Budapesti Vasas SC

címke rss

Gyánó Portugáliába szerződött

Archívum2006.08.08, 11:20

Gyánó Szabolcs a Vasasból három évre a portugál élvonalban szereplő Academica Coimbra labdarúgócsapatához szerződött - adta hírül az angyalföldi együttes honlapja.

Hibátlan a Diósgyőr, gödörben a Fehérvár

Archívum2007.05.09, 10:31

A Borsodi Liga 2. fordulójának szombati mérkőzésein három helyszínen is megosztoztak a csapatok a pontokon, csak a Diósgyőr és a Sopron tudott győzni, előbbi az Újpest után a REAC-ot is megverte, és ezzel még hibátlan, utóbbi 80 perc emberhátrány ellenére gyűrte le a Fehérvárt, Horváth András 93. percben szerzett góljával. Az újonc Vác a hajrában lőtt két találattal egyenlített a Vasas otthonában, a Kaposvár kétszer is egalizált a Honvéd ellen, míg a Tatabánya szintén vert helyzetből mentett pontot Pécsett.

Tíz emberrel nyert a Vasas, négyet lőtt az MTK

Archívum2006.07.29, 23:16

Győzelemmel kezdte a Borsodi Ligát a bajnok Debrecen, amely a Rabotnicki elleni BL-visszavágóra készülve erősen átalakított gárdával 2-1-re verte a büntetőt hibázó Pécset. A Győr kispadján sikeresen mutatkozott be Pajkos János, a kisalföldiek a Honvéd ellen tartották otthon a pontokat. Az FTC kizárása miatt az élvonalba visszakerült Vasas majdnem egy órán át emberhátrányban játszott a Kaposvár otthonában, ennek ellenére 1-0-s győzelmet aratott, míg az MTK a triplázó Hrepka vezérletével 4-0-ra kiütötte a REAC-ot.

Lipcsei: Mindenki mehet, amerre lát

Archívum2006.07.26, 19:49

A Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársai szerda délben faxon és futár útján is elküldték a hivatalos értesítéseket a fellebbviteli licencadó testület kedd esti döntését követően. A címzettek: a Vasas, a Ferencváros és a Vác. Délután kiderült, hogy az angyalföldiek vállalják az indulást az élvonalban.

Újabb baki kuszálhatja a licencügy szálait

Archívum2006.07.20, 20:40

Mészöly Kálmán a Sport1 televízió Zuhanyhíradó című műsorában csütörtök este elmondta, hogy tagja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottságának. Az egykori szövetségi kapitány elfogulatlansága azonban megkérdőjelezhető, hiszen fia, Mészöly Géza a Vasas szakvezetője.

Deák Bárdos feltöltődött

Archívum2006.07.04, 14:36

Kilenc év folyamatos versenyzés után az ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Deák Bárdos Mihály az év elején lazábbra vette a munkát, pihenőt kért és kapott kötöttfogású birkózó-válogatottunk szövetségi kapitányától, Komáromi Tibortól. A Vasas nehézsúlyú klasszisa a moszkvai Eb-n sem indult, a vb-felkészülésbe azonban már feltöltődve vetette bele magát.

Mészöly Géza lett a Vasas trénere

Archívum2006.06.24, 15:35

A távozó Pintér Attila helyett Mészöly Géza, az Újpest korábbi szakvezetője lett a másodosztályú Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub korábbi játékosa kétéves szerződést kötött.

Nem járt sikerrel a Vasas küldöttsége az MLSZ-ben

Archívum2006.06.16, 11:35

Nem tudtak meggyőződni a Borsodi Liga élvonalából kiesett Vasas vezetői péntek délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) arról, hogy valamennyi élvonalbeli klub visszafizette-e június 15-én éjfélig a reorganizációs hitelt, ami feltétele a nevezésnek a következő szezonra. Markovits Lászlóék azt a választ kapták, hogy Kisteleki István elnök tárgyal, s időpont-egyeztetés után tudják fogadni őket.

Élvonalbeli csapatok papírjaira kíváncsi a Vasas

Archívum2006.06.15, 21:17

A Borsodi Liga élvonalából kiesett Vasas vezetői pénteken 10 órakor a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) kívánnak meggyőződni arról, hogy valamennyi élvonalbeli klub visszafizette a június 15-én éjfélig a reorganizációs hitelt, ez ugyanis a feltétele a nevezésnek a következő szezonra. ó

Tanácsadó testület segítené a Vasast

Archívum2006.06.12, 16:07

Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke bejelentette: az elmúlt napok tárgyalásainak eredményeként - a szurkolói ankéton tett ígéretének megfelelően - létrejött az a tanácsadó testület, amely a jövőben a Vasas Futball Kft. vezetésének munkáját fogja segíteni.

