Budapest Honvéd FC

címke rss

Vadócz Krisztián elismerte, tárgyalt Diego Forlánnal

Sport2020.01.04, 10:22

A Budapest Honvédot harmadszor is elhagyó Vadócz Krisztián az M4 Sportnak elismerte, egyelőre nincs új klubja, de tárgyalt az uruguayi Penarol új vezetőedzőjével, Diego Forlánnal, akivel korábban egy csapatban futballoztak. Tehát Dél-Amerika is egy opció a 34 éves középpályás pályafutásában, döntés néhány napon belül várható. 

Szárnyaló Fradi, kövesdi csoda és feltámadó Honvéd az NB I-ben

Sport2019.12.26, 07:22

Véget ért a magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2019-2020-as idényének őszi szezonja, ám nem sok idejük marad a csapatoknak a pihenésre, ugyanis január 25-én már folytatódnak az NB I küzdelmei. Az eddig lejátszott 16 forduló egyértelmű ferencvárosi fölényt mutat, ugyanis a címvédő egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is négy pont előnnyel vezeti a bajnokságot a MOL Fehérvár FC előtt, míg a legnagyobb bajban az újonc Kaposvár van, amely mindössze kilenc pontot tudott összeszedni, és nyolc ponttal van lemaradva a már bennmaradást érő, 10. helyen álló Paks mögött.

NB I: döntetlen a Honvéd-Újpest rangadón

Sport2019.12.14, 21:39

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának fővárosi rangadóján a Budapest Honvéd FC 0-0-s döntetlent játszott az Újpest FC-vel az új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A Budapest Honvéd szerződést bontott a középpályásával

Sport2019.12.11, 11:07

Az NB I-es Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott német-tunéziai játékosával, Änis Ben-Hatirával.

Otthon kapott ki a Fehérvár

Sport2019.12.08, 11:47

A labdarúgó OTP bank Liga 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC 2-0-ra kikapott a Paksi FC-től a sóstói MOL Arénában, a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Nagyerdei Stadionban, az Újpest FC 1-0-s győzelmet aratott a Kisvárda fölött az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban, míg az újoncok csatáján a Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvár ellen.

Újra a Honvéddal edz a magyar válogatott focista

Sport2019.12.04, 10:07

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Budapest Honvédnál edz a magyar válogatott támadó, Eppel Márton. A 28 éves játékos a hírek szerint távozhat a kazah Kajrat Almati együttesétől.

Nehéz feladat előtt a Fehérvár új edzője, rossz sorozatot törne meg a Fradi

Sport2019.11.30, 11:41

Szombaton öt, vasárnap pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. Joan Carillo, a MOL Fehérvár FC héten kinevezett vezetőedzője Miskolcon mutatkozik be régi-új csapata élén. A hét meccs óta veretlen Budapest Honvéd Kisvárdán vendégszerepel, míg a bajnoki címvédő Ferencváros Kaposvárra látogat. A forduló rangadóját Felcsúton rendezik, ahol a negyedik helyen álló Puskás Akadémia a második Mezőkövesdet fogadja.

Davide Lanzafame reagált az ízléstelen mutogatásra

Sport2019.11.25, 16:07

A Budapest Honvéd olasz légiósa, Davide Lanzafame a szombati Paks elleni mérkőzésen tizenegyesből egyenlített, majd mutogatni kezdett. A támadó szerint provokálták, de elnézést kért az eset miatt. 

A Mezőkövesd átvette a vezetést az NB I-ben

Sport2019.11.23, 19:13

Szombat délután négy mérkőzést rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. A listavezető MOL Fehérvár FC hazai pályán 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától. A Budapest Honvéd 2-1-re legyőzte a Paksot az új Hidegkuti Nándor Stadionban, így már hét mérkőzés óta veretlen az NB I-ben. A Kisvárda hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Debrecent, míg a Mezőkövesd hazai pályán 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvár ellen, így a tabella élére állt.

Megyei rangadó Székesfehérváron, a Fradi a Zalaegerszeget fogadja

Sport2019.11.22, 22:09

Szombat este öt, vasárnap este egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. A játéknap rangadóján az első helyen álló MOL Fehérvár FC a negyedik Puskás Akadémiát fogadja, a második Mezőkövesd az utolsó Kaposvárt látja vendégül, míg a harmadik Ferencváros a 11. kiesőhelyen álló Zalaegerszeget fogadja a Groupama Arénában.

A Diósgyőr és a Honvéd vezetőedzőjét is eltiltották

Sport2019.11.12, 16:50

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Feczkó Tamást, a Diósgyőri VTK, valamint Giuseppe Sanninót, a Budapest Honvéd vezetőedzőjét is eltiltotta.

A DVTK kiállított edzője szerint nem biztos, hogy mindent meg kell hallani

Sport2019.11.10, 11:07

A Budapest Honvéd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 1-0-ra legyőzte a vendég DVTK-t. A meccs utolsó perceiben a diógyőro Mirko Ivanovszki és a két edző is piros lapot kapott.

