Budapesti Vasas SC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- vízilabda
- Honvéd
- kosárlabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egervári Sándor Debrecenbe tart
Noha még javában tart az NB I-es és a másodosztályú bajnokság is, ám ahogy az lenni szokott, a kulisszák mögött már megkezdődtek a tárgyalások a kiszemelt edzőkkel és játékosokkal. Érdekes például, hogy a Vasas kispadja milyen kapós a trénerek körében, hiszen arra két korábbi szövetségi kapitány és a jelenlegi bajnokcsapat trénere is esélyes, igaz, Debrecenben nyílt titok, hogy szívesen látnák a kispadon Egervári Sándort, aki több egykori játékosát is vinné magával a cívisvárosba.
A BSE nyerte a nőiröplabda-bajnokságot
A BSE nyerte a nőiröplabda Extraligát, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Vasas együttesét. A kupagyőztes Nyíregyháza hazai pályán győzött a Kecskemét ellen a harmadik helyért folytatott párharc harmadik találkozóján.
Ismét a Honvéd vezet a pólódöntőben
A pénteki újrajátszott mérkőzés után ismét vízbe szállt a Vasas és a Domino, s a párharc harmadik állomásán piros-fehér siker született: Kovács István csapata 6-5-re nyert Kásás Zoltán legénysége ellen, s így összesítésben 2-1-re vezet.
A Vasas nyerte az újrajátszott pólómeccset
A Vasas diadalmaskodott a férfi vízilabda bajnoki döntő rájátszásának második, megismételt mérkőzésén, 12-8-ra verve a címvédő Honvédot.
Egyenlített a Vasas a pólóbajnoki döntőben
Egyenlített a Vasas a férfi vízilabda bajnokság rájátszásos döntőjében, miután a szerda esti második összecsapást 8-7-re nyerte a címvédő és ezúttal pályaválasztó Honvéd ellen a margitszigeti Hajós uszodában.
A Honvéd győzött a pólódöntő első meccsén
A címvédő Domino-BHSE győzelmét hozta a férfivízilabda-bajnokság rájátszásos döntőjének vasárnap esti első összecsapása: Kovács István gárdája egy góllal nyert a Vasas ellen.
A Domino jutott az Euroliga négyes döntőjébe
A Honvéd került a férfivízilabda-Euroliga május végi négyes döntőjébe, miután a szerda esti visszavágón döntetlenre végzett a Vasassal, így megőrizte az első összecsapáson szerzett egygólos előnyét.
A Final Four a tét a Vasas-Honvéd derbin
Szerda este18 órakor száll vízbe egymás ellen a két legjobb magyar férfivízilabda-gárda, a Honvéd és a Vasas annak eldöntéséért, hogy melyikük játszhat tovább az Euroligában s lehet ott a május végi négycsapatos Final Fourban.
A BVSC a bronzérmes a férfi pólósoknál
Kettős győzelemmel a BVSC lett a férfivízilabda ob I harmadik helyezettje és indulhat a Honvéd, valamint a Vasas mellett a következő idényben az Euroligában, miután 8-6-ra nyert a Ferencváros ellen a bajnoki rájátszás bronzmeccsének pénteki visszavágóján a Népligetben.
Fradi-Honvéd döntő lesz a Magyar Kupában
A címvédő Ferencváros és a másodosztály listavezetője, a Budapest Honvéd jutott be a Magyar Kupa fináléjába. A zöld-fehérek a Gera-Tököli duónak köszönhetően verték 2-1-re a Vasast, míg a Honvéd Drobnjak duplájával fordított a ZTE ellen.
Egygólos Honvéd-előny a magyar Euroliga-párharcban
Az ugyanebben a szereposztásban május elejétől zajló bajnoki finálé előtt "nemzetközi vizeken", az Euroliga negyeddöntőjében mérte össze erejét a két legjobb magyar férfi pólós alakulat, s némi meglepetésre a Komjádi uszodában kedd este a Honvéd szerzett egygólos előnyt a vendéglátó Vasassal szemben az április 28-ai Kőér utcai visszavágóra.