Megvédte futballbajnoki címét a Loki

Archívum2006.06.06, 20:25

A címvédő Debrecen hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a már kiesett Pápa felett, így története során másodszor lett bajnok, mivel az utolsó forduló előtt listavezető Újpest 3-1-re kikapott a Puskás Ferenc-stadionban a Fehérvártól.

Markovits László maradt a Vasas elnöke

Archívum2006.05.30, 19:31

Markovits László maradt a Vasas Sport Club ügyvezető elnöke. A sportvezetőt öt évre erősítette meg tisztében a piros-kékek közgyűlése a keddi fórumon, ahol díjazták a klub legeredményesebb képviselőit.

Nem lesz bajnok a Fehérvár, kiesett a Vasas

Archívum2006.05.28, 13:42

A Fehérvár döntetlent játszott otthon a Sopronnal a labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában, így Csertői Aurél csapata már nem szerezheti meg a bajnoki címet. A Vasas kikapott Kaposváron, és ezzel az utolsó fordulótól függetlenül kiesett az élvonalból. Az MTK a Diósgyőrt, a Zalaegerszeg a REAC-ot, a Pápa pedig a Pécset verte hazai pályán, a Ferencváros viszont egy góllal kikapott a Tatabányától az Üllői úton.

Győzelmet ért az MTK hajrája az Újpest ellen

Archívum2006.05.21, 13:48

Az MTK a hajrában fordított a listavezető Újpest ellen a Megyeri úton a labdarúgó Borsodi Liga 28. fordulójában, így a lila-fehérek elvesztették hazai veretlenségüket. A lefújás után a hazai szurkolók közül többen berohantak a pályára, és megkergették a vendégjátékosokat, valamint megütötték Bede Ferenc játékvezetőt, aki nem szenvedett sérülést. A Győr-Fehérvár mérkőzésen másfajta izgalmak voltak, a kupagyőztes Csertői-csapat ugyanis a 84. percben szerzett góllal harcolta ki a győzelmet. Megvan az első kieső, a Pápa remizett a REAC-cal, és így jövőre a másodosztályban játszhat. A Vasas egyre nehezebb helyzetbe kerül, az angyalföldieek ...

Büntetőkkel írt kupatörténelmet a Fehérvár

Archívum2006.05.18, 11:55

A labdarúgó Magyar Kupa fináléjában a Fehérvár tizenegyesekkel győzte le a Vasast, és ezzel története során először hódította el a serleget.

Pintér edzőként triplázhat a Magyar Kupában

Archívum2006.05.16, 18:34

Szerdán 18 órakor az Üllői úton a Vasas és az FC Fehérvár találkozik egymással a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. 

A Domino nyerte a 100. pólóbajnokságot

Archívum2006.05.14, 19:20

A Domino-BHSE nyerte a 100. magyar férfivízilabda-bajnokságot: a Kőér utcai alakulat a rájátszásos döntő ötödik mérkőzésén, hazai medencében 8-6-ra legyőzte a Vasast, és címét megvédve a klub történetében - a 2001-es első siker óta megszakítás nélkül - hatodszor lett az ob I legjobbja.

Hozta a kötelezőt a Fehérvár

Archívum2006.05.14, 13:43

A szerdai Magyar Kupa-döntő egyik résztvevője, a Fehérvár hazai pályán magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a Tatabánya ellen a Borsodi Liga 27. fordulójában, így továbbra is versenyben van a bajnoki címért.

Utolsó esélye előtt áll a Pápa

Archívum2006.05.12, 09:29

Kiesési rangadót rendeznek Pápán a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában szombaton, amikor is a tabella utolsó helyén álló Lombard FC Pápa az utolsó előtti Vasast fogadja.

Nagy csatában egyenlített a Domino pólócsapata

Archívum2006.05.12, 12:04

A férfivízilabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén, fordulatos találkozón szerezte meg a győzelmet a Domino-BHSE a Vasas ellen. A Komjádi-uszodában lejátszott találkozón végig szoros küzdelem zajlott, Benedek utolsó másodpercben lőtt góljával harcolták ki a vendégek az ötödik, mindent eldöntő összecsapás lehetőségét.

