cafeteria

címke rss

Hatszázezezres bónuszt ad munkatársainak idén a MeH

Itthon2010.01.03, 12:13

Több mint havi 60 ezer forint cafetériát kap jövőre a Miniszterelnöki Hivatalban minden köztisztviselő, ami - még ha le is vonjuk a juttatást terhelő adókat - fejenként akár évi 600 ezer forint bónuszt jelenthet. A többi minisztériumnak is napokon belül meg kell határoznia, mennyi étkezési utalványra, üdülési támogatásra vagy más pluszra számíthatnak munkatársai. Az Önkormányzati Minisztérium is bőkezű volt, az oktatási tárcánál már nagyobb a szórás: évi 200 és 800 ezer között változhat a fejenkénti juttatás.

Kevés cég változtat cafeteria költségkeretén

Archívum2009.11.12, 11:50

A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafeteria költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben - mondta Bessenyey Bálint, a Sodexo Pass ügyvezető igazgatója.

Cafeteria: ötödével kevesebb jut a dolgozóknak

Gazdaság2009.10.30, 12:15

A PricewaterhouseCoopers szerint sok cég az ideivel megegyező cafeteriakeretet biztosít jövőre is. Mivel azonban a béren kívüli juttatásokat jövőre adókötelesek lesznek, kevesebb jut majd a dolgozóknak.

Hogyan j�rhat j�l a megad�ztatott cafeteri�val?

Gazdaság2009.10.22, 23:38

A fizet�ssel egy�tt j�r� term�szetbeni juttat�sok nagy r�sz�t j�v�re tetemes ad� s�jtja, de kis odafigyel�ssel t�bb ezer forintot sp�rolhatnak meg maguknak azok, akik v�laszthatnak a cafeteria-elemek k�z�l. Mi a jobb egy dolgoz� anyuk�nak vagy egy t�kozl� fiatalnak? �sszegy�jt�tt�k, mire �rdemes odafigyelni a term�szetbeni juttat�sok �j rendszer�n�l.

Adóval is megmarad a béren kívüli juttatások előnye

Archívum2009.10.06, 11:13

A kedvezményes 25 százalékos adóteherrel a béren kívüli juttatások rendszere még mindig kiváló lehetőség a munkáltatók kezében, hogy emeljenek a munkavállalók jövedelmén. Ráadásul az egyéni adókedvezmény mértéke továbbra is változatlan marad, így az önkéntes pénztári számlára történő egyéni befizetéssel is jelentős megtakarítás érhető el.

A cégek többségénél bizonytalan az utalványosztás

Archívum2009.09.09, 12:22

Az adókötelessé váló utalványok a cégvezetők 60 százaléka vélekedik úgí, hogy megszntetné, illetve gondolkodik a fennmaradásukon,. Csak a cégek 10 százaléka nyelné le az utalványokat terhelő közterheket.

Extra juttatásokat kaptak a minisztériumi dolgozók

Állás 20112009.08.26, 09:54

Nyolc minisztérium legalább egymilliárd forintnyi, törvényben nem garantált étkezési jegyet, üdülési csekket vagy ajándékutalványt osztott munkatársainak a válság kitörése óta. Az egy főre eső juttatások 100-300 ezer forint között mozognak. Sőt, a miniszterek is kaptak a juttatásokból - írja a Blikk.

Elfogynak a béren kívüli juttatások

Archívum2009.08.17, 11:35

A kkv-k elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján jelentősen csökkenek a kis- és középvállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatások: a cégek több mint harmada semmilyen formában nem fogja ezeket alkalmazni. A juttatások közül továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb.

Mit érzünk a válságból a munkahelyen?

Állás 20112009.07.24, 11:46

Valahol a kávéba nem jut tej, máshol a béren kívüli juttatásokat kurtították. Akad munkaadó, aki az irodát mondta fel és otthonról, távmunkában dolgoztatja a csapatot. Találkoztunk olyan munkavállalóval, akinek munkahelyén - túlélő versenyre emlékeztető módon - hetente történnek leépítések. Budapesti utcai körjáratunkon arra voltunk kíváncsiak, miként érzékelik a válságot a dolgozók a munkahelyükön.

Még mindig kedvező a cafeteria

Állás 20112009.07.21, 09:23

2010-től is megéri élni a cégeknek a béren kívüli juttatások eszközével annak ellenére, hogy a jövőben adó terheli őket - derül ki a Nexon tegnapi közleményéből. Ismeretes: az Országgyűlés korábbi döntése szerint jövőre az adómentes természet- és pénzbeni juttatások adómentessége csaknem teljesen megszűnik, ám az általános, 54 százalékos adómérték mellett bevezetnek egy kedvezményes, 25 százalékos kulcsot is.