Minden pólófronton Vasas-Honvéd párharc
Legkevesebb öt alkalommal, de lehet, hogy hétszer is vízbe száll egymás ellen a következő hetekben a Vasas és a Honvéd vízilabdacsapata: a nemzetközileg is felettébb magasan jegyzett magyar együttesek előbb a kontinentális csúcssorozat, az Euroliga negyeddöntőjében ütköznek meg, majd a hazai bajnoki rájátszás fináléjában találkoznak több ízben is.
MK-meglepetésre készül a Vasas a Fradi ellen
Szerdán az Illovszky-stadionban Vasas-Ferencváros elődöntőre kerül sor a Magyar Kupa elődöntőjében, amelyre hatezer nézőt várnak a szervezők. A hazaiak meglepetésre készülnek, s döntőbe szeretnének jutni. A másik ágon a szintén másodosztályú Honvéd a Zalaegerszeget fogadja a Bozsik-stadionban.
A Vasas is döntős a pólóbajnokságban
A Honvéd mellett a várakozásnak megfelelően a Vasas a másik döntős résztvevője a férfi vízilabda ob I rájátszásának, miután a piros-kék együttes 11-3-ra verte elődöntős riválisát, a Ferencvárost szombat este a Népligetben.
Kásásék legyőzték a Fradit a pólórájátszásban
A férfivízilabda ob I rájátszásának csütörtökön kezdődött második elődöntős párharcában a Vasas győzelemmel indított: az alapszakasz-győztes piros-kék gárda 9-7-re verte a Ferencvárost a Komjádi-uszodában. Végig vezetve győzött a női LEN-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Hungerit-Szentesi VK a görög Olimpiakosz Pireusz ellen, Hódmezővásárhelyen.
Kezdődik a rájátszás a férfi pólósoknál
A férfivízilabda-bajnokság élvonalának rájátszása szerdán kezdődik az első elődöntős párharccal a Honvéd és a BVSC között (Kőér utca, 19.30), a másik ágon pedig csütörtökön mérkőzik meg először a Vasas a Ferencvárossal (Komjádi uszoda, 18.30). A győztesek kerülnek be a playoff döntőjébe, amelyet május 2-től rendeznek meg.
A Vasas nyerte a vízilabda-alapszakaszt
A Vasas százszázalékos teljesítménnyel nyerte az ob I-es férfivízilabda-bajnokság alapszakaszát, miután a téli-tavaszi idény utolsó, 22. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén ha a vártnál nehezebben is, de 7-6-ra legyőzte a negyedik helyezett Ferencvárost a Komjádi-uszodában.
Idegenben nyertek a pólós élcsapatok
A férfivízilabda-bajnokság szerdai fordulójában nem született meglepetés, a legjobbak (Vasas, Domino, BVSC) egyaránt idegenben diadalmaskodtak magabiztosan.
Két pólócsapatunk menetel az Euroligában
Egyedül a BVSC-Brendon férfivízilabda-csapata nem tudta kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást az Euroligában, miután otthon 98-ra kikapott a Primorac Kotortól. Továbblépett viszont a Domino-BHSE és a Vasas, előbbi a Jug Dubrovnikot, utóbb a Barcelonatát verte. Ami balszerencse: a negyeddöntőben éppen egymás ellen kell vízbe szállniuk.
Négy góllal nyert a Vasas a pólóderbin
A férfivízilabda-bajnokság szombati rangadóján a Szőnyi úton az alapszakasz legjobbja, a Vasas megőrizte százszázalékos mérlegét és simán, négy góllal verte a 3. helyen álló BVSC-t.
