Budapest Honvéd FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- NB I
- labdarúgás
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kétszer is vezetett a Honvéd, de kikapott Kisvárdán
Az NB I-ben a harmadik helyezett Kisvárda az edzõváltáson átesett Budapest Honvéd csapatát fogadta a 19. fordulóban és végül fordulatos meccsen a Kisvárda 3-2-re nyerni tudott.
A korábbi újpesti edzõ vette át a kirúgott Horváth Ferenc helyét a Budapest Honvédnál
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplõ Budapest Honvéd bejelentette, hogy a távozó Horváth Ferenc helyét az Újpest korábbi edzõje, Nebojsa Vignjevic veszi át.
A La Ligában is megfordult játékost igazolt a Honvéd
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplõ Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy Oleksandr Petrusenko és Marko Petkovic után a szerb Dejan Drazic a klub harmadik téli igazolása.
Az Újpest korábbi edzõje lehet a kirúgott Horváth Ferenc utódja a Honvédnál
A Nemzeti Sport értesülése szerint az Újpesttel kétszeres Magyar Kupa-gyõztes szerb szakember, Nebojsa Vignjevic lehet a vasárnap kirúgott Horváth Ferenc utódja a Budapest Honvéd csapatánál.
Szaúd-Arábiába igazolt a Budapest Honvéd spanyol játékosa
Távozik a Budapest Honvéd együttesétõl Nono, akit a megállapodás értelmében kivásárolt szerzõdésébõl a szaúdi Damac FC.
Kirúgták a borzalmas kispesti vereség után Horváth Ferencet, a Honvéd edzõjét
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjának nyitómérkõzésén a Budapest Honvéd hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a tabella utolsó helyérõl nekivágó Gyirmóttól. A Budapest Honvéd hivatalos közleményben számolt be róla, hogy azonnali hatállyal szerzõdést bontott Horváth Ferenc vezetõedzõvel.
Teljes Honvéd-összeomlás: az utolsó helyezett Gyirmót Kispesten gyõzött
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a tabella utolsó helyén álló vendég Gyirmót csapatától a labdarúgó NB I 18. fordulójának utolsó szombati mérkõzésén. A fõvárosiak emberhátrányban fejezték be a találkozót, amelynek egyetlen gólja büntetõbõl született.
- címkék:
- foci
- NB I
- Gyirmót FC
- Budapest Honvéd FC
- Címkefelhõ »
Magyar válogatott gólkirályt igazolt az NB II-es Diósgyõr
A labdarúgó NB II-ben szereplõ Diósgyõr a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolt a Budapest Honvéd támadóját, a korábbi gólkirály Eppel Mártont.
A Budapest Honvéd nem rúgja ki Horváth Ferencet
Szinte hétrõl-hétre felröppent egy pletyka, hogy egy vereség vagy egy döntetlen után távoznia kell Budapest Honvéd vezetõedzõjének, Horváth Ferencnek, de úgy tûnik, maradhat a csapatnál.
A Fradi, az Újpest, a Honvéd és a Zalaegerszeg is pénzbüntetést kapott az MLSZ-tõl
Az Újpest, a Ferencváros, a Honvéd és a Zalaegerszeg pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától.
„Mit csináljak? Szüljek egy lovat?” - Horváth Ferenc kirohanására külföldön is felfigyeltek
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplõ Budapest Honvéd vezetõedzõjének, Horváth Ferencnek a Ferencváros elleni 1-0-s vereséget követõ nem mindennapi kirohanására még külföldön is felfigyeltek.
Az utolsó pillanatokban szerzett góllal nyert a Ferencváros
A 17. forduló nyitómeccsén a bajnoki címvédõ, a Debrecen elleni vereség után edzõváltáson átesett Ferencváros a Budapest Honvéd csapatát fogadta az NB I-ben és a hosszabbításban szerzett góllal nyert 1-0-ra.
A Zalaegerszeg kétgólos hátrányból egyenlített a Honvéd ellen
A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában a Budapest Honvéd 2-2-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg csapatával a Bozsik Arénában. Mindezt úgy, hogy a kispestiek az elsõ félidõben már kétgólos elõnyben voltak a zalaiakkal szemben.
Fordított az emberhátrányban küzdõ Honvéd ellen az Újpest és elkerült a kiesõzónából
Az NB I szombat esti meccsén két fõvárosi csapat találkozott. A forduló elõtt a hetedik helyen álló Budapest Honvéd fogadta az utolsó helyezett Újpestet. A meccs elsõ gólját a Honvéd szerezte, amely tíz emberrel is sokáig meg tudta tartani az eredményt, de a hajrában egyenlített az Újpest.