A Honvéd szépített a pólódöntőben

Archívum2006.05.07, 18:15

A férfivízilabda-bajnokság rájátszásos döntőjének harmadik mérkőzését a címvédő Honvéd nyerte 15-5-re a Vasas ellen a Kőér utcában, így 2-1-re szépített az egyik csapat harmadik győzelméig tartó sorozatban.

Kispesti siker az Illovszky-stadionban

Archívum2006.05.06, 17:08

A Budapest Honvéd 2-1-es győzelmet aratott a Vasas otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén.

Címvédőt vert a Vasas a pólódöntőben

Archívum2006.05.04, 21:27

A TEVA-VasasPlaket szerzett előnyt a férfivízilabda-bajnokság döntőjében, miután a három győzelemig tartó párharc első mérkőzésén az angyalföldiek 10-8-ra nyertek a bajnoki címvédő Domino-BHSE otthonában. A piros-kékek, akiknél Vindisch Ferenc négy gólt szerzett, csütörtökön fogadják a Honvédot a Komjádi-uszodában.

Egy győzelemre a pólóaranytól a Vasas

Archívum2006.05.04, 21:28

A TEVA-VasasPlaket 9-8-ra legyőzte a címvédő Domino-BHSE együttesét, ezzel 2-0-ra vezet a férfivízilabda ob I döntőjének három sikerig tartó párharcában.

A Fehérvár követte a Vasast a kupadöntőbe

Archívum2006.05.03, 20:54

Az FC Fehérvár lesz a Vasas ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa május 17-i fináléjában, miután az eldöntőben - idegenbeli 1-0-s sikerét követően - hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Debrecennel.

Vasas-kapusedzőt igazolhatnak a Győr kézisei

Archívum2006.05.02, 14:20

Úgy tűnik, gyorsan megtalálta Herr Orsolya utódját a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata. A múlt keddi edzésen keresztszalag-szakadást szenvedett a válogatott kapust a Buducnost Podgorica elleni KEK-döntőn a Vasas kapusedzője, a korábban már visszavonult Farkas Andrea pótolhatja.

Kupadöntőbe jutott a Vasas futballcsapata

Archívum2006.05.02, 20:45

Bár a Vasas hazai pályán 1-0-ra kikapott a Budapest Honvédtól a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, mivel azonban az első felvonást két góllal megnyerte, veresége ellenére bejutott a fináléba.

Hármat számolt a Vasasra a Fradi

Archívum2006.04.29, 20:10

A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Vasas csapatát a labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában. A Tatabánya otthon verte a Pécset, a REAC Sopronban, az MTK Kaposvárott, a Diósgyőr pedig a Bozsik-stadionban, a Honvéd vendégeként diadalmaskodott.

Pólódöntőbe jutott a Vasas

Archívum2006.04.27, 16:16

A Vasas lesz a címvédő Domino-BHSE ellenfele a férfi vízilabda ob I fináléjában, mivel az elődöntő negyedik mérkőzésén idegenben legyőzte az Eger csapatát, így 8-4-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

Kétgólos előnyt szerzett Kispesten a Vasas

Archívum2006.04.26, 22:01

A Vasas az első mérkőzésen, idegenben kétgólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd felett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében.  A találkozó előtt a kispesti ultrák a kilátogató szurkolóknak olyan szórólapot osztogattak, amellyel Piero Pini, a Budapest Honvéd többségi tulajdonosa ellen tüntettek. Többek között azzal vádolják az olasz üzletembert, hogy beleszól az együttes összeállításába, illetve tartozik a futballistáknak a márciusi fizetésükkel, valamint el akarja költöztetni a csapatot Dunaújvárosba.

Saját szabályzatuk alapján járnak el a pólósok

Archívum2006.04.26, 15:52

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége köszöni Markovits Lászlónak, a Vasas ügyvezető elnökének a botrányos végkimenetelű, szombati Vasas-Eger bajnoki elődöntő kapcsán fogant levelét, de ahogy más fegyelmi ügyek esetén, ezúttal is a saját sportági szabályzata alapján jár el.

Vasas-siker és botrány a pólóelődöntőben

Archívum2006.04.22, 21:12

Sima Vasas-siker helyett sima Vasas-siker, botránnyal fűszerezve, így jellemezhetnénk a férfivízilabda-bajnokság elődöntőjét. A medencében a piros-kékek négy góllal nyertek, és közel kerültek a bajnoki fináléhoz. A hajrában Steinmetz Ádám sokat kapott az egriektől, Gerendás György, az egriek trénere a hazai szurkolóktól, Méhes György, a Vasas szakosztály-igazgatója pedig Gerendástól, egy pofon alakjában.