A Fradi négy éve nem nyert Debrecenben, hullámvölgyben a Fehérvár

Sport2019.11.08, 20:48

Szombaton öt, vasárnap este pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az NB I jelenleg legjobb formájában lévő csapata a Budapest Honvéd a DVTK ellen folytathatja remek sorozatát, a Fehérvárral és a Fradival azonos pontszámmal álló Mezőkövesd a Zalaegerszegre látogat, a MOL Fehérvár az utolsó Kaposvár otthonában vendégszerepel, míg a CSZKA Moszkva ellen újabb El-pontot szerző Ferencváros a DVSC vendége lesz.

A Fradi rangadót játszik, a paksiak a visszatérő Bödében bíznak

Sport2019.11.01, 19:48

Szombat délután hat meccset rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában. A bajnoki címvédő Ferencváros a második helyen álló Mezőkövesdet fogadja a Groupama Arénában, a negyedik Puskás Akadémia pedig Felcsúton játszik rangadót a Honvéddal. Az első helyen álló MOL Fehérvár Zalaegerszegre látogat, míg a Böde Dániellel kiegészülő Paksi FC Debrecenben lép pályára.

A Ferencváros kapusa jelentette a különbséget az őszi szezon rangadóján

Sport2019.10.28, 10:28

A Labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának a Ferencváros a legnagyobb nyertese, miután idegenben 2-1-re legyőzte a listavezető MOL Fehérvár FC csapatát. A bajnoki címvédő Fradi nyolc nap alatt legyőzte az ősi rivális Újpestet, az Európa-liga csoportjának legerősebb csapatát, az orosz CSZKA Moszkvát, és az NB I listavezetőjét, a szintén bajnoki címre törő Fehérvárt. A Ferencváros mellett érdemes még szót ejteni a Puskás Akadémiáról és az Újpestről is. A felcsúti csapat hét meccs óta veretlen az NB I-ben, az újpestiek meg mintha elfelejtettek volna gólt lőni. Az NB I 10. fordulójának összefoglalója.

NB I: nyert a Honvéd, pontokat vesztett az Újpest

Sport2019.10.26, 19:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában az Újpest FC 0-0-s döntetlent játszott az újonc Zalaegerszeggel az Illovszky Rudolf Stadionban, míg a szintén albérletben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvári Rákóczi ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Paksi FC hazai pályán 2-1-re kikapott a Diósgyőrtől, míg a Puskás Akadémia továbbra is szányal. Ezúttal Kisvárdán győzött 1-0-ra. 

A Puskás Akadémia dobogóra tör, Újpesten csak a győzelem számít

Sport2019.10.26, 00:46

Az év bajnoki mérkőzésének kikiáltott MOL Fehérvár-Ferencváros NB I-es rangadót csak vasárnap rendezik, szombaton pedig további öt meccset bonyolítanak le a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A bombaformában lévő Puskás Akadémia Kisvárdára utazik, míg a szezon meglepetéscsapata, a Mezőkövesd a DVSC-t fogadja. A Paksi FC-t irányító Tomiszláv Szivics korábbi csapata, a DVTK ellen készül. Az egyre jobb formába lendülő Budapest Honvéd az utolsó helyezett Kaposvárt fogadja, míg a Fradi ellen remekül játszó, de minden helyzetet kihagyó Újpest a Zalaegerszeget fogadja az Illovszky Rudolf Stadionban. Mi most a szombati öt találkozóvaal ...

A Honvédnál készül a Wales elleni sorsdöntő meccsre a válogatott focista

Sport2019.10.25, 16:13

A Sporting Kansas védője, a kilencszeres válogatott Baráth Botond a Budapest Honvéddal készül a november 19-én sorra kerülő Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

Csodálatos felvételek az épülő Bozsik Stadionról - fotók

Sport2019.10.17, 15:36

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos Facbook-oldalán számolt be az épülő Bozsik Stadion munkálatairól. A stadion lelátó már U-alakban állnak, és már a tábor helye is megvan az új létesítményben

A DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza

Sport2019.10.07, 09:04

A Fradi döntetlenjének köszönhetően az NB I nyolcadik fordulója után ismét ellépett a zöld-fehérektől a Fehérvár és a Mezőkövesd, igaz Kuttor Attila csapata a vesztett pontokat tekintve rosszabbul áll, mint a Ferencváros. A forduló meccse a Kisvárda-ZTE (3-3) összecsapás lett, a DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza. Ez volt az NB I 8. fordulója.

NB I: A Fradi döntetlent játszott a Honvéd vendégeként

Sport2019.10.06, 19:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő Ferencváros gólnélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéddal az Új Hidegkuti Nándor stadionban.