- címkék:
- NB I
- Újpest FC
- Budapest Honvéd FC
- Címkefelhõ »
Szenzációs Dzsudzsák, szenzációs Debrecen: nagy hátrányból nagy gyõzelem
A magyar bajnokság 12. fordulójában a hazai pályán játszó Debrecen a Budapest Honvéd csapatát fogadta. Az elsõ félidõben Lukics tizenegyese és Bõle két góljával vezetést szerzett a Honvéd, a Debrecen a csapatkapitány Dzsudzsák büntetõjével tudott csak szépíteni. A második félidõben Ugrai fantasztikus gólja után Dzsudzsák, Deslandes, és Németh Krisztián is betalált. A Debrecen ezzel megfordította a meccs állását, és megnyerte a Budapest Honvéd elleni találkozót.
A Puskás Akadémia legyõzte az emberhátrányban küzdõ Honvédot
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re nyert a Budapest Honvéd ellen. Az elsõ félidõben a vendég együttes szerzett vezetést, amely korán emberhátrányba került. A szünet elõtt kiegyenlített Hornyák Zsolt csapata, majd a második félidõben egy kezezés miatt 11-est kapott, amelyet gólra váltott, így fordított. A hajrában egy nagy védelmi hibát is kihasznált a Puskás Akadémia, amely sorozatban negyedik meccsét nyerte meg az élvonalban.
Marco Rossi fociszurkolókkal bulizott - kép
A magyar fociválogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi és jobbkeze, Cosimo Inguscio volt a Honvéd-szurkolók sztárvendége a kispesti ultracsoport megalapításának 30. évfordulóján.
Elképesztõen fordulatos meccsen gyõzött a Mezõkövesd a Honvéd otthonában
Az NB I 10. fordulójában a Budapest Honvéd a Mezõkövesd Zsóry csapatát fogadta hazai pályán, az Új Bozsik József Stadionban. Az elsõ félidõben Vojtus góljával a vendégek szerezték meg a vezetést. Pillár kiállítása után azonban emberhátrányba került a Mezõkövesd, és csak a kapusának, Antal Botond bravúrjainak köszönhetõen tudta megtartani az elõnyét. A második félidõben Nono és Lukics góljával megfordította a meccset a Honvéd, de Madarász találatával egyenlíteni tudott a vendég Mezõkövesd. A hosszabbításban Batik kezezése után Cseri talált be tizenegyesbõl, és ezzel a Mezõkövesd idegenben szerezte meg a gyõzelmet a Budapest Honvéd otthonában.
A Fehérvár hazai pályán gyõzte le a Budapest Honvédot
Az NB I szombat esti meccsén a MOL Fehérvár a Budapest Honvéd csapatát fogadta, és Szabics Imre csapata 2-1-re nyerni tudott.
Elképesztõ öngóllal vezetett a Kisvárda, de az utolsó pillanatban gyõzött a Honvéd
A labdarúgó NB I 8. fordulójában a Honvéd hazai pályán 2-1-re nyert az elsõ helyezett Kisvárda ellen. Már a 2. percben egy elképesztõ öngóllal vezetett a vendégcsapat, de a hazai együttes egy szöglet után hamar kiegyenlített. A második félidõben rengeteg helyzet adódott a csapatok elõtt, de sokáig nem esett gól, majd a 93. percben egy fantsztikus szabadrúgásgóllal megszerezte a gyõzelmet Horváth Ferenc együttese.
Rengeteg gól a Gyirmót-Honvéd meccsen
A magyar labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a Gyirmót a Budapest Honvéd csapatát fogadta. Az elsõ félidõben a vendégek három gólt lõttek, a Gyirmót csak Simon révén tudott szépíteni. A második félidõben a Honvéd újabb két találatot szerzett, a hazaiak részérõl ismét csak Simon tudott gólt szerezni. A Budapest Honvéd egy gólokban gazdag meccsen gyûjtötte be a három pontot a Gyirmót csapata ellen, akik továbbra is a bajnoki tabella utolsó helyén állnak.
Kiállították a legelején a Fradi válogatott játékosát, mégis nyerni tudtak Kispesten
A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában a bajnoki címvédõ Ferencváros több mint egy órát emberhátrányban játszva 1-0-ra legyõzte a Budapest Honvéd csapatát a Bozsik Stadionban.
Bernd Storckot akarja a Budapest Honvéd
A Nemzeti Sport értesülése szerint Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lehet a Budapest Honvéd sportigazgatója.
Zalaegerszegen nyert a Honvéd
A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának nyitómérkõzésén a Budapest Honvéd idegenben 3-1-re legyõzte a Zalaegerszeg csapatát.
