Cannes 2017
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Jupiter holdja
- magyar film
- Mundruczó Kornél
- Sofia Coppola
- Nicole Kidman
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nicole Kidman meghozta a rettegést a Riviérára
Nicole Kidman az idei cannes-i filmfesztivál királynője és Colin Farrellel együtt két versenyfilmben is szerepelnek. Sofia Coppola Csábítása elegáns, szép film, de némileg elhomályosítja a görög Jorgosz Lantimosz hátborzongatóan zseniális újdonsága, az Egy szent szarvas meggyilkolása.
Nehezen tudnám elképzelni, hogy Star Warst rendezzek
A cannes-i filmfesztivál legfontosabb szekciójában versenyző magyar film rendezőjével a díszbemutató utáni reggelen ültünk le beszélgetni tizenöt percre. Mundruczó Kornél elmesélte, miért félt a pisztolyos jelenetektől, és miért kellett Mihalik Enikő feneke a Jupiter holdjába. Kiderült az is, hogy a repülő fiú szuperhős-e, vagy angyal, és bár Cserhalmi György kezében ritka jól áll a pisztoly, a grúz színész, Merab Ninidze volt a kulcs a filmhez. Interjúnk Cannes-ból.
Rendőrök vitték el a magyar filmest a cannes-i buliról
Forrás: AFP/Loic Venance middle on 5059 3372 A kassai születésű Kristóf György a Miskolci Egyetemen tanult, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Az Out június 15-től lesz látható a magyar mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában.
Adam Sandler színészi zsenialitásán ámuldozik mindenki
Az egyik legtöbbet hallott szó az idei cannes-i filmfesztiválon a Netflix, a fizetős tévéóriás ugyanis továbbra is mindent megtesz, hogy fenekestül felforgassa a moziforgalmazás berögzült szabályait. Adam Sandlerrel és Dustin Hoffmannal felvértezve ott vannak a versenyprogramban, a The Meyerowitz Stories esélyes a legjobb férfi alakítás díjára.
Megvan Cannes első idei polgárpukkasztó szenzációja!
A Lavina svéd rendezője, Ruben Östlund ravasz és kifinomult intelligenciával figurázza ki a politikai korrektséget. A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott The Square bámulatosan bizarr, de közben metszően aktuális.
Csodálatos volt, ahogy a magyarokat ünnepelték Cannes-ban
Egyes problémázó kritikusokkal szemben a pénteki cannes-i díszbemutató közönsége nagy lelkesedéssel fogadta Mundruczó Kornél új filmjét, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdját. Nagy nehezen mi is bejutottunk a fesztiválpalota dísztermébe, így láthattuk, hogy a film végén állva tapsol a közönség az alkotóknak, a főszereplő a könnyeit törölgeti, és úgy örül, mint Rocky a győztes bokszmeccs után. Nézze meg videónkban, hogy örvendeznek a magyar filmesek!
Spielberget emlegetik a magyar film kapcsán Cannes-ban
A Jupiter holdját csütörtök este vetítették le a sajtónak Cannes-ban, és a külföldi kritikusok szinte egyöntetűen azt mondják, hogy Mundruczó Kornél rendező és Rév Marcell operatőr világszínvonalú látványt teremtett, még Az ember gyermeke rendezője, Alfonso Cuáron és Steven Spielberg neve is előkerült. A mondanivaló és a történet szövése azonban nem ér fel a lenyűgöző vizuális megoldásokhoz.
Olyat mutattak a magyarok Cannes-ban, amitől megdöbben a világ
Elképesztően látványos filmmel szálltak versenybe idén a magyarok az Arany Pálmáért a cannes-i filmfesztiválon. A Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdja olyan lélegzetelállító snittekkel van tele, hogy tátva maradt a szánk. Egészen különleges elegy Mundruczó Kornél új filmje: akciófilmekbe illő vizuális megoldásokkal emel költői, már-már vallásos szintre egy emberi történetet. Szurkolunk, hogy a magyar film fontos díjjal jöjjön haza a Riviéráról.
Ki lesz a legcsodálatosabb nő Cannes-ban?
