Bush

címke rss

A világ összes bajáról szólt Obama Berlinben

Nagyvilág2008.07.25, 08:50

Hatalmas tömeg gyűlt össze Berlin központjában, ahol beszédet mondott Barack Obama, a demokrata párt jelöltje az amerikai elnökválasztáson. A politikus közölte, hogy "Amerikának nincs jobb szövetségese Európánál". Emellett felsorolta az összes globális problémát, amelyekre szerinte csak az országok együttműködése jelentheti a megoldást. Obamáért nagy a lelkesedés Európában, több elemző szerint sem érdemes azonban azt várni tőle, hogy radikális váltást hoz Bush elnökhöz képest.

Bush megkegyelmezett az illegálisan fülelő cégeknek

Nagyvilág2008.07.10, 21:10

George Bush amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely mentességet biztosít a jogi felelősségre vonás alól azoknak a távközlési vállalatoknak, amelyek részt vettek a bírói végzés nélkül folytatott elektronikus lehallgatási programban a terrorizmus elleni küzdelem jegyében.

Pornóra megy az amerikai adóvisszatérítés

Gazdaság2008.07.18, 12:01

Igencsak furcsán sült el a Bush elnök által bevezetett gazdaságélénkítő csomag egyik eleme, az adóvisszatérítés. Az adózónként legfeljebb 1200 dolláros támogatás célja a fogyasztói kereslet élénkítése volt: a jelek szerint ez sikerült is, ugyanis a csekkek kiküldése óta szárnyal az Egyesült Államok online pornó iparága.

Bush hangját utánozva támadnak a demokraták

Nagyvilág2008.06.30, 17:37

Egy George Bush amerikai elnök hangját utánzó férfi szerepel a demokraták legújabb reklámjában, amellyel a republikánusok energiapolitikáját támadják. A hirdetés ugyan a törvényhozási választás kampányának része, az energia téma az elnökjelöltek küzdelmében is.

Háborús bűnökkel vádolja Busht egy volt tábornok

Nagyvilág2008.06.19, 17:43

Az elnök és közvetlen környezete adott felhatalmazást az amerikaiak által elkövetett kínzásokra, így maguk is háborús bűnöket követtek el - állítja egy nyugalmazott amerikai tábornok. Antonio Taguba az Orvosok az Emberi Jogokért nevű szervezet jelentéséhez írt tanulmányában felelősségre vonást követel. A Fehér Ház nem kommentálta a tábornok kijelentéseit.

Bebetonozná utódát Bush az iraki szerződéssel

Nagyvilág2008.06.19, 11:04

Irak ragaszkodik az amerikai katonai hadműveletekkel kapcsolatos vétójogához - állítja egy bagdadi kormányhivatalnok, aki szerint e nélkül az iraki kormány nem köt új biztonsági szerződését az Egyesült Államokkal. Az amerikai vezetés a The Guardian szerint hajlik az alkura egy hosszútávú megállapodásért cserébe.

Váratlanul Afganisztánba utazott Bush felesége

Nagyvilág2008.06.08, 11:56

Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba utazott George Bush amerikai elnök felesége. Laura Bush megnézte a bamijáni Buddha-szobrok helyét és néhány építkezést, majd az afgán elnökkel is találkozik. Az utazással a csütörtökön Párizsban kezdődő, Afganisztánnak adományokat gyűjtő konferenciára készül Bush neje.

Bob Barr lesz az esélytelen harmadik

Archívum2008.05.26, 02:03

Nem győzelemre hajt, csak hét százalékot szeretne elérni az elnökválasztáson Bob Barr, a két nagy szerveződés mellett eltörpülő Libertariánus Párt jelöltje. Barr korábban republikánus volt, de élesen bírálta Busht, amiért a terror elleni háborúra hivatkozva túl nagyra növelte a kormány hatalmát.

Bush az Áll az alkuban

Tévé2008.04.21, 11:56

Az Áll az alku eredetije, vagyis a Deal or No Deal hétfői adásában az Egyesült Államok elnöke is megjelenik.

Türelmet kér az Irakban szolgáló amerikaiak parancsnoka

Nagyvilág2008.04.08, 18:00

Júliusig elhalasztaná az amerikai csapatok egy részének kivonását Irakból az országban állomásozó amerikai haderő parancsnoka, aki egy washingtoni meghallgatáson győzködi erről a politikusokat.

Örülhet Bush az új Irak-jelentésnek

Nagyvilág2008.04.04, 16:06

A korábbihoz képest jóval kedvezőbb a kicsengése az iraki helyzetről készített új nagy amerikai hírszerzési jelentésnek. A héten elkészült dokumentum ugyan államtitoknak számít, ám néhány megállapítása kiszivárgott.

Átlépte a négyezret az Irakban elesett amerikaiak száma

Nagyvilág2008.03.24, 13:04

Vasárnap este négy amerikai katona életét vesztette egy bagdadi merényletben. Ezzel a megszállás kezdete óta Irakban meghalt amerikaiak száma átlépte a négyezret.