Emberhátrányban szerezte meg elsõ gyõzelmét a Honvéd
Az OTP Bank Liga 4. fordulójának szombat esti mérkõzésén a Budapest Honvéd megszerezte szezonbeli elsõ gyõzelmét, miután emberhátrányban 3-1-re legyõzte hazai pályán Paks együttesét.
Olaszországba igazol a Budapest Honvéd focistája
Az olasz tuttomercatoweb értesülése szerint a Serie A-ban szereplõ Fiorentina szerzõdést ajánlott a Budapest Honvéd 17 éves tehetségének, Dénes Adriánnak.
Az Újpest ajándékozott egy 11-est és egy pontot a Honvédnak
A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának záró mérkõzésén az Újpest FC 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd csapatával a Szusza Ferenc stadionban, így Horváth Ferenc együttese - köszönhetõen egy felesleges újpesti szabálytalanságnak - megszerezte elsõ pontját az idei szezonban, de még így is a tabella utolsó helyén áll. Pedig az új tulajdonosokkal rendezettek lettek a viszonyok Kispesten, visszatérhettek hazai pályára, a vadonatúj stadionba, érthetetlen a Honvéd mélyrepülése.
Horváth Ferenc elmenekült a teljes kudarca után Kispesten: utolsó helyen a Honvéd
A labdarúgó NB I második fordulójának szombat esti mérkõzésén az MTK hazai pályán 1-0-ra legyõzte a Budapest Honvéd csapatát. A mérkõzés egyetlen gólját a kék-fehérek román válogatott támadója, Gheorghe Grozav szerezte az elsõ félidõ elején. A Honvéd ráadásul a második játékrészben Baráth Botond kiállítása miatt emberhátrányba került - ahogy az elõzõ meccsen is, valami nincs rendben a fejekben a csapatnál. Gyõzelmével az MTK feljött a tabella harmadik helyére, míg a Honvéd két vereséggel jelenleg az utolsó. Pedig van új stadion, rendezettek a körülmények, jók a játékosok: Horváth Ferenc teljes kudarcával kezdõdik a bajnokság. Az edzzõ ...
A Debrecen Kispesten ütötte ki a Honvédot
Az OTP Bank Liga 1. fordulójának szombat esti meccsén a Budapest Honvéd fogadta a magyar bajnoksák elsõ osztályába újra feljutott Debrecen csapatát a Bozsik Arénában. Az elsõ félidõ végén Bõle Lukács kapásgóljával a sokkal aktívabban játszó Honvéd megszerezte a vezetést. A második félidõben többet támadott a Debrecen, és egy kezezés után megítélt tizenegyessel kiegyenlítettek a vendégek. A Budapest Honvéd játékosa a kezezés után megkapta a második sárga lapját, ezért a bíró kiállította õt. A Debrecen egy szöglet után megszerezte a második gólját is, majd két szép egyéni megmozdulás után a harmadikat és a negyediket is. A második féllidõben ...
B-csapatos stadionavató
Az Európa Liga legutóbbi gyõztese, a Villarreal csapata elfogadta a Budapest Honvéd meghívását, és ellátogatott a Bozsik Aréna stadionavatójára. A dolog szépséghibája, hogy végül csak a B-csapatával állt ki a spanyol gárda. Az izgalom nem, a gólok viszont elmaradtak a nyitómeccsen.
A Villarreal lemondta a Honvéd elleni stadionavatót, de mégis lesz mérkõzés
Pozitív koronavírustesztek miatt az Európa-ligában címvédõ spanyol Villarreal labdarúgócsapata lemondta az új Bozsik Aréna szombati avatómérkõzését a Budapest Honvéd ellen.
- címkék:
- foci
- Budapest Honvéd FC
- Villareal
- Címkefelhõ »
Magyar utánpótlás-válogatott focistát igazolt a Mol Fehérvár
A Mol Fehérvár FC szerzõdtette a magyar utánpótlás válogatott Szendrei Norbertet a Budapest Honvéd csapatától – adta hírül a fehérvári klub a hivatalos honlapján.
A pénz miatt távozhat Debrecenbõl Dzsudzsák Balázs, Rebrov lehet az edzõje
Továbbra sem tudni, hová igazol a nyáron Dzsudzsák Balázs, akinek Debrecenben lejárt a szerzõdése, és úgy néz ki, a Lokinál nem marad. A hírek szerint a Budapest Honvéd vagy az al-Ain lehet a befutó.
Dzsudzsák Balázs a Honvédhoz igazolhat
Több játékos is távozhat az NB I-be feljutó Debreceni VSC-tõl, köztük Dzsudzsák Balázs, aki iránt élénken érdeklõdik a Honvéd.
