bűnügy

címke rss

Tovább nyomoznak a roma kárpótlások ügyében

Itthon2005.03.31, 19:27

2003 szeptemberében Vas megyében indult az első büntetőeljárás a roma kárpótlási ügyben, Győr-Moson-Sopron megyében tavaly novemberben helyeztek előzetes letartóztatásba két roma férfit a roma kárpótlásokkal kapcsolatos visszaélések ügyében, Bács-Kiskun megyében pedig az idén februárban már 24 gyanúsítottja volt az Osztrák Megbékélési Alap által nyújtott kárpótlással történt visszaélések miatt indított bűnügynek. Legutóbb Veszprém megyében zárult vádemelési javaslattal harmincöt gyanúsított ellen a rendőrségi vizsgálat.

Újszülöttet találtak egy szórakozóhely előtt

Itthon2005.03.25, 19:23

Néhány napos fiú csecsemőt találtak Sándorfalván egy szórakozóhely előtt, a nyomozás során a rendőrség látókörébe került egy 45 év körüli nő - közölte a rendőrség pénteken. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Életveszélyesen megfenyegettek egy bírót

Itthon2005.02.20, 11:47

Életveszélyesen megfenyegettek egy magas rangú bírói vezetőt és családját a közelmúltban a Budapesten. Tavaly féltucatnyi hasonló esetben látták el bírák 24 órás védelmét a rendvédelmi szervek, a napokban pedig Kecskeméten szükségessé vált, hogy súlyos bűnügyben vizsgálódó ügyészeket folyamatosan kommandósok védjenek.

Magyar segítséggel derítik fel a horgosi bűnügyet

Nagyvilág2005.02.04, 23:09

A szerbiai és a magyar belügyminisztérium megállapodott abban, hogy a két ország belügyi szervei együtt fognak működni a hattagú horgosi magyar család meggyilkolásának felderítésében - jelentette be közleményben a szerb belügyminisztérium péntek este.

Már nem körözi az Interpol Julija Timosenkót

Nagyvilág2004.12.07, 22:28

Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető kedd estére lekerült az Interpol nemzetközi bűnügyi rendőrségi szervezet világhálón ismertetett körözési listájáról, amelyre azt követően került fel, hogy az orosz igazságszolgáltatás elfogatóparancsot  adott ki ellene.

Rohamrendőrséggel a hagymaárak ellen

Archívum2004.10.20, 14:06

A bűnügyi rendőrség elitegysége verte le a magas hagymaárakat egy bangladesi piacon. A felháborodott kereskedők sztrájkba léptek. A dél-ázsiai országban az utóbbi időben komoly mértékben drágultak az élelmiszerek.

Iraki olajpénzeket vágtak zsebre amerikai hivatalnokok

Nagyvilág2004.07.30, 15:57

Huszonhét bűnügyi vizsgálat indult amerikai vezetésű szervek ellen, amelyek Irak újjáépítését felügyelték - derül ki a Koalíciós Ideiglenes Polgári Hatóság főfelügyelőjének jelentéséből. A jelentés szerint vállalkozók és hivatalnokok dollármilliókat pazaroltak és csaltak el, és éltek vissza az eleinte ellenőrizhetetlen iraki viszonyokkal.

Sorozatgyilkos akadt horogra Dél-Koreában

Nagyvilág2004.07.19, 20:21

Összesen 26 ember meggyilkolását vallotta be hétfőn az a 34 éves dél-koreai fiatalember, aki a kelet-ázsiai ország történetének valószínűleg legnagyobb sorozatgyilkossági bűnügyének gyanúsítottja.

Újabb afganisztáni fogolybántalmazás ügyében nyomoznak

Nagyvilág2004.07.03, 12:57

Újabb afganisztáni fogolybántalmazás ügyében indított vizsgálatot az amerikai hadsereg - jelentette be szombaton egy amerikai katonai szóvivő. Jon Siepmann őrnagy a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra a vádról, mindössze annyit közölt, hogy az eljárást a haditengerészet bűnügyi nyomozó szolgálata folytatja le, amelynek a tengerészgyalogosok, így az Afganisztánban szolgáló mintegy 2000 katona felett is joghatósága van.