Öt éve tart az iraki megszállás

Nagyvilág2008.03.20, 16:49

Több mint százezer civil áldozat, négyezer elesett amerikai katona - ez a mérlege az öt évvel ezelőtt kezdődött iraki háborúnak. George Bush elnök szerint Szaddám Huszein egykori diktátor eltávolításáért megérte az áldozat, az amerikaiak többség viszont nem ért ezzel egyet. Kattintson a fotókra a többi képért!

Megérte az iraki háború Bush szerint

Nagyvilág2008.03.19, 08:49

Megérte az iraki háborúval járó veszteség, mert különben sokkal nagyobb árat kellett volna fizetnie az Egyesült Államoknak - erről beszél majd szerdán George Bush a harcok megindításának ötödikévfordulóján. Az elnök szerint tagadhatatlan siker az iraki háború.

Bush megmentené a vízbefojtásos vallatást

Nagyvilág2008.03.08, 18:50

A képviselőház és a szenátus ellenére George Bush vétót emelt a vízbefojtásos vallatást megtiltó jogszabály ellen. Szerinte a hírszerzésnek szüksége van "minden eszközre" a terroristák megállításához.

Gonosz tengelye tours

[origo] utazás2008.02.13, 16:49

A kifejezést Bush amerikai elnök használta a terrorizmust támogató és a világ biztonságára veszélyesnek minősített államok körére. Ezek az országok nem csak politikai elszigeteltségre számíthatnak, hanem - ennek következményeként - az idegenforgalomból származó dollármillióktól is elesnek. Politikai, s néha gazdasági ténykedéseik ráadásul nem csak a saját, de a környező országok turizmusát is jelentős mértékben károsíthatják.

Elbukott az USA alternatív élénkítési terve

Gazdaság2008.02.07, 11:44

Nem szavazta meg az Egyesült Államok Szenátusa a Bush elnök által indítványozottnál nagyvonalúbb gazdaságélénkítési tervet. A demokraták által előterjesztett tervezet extra pénzeket juttatott volna a nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek és a veteránoknak, de a republikánusok nem támogatták azt.

Felfüggesztettet kapott a Bush-ellenes magyar tüntető

Nagyvilág2008.01.29, 11:01

Hathavi felfüggesztett börtönt kapott az a 25 éves magyar fiatalember, aki tavaly nyáron Rómában demonstrált George Bush ellen. Az ítélet szerint "erőszakcselekményt" követett el társaival együtt.

935-ször lódítottak Bush és emberei

Nagyvilág2008.01.26, 15:43

2001 és 2003 között Bush és munkatársai 935 hamis nyilatkozatot tettek az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekkel és az al-Kaidával kapcsolatban, egyedül Bush 260-szor lódított - állítja egy amerikai tanulmány, amelyet a CNN ismertet. Mindez a készítők szerint az iraki háború előkészítését célzó kampány során történt. A Fehér Ház szerint Szaddám Huszein eltávolítása mégis helyes lépés volt.

Megmondom én, kire szavazz

Tévé2008.01.20, 21:16

Élesedik a helyzet az Egyesült Államok elnöki posztjáért folytatott harcban: egy washingtoni konzervatív csoport például lejárató filmet készített a Clinton házaspárról. A támadásból vagy a támogatásból a tévé is kiveszi a részét, nemcsak egy-egy politikai vita vagy fizetett hirdetés leadásával, de úgy is, ha egy műsor szereplője, egy ismert tévés arc elmondja véleményét a nyilvánosság előtt.

Parti indulhat az olimpiai hegyikerékpár-versenyen

Archívum2008.01.08, 15:03

Parti András lesz az a magyar hegyikerékpáros, aki szerepelhet az augusztusi pekingi olimpián.

Bushwhackaz

Nagyvilág2008.01.07, 11:05

Kövesse az amerikai elnökválasztást a Bushwackaz-blogon! Két "amerikanista" szerző, Szekfű Balázs és Vágvölgyi B. András kísérli meg közelről és távolról az események közvetítését és értelmezését.

Clinton Bush elnökhöz hasonlítja vetélytársait

Nagyvilág2007.12.20, 22:50

Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki iowai kampányrendezvényen arra utalt, hogy vetélytársai külpolitikai téren tapasztalatlanok, nem lennének eredményesebbek George Bush elnöknél.

George Bush kell a Simpson családnak

Tévé2007.12.18, 13:38

A Simpson család alkotói George W. Busht is felkérnék egy vendégszereplésre a rajzfilmsorozatban.

Már a katonacsaládok is unják Bush háborúját

Nagyvilág2007.12.07, 17:59

Nem helyesli George Bush elnök háborús stratégiáját az amerikai katonacsaládok többsége. Tíz családból hat vélekedik így, ami megközelíti az egész amerikai lakosság körében tapasztalt mutatókat, pedig a katonacsaládok hagyományosan támogatják a háborús politikát.