Jóval több étkezési utalványt kaphatunk jövőre

Gazdaság2009.06.17, 15:24

A parlament előtt a módosító javaslat, ami enyhítene a természetbeni juttatások tervezett szigorításain, így eltörölhetik a 400 ezer forintos keretet a kedvezményes körbe tartozó cafeteria elemekre, amelyeknél csak 25 százalékos kulcsot alkalmaznának.

Oszkó 25 százalékos kulcsot javasol a cafetériára

Gazdaság2009.06.12, 17:16

A béren kívüli juttatásoknál (cafetéria) kedvezményes 25 százalékos kulcsot javasol a kormány - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén.

A kormány nem tárgyal a cafeteria adómentességéről

Archívum2009.06.05, 18:06

A munkaadók a béren kívüli juttatási (cafeteria) rendszer négy eleménél 10 százalékos kedvezményes adókulcsot, a munkavállalók pedig néhány juttatásnál adómentességet javasolnak, de a kormány a cafeteria rendszer elemeinek adómentességéről nem kíván tárgyalni, csak az azokra vonatkozó adó mértékéről - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén, Budapesten.

Sok cégnél megszűnhet a cafeteria

Gazdaság2009.06.04, 14:16

Gyökeresen változhat a cégek cafeteria gyakorlata, mivel a jelenleg adómentes pénzbeli és természetbeni juttatások szinte mindegyikét megadóztatják a jövő évtől. Jóval drágább lesz tehát juttatást adni a dolgozónak, de még mindig olcsóbb, mint ugyanannyi bért fizetni - egy friss felmérés szerint a cégek nagy részét ez a különbség azonban nem érdekli, és vagy arányosan csökkentenék, vagy pedig egyszerűen megszüntetnék ezeket a juttatásokat.

Oszk�: A k�vetkez� korm�ny d�nt az eur� el�szob�j�r�l

Gazdaság2009.05.29, 21:07

A gazdas�gi visszaes�s m�rt�ke �s annak �teme �vatoss� teszi a korm�nyt az eur��vezethez csatlakoz�s �jabb c�ld�tum�nak kit�z�s�vel kapcsolatban - mondta Oszk� P�ter p�nz�gyminiszter a Napi Gazdas�gnak.

Évi 200 ezret kapnak a dolgozók béren kívül

Állás 20112009.05.13, 08:09

Bár a munkavállalók elkötelezettségét hosszú távon nem növeli a cafeteria (választható béren kívüli juttatások rendszere) bevezetése vagy működtetése, a megtartásukhoz nagymértékben hozzájárulhat - többek között erre világított rá a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. trendelemzése. A vezetők átlagosan évi 416 ezer forint béren kívüli juttatást kapnak, míg a beosztottak 205 ezret - írja a Világgazdaság.

Húszezer munkahelyet veszélyeztet a cafeteriaadó

Állás 20112009.03.20, 06:53

A Kopint-Tárki kutatóintézet felmérése szerint az étkezési utalványok megadóztatásával 19,5 milliárd forintot nyerne az állam, viszont a vendéglátóiparban 18 900 álláshely szűnne meg - írja a Világgazdaság.

Szakszervezetek a cafeteria megadóztatása ellen

Állás 20112009.03.12, 07:51

Az Autonóm szakszervezetek a kormány személyi jövedelemadó javaslataival egyetértenek ugyan, de a béren kívüli juttatások megadóztatását továbbra sem fogadják el. Borsik János, a szakszervezeti szövetség elnöke elmondta, hogy a kormány által jóváhagyott elképzeléseket tervezetnek tekintik, amelyről később még egyeztetnek, és amelyek változhatnak.

Gyurcsány szerint nagy lépésre van szükség

Gazdaság2009.03.12, 17:15

Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is határozottabb és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, s az állam költekezésének alapos elemzése után jelentős kiadáscsökkentést kell meglépni. A Országos Érdekegyeztető Tanács kompromisszuma azonban várat magára a konkrét lépésekkel kapcsdolatban.

Van esély a kedvezményes étkezési jegyre

Állás 20112009.03.03, 07:13

Elképzelhető, hogy az étkezési jegyek és az üdülési csekk bizonyos értékhatárig kikerülnének a megadóztatandó béren kívüli juttatások közül - írja a Világgazdaság. Elvileg akár 250-300 milliárd forintot is hozhat az állam konyhájára a cafeteria megadóztatása. A szakemberek véleményéből és felmérésekből azonban kiderül, hogy a kormány e bevételnek csupán a töredékével számolhat, ugyanis a cégek nagy része egy jelentős adóteher hatására megszüntetné az ilyen jellegű kifizetéseket.

Állásokba kerülhet a béren kívüli juttatások megadóztatása

Állás 20112009.02.27, 08:32

Akár 3-4 ezer munkahely is megszűnhet az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás megadóztatásával az Autonóm Szakszervezetek szerint, ezért ezt az elképzelést a szövetség ellenzi, de a cafeteria többi eleménél nem zárja ki a változtatást.

Előző
Következő