BRFK

címke rss

Újabb bombariadó volt a Duna Plazában

Itthon2010.03.14, 22:38

A Duna Plazában is bombariadó volt vasárnap Budapesten, miután egy fenyegető a Papp Sándor Budapest Sportarénát is megfenyegette. A két épület közül csak a Duna Plazát kellett kiüríteni.

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy fővárosi parkolóőrt

Itthon2010.03.11, 14:59

A rendőrség azzal gyanúsít egy parkolóőrt, hogy 40 ezer forintot kért egy mozgássérült-helyen parkoló nőtől azért, hogy elengedje neki a 120 ezres bírságot. Az összeg másnapi átvételekor elfogták a rendőrök, és vesztegetés gyanújával őrizetbe vették.

Békés ünnepre készül a rendőrség március 15-én

Itthon2010.03.11, 13:56

A rendőrség nyugodt ünnepre számít március 15-én, amikor 107 fővárosi esemény lesz - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint a pártok által tartott megemlékezések a gyülekezési törvény hatálya alá tartoznak, viszont a nagygyűlések kampányeseménynek számítanak, ezeket nem kötelező bejelenteni a rendőrségen.

A Keleti pályaudvaron próbált drogot eladni az elfogott díler

Itthon2010.03.09, 20:14

Egy vietnami férfit fogott el a rendőrség a Keleti pályaudvaron, ahol a gyanú szerint marihuánát próbált eladni. Magyar állampolgárságú társát a XV. kerületben vették őrizetbe.

Bankrablót fogott egy szabadnapos rendőr az egyik pesti plázában

Itthon2010.03.06, 18:49

Bankfiókot próbált meg kirabolni egy férfi a fővárosban, egy VI. kerületi bevásárlóközpontban szombat délután. Egy a helyszínen tartózkodó, szabadnapos rendőr fogta el a biztonsági őrök segítségével.

Nyomoz a rendőrség az expolgármester betonbiztos szerződése miatt

Itthon2010.03.02, 13:15

Nyomoz a rendőrség annak a tanácsadói szerződésnek az ügyében, amelyet a VIII. kerület önkormányzat kötött Csécsei Bélával, a kerület korábbi polgármesterével - közölte a rendőrség. A nyomozás hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen folyik. Csécseivel 5 évre kötött szerződést az önkormányzat, ennek értelmében a korábbi polgármester az elvégzett munkától függetlenül havi 750 ezer forintot kap.

Fél 11-kor száll le a Farkas Pétert hazaszállító gép

Itthon2010.03.01, 20:48

Münchenen keresztül szállítják haza az Andorrában elfogott Farkas Pétert, akinek a gépe hétfőn 22:35-kor száll le Ferihegyen. Az olimpiai bajnok birkózót kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt 2009-ben hat év fegyházbüntetésre ítélték.

Házkutatásokat tartottak a Rác fürdő felújítása miatt

Itthon2010.02.25, 15:40

A BRFK házkutatást tartott csütörtökön a budai Rác fürdő felújítását végző cég székhelyén és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. irodájában. A fürdő ügyében 2009 októberében indult nyomozás hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt.

Megütöttek két antifasiszta tüntetőt a fővárosban

Itthon2010.02.14, 19:52

Két csoport összeszólalkozása után többször megütöttek két embert a Jászai Mari téren szombat este. Egy civil szervezet szerint a Hollán Ernő utcai antifasiszta tüntetés résztvevőit akarták megverni.

Magyar Nemzet: Újabb tíz BKV-szerződés ügyében tesz feljelentést Kocsis

Itthon2010.02.12, 09:25

BKV-ünnepségekre kötött szerződések miatt tesz feljelentést a budapesti rendőrségen Kocsis István BKV-vezér pénteken - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az UV-villamosok búcsúztatására vagy épp a 120 éves HÉV megünneplésére kötött vállalkozói szerződéseket is gyanúsnak találta a BKV mostani vezetése. Jövő héten újabb feljelentéshullám várható.

Vásárlási utalvány miatt gyanúsították meg a menesztett II. kerületi rendőrkapitányt

Itthon2010.02.10, 15:20

Vásárlási utalvánnyal élt vissza a három hete menesztett II. kerületi rendőrkapitány az ügyészség szerint, ezért gyanúsítottként hallgatták ki. Vele együtt menesztették a VIII. kerületi rendőrkapitányt is, őt kedden gyanúsították meg többrendbeli hivatali visszaéléssel.

Meggyanúsították a menesztett VIII. kerületi rendőrkapitányt

Itthon2010.02.09, 16:22

Jogtalan előnyöket biztosított ismerőseinek a januárban menesztett VIII. kerületi rendőrkapitány az ügyészség szerint. Az egykori rendőrfőnököt hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Félméteres hóban rohantak a rendőrök a rabló után

Itthon2010.02.07, 11:16

Közel negyven centis hóban 1,5 - 2 kilométeren keresztül üldöztek a rendőrök egy rablás miatt körözött férfit a XVII. kerületben. A 32 éves férfit végül sikerült elfogni.

Házkutatást tartott a rendőrség a MÁV-nál

Itthon2010.02.04, 23:54

A rendőrség házkutatást tartott csütörtökön a MÁV Informatika Zrt-nél, ahol a gyanú szerint a cég vezetőjének döntései, valamint a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott az állami tulajdonú vasúti vállalatnak. A rendőrség többek között a cég húsz tanácsadói szerződésére voltak kíváncsi. A BRFK szóvivője szerint a cégnél hasonló konstrukció alapján kötöttek tanácsadói szerződéseket, mint a BKV-nál.

Elbukta a rendőrség a Toroczkai elleni pert

Itthon2010.02.02, 14:39

A megismételt eljárásban is elbukta a rendőrség a Toroczkai László, a 2006-os zavargások egyik ismert alakja elleni kártérítési perét. A rendőrség tízmillió forintot követelt az MTV-székház 2006 szeptemberi ostroma során keletkezett káráért, de a bíróság szerint ezért Toroczkai nem felelős.

Tizenéves rablókat fogtak el Budapesten

Itthon2010.02.01, 12:56

Több fiatal rablót fogtak el a rendőrök a fővárosban a hétvégén. Zuglóban és a Blaha Lujza téren is egy-egy páros késsel fenyegetett járókelőket, a XI. kerületben három fiatalkorú rabolt ki egy fiút, egy 19 éves rabló pedig egy idős nőt rabolt ki a VIII. kerületben.

Szívatások miatt bepanaszolt rendőrkapitányságot fejeztek le Budapesten

Itthon2010.01.26, 16:09

Szándékos szívatásokról, kivételezésről, elkeseredésükben a szakszervezethez forduló rendőrökről beszéltek az [origo]-nak olyan rendőrