Öngyi skacok

A cannes-i versenyprogram fajsúlyos drámái közepette néha jól esik egy-egy bűnös élvezetnek ígérkező horror, aminek általában az éjféli vetítések blokkja ad otthon. Meglepő volt a programot böngészve, hogy Hideo Nakata, a Ringu-parafilmek és a Dark Water japán rendezője újdonsága viszont nem itt, hanem az Un Certain Regard versenyszekcióban szerepel. A Chatroom angol produkcióban készült közepesen ismert (Hannah Murray a Skins tévésorozatban, Aaron Johnson a Kick Ass és a Nowhere Boy című filmekben, Matthew Beard pedig az Egy lányról egyik aprócska szerepében tűnt fel) brit tinikkel, de a stílus sokban emlékeztet Nakata horror-vízióóira. ...

A gyilkos gumiabroncs ámokfutása

Hatalmas várakozás előzte meg a Rubber című film cannes-i bemutatóját, amiről elöljáróban annyit tudtunk, hogy a francia technozseni Mr. Oizo (polgári nevén Quentin Dupieux) rendezte, és főhőse egy telekinetikus képességekkel rendelkező autógumi (igen, konkrétan egy gumiabroncs), aki egy csomó embernek felrobbantja a fejét. A kezdés előtt háromnegyed órával érkeztünk a vetítésre, de már így is akkora sor állt a terem előtt, hogy csak maximális pofátlansággal tudtunk bejutni. A sor elejére való befurakodásnak az a bevált módja, hogy csak akkor szabad beoldalogni, amikor már elkezdik beengedni az embereket, mert ha valaki már háromneggyed ...

Inkább dúljanak a tini hormonok!

Kicsit aggasztó, hogy Gregg Araki rendező 50 éves fejjel sem képes túllépni azon, hogy a tizenéves főhősei alsógatyájában (vagy bugyijában) turkál. Ha megnézzük az 1995-ös Elátkozott generáció-t, az 1997-es Út a pokolbá-t, vagy az idei cannes-i filmfesztiválon versenyen kívül bemutatott Kaboom című opuszt, a képlet mindig változatlan. Adott egy csapat homo- vagy biszexuális fiatal, akik a világfájdalmukon kívül csak azzal vannak elfoglalva, hogy minél több társukkal szexeljenek, majd bejön valami idióta alibicselekmény (az Elátkozott generáció-ban nácik, a Út a pokolba címűben földönkívüliek, a Kaboom-ban pedig egy titkos szekta ármmánykodásai), ...

Jancsó Miklósba botlottunk Cannes-ban

Kedden koradélután kajálni indultunk a tengerpartra, amikor összefutottunk a magyar filmforgalmazás legélesebb elméjével, Bognár Péterrel, aki tőle szokatlan megindultsággal magyarázott a Biutiful-ról, amit pont előtte látott. Miközben beszélgettünk az egyik cannes-i mellékutca járdáján egy egész csapat magyar filmes haladt el mellettünk. Odaköszöntünk Mundruczó Kornélnak és Petrányi Viktóriának, és hallgattuk még egy kicsit a Javier Bardemről ódákat zengő Bognárt, majd haladtunk tovább. A sarkon utolértük a csapatot, és akkor vettük észre, hogy Jancsó Miklós is velük van. Megálltak, hogy csináljanak magukról egy fotót, Pataki Ági kkezelte ...

Hülyére vettek minket Cannes-ban - filmkritika

A cannes-i filmfesztivál versenyprogramját sokszor kritizálják azért, mert bizonyos rendezőknek bérelt helyük van a programban, és ha valakit például Ken Loachnak vagy Gus Van Santnek hívnak, akkor gyakorlatilag automatikusan indul az Arany Pálmáért, bármilyen gyengén is sikerült a filmje. A morgás emiatt talán még sose volt olyan jogos, mint idén: Cannes kedvencei közül kettő, Kitano Takeshi és Abbas Kiarostami két egymást követő napon borzolta a kedélyeket botrányosan gyenge versenyfilmjével. Jelenet az Outrage című filmből Kitano Outrage című jakuzafilmje nem is annyira rossz, mint felesleges. Cselekménye gyakorllatilag ...

Így mutatkozott be Cannes-ban Pál Adrienn (videó)

Egy évvel közelebb a sírhoz

Amikor Mike Leigh tavalyelőtt a Hajrá boldogság!-gal versenyzett a Berlinalén, kicsit olyan hatást keltett, mintha a paraolimpián indult volna egy nem fogyatékos versenyző is. Nem gondoltam volna, hogy valaha hasonló benyomásom lesz Cannes-ban is, de az idei verseny annyira gyengének bizonyul, hogy eddig Mike Leigh Another Year-jén kívül egy film sem volt, ami szerintem szóba jöhet Arany Pálma-ügyileg - ráadásul most már lecsengőben van a fesztivál. Ruth Sheen és Jim Broadbent az Another Year című filmben Ahogy Leigh filmjei általában, az Another Year is fog néhány egymáshoz közelálló embert, olyan közel megy hozzájuk, hogy minden aapró ...

Buja történelemóra

A lassan négy évtizedes karrierre visszatekintő Bertrand Tavernier egy gyenge hollywoodi kitérő, az In The Electric Mist után visszatért hazájába és mutatós fiatal színészekkel szemlélteti, hogy milyennek is kell lennie egy tisztességes történelmi drámának. A La princesse de Montpensier a tizenhatodik századi hugenotta-csatározások idején játszódik, de nem fárasztja a nézőt adatokkal, évszámokkal vagy családfákkal. Tavernier vagy evidensnek veszi, hogy a néző ismeri a történelmi hátteret, vagy nem tartja fontosnak, de jobb is így, hiszen a történelem iránt erősen érdeklődöknek ajándék minden egyes apró részlet a kor ismert figuráiróól, ...

Javier Bardem vállára veszi a világ baját

A Bábel után újra Cannes-ban versenyez a mexikói Alejandro González Inárritu, de a Biutiful nem a szociálisan érzékeny rendező, hanem briliáns főszereplője, Javier Bardem miatt érdemes figyelmünkre.

Itt vagyok Cannes-ban

Szerdán kora délután vetítették le az Itt vagyok című magyar rövidfilmet a cannes-i filmfesztiválon. A 23 éves Szimler Bálint alkotását több mint 1500 film közül válogatták be a főiskolás vizsgafilmeket bemutató Cinéfondation szekcióba. A cannes-i palota Bunuel termében tartott vetítésen részt vett a teljes rövidfilmes zsűri is, például Emmanuelle Devos francia színésznő, és a neves kanadai rendező, Atom Egoyan is. Helyszíni videóriportunkban a vetítés előtt és után is beszélgetük Szimler Bálint rendezővel és film főszereplőjével, Vida Viktorral, valamint megmutatjuk a közönség reakcióját a teremben. (A felgyorsított felvétel nem hoolmi ...