Signori úgy érzi, véget ért a pályafutása

Archívum2006.04.22, 17:17

A Vasas hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el az FC Sopron ellen a labdarúgó Borsodi Liga 24. fordulójának nyitómérkőzésén. A mérkőzés elején megsérült a vendégek többszörös olasz gólkirály csatára, Giuseppe Signori, aki úgy érzi, ezzel véget ért a profi pályafutása.

A Dominót kiütötték, a Vasast szétlőtték

Archívum2006.04.20, 13:47

A visszavágón is vereséget szenvedett az olasz Pro Reccótól a Domino-BHSE a vízilabda Euroliga negyeddöntőjében, s ezzel a magyar gárda nem jutott a Final Fourba. Az első mérkőzésen 6-5-re győztes TEVA-VasasPlaket hosszabbítás után, büntetőkkel maradt alul a Savona otthonában, így az olasz csapat került be a négyes döntőbe.

Megvédte MK-címét a Vasas röplabdacsapata

Archívum2006.04.20, 20:12

A Vasas nyert, s ezzel megvédte címét a női röplabda Magyar Kupában, mivel a Salgótarjánban rendezett négyes döntő fináléjában simán, 3-0-ra legyőzte a Nyíregyháza együttesét.

Az utolsó percben mentett pontot a Vasas

Archívum2006.04.18, 19:16

A Vasas Waltner Róbert 90. percben szerzett góljával mentett pontot Tatabányán a labdarúgó Borsodi Liga, 23. fordulójában. Az MTK Pápán, a Fehérvár emberhátrányban otthon a Pécs ellen gyűjtötte be a három pontot, a Győr Kispesten, vérzett el, míg a Kaposvár meglepetésre Zalaegerszegről hozta el a pontokat. A Sopron is nyert 2-1-re a Diósgyőrrel szemben.

A Domino egy lépésre a pólófinálétól

Archívum2006.04.12, 21:24

A címvédő Domino-BHSE hét góllal nyert a Szeged-Beton VE ellen a férfi vízilabda ob I rájátszásában, és már csak egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bejusson a döntőbe. A Vasas is lépéselőnybe került a playoff legjobb négyesében, miután 8-6-ra legyőzte az Eger együttesét a Komjádi uszodában. A nyolc pontig tartó párharcban a Vasas 4-2-re vezet.

Az utolsó forduló dönt a sakkcsapat-ob-n

Archívum2006.04.10, 23:14

A sakkcsapat-bajnokság utolsó fordulója előtt a címvédő Csuti-Hydrocomp SK Zalaegerszeg és a Nagykanizsai Tungsram SK holtversenyben áll az élen. A 10. játéknapon a zalaegerszegiek a Honvéd csapatát fogadták, és a 7,5-4,5-ös győzelem kevésnek bizonyult. A Nagykanizsa együttese a legjobbját, Balogh Csabát nélkülöző Láng Vasas gárdáját 9,5-2,5-re győzte le, s ezzel befogták a címvédőt. Az utolsó fordulót a Corinthea Aquincum Hotelben április 23-án játsszák le, a sorsolás ismeretében a Nagykanizsai Tungsram SK együttese esélyes arra, hogy megszakítsa a zalaegerszegiek négy bajnoki címes sorozatát.

Megszenvedett az Újpest a Sopronnal

Archívum2006.04.08, 19:58

A Borsodi Liga 22. fordulójában az Újpest 2-1-re legyűrte a Sopront, és mivel a Fehérvár döntetlenre végzett a Zalaegerszeggel, így a lilák három ponttal vezetnek riválisuk előtt. A Debrecen a Vasas ellen megszakította hárommeccses nyeretlenségi sorozatát, a Diósgyőr pedig a Tatabánya ellen megszerezte első tavaszi győzelmét. A Kaposvár a 89. percben szerzett találattal verte 1-0-ra a Pápát, a REAC az utolsó pillanatokban mentett pontot a Pécs ellen.

Ismét pontokat veszített az Újpest

Archívum2006.04.01, 19:21

Pécsi vereségét követően a Debrecent legyőzte ugyan az Újpest együttese a Borsodi Ligában, azonban soron következő idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni a lila-fehér alakulat: a 21. forduló szombati játéknapján a Tatabánya otthonában döntetlent ért el Mészöly Géza csapata.