Az UEFA ismét elutasította a Honvéd óvását

Sport2019.09.19, 17:22

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága elutasította a Budapest Honvéd óvását, amelyet a magyar klub a Craiova elleni Európa-liga-selejtező után nyújtott be.

Az UEFA meghallgatta a Honvédot a botrányos craiovai meccs kapcsán

Sport2019.09.18, 19:29

Szerda délelőtt egy öttagú testület előtt ismertethette a Budapest Honvéd FC vezetősége az Universitatea Craiova elleni, botrányba fulladt Európa-liga-selejtezővel kapcsolatos álláspontját. A találkozó után a kispesti klub óvást nyújtott be, amelynek elutasítását követően személyes meghallgatást kért az UEFA-tól.

A Honvéd elleni meccs után is hibátlan maradt a MOL Fehérvár

Sport2019.09.14, 19:21

Az éllovas MOL Fehérvár FC 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként szombaton az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában, így Marko Nikolics csapata hibátlan maradt. Az Újpest hazai pályán nyert 3-2-re a DVSC ellen, a Puskás Akadémia 2-0-ra verte a Kaposvárt, a DVTK Feczkó Tamással azonnal győzni tudott az újonc ZTE ellen (1-0), míg a Mezőkövesd két piros lapot hozó meccsen hozta el a három pontot Kisvárdáról (1-2). 

Korábbi válogatott labdarúgót igazolt a Budapest Honvéd

Sport2019.09.12, 19:49

Vadócz Krisztián a Budapest Honvédhoz szerződött, a válogatott labdarúgó másodszor tért vissza nevelőegyesületéhez.

Jövő szerdán hallgatja meg a Honvédot az UEFA

Sport2019.09.11, 15:55

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes bizottsága jövő szerdán hallgatja meg a Budapest Honvédot, amely fellebbezett óvása elutasítása után a Craiova elleni Európa-liga selejtező miatt.

NB I: a kirúgástól megmenekült edző nyugodtan szeretne sörözni

Sport2019.09.02, 07:54

A labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában három csapat nagy sorozata is megszakadt. Egyaránt vereséget szenvedett a játéknap előtt hibátlan DVSC és a Mezőkövesd, míg a négy vesztes meccsel indító Budapest Honvéd FC gólgazdag találkozón szerezte meg első győzelmét, így a nyáron kinevezett Giuseppe Sannino megmenekült a menesztéstől. Az olasz szakember a meccs után elmondta, hogy nem szeretne többet a jövőjét firtató kérdésekkel foglalkozni, inkább nyugodt körülmények között meginna egy sört. Kuttor Attila a Kövesd első veresége után sem marasztalta el játékosait, akik meglátása szerint reggelig sem lőttek volna gólt a Paksnak, mííg ...

Elfogyott a türelem Kispesten, elküldhetik a Honvéd edzőjét

Sport2019.08.26, 07:45

Betelt a pohár a kispesti szurkolóknál, a Budapest Honvéd edzőjének menesztését követelik. Az újabb, most a DVSC-től elszenvedett vereség után nagy rá az esély, hogy a klub megválik Giuseppe Sanninótól, akinek a vezetése mellett négy vereséggel kezdte a csapat a bajnokságot. Legutóbb 78 éve, 1941-ben volt ennél rosszabb szezonkezdete a Honvédnak - emlékeztet a Blikk.

Lanzafame: A Honvéd a legjobb három között lehet idén

Sport2019.08.23, 11:45

Nem szereti a könnyű sikereket, azért ment vissza Kispestre, hogy segítsen a Honvédnak visszatérni az élvonalba - ezt nyilatkozta Davide Lanzafame a DigiSport reggeli műsorában. 

A Fradi is elkezdi az NB I-es szezont, először győzne a Honvéd

Sport2019.08.17, 09:33

Szombat este hat mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Ligában. A bajnoki címvédő Ferencváros a BL-szereplés miatt eddig elhalasztotta a meccseit, de a 3. fordulóban bekapcsolódik a küzdelmekbe. Az eddig pont nélkül álló Budapest Honvéd a Kisvárda ellen az első győzelmére készül, erre minden esélye megvan, hiszen a hét közben visszatért a közönségkedvenc olasz támadó, Davide Lanzafame. A bajnokság két százszázalékos csapata, a MOL Fehérvár és a Mezőkövesd is hazai pályán játszik, így minden esélye megvan rá, hogy folytassa jó szereplését.

Lanzafame visszatér a Budapest Honvédhoz - videó

Sport2019.08.12, 12:22

A Budapest Honvéd előbb sejtelmes videón, majd hivatalosan is bejelentette Facebook-oldalán, hogy a csapat korábbi támadója, Davide Lanzafame visszatér az együtteshez.

Hiába a zárt kapu, a Craiova szurkolókat toboroz az El-meccsére

Sport2019.08.06, 16:48

Az európai szövetség (UEFA) által elrendelt zárt kapus mérkőzésrendezés ellenére közönséget toboroz a Craiova az AEK Athén elleni csütörtöki El-selejtezőre - közölte kedden a Mediafax hírügynökség.

