Budapesti Vasas SC

címke rss

Golfpályán edzett a Vasas

Sport2002.01.27, 17:23

Szombaton befejeződött a Vasas két hetes bükfürdő alapozása. Mostantól már a piros-kékeknél is inkább a játékon, a taktikai és technikai elemek begyakorlásán lesz a hangsúly, no meg azon, hogy az új vezetőedző, Kiss László megtalálja a bentmaradás kiharcolására leginkább alkalmas kezdőcsapatot.  

Lilu neveli Tóth Norbit

Sport2002.01.24, 17:19

Két közismert ember szerelme mindenkor felkelti a közvélemény figyelmét. Ilyen például Lilu, a Viva+ magyar zenetévé népszerű műsorvezetője és Tóth Norbert, a Vasas válogatott futballistájának kapcsolata. Ráadásul a fiatal párt az érzelmeken túl erősen összeköti a sport is, hiszen Lilu korábban sikeres műugró volt, édesapja pedig nem más, mint Kovalcsik Péter, az Alba Volán hajdani válogatott jégkorongkapusa.

Deák Bárdos "jó súlyban" van

Sport2002.01.24, 21:35

Deák Bárdos Mihálynak a jelek szerint nem okoz gondot, hogy birkózásban a nehézsúly határát 130 kg-ról 120-ra csökkentették. A Vasas Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes versenyzője gyakorlatilag már "belefogyott" az új súlycsoportba.

Auxerre-be szerződhet a Vasastól elcsapott légiós

Sport2002.01.21, 08:27

A javában zajló máltai labdarúgó-bajnokság valószínűleg nem sok magyar szurkolót hoz lázba, még akkor sem, ha a listavezető Birkirkara FC 3-0-re verte a Marsa FC-t. Érdekes hír viszont, hogy a Sliema Wanderers egyik játékosa, bizonyos Orosko Anonam iránt komoly csapatok érdeklődnek.

Sovány Vasas-győzelem a vízilabda KEK-ben

Sport2002.01.20, 15:24

A vártnál kisebb különbséggel, csak két góllal nyert a Vasas a vízilabda KEK negyeddöntőjének első mérkőzésén német riválisával szemben, így nem várhatja nyugodtan a február 2-ai visszavágót.

Sostarral készül a Fradi a Partizan ellen

Sport2002.01.18, 06:43

A negyeddöntőket játsszák a hét végén az európai férfivízilabda-kupákban. A magyar bajnok Domino-BHSE Óbecsére utazott, s szombat este a Becej ellen száll vízbe, míg a Fradinak Belgrádban a Partizan lesz ugyanakkor a LEN-kupabeli ellenfele. Itthon is két meccs lesz: szombat este a BVSC fogadja a LEN-kupában a Real Canoe Madridot, a KEK-ben pedig vasárnap délelőtt a Vasas a német Canstattot.

Dvérit és Waltnert is vinné a Vasas

Sport2002.01.17, 16:45

A honi szinten feltétlenül átlagon felüli képességűnek tekinthető futballisták szerződtetése egyelőre csak elvi síkon téma a Vasasnál, mindent az anyagiak döntenek el. Az bizonyos, hogy Juhár nyárig a Fáy utcában marad, könnyen lehet, hogy Szili sem igazol el.

Pénteken tárgyalják újra Reszeli Soós ügyét

Sport2002.01.16, 17:42

Pénteken délelőtt kerül sor Reszeli Soós Istvánnak, a soproniak volt trénerének fellebbviteli tárgyalására. Az előző ítélet alapján az edzőt márciusig eltiltották a kispadtól, a vád szerint ugyanis a szakember a Vasas elleni bajnokin meglökte a negyedik játékvezetőt.

Juhár Tamást egy orosz klub teszteli

Sport2002.01.14, 21:09

A korábbi tervekkel ellentétben - miszerint Juhár Tamásért a ZTE Telek Andrást, Radu Sabót és Udvari Tamást adta volna a Vasasnak - a Fáy utcában úgy döntöttek: most már semmiképpen sem adják el a válogatott védőt. Egészen pontosan Kiss László vezetőedző kardoskodott Juhár megtartása mellett, ettől függetlenül megeshet, hogy a piros-kékek saját nevelésű labdarúgója mégis továbbáll.

Nehézkes Vasas-siker a pólósoknál

Sport2002.01.12, 19:26

A Vasas a vártnál sokkal nehezebben nyert az OSC ellen a férfi vízilabda OB I tavaszi szezonjának nyitófordulójában.

