Budapest Honvéd FC

címke rss

Borzalmas állapotban az Újpest, a Vasas és a Honvéd

Sport2022.11.07, 18:36

Míg a Fradi az OTP Bank Liga mellett az Európa-ligában is csodát csinál, addig a többi fővárosi klub az NB I tabellájának utolsó három helyén állva a múltjához méltatlan eredményekkel teszi nevetségessé magát. A hétvégi bajnoki fordulóban a Vasas hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Debrecentől, a Paks 5-0-ra ütötte ki a Honvédot, míg az Újpest a Zalaegerszegen kapott ki. Az Újpest borzalmas szereplése többé-kevésbé érthető, hiszen nincs rend a belga tulajdonos körül, de a Honvéd és a Vasas kudarcsorozatára nincs magyarázat.

Voltak jó pillanataink: így magyarázkodott a Honvéd edzője az 5-0-s pofon után

Sport2022.11.07, 09:41

A Paks hazai környezetben fölényes, 5-0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd együttese felett a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi játéknapján. A találkozó után érdekes nyilatkozatot tett a fővárosi csapat edzője, Dean Klafuric.

Megsemmisült a Honvéd focicsapata Pakson

Sport2022.11.06, 20:04

Egyelőre nem megy a Budapest Honvédnak az új edzővel, a horvát Dean Klafuriccsal. A Honvéd a Fehérvár után a Pakstól is kikapott, ráadásul 5-0-ra.

Súlyosan megbüntette az MLSZ a Honvédot

Sport2022.11.03, 19:04

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a csütörtöki ülésén zárt kapus büntetést rótt ki a Budapest Honvédra, emellett pedig több, alsó osztályban szereplő csapatot is megbüntetett.

Tovább szenved a Honvéd, először nyert Husztival a Fehérvár

Sport2022.10.29, 17:02

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Budapest Honvéd 1-0-ra kikapott a MOL Fehérvár csapatától a Bozsik Stadionban, így Huszti Szabolcs vezetésével először nyert a székesfehérvári csapat, míg a héten kinevezett Dean Klafurić vereséggel mutatkozott be a kispesti együttes kispadján.

A Fehérvár focistája a szezon egyik legnagyobb gólját lőtte a Honvédnak - videó

Sport2022.10.29, 17:37

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Budapest Honvéd a MOL Fehérvár csapatát fogadra a Bozsik Stadionban. A találkozó 13. percében a székesfehérvári csapat szerzett vezetést a szezon egyik legszebb góljával. A bosnyák Kenan Kodro a tizenhatos bal sarkából tekert gyönyörű gólt a bal felső sarokba.

A Dinamo Zagreb modelljét másolná a Budapest Honvéd új edzője

Sport2022.10.27, 12:32

Dean Klafuric, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzője a Dinamo Zagreb modelljét szeretné meghonosítani a kispestieknél.

A szombati focibotrány után döbbenetes dolgokról számolt be a ZTE sportigazgatója

Sport2022.10.23, 10:56

Rasszista bekiabálások miatt hosszú percekre félbeszakadt a Zalaegerszeg Honvéd elleni bajnokija szombaton. A játékvezető ráadásul kiállította a ZTE edzőjét, Ricardo Monizt, aki lehívta a játékosait a pályáról. A zalai klub sportigazgatója, Dragóner Attila a Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélt a botrányos esetről.

Ritkán látható botrány után győzött a Honvéd

Sport2022.10.22, 15:38

A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján a Zalaegerszegi TE hazai pályán 2-0-ra kikapott a Budapesti Honvéd FC-től.

Szögletből rúgott óriási gólt a Honvéd focistája - videó

Sport2022.10.20, 09:54

A Haladás elleni Magyar-Kupa mérkőzésen szögletből szerzett csodálatos gólt a Budapest Honvéd játékosa, Kerezsi Zsalán.

A Fradi kiesése után az Újpest és a Honvéd továbbment a Magyar Kupában

Sport2022.10.19, 19:42

Szerdán este a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában az Újpest FC Ajkán aratott magabiztos győzelmet, míg a Budapest Honvéd Szombathelyen harcolta ki a nyolcaddöntős szereplést.

"K.rva gyenge" - így szidták saját szurkolói a Honvédot

Sport2022.10.15, 19:08

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd ellen, amely emberhátrányban fejezte be a meccset. A kispestiek szurkolói dühösen szidták csapatukat a mérkőzés alatt, többször a "k.rva gyenge" rigmust lehetett hallani a lelátóról.

Ezzel a látványos bombagóllal szerzett vezetést a Puskás a Honvéd ellen - videó

Sport2022.10.15, 19:33

A Puskás Akadémia hazai pályán fogadta a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A felcsútiak Batik Bence hatalmas bombagóljával szereztek vezetést a 37. percben.

Egyre nagyobb bajban a Honvéd, a Vasas már tökutolsó

Sport2022.10.08, 21:31

A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Budapest Honvéd 2-2-es döntetlent játszott a Mezőkövesd ellen a Bozsik Arénában.

Négymeccses eltiltást kapott a Honvéd alattomos focistája

Sport2022.10.04, 19:36

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága négy mérkőzésre eltiltotta Christian Gomist, a Budapest Honvéd játékosát.

Ilyen alattomos játékost ritkán látni, mint a Honvéd lezavart focistáját - videó

Sport2022.10.01, 19:49

A Debrecen egy rendkívül fordulatos és emlékezetes meccsen 4-3-ra legyőzte a Budapest Honvédot a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés végén a vendégek játékosa, Christian Gomis brutálisan lekönyökölte ellenfelét, majd óriásit színészkedett.

Hihetetlen fordulatok, rengeteg gól és brutális könyöklés a Debrecen-Honvéd meccsen

Sport2022.10.01, 19:35

A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Debrecen egy szenzációs, gólgazdag mérkőzésen 4-3-ra nyert a Budapest Honvéd ellen a Nagyerdei Stadionban.

Az Újpest a Magyar Kupában is majdnem szégyenben maradt

Sport2022.09.17, 18:10

Az Újpest 6-1-re nyert a megyei első osztályban szereplő Mátészalka vendégeként a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának szombati játéknapján, így a 32 közé jutott. Hasonlóan tett a délután játszott másik fővárosi csapat, a Budapest Honvéd is, amely 2-0-s sikert aratott a másodosztályú Dorog otthonában. Az élvonalbeli csapatok közül továbbjutott a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd, a Vasas, a ZTE és a Kisvárda is.

Egyre nagyobb bajban a Honvéd

Sport2022.09.10, 20:06

A labdarúgó NB I 8. fordulójában a Budapest Honvéd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az újonc Kecskeméttel.

Bombameglepetés az NB I-ben: Kisvárdán nyert a Honvéd

Sport2022.09.04, 16:44

A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában a Kisvárda 1-0-ra kikapott a Budapest Honvéd csapatától.

K.rva gyenge - ezt kiabálták a Honvéd és az Újpest szurkolói

Sport2022.09.01, 20:57

A labdarúgó NB I 6. fordulójának zárómeccsén a Budapest Honvéd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpest ellen.

Francia bajnokságot is megjárt focistát igazolt a Honvéd

Sport2022.09.01, 18:43

Brandon Domingues személyében francia középpályást igazolt a labdarúgó NB I előző idényében a 9. helyen végző Budapest Honvéd.

A Sevillával Európa-liga-győztes spanyol focistát igazolt a Budapest Honvéd

Sport2022.08.29, 10:49

Tapasztalt, korábban a német és a spanyol első osztályban is szereplő, Európa-liga-győztes játékossal erősödött a Budapest Honvéd FC kerete, miután a fővárpsi klub megegyezett a spanyol Jairo Samperióval.