Bevásárlókkal végzett az ohamai ámokfutó

Nagyvilág2007.12.06, 07:10

Egy órával azt követően, hogy George Bush amerikai elnök elhagyta a Nebraska állambeli Omahát, egy ámokfutó nyolc embert lőtt le a város egyik bevásárlóközpontjában. A 19 éves férfi a lövöldözés után főbe lőtte magát.

Csillagászati ára van az USA háborúinak

Nagyvilág2007.11.14, 14:28

Az amerikai kongresszus becslése szerint az afganisztáni és iraki háborúk eddig 1,6 billió dollárba (260 billió forint) került, a kiadások pedig egyre nőnek - írja a The Guardian. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben minden négyfős családnak 20 ezer dollárjába (3,4 millió forint) került George Bush amerikai elnök úgynevezett terror elleni háborúja ebben a két országban.

Bush nem akar tudni az örmény népirtásról

Nagyvilág2007.10.05, 19:49

George Bush amerikai elnök pénteken közölte a török miniszterelnökkel: "erősen ellenzi", hogy a washingtoni kongresszus az örmény népirtást elítélő határozatot fogadjon el.

Bizakodó az amerikaiak iraki főparancsnoka

Nagyvilág2007.09.10, 19:50

Van eredménye az Irakban végrehajtott amerikai csapaterősítésnek  - állítja az arab országban állomásozó amerikai csapatok főpranancsnoka. David Petraeus tábornok egy kongresszusi meghallgatáson beszélt erről, amely döntő fontosságú lehet Bush elnök számára.

Herótjuk van az európaiaknak Bushtól

Nagyvilág2007.09.06, 14:36

Az amerikaiak számára jóval elfogadhatóbb Irán esetében a fegyveres beavatkozás, mint az európaiak számára - derül ki egy nemzetközi felmérésből. Az európai válaszadók 77 százaléka helyteleníti Bush külpolitikáját. Az európaiak fele szerint Bush távozása után sem javul majd jelentősen az amerikai-európai kapcsolat.

Lemondott az amerikai igazságügy-miniszter

Nagyvilág2007.08.27, 17:56

Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter hétfőn lemondott a posztjáról. Az igazságügyi minisztert február óta próbálják lemondásra bírni demokrata párti képviselők, mert tavaly nyolc szövetségi ügyészt elmozdított állásából.

Zöldgallérosokkal harcolnának a környezetért a demokraták

Nagyvilág2007.08.22, 12:42

Közel 7 milliárd dollárt (1344 milliárd forint) akar környezetvédelmi fejlesztésekre költeni az amerikai képviselőház demokrata párti többsége, hogy csökkentsék az Egyesült Államok hatalmas ökológiai lábnyomát. A Fehér Ház - a klímaváltozás ellenére - továbbra is új olajlelőhelyek feltárásában látja az energiaszükségletek kielégítésének legjobb módját. A demokraták szerint azonban a környezetvédelmi iparé, és a zöldgalléros munkahelyeké a jövő.

Gyakorlatias okokkal magyarázza a külügy a vízumügyet

Nagyvilág2007.08.13, 12:53

A kormány és a tárca pragmatikus hozzáállásával magyarázta a külügyi államtitkár, hogy miért nem csatlakozott Magyarország is az amerikai vízummal kapcsolatos törvény miatt tiltakozó hat kelet-európai országhoz. Előzőleg Szent-Iványi István SZDSZ-es politikus vonta kérdőre a külügyet emiatt.

Bill Patrick: Bushnak elő kéne állnia valami új zenével

Partytár2007.08.07, 20:36

Bill Patrick, David Hasselhoffal tervez közös albumot, de közben Richie Hawtinnal játszik a tengerparton. Augusztus 18-án, pedig hazánkba látogat a Fertő-tóhoz egy bulira. A Secret Fusion interjúja.

Bírói végzés nélkül is engedik a lehallgatást Bushék

Nagyvilág2007.08.05, 08:35

Az amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrorizmus elleni harc érdekében átmeneti időre bírósági végzés nélkül hallgassanak le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket. A vitatott intézkedés amerikaiak milliót érinti.

Kiterjesztené a vízummentességet az USA

Nagyvilág2007.07.28, 21:23

Az Egyesült Államok bizonyos feltételekkel bővítené azoknak az államoknak a körét, amelyeknek polgárai vízummentesen utazhatnak az országba - ez a rendelkezés is szerepel abban a most elfogadott törvényben, amely a terrorizmus elleni óvintézkedésekről szól. A közlekedés minden területén jelentősen tovább szigorítanák az ellenőrzéseket.

Lukasenkó bezáratná a civil szervezeteket

Nagyvilág2007.07.14, 12:02

Aljakszandr Lukasenkó fehérorosz elnök pénteken közölte: bezáratja az amerikai támogatással működő civil szervezeteket, mondván, hogy azok, akik ilyen pénzt elfogadnak, tönkreteszik az országot.

Nyolctagú iraki családot mészároltak le álmában

Nagyvilág2007.07.14, 16:29

Tizenhat ember halt meg szombaton Bagdadban és az iraki főváros környékén elkövetett erőszakcselekményekben. Az áldozatok fele pokolgépes robbantásban vesztette életét, egy család nyolc tagját álmában érte az ismeretlen tettesek támadása.