Győr-Cornexi döntő lesz a nőikézi-MK-ban

Archívum2006.04.01, 15:10

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding és a Győri Graboplast ETO KC jutott be a gödöllői Suzuki Benkő nőikézilabda Magyar Kupa szombati fináléjába, miután az elődöntőben előbbi a Vasast, utóbbi a Ferencvárost győzte le.

Tíz emberrel ikszelt a Fradi

Archívum2006.03.26, 14:13

A Borsodi Liga 20. fordulójában három helyszínen nem láthattak gólt a nézők, Kaposvárott az FTC tíz emberrel szerzett pontot, Zalaegerszegen nem bírt egymással a ZTE és a Honvéd, Diósgyőrben pedig a Pécs ért el 0-0-s döntetlent. Az MTK a Sopront, a Fehérvár a Pápát győzte le 2-0-ra, a REAC pedig a Vasas ellen mentette ikszre a mérkőzést Polonkai góljával.

Elutasították a Vasas óvását

Archívum2006.03.24, 10:34

A Magyar Labdarúgóliga versenybizottsága elutasította a Vasas óvását. Az angyalföldiek az Újpest elleni, március 4-i bajnoki mérkőzés kapcsán tiltakoztak, mivel szerintük Füzi Ákos, a lila-fehérek játékosa jogosulatlanul szerepelt.

Izgalmas hajrá a sakkcsapat-ob-n

Archívum2006.03.23, 10:44

A végső hajrájához érkezett a sakkcsapat-bajnokság. Az NB I Szabó László csoportjában két fordulóval a befejezés előtt a négyszeres bajnok címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapata kétpontos előnnyel áll az élen. A 9. fordulóban a zalaegerszegiek budapesti kirándulása kevéssé sikerült, csak 6-6-ot értek el a Statisztika ellen. A nagy rivális Nagykanizsai Tungsram SK minimális arányban nyert a Honvéd ellen. A játéknap meglepetése, hogy a Láng Vasas nagyarányú vereséget szenvedett Pakson.

A Vasas és a Fehérvár is MK-elődöntős

Archívum2006.03.22, 22:38

A Vasas és a Fehérvár FC is kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Az angyalföldiek a Pécset, míg a székesfehérváriak a Kaposvárt búcsúztatták. Sopronban a negyeddöntő első találkozóján gól nélküli döntetlen született.

Magyar-olasz párharcok a pólós Euroligában

Archívum2006.03.21, 14:52

Kedden Olaszországba repült a Domino-BHSE férfivízilabda-csapata, hogy szerdán 21 órától Camogliban megvívja Euroliga-negyeddöntős párharcának első ütközetét a Pro Reccóval. A Vasas ugyancsak itáliai riválissal, a Savonával küzd meg, először idehaza, a Komjádi uszodában szerda este 8 órától.

Pécsen bukott a listavezető Újpest

Archívum2006.03.19, 13:37

2-0-s vereséget szenvedett a listavezető Újpest együttese a Pécs otthonában, a Borsodi Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. Az MTK mindhárom pontot elvitte Tatabányáról, így öt pontra megközelítette az éllovast.

MK: tíz emberrel nyert Újpesten a Loki

Archívum2006.03.15, 23:39

Az idegenbeli csapatok napja volt a szerdai a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Debrecen egy félidőt emberhátrányban játszott Újpesten, ennek ellenére 1-0-ra győzött, a Vasas a pécsi túrát zárta sikerrel, a Fehérvár pedig Kaposvárott tudott fordítani.

Rajczi két góllal segítette az Újpestet

Archívum2006.03.12, 16:52

Nem botlott meg a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában sem az Újpest együttese, amelyben az aktuális gólfelelős, Rajczi Péter ismét két találatot szerzett, a lilák 2-0-ra verték a REAC gárdáját. Idegenben nyert a Vasas, amely Diósgyőrből hozta el a három pontot. Nem bírt egymással a Kaposvár és a Tatabánya, illetve a Pécs és a Győr, míg a Sopron Zalaegerszegen ikszelt. A Budapest Honvéd-FC Fehérvár mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.

Ötöt rúgott volt kapusának a Fradi

Archívum2006.03.11, 18:29

A Ferencváros négygólos győzelmet aratott Pápán a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójának pénteki mérkőzésén.