bűnszervezet
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
A börtönben hal meg a legrettegettebb pedofil sorozatgyilkos, kegyetlen bűntársa viszont szabad
Marc Dutroux 1996 óta ül börtönben, hat kislány elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. És onnan valószínűleg soha nem is szabadulhat. Dutroux felesége, és egyben legfőbb bűntársa azonban egy ideje szabad emberként lehet. Persze a férfi is elhagyná a börtönt, erre azonban semmi esélye sincs. Annak ellenére sem, hogy néhány éve ügyvédje azt mondta, hogy már megbűnhődött a tetteiért. A legtöbben viszont ezt teljesen másképp látják, többek között maga a férfi anyja is, aki évekkel ezelőtt kimondta, hogy soha nem akarja szabadlábon látni a fiát.
Hónapokon keresztül hozott forgalomba hamis húszezreseket egy nő egy Pest megyei bűnszervezet tagjaként
Egy 40 éves nő egy pénzhamisító bűnbanda tagjaként, hamisított 20.000 forintosokat. Tíz társával szemben már korábban vádat emeltek.
Elképesztő, mit tettek emberekkel egy pápai család tagjai - videó
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt nyomoznak a Veszprém megyei rendőrök azzal a pápai családdal szemben, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket ejtettek foglyul és dolgoztattak ingyen.
Unokázós csaló bűnszervezetet fogtak el a csepeli rendőrök
A három csaló 2020 nyarán azzal tévesztette meg a kiszemelt nyugdíjasokat, hogy bajba jutott családtagoknak adták ki magukat, akiknek azonnal pénzre van szükségük. Egyikük külföldről irányította a hívásokat, míg Magyarországon élő társai begyűjtötték a pénzt. A rendőrök másfél év folyamatos nyomozás után pontot tettek az ügyre.
Lamborghinivel járt a győri sajtmaffia vezére, akár tíz évre is börtönbe kerülhet - videó
Ahogy az Origo is beszámolt róla korábban, 2020 nyarán elfogták a győri sajtmaffia vezérét. Az általa irányított bűnszervezet több mint 5 milliárd forint áfát csalt el. A szervezet tagjaival és segítőivel, összesen 29 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal facebook oldalán.
Drámai rajtaütés: Írországban tartóztatták le a magyar emberkereskedő banda utolsó tagját
A magyar nőket Berlinben prostitúcióra kényszerítő bűnszervezet tagjai közül egyet Budapesten, míg kettőt Németországban fogtak el még tavaly ősszel. A nemzetközi elfogatóparancssal körözött férfire az ír rendőrség teljesen váratlanul csapott le.
Szélsőbaloldali bűnszervezet aktivistáit uszította magyar emberekre a dollárbaloldal
A dollárbaloldal által februárban Budapestre importált erőszakos szélsőbaloldali aktivisták Németországban hosszú évek óta tartják rettegésben a nagyvárosokat, miközben a hatóságok nehézkesen lépnek fel ellenük. Most talán fordulhat a kocka, miután a magyar fővárosban is több embert félholtra verő militáns terroristacsoport egyik vezetője és néhány tettestársa ellen bírósági eljárás zajlik Drezdában, méghozzá bűnszervezet létrehozásának vádjával. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk a Hammerbande nevű csoportot, annak módszereit, és azt is, hogy milyen ideológiai nyomás alatt kell helytállnia a német rendőrségnek a szélsőbalolldal ...
Milliárdos kárt okozott egy számlagyár, lecsapott a rendőrség - videó
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek - közölte a Fővárosi Főügyészség.
1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak a számlagyár működtetői: ez vár rájuk
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Házkutatást tartott a német rendőrség egy klímavédelmi csoportnál
Bűnszervezet létrehozásának és támogatásának gyanúja miatt házkutatást tartott a rendőrség szerdán Németországban az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport több aktivistájánál.