Az amerikai képviselőház megszavazta az iraki kivonulást

Nagyvilág2007.07.13, 01:31

A Fehér Ház által kilátásba helyezett vétót figyelmen kívül hagyva az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében áprilisig ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból.

Bush Kadhafi segítségét kérte a bolgár ápolónők ügyében

Nagyvilág2007.07.10, 20:44

George Bush amerikai elnök arra kérte Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőt, hogy járjon közben a halálra ítélt bolgár ápolónők és palesztin orvos szabadon engedése ügyében - közölte kedden a washingtoni Fehér Ház.

Megkegyelmezett Libbynek Bush

Nagyvilág2007.07.03, 10:28

Nem kell börtönbe vonulnia Lewis "Scooter" Libbynek, Dick Cheney amerikai alelnök volt kabinetfőnökének. Az iraki háború körüli amerikai kormányzati kavarás egyik résztvevőjét két és fél évre ítélték, mert akadályozta az ügy tisztázását. George Bush elnök azonban hétfőn enyhítette büntetését.

Szabálytalanul e-maileztek a Bush-kormány tisztviselői

Nagyvilág2007.06.19, 21:22

A Bush-kormány számos tisztviselője egy kongresszusi vizsgálat szerint nem a Fehér Ház hivatalos elektronikus levelezési rendszerében, hanem külső, kormánypárti e-mail fiókokat használva intézte az adminisztráció ügyeit. A demokrata párti ellenzék a törvényi előírások tudatos kijátszását, a kongresszusi ellenőrzés kikerülését emlegeti.

Albánia lehet az Adria új gyöngyszeme

[origo] utazás2008.03.31, 14:18

Aki még nem járt Albániában és az országról hall, elsőre szinte mindenkinek a hatalmas mennyiségű és értelmetlen betonbunker jut eszébe, a kicsit tájékozottabbaknak már Szkander bég, Teréz Anya esetleg az albán származású, Mohácsnál hősi halált halt Tomori Pál juthat eszébe. Pedig Albánia hamarosan az Adria új ékköve lehet, az ország természeti szépsége és a turizmusba fektetett összegek legalábbis ezt valószínűsítik.

Demokrata elnököt akarnak az amerikaiak

Nagyvilág2007.06.15, 07:11

Ha ma rendeznék az Egyesült Államokban a 2008-ban esedékes elnökválasztást, bizonyosan a demokrata párti jelölt nyerne - derült ki a The Wall Street Journal/NBC közös felméréséből. A kormánypárt hanyatlását Bush mélyrepülésével magyarázzák.

Előkerült Bush karórája Albániában

Nagyvilág2007.06.12, 17:54

Áldozatul eshetett a "tömegben való megmártózásnak" az amerikai elnök órája vasárnapi albániai látogatásán. Legalábbis ezt sugallják egy olasz napilap honlapján megjelent felvételek. Az albán hatóságok szerint viszont az óra előkerült, az elnök egyik testőre találta meg azt.

Szabadlábon a római magyar tüntető

Nagyvilág2007.06.12, 17:02

Szabadlábra helyezték azt a magyar fiatalembert, akit a szombati Bush-ellenes tüntetésen tartóztattak le Rómában - írja a Népszabadság. A római bíróságon a 25 éves magyar fiatal  - társaival egybehangzóan - tagadta, hogy kövekkel és üvegekkel vette volna célba a rendőröket.

Szigor vár a Bush ellen tüntető római magyarra

Nagyvilág2007.06.11, 13:45

Egy 25 éves magyar az egyike annak a nyolc tüntetőnek, akiket azért vettek őrizetbe szombaton Rómában, mert randalírozni kezdtek a George Bush amerikai elnök politikája és a globalizáció ellen az olasz fővárosban rendezett tüntetések közben. A magyar konzulátus segítséget nyújt számára, de egyelőre hivatalosan még nem is értesítették őket a történtekről. Állítólag csak a rendőrökkel összecsapó, legerőszakosabb tüntetők kerültek őrizetbe.

Szófiában is tiltakozók várják Busht

Nagyvilág2007.06.09, 16:15

Amerika- és háborúellenes tüntetés volt szombaton a bolgár fővárosban, egy nappal George Bush amerikai elnök bulgáriai látogatása előtt. A demonstrálók ellenzik az amerikai támaszpontokat.

Szobájában maradt a hasfájós Bush

Nagyvilág2007.06.08, 10:50

Hasfájás miatt lakosztályában maradt George Bush amerikai elnök pénteken délelőtt a G8-csoport heiligendami csúcstalálkozóján. Előtte a francia elnökkel tárgyalt.

Őssejtügyben is fúrják Busht a demokraták

Nagyvilág2007.06.08, 12:24

Az amerikai képviselőház jóváhagyta csütörtökön az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozását biztosító törvényjavaslatot. Ezzel a szenátus áprilisi döntése után a demokrata többségű képviselőház is szembeszállt George Bush amerikai elnök vétófenyegetésével. Az embriókon végzett őssejtkutatástól több súlyos betegség gyógyítását remélik az ügy támogatói. Az ellenzők azonban gyilkossághoz hasonlítják az eljárást.

