büntetőjogi eljárás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- büntetőjog
- bűncselekmény
- Strasbourg
- Répássy Róbert
- Lattmann Tamás
![Kicsorbult Orbánék három csapása](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1507/20150723szeged-2015-julius-23rendorok-vezetik1.jpg?w=666&h=333)
Kicsorbult Orbánék három csapása
Fél évtized után még nehéz kimutatni a közvetlen összefüggéseket a három csapás jogintézménye és a bűnügyi statisztikák között, de a kormány ennek ellenére sikeresnek tartja a jogszabályt. Lattmann Tamás szerint sok probléma van a három csapással, amit egyébként is rosszul fordítottak le, ráadásul a bírósági gyakorlatban sem túlságosan sokszor alkalmazzák.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kötél árnyékában
1988. július 14-én, csütörtökön fülledt, párás hajnalra virradt. Fél ötkor a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében Pradlik György állami ítélet-végrehajtó még egyszer körbejárta az előző este a „kisfogház” betonpadlójába ékelt bitófát, amely mellett vészjóslóan ott ásítozott a már előre odakészített nyitott koporsó. A kora reggel álmos csendjét a földszinti „halálsor” rácsos ajtajának hangos nyikorgása törte meg. A szürke egyenruhás őrök által közrefogva, rogyadozó térdekkel falfehér, vékony fiatalember lépdelt a hideg villanyfénnyel elárasztott folyosón. Amikor beléptek a „halál termébe”, megpillantva a bitófát, Vadászz ...
Gyerekre vágyik a börtön után Keleti Györgyi
Szűk családi körben ünnepelte szülinapját Keleti Györgyi. A modell 37 éves lett, de ez a szülinap új életének első évét jelöli. A sok meghurcoltatás után, úgy tűnik, kezd egyenesbe jönni.
- 1