A Honvéd kapusa szerint nem voltak egyenlő ellenfelei a Fradinak

Sport2022.08.28, 20:11

A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros Adama Traoré három góljával 3-1-re legyőzte a Budapest Honvéd FC-t a Groupama Arénában, ezzel Sztanyiszlav Csercseszov csapata továbbra is százszázalékos az NB I-ben. A találkozó után a mali válogatott támadó az M4 Sportnak elmondta, hogy pályafutása során először szerzett három gólt, míg a Honvéd kapusát érhetően nem vigasztalta, hogy csapata legjobbja volt egy elveszített meccsen.

A Fradi simán megverte a Honvédot

Sport2022.08.28, 19:29

A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros Adama Traoré három góljával 3-1-re legyőzte a Budapest Honvéd FC-t a Groupama Arénában, ezzel Sztanyiszlav Csercseszov csapata továbbra is százszázalékos az NB I-ben.

A Honvéd nyerte a kapushibák meccsét

Sport2022.08.21, 22:11

Az NB I vasárnap esti meccsén a Vasas a Budapest Honvéd csapatát fogadta, és 2-1-re nyert a Honvéd, amely első győzelmét aratta ebben a bajnokságban.

A Honvéd a 96. percben bukta el a győzelmet a Paks ellen

Sport2022.08.14, 22:17

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában a Budapest Honvéd 3-3-as döntetlent játszott a Paksi FC csapatával a Bozsik Stadionban, ezzel a kispesti csapat három mérkőzés után is nyeretlen az NB I-ben. 

A Honvéd megalázó vereséget szenvedett Fehérváron

Sport2022.08.07, 22:10

A labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában a MOL Fehérvár FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát.

Kínos Honvéd-kudarc Kispesten: elindult a focibajnokság

Sport2022.07.29, 22:36

A labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as szezonjának nyitómérkőzésén a Budapest Honvéd 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg csapatától a Bozsik Stadionban.

Az első bajnoki előtt kitették a csapatból a Honvéd kapitányát

Sport2022.07.28, 19:14

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy egy nappal a bajnoki rajt előtt kikerült a csapat keretéből a csapatkapitány Batik Bence.

A Honvédhoz igazolt a Kisvárdával történelmet író focista

Sport2022.07.28, 19:06

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a szerb Lazar Csirkovicsot, aki az előző szezonban még a Kisvárda csapatában futballozott.

Megint kettős rangadók lehetnek a Puskás Arénában

Sport2022.07.09, 19:44

A Nemzeti Sport szombaton egy múltidéző cikkben foglalkozott a korábban rendkívül népszerű kettős rangadókkal, melyeket a Népstadionban rendeztek. A cikkből kiderül, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségi szívesen feltámasztaná a kettős rangadókat, és a fővárosi klubok sem zárkóznak el az ötlettől.

Paksra igazolt a Fradi korábbi támadója

Sport2022.07.08, 16:51

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta Bőle Lukácsot, aki az előző szezonban a Budapest Honvéd csapatát erősítette.

A Honvéd egyik legjobb focistáját igazolta le az NB I-be feljutó Vasas

Sport2022.07.05, 15:43

Az NB I-be feljutó Vasas labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Budapest Honvéd futballistáját, Hidi Patrikot.

Kispestre igazolt az Újpest csapatkapitánya

Sport2022.06.30, 19:18

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta az Újpest FC korábbi csapatkapitányát, a szerb Nikola Mitrovicot.

Dán sztárcsapatba igazolt a Honvéd magyar focistája

Sport2022.06.30, 16:55

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a dán bajnokcsapathoz, az FC Köbenhavn csapatához igazolt a klub 17 éves játékosa, Szűcs Tamás.

Skót edzője lett a Honvédnak

Sport2022.06.15, 20:08

A skót Tam Courts lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője.

