Bük

címke rss

Szent Kelemen csodái nyomában: modern zarándoklat, nem csak hívőknek

Az ősz és a tél az elmélyülés, a befelé fordulás és a testi-lelki feltöltődés időszaka. Ekkorra esik Vízfakasztó Szent Kelemen napja, mely korábban október 13. volt, és csak később került át a már hűvösebb, téliesebb november 23-ra. Az őskeresztény világ legbefolyásosabb alakjának élete és története a modern zarándokok, túrázók számára is érdekes lehet.

Magyarország élen jár a beruházásokért folytatott globális versenyben

Gazdaság2020.10.09, 16:29

Magyarország az éllovasok közé tartozik abban a beruházásokért folytatott globális versenyben, amely a világban felszabaduló és átalakuló kapacitások újra elosztásáért folyik - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Bükön, a Nestlé Hungária Kft. 50 milliárd forint értékű beruházásának alapkőletételi ünnepségén.    

Önismeret gyaloglással: így segíti a zarándoklat a lelki béke megtalálását

Travelo2020.09.22, 13:53

Egyre szélesebb réteg dönt úgy, hogy a vízparti nyaralások vagy a városnézős utazások mellett hosszabb- vagy rövidebb időre elvonul a természetbe. Ahhoz, hogy a természethez kapcsolódva pihenjen vagy önismeretet szerezzen, nem kell feltétlen külföldre utaznia, hiszen itthon is számtalan lehetőség, szervezett elvonulás, túraútvonal és egyre több zarándokút várja a természetbe és a lelki feltöltődésre vágyókat.

Sikeresen hatástalanították a 250 kilós büki bombát

Itthon2020.07.15, 22:57

A tűzszerészek sikeresen hatástalanították és elvitték azt a bombát, amit Büknél találtak a hónap elején. A 250 kilós bombát később megsemmisítették.

Szerdán robbantják fel a Büknél talált bombát

Itthon2020.07.13, 11:25

Szerda délután viszik el, és egy közeli alkalmas helyen, zárt körülmények között megsemmisítik a tűzszerészek azt a második világháborús bombát, amit a Vas megyei Bük külterületén, egy üzemtől alig száz méterre találtak.

Második világháborús bombát találtak Bükön, ki kell üríteni egy gyárat

Itthon2020.07.01, 17:58

Világháborús bombát találtak a Vas megyei Bük község külterületén, százméternyire egy gyártól - tájékoztatta Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének szóvivője szerdán az MTI-t.

Figyelemreméltó elismerést kapott a Bükfürdő Thermal & Spa

Travelo2020.02.10, 10:21

A Bükfürdő Thermal & Spa a Kiváló Fogyasztói Márka díjat harmadszor, míg a Kiváló Munkáltatói Márka elismerést másodszor nyerte el.

Nézze meg, hogy fékezték meg a tűzoltók a hatalmas műhelytüzet! - videó

Itthon2019.11.28, 10:34

Kigyulladt egy ház mögötti műhely szerda este a Vas megyei Bükön. A tűzoltók videót készítettek az oltásról.

Baleset Csepreg térségében

Itthon2019.09.16, 23:16

Árokba hajtott egy autó Csepreg térségében, a Szakony és Bük közötti útszakaszon, közel a körforgalomhoz - írja a katasztrófavédelem. 

Már negyven robot dolgozik ebben a hazai gyárban

Gazdaság2019.07.08, 14:31

Kulcsfontosságúnak nevezte a digitális megoldások térnyerését és az automatizációt a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásában Nagy István agrárminiszter a Nestlé robotizált állateledelgyárában tett látogatása során. A település hagyományos aratófesztiválját megnyitó miniszter a kedvezőtlen időjárás dacára is jó gabonatermésre számít.

Gyönyörű képeket készíthet, ha felszáll erre a fotósvonatra

Travelo2019.03.19, 13:20

Különleges vonatozásra várják a Bükk-hegységbe március 23-án a kisvasutak és a fényképezés kedvelőit.