Tóth Norbert egyelőre marad a Vasasban

Sport2002.01.09, 17:22

Thaiföldi szabadságáról hazatérvén néhány napja Tóth Norbert is bekapcsolódott a Vasas labdarúgóinak felkészülésébe, aminek Kiss László vezetőedző is örült, hiszen a tréner frontemberként számít tavasszal a szőke hajú játékosra. A válogatott balszélső elmondta: vannak ajánlatai, ám nyárig marad a Vasasban.

Pásztor Zsófia a Vasasban folytatja

Sport2002.01.08, 15:43

Féléves olaszországi profi élet után hazatér Pásztor Zsófia, a Herz-FTC egykori válogatott kézilabdázója. Az átlövő a Florgarden Sassari együtteséből a Vasashoz igazol. Pásztor a nyáron már két hétig együtt edzett az angyalföldi csapattal, ám egy jobb szerződés reményében távozott. Valószínűleg már megbánta.

Tököli: Vasas helyett Franciaország

Sport2002.01.07, 18:45

Sokan kétkedéssel fogadták a minap szárnyra kapott hírt, miszerint Tököli Attila, a Dunaferr gólkirályjelölt csatára az NB I sereghajtójához, a Vasashoz szerződne. A Dunaferr most év eleji "végkiárusításba" kezdett, már Rabóczki Balázst és Marek Penksát is eladták, s valószínű, Tököli végállomása Magyarország helyett - a labdarúgó menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály szerint - nagy valószínűséggel Franciaország lesz.

Kiss László lemaradt a továbbképzésről

Sport2002.01.07, 06:25

A rendezők sikeresnek minősítették a magyar NB I-es és NB I B-s labdarúgóedzők, valamint MLSZ-instruktorok részére Pécsett szervezett, vasárnap befejeződött háromnapos szakmai továbbképzést. Érdekes, hogy nem kapott meghívót a továbbképzésre Kiss László, a Vasas vezetőedzője, s nem is utazott el Pécsre.

Juhár a ZTE-nél, Telek, Udvari és Radu Sabo a Vasasnál

Sport2002.01.04, 16:13

Mivel a klubvezetők már megállapodtak, szinte biztosra vehető, hogy Juhár Tamás, a Vasas válogatott középhátvédje a ZTE-hez igazol. Az angyalföldiek saját nevelésű játékosáért cserébe a zalaiak Telek Andrást és a román csatárt, Radu Sabót adják, míg a tehetséges utánpótlás-válogatott védőért, Udvari Tamásért fizet a Vasas.

Telek András a Vasasba tart

Sport2002.01.03, 21:26

Sokan hitték, maga Telek András is - akit a Ferencvárosnál röviden csak Mancinak becéztek -, hogy ő bizony a zöld-fehérektől vonul vissza. Onnan, ahol elkezdte futballkarrierjét is. Aztán a Varga Zoltánnal való összezördülése után a válogatott középhátvéd nehezen talált magára, többek között játszott a szlovákiai Kassán, aztán Kínában is, majd hazatért, és tavaly a ZTE-hez szerződött.

A Vasasé a Szuperkupa, Biros az év játékosa

Sport2001.12.30, 19:42

A zsúfolt Komjádi uszodában másodszor rendezték meg a hazai vízilabdaélet két kiemelkedő csapatának, a bajnoknak és kupavédőnek egymás elleni csatáját - amelyen hosszabbításban a Vasas nyert. A Domino BHSE és a Vasas összecsapása előtt - ezúttal első alkalommal választva a ceremóniára ezt a módszert - kihirdették az év játékosait.

Pilu a Vasasnál maradhat

Sport2001.12.28, 18:42

Bár a karácsonyi ünnepek előtt a Vasasnál elköszöntek a két egykori tatabányai menőtől, Kiprich Józseftől, aki pályaedzőként segítette idén a piros-kékeket, valamint Vincze Istvántól, aki viszont még aktív játékosként szerződött Angyalföldre, utóbbi lehet, hogy mégis marad a Fáy utcában. Rövid beszélgetésünkből legalábbis ez derült ki.

A Vasas nyerte az alapszakasz zárómeccsét férfi vízilabdában

Sport2001.12.16, 15:28

A férfivízilabda-ob I alapszakasza a Vasas-Szeged (11-4) mérkőzéssel lezárult, az esélyesek jutottak a második fordulóba. Az első helyen a Domino, a másodikon a Vasas, míg a harmadikon a BVSC végzett. 

Kiss László: A kemény munka a bennmaradás záloga

Sport2001.12.13, 18:21

Csütörtökön már munkába is állt Kiss László, a Vasas új vezetőedzője. Mivel azonban a labdarúgók nagy része szabadságon van, a tréner csak néhány játékossal és az angyalföldi vezetőkkel találkozott a Fáy utcában. Mint elmondta, bízik a Vasas bennmaradásában, ám ehhez szerinte néhány játékost igazolni kell a Fáy utcába.

Komjáti sportigazgató, Kiss László edző a Vasasnál

Sport2001.12.13, 14:25

A Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. vezetősége szerdán úgy döntött, hogy Komjáti András helyett Kiss Lászlót bízza meg a vezetőedzői feladatok ellátásával. Komjáti sportigazgatóként dolgozik tovább a klubnál, Kiss szerződése a bajnokság végéig érvényes.

A Vasas legyőzte az Újpestet férfi vízilabdában

Sport2001.12.12, 14:19

A férfivízilabda-bajnokság vasárnapi rangadóján a Vasas legyőzte az Újpest együttesét.

Csúszik Kiss László vezetőedzői kinevezése a Vasasnál

Sport2001.12.11, 17:24

Eredetileg már a keddi napon szerették volna kinevezni Kiss Lászlót a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára.

Glázert nem foglalkoztatja az Újpest érdeklődése

Sport2001.12.06, 21:20

Bár a zárófordulóban 4-0-ra kikapott Dunaújvárosban a Kispest, a klubon belül nincs elkeseredés, sőt, már a jövőt tervezik a vezetők. A tabellán hetedik helyen álló piros-feketék ugyanis komoly hullámvölgyből kecmeregtek ki az ősz folyamás, s amennyiben a Vasas és a Győr elleni mérkőzésüket nem veszítik el, már most vastagon az első hatban tanyázna a XIX. kerületi gárda.

Elégedett angyalföldi pólósok

Sport2001.12.02, 15:32

A férfivízilabda-bajnokság 10. fordulójában papírforma-eredmények születtek, biztosan nyert idegenben is a Vasas, a Domino és a BVSC, hazai vizeken a Ferencváros és a Szentes.

Felemás sorsolás a vízilabdakupákban

Sport2001.12.01, 17:20

A Domino BHSE-nek nem volt szerencséje: a címvédő Jug Dubrovnikkal, a Dinamo Moszkvával és a VK Becejjel "hozta össze" a vízilabda Bajnokok Ligájának szombati, budapesti sorsolása. A Vasas (KEK), a BVSC és az FTC (LEN-kupa) viszonylag könnyebb ellenfelet kapott a január-februári negyeddöntőben.

A Vasast sem verte a Debrecen

Sport2001.12.01, 22:11

Továbbra is gyengélkedik a Loki, a Borsodi Liga 21. fordulójában a sereghajtó Vasast sem tudta lebirkózni, hazai pályán. És már kilenc döntetlennél jár, ennek megfelelően alaposan leszakadt az élmezőnytől.

Szombaton sorsolnak a vízilabdakupákban

Sport2001.11.30, 12:08

Az európai vízilabdakupák folytatásának szombaton, Budapesten sorra kerülő sorsolását kilenc ország 24 csapata (köztük négy magyar) várja. A Bajnokok Ligájában a Domino BHSE (a sorsolás házigazdája), a KEK-ben a Vasas, a LEN Kupában a BVSC és a Ferencváros érdekelt.

Reszeli márciusban újrakezdi?

Sport2001.11.30, 14:25

Triviálisan fogalmazva az a kérdés, hogy: lökte vagy tolta? Mármint Reszeli Soós István, a Sopron futballcsapatának a felfüggesztett edzője a negyedik játékvezetőt meglökte, netán csak arrébb tolta, hogy "jobban láthassa" a Vasas elleni hazai bajnokit. A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága szerint lökte, s ezért a testület március 4-ig eltiltotta a trénert, aki mellett még sohasem állt ki olyan erővel a szakma, mint most. A harminckilenc éves Reszeli Soós Istvánnal szigorúan magánemberként beszélgettünk a Novotel szálló kávézójában

Nyáron válogatottakkal erősít a Vasas nőikézilabda-csapata

Sport2001.11.28, 22:20

Évadzáró bulit rendezett a Vasas Sport Club és a Vasas Kézilabda Kft., amelyen az angyalföldi női együttes új szponzori szerződést kötött. Emellett kiderült, hogy az egykori világhírű csapat nyártól ismét régi fényében szeretne tündökölni, ennek érdekében komoly erősítéseket tervez.

