budapesti politika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Tarlós István
- BKV
- Hagyó Miklós
- Demszky Gábor
- legfrissebb
- legrégebbi
Kirúgtak 150 embert a Fővárosi Önkormányzattól
Február 15-ével 150 embernek mondott fel a Fővárosi Önkormányzat. Az előző városvezetés alatt még 1300 fős létszámot március végéig körülbelül 1000 főre csökkentik.
Hűvösen fogadták Tarlósék a nagy kormányzati múzeumköltöztetést
Ellentmond Tarlós István korábbi programjának az a váratlanul bejelentett kormányzati terv, amelynek értelmében a Felvonulási téren hoznák létre a főváros új múzeumi negyedét. Bár Budapest vezetése tudott a készülő kormányzati bejelentésről, hűvös tartózkodással és finom kritikával fogadták a terveket az önkormányzatban. Az új múzeumi negyed ötlete meglepte az amúgy kormánypárti vezetésű érintett kerületeket is.
Tarlós nem ellenzi a kormány múzeumköltöztetési tervét
Valószínűleg a Műcsarnok mögött épül meg az új múzeumi negyed - mondta az [origo]-nak Tarlós István főpolgármester csütörtökön, bár a politikus választási programjában még a hatodik kerületi, korábban a kormányzati negyed helyének kijelölt területet szánta erre a célra, míg a Felvonulási teret a kormány kulturális államtitkára nevezte meg helyszínként. A főpolgármester szerint a nagyobb múzeumok összeköltöztetéséről szóló elképzelés nagyon fontos, függetlenül a helyszíntől.
Eldobják Demszky kedvenc, románokat idéző zászlóit
Az előző főpolgármester még kifejezetten szerette, Tarlós István viszont már a közgyűlés ülésteremében sem helyezte el a főváros piros-sárga-kék zászlaját. Fideszes képviselők szerint a zászló nem elég nemzeti, és a korábbi főpolgármester azért használta, hogy a főváros önállóságát hangsúlyozza. Bár időnként összekeverik a román lobogóval, a zászló a városegyesítés korából származik, színei Buda és Pest egységét szimbolizálják.
Még fél napja van, hogy megszorongassa a főpolgármestert!
Hétfőn éjfélig küldhetik el olvasóink azokat a videokérdéseket, amelyek közül a legjobbakat feltesszük március 2-án Tarlós István főpolgármesternek. Tarlós az [origo] olvasóinak kérdéseire válaszol, ne habozzon, ha régóta furdalja valami az oldalát, amire Tarlós tudhatja a választ!
"Tegye rendbe, aki elrontotta" - kilenc éve tüzet oltanak a Gödörben
Fővárosi tulajdonban van, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium működteti, és egy építésziroda üzemelteti Budapest egyik legkedveltebb közösségi szórakozóhelyét, a Gödört. A klub helyzete kilenc éve rendezetlen, és az állapota is egyre romlik, a medence másfél éve nem működik, és a 2006-os tüntetések sem tettek jót neki. A szóbeszéd ellenére a főváros egyelőre nem tervezi, hogy nyárig átvenné az intézmény üzemeltetését, és azt sem, hogy rendberakja műszakilag - egyelőre biztos, hogy minden marad a régiben. Elvben közpénz nélkül is befejezhető és rendbe tehető a Gödör, ugyanakkor az építési hibákért már nincs kit felelőssé tenni, mert az ...
Újbuda bezárja, Tarlós nyitva hagyná a Zöld Pardont
A XI. kerületi önkormányzat döntése szerint október 31-éig tarthat nyitva a Zöld Pardon és a Café del Rió, ezt követően be kell zárniuk. Tarlós István főpolgármester azonban nem támogatja a helyek bezárását. A XI. kerület országzászlót tervez a Zöld Pardon helyére, Tarlós szerint annak nem ott van a helye.
Megegyezett az Alstommal a főváros a metrókocsikról
Az utolsó vitás pontban is sikerült megegyeznie a fővárosnak a kettes és a négyes metró új szerelvényeit gyártó Alstommal. Csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozik a metrókocsikkal, és várhatóan elfogadja a 12 pontos egyezséget, amelyet később a francia cég vezérigazgatója is aláír. A metrókocsik átépítéséről - melybe beleegyezett az Alstom - a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) kell megállapodnia a francia cégnek, az NKH egyelőre hallgat.
- címkék:
- metró
- budapesti politika
- Alstom
- Címkefelhő »
Rábólintott az Alstommal való megegyezésre a főváros, 2014-ig jönnek az új metrókocsik
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés azt a megállapodást, amelyet Tarlós István főpolgármester hozott tető alá a metrókocsikat gyártó francia cég, az Alstom vezérigazgatójával. Ha minden a megállapodás szerint alakul - melyet ezután aláírhat a BKV és az Alstom is -, és a cég képes beszerezni a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a metrókocsik típusengedélyeit, 2014 első fél évében a 4-es metróvonalon is megindulhat a közlekedés.