A három legjobb fürdős program az őszi szünetre

Travelo2018.10.29, 12:46

Végre itt az őszi szünet, amikor a gyerekek megpihenhetnek az iskola fáradalmaitól, és a könyvek helyett a fürdőruhát és a törölközőt pakolhatják táskájukba. Ez azért is remek ötlet, mert a hazai fürdők rengeteg mókás programmal készültek az őszi szünidőre. Szerintünk, ezek a hét legjobb vizes kalandjai.

Mellkason szúrta feleségét egy büki férfi

Itthon2018.05.20, 07:55

A nő életveszélyesen megsérült, mentőhelikopterrel vitték kórházba szombaton. 

Horrorbaleset Bükön: hatan megsérültek, az autóból semmi sem maradt

Archívum2017.10.29, 12:52

Hatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen abban a balesetben, ami vasánap délelőtt történt Bükön.

A varázslatos Vas megye: látnivalók Bükön és környékén

Life.hu2017.10.03, 21:29

Bár már itt az ősz, de ha szerencsénk van, lesz néhány olyan hétvége, amikor érdemes kimozdulni akár a természetbe is. Válaszd úti célodul Büköt és környékét, és biztosan nem fogsz csalódni. Ha csodálatos fürdőélményre vágysz, élvezheted a csodatevő bükfürdői termálvizet, ha pedig kirándulnál, akkor is ezernyi látnivaló vár az ország nyugati felében. 

Bükfürdő nem egyéjszakás kaland

[origo] utazás2017.05.18, 12:23

Punnyadásnak indult, de kalandos, aktív hétvége lett belőle. Nem vagyunk a wellness megszállottjai, ám egy kimondottan pörgős időszak után úgy gondoltuk, jólesne semmittevéssel tölteni egy hétvégét. Kalandos természetünk azt diktálta, hogy mindezt olyan helyen tegyük, ahol még nem jártunk. Titokban adtunk egy esélyt annak is, hogy ha feltámad a felfedezőkedvünk, a köntös-papucs-fürdőruha háromszögön túl is találjunk valami újat és érdekeset. Pontosan ez történt. 

Óriási magyar beruházás a Nestlétől

Gazdaság2017.04.06, 14:05

Tovább bővíti büki állateledelgyárát idén ősszel a Nestlé Hungária Kft. Több mint 20 milliárd forintos beruházással a gyár a Nestlé egyik legnagyobb állateledel-gyártó központjává válik Európában.

Gőz, szauna, élményfürdő, svédasztal - Ezért imádjuk a wellnesst!

Life.hu2016.11.29, 10:56

A Life.hu munkatársai közül csak kevesen mondanának nemet egy olyan hosszú hétvégére, amelyet wellnesshotelben tölthetnek el. Közülünk többen is gyakran választják ezt a kikapcsolódási formát, és valóban teljesen kisimultan térnek vissza ilyenkor a munka világába. Ha eddig idegenkedtél az effajta vizes-gőzös kikapcsolódástól, most biztosan meghozzuk a kedvedet.

Vonat gázolt autót, ketten meghaltak Bükön

Itthon2016.07.14, 10:41

Halálos vonatbaleset történt a Vas megyei Lócs és Bük között, vonat és személyautó ütközött a két települést összekötő út egyik vasúti átkelőjében.

Bükfürdő titkos forrásai

Travelo2017.10.19, 16:02

Lepotyogtak a vadgesztenyék, a sétautakat belepi az avar. A nappalok rövidebbek, a hajnalok egyre hidegebbek. Ebben a szürkülő őszi időszakban vár egy olyan hely, ahol testünk-lelkünk megmelegedhet.

Kincset érő matuzsálemek gurulnak végig Bükfürdőn

Travelo2017.11.28, 12:39

Régi autócsodák, zenevonat és 30Y jelzésű kultúrbusz - egészen különleges program várja azokat, akik ezen a hétvégén Bükfürdőre látogatnak.