Vasas-FTC, Honvéd-ZTE párharcok a kupában
Népünnepélyt jelentett a Ferencváros kupafellépése Bodajkon, hiszen a móri árokban elterülő Fejér megyei község ugyan valamivel több, mint négyezer lakost számlál, a meccsen 2500, köztük félezer ferencvárosi szurkoló volt jelen. A Fradi ugyan alaposan megküzdött a továbbjutásért, ám összességében megérdemelten került az elődöntőbe, az Üllői úton azonban mégsem felhőtlen az öröm, mivel Gyepes Gábor megsérült, és újabb háromhetes pihenőre kényszerül. A döntőbe jutásért a zöld-fehérek a Vasassal játszanak, míg a másik ágon Honvéd-ZTE találkozóra kerül sor.
MK-elődöntős a Honvéd, az FTC, a ZTE és a Vasas
Az NB I/B és az NB I listavezetője, azaz a Budapest Honvéd és a Ferencváros bejutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe, miután előbbi legyőzte a negyedosztályú Tuzsért, utóbbi pedig szintén idegenben a másodosztályú Bodajkot múlta felül. A Zalaegerszeg Sebők találatával a Videotont múlta felül. A nap meglepetését a másodosztályú Vasas szolgáltatta, miután teljesen megérdemelten legyőzte a Matáv-Sopront.
Háromgólos BVSC-diadal a vízilabda Euroligában
A Vasas pireuszi győzelme és a Honvéd volgográdi döntetlenje után a férfivízilabda Euroliga harmadik magyar résztvevője, a BVSC vasárnap 11-8-ra diadalmaskodott a francia Olympic Nice ellen a Szőnyi úton.
A Vasas negyeddöntős, a Domino még továbbjuthat az Euroligában
A férfivízilabda Euroliga B betűjelű négyesében szereplő Vasas 8-4-re nyert az Olimpiakosz Pireusz otthonában, s ezzel az utolsó kör eredményeitől függetlenül bejutott a legjobb nyolc együttes közé. A D csoportos Domino-BHSE Volgográdban 4-4-re végzett orosz ellenfelével, így az utolsó fordulóban kell kiharcolnia a továbbjutást.
Sorsdöntő kupaforduló előtt pólócsapataink
A férfivízilabda-Euroligában ezen a hétvégén az utolsó előtti fordulóhoz érkeznek a legjobb 16 között érdekelt, négy csoportban játszó gárdák, köztük a három magyar együttes. A körmérkőzéses sorozatban a Vasas és a Honvéd ezúttal külföldön szerepel, egyedül a BVSC száll vízbe hazai medencében.
Europólós meccsdömping a hét végén
Négy magyar férfivízilabda-csapatunk is a nemzetközi kupák keretében száll vízbe a hét végén. A Honvédnak, s a Vasasnak itthon, a BVSC-nek idegenben az Euroliga csoportmérkőzéseinek 4. fordulója kínál nehéz feladatot, a Ferencvárosra pedig - háromgólos hátrányból - vár kemény itthoni lecke a LEN-kupa negyeddöntős visszavágóján.
Partizant vertek a Vasas pólósai
A Vasas 9-7-re legyőzte a Partizan Beogradot a férfivízilabda-Euroligában, a csoportmérkőzések 4. fordulójában, s ezzel megerősítette második helyét a B betűjelű négyesben. A LEN-kupában a Ferencváros legyőzte ugyan a görög Vuliagmenit, ennek ellenére búcsúzott a nemzetközi porondtól.
Idegenben is legyőzte a Dominót a Vasas
Az alapszakasz megnyerése szempontjából alighanem döntő fontosságú győzelmet aratott a férfivízilabda Ob I szombati rangadóján a Vasas, amely a Kőér utcában, vendégként gyűrte le két góllal a Honvédot, s ezzel négy pontra növelte előnyét a tabellán. A BVSC-uszodában összeverekedett a Szolnoki VSC vezetőedzője és egyik játékosa.