Az Európa-liga-gyõztessel nyitja meg a Honvéd a Bozsik Arénát
Az Európa-liga-gyõztes spanyol Villarreal lesz a Budapest Honvéd vendége július 24-én, az új Bozsik Aréna hivatalos avatómérkõzésén.
Kispestre tart a kapus, akit Pintér Attila kritizált a Fradi elleni vereség után
Szappanos Péter három év után távozik a Mezõkövesd csapatától. A Pintér Attila által élesen bírált 30 éves kapusnak lejárt a szerzõdése, a Nemzeti Sport információja szerint a Budapest Honvéd csapatánál folytatja a pályafutását.
Pénzbüntetés és szektorbezárás a Honvédnak, a Fradi is fizethet az MLSZ-nek
A Budapest Honvéd és a Ferencváros csapatát pénzbüntetéssel, emellett a kispestieket szektorbezárással is sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a két csapat legutóbbi NB I-es bajnokija miatt.
Az utolsó percekben nyert a Fradi a Honvéd ellen
A bajnok Ferencváros 2-1-re nyert a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I záró fordulójában, így rekordot döntött és 78 ponttal végzett a bajnokság élén. A játékosok a mérkõzés után hazai pályán, a Groupama Arénában vehetik majd át a gyõztesnek járó aranyérmeket.
Horváth Ferenc marad a Honvéd edzõje
A következõ idényben is a februárban kinevezett Horváth Ferenc lesz a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának a vezetõedzõje.
Kiesett a Diósgyõr, megúszta a Honvéd - videó
A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a már biztos kiesõ Budafok otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában, ezzel eldõlt, hogy a kispestiek biztosították bennmaradásukat, míg az utolsó elõtti Diósgyõrnek már matematikai esélye sem maradt, így kiesett az élvonalból.
Kiharcolhatja a bennmaradást a Honvéd, MU-Liverpool rangadó, pályán Messiék és C. Ronaldóék
Vasárnap az NB I-tõl már búcsúzó Budafok a bennmaradás kiharcolásáért harcoló Budapest Honvéd együttesét fogadja. Nem ez lesz az egyetlen magyar focimeccs a tévében, a Debrecen is pályára lép, míg a Gyirmót és a Gyõr egymás ellen játszik. Rangadót rendeznek az angol Premier League-ben, a Manchester United a Liverpoollal találkozik. Olaszországban a Juventus és a Roma, Spanyolországban a Barcelona meccse is látható lesz. Formai-1, MotoGP, NASCAR, vízilabda, kosárlabda és tenisz is színesíti a mai programot.
Megint nem nyert a Honvéd az NB I-ben, egyre közelebb a kieséshez
A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának záró mérkõzésén a Budapest Honvéd 2-2-es döntetlent játszott a Mezõkövesd csapatával az új Hidegkuti Nándor Stadionban, így a fõvárosi együttest már csak két pont választja el a 11. kiesõ helytõl. A Honvéd pontszerzése azt is jelenti, hogy az utolsó helyen álló Budafok már a matematikai esélyét is elvesztette a bennmaradásra, így a 31. fordulóban megvan az OTP Bank Liga elsõ kiesõje.
Súlyos eltiltást kapott a Budapest Honvéd magyar focistája
Három bajnoki mérkõzésre szóló eltiltást kapott Zsótér Donát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától kedden.
A Real Madrid klasszis focistájánák gólpasszát másolta a Honvéd válogatott támadója - videó
A szombati Budapest Honvéd–Újpest FC bajnoki mérkõzésen izgalomban és látványos megoldásokban sem volt hiány. Utóbbiak közül az egyik Baloght Norbert nevéhez fûzõdik.
A Honvéd válogatott futballistája 46 másodperc alatt rúgott két gólt az Újpestnek - videó
Az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombat esti mérkõzésén a Honvéd 2-2-es döntetlent játszott az Újpest ellen.
Koronavírusban meghalt a Honvéd egyik edzõje
54 éves korában meghalt Isa Gábor, a Honvéd-MFA U15-ös csapatának vezetõedzõje, adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Fantasztikus videón az új Bozsik Aréna elsõ meccse
A Honvéd második csapata léphetett elõször pályára az új Bozsik Arénában vasárnap. A tesztmérkõzés legemlékezetesebb momentumairól a kispesti klub egy látványos videót is megosztott a hivatalos oldalán.
Az utolsó pillanatban a bíró elvette a gyõztes gólt a Diósgyõrtõl
Az utolsó helyen álló Diósgyõr gól nélküli döntetlent játszott a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombat esti mérkõzésén. A hosszabbításban a Diósgyõr szabályosnak tûnõ gólt lõtt, de mégsem adta meg a bíró.
Hosszabbításban szerzett góllal nyert a Kisvárda a Honvéd ellen - videó
A Kisvárda a csereként pályára lépõ Jaroslav Navrátil 92. percben szerzett góljával 1-0-ra gyõzött a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó NB I 25. fordulójában.
A Budapest Honvéd legyõzte az MTK-t az NB I-ben
A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában a Budapest Honvéd 3-2-re legyõzte az MTK Budapest csapatát az új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az elsõ félidõben a kék-fehérek remekül kezdtek, és a brillírozó Varga Roland, Schön Szabolcs páros révén kétgólos elõnybe kerültek. A szünet elõtt azonban Gazdag Dániel góljával szépített a Honvéd, a fordulás után pedig a csereként beálló Balogh Norbert két góljával megfordította a meccset a Honvéd, és sorozatban a második gyõzelmét aratta, ezzel pedig elmozdult a kiesõhelyrõl.
Felcsúton nyert a kiesés ellen küzdõ Honvéd
A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a Puskás Akadémia 2-1-re kikapott a Budapest Honvédtól a felcsúti Pancho Arénában, így Hornyák Zsolt csapata elõször vesztett bajnoki meccset a tavaszi szezonban, a Honvéd pedig megszerezte elsõ gyõzelmét a február 15-én kinevezett Horváth Ferenccel.
Két Honvéd-játékost is kiállított a bíró a Magyar Kupában
A Zalaegerszeg hosszabbítás után, 2-1-re gyõzött a találkozó jelentõs részében kettõs emberhátrányban futballozó Budapest Honvéd ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntõjében.
Nyert a Fradi, kiesõhelyen maradt a Honvéd
A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának fõvárosi rangadóján a bajnoki címvédõ Ferencváros 1-0-ra legyõzte a Budapest Honvéd csapatát a Groupama Arénában.
Horváth Ferenc szerint a Honvédnál meg kell kongatni a vészharangot
A hétfõn kinevezett vezetõedzõ, Horváth Ferenc szerint meg kell kongatni a vészharangot a játékosok fejében annak érdekében, hogy a Budapest Honvéd labdarúgócsapata bennmaradjon az élvonalban.
Jó kezdés, rossz folytatás: Horváth Ferenc utolsó két csapatával kiesett, elõtte kirúgták év közben
A Budapest Honvéd hétfõn délután jelentette be, hogy az eddigi vezetõedzõ, Pisont István helyét Horváth Ferenc veszi át a kispadon. A még mindig csak 48 éves szakembernek már van rutinja abban, hogy kell felrázni egy küszködõ csapatot, az elsõ meccseken jó a mérlegje, így a Honvéd szurkolói is joggal reménykedhetnek egy szebb tavaszban - igaz, a folytatás általában már gyengébb volt. Megnéztük, hogyan kezdett új csapataiban.
Horváth Ferenc a Budapest Honvéd új vezetõedzõje
Megvan a Budapest Honvéd FC új vezetõedzõje: Pisont István helyét Horváth Ferenc veszi át - jelentette be a kispesti klub hivatalos oldala.
Pisontot lefokozta, Urbányit kirúgta a Budapest Honvéd
Távozik a Budapest Honvéd FC vezetõedzõi posztjáról Pisont István a Budafok elleni vereséget követõen.
Horváth Ferenc mentheti meg a kieséstõl a Honvédot
A Honvéd NB I-es labdarúgócsapatánál a vezetõség a hétvégén már döntött arról, hogy Pisont István helyett új szakvezetõ veszi át a csapat irányítását. A kispestiek elsõszámú kiszemeltje a kispadra Horváth Ferenc, aki legutóbb a Haladást irányította a 2018–2019-es idényben - írja a Nemzeti Sport.
A Budapest Honvéd kikapott Mezõkövesden
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Mezõkövesd hazai pályán 2-1-re legyõzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel Pintér Attila együttese hét mérkõzés óta veretlen az NB I-ben.
A Mezõkövesd focistája a szezon egyik legnagyobb gólját lõtte - videó
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Mezõkövesd a Budapest Honvéd csapatát fogadta. Pintér Attila együttese a 23. percben megszerezte a vezetést, méghozzá a szezon egyik legszebb góljával.
Alsógatyában is tovább játszott a MOL Fehérvár focistája - videó
Az OTP Bank Liga 18. fordulójában szombat este a MOL Fehérvár hazai pályán kapott ki a Budapest Honvédtól 2-1-re.
Potyagólra Dárdai-találattal válaszolt a Fehérvár, de így is kikapott a Honvédtól - videó
A MOL Fehérvár hazai pályán 2-1-re kikapott a Honvédtól az OTP Bank Liga 18. fordulójának szombat esti mérkõzésén. A találkozó elején a hazaiak egy potyagóllal kerültek hátrányba, amit a szünet elõtt az elsõ magyar élvonalbeli találat jegyzõ Dárdai Palkó egyenlített ki. A második félidõben többet támadtak ugyan a fehérváriak a gyõztes gólt viszont a Honvéd szerezte meg Batik Bence révén.
Nem bírt egymással a Honvéd és Zalaegerszeg az NB I-ben - videó
2-2-es döntetlent játszott egymással a Budapest Honvéd és a Zalaegerszeg a labdarúgó NB I 17. fordulójában.
Magyar válogatott focistát igazolt a Budapest Honvéd
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplõ Budapest Honvéd FC megállapodott a válogatott középpályással, a 25 esztendõs Nagy Dominikkal, aki kétéves szerzõdést kötött a fõvárosi klubbal.
Korábbi Fradi-játékost igazolt a Budapest Honvéd
A Budapest Honvéd labadrúgócsapata hivatalos honlapján tette közzé, hogy szerzõdtette Bõle Lukácsot.
Látványos felvételeken a Honvéd új stadionja - videó
Már tavasszal birtokba veheti az átadás elõtt álló Új Bozsik Stadiont a 14-szeres magyar bajnok kispesti csapat. A stadiont építõ WHB Group a napokban egy rendkívül látványos videót tett közzé a létesítményrõl.
A Honvéd két magyar játékosa is eligazol a csapatból
Kálnoki-Kis Dávid és Ugrai Roland is távozik a Honvédtól. Mindkét játékosnak lejárt a szerzõdése, a kispestiek pedig nem hosszabbítanak szerzõdést velük - olvasható a klub hivatalos oldalán.
Kiderült, hogy ki lehet a Honvéd új edzõje
Bódog Tamás kirúgása után átmenetileg a klub korábbi legendája, Pisont István vette át a vezetõedzõi feladatokat és négy meccsen két gyõzelmet, egy döntetlent és egy vereséget ért el az együttessel.
Kikapott a Honvédtól, így kiesõhelyen áll a Budafok a bajnokságban - videó
December 23-án este játszották le a 10. fordulóból a koronavírus-fertõzések miatt elhalasztott Budafok-Honvéd bajnoki mérkõzést. A 90 percet követõen végül 2-1-es Budapest Honvéd gyõzelem született.
Nyert az Újpest, így már a Honvéd áll kiesõhelyen a bajnokságban - videó
Az OTP Bank Liga 16. fordulójában az Újpest a Budapest Honvédot fogadta hazai pályán vasárnap. A szebb napokat is látott fõvárosi rangadó jelen esetben inkább kiesési rangadó volt, mert az Újpest a 11., míg a Honvéd a 10. helyrõl várta a meccset. A 90 perc után végül 2-1-s újpesti gyõzelem született.
Kiütötte a Honvéd a DVTK-t, kiesõhelyre került az Újpest a bajnokságban - videó
Az OTP Bank Liga 15. fordulójának szerdai meccsei egy igazi kiesési rangadóval kezdõdtek. A bajnoki tabella 11. helyén álló Budapest Honvéd fogadta az MTK pályáján az utolsó helyezett DVTK-t. A 90 percet követõen 5-1-s Honvéd gyõzelem született, ezzel a DVTK mellett az Újpest tartózkodik jelenleg a kiesést jelentõ 11. és 12. helyen a tabellán.
Bódog Urbányiról: A csapat elõtt fenyegette meg az egyik játékost vérlázító módon
A Budapest Honvédnál leváltott Bódog Tamás nem hagyta szó nélkül Urbányi István sportigazgató kritikáit, és meghökkentõ esetekrõl is beszélt.
Pisont István a koronavírusról: Három napig alig aludtam, fulladoztam
Borzalmasan megviselte, de nem törte meg a koronavírus-fertõzés Pisont Istvánt. A 31-szeres korábbi válogatott futballista, a Honvéd másodedzõje szerint az segített neki a betegséggel vívott harcában, hogy hívõ.
Eldõlt Bódog Tamás sorsa a Budapest Honvédnál
A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelent meg egy interjú a klub ügyvezetõjével, Kun Gáborral.
Az utolsó pillanatban kapott ki a Honvéd az NB I-ben - videó
A Budapest Honvéd egy hosszabbításban kapott gólnak köszönhetõen vereséget szenvedett a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnap esti mérkõzésén.