Glázer: A Kispest helye a középmezőnyben van 

Sport2001.11.26, 15:35

A Ferencváros elleni Üllői úti siker után a Kispest együttesénél reményteli volt a hangulat, ám a következő két körben a piros-fekete alakulat kikapott odahaza a sereghajtó Vasastól, majd az utolsó előtti Győrtől is idegenben. Ekkor hiába mondták a kispesti labdarúgók, hogy nem becsülték le ellenfeleiket, Glázer Róbert vezetőedző meghúzta a "gyeplőt", s az utolsó hat fordulóra tíz pontot irányzott elő a játékosokkal egyeztetve.

Gyengén játszva is sikeres a Fradi

Sport2001.11.25, 20:41

A zsinórban megszerzett három győzelem ellenére nincs az a Fradi-drukker, aki ki merné jelenteni, hogy jól játszanak kedvenceik. Viszont az elmúlt hetek kudarcsorozatával ellentétben, legalább nyer a Ferencváros, a produkció azonban enyhén szólva is - szürke. Igaz, mit szóljanak akkor a Vasas hívei, akik az Üllői úton ismét egy sima, 2-0-ás vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

Kásásék simán verték Birosékat

Sport2001.11.25, 19:27

Nem sikerült a bravúr a Domino BHSE-nek: a lényegesen nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező Posillipo Napoli simán nyerte a vízilabda Bajnokok Ligája budapesti csoportjának rangadóját. Győzött viszont a Vasas a KEK-ben, a magyar kupagyőztes a nagy hírű Mladost Zagrebet verte idegenben. Az FTC és a BVSC csoportgyőztes lett a LEN-kupában, s így mind a négy, európai kupában érdekelt magyar csapat továbbjutott. 

Nyomul a Fradi 

Sport2001.11.24, 20:34

A rengeteg hibával játszó Ferencváros különösebb nehézségek nélkül győzte le a nála is gyengébb teljesítményt nyújtó Vasast.

Már a rajtnál a célt nézzük

Sport2001.11.23, 09:35

Négy magyar csapat kezdi meg ma szereplését az európai férfivízilabda-kupák legjobb tizenhat együttese között, és az előjelek idén kedvezőbbek, mint a 90-es évtized közepe óta bármikor. Olimpiai bajnokaink hazaszerződése és az itthoni erők koncentrálódása miatt ugyanis komoly rá az esély, hogy a két legrangosabb kupában, a Bajnokok Ligájában és a KEK-ben magyar győzelem szülessen a Domino BHSE, illetve a Vasas révén.

Pólósiker a KEK-ben és a LEN-kupában 

Sport2001.11.23, 22:36

A LEN -kupa németországi selejtezősorozatának első összecsapását simán nyerte az FTC vízilabdacsapata horvát ellenfelével szemben. Nyert a Vasas is, az angyalföldiek a várakozásnak megfelelően edzőmeccs jellegű bemutatót tartottak a házigazdák ellen a belgiumi KEK-selejtezőcsoport nyitó találkozóján.

Reszeli edzést tarthat, de nem nyilatkozhat

Sport2001.11.22, 19:20

Klement Tibor, a Matáv Compaq Sopron klubelnöke bár kért, nem kapott semmilyen  szabályértelmezést a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának a Reszeli Soós Istvánra kirótt büntetéséről (a szakvezetőt első fokon 2002. március 4-ig eltiltották a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ugyanis a Vasas elleni, november 3-i bajnokin meglökte a tartalék játékvezetőt).

A Vasasra feni a fogát a Mladost vízilabdában

Sport2001.11.21, 17:07

A Vasast tartja a legnehezebb ellenfélnek Bruno Silic, a Mladost Zagreb edzője a vízilabda KEK pénteken kezdődő csoportmérkőzései során.