Mosolyogva keménykednek a G8-csúcson

Nagyvilág2007.06.07, 17:36

"Komolyan megfontolja" a klímaváltozást okozó szén-dioxid csökkentését az Egyesült Államok és csillapodni látszik a hidegháborút idéző amerikai-orosz szópárbaj is a rakétavédelmi rendszer cseh-, és lengyelországi telepítése ügyében - egyelőre ennyi az eredménye a heiligendammi G8-csúcstalálkozó első napjának. A globalizáció ellenes tüntetők eközben igazságos kereskedelmet követeltek és többször összecsaptak a rendőrökkel.

Nemes álmokért civakodnak titokban a világ lustuló urai

Nagyvilág2007.06.06, 12:18

Évek óta nem voltak olyan lusták a világ vezetői ipari hatalmai, mint az elmúlt egy évben: a G8 legutóbbi csúcstalálkozóján lefektetett tervekből alig valami valósult meg. A G8 szerdán kezdődő németországi csúcsán a klímaváltozás és Afrika lesz terítéken, de már ezekben a témákban is több a be nem váltott ígéret és a marakodás, mint a kézzelfogható eredmény. A legproblémásabb Oroszország lehet, igaz, a Vlagyimir Putyin orosz elnököt antidemokratikus politikája miatt rendre kioktató európai országok vezetői is kimutatták a foguk fehérjét: ha a saját biztonságukról van szó, inkább elfordítják fejüket kritikusaiktól.

Prágába érkezett George Bush amerikai elnök

Nagyvilág2007.06.04, 22:21

Egyhetes európai körútjának első állomására, Prágába érkezett hétfő este George Bush amerikai elnök.

Tüntetők várják Busht Prágában

Nagyvilág2007.06.04, 18:49

Több ezer ember tüntetett hétfő este Prágában az Egyesült Államok politikája ellen abból az alkalomból, hogy George Bush amerikai elnök néhány óra múlva rövid látogatásra a cseh fővárosba érkezik.

Bush most már megállítaná a felmelegedést

Nagyvilág2007.06.01, 10:40

Új hosszútávú megállapodást sürgetett a klímaváltozásért felelős gázok kibocsátásának csökkentéséről George Bush. Az amerikai elnök találkozókra hívná a 14 legnagyobb szennyező országot. A BBC szerint ugyanakkor terve elsősorban kibúvó az alól, hogy a jövő heti G8-csúcson elfogadja a német kezdeményezést, amely drasztikus szennyezéscsökkentést szorgalmaz.

Az amerikai képviselőház elfogadta a hadi pótköltségvetést

Nagyvilág2007.05.25, 03:12

A washingtoni képviselőház helyi idő szerint csütörtökön elfogadta az iraki és afganisztáni hadműveletekre pótlólagosan előirányzott százmilliárd dolláros költségvetést anélkül, hogy menetrendet állapított volna meg az amerikai haderő Irakból való kivonására.

Még százmilliárdot költhet az USA iraki háborújára

Nagyvilág2007.05.25, 08:07

Megszavazta az amerikai kongresszus, hogy pótlólagosan százmilliárd dollárt költsenek az ország iraki és afganisztáni hadműveleteire. A most elfogadott törvénybe végül nem került be az amerikai haderő kivonulásának menetrendje.

Megjósolta az iraki fiaskót az amerikai hírszerzés

Nagyvilág2007.05.24, 08:27

Az amerikai hírszerzés az iraki háború megindítása előtt figyelmeztette a Bush-kormányzat magas beosztású tisztségviselőit, hogy az invázió ingatag helyzetet teremt, amelyet Irán és az al-Kaida befolyása növelésére használhat ki - olvasható a washingtoni szenátus egy megjelenés előtt álló jelentésében.

Bush háborús koordinátort nevezett ki

Nagyvilág2007.05.16, 01:37

George Bush amerikai elnök iraki és afganisztáni "háborús koordinátort" nevezett ki kedden - számolt be az ABC televízió.

Meghívták Busht a pekingi olimpia megnyitójára

Nagyvilág2007.05.11, 10:47

Hu Csin-tao kínai elnök meghívta George Bush amerikai elnököt a 2008. évi pekingi nyári olimpia megnyitójára egy hongkongi lap szerint..

Elítélték a Busht lejárató brit hivatalnokot

Nagyvilág2007.05.10, 13:33

Fél év börtönt kapott az a brit hivatalnok, aki kiszivárogtatott egy bizalmas feljegyzést a brit kormányfő és az amerikai elnök egy 2004-es megbeszéléséről. A férfi Bushnak azt a megjegyzését kotyogta ki, hogy meg akarja támadni az al-Dzsazíra arab hírtévét.