Hatalmas góllal nyert a Ferencváros a Honvéd ellen a bajnokságban - videó
Az OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat esti mérkõzése egy igazi rangadót hozott. A bajnoki tabellát vezetõ Ferencváros a Magyar Kupa címvédõjéhez, a bajnokságban szebb napokat is látott Budapest Honvédhoz, annak ideiglenes otthonába látogatott. A mérkõzést egy óriási góllal a Ferencváros nyerte, így már négy ponttal vezeti a bajnokságot úgy, hogy két meccsel kevesebbet játszott, mint a riválisok egy része.
Óriási gólt lõtt a Ferencváros a Honvéd ellen - videó
Az OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat esti rangadóján a Budapest Honvéd a bajnoki címvédõ és éllovas Ferencvárost fogadta. A találkozó elsõ gólja egy ferencvárosi szöglet után született, méghozzá Heister révén egy óriási kapáslövésbõl a 27. percben.
Szenteste elõtt egy nappal két NB I-es mérkõzést is rendeznek
Az OTP Bank Ligában két bajnoki mérkõzést is közvetlenül karácsony elõtt, december 23-án rendeznek a halasztások miatt.
A Budafok focicsapata döntött a Budapest Honvéd halasztási kérelmérõl
A Budapest Honvéd halasztási kérelemmel fordult a Budafokhoz az eredetileg szombaton 17.00 órára kiírtOTP Bank Liga-mérkõzéssel kapcsolatban. Az NB I újonca a pénteki vezetõi ülésen úgy döntött, elfogadja a riválisa halasztási kérelmét.
15 játékos koronavírusos a Budapest Honvédnál
A Budafoki MTE vendége lenne szombaton 17:00 órától a koronavírus-járványtól sújtott Budapest Honvéd FC, amely a találkozó kapcsán halasztási kérelemmel fordult a budafoki együtteshez - olvasható a kispestiek hivatalos oldalán.
- címkék:
- NB I
- Budapest Honvéd FC
- Címkefelhõ »
Négy vesztes meccs után a Honvéd ellen nyert újra a Puskás Akadémia
Szerdán pótolták az OTP Bank Liga nyitófordulójából elhalasztott Puskás Akadémia-Budapest Honvéd mérkõzést, amelyet végül nagy csatában, a 91. percben szerzett góllal nyert meg a felcsúti csapat.
Cseri Tamás fejbe dobta labdával a Honvéd válogatott védõjét - videó
A koronavírus-járvány által megtizedelt Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezõkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján. Az immár öt kör óta nyeretlen Mezõkövesd annak ellenére sem tudott gyõzni, hogy a kispestiek Tamás Krisztián kiállítása miatt a 18. perctõl emberhátrányban futballoztak. A borsodi csapatnál érezhetõ is a feszültség, ezúttal Cseri Tamás nem bírt az indulataival.
Döntetlent játszott egymással a Budapest Honvéd és a Mezõkövesd - videó
A labdarúgó NB I 9. fordulójának szombat délutáni mérkõzésén a Budapest Honvéd–Mezõkövesd mérkõzés 1-1-es döntetlennel végzõdött.
Saját fiát küldte játszani a paksi edzõ a Honvéd elleni meccsen
Huszonöt éve nem fordult elõ olyan a magyar labdarúgó NB I-ben, hogy egy apa a saját fiát küldje be játszani. A szombat délutáni Paks-Honvéd összecsapáson ez is megtörtént. Más nem sok érdekes, a két együttes 0-0-s döntetlent játszott egymással
- címkék:
- Paks
- Budapest Honvéd FC
- Címkefelhõ »
Bódog Tamás is koronavírusos, nem lehet ott az edzõ a Honvéd meccsén
Az már korábban kiderült, hogy a Budapest Honvéd több játékosa és az edzõi stáb tagjai is megfertõzõdtek a koronavírussal, de szombatra az is biztossá vált, hogy Bódog Tamás sem lehet ott a szombati bajnokin.
Több játékos és edzõ is koronavírusos a Honvéd futballcsapatánál
A legutóbbi koronavírusteszt több játékosnál és stábtagnál is pozitív eredményt hozott, számolt be a hírrõl az NB I-ben szereplõ Budapest Honvéd.
Visszatért a Budapest Honvédhoz a magyar válogatott támadó
Kispesten bajnoki és gólkirályi címet szerzõ magyar válogatott támadóval erõsítette meg a keretét a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ Budapest Honvéd FC. A játékos 2021. december 31-ig érvényes szerzõdést kötött a kispesti klubbal.
A Fehérvár az elvesztett bajnoki döntõ óta veretlen a Honvéd ellen
A MOL Fehérvár csapata vasárnap délután 2-2-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Hungária körúton. A pontvesztés a Fehérvárnak fájhat jobban, ugyanakkor nem akármilyen sorozatot produkál a Vidi a Honvéd elleni bajnokikon.
