bűnügy

címke rss

Belgium: módosítják a háborús bűnösökről szóló törvényt

Nagyvilág2003.07.13, 13:23

A frissen megalakult belga kormány bejelentette, hogy megváltoztatja azt a törvényt, mely lehetőséget adott az igazságszolgáltatásnak bármely háborús és emberiesség elleni bűncselekmény üldözésére, függetlenül attól, hogy melyik országban és ki követte el. Az új törvény szerint kizárólag olyan bűnügyekre terjedhetnek ki, ami belgákat vagy Belgiumban élő külföldieket érintett.

Háromszorosára nőtt a vesztegetések száma

Itthon2003.05.27, 13:03

Általában csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma 2003 első negyedévében a tavalyi hasonló időszakhoz képest, ám több kategóriában is jelentős növekedés figyelhető meg. Az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint ötödével nőtt az emberölések, közel háromszorosára pedig a vesztegetések száma. Figyelemre méltó, hogy az amúgy csökkenő számú gazdasági bűncselekmények által okozott kár is több mint kétszeresére nőtt. Az ügyészségi nyomozó hivatalok jóval eredményesebbek voltak nyomozásaik során, mint a rendőrök - igaz, a rendőrökhöz képest nagyságrendekkel kevesebb ügyben kellett vizsgálódniuk.

A gyanú szerint Simon bujtotta fel Szabadi Bélát

Itthon2003.02.22, 10:10

Két bűnügyben, együttesen 838 milliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a hét elején Simon Lászlót a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Ezekben a bűncselekményekben Szabadi Béla volt államtitkárt is gyanúsítják: Simont felbujtóként, Szabadit elkövetőként. Torgyán József egykori főtanácsadója vallomásában tagadta a törvénytelenségeket.

Jelentősen nőtt a gazdasági bűnözés tavaly

Gazdaság2003.02.21, 07:30

Jelentős mértékben, 15 százalékkal bővült tavaly az ismertté vált gazdasági bűncselekmények száma az ORFK statisztikája szerint. A bűnügyi rangsor élén Budapest, Szabolcs-Szatmár megye és Győr-Moson-Sopron megye áll - írja a Napi Gazdaság. A jogsértések harmada adó- és társadalombiztosítási csalás.

Felmentették az APEH bűnügyi vezetőjét

Itthon2002.12.09, 16:19

Azonnali hatállyal felmentették Tasnádi Lászlót, az APEH bűnügyi igazgatóságának vezetőjét hétfőn. Tasnádi engedély nélkül adott információkat a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. 

Az ORFK-hoz kerülhetnek az adónyomozók

Itthon2002.12.04, 14:55

Az adóhivatal bűnügyi igazgatósága átkerül a rendőrséghez, ha az Országgyűlés megszavazza azt a törvényjavaslatot, amelynek általános vitáját szerdán kezdte meg.

Budapesten követik el a legtöbb bűncselekményt

Itthon2002.11.06, 16:20

Elkészült az ország bűnügyi térképe. A statisztikai adatokból összeállított térkép szerint a fővárosban kétszer annyi bűncselekményt követnek el, mint a legkevésbé fertőzött Borsod megyében.

Amerikában is vizsgálják a Vivendi könyvelését

Gazdaság2002.11.04, 15:23

A Vivendi Universal francia médiaóriás hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államokban két előzetes bűnügyi vizsgálat is indul a vállalat ellen, amelyek során a Vivendi könyvvitelét vizsgálják át. Korábban Európában hasonló eljárás indult is - írja a BBC News Online.

APEH-vizsgálat a taszári bázison

Gazdaság2002.10.31, 09:45

APEH-revizorok vizsgálják a taszári katonai bázist ellátó Brown and Root társaságot. A cég szerint rutinvizsgálatról van szó, bár a Népszabadság értesülései szerint az ellenőrök rajtaütésszerűen érkeztek a fővárosi bűnügyi igazgatóságról. Felmerült a gyanú, hogy a cég dolgozóit minimálbéren jelentették be, és jövedelmük egy részét szabálytalanul fizették ki.

Bűnügyi térkép Magyarországról

Itthon2002.10.25, 07:51

Elkészült az ország bűnügyi térképe a Belügyminisztériumban. Ebből kiderül, hogy Budapest belvárosa, a budai agglomeráció és a Balaton partján fekvő települések a leginkább fertőzöttek bűnözés szempontjából.