Budapest Bank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Magyarország
- Budapest
- euró
- bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Burány: a GDP 4 százalékkal növekedhet
Az idén a GDP akár 4 százaléknál is gyorsabban növekedhet, majd 2003 és 2004 között várhatóan 4,5-5 százalékkal, ezt követően pedig 5-5,5 százalékkal bővül - mondta Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára pénteken az Elektrolux AB rendezvényén Budapesten.
Budapest továbbra is a legolcsóbb városok között
Az Economist Intelligence Unit (EIU) félévente elkészített listáján Budapest a 118. helyen áll a megélhetési költségek alapján, és ezzel a magyar főváros még mindig a legolcsóbb metropoliszok közé tartozik. A rangsort - évek óta folyamatosan - Tokió vezeti, megelőzve Oszakát és Hong-Kongot - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Milliókat keresnének a végzős diákok
Az idén végzős diákok 66 százaléka Budapesten szeretne elhelyezkedni. A megkérdezettek fele három éven belül középvezető szeretne lenni, egyharmaduk mindezt egy 50-100 fős cégnél szeretné véghezvinni - írja a Világgazdaság.
László Csaba: idén nem csökkenthető az államháztartási hiány
A tervezettet az idén 172,5 milliárd forinttal meghaladó államháztartási hiány nagy valószínűséggel nem csökkenthető, ám a kormány szándéka, hogy ez tovább ne növekedjen - erősítette meg László Csaba pénzügyminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
Együttműködés a szlovák és magyar bankfelügyelet között
A bankfelügyeleti tevékenységre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá Szász Károly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke és Ivan Sramko, a Szlovák Nemzeti Bank elnökhelyettese, kedden Budapesten - adta hírül közleményben a felügyelet.
Kivonul Magyarországról a valutaalap
Bezárja Budapesten fenntartott közép-európai térségi irodáját a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mert a képviselethez tartozó országok hamarosan az EU tagjává válnak, és a szervezet nem tart fenn képviseletet uniós tagországokban.
II/24/B/2002. számú határozat a Közlekedési Biztosító Egyesületnél lefolytatott helyszíni ellenőrzés lezárásáról
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) által a Közlekedési Biztosító Egyesületnél - 1213 Budapest, Toboz u. 6. - (a továbbiakban: Egyesület) a 61/2001. számú megbízólevéllel elrendelt folyamatos helyszíni felügyeleti ellenőrzés megállapításai alapján az alábbi határozatot hozom:
Csökkent a munkanélküliség novemberben
A regisztrált munkanélküliek száma novemberben 1741 fővel csökkent októberhez képest, így a hónap végén 361 457 munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központok. A munkanélküliségi ráta Budapesten a legalacsonyabb és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb.
A fővárosi GDP 8 százalékát adja a turizmus
A turizmussal foglalkozott legutóbbi ülésén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége. Az idegenforgalomban illetékes V. kamarai osztály által az ülésre előterjesztett anyag - melynek alapját a Budapesti Turisztikai Hivatal (BTH) megrendelésére a Szemrédi Turizmus Tanácsadó cég készítette tanulmány jelenti - leszögezi: a turizmus jelentősége Budapest gazdasági életében jóval nagyobb az eddig feltételezettnél.
Januárban csökkent a munkanélküliek száma tavalyhoz képest
A tavalyi év utolsó hónapjához viszonyítva 24 292-vel nőtt az állástalanok száma januárban, ugyanakkor 2000 januárjához képest 35 389 fővel csökkent a munkanélküliség. A csökkenés minden régióra kiterjedt, de jelentős eltérések mutatkoznak például Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye adatai között.
Csökkent a munkanélküliség novemberben
Novemberben havi összevetésben 1739 fővel, éves összehasonlításban pedig több mint 33 ezer fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma; a hónap végén 328 418 munkanélkülit tartottak nyilván - közölte a Gazdasági Minisztérium.Továbbra is nagyok ugyanakkor a területi eltérések: a munkanélküliségi ráta Budapesten már csak 2,3 százalékos, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 17,4, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 15,8 százalékos.