NB I: döntetlent játszott egymással a Honvéd és a Fehérvár
Az elsõ félidõ sokáig eseménytelenül telt, majd a végén egy Gazdag-szabadrúgás után a kapufáról lepattanó labdát Balogh Norbert kotorta a kapuba. A második játékrédszben ugyan három perc alatt fordított a Fehérvár, de ezt egy kapushiba után egyenlítette ki a Honvéd. Az NB I 7. fordulójának zárómérkõzésén 2-2-es döntetlenre végeztek a csapatok.
Kiderült, hogy mikor pótolják a Puskás Akadémia-Budapest Honvéd mérkõzést
November 4-én pótolják a labdarúgó OTP Bank Liga elsõ fordulójából elhalasztott Puskás Akadémia-Budapest Honvéd összecsapást.
Bódog Tamás: Néhány játékosnál szoftvert kell cserélni
Bódog Tamás, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetõedzõje szerint csapata a Zalaegerszegen aratott 4-2-es sikerrel megmutatta, hogy több van benne.
Hatgólos meccset nyert a Honvéd Zalaegerszegen
A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának vasárnap délutáni mérkõzésén a Zalaegerszeg hazai pályán 4-2-re kikapott a Budapest Honvéd csapatától.
Az Újpest nyerte a Honvéd elleni rangadót - videó
Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában a Budapest Honvéd az Újpest FC-t fogadta vasárnap délután. A fõvárosi rangadóra úgy érkeztek meg a felek, hogy a hazaiak három lejátszott mérkõzést követõen mindössze három ponttal a tabella utolsó helyén, míg a vendégek négy találkozó után a nyolcadik helyen álltak. A 90 percet követõen az Újpest hagyhatta el gyõztesen a pályát, miután Balogh góljára kétszer is válaszolt a meccsen a negyedik kerületi együttes.
Négy Gazdag-gól, hátrányból fordított a címvédõ Honvéd a Magyar Kupában - videó
A labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójának vasárnap kora délutáni mérkõzésén a címvédõ Budapest Honvéd hátrányból felállva nyert idegenben 7-1-re az NB III-as Termálfürdõ FC Tiszaújváros ellen, és jutott a legjobb 64 közé. Gazdag Dániel négy gólt szerzett a meccsen.
Hazai vereségével búcsúzott az Európa-ligától a Honvéd
A Budapest Honvéd hazai pályán, az MTK stadionjában 2-0-ra kikapott a svéd Malmö csapatától, ezzel búcsúzott az Európa-ligától.
A MOL Fehérvár Máltán játszik az Európa-ligában
Még két magyar csapat játszik az Európa-liga selejtezõjében. Elõbb a MOL Fehérvár a máltai Hibernians ellen lép pályára, majd 21.05-tõl a Budapest Honvéd a svéd Malmö csapatát fogadja.
A Diósgyõr sajnálja a botrányos interjút, és elnézést kér a Honvédtól
Sajnálatos események játszódtak le a szombati DVTK-Budapest Honvéd OTP Bank Liga mérkõzést követõ televíziós pályaszéli interjú alatt. A Honvéd játékosát, Gazdag Dánielt, valamint a vendégek sajtófõnökét, Rác Benedeket a DVTK szurkolói inzultálták, amely után félbeszakadt az interjú.
Botrány lett a Honvéd játékosának interjújából
Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Budapest Honvéd 4-2-re megverte idegenben a DVTK együttesét. A mérkõzés egyik hõse a két találatot és egy gólpasszt jegyzõ Gazdag Dániel volt, akit a lefújás után az M4 Sport szeretett volna kérdezni a mérkõzésrõl.
Óriási gólok a DVTK-Honvéd meccsen - videó
Az elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság szombat délutáni mérkõzésén a negyedik fordulóban egyaránt 2-2 lejátszott mérkõzéssel álló DVTK fogadta a Budapest Honvédot. Elõbbi a Ferencváros nemzetközi kupaszereplése miatt áll eggyel kevesebb meccsel, utóbbi még a Puskás Akadémiát sújtó koronavírus-fertõzések miatt nem tudta mindhárom találkozóját abszolválni. A mérkõzésen hatalmas gólok és egy 4-2-es vendég gyõzelem született a 90 percet követõen.
- címkék:
- labdarúgás
- NB I
- Budapest Honvéd FC
- DVTK
- Címkefelhõ »
A MOL Fehérvár máltai, míg a Honvéd svéd ellenfelet kapott az Európa-ligában
A MOL Fehérvár a máltai Hibernians ellen idegenben, míg a Budapest Honvéd a svéd Malmö ellen hazai pályán játszhat az Európa-liga selejtezõjének 2. fordulójában.