Budapesti Rendőr-főkapitányság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Állítólag megvizsgálják a könnygázgránátok maradványait
Vegyi elemzésnek vetik alá a szeptember 20-i tüntetésen bevetett könnygázgránátok maradványait a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint - írja a Magyar Nemzet. A BRFK sajtóosztályán nem tudnak ilyen vizsgálatról. A könnygáz a jogvédők szerint túl erős volt, a rendőrség viszont azt állította: jóváhagyott, de a korábbinál magasabb hatásfokú könnygázt használtak.
A BRFK ismeri a rendőrt a szám mögött
Azonosíthatók a tömegoszlatást végző rendőrök - állítja a BRFK, amely szerint a rendőrök ruháján lévő szám megegyezik a jelvényével, ezért központi nyilvántartás van róla. A rendőrség helyreigazítást kér a Magyar Nemzettől, amely szerdán írt arról, hogy egy tavalyi demonstráció után hiába próbáltak beazonosítani egy tisztet. A lap és a rendőrség valószínűleg nem ugyanarról a számról beszélnek.
Nem találták meg a rendőrt az azonosító alapján
Két olyan esetről számolt be a szerdai Magyar Nemzet, amikor az azonosító szám alapján nem lehetett beazonosítani a rendőrt. Az Országos Rendőr-főkapitányság a napilap megkeresésére azt írta: a rendőrség a szám alapján mindig azonosítani tudja a munkatársait.
Nyomozócsoportok alakultak a trükkös tolvajok ellen
Országszerte nyomozócsoportok alakultak a trükkös lopások felderítésére. A trükkös tolvajok térképet mutogatva vagy a kocsi kerekét kiszúrva terelik el áldozatuk figyelmét, vagy különböző mesékkel kéredzkednek be a lakásokba, amelyeket kifosztanak.
Nem volt baj a könnygázzal a rendőrök szerint
Jóváhagyott, a korábbiaknál magasabb hatásfokú könnygázt használt a rendőrség a szombati tüntetésen a BRFK szerint. A rendőröket feljelentette egy jogvédő szervezet, mert szerintük nem megfelelően intézkedtek a rendzavarássá fajult tüntetésen, és túl erős könnygázt vetettek be. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a gáz hatóanyaga sokaknál ájulást, véres hányást okozott.
Titkos módszerrel akadályoznák a donorlopást
Csak drágán kijátszható módszerrel csökkentené a kormányzat az úgynevezett donorlopásokat, amelyeknek a lényege, hogy az elkötött autót alkatrészként adják tovább. A forgalomba kerülő új kocsik alkatrészeit titkos technikával jelölnék meg, így nem érné meg a zugbontósoknak, hogy az alkatrészek miatt lopassanak autókat. Az évi ötezer elkötött kocsiból a BRFK szerint százmilliárdos kára származik az országnak.
Meghallgatta a BRFK olvasóink panaszát
Több tucat, az állandó dugók miatt járhatatlan kereszteződést soroltak fel olvasóink, ahol még nem láttak rendőrt. A minden nap dugókban sínylődő autós levélírók egyetértenének azzal, ha valaki megbüntetné az előre tolakodó, buszsávban szemtelenkedő vezetőket. Az olvasóink által felsorolt kaotikus csomópontok listáját elküldtük a BRFK-nak, ahol megígérték, a kritikus pontokon ellenőrzéseket fognak tartani.
Másként látja a vagoneladási ügyet az ügyészség és a BRFK
A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyeletet gyakorol a MÁV Cargo vagoneladási ügyében bő egy éve indult rendőrségi nyomozás felett. Az ügyészség szerint a BRFK alaptalanul gyanúsította meg a MÁV egykori jogi igazgatóját, és indokolatlanul vette őrizetbe a MÁV három korábbi vezetőjét. A BRFK szerint megalapozott döntéseket hoztak.
Mossa kezeit a rendőrség a dugók miatt
Megkérdeztük a rendőrséget, mit tesz azért, hogy segítse a közlekedést a problémás helyeken és kiemelje a forgalomból a szabálytalankodó, a közlekedést lassító autósokat. A BRFK azt állítja, megtesz mindent, ami tőle telik. Ismer olyan kereszteződést, ahol jól jönne egy rendőr, de még sosem bukkant fel? Elege van a külső sávot elfoglalókból és a buszsávban szemtelenkedőkből? Írjon nekünk!
Rablással gyanúsítanak egy rendőrt
Egy Veresegyházán történt rablás miatt indított eljárást az ügyészség egy rendőr ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: egy a IX. kerületi kapitányságon dolgozó rendőr a gyanúsított, a rendőrt felfüggesztették állásából.
Négy gyanúsított az SZDSZ-es küldöttbotrányban
Négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei SZDSZ-küldöttet gyanúsított meg a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) magánokirat-hamisítással a párt tavalyi küldöttgyűlésén történt szabálytalanságok miatt. A BRFK szóvivője szerint további gyanúsítások is várhatók.
Már két dílert fogtak el a drogos halálesetek után
Kedden elfogták azt a vietnami származású dílert is, aki feltehetően a hétvégén a XIII. kerületben drogfogyasztás miatt elhunyt két embernek adott el kábítószert. Ő már a második drogkereskedő, akit a hétvégi kábítószerrel kapcsolatos halálesetek miatt fogtak el. Keddre virradóra újabb drogfüggő ember halt meg, de a rendőrök szerint ennek nincs köze a hétvégi esetekhez. A BRFK illetékese szerint nála az alkohol és a heroin együttes hatása okozhatta a tragédiát.
Sörözőbe rohant egy kamion Budapesten
Négyen súlyosan megsérültek szombaton Budapesten, amikor egy kamion belerohant egy sörözőbe. A jármű elsodorta a söröző teraszát is.