Beiktatták Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert
Szerdán Budapesten beiktatták Csillag István új gazdasági és közlekedési minisztert. Az állománygyűlésen Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta, hogy tulajdonosi szempontból a tárca felügyeli majd a Magyar Fejlesztési Bankot, és a minisztérium hatáskörébe tartozik majd a Széchenyi-terv is.
Prága elhalássza a nagy pénzt hozó konferenciákat
Jókora bevételtől eshet el Magyarország, mert nincs sem megfelelő szálloda, sem megfelelő konferenciaközpont Budapesten. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy eredetileg Budapestre tervezett konferenciát végül Prágában tartottak meg, mert Pesten nincs elég nagy konferenciaközpont. Már az 1-2000 személyre számító konferencia szervezői is bajban vannak a vendégek elhelyezésével, ha elegáns és egymástól nem túl messze lévő szállodákban szeretnének helyeket foglalni. Az őszi, 10 ezer fős orvoskonferencia szervezői pedig már biztosak abban, hogy a vendégek egy részét csak vidéken tudják elszállásolni.
Az alternatívok szerint veszélyben a távközlési liberalizáció
A távközlési liberalizációt leginkább fenyegető veszély az, hogy a tervezett referencia összekapcsolási ajánlatok (RIO) díjai miatt az alternatív szolgáltatók nem tudnak versenyképes áru szolgáltatásokkal megjelenni az üzleti előfizetői piacon - mondta Törő Csaba, az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének (ATSZE) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Kevesebb a jogsértés a minimálbérek kifizetésénél
Csökkent a kötelező minimálbérre vonatkozó jogszabályt megsértő munkaadók száma, az ellenőrzésbe bevontak köréből a múlt évi 15,1 százalékról 8,4 százalékra - közölte Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
INTER-EURÓPA Bank Rt.
Budapest: őszre várják a turisztika fellendülését
Várhatóan az ősszel lendül fel újra Budapest turisztikai forgalma, amely a tavaly szeptember 11-i terrortámadások miatt visszaesett - közölte Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. igazgatója.
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt.
NOMURA �rt�kpap�r Magyarorsz�g Rt.
�
- címkék:
- Magyarország
- Budapest Bank
- Nomura
- Címkefelhő »
MKB �rt�kpap�r �s Befektet�si Rt.
�
- címkék:
- Vác
- Befektetési Rt.
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
MICROBR�KER �rt�kpap�rkeresked� �s Befektet�si Rt.
�
- címkék:
- Befektetési Rt.
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
AEGON Magyarország Értékpapír Rt.
HANWA Capital Budapest �rt�kpap�r Rt.
�
- címkék:
- Budapest
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
A terror visszavetette Budapest idegenforgalmát
A szeptember 11-i terrortámadás miatt a tavalyi év utolsó negyedévében éves összevetésben 4,6 százalékkal csökkent a fővárosba látogató vendégek, és 4,3 százalékkal a vendégéjszakák száma - mondta Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Igazgatója. Az év egészében a fővárosban töltött vendégéjszakák száma 5,5, a vendégeké pedig 3,6 százalékkal nőtt.
E-üzlet: 82 milliárd eurós megtakarítás
Az internetes üzleti megoldások használatával az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban a vállalatok a következő tíz évben összesen 82 milliárd eurót takaríthatnak meg - mondta Chris Dedicoat, a Cisco Systems európai alelnöke sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
Legközelebb július 1-jén változik a gáz ára
Az idei év július 1-jén változik legközelebb a gáz ára, amely a kormány korábbi döntésének megfelelően nem haladja meg az éves infláció mértékét - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
A cégvezetők szerint Zürichben a legjobb az élet
A William M. Mercer személyzeti tanácsadó cég elemzése szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén is Zürichben legkellemesebb az élet, legalábbis a cégvezetők kritériumai alapján - írja hétfői számában a Világgazdaság. A második helyen Bécs, a harmadikon Vancouver található. Az osztrák fővárost leszámítva Budapest a régió fővárosai közül a legelőkelőbb, a 73. helyen áll.