Dán sportvezető írta alá a Honvéd fellebbezésének elutasítását

Sport2019.08.06, 14:51

Egészen elképesztő és felháborító döntéseket hozott az UEFA Fegyelmi Bizottsága a Craiova-Honvéd labdarúgó Európa-liga selejtezőjén kirobbant botránnyal kapcsolatban. Az Origo információi szerint a döntést egy dán sportvezető, a Fegyelmi Bizottság alelnöke, Jim Stjerne Hansen szignálta.

Újabb felháborító UEFA-döntés a Honvéd ellen

Sport2019.08.06, 13:06

Hétfőn délután az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi és etikai bizottsága elutasította a Budapest Honvéd óvását a botrányosan véget ért Craiova elleni Európa-liga selejtezővel kapcsolatban. A döntést követően kedden rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a kispestiek, amelyen részt vett Mendelényi Dániel társtulajdonos, valamint Kun Gábor ügyvezető is.

Tovább harcol a Honvéd az UEFA felháborító döntése után

Sport2019.08.06, 07:30

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn abszurd indokkal utasította el a Budapest Honvéd óvását, amelyet a botrányos, a Craiova elleni tizenegyespárbaj után elvesztett El-mérkőzést követően nyújtott be a magyar csapat. Az UEFA döntéséről a kispesti klub tulajdonosa, Mendelényi Dániel beszélt az Origónak. 

Botrány: abszurd indokkal utasította el az UEFA a Honvéd óvását

Sport2019.08.05, 19:07

Hiába volt hatalmas botrány a Craiova-Budapest Honvéd labdarúgó Európa-liga-selejtező végjátékában, illetve magyarellenes provokáció a mérkőzés során, az UEFA fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy a román együttes folytathatja a szereplését a második számú európai kupasorozatban.

Az UEFA honlapján Craiova-AEK meccs lesz - a Honvéd óvásáról nem írnak

Sport2019.08.05, 14:10

Elég csak egy pillantást vetni az UEFA honlapjára, hogy máris meglepődjön a naiv futballszurkoló.

A korábbi magyar játékvezetőt nem lepné meg a Craiova kizárása

Sport2019.08.02, 11:21

Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó Szövetség kizárná a Craiovát az Európa-ligából azt követően, hogy a román csapat botrányos körülmények között harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéddal szemben.

A Honvéd megóvja a Craiova elleni meccset

Sport2019.08.02, 15:52

A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, megóvja az Universitattea Craiova elleni botrányos Európa-liga selejtezőt.

Botrány a Craiova-Honvéd meccsen: megdobták a bírót a román szurkolók, le kellett cserélni

Sport2019.08.01, 21:58

Az Európa-ligás magyar kupacsapatok közül elsőként a Budapest Honvéd lépett pályára a román Universitatea Craiova ellen, de nem a budapesti csapat végzett elsőként, ugyanis az első meccshez hasonlóan ezúttal is 0-0-ra végeztek a felek. A hosszabbításban botrányos jelenetek miatt állt hosszú percekig a játék, végül tizenegyesekkel jutott tovább a Craiova.

Kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen az Európa-ligától

Sport2019.08.01, 20:43

A Debrecen jó meccset játszott a Serie A-ban szereplő neves ellenfele, a Torino ellen, de így is 4-1-re kikapott, így kettős sikerrel jutot az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Torino.

Egyszerre három magyar kupacsapat játszik az Európa-ligában

Sport2019.08.01, 21:53

Csütörtök este három magyar focicsapat volt érdekelt az Európa-liga-selejtező második fordulójának visszavágón mérkőzésein. A Budapest Honvéd FC a román Universitatea Craiova vendégeként 0-0-s rendes játékidőt követően tizenegyespárbajban búcsúzott, a Debreceni VSC az olasz Torino csapatától 4-1-re kikapott a Nagyerdei Stadionban, míg a MOL Fehérvár FC a liechtensteini FC Vaduz otthonában szenvedett 2-0-s vereséget hosszabbításos meccsen, így szintén búcsúzott az Európa-ligától.

Nyert a Vidi,döntetlent játszott a Honvéd, hátrányban a Debrecen

Sport2019.07.25, 22:16

Csütörtök este három magyar focicsapat is érdekelt az Európa-liga-selejtező második fordulójában. A Budapest Honvéd gólnélküli döntetlent játszott a román Universitatea Craiova csapatával, a MOL Fehérvár FC a liechtensteini FC Vaduz együttesét látja vendégül a felcsúti Pancho Arénában, míg a DVSC Alessandriában lép pályára a Torino FC vendégeként.

Sérülések miatt igazolta le korábbi focistáját a Honvéd

Sport2019.07.23, 17:11

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd egy évre kölcsönvette az MTK-tól George Ikenne-Kinget, így a következő szezonban ismét piros-fekete mezt visel majd a nigériai labdarúgó, aki 2012 és 2018 között már erősítette a kispesti együttest.