Már megint nyert a Vasas

Sport2001.11.21, 20:05

Vasas-Haladás meccsel folytatódott a Borsodi Liga 19. fordulója. Alacsony színvonalú találkozón a több helyzetet kidolgozó, sereghajtó hazai együttes megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Reszelit márciusig eltiltották

Sport2001.11.20, 18:17

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága 2002. március 4-ig eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől Reszeli Soós Istvánt, a Sopron vezetőedzőjét, akit a Vasas elleni, november 3-i bajnokin a bíró felküldött a lelátóra, mert meglökte a tartalék játékvezetőt.

Szerdán indulnak Kijevbe a kézis-lányok

Sport2001.11.20, 19:53

A hét egyetlen Magyarországon töltött edzésnapját a Vasas Fáy utcai csarnokában használta ki a világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. A csapat a múlt hét végi Nemzetek-kupáját követően vasárnap érkezett haza, hétfőn szabadnapot kaptak Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal, ám kedden már ismét két edzés szerepelt a programban.

Újvárosi gólzápor a Vasasra

Sport2001.11.17, 17:03

Meglepte a hazaiakat a Vasas, és bár a Dunaferr ledolgozta hátrányát, az első játékrészben a vendégek veszélyeztettek többet. Fordulás után sokkal aktívabb lett a dunaújvárosi csapat, helyzetek sorát dolgozta ki és végül 4-1-re nyert.

A Vasas célja a bentmaradás

Sport2001.11.14, 13:41

Rácz Gábor, a Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. új többségi tulajdonosának, a Dach Holding építőipari cégnek az elnöke bemutatkozó sajtótájékoztatóján kijelentette: a játékosokkal korábban rossz szerződéseket kötöttek, mert fizetésük 75 százalékát teljesítménytől függetlenül megkapják.

Tóth Norbert feljelenti a Vasast

Sport2001.11.14, 18:47

Lehet, hogy nem az új tulajdonosok miatt, de tény, kemény szankciókat hozott a Vasas vezetősége néhány játékossal szemben. Szili Attila mellett Tóth Norbert például 800 ezer forintos büntetést kapott. Az indoklás szerint gyenge teljesítmény miatt.

A Vasas nyerte a pólórangadót

Sport2001.11.11, 22:00

A bajnoki címre is esélyes Vasas a vártnál lényegesen nagyobb küzdelemben nyert egy góllal az FTC ellen a vízilabda ob I vasárnapi rangadóján.

Könnyed Videoton-siker a Fáy utcában

Sport2001.11.10, 19:55

A Borsodi Liga 17. fordulójában sima győzelmet aratott a jó formát mutató Videoton a sereghajtó Vasas otthonában. A gólt megelőzően elfogyott a Vasas szurkolók türelme, és a Fáy utcai díszpáholy előtt kisebb tüntetés zajlott le, a feldühödött piros-kék hívek Gyalog András ügyvezető elnök távozását követelték. Valóságos lincshangulat alakult ki, és csak a biztonsági emberek sorfala gátolta meg, hogy a feldühödött tömeg ne jusson be a dísztribünre, ahol egyébként a klubvezető nem is volt jelen.

Reszeli Soós kiéhezve a sikerre

Sport2001.11.05, 17:42

Elég nehéz periódust hagyott maga mögött a Matáv Compaq Sopron labdarúgócspata. A Reszeli Soós István vezette legénység a legutóbbi hat fordulóban mindössze két pontot szerzett és a 6. helyről visszaesett, állt már a 10. helyen is a jelenleg 9. távközlési együttes. A Vasas elleni összecsapás kapcsán először az utóbbi hetek gyenge mérlegének a hátteréről faggattuk a szakvezetőt

Könnyedén verte a Domino a Vasast

Sport2001.11.04, 13:05

Felrúgva a háromesélyes mérkőzést ígérő papírformát, a vártnál jóval biztosabb győzelmet aratott a Domino BHSE a Vasas ellen a vízilabda OB I. vasárnapi rangadóján.

Két góllal verte a Békéscsaba az Esztergomot

Sport2001.11.04, 20:39

A nőikézilabda-NB I-ben a Ferencváros fölényesen nyert a Vasas otthonában és jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán. Az eddigi éllovas Dunaferr öt góllal verte a Cornexit, a Békéscsaba pedig kettővel az Esztergomot.

"Szezonnyitó" pólórangadó

Sport2001.11.03, 16:30

Az első bajnoki fordulókat tekinthette akár bemelegítésnek is a honi vízilabda két sztárcsapata: a Domino-BHSE és a Vasas számára az egymás elleni első rangadóval gyakorlatilag vasárnap kezdődik az őszi idény.