Elfogták a soroksári romákon keresett férfit
Elfogták azt a körözött férfit, akit korábban hiába kerestek soroksári roma családok otthonában. Az előző akció miatt fegyelmi eljárás indult a kommandós akciót irányító parancsnok ellen, egy romaszervezet pedig panaszt tett, amiért állításuk szerint az udvaron térdepeltették a ház lakóit, köztük időseket és gyerekeket.
Verekedős magyar biztonságiakra dühösek az osztrákok
Zokniba tett biliárdgolyóval ütötték az embereket a magyar biztonsági őrök az UEFA Kupa szombati selejtező mérkőzésén Budapesten - állítják az osztrák szurkolókat kísérő biztonságiak. Az [origo] egyik videofelvételén feltehetően viperával hadonászik egy biztonsági. A BRFK még elemzi az eseményekről készült felvételeket. A Sturm Graz és a Honvéd mérkőzése előtt és alatt kitört verekedések során a rendőrség három osztrák vendégszurkolót állított elő; kilenc drukker kórházba került. A meccsen a Honvád vesztett.
Grazi futballszurkolókat támadtak meg Budapesten
Osztrák futballszurkolókra támadtak a magyar drukkerek szombaton délután Budapesten, a Belvárosban - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.
Még gyűjtik a melegfelvonulás idején randalírozókat
Hivatalos személy elleni erőszak miatt 16, garázdaság miatt 36 ember ellen folyik eljárás azok közül, akik megzavarták a július 5-i melegfelvonulást. A rendőrség még mindig nem azonosított három, az egyenruhásokra támadó rendzavarót, az egyik gyanúsítottnál megtalálták azonban azt a tonfát, amely a felvonulás alatt tűnt el.
Vizsgálják a bepanaszolt kommandós akciót
A rendőrség elrendelte a kivizsgálását annak a múlt heti, Soroksáron végrehajtott ellenőrzésnek, amelynek során az igazoltatott romák állítása szerint a kommandósok fegyvert szegeztek rájuk és falnál térdepeltettek az ágyból kirángatott családokat. A BRFK korábbi közleményében azt írta: két körözött embert kerestek, és szükségesek voltak a fokozott biztonsági intézkedések.
Nyomoz a náci film vetítése miatt a BRFK
Nyomozást indított a rendőrség a Jud Süss című náci propagandafilm budapesti vetítése kapcsán. A BRFK munkatársai már több tanút meghallgattak, és házkutatást is tartottak.
Menekülő autóra lőttek a rendőrök
Figyelmeztető lövéssel sem tudtak megállítani a rendőrök egy ellenőrzés elől menekülő luxusautót a főváros I. kerületében.
Loptak a melegfelvonulást biztosító kordonokból
Csak a kordonok bérlése csaknem 5 és fél millió forintjába került a rendőrségnek a szombati melegfelvonulás biztosításánál. Ráadásul előfordulhat, hogy még egy számlát kap majd a BRFK, a melegek felvonulása ellen tiltakozók ugyanis több helyen megrongálták a fémkordonokat, sőt, el is vittek a 3,5 méteres elemekből.
Tucatnyi szombati rendbontót jelentett fel a BRFK
Tizenkét embert jelentettek fel a rendőrök hivatalos személy elleni erőszak miatt a szombati melegfelvonuláson történtekkel kapcsolatban. A melegek menetét erőszakos módon megzavarók közül eddig két ember kapott 30 ezer forintos bírságot. Három ember ellen közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt folyik eljárás.
Vádemelést kért a BRFK a tanárverő diák ellen
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádemelési javaslattal állt elő a rendőrség annak az újpesi iskolásnak az ügyében, aki márciusban megverte a tanárát. Újpest polgármestere azóta a kerület összes iskolájából kitiltotta a diákot.
Lövöldözés lett a kártyacsata vége a Városligetben
Egy embert kórházba szállítottak, miután két társaság összeszólalkozott a budapesti Városligetben csütörtök délután; a vita során lövések is eldördültek. A BRFK sajtóügyeletesének esti tájékoztatása szerint két, a Városligetbe kártyázni járó társaság szólalkozott össze.
Négy demonstráció lesz a fővárosban szombaton
Szombaton négy - a rendőrség megfogalmazása szerint ellentétes célú - demonstráció lesz a fővárosban, csaknem azonos helyszíneken; a rendőrség következetesen és szigorúan, a fokozatosság elvét betartva lép fel az esetleges rendbontókkal szemben - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Bezár nyárra a rendőrök toborzóirodája
Nyári szünet miatt bezárták a BRFK belvárosi toborzóirodáját - írja a Népszabadság. A lap szerint soha ennyien nem jelentkeztek még egy évfolyamra rendőrnek.
Gyanúsítottakat ígér SZDSZ-ügyben a BRFK
Néhány napon belül megnevezi a Budapesti Rendőr-főkapitányság az SZDSZ elnökválasztási botránya ügyében indított nyomozás gyanúsítottjait. A rendőrség magánokirat-hamisítás miatt nyomoz. A párt korábban lezárult belső vizsgálata szerint többen jogtalanul szavaztak, amikor tavaly megválasztották az azóta leköszönt Kóka Jánost elnöknek.
BRFK: kemény támadás készül a melegfelvonulásra
A tavalyinál szervezettebb, hevesebb, kegyetlenebb támadásoktól tart a BRFK a jövő szombati Meleg Büszkeség-napi felvonulás résztvevői ellen, miután Budaházy György és Toroczkai László interneten terjesztett, Hunnia serege megvédi a magyarok fővárosát címmel közölt közös felhívásában arra szólította föl a "magyar hazafiakat", hogy július 5-én "jöjjenek Budapestre, az Oktogonhoz" - írta a szerdai Népszabadság.