Nem tudták felülbírálni Bush vétóját

Nagyvilág2007.05.02, 21:51

Az amerikai képviselőháznak nem sikerült felülbírálnia szerdán az elnöki vétót, amelyet George Bush az iraki és az afganisztáni hadműveletek pótköltségvetésével kapcsolatos törvényjavaslatra mondott ki, mert a kongresszus által elfogadott jogszabálytervezet az iraki csapatkivonás menetrendjének meghatározásához kötötte a pénz folyósítását.

Bush megvétózta az iraki kivonulást

Nagyvilág2007.05.02, 07:39

Megvétózta az iraki kivonulásnak határidőt szabó törvénytervezetet George Bush. A kivonulási határidőt - azt, hogy Irakból 2008. március 31-ig ki kell vonulni -, a múlt héten a szenátus által elfogadott háborús pótköltségvetési törvényjavaslatba tették bele.

Afrikai ritmusokra kapta elő a rongylábat Bush

Nagyvilág2007.04.27, 11:47

Leplezetlen lelkesedéssel táncolt George Bush amerikai elnök egy szerdai rendezvényen. Busht a szenegáli dobosok ritmusai ragadták magukkal, amire meglepően látványos produkcióval rukkolt elő. Volt rongyláb, hullámzás, sőt, még egy rövid dobszólót is kivágott.

A kongresszus határidőt szabott az iraki kivonulásra

Nagyvilág2007.04.26, 21:15

A demokrata párti többségű washingtoni képviselőház után egy nappal, csütörtökön a szintén demokrata többségű szenátus is határidőt szabott az iraki csapatkivonás megkezdésére. A kivonulás azonban korántsem biztos, mivel Bush elnök vétót jelentett be és a törvényhozóknak nincs többségük a vétó frlülbírálására.

Amerikai elnökjelölt leváltatná az alelnököt

Nagyvilág2007.04.25, 19:43

Az amerikai Demokrata Párt egyik elnökjelöltségre pályázó politikusa azt indítványozta szerdán, hogy alkotmányos vádemelési eljárás keretében mondassák le Dick Cheney alelnököt, amiért becsapta az országot az iraki háború elindításakor.

Ismét közvetlen tárgyalásra hívta Busht az iráni államfő

Nagyvilág2007.04.24, 01:31

Tavalyi hasonló kezdeményezése után ismét személyes találkozót ajánlott hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő George Bush amerikai elnöknek.

Meghalt David Halberstam amerikai újságíró

Nagyvilág2007.04.24, 07:19

Autóbaleset következtében hétfőn Kalifornában meghalt David Halberstam Pulitzer-díjas amerikai újságíró, a vietnami háború krónikása.

Oliver Stone kikel Bush ellen

Tévé2007.04.23, 09:36

Oliver Stone ezúttal nem nagyfilmet forgat, hanem inkább a tévéhez fordul, hogy kifejtse politikai véleményét. 

Befuccsolt Bush szüzességi programja

Nagyvilág2007.04.16, 12:34

Nagyjából semmit sem ért az az egymilliárd dollár, amellyel a szexuális önmegtartóztatásra próbálta rávenni a Bush-kabinet az amerikai fiatalokat - írja a Guardian. Egy kutatás szerint a szüzességet népszerűsítő programban részt vevő, illetve a felvilágosult nevelést kapó fiatalok csoportjai között semmilyen különbség nem volt abban, melyikük, kivel, mikor és hogyan fekszik le.

Befogadná az illegális bevándorlókat Bush

Nagyvilág2007.04.10, 12:55

Az amerikai bevándorlási rendszer teljes átalakítását szeretné George Bush amerikai elnök, aki rendezné az illegális bevándorlók helyzetét, megerősítené a határokat, és vendégmunkás-programot indítana. Elképzeléseihez arizonai látogatásán próbálta ismét megnyerni saját pártjának szkeptikusait. Bush szerint nem tartható az az álláspont, hogy "majd megtaláljuk ezt a 12 millió embert és hazaküldjük".

Bush rosszallja a határidőhöz kötött iraki kivonulást

Nagyvilág2007.04.03, 19:51

George Bush amerikai elnök kedden felelőtlenségnek minősítette a demokraták azon kongresszusi törekvését, hogy az amerikai csapatok Irakból történő, határidőhöz kötött kivonásától tegyék függővé a háború további finanszírozását.

A szenátus is rábólintott az iraki csapatkivonásra

Nagyvilág2007.03.29, 20:07

Az amerikai képviselőház után a szenátus is elfogadta az afganisztáni és iraki katonai szerepvállalás költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amely előírja az elnök számára az iraki csapatkivonást. Bush ismét jelezte: megvétóz minden olyan kezdeményezést, amely kivonási menetrendet szab meg.

Szorul az iraki hurok Bush nyaka körül

Nagyvilág2007.03.28, 10:08

Szembeszállt George Bush amerikai elnökkel a szenátus is, tagjai megszavazták azt a törvénytervezetet, ami nem kötelező érvénnyel ugyan, de célként kimondja, hogy egy éven belül ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból. A republikánusok megpróbálták érvényteleníteni a hadi költségvetés iraki kivonulásra vonatkozó záradékát, de a javaslat elbukott a minimális többséggel szemben.