Elmentünk Bükfürdőre, és megmártóztunk a kultúrában

[origo] utazás2015.07.03, 10:47

A Vas megyében található Bük és a településhez szorosan kapcsolódó Bükfürdő ma már nemcsak a magyar, hanem az osztrák, német és orosz turizmus egyik fellegvára is. Számtalanszor megfordultam már a kisvárosban, de soha nem vettem magamnak a fáradságot, hogy megnézzem, hol vagyok voltaképpen. Most viszont úgy indultam el az idén 750 éves Bükre és Bükfürdőre, hogy más látnivalókat is felfedezek.

Hatalmas élménypark nyílt Bükön

Travelo2017.10.19, 10:02

A Bükön épült élménypark a gyerekeket vízi dodzsemmel, végtelen csúszdával és korcsolyapályával várja, de a bowling pályákon, a fitneszteremben és az amerikai fallabda pályákon a család többi tagját sem hagyják unatkozni. Mindezt kilenc hektáron, egy bányató partján.

Serie A-csapat edzőtáborozik Bükön

Archívum2013.06.19, 11:20

Augusztus 4. és 10. között a büki sportcentrumban edzőtáborozik majd az olasz élvonalbeli Sampdoria labdarúgócsapata.

Ezek a legnépszerűbb magyar városok

[origo] utazás2013.02.19, 16:25

Tavaly Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló volt a legnépszerűbb város a belföldi és a külföldi turisták körében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. kedden az MTI-vel.

Szökj el a hideg elől: wellness a nyugati végeken

Life.hu2013.01.10, 20:02

Megvisel a tél, vagy egyszerűen szeretnéd kisimultan kezdeni az újévet? Sárváron és Bükfürdőn két gyógyhatású fürdő is vár rád wellness-kezelésekkel és egyéb élményekkel.  

Megújult a büki Hotel Piroska

Travelo2017.10.04, 15:46

Megújult a büki Hotel Piroska

Orbán Viktor a Darling utcában frizbizett Cudarral

Itthon2012.08.25, 09:32

Öltönyös üzletemberek, gyári munkások és kutyakiképzők között vegyült el Orbán Viktor, amikor egy állateledelgyárat látogatott meg Bükön. A miniszterelnök sablonos beszéddel nyitott, majd egy pumival frizbizett, végül köpenyben és védősisakban indult gyárat látogatni. Megtudtuk, hogy járatos kutyakérdésben, és azt is, hogy mit tart az elmúlt 20 év egyik legnagyobb problémájának.

Három tekercs vécépapír miatt hívtak rendőrt a büki fürdőbe

Itthon2012.03.13, 16:43

A papírtekercseket a fürdő két vendégénél megtalálták az intézkedő rendőrök.

Világgazdaság: Új üzemmel bővült a Nestlé büki állateledelgyára

Gazdaság2011.07.07, 08:16

Új üzemmel bővítette állateledelgyárát a Nestlé Bükön. A kétszázötven új munkahelyet teremtő, tízezer négyzetméteres üzem felépítése tízmilliárd forintba került - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Újévi wellness: testi-lelki megújulás

[origo] utazás2009.02.09, 10:34

Nehezen indul az újév? Akármilyen furcsán hangzik is, de az ünnepek bizony fárasztóak, megterhelők is tudnak lenni, arról a pár plusz kilóról, amit sikerült felszednünk, pedig talán ne is beszéljünk. A január kiváló időpont egy testet-lelket felfrissítő, netán méregtelenítő wellness hétvégére. Körbenéztünk a lehetőségek között az országban.

Hazai pályán Eb-selejteznek az U17-esek

Archívum2009.02.06, 17:37

A férfi és a női U-17-es magyar labdarúgó-válogatott is itthon küzdhet az Európa-bajnoki selejtező elitkörében: az erősebbik nem képviselői márciusban Szombathelyen és Bükön, míg a nők áprilisban Sopronban és Bükön harcolhatnak a részvételért.

