miatt feljelentik az edelényi polgármestert

Itthon2009.09.03, 21:40

Az edelényi polgármester szerint a terhes roma nők gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy nyomorék gyerek szülessen, vagy olyan gyógyszereket szednek, amik károsítják a gyermekük agyát, hogy több családi pótlékot kapjanak. A szendrőládi kisebbségi képviselők feljelentést tesznek.

Hangoskodó romákat emleget a rendőrség

Itthon2009.09.03, 16:30

A szokásos rendőrségi gyakorlatnak ellentmondva a Komárom-Esztergom megyei rendőrség egy csütörtöki közleményében többször is leírta, hogy romák voltak azok az emberek, akikhez csendháborítás miatt kivonultak a rendőrök. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint a törvények alapján nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni az érintettek etnikai hovatartozását. Az ORFK szerint nem volt jogsértő a közlemény, de a főkapitány felhívta telefonon az eset miatt az esztergomi rendőri vezetőt.

Sokallja az állam az ártatlanul bezárt nő kárigényét

Itthon2009.09.02, 18:41

Az általa kért harmincmillió helyett kevesebb mint nyolcmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság szerdán egy három évet előzetesben töltő, majd jogerősen felmentett nőnek. Az alperes az állam volt, de csak a nem vagyoni kártérítés jogosságát ismerte el. A sértett cigányasszony azt állítja, a börtönben maradandó egészségügyi károsodást szenvedett és számos megaláztatás érte.

Helyiek vigyáznak a rendre az ózdi romatelepeken

Itthon2009.08.12, 01:26

Néhány hete úgynevezett telepgondnokok dolgoznak az ózdi cigánytelepeken, akiket a helyiek közül választottak ki, és akiknek az a feladatuk, hogy megakadályozzák a környékre jellemző bűncselekményeket - írja a Népszabadság, amely szerint a rendszer bevezetésénél szempont volt az is, hogy biztonságban érezzék magukat a rendőrség szerint egymással összefüggő cigányellenes támadások idején.

A roma holokausztra emlékeznek vasárnap

Itthon2009.08.02, 13:38

Világszerte a holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap. A haláltáborokban mintegy félmillió cigányt öltek meg. Magyarországon virrasztást, megemlékezést rendeznek az áldozatok emlékére.

Komposztálás romáknak - a Hulladék Munkaszövetség tapasztalatai Szlovákiában

365 környezettudatos ötlet2009.07.28, 11:12

Másfél esztendővel ezelőtt a Hulladék Munkaszövetség két munkatársa Szlovákiában tett látogatása során a helyi komposztálás újszerű formájával találkozott. Egy 2600 lakosú községben, Raszlavicában a Föld Barátai nemzetközi környezetvédelmi szervezet szlovák munkatársainak segítségével, a lakosság részvételével már 2004-óta folyik a házi komposztálás. A népesség közel 15%-át kitevő cigányság esetében azonban a közösségi komposztálás érdekes formáját honosították meg.

Megint vádat emeltek Kolompár Orbán ellen

Itthon2009.07.17, 11:15

Sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt vádat emelt az ügyészség Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője ellen, akivel szemben egy másik ügyben decemberben történt vádemelés. A frissebb ügyben az ügyészek egyebek mellett azzal vádolják Kolompárt, hogy az önkormányzattól felvett több mint ötmillió forintot, amellyel aztán később nem számolt el. Rajta kívül még az önkormányzat két másik munkatársa ellen is vádat emeltek.

Havas Henrik beszólásait vizsgálta az ORTT

Tévé2009.06.26, 10:04

Az Országos Rádió és Televízió Testület a romák médiaképével kapcsolatban marasztalta el a Story TV-t.

Szavazzunk a cigányokra!

Vélemény2009.06.04, 14:52

Az európai parlamenti választásokon nem csak Romániában és Szlovákiában, hanem Magyarországon is indul kisebbségi párt. Miért érdemes a többség tagjainak is elgondolkodniuk azon, hogy szavazatukkal a cigányság európai politikai képviseletét is támogathatják?

A cigányok máshogy reagálnak - lováriul tanulnak az oroszlányi rendőrök

Itthon2009.05.15, 13:59

Cigány nyelvtanfolyamra jár néhány oroszlányi rendőr. A nyelvóráktól a cigányok megértőbb rendőröket várnak, a rendőrök pedig azt, hogy konfliktushelyzetben is értik majd a saját nyelvükön sutyorgó romákat. A nyelvtanár szerint nem szabad eltúzlozni a dolog jelentőségét, de a tanfolyam segíthet abban, hogy a rendőrök jobban megértsék a számukra szokatlan helyzeteket, és a rendőrök megbecsülése nagyot nőhet a cigányok körében.