Jövőre hazahozná a katonákat Irakból a szenátus

Nagyvilág2007.03.28, 08:17

2008. március 31-ét javasolta az amerikai szenátus az Irakból való amerikai csapatkivonás céldátumának. Bush elnök már bejelentette, megvétózza a kivonulási menetrendet.

Véres drogmilliókon bukhat a kolumbiai elit

Nagyvilág2007.03.27, 18:29

Luxuskörümények között ugyan, de börtönben csücsül a kolumbiai elnök több politikai szövetségese is, miután komoly összefonódásokra derült fény a politikai, gazdasági és katonai elit, illetve a vérengző és drogokkal kereskedő kolumbiai jobboldali milíciák között. Letartóztattak már képviselőt és szenátorokat, büntettek banánkereskedő céget, de miniszter, sőt elnöki tanácsadó is belebukott az ügybe. Egyre többen kérdőjelezik meg Alvaro Uribe elnök ártatlanságát is.

Királyi allűrök miatt váltanák le Busht

Nagyvilág2007.03.26, 17:31

George Bush amerikai elnök alkotmányos elmozdításának lehetősége is felmerül iraki háborús politikája miatt, amiért semmibe veszi a törvényhozás és a közvélemény akaratát - mondta Chuck Hagel republikánus szenátor. A washingtoni kongresszusban állítólag többen fontolgatják, hogy alkotmányos elmozdítási folyamatot kezdeményeznek Bush ellen.

Megszavazták az iraki csapatkivonást

Nagyvilág2007.03.23, 20:55

A washingtoni képviselőház az afganisztáni és iraki hadi költségvetési törvény keretében pénteken megszavazta az iraki csapatkivonás menetrendjét, ami után George Bush amerikai elnök azzal vádolta meg a demokrata párti képviselőket, hogy akadályozzák az Irakban harcoló katonákat feladatuk elvégzésében.

Tízezrek követelték az iraki kivonulást New Yorkban

Nagyvilág2007.03.19, 08:02

Több tízezer ember vonult fel New Yorkban vasárnap, hogy tiltakozzon az iraki háború ellen, és az amerikai csapatok kivonását szorgalmazza. Az Egyesült Államokban a hétvégén egymást érték a békemegmodzulások, és a háború kitörésének negyedik évfordulóján - hétfőn - is lesznek demonstrációk.

Elájult golfozás közben az idősebb Bush

Nagyvilág2007.03.13, 10:03

Kórházban töltötte a vasárnap éjszakát az idősebb George Bush, miután golfozás közben elájult a tűző napon, Kaliforniában - közölték hétfőn kórházi források és a titkára. Egy kórházi szóvivő szerint, a 82 éves volt elnöknél kiszáradást állapítottak meg.

Vietnamhoz hasonló összeomlás jöhet Irakban

Nagyvilág2007.03.01, 17:30

A bagdadi amerikai parancsnok tanácsadói szerint fél évük van megnyerni a háborút a koalíciós erőknek. Ellenkező esetben megismétlődhet, ami a vietnami háborúban történt: a közvélemény és a politika támogatásának összeomlása végül menekülésre kényszerítheti a hadsereget.

Nem babonás a Dallas

Sport2007.02.28, 11:50

Nem babonás a Dallas csapata, a Mavericks a tizenharmadik meccsét is megnyerte egymás után az NBA-ben, és ezzel a klub történetében először zárt egy teljes hónapot vereség nélkül. A soros áldozat a Minnesota volt, amely a texasiak 91 pontjával szemben csak hatvanötre volt képes, ez a legkevesebb, amit a texasiak a ligában valaha kaptak. A győztes csapatban Dirk Nowitzki 23 pontja mellé 14 lepattanót is begyűjtött, Josh Howard pedig úgy jutott el tizennyolc pontig, hogy előző este az Atlanta ellen kificamodott a bokája.

Poligám ősein bukhat Bush reménybeli utóda

Nagyvilág2007.02.27, 12:42

Hadjárat indult az USA-ban Mitt Romney egykori kormányzó ellen, aki januárban jelentette be, hogy indul a republikánus elnökjelöltségért. A Romney elleni kirohanások oka, hogy ősei között több olyan is akad, akinek egyszerre 12 felesége volt.

Sikeres lehet az amerikaiak bagdadi akciója

Nagyvilág2007.02.17, 21:16

Az amerikaiak óvatosan, az irakiak lelkesen nyilatkoznak a szerdán Bagdadban kezdődött tisztogató hadműveletek sikeréről. A halottak száma csökkent, de az amerikai parancsnok szerint a milíciák csak kivárnak. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vallási részrehajlástól óvta az iraki vezetést.

Az USA előre hozza az iraki csapaterősítést

Nagyvilág2007.02.17, 08:56

George Bush amerikai elnököt nem érdekli a képviselőház véleménye, június helyett már márciusban elindul ezer katona a polgárháború sújtotta Irakba.