Egy csapatra való játékos távozik a Honvédból

Sport2022.06.13, 20:04

Nyolc játékos már biztosan távozik a nyáron a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd csapatától.

PSG-nevelés óriást igazolt a Honvéd focicsapata

Sport2022.06.13, 17:36

Christian Gomis személyében egy belső védő a labdarúgó NB I előző idényében a 9. helyen végző Budapest Honvéd csapatának első nyári igazolása.

Kirúgták a Honvédtól Nebojsa Vignjevicset

Sport2022.06.09, 22:20

Távozik a Budapest Honvéd FC kispadjáról Nebojsa Vignjevics, miután a fővárosiak közös megegyezéssel szerződést bontottak a szerb szakvezetővel – írja a klub hivatalos honlapja.

Külföldi sportigazgatót és szakmai tanácsadót nevezett ki a Budapest Honvéd

Sport2022.05.30, 12:56

Skót sportigazgatóval kötött szerződést a Budapest Honvéd labdarúgócsapata.

Megszólalt a kínkeserves bentmaradás után a Honvéd edzője

Sport2022.05.15, 18:35

A Budapest Honvéd 2-1-re győzött vasárnap a végül bronzérmes Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában, így bennmaradt az élvonalban. A találkozó után a kiepseti csapat edzője, Nebojsa Vignjevics értékelte a látottakat. 

A Honvéd csodagólokkal harcolta ki a bennmaradást

Sport2022.05.15, 20:59

Vasárnap délután a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában a Puskás Akadémia 2-1-re kikapott a Budapest Honvéd csapatától a Pancho Arénában, ez pedig azt jelenti, hogy a felcsúti csapat a bronzérmes helyen végzett az NB I-ben, a fővárosi együttes pedig bent maradt az élvonalban.

A Honvéd és az MTK drámai végjátékát hozza az NB I utolsó fordulója

Sport2022.05.15, 05:58

Pénteken és szombaton már lejátszották az OTP Bank Liga utolsó fordulójának tét nélküli meccseit, a legnagyobb kérdések azonban vasárnap délutánra maradtak. A Kisvárda és a Puskás Akadémia az ezüstéremért harcol, míg a Budapest Honvéd és az MTK Budapest csapata a kiesést próbálja elkerülni a drámai végjátékot ígérő az utolsó játéknapon.

A Honvéd kapusa szerint profi focistáknak nem lehet lógó orral játszaniuk

Sport2022.05.07, 19:34

A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati játéknapján. A meccs után a fővárosiak kapusa, Szappanos Péter lesújtó véleménnyel volt a csapat teljesítményéről.

Kiesett a Gyirmót, továbbra is veszélyben a Budapest Honvéd

Sport2022.05.07, 19:38

A magyar labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában a Budapest Honvéd hazai pályán fogadta a Mezőkövesd csapatát. Az első félidőben emberhátrányba került Machach kiállítása miatt a Honvéd. A gólnélküli első félidőt követően a második játékrészben sem született gól, így a Honvéd döntetlent játszott a Mezőkövesddel, így csak az utolsó fordulóban dőlhet el a sorsa a fővárosi csapatnak.

Kikapott a Honvéd, még bajba kerülhet

Sport2022.05.03, 20:23

A labdarúgó NB I 31. fordulójában a MOL Fehérvár 2-0-ra győzött hazai pályán a Budapest Honvéd ellen.

Nem tudta legyőzni a Honvéd a Kisvárdát

Sport2022.04.30, 19:11

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a Kisvárda csapatával a Bozsik Arénában.

A Gyirmót a Honvédot sem tudta legyőzni, egyre közelebb a kieséshez

Sport2022.04.24, 21:35

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának záró mérkőzésén az utolsó előtti Gyirmót hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a 10. helyen álló Budapest Honvéd csapatával, így Csertői Aurél együttese négy meccsel a vége előtt továbbra is hat pontra van a bennmaradást érő 10. helytől.