Budapest Honvéd

címke rss

Egyre nehezebb helyzetben a Honvéd, az edzőjük előző két csapata kiesett, a mai meccsük sorsdöntő lesz

Sport2021.04.25, 16:09

Két teljes forduló és három mérkőzés van még hátra a labdarúgó NB I 2020-21-es szezonjából, s a kiesés elleni harc most kezdett el igazán élessé válni. A mögöttünk lévő hat forduló alapján a Budafok után a legrosszabb formában most a Budapest Honvéd együttese van, amely a 18 megszerezhető pontból mindössze ötöt szerzett, és ezzel az egész mezőny második leggyengébb eredményét produkálta. A Horváth Ferenc vezette kispesti csapat egyetlen pontra van a kieső helytől, és azért kell idegeskednie, mert időközben feltámadt a korábban már biztos kiesőnek elkönyvelt DVTK, amely – a jelek szerint – nagyon nem akar kiesni. A Diósgyőr szombatonn ...

A Budafok legyőzte a kieső helyre sodródó Honvédot

Sport2021.02.13, 21:32

A Budafok vesztett állásból fordítva 3-2-re nyert a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I szombat esti utolsó mérkőzésén. 

Döntetlent játszott egymással a Budapest Honvéd és a Paks

Sport2021.02.03, 19:31

A Paks szerzett vezetést a Honvéd ellen, de a fővárosi csapat gyorsan kiegyenlített a két együttes összecsapásán a labdarúgó NB I-ben. A két gólon kívül csak a mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok az MTK stadionjában. 

Magyar Kupa-győztes edző veszi át a Kispest-Honvéd csapatát

Sport2020.12.29, 12:26

A szezon végéig Pisont István marad a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője.

Döntetlent játszott a Honvéd Kisvárdán

Sport2020.12.12, 16:44

Eseménytelen mérkőzésen gólnélküli döntetlent játszott egymással a Kisvárda és a Budapest Honvéd a labdarúgó NB I szombat délutáni mérkőzésén. A Honvéd kispadján az új edző, Pisont István ült már.

Pisont István a Budapest Honvéd új vezetőedzője

Sport2020.12.07, 11:30

Pisont István váltja Bódog Tamást a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Budapest Honvéd vezetőedzői posztján.

Bódog Tamás: Ha a vereségen rágódsz, eltipornak, átgázolnak rajtad

Sport2020.09.26, 06:34

Bódog Tamást a magyar futball egyik megváltójának tartották, amikor Németországból a DVTK-ba szerződött. Miskolcról egy év után távoznia kellett. Akkor eltűnt, majd előbb a Kisvárda, később pedig a Honvéd edzője lett. Ahol megjelenik, csodát várnak tőle, sokan úgy tekintenek rá, mint Dárdai Pálra, aki kilenc hónapig dolgozott magyar szövetségi kapitányként. Vezetőedzőként Bódog még nem ért el kiugró eredményeket Magyarországon – most a Honvéddal készül erre. Interjú.

A Honvéd horvát, a Fehérvár svájci vagy francia csapattal játszhat az El-ben

Sport2020.09.01, 13:55

A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a horvát Lokomotiva Zagreb, a legutóbb bajnoki második MOL Fehérvár FC pedig a svájci Servette vagy a francia Reims csapatával játszik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, ha a másodikból továbbjut.

Magyar válogatott csatárt igazolt a Budapest Honvéd

Sport2020.08.19, 19:43

A kétszeres válogatott Balogh Norbert a Budapest Honvéd FC labdarúgócsapatához igazolt.

Már bronzérmes helyen a Puskás Akadémia

Sport2020.06.24, 21:18

A labdarúgó NB I 32. fordulójában a kiesés elől menekülő Kisvárda a 94. percig 1-0-ra vezetett a Puskás Akadémia ellen. Ám jött Meissner, aki egyenlített. Ezzel Bódog Tamás csapata még kieshet az NB I-ből. A Kisvárda 0-0-s állásnál tizenegyest hibázott. A másik összecsapáson a Budapest Honvéd 3-1-re nyert a már kiesett Kaposvár ellen.

Visszavonul a Liverpoolt és a Budapest Honvédot megjárt játékos

Sport2020.06.22, 07:28

Sajtóhírek szerint David N'Gog visszavonul a labdarúgástól, abbahagyja profi pályafutását.

Jól játszott, mégis kikapott első felkészülési mérkőzésén a Honvéd

Sport2020.01.12, 16:10

A honvedfc.hu beszámolója szerint mindkét együttesnek megvoltak a lehetőségei, a győzelemről egy, a hajrában befújt tizenegyes döntött a törökök javára.

Döntetlennel ért véget a forduló rangadója, legyőzte mumusát az Újpest

Sport2019.11.30, 22:03

A bajnoki tabellán második helyen álló Mezőkövesd Felcsútra látogatott, ahol a negyedik Puskás Akadémia sokáig vezetett 1-0-ra Henty találatával úgy, hogy már a 29. perctől emberhátrányban futballozott, aztán a 88. percben Zivzivadze egalizálta az eredményt. Az Újpest a Paks vendégeként magabiztos, 4-2-es sikert könyvelhetett el. A lila-fehérek rutinos támadója, Feczesin Róbert továbbra is kiváló formában, két gólt szerzett, amivel jelenleg vezeti a góllövőlistát 8 találattal. Megszakadt a Honvéd jó sorozata, nem sikerült a nyolcadik bajnokin is veretlennek maradni, a Kisvárda Gosztonyi és Grozav góljaival 2-0-ra verte a kispestieket.

Három kiállítás egy percen belül a Honvéd-DVTK meccsen

Sport2019.11.09, 21:39

A sorozatban negyedik bajnokiját is megnyerő Budapest Honvéd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 1-0-ra legyőzte a vendég DVTK-t az OTP Bank Liga 12. fordulójának szombat esti mérkőzésén. 

A Honvéd ellen javíthat a Fradi az El-vereség után

Sport2019.10.05, 16:00

A Ludogorectől hazai pályán elszenvedett vereség után az OTP Bank Ligában az utóbbi hetekben jó formába kerülő Budapest Honvéd vendégeként javíthat vasárnap a címvédő Ferencváros.

Megbüntették a Budapest Honvédot a Craiova elleni meccsen történtekért

Sport2019.08.26, 18:17

Az UEFA 10 millió forintra és részleges stadionbezárásra büntette a Budapest Honvédot a Craiova elleni Európa-liga-mérkőzésen történtek miatt.

Már megvan a szezon legdöbbenetesebb kapushibája

Sport2019.08.18, 09:39

A Kisvárda csapata 3-1-re nyert Budapesten a Honvéd ellen az NB I harmadik fordulójában. A szabolcsi csapat harmadik gólja valami egészen döbbenetes kapushibából született, ezt érdemes megtekinteni.

A Budapest Honvéd szurkolói tiltakoztak az UEFA döntése ellen - fotó

Sport2019.08.09, 20:50

Miután elutasították a csapatuk óvását a Craiovában az El-selejtező visszavágóján történtek miatt, a Budapest Honvéd szurkolói a Craiova-AEK Athén Európa-liga-mérkőzés alatt a Szabadság hídon tüntettek az UEFA botrányos döntése miatt csütörtökön.

Csányi Sándor támogatja a Honvéd fellebbezését

Sport2019.08.06, 14:53

A Craiova - Budapest Honvéd El-mérkőzésen történtekkel kapcsolatban dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is reagált.

Nevetségesen olcsón megúszta a Honvéd elleni botrányt a Craiova

Sport2019.08.06, 13:37

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalosan is közzétette a múlt heti Universitatea Craiova–Budapest Honvéd mérkőzésen történt botrány büntetési tételeit.

Az UEFA egyetlen elfogadható döntése a Craiova kizárása lehet

Sport2019.08.05, 10:10

A Craiova-Budapest Honvéd labdarúgó Európa-liga-selejtező végjátékában történt események túlmutatnak egy sima futballbotrányon. A megfélemlített Honvéd-játékosok és meccsfunkcionáriusok, a román csendőrök által meg nem védett magyar szurkolók, a helyi közönség egy részének tudatosan kitervelt magyarellenes provokációja egyértelmű volt. Hogy az UEFA fegyelmi bizottsága értesült-e minderről, azt mi nem tudhatjuk, hiszen nem olvastuk sem a játékvezetői, sem az ellenőri jelentést. Döntés hétfőn – az idő szorításában.

Műtét és hosszú kihagyás vár a Budapest Honvéd sérült kapusára

Sport2019.08.04, 21:47

Műtét és hosszú kihagyás vár Lefkovits Robira, a Budapest Honvéd labdarúgójára, aki a csütörtöki nemzetközi kupamérkőzésén sérült meg.

Ha nem a Honvéd jut tovább, az UEFA a kirekesztők pártjára áll

Sport2019.08.04, 20:18

A Budapest Honvéd labdarúgó-csapatának tulajdonosa, Mendelényi Dániel szerint az UEFA csak egyféle döntést hozhat hétfőn, amikor a testület fegyelmi bizottsága tárgyalja a Craiova-Honvéd Európa-liga visszavágó végén kirobbant botrányt. A Honvéd - bár tizenegyesekkel kikapott a román csapattól - megóvta az összecsapást.

Hétfőn tárgyalja az UEFA a Honvéd óvását

Sport2019.08.02, 21:13

Megérkezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) válasza a Budapesti Honvéd által az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selezőn történt eseményekkel kapcsolatban beadott óvásra.

Ha a Honvéd meccse Vadúzban vagy Feröeren van, azonnal lefújják és 3-0 ide

Sport2019.08.02, 18:59

A Craiova-Budapest Honvéd labdarúgó Európa-liga selejtező visszavágóján kialakult botrány után idéztük fel azt az 1994-es esetet, amikor a Debrecen-Vasas NB I-es bajnoki mérkőzésen egy szurkoló szotyolászacskót dobott Márton Sándor partjelző fejéhez. Akkor a mérkőzést vezető Hartmann Lajos azonnal lefújta az összecsapást. A cikk megírása után vettük fel a kapcsolatot a volt FIFA-játékvezetővel, az 1994-es világbajnokságon partjelzőként dolgozó Márton Sándorral.

Nem fogják pénzbüntetéssel megúszni a románok a Honvéd elleni botrányt

Sport2019.08.02, 16:13

Biztos, hogy az Universitatea Craiova nem fogja szimpla pénzbüntetéssel megúszni a Budapest Honvdé elleni csütörtöki botrányos Európa-liga-mérkőzést, írja az egyik vezető román sportlap.

Súlyosan megsérült a Honvéd kapusa - video

Sport2019.08.01, 20:05

Lefkovits Robi, a Budapest Honvéd kapusa súlyos sérülést szenvedett a Craiova-Budapest Honvéd labdarúgó UEFA Kupa-selejtező visszavágóján. 

Összeverekedtek a Honvéd és a Craiova szurkolók az El-meccs előtt

Sport2019.08.01, 13:33

Mindig pikáns megy magyar-román párharc, legyen szó bármilyen sportágról. A csütörtök esti El-selejtező visszavágó előtt a Craiova szurkolók összeverekedtek az idegenbe is elutazott Honvéd fanatikusokkal.

A Honvéd jó játékkal továbbjuthat az El-selejtező visszavágón

Sport2019.08.01, 09:20

A Fehérvár FC előnyből, a Budapest Honvéd döntetlenről, a Debrecen pedig háromgólos hátrányból kezdi meg a csütörtöki visszavágót a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.

A magyar kupacsapatok összes meccse benne lesz a tévében

Sport2019.07.29, 14:15

Kedden Máltán a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtező második fordulójának visszavágóján a Valletta FC otthonában 3-1-es előnnyel kezdi a meccset. Ez az összecsapás is képernyőre kerül a közmédiában, csakúgy, mint az Európa-ligában érdekelt három másik magyar együttes mérkőzése.