Összehívja a helyi cigányokat Kiskunlacháza polgármestere

Itthon2009.05.02, 13:01

Találkozóra hívja a kiskunlacházi cigányok képviselőit a település polgármestere, miután a héten megpróbált kirabolni egy bicikliző kislányt egy fiatalokból álló csoport. A polgármester azt mondta: az alapvető együttélési normák betartásáról akar beszélni a találkozón. A rendőrség közölte: a kislány megtámadásának nincs köze a Kiskunlacházán tavaly történt gyilkossághoz.

Újabb ügyben lett gyanúsított Kolompár Orbán

Itthon2009.04.22, 08:58

A vámnyomozók szerint 140 millió forint támogatás felhasználását próbálta fiktív számlákkal igazolni egy, Kolompár Orbán OCÖ-elnök által vezetett civil szervezet. A cigány vezető, akit jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítanak, nem tett vallomást és panasszal élt gyanúsítás ellen.

Cseh romák százai kértek menedéket Kanadában

Nagyvilág2009.04.17, 22:47

Két hónap alatt 570 csehországi roma kért menedékjogot Kanadában. A cseh lapok a kilencvenes évek végihez hasonló kivándorlásról írnak, amely után Kanada vízumkényszert vezetett be. A kanadai bevándorlási miniszter szerint nem kizárt, hogy szervezett kitelepítésekről van szó, amelyekből valaki meggazdagszik.

Összeszámolnák a cigányokat 2011-ben az ombudsmanok

Itthon2009.04.10, 11:38

Népszámlálás lesz 2011-ben és a kisebbségi, illetve az adatvédelmi biztos szeretné, ha lehetőség lenne rá, hogy ekkor összesítsék, hány roma és más etnikai, nemzeti kisebbséghez tartozó ember él Magyarországon. Eddig ilyen kérdést adatvédelmi és személyiségi okból nem lehetett feltenni. Így viszont azt sem tudjuk pontosan, hogy például mennyi cigány él Magyarországon.

Megrótta Sólyom a cigánybűnözésről beszélő ombudsmant

Itthon2009.04.08, 16:12

Kifogásolta Sólyom László köztársasági elnök Szabó Máté általános ombudsman cigánybűnözésről szóló kijelentését. Az államfő szerint az ombudsman egyes megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat.

Roma gyerekeket aláztak meg szlovák rendőrök

Nagyvilág2009.04.07, 21:08

Hat cigány fiút aláztak meg rendőrök a Sme című szlovák napilap internetes kiadása által nyilvánosságra hozott felvétel szerint. Az eset Kassán történt, az érintett rendőröket elbocsátják és büntetőeljárást indítanak ellenük.

Visszavonta cigánybűnözős nyilatkozatát az ombudsman

Itthon2009.04.04, 11:39

Egy péntek esti interjúban, majd szombaton hivatalos közleményben is visszavonta azt a nyilatkozatát Szabó Máté ombudsman, amelyben a "cigánybűnözés profiljáról" beszélt. Kijelentései miatt számos jogvédő szervezett tiltakozott pénteken, többen lemondásra is felszólították.

Roma munkavállalókat tervez felvenni a vasút

Állás 20112009.03.24, 08:34

A Máv-Start Zrt. roma munkavállalókat venne fel, ennek érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Fővárosi Cigány Önkormányzattal (FCÖ). A pontos toborzási programot közös munkacsoport dolgozza ki.

Szkinhedes rémhírektől félnek a miskolci cigányok

Itthon2009.03.16, 11:22

Rémhírterjesztés miatt nyomoznak a miskolci rendőrök a helyi cigányság körében terjedő, szkinhedtámadásokról szóló sms-ek miatt. A rendőrség szerint az sms-ek tartalma alaptalan, de a hírek szélsőséges, atrocitásokba torkolló indulatokat gerjeszthetnek. Mindenkit nyugalomra intenek.

Megfenyegették a nógrádmegyeri plébánost

Itthon2009.03.16, 11:37

Azt hitték róla, hogy magyar gárdás összejövetelt szervez, ezért telefonon, majd személyesen is megfenyegették a nógrádmegyeri plébánost a hétvégén. Az indulatokat a polgármester és helyi politikusok csillapították le.

Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra Bocföldén

Itthon2009.03.06, 14:15

Gyújtópalackot dobtak egy lakóház melléképületére a Zala megyei Bocföldén péntek hajnalban. A gyúlékony agyaggal töltött palackot a bent lévők kidobták, senki nem sérült meg.

"Most már elég volt" - amikor egy román falu háborúzik

Nagyvilág2009.02.28, 13:08

Milyen az, amikor egy országban rendszeressé válnak az etnikai villongások, a konfliktusok tettlegességig fajulnak, a többségi társadalom bármire ugrik, amit a cigányok csinálnak? A kisebbséggel szembeni ellenérzések erősek Romániában, ott éppúgy a cigánykérdés az egyik legsúlyosabb probléma, mint Magyarországon. A rendszerváltás óta több tucat, halálos áldozatokkal is járó összecsapás tört ki. A kisebbségkutatók most arra kíváncsiak, hogyan működik egy etnikai konfliktus a gyakorlatban.