Szerdán kezdődik a cannes-i filmfesztivál, a filmvilág legfontosabb ünnepe, ahol minden a moziról, a szépségről és a csillogásról szól. Istennők vonulnak a vörös szőnyegen, és istennők nyújtanak elképesztő alakításokat a vásznon. Szinte minden évben egy legendás színésznő arcképével van kitapétázva a város (az idén Claudia Cardinale), de közben a női rendezők hiányát kérik számon a versenyprogramon. Összefoglaltuk, hogy kik azok a nők, köztük Nicole Kidman, Isabelle Huppert, Jessica Chastain és Balsai Móni, akik az idén elvarázsolnak majd mindenkit a 70. jubileumi filmfesztiválon.
Bivalyerős lesz a magyar jelenlét Cannes-ban
Kiemelkedő magyar részvétellel kezdődik szerda este a 70. jubileumát ünneplő cannes-i filmfesztivál. Három magyar alkotással és egy magyar részvételű koprodukcióval a hivatalos válogatásában. Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát illetően a közép-európai országok közül.
Mihalik Enikő nem akármilyen filmben színészkedik
Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjének stáblistáját bogarászva megakadt a szemünk egy néven: Mihalik Enikőén. A 29 éves szupermodell a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült drámában mutatkozik be színésznőként, bikinit fog viselni a Haumann Péterrel közös jelenetében. A Jupiter holdja világpremierje a jövő héten lesz a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában, Mihalik színművésznői kirándulása kapcsán megnéztük azt is, melyik magyar topmodellek tűntek fel a mozivásznon a közelmúltban.
A húszéves Törőcsik Marit ünnepli a filmvilág krémje
Fábri Zoltán legendás filmjének, a Körhintának a felújított változatát a Filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics, a világelső filmfesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programja.
Amerikában üldözik, Cannes-ban ünneplik a liliomtipró Polanskit
Kevesebb, mint három hét múlva kezdődik a filmvilág piros betűs ünnepe, a cannes-i filmfesztivál és pár várva-várt film utólagos bejelentésével most véglegessé vált a program. Lesz az Egyesült Államokban továbbra is körözött bűnözőként számon tartott Roman Polanski új filmje Eva Green főszereplésével és versenybe került Mundruczó Kornél korábbi nagy cannes-i konkurense is. Az idős legendákat úgy tűnik, kiszorították a versenyből a fiatalok, a Dunkirköt, a Detroitot és az Adèle élete rendezőjének új filmjét pedig hiába vártuk.
Will Smith meg fog nézni egy Mundruczó-filmet
Amikor Cserhalmi György és Balsai Mónika igent mondott Mundruczó Kornélnak a Jupiter holdja főszerepereire, nem sejthették, hogy pár évvel később Will Smith mond majd véleményt az alakításaikról a cannes-i fesztiválpalota egyik szobájában, és akár még a filmvilág egyik legfontosabb díjához is segítheti őket. Márpedig pontosan ez fog történni, ugyanis a Man in Black-filmek sztárja lesz az idei cannes-i versenyfilmes zsűri egyik tagja, és ebben a minőségében értékelnie kell majd a magyar filmet is.
A legmenőbb arcok itt nyomulnak Cannes-ban
A cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának kihirdetése után egy héttel a legizgalmasabb párhuzamos szekció, a Rendezők kéthete is ismertette az idei programját, és az igazi filmőrülteket ez a szelekció legalább annyira lázba hozza, mint a versenyprogram. A szekció Juliette Binoche és Gérard Dépardieu komédiázásával nyit, majd lesz a briliáns Tangerine rendezőjének új filmje, Bruno Dumont Jeanne D'arc elektropop musicalje és a Sundance filmfesztivál hiphopszenzációja, a Patti Cake$.
Iszonyú erős mezőnyben versenyez Mundruczó Cannes-ban
Kihirdették a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programját, a felhozatal tele van sztárrendezőkkel és világhírű színészekkel, Mundruczó Kornélnak nehéz dolga lesz a díjakért folyó küzdelemben. Tizenegy évvel a Marie Antoinette után ismét a Riviérán mutatja be legújabb rendezését Sofia Coppola, a harmadik Arany Pálmájáért száll versenybe Michael Haneke. Amennyiben elkísérik a filmjeiket, a vörös szőnyegen Joaquin Phoenix, Julianne Moore, Colin Farrell és Kirsten Dunst is végig fog vonulni, Nicole Kidman három alkotásban is fel fog tűnni.