A tavalyi elődöntős és az AEK Athén is várhat a magyarokra az Európa-ligában

Sport2019.07.22, 14:23

Az UEFA megtartotta az Európa-liga harmadik selejetezőkörének sorsolását. Egyelőre mindhárom magyar induló harcban van a továbbjutásra, így adott esetben érdekeltek lehetnek a harmadik körben is.

Átverték a szurkolókat, a Honvéd panaszlevelet írt az El-továbbjutás után

Sport2019.07.20, 20:51

A Budapest Honvéd FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy panaszlevelet írt a Zalgiris Vilniusnak, és azt követeli, hogy térítse még a jegyárkülönbözetet, amely hátrányosan érintette a Litvániába kiutazó magyar szurkolókat.

Jóval nagyobb meglepetés lenne, ha még egy kört mennének kupacsapataink

Sport2019.07.19, 13:31

A nemzetközi kupákban remekül indultak a magyar csapatok, talán nem sokan gondolták volna, hogy egy kör után 4/4 lesz a mérleg, a következő körben azonban jóval kisebb az esély erre, lássuk a leendő ellenfeleket.

Őrült futballcsütörtökök várnak a magyar szurkolókra

Sport2019.07.19, 12:20

Az UEFA kihirdette a nemzetközi kupameccsek helyszíneit és kezdési időpontjait, még négy magyar csapat érdekelt.

Bejutott az El-selejtező második fordulójába a Budapest Honvéd

Sport2019.07.19, 10:31

Kétgólos előnyben lépett pályára a Budapest Honvéd az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján a litván Zalgiris ellen. A 18. percben egy gyors támadást követően előnybe kerültek a litvánok, de a 62. percben Kamber fejesével kiegyenlített a magyar csapat. A Honvéd összesítésben 4-2-vel jutott az Európa-liga selejtezőjének második fordulójába, ahol a román Craiova lesz az ellenfele. 

Három csapatunk is pályán az Európa-liga selejtezőjében

Sport2019.07.18, 18:53

Három magyar csapat, a Budapest Honvéd, a DVSC és a MOL Fehérvár FC lép pályára csütörtökön az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. Miután mindhárom csapat magabiztos győzelmet aratott az első fordulóban, kedvező helyzetből várják második mérkőzéseket. Miután a három mérkőzés egymásba ér, ezúttal egy percről-percre közvetítésben követhetik nálunk a Honvéd-Zalgiris Vilnius, a DVSC-Kukesi és a MOL Fehérvár-Zeta találkozókat.

A magyar focibajnokság gyűjtötte a legtöbb UEFA koefficienspontot

Sport2019.07.17, 10:53

Az Európa-liga-selejtező első fordulójában a montenegrói Zeta fölött 5-1-re diadalmaskodó MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján hívta figyelmet arra, hogy az NB I csapatai szerezték a legtöbb UEFA koefficienspontot az európai kupák első selejtezőkörének odavágóin.

Távozott a Honvéd Európa-liga-ellenfelének edzője

Sport2019.07.15, 17:40

Három nappal a Budapet Honvéd elleni Európa-liga visszavágó előtt közös megegyezéssel szerződést bontotz a Zalgiris Vilnius és lengyel edzője, Marek Zub.

Álomkezdés után nehéz visszavágókra számítanak az El-ben remeklő magyar csapatok

Sport2019.07.12, 08:43

Az összes magyar kupacsapat győzelemmel kezdett idén a labdarúgó Európa-ligában. A Ferencváros nyitotta a sort kedden a bolgár Ludogorec elleni 2-1-es győzelemmel, majd csütörtökön a Debrecen 3-0-ra legyőzte az albán Kukesit, a Fehérvár 5-1-re a montenegrói Zetát, a Honvéd pedig 3-1-re a Zalgaris Vilniust. Az erős kezdés után a csütörtöki győztes csapatok edzői nehéz visszavágókra készülnek.

A Honvéd kétgólos előnyt szerzett az El-selejtezőben

Sport2019.07.11, 23:03

Csütörtök este a Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte a hétszeres litván bajnok Zalgiris Vilnius csapatát az Európa-liga selejtező első fordulójának odavágó mérkőzésén, az Új Illovszky Rudolf Stadionban.

Két új focista érkezését jelentette be a Budapest Honvéd

Sport2019.07.10, 13:14

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a középpályás Egerszegi Tamás és az ukrán korosztályos válogatott csatár Vladyslav Kulach is kispesti klubhoz igazolt – számolt be a klub honlapja.

Átkot törne a Fradi a BL-ben, Róma helyett Torinóért küzd a DVSC

Sport2019.07.10, 05:59

Hamarosan négy magyar focicsapat kezdi meg a szereplését az európai kupaporondon. Az NB I címvédője, a Ferencváros a bolgár Ludogorec elleni párharcban harcolhatja ki a továbbjutást a Bajnokok Ligája-selejtező első körében, míg a MOL Fehérvár a montenegrói FK Zeta, a Debreceni VSC az albán Kukësi, a Budapest Honvéd pedig a litván Zalgiris Vilnius ellen lép pályára az Európa-liga-selejtező első fordulójában. 

A Honvéd leigazolta a kanadai focibajnokság legjobb védőjét

Sport2019.07.04, 21:54

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd FC a hivatalos honlapján jelentette be a harmadik nyári igazolását a kanadai-kameruni Macdonald Niba személyében.

Újpestre igazolt a kispesti bajnokcsapat egyik legjobbja

Sport2019.06.28, 17:40

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leszerződtette a Mezőkövesd Zsóry FC játékosát, Koszta Márkot.

Meghalt a Budapest Honvéd örökös bajnoka

Sport2019.06.11, 10:55

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy 76 éves korában meghalt dr. Mecseki Sándor, a Sportkórház főorvosa, címzetes egyetemi docens.

Kétgólos hátrányból fordítva győzött a Honvéd a Puskás-Suzuki Kupán

Sport2019.06.08, 19:02

A Budapest Honvéd a szünetben még kétgólos hátrányban volt a brazil Flamengo ellen, ám végül 3-2-es győzelmet aratott a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótorna szombati játéknapján.

Ollózós csodagól, kecskeáldozás, Fradi-aranyérem

Sport2019.06.04, 06:38

Május 19-én véget ért a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2018/19-es idénye. A Ferencváros lett a bajnok – történelme során 30. alkalommal –, az MTK Budapest és Szombathelyi Haladás búcsúzott az élvonaltól, helyükre a Zalaegerszeg és a Kaposvár került fel az NB II-ből. A mögöttünk hagyott futballév számtalan érdekességet, felejthetetlen pillanatot, elképesztő izgalmat hozott. 

Vécét takarított éveken át a Honvéd új edzője

Sport2019.05.29, 13:06

Edzőként és magánemberként is kalandos életútra tekinthet vissza a Budapest Honvéd új olasz edzője, Giuseppe Sannino, aki szegény munkáscsaládban nőtt fel, majd éveken át diliház vécéit takarította.

Komoly büntetést kapott a MOL Vidi edzője

Sport2019.05.29, 10:58

A Magyar Kupa-győztes Mol Vidi vezetőedzőjét, Marko Nikolicsot három soron következő Magyar Kupa-meccsre eltiltotta az MLSZ, ráadásul a szerb trénernek egymillió forintos pénzbüntetést is ki kell fizetnie a Honvéd elleni mérkőzésen történtek miatt. 

Bemutatta új olasz edzőjét a Budapest Honvéd

Sport2019.05.28, 10:32

A Budapest Honvéd hétfőn jelentette be, hogy távozik a vezetőedzői posztról Supka Attila, kedden pedig már be is mutatták a Honvéd új edzőjét, az olasz Giuseppe Sanninót.

Rossi után újra olasz edző irányíthatja a Budapest Honvédot

Sport2019.05.27, 20:46

Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint Giuseppe Sannino lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd új vezetőedzője.

Supka Attila távozik a Budapest Honvéd kispadjáról

Sport2019.05.27, 18:51

A következő szezontól új vezetőedzője lesz a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Budapest Honvédnak, mivel a klub tulajdonosai más szemléletű vezetőedzővel képzelik el a jövőt. Supka Attila azonban nem marad munka nélkül, szakmai tanácsadóként számítanak rá Kispesten.

Kommunikációs hiba miatt tört ki a balhé a kupadöntőn

Sport2019.05.25, 23:09

Az Origo szakértője, Bede Ferenc szerint jól döntött a játékvezetői csapat, amikor a Magyar Kupa-döntőjében 1-0-s kispesti vezetésnél nem adta meg a fehérváriak egyenlítő találatát, azonban elkerülhető lett volna a tömegjelenet, ha jó a kommunikáció a sporttársak között.

A Vidi drámai körülmények között nyerte meg a Magyar Kupát

Sport2019.05.26, 00:18

Szombat este a 79. Magyar Kupa-döntőben egygólos hátrányból fordítva, drámai körülmények között 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot, így a székesfehérvári csapat fennállása során másodszor hódította el a rangos trófeát.

NB I: a szezon legviccesebb 11-esével maradhat bent a DVTK

Sport2019.05.12, 09:40

A bronzéremért harcoló és kupadöntős Budapest Honvéd 4-4-es döntetlent játszott szombaton a bennmaradásért küzdő Diósgyőrrel, így a miskolciak a pontszerzéssel elmozdultak a kieső zónából. A mérkőzés legérdekesebb jelenete a 49. percben történt, amikor úgy jutott büntetőhöz a DVTK, hogy a Honvéd támadója a tizenhatoson belül kézzel lehúzott egy szabadrúgást.