Torkukon akadt a cigánykérdés a pesti rendőröknek

Itthon2009.02.24, 16:25

Makacs hallgatás volt az [origo] által megkérdezett tucatnyi budapesti közrendőr válasza arra a kérdésünkre, hogy mit gondolnak a cigányokról, és hiába kértük a BRFK-t is, hogy adjon engedélyt a rendőrök kérdezgetésére. Bár Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint az állomány számára nem létezik cigány és nem cigány, egy az ORFK által is támogatott tanulmány épp ennek az ellenkezőjét mutatta ki.

A cigányellenesség ellen demonstráltak Budapesten

Itthon2009.02.22, 22:26

Több százan demonstráltak a fővárosi Gödör Klubban a cigányellenes megnyilvánulások ellen. A kulturális demonstráción  fellépett és beszédet mondott - mások mellett - Bródy János, Gáspár Laci, Molnár Ferenc Caramel, Kótai Mihály profi világbajnok bokszoló és Hajós András.

Csak egy elmélet a cigánybűnözés

Itthon2009.02.15, 12:30

A magyar törvények szerint adatvédelmi okokból sem népszámlálás, sem bűnügyi statisztika nem rögzítheti az állampolgárok etnikai hovatartozását, származását. Az elmúlt hetekben a miskolci rendőrkapitány mellett több vezető politikus is beszélt a problémáról, pedig ha számokkal kellene alátámasztaniuk állításaikat, bajban lennének. Még az is csak becslés, hogy hány cigány él Magyarországon.

Bojkottálják a Magyar Hírlapot az állami intézmények

Itthon2009.02.10, 17:16

Minden állami intézmény és állami tulajdonú vállalat lemondja a Magyar Hírlap előfizetését, és reklámokat sem jelentetnek meg a napilapban annak hétfőn megjelent, Betelt a pohár című cikke miatt - erre utasította Gyurcsány Ferenc az összes állami szervet. Az igazságügyi miniszternek jogi lépéseket kell tennie az írás miatt.

FAZ: A szélsőjobbot erősítik a romák gondjai

Itthon2009.02.04, 12:41

Miközben Magyarország elnöki szerepet tölt be a "A roma integráció évtizede" elnevezésű nemzetközi programban, a hazai cigányság alig negyede dolgozik, és 1,8 százaléka érettségizik le. A nagy kilátástalanság miatt nő a romák körében a bűnözési hajlam, ami csak erősíti a cigánybűnözés kliséjét - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német lap szerint ebből az ördögi körből a magyar szélsőjobb húz hasznot.

Az aktívak később halnak meg

Itthon2008.11.18, 09:10

Zalaszentgrót a fekete lyuk Magyarország egészségügyi térképén, itt halnak meg a legtöbben az országos átlaghoz képest - derül ki az Egészségiztosítási Felügyelet által rendelt felmérésből. A kutatás szerint az egészségügyi ellátás minősége és a környezet sem feltétlenül döntő a megbetegedések szempontjából. Az anyagi körülmények, a táplálkozás és az iskolázottság a fontos. A cigányság társadalmi helyzetéről árulkodik, hogy mindenhol rontják a statisztikát.

Nőkkel küzdene a rasszista rendőrök ellen az ombudsman

Itthon2008.11.11, 17:55

Vannak rasszista jelenségek a rendőrségen belül, de ezek elfojtása nem megoldás - erre jutott Kállai Ernő ombudsman, miután a kisebbségek és a rendőrség kapcsolatát vizsgálta. A kisebbségi ombudsman szerint a helyzet javításához valódi párbeszédre, a rendőrnek jelentkezők szűrésére, használható etikai szabályokra és több női rendőrre lenne szükség.

Elengedték a szigetvári cigányokat verő fiatalokat

Itthon2008.07.08, 19:13

Tagadták, hogy cigányságuk miatt vertek meg egy szigetvári cigány asszonyt és lányát januárban azok a fiatalok, akiknek büntetőpere kedden kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon. A tárgyalás kezdetén az ötből négy vádlott előzetes letartóztatásban volt, fogva tartásukat délután megszüntette a bíróság.

Nyírkátán vonultak fel a gárdisták

Itthon2008.04.12, 20:26

Felvonulást és gyűlést tartott a Magyar Gárda és a Jobbik Nyírkátán, abban a Szabolcs megyei faluban, ahol egy autóst a héten bántalmaztak az általa elsodort kisgyerek rokonai. A gárdisták vezetői szerint a vidéki közbiztonságra szerették volna felhívni a figyelmet, roma vezetők és ellentüntetők szerint azonban megint a cigányságot akarták megfélemlíteni.

Bezúzták a devecseri lapot egy romákat sértő cikk miatt

Itthon2008.02.29, 15:27

Felháborodott Devecser roma lakossága a városi lapban közölt cikk miatt, amely sértően ír a cigányságról. A városvezetés elhatárolódott a valószínűleg álnéven közölt irománytól, bezúzatta a lapot.