Megint van egy magyar a világ legjobbjai között
Alig néhány héttel a Testről és lélekről Arany Medvéje és a Mindenki Oscar-díja után újabb magyar filmet ért óriási megtiszteltetés. Mundruczó Kornél Jupiter holdja című menekültdrámája bekerült a 70. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, ahol a filmvilág legrangosabb díjaiért mérkőzhet meg az Elveszett jelentés-t jegyző Sofia Coppolával vagy a kétszeres Arany Pálma-győztes Michael Hanekével. Mundruczó alkotása mellett egy szlovák-magyar koprodukcióban készült, abszurd humorú drámának is szurkolhatunk majd, Kristóf György Out című alkotását az Un Certain Regard szekcióba válogatták be.
Egy vak srác rányomult a barátnőmre a sötétben
Egy kiállításon ráhajtott a barátnőjére egy vak fiú, innen jött a kisfilm ötlete – mesélte az Origónak a 29 éves rendezőhallgató, Szentpéteri Áron, akinek Láthatatlanul című félórás rövidfilmje bekerült az idei cannes-i filmfesztivál Cinéfondation-versenyébe. Ezzel egy újabb magyar kisfilm kapott esélyt, hogy elinduljon világhódító útjára. A Láthatatlanul szokatlan módon közelít a vakok és látók viszonyához; főszereplője egy vak fiú, akinek megtetszik egy látó lány, és mindent megtesz, hogy megszerezze – talán még annál többet is. Miért jó, ha nem feltétlenül szimpatikus a főszereplő fiú? Hogy udvarol egy vak pasi? Ezekről is kérdezztük ...
Egy magyar film már biztosan ott lesz Cannes-ban
Csütörtökön derül ki, hogy Mundruczó Kornél Felesleges ember című új alkotása a cannes-i versenyprogramban mérkőzhet-e meg a világ legjobbjaival, de már most megnyugodhatunk: az idén sem marad magyar film nélkül a Riviéra. A 29 éves Szentpéteri Áron Láthatatlanul című vizsgafilmje bekerült a cannes-i Cinéfondation válogatásába, ahova minden évben több ezer alkotást neveznek a világ szinte összes filmes iskolájából.
Az új Alien zeneszerzője magyar filmben dolgozik
Az Alien: Covenant, a The Babadook és az Assassin's Creed zenéjét szerző Jed Kurzel csatlakozott Mundruczó Kornél legújabb filmjének stábjához. Ideális esetben a Felesleges emberhez komponált muzsikája a cannes-i fesztiválpalota nagytermében fog először felcsendülni.
A háztetőn pörgő Claudia Cardinale meghozza a kedvet a tánchoz
2017. március 29. A cannes-i zsűri elnöke idén Pedro Almodovar lesz, és az esélylatolgatások alapján két magyar játékfilm reménykedhet abban, hogy beválogatják a legnagyobb presztízsű fesztivál programjába: Kenyeres Bálint Tegnap-jának és Mundruczó Kornél Felesleges ember című menekültdrámájának van arra esélye, hogy versenybe szállhasson az Arany Pálmáért. A cannes-i fesztivált idén május 17. és 28. között rendezik meg. Ez az én testem, nem tartozik senki másra Claudia Cardinale két éve Miskolcra látogatott, ahol a CineFest életműdíját vette át. A 8 és 1/2 és A párduc sztárja, a hatvanas évek egyik legnagyobb szexszimbólumaa ...
- címkék:
- Claudia Cardinale
- Cannes 2017
- Címkefelhő »
Pedro Almodóvar mondja ki a végső szót Cannes-ban
Forrás: Cannes Film Festival middle off 736 1104 „Hálás vagyok, megtisztelve érzem magam és egy kicsit zavarba is jöttem. Tudatában vagyok annak a hatalmas felelősségnek, ami a zsürielnökséggel jár, és remélem, hogy megbirkózom majd a feladattal. Most annyit mondhatok, hogy egész testemmel és lelkemmel a feladatra fogok koncentrálni, amely egyszerre kiváltság és öröm." Azt még nem tudni, hogy Almodóvar néz-e majd magyar filmet Cannes-ban. Az idei programot április közepén hirdetik ki, a hazai nagyjátékfilmek közül Mundruczó Kornél Felesleges ember című, természetfeletti elemekkel tarkított menekültdrámájának van a legnagyobb ...
- 1