Kiesett a Haladás, a kiesés szélén az MTK

Sport2019.05.13, 13:15

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. utolsó előtti fordulójában a Haladás 1-0-ra kikapott Mezőkövesden, így matematikailag biztossá vált a szombathelyi csapat kiesése. A Diósgyőr fordulatos meccsen, 4-4-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként, így elmozdult a kieső helyről. A MOL Vidi fordított az MTK ellen Székesfehérváron, míg a Paks hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát, így a fővárosiak várhatják az utolsó fordulót a 11. kieső helyről, azonban a szabolcsiak még nem tudták bebiztosítani a bennmaradásukat. A bronzéremért harcoló Újpest FC egygólos vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától a Szusza Ferenc Stadionban, így aa ...

Elindult a jegyértékesítés a Magyar-kupa döntőre

Sport2019.05.07, 15:12

Kedden elindult a jegyértékesítés a labdarúgó Magyar Kupa döntőjére, melyre május 25-én kerül sor a Groupama Arénában. A fináléban a Budapest Honvéd és a MOL Vidi FC mérkőzik meg egymással.

Vár az éjszaka, de az igazi ünneplés az Újpest ellen lesz

Sport2019.04.28, 09:08

A Ferencváros ugyan kikapott a Honvédtól az NB I 30. fordulójában, de ennek már nem volt jelentősége, ez is azt jelentette, hogy megvan a 30. bajnoki cím a zöld-fehéreknek. A lefújás után mindkét csapat eksztázisban ünnepelt, de a Fradi-játékosok még készülnek, hiszen az igazi fieszta egy hét múlva, az Újpest elleni derbin várható.

Gálameccsel kezdte meg az ünneplést a Fradi

Sport2019.04.27, 22:04

A Ferencváros már abban a tudatban léphetett pályára a 30. forduló zárómeccsén a Budapest Honvéd ellen, hogy biztos a 30. bajnoki cím, miután a Vidi nem tudta legyőzni a Puskás Akadémia csapatát. A szurkolók ünnepi hangulatot teremtettek, a pályán pedig közönségszórakoztató meccsen 3-2-re nyert a Honvéd.

Így fogadták a Fradi-szurkolók a bajnokcsapatot - videó

Sport2019.04.27, 19:58

A Ferencváros már bajnokként léphetett pályára az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Budapest Honvéd elleni rangadón.

A Honvéd lesz a Vidi ellenfele a Magyar Kupa-döntőben

Sport2019.04.24, 20:51

Szerdán délután a Budapest Honvéd 3-0-ra győzött a másodosztályú Soroksár vendégeként a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzésén, így a fővárosi csapat 5-1-es összesítéssel jutott be a fináléba, ahol a MOL Vidi FC lesz az ellenfele.

A Honvéd megszenvedett Lipcsei Péter csapata ellen a kupa elődöntőjében

Sport2019.04.17, 20:01

Az élvonalban szereplő Budapest Honvéd 2-1-re verte az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a sorozat meglepetéscsapatát, az NB II-es Soroksárt a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Terrorgyanú miatt házkutatást tartottak a Honvéd focistájánál

Sport2019.04.11, 18:20

A bz-berlin.de értesülése német hatóságok házkutatást tartottak a Budapest Honvéd labdarúgója, Anis Ben-Hatira berlini otthonában.

Hivatalos: Hemingway eladta a Honvédot

Sport2019.04.08, 09:24

A Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. vásárolta meg a Honvéd Futball Club Kft. 100%-os üzletrészét a Quinex America LLC-től, a The Hemingway Group leányvállalatától - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

M4Sport: George Hemingway eladta a Budapest Honvédot

Sport2019.04.06, 10:08

Az M4sport.hu információi szerint George F. Hemingway megállapodott a Budapest Honvéd labdarúgócsapat eladásáról.

250 kilós bombát találtak a Bozsik Stadionban

Sport2019.04.05, 07:35

A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy II. világháborús robbanószerkezetet találtak a Bozsik Stadionban.

Hemingway 10 millió euróért eladná a Honvédot

Sport2019.04.02, 12:50

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint közel az egyezség a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának eladásáról. George F. Hemingway, a klub tulajdonosa a DIGI Sport napindító műsorában nem erősítette meg ezt, de azt elárulta, hogy 10 millió euróért hajlandó lenne megválni a Honvédtól.

Hiába kereste a Chelsea, a védő hosszabbított a magyar focicsapattal

Sport2019.03.29, 19:53

Bár télen több angol csapat – köztük a Chelsea – figyelmét is felkeltette Temesvári Attila, a tehetséges védő a tavaszi szezonra is maradt a Budapest Honvédnál. A 18 esztendős labdarúgóval szerződést hosszabbított a fővárosi klub, az új megállapodás pedig 2022. december 31-ig érvényes.