Berlusconi is akarja Tokaji-t
Silvio Berlusconi magyarországi látogatása előtt Olaszország Friuli tartományában a Tocai elnevezéssel bort termelők és fogalmazók biztosra vették, hogy az olasz kormányfő Budapesten szóba hozza a tokaji bornév eredetvédelme és használata körüli évtizedes problémát. A tokaji névről az azt használó olasz és francia borászoknak 2007-től le kellene mondaniuk. Az olasz agrár-érdekképviseletek szerint azonban ez tönkreteheti borászaikat.
Az emelkedő árak sem veszik el a kedvet a befektetésektől
A németek az utóbbi időben mind gyakrabban érdeklődnek a közép-európai országok ingatlanbefektetési ajánlatai iránt. A Die Welt cikke szerint Prága, Budapest és Varsó rendkívül kedvező lehetőségekkel csábítja az érdeklődőket.
A közép magyarországi régió határeset az uniós támogatások szerint
Az uniós költségvetés mintegy harmadát kitevő strukturális alapok legnagyobb részét - körülbelül 70 százalékát - a regionális támogatások 1. számú célkitűzése keretében folyósítja az unió a rászoruló térségeknek. Erre a támogatási formára azok a régiók jogosultak, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. A Budapestet is magába foglaló Közép-Magyarországi régió az EU-átlag 75 százalékával határesetnek számít, így könnyen lehet: hajszállal ugyan, de jelentős támogatástól szabadul meg.
Belgrád és Bukarest a legolcsóbb
Továbbra is Tokió és Oszaka a világ legdrágább városa a dollárban számolt alapvető megélhetési költségeket tekintve az Economist Intelligence Unit által végzett legfrissebb felmérés szerint. A 134 világvárost összehasonlító jelentésben az európai nagyvárosok közül Belgrád (130) és Bukarest (126) a legolcsóbb, Budapest a 120. helyen áll.
Újabb 37 milliárdos útberuházás kezdődik
Előbbre lépett Budapest
A Healey&Baker Nemzetközi Ingatlan Tanácsadó cég felmérése szerint a munkaerő költsége, az irodához jutás lehetőségei, valamint a cégek működési feltételei tekintetében Budapest idén két helyet lépett előre - immár a 22. helyen áll - az európai városok rangsorában. A munkaerő költségei szempontjából a főváros a legkedvezőbb pozíciót foglalja el a kontinensen.
Nem csitult a plazaépítési láz a múlt évben sem
Folytatódott a bevásárlóközpont-építési dömping 2001-ben. Budapesten hét, vidéken 12 bevásárlóközpont épült. A beruházások értéke megközelítette a százmilliárd forintot.
Tavaly 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom 2001 végére elérheti az 5500 milliárd forintot az előzetes számítások szerint, ami éves szinten mintegy 14 százalékos érték-, és 5-6 százalékos volumen-növekedés - közölte a Gazdasági Minisztérium. Tavaly Budapesten 7, vidéken 12 bevásárlóközpont épült; ezek a beruházások jelentették a magyarországi építőipari termelés 8 százalékát.
Budapesten jobban drágul az élet, mint vidéken
A kormány elhalasztotta az üzemanyagokat terhelő adó emelését Az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedik majd a budapesti lakások rezsije, a dohánytermékek és szeszes italok ára. A várható infláció arányában drágul a közlekedés, de csökken a távolsági telefonbeszélgetések ára. Bizonytalan, hogy mennyivel emelkednek az élelmiszerárak.