Új klímaegyezményt kötöttek Washingtonban

Nagyvilág2007.02.16, 12:19

Bár nincs túl nagy súlya, mégis áttörésként értékelik többen azt az új klímaegyezményt, amelyet Washingtonban tárgyaló politikusok fogadtak el. Úgy tűnik, az egyre inkább szennyező fejlődő országok és az eddig vonakodó Egyesült Államok is hajlandó szembeszállni a klímaváltozás által támasztott kihívásokkal.

A washingtoni képviselőház elítélte az iraki csapaterősítést

Nagyvilág2007.02.16, 22:47

A washingtoni képviselőház biztos többséggel fogadta el pénteken a George Bush elnök iraki csapaterősítési tervét elítélő határozatot. A 246-182 arányú többséggel elfogadott nem kötelező érvényű határozatról négynapi vita után szavazott a kongresszus alsóháza.

Bush nyelve helyett befolyást akarnak a franciák

Nagyvilág2007.02.08, 20:18

Sok franciát aggaszt, hogy az angol egyre inkább előretör, míg a francia folyamatosan veszít a jelentőségéből. Erre utal, hogy újabb párizsi konferencia foglalkozott a francia nyelv háttérbe szorulásával. "Ahány nyelv, annyi ember"- tartja a mondás, és a franciák szerint ez a fő probléma azzal, ha a világ csak angolul beszél. Az angolok szerint azonban máshonnan fúj a szél: ha a francia lenne a közös nyelv, akkor Párizs sem aggódna annyira a sokszínűségért.

Keserves jövőtől tart az egy helyben topogó Bush

Nagyvilág2007.01.24, 09:01

Esélyt kért arra, hogy sikerre vigye az iraki ügyet és egységet ahhoz, hogy képes legyen ezt megtenni - George Bush amerikai elnök hatodik alkalommal mondott évértékelő beszédet, miközben népszerűsége minden eddiginél alacsonyabbra süllyedt. Szóba hozta az energiapolitikát, a környezetvédelmet a hazai gazdaság ügyét és a bevándorlás problémáját, ám megfigyelők szerint sok újat nem mondott.

Befejezik Bushék az engedély nélküli hallgatózást

Nagyvilág2007.01.18, 08:38

Beleegyezett az amerikai kormányzat, hogy csak bírósági engedély birtokában végez elekronikus lehallgatásokat. A 2001 szeptember 11-i merényletek után Bushék külön igazságügyi meghatalmazás nélkül folytattak ilyen tevékenységet, amelyet tavaly augusztusban alkotmányellenesnek nyilvánított egy szövetségi bíró. Most egy a '70-es években létrehozott titkos bíróság felügyelete alá helyezték a programot.

Őssejteket nyertek ki magzatvízből

Mindentudás egyeteme2007.01.09, 07:29

Az őssejtkutatás megítélését és jövőjét terelheti új mederbe az a legújabb amerikai kísérlet, melynek során magzatvízből sikerült őssejteket kinyerni.

Az iraki kormányt is rugdossa majd Bush az új stratégiával

Nagyvilág2007.01.09, 18:37

A csapaterősítésen kívül az iraki kormányt is cselekvésre bírná George Bush új iraki stratégiájával. Kérdés azonban, hogy előbbihez megkapja-e a támogatást, illetve hogy az utóbbi esetében mivel ösztökéli az eddig eléggé vonakodva intézkedő iraki kabinetet. Az új terveket csütörtökön ismerteti az elnök.

Bush csütörtökön jelenti be az új iraki stratégiát

Nagyvilág2007.01.08, 18:54

George Bush amerikai elnök közép-európai idő szerint csütörtök hajnali 3 órakor jelenti be új iraki stratégiáját - közölte a Fehér Ház.

Ellenzik az iraki csapatküldést a demokraták

Nagyvilág2007.01.07, 10:06

Harry Reid, az amerikai szenátus demokrata párti többségének vezetője vasárnapra virradóra megerősítette: pártja ellenzi újabb haderők Irakba küldését.

Rekordszámú civil veszett oda Irakban

Nagyvilág2007.01.02, 14:32

Összesen 12 320 ártatlan áldozata volt az iraki erőszaknak 2006-ban hivatalos iraki adatok szerint. Az iraki belügyminisztérium összesítése szerint a legvéresebb hónap a december volt tavaly, ekkor 1930 ember vesztette életét. Ezek a számok azonban messze elmaradnak a nemzetközi szervezetek becsléseitől. Közben kiderült, hogy George Bush amerikai elnök hamarosan bejelenti az új iraki stratégiát.

A jegesmedvékért füstölhetnek kevesebbet Bushék

Nagyvilág2006.12.28, 14:01

Az olvadó sarki jég által veszélyeztetett jegesmedvék állami védelem alá helyezésétől várják a környezetvédők, hogy az amerikai kormány visszafogja a klímaváltozásért felelős gázok kibocsátását. A jegesmedvékre vonatkozó javaslat azonban a Bush-kabinet szerint még nem jelenti azt, hogy elismerik a globális felmelegedést.

Előző
Következő