Nyártól Svájcban folytatja a magyar válogatott támadója

Sport2019.03.25, 16:47

A magyar válogatott Holender Filip nyáron tíz év után elhagyja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát, és a Lugano FC együttesénél folytatja pályafutását.

Letették a Budapest Honvéd új stadionjának alapkövét

Sport2019.03.21, 13:56

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat tulajdonosa csütörtök délben lerakta az új Bozsik Stadion alapkövét.

MK: N'Gog volt a Honvéd hőse, Lipcseiék meglepték a Puskás Akadémiát

Sport2019.03.13, 17:11

A Budapest Honvéd hátrányból fordítva nyert 2-1-re a másodosztályú Budaörs vendégeként Tatabányán, míg a Puskás Akadémia csak 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Soroksárral a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén.

Csodagól kellett a Vidi fordításához, újra győzött a Haladás az NB I-ben

Sport2019.03.02, 19:34

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a bajnoki címvédő MOL Vidi FC hazai pályán 2-1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Kisvárdát, míg a sereghajtó Szombathelyi Haladás a Budapest Honvéd vendégeként nyert 3-1-re, így november óta először győzött az NB I-ben. A Puskás Akadémia Felcsúton aratott kétgólos győzelmet a Debrecen fölött, a Mezőkövesd szintén kettővel nyert a Paks ellen, míg az Újpest-MTK fővárosi rangadó gólnélküli döntetlennel ért véget.

Liverpooltól Monacóig: sztárparádé a magyar focibajnokságban

Sport2019.03.02, 16:27

Lacina Traoré, Enisz Ben-Hatira, David N'Gog, Isael, Ivan Petrjak, Gheorghe Grozav vagy éppen Armin Hodzic, csak néhány név azon légiósok közül, akik az utóbbi időben valamelyik magyar élvonalbeli csapathoz igazoltak, nem kis meglepetést okozva. Pályafutásuk, történetük és életkoruk különböző, egyvalamiben viszont hasonlóak: egy érdekes folyamat részei.

Huszti-dupla, a Vidi simán jutott tovább a Magyar Kupában

Sport2019.02.27, 22:06

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Mol Vidi magabiztos győzelmet aratott a Taksony ellen (3-0), így kettős győzelemmel került a legjobb nyolc közé, míg a Budapest Honvéd a Hidegkuti Stadionban 1-1-s döntetlent játszott a Tiszakécskével, de az első meccsen aratott 1–0-s győzelmének köszönhetően kiharcolta a továbbjutást.

Három büntető a Gyirmóton rendezett fővárosi focirangadón

Sport2019.02.24, 09:20

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 22. fordulójának szombat esti rangadóján a Budapest Honvéd 2-1-re nyert az MTK ellen a három büntetőt is hozó gyirmóti találkozón.

Megkezdték a legendás magyar focistadion bontását - videó

Sport2019.02.21, 17:16

Kezdetét vette a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szerepló Budapest Honvéd arénájának, a Bozsik Stadionnak a rekonstrukciója.

A magyar focicsapat új igazolása nem haragszik Dárdaira

Sport2019.02.13, 07:38

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata másfél éves szerződést kötött a tunéziai válogatott Enisz Ben Hatirával. A focistát tettlegesség miatt Dárdai Pál három éve elküldte a Herthából, de a támadó nem neheztel a magyar trénerre.

A Diósgyőr megszerezte a Puskás Akadémia támadóját

Sport2019.02.12, 17:33

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. kiesőhelyén álló DVTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette a Puskás Akadémia támadóját, Prosser Dánielt.

Dárdai Pál korábbi játékosa aláírt az NB I-es csapathoz

Sport2019.02.12, 15:24

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata másfél éves szerződést kötött a tunéziai válogatott Enisz Ben Hatirával. 

Dárdai korábbi játékosa a Honvédnál folytatja

Sport2019.02.11, 22:35

A Nemzeti Sport értesülései szerint Dárdai Pál és a Hertha Berlin korábbi játékosa, Enisz Ben-Hatira a Budapest Honvédnál folytatja a pályafutását.

A Honvéd focicsapatának 30 gólos igazolása máris kidőlt

Sport2019.02.03, 08:17

A Budapest Honvéd 1-0-s vereséget szenvedett a Groupama Arénában a Ferencváros ellen első 2019-es bajnokiján az OTP Bank Ligában. A kispesti szurkolók nemcsak a vereség miatt szomorkodhatnak, ugyanis a télen igazolt Zakaria Beglarishvili is megsérült, bordasérülést szenvedett.

A csereként beálló Böde Dániel mentette meg a Fradit a rangadón

Sport2019.02.03, 09:25

A két fővárosi csapat, a Ferencváros és a Budapest Honvéd 206. bajnoki összecsapásán 1-0-s hazai siker született szombaton, méghozzá Böde Dániel góljával, így Szergej Rebrov csapata kihasználta a Mol Vidi botlását, és újra nyolc ponttal vezeti a tabellát a 19. fordulót követően.