A közúti fuvardíjak további csökkenése várható
A magyar fuvarozó vállalatok jövedelemtermelő képessége az idén és jövőre hasonló mértékben csökken, főként a nemzetközi közúti fuvardíjak 2-3 százalékos csökkenése miatt - mondta de Sorgo Tibor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Megszűnhet a nagyvállalatok adókedvezménye
A magyar kormány megvizsgálja, hogyan lehetne módosítani a vállalatoknak nyújtott kedvezmények mostani gyakorlatát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. A tájékoztatóra azt követően került sor, hogy a pénzügyminiszter fogadta a német Bundestag pénzügyi bizottságának delegációját.
43 milliónyi bírság a számlaadási fegyelem megsértése miatt
Mintegy 43 millió forintnyi mulasztási bírságot szabtak ki az adóhivatal emberei az elmúlt három napban Budapesten a Jégvirág elnevezésű központi akciójukban - mondta Hajdú Miklósné, az adóhivatal főosztályvezetője kedden. A háromnapos ellenőrzés után összesen 33 üzletet kellett 6, 10, illetve 20 napra bezárni. A vizsgálatok során az üzletek 44 százalékában egyáltalán nem adtak nyugtát.
- címkék:
- bírság
- üzlet
- nyugta
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Munkaerőhiány lesz Budapesten
Gyakorlatilag elfogyott a szabad munkaerő a fővárosban és agglomerációjában, így a cégek egyre nehezebben jutnak hozzá az igényeiknek megfelelő dolgozókhoz - állapítja meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 700 cég körében végzett felmérése. A kamara szerint ezért szorosabbá kéne tenni a vállalatok és az oktatási intézmények kapcsolatát.
Kilenc hónap, 2500 új üzlet
A kiskereskedelmi üzlethálózat - termelői borkimérések nélkül - a harmadik negyedévben több mint 900, kilenc hónap alatt megközelítően 2500 taggal bővült - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából. Az országban júliustól szeptemberig 6400 új üzlet nyitottak - a legtöbbet Budapesten, és 5500 üzletet zártak be.
Felügyeleti bírságban részesült három hazai bank
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete több millió forintos bírságot szabott ki több hazai bankra. A közölt legsúlyosabb - 10 millió forintos - büntetést a Budapest Bank érdemelte ki, a felügyelet határozata szerint a társaságnak ez év végéig a pénzforgalommal kapcsolatos informatikai fejlesztéseket kell végrehajtania.
Akár 50 százalékkal is drágulhat a kötelező
Sokakat meglepetésként ért a napokban kikézbesített, jövő évi kötelező felelősségbiztosítási tarifát tartalmazó levél. Előfordul, hogy 10 éve balesetmentesen vezető idősebb, fővárosi autósoknak jövőre 27 százalékkal többet kell fizetniük, mint egy éve. A biztosítók elmondták, hogy Budapesten a károk értéke óriási mértékben megnőtt, és a díjemeléssel csak kockázataikat érvényesítik. Az autósok gyakran elfelejtik, hogy kárt okoztak, ezért nem értik a drágulást.
- címkék:
- tarifa
- drágulás
- Budapest Bank
- PM
- Címkefelhő »
Karácsonyra átalakul a Hírközlési Főfelügyelet
Az egységes hírközlési törvény december 23-i életbelépésének idejére az előírásoknak megfelelően a Hírközlési Főfelügyelet (HIF) is átalakul - közölte Frischmann Gábor, a szervezet elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
CREDIT SUISSE FIRST BOSTON (Budapest) Befektetési és Értékpapírforgalmi Rt.
Focus minősítés:
- címkék:
- Budapest
- Boston
- minősítés
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Kapósak a belvárosi ingatlanok
A sétálóutcák kialakítása rendkívül nagy hatással van az ingatlanárak alakulására. Budapesten a járműforgalomtól elzárt utcákban akár 100 ezer forinttal többet is elkérhetnek a lakás négyzetméteréért, mint a forgalmasabb helyeken. A legnagyobb kereslet az üzleti célra hasznosítható ingatlanok iránt mutatkozik. Bár sokak szerint a sétálóutcákba költöző multik felsrófolják az árakat, még sincs akkora kínálat, amely kielégítené a keresletet.