Év eleji méregtelenítés Bükfürdőn

[origo] utazás2009.01.08, 14:39

A nyugati országrészben a pihenés fogalma egybeforrt Bük nevével. Az ország második legnagyobb fürdőkomplexuma, ahol egykor hévíz-elvezető árkokban áztatták a lábukat a helyiek, jövőre még tovább fejlődik.

Továbbjutott az U17-es futballválogatott

Archívum2008.09.27, 20:57

Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott harmadik mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott a cseh csapattal a Szombathelyen és Bükön rendezett Európa-bajnoki selejtezőtornán, így csoportmásodikként jutott be az elitkörbe. 

Újabb könnyed edzőmeccs a németekkel

Archívum2008.08.05, 13:20

Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar nőikosárlabda-válogatott barátságos mérkőzésen ismét könnyedén nyert a németek ellen, Bükön.

Nagyné nem szereti, ha leesik a labda

Archívum2008.05.20, 08:27

A május 23-25. között Szombathelyen és Bükön rendezendő női Savaria-kupára készülő magyar röplabdaválogatott csapatkapitánya, Nagyné Mátrai Veronika igazi vezéregyénisége volt az idén Magyar Kupát nyerő és bajnoki aranyérmet szerző Vasas együttesének. A rutinos center úgy véli: védekezésben és támadásban is csiszolni kell a nemzeti csapat játékát az Európa-bajnoki selejtező előtt, amire a Savaria-kupa tökéletes alkalom lesz.

Last minute hosszú hétvége

[origo] utazás2008.03.19, 10:22

Bár az előttünk álló hétvégére a legtöbb hazai szálloda megtelt, még az utolsó előtti pillanatban sem reménytelen szállást találni valamelyik híres fürdőhelyen, vagy a szomszédos országokban. Összegyűjtöttük néhány javaslatot.

Az ország legjobb wellness szállodái

[origo] utazás2008.01.30, 13:36

Ilyenkor télen a szokásosnál is szívesebben kényeztetjük magunkat valamelyik kényelmes hazai wellness-szállóban. A kínálat manapság már akkora, hogy nehéz kiválasztani a legmegfelelőbbet, de mi megpróbálunk egy kis eligazítást adni olvasóinknak a Vendégváró segítségével. Ismert és kevésbé ismert wellness-hotelek Magyarországon.

Csúszdaparadicsomot adtak át Bükön

[origo] utazás2008.03.10, 11:41

A 240 millió forint értékű beruházást saját forrásból hajtotta végre a társaság - tájékoztatta Németh István, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója a távirati irodát.

Tömegverekedés volt a büki búcsúban

Itthon2006.11.26, 21:34

Egy ember súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült, amikor tömegverekedés tört ki a Vas megyei Bükön vasárnap egy búcsúban.

A Pannon-kupán kosarazik a Meszlényi-csapat

Archívum2006.08.17, 12:39

Péntektől vasárnapig a Szombathelyen és Bükön sorra kerülő XII. Pannon-kupán folytatja felkészülését az Európa-bajnoki selejtezőre a férfikosárlabda-válogatott.

Az FTC fiataljai nyerték a Dalnoki-emléktornát

Archívum2006.07.24, 13:40

Bükön rendezték az Erste Bank utánpótlás labdarúgótornát, Dalnoki Jenő emlékének ajánlva, amelyen a Ferencváros U8-as csapata diadalmaskodott.

A belgáktól is kikaptak a női röplabdázók

Sport2006.05.20, 21:34

Újabb vereséggel folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar nőiröplabda-válogatott a 31. Vodafone-Savaria tornán: Ludvig Zsolt csapata simán kikapott a belga együttestől, Bükön.

Előző
  • 1
  • 2
Következő