A Honvéd gól nélküli döntetlen után utazhat a romániai El-visszavágóra

Sport2019.07.25, 21:18

A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a román Universitatea Craiova csapatával az Európa-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén Győrben. A mérkőzés első félideje az ápolások miatt 54 percen át tartott. 

Csak a MOL Fehérvár FC az egyértelmű esélyes a magyarok közül az El-ben

Sport2019.07.25, 08:25

A székesfehérvári együttes a liechtensteini Vaduzzal csap össze, és ha papírforma eredmény születik, akkor egy nagy lépést tehet az ismételt El-csoportkörbe jutás felé. A Budapest Honvédnak a román Universitatea Craiova ellen kisebb, míg a Debrecennek a Torinóval szemben már nagyobb bravúrra lenne szüksége a továbbjutáshoz.

Diplomáciában és a pályán is csúcson a sportnagyhatalom Magyarország

Sport2019.07.23, 21:17

Egy évvel a 2020-as tokiói olimpia előtt csúcsra jár a magyar sport – és nemcsak az olimpiai sportágakban, hanem sportdiplomáciában is. A magyar labdarúgó-kupacsapatok továbbjutása olyan esemény, amelyre 22 éve nem volt példa. Az előttünk álló hét sem lesz mindennapos, Hosszú Katinka több számban lehet világbajnok a dél-koreai vb-n (az elsőt 200 m vegyesen meg is nyerte), vízilabdacsapataink az olimpiát ostromolják, a Fradi újra pályára lép a BL-selejtezőben. Elemzés.

Készen áll a Zalgiris Vilnius elleni El-selejtezőre a Budapest Honvéd

Sport2019.07.11, 08:07

Az elvégzett munkára és a csapategységre alapozza optimizmusát a Honvéd edzője a Zalgiris Vilnius elleni Európa-liga meccs előtt a budapesti klub vezetőedzője. Giuseppe Sannino szerint csapata nagyon keményen dolgozott az elmúlt hetekben, így az egész szezont felkészülten várja. A litvánok edzője, Marek Zub ugyanakkor nem vérre menő harcra, hanem igazi futballmérkőzésre számít. 

A Vidire verhető ellenfelek várnak az Európa-liga első selejtezőjében

Sport2019.06.17, 20:42

A Bajnokok Ligája után az Európa-liga első selejtezőkörében részt vevő csapatok lehetséges ellenfeleit is szűkítette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

A Puskás Akadémia a Bayernt, a Honvéd a Real Madridot győzte le

Sport2019.06.06, 19:10

Mindkét magyar csapat, azaz a Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd is győzelemmel kezdett a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán.

Bede Ferenc szerint jogtalan volt az év legfurcsább 11-ese

Sport2019.05.12, 11:41

A bronzéremért harcoló és kupadöntős Budapest Honvéd 4-4-es döntetlent játszott szombaton a bennmaradásért küzdő Diósgyőrrel, így a miskolciak a pontszerzéssel elmozdultak a kieső zónából. A mérkőzés legérdekesebb jelenete a 49. percben történt, amikor úgy jutott büntetőhöz a DVTK, hogy a Honvéd támadója a tizenhatoson belül kézzel lehúzott egy szabadrúgást. Az Origo szakértője, a korábbi FIFA-játékvezető, Bede Ferenc szerint Berke Balázs játékvezető óriásit hibázott, amikor 11-est ítélt a DVTK javára.

Az utolsó pillanatban nyert a MOL Vidi

Sport2019.04.06, 21:35

Újra győzelmi kényszerben lépett pályára a bajnoki címvédő MOL Vidi csapata. A Budapest Honvéd elleni mérkőzésen a Hungária körúton a csereként beállt Huszti Szabolcs 90. percben fejelt góljával a fehérvári együttes 1-0-ra nyert, így nem csökkent a hátránya a listavezető Fradival szemben.

Sorsoltak a Magyar Kupa elődöntőjére

Sport2019.04.03, 20:40

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek szerdai visszavágói után kisorsolták az elődöntők párosításait. 

Hiába vezetett, hazai pályán kapott ki a MOL Vidi a bajnokságban

Sport2019.02.09, 20:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a MOL Vidi FC nem tudott faragni a Ferencvárossal szembeni hátrányából, sőt három ponttal távolabb került a zöld-fehérektől, miután hazai pályán kikaptak a kieső helyen álló Diósgyőrtől. A tabellán utolsó Haladás ezúttal lélektanilag fontos pontot szerzett Pakson, míg az MTK ötgólos meccset nyert Mezőkövesden.

Vívó BEK: aranyérmet nyert a Honvéd párbajtőrcsapata

Sport2019.01.14, 11:03

A Budapesti Honvéd nyerte a férfi párbajtőrözők Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK) a németországi Heidenheimben.

Milák Kristóf fontos döntést hozott a jövőjéről

Sport2018.11.05, 17:59

A Budapesti Honvéd SE-ben folytatja pályafutását Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes úszó.

Elkezdődhet az új Bozsik Stadion építése

Sport2018.10.11, 11:15

Sikeres volt a Budapest Honvéd labdarúgócsapat stadionjának építésére kiírt közbeszerzési eljárás, így hamarosan elkezdődhet a kivitelezés.

Itt a vége: története során harmadszor bajnok a Videoton

Sport2018.05.27, 21:57

Stefan Scepovic és Boban Nikolov góljával a Videoton hazai pályán 2-0-ra győzött a Budapest Honvéd ellen az NB I 32. fordulójában, így matematikailag is bebiztosította bajnoki címét. A vereséggel a Honvéd visszacsúszott az ötödik helyre.

A Honvéd nyerte a párbajtőr BEK-et

Sport2018.01.28, 19:37

A Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely, Somfai Péter összeállítású Budapesti Honvéd nyerte meg a férfi párbajtőr Bajnokcsapatok Európa Kupáját a németországi Heidenheimben.

Supka Attila: A duma ebben az esetben már kevés

Sport2017.12.17, 17:23

Sokan felkapták a fejüket, amikor a bajnoki címvédő Honvéd tulajdonosa, George Hemingway magyar edzőt, az 55 éves Supka Attilát nevezte ki az együttes új edzőjének. Supka korábban a Debrecennel két bajnoki aranyérmet, két Szuperkupát is nyert, míg a Honvéddal éppen a Debrecen ellen győzött a Magyar Kupa 2007-es döntőjében. Ugyancsak 2007-ben az év edzőjének is megválasztották. Az elmúlt években Supka Attilának csak az NB II-ben jutott neki munkalehetőség. Szerinte a magyar futballisták nem annyira rosszak, mint arról sokan beszélnek, de azt elismeri, hogy a játékosok mentalitását szinte lehetetlen megváltoztatni. Nagyinterjú.

Izraeli köszönet a Honvédnak

Sport2017.07.21, 15:09

A Beér-Sheva elleni szerdai BL-meccs utáni sajtótájékoztató végén – előzetes egyeztetés nélkül - külön szót kért az izraeli csapat sajtófőnöke, Gil Lebanony.

Hemingway és Lanzafame döntöttek a jövőről

Sport2017.06.28, 14:32

A Budapest Honvéd támadója, Davide Lanzafame komoly döntést hozott a jövőjéről: kijelentette, hogy az idei szezonban mindenképpen Kispesten futballozik tovább.

Az Újpest frissen igazolt játékosa komoly sérülést szenvedett

Sport2017.06.28, 09:49

Az Ausztriában edzőtáborozó Újpest FC hétfőn este 4-1-re kikapott a ciprusi Apollon Limassoltól felkészülési mérkőzésen. A lila-fehérek vezetőedzőjének, Nebojsa Vignjevicnek nagyobb gondja is van a vereségnél: két frissen érkezett játékosa is sérülést szenvedett.

Megvan, mikor BL-selejtez a Honvéd

Sport2017.06.22, 10:10

A magyar bajnok Budapest Honvéd július 12-én és 19-én játssza mérkőzéseit a Korhut Mihályt is foglalkoztató izraeli Hapoel Beer-Seva ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.