Nagy BL-csatát nyertek a Domino pólósai
A Vasas hazai és a BVSC idegenbeli döntetlenje után vasárnap a férfivízilabda-Euroliga harmadik magyar résztvevője, a Honvéd - hivatalosan Domino-BHSE - győzelemmel zárta a csoportküzdelmek harmadik körét. A LEN-kupa negyeddöntőjének első összecsapásán 8-5-re kapott ki a Ferencváros a görög Vuliagmeni otthonában.
Csak pénzbüntetést kaptak a Hypo bunyósai
Mindössze pénzbüntetést kapott a Hypo Niederösterreich nőikézilabda-csapatának vezetőedzője, Martin Matuschkowitz és az együttes játékosa, Simona Spiridon, miután a Magyar Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága megvizsgálta a Vasas elleni mérkőzést követő botrányt.
Újvárosi siker a nőipóló-Magyar Kupában
A közelmúltban átadott új hódmezővásárhelyi fedett sportuszodában telt ház előtt rendezték meg a nőivízilabda-Magyar Kupa döntőjét, s csakúgy, mint az elmúlt évben, a trófea ismét a Dunaújvárosi Főiskola birtokába került, miután simán legyőzte a Vasast.
Csábi Józsefnek hiányzik a futball
Biztató edzői bemutatkozása után kissé eltűnt a sportágból Csábi József. A Honvéd hajdani válogatott labdarúgója Szolnokon, a REAC-nál, majd a Vasasnál kóstolt bele a tréneri szakmába, s bár ezt követően hívták Kispestre, nem vágyott statisztaszerepre, így visszamondta az ajánlatot, azóta pedig, a civil szférában helyezkedett el. Csábi azonban továbbra is hisz abban, hogy lesz ő még edző az élvonalban, jóllehet, ez ügyben semmiképpen sem akar majd tolakodni.
Kásásék is a Sportcsillagok Falán
Két vízilabdás, a Vasas vezetőedzője, Kásás Zoltán és fia, a válogatottat is erősítő Kásás Tamás kézlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Falának gyűjteménye, amelyben a honi sportnagyságok közül ilyen formában eddig 123-an kaptak helyet.
A Sopron is ott lesz a debreceni teremdöntőben
Miután az utolsó fordulóban előbb a Budapest Honvéd fölényesen legyőzte a Budapesti Vasast, majd a Matáv-Sopron könnyedén nyert a Lombard FC Haladás ellen, a soproni együttes jutott a teremlabdarúgó-bajnokság debreceni fináléjába. A torna gólkirálya Tóth Mihály lett, öt találattal.
Pál Zoltán jól van és edzősködne
Régóta keveset hallani Pál Zoltánról, a Vasas hajdani tehetséges balszélsőjéről, aki a sportág híveinek nagy bánatára szívpanaszai miatt volt kénytelen abbahagyni a labdarúgást. Az egykori futballista Dabasról eljött, s nagy álma, hogy az élvonalban edzősködjön.
A Vasas az őszi pólóbajnok
A Vasas az őszi első a férfi vízilabda ob I-ben, miután a 11., idei utolsó fordulóban szombaton öt góllal legyőzte a Ferencvárost a Komjádi uszodában.
Vasas-KO a BVSC ellen
A férfivízilabda-ob I 9. fordulójának szombat esti rangadóján a Vasas fölényes biztonsággal intézte el a BVSC-t.
Felemás magyar hétvége a póló-Euroligában
A Domino-BHSE kikapott, a Vasas győzött idegenben a vízilabda-Euroliga második fordulójában. A LEN-kupában az FTC szegedi sikerrel jutott a legjobb nyolc közé.
Domino-gólfesztivál Szolnokon
Gólzáporos győzelmet aratott a Domino-BHSE együttese a Szolnok ellen a férfivízilabda-bajnokság szombati játéknapján. A másik nagy bajnokesélyes, a Vasas ugyancsak magabiztosan nyert az OSC vendégeként.
Magabiztos Domino-siker a pólóbajnokságban
A címvédő Domino-BHSE 18-5-re győzött a Szent István Egyetem vendégeként a vízilabda-bajnokság szombati játéknapján. Az Eger hazai pályán vesztett pontot a Szentessel szemben, míg a Vasas minden negyedben három gólt szerezve verte a Ceglédet.
A Vasas nyerte a pólórangadót
A férfivízilabda-bajnokság vasárnapi rangadóján a Vasas legyőzte a címvédő Honvédot a Komjádi uszodában.
Pintér Attila nem félt az MTK-tól
Remekül szerepel a bajnokságban, és a Magyar Kupában is versenyben van még a Matáv-Sopron, amely utóbbi sorozatban a Vasassal mérkőzik a legjobb négy közé jutásért. Az Arany Ászok Ligában pedig vasárnap a bajnok MTK-t győzte le Pintér Attila együttese, azaz mostanság csupa mosolyt látni a soproni futballszurkolók arcán, s a tréner sem fukarkodott a dicsérő szavakkal csapatát illetően.
Nehéz ellenfelek a pólókupákban
Az elsőszámú európai férfivízilabda-kupában, az Euroligában egyértelműen a bajnok Domino-BHSE került a legnehezebb négyesbe. Nem sokkal könnyebb kvartett tagja a Vasas, míg a lehetőségekhez képest a legkönnyebb csoportba a BVSC-t sorsolták. a LEN-kupa nyolcaddöntőjében összekerült a Ferencváros és a Szeged.
Görög dráma a váci kézikupa-meccsen
Az első mérkőzésen aratott 38-27-es diadal után a szintén Magyarországon rendezett visszavágót is megnyerte a Vác nőikézilabda-csapata. Vura József tanítványai a KEK-találkozón 33-21-re győztek a görög Triamvosz Ormi Patrasz ellen, s kettős győzelemmel jutottak a legjobb 16 közé. A magyar bajnokság egyetlen keddi összecsapásán a Hypo csupán egy góllal verte a Vasast.
Második helyen lépett tovább a BVSC pólócsapata
A csoportelsőségről határozó összecsapást az összeszedettebb játékot nyújtó, gondolkodásban és helyzetkihasználásban is jobb orosz Volgograd nyerte a vendéglátó BVSC ellen a férfivízilabda-Euroliga budapesti selejtezőjében. Hosszabbításos győzelmet aratott a Vasas a belgrádi csoportban, így csoportelsőként került a 16 közé.
Továbbjutott a Vasas az Euroligában
Kétgólos győzelmet aratott a Vasas vízilabdacsapata a görög Vuliagmeni ellen a belgrádi selejtezőben, s ezzel a legjobb 16 csapat közé jutott az Euroligában.
Huszonkét magyar gól az Euroligában
A férfivízilabda-Euroligában pénteken a BVSC és a Vasas is tizenegy gólt dobva diadalmaskodott a lengyel Lódz, illetve a szlovén Triglav Kranj ellen. Kásásék hálója ráadásul érintetlen maradt.
Aranygóllal nyert a Vasas az Euroligában
Steinmetz Ádám aranygóljával 12-11-re győzött a Vasas-Plaket-Euroleasing a spanyol Barcelona ellen a vízilabda Euroliga-selejtező belgrádi csoportjában. A Szőnyi úton a házigazda BVSC-Brendon négy góllal, 9-5-re verte román riválisát.
A BVSC és a Vasas is győzött az Euroligában
Az Euroliga budapesti selejtezőcsoportjában a BVSC-Brendon a szerdai nyitófordulóban három góllal, 9-6-ra verte a francia Strasbourg együttesét a Szőnyi úton. Belgrádban a Vasas kiütéses győzelmet aratott a holland Amersfoort ellen.
Bozsik Péter a Haladás új szakvezetője
A nyugat.hu információi szerint Bíró Péter klubtulajdonos hétfőn délután megegyezett Bozsik Péterrel, így a korábban a Vasasnál és a ZTE-nél dolgozó szakember lett a Lombard FC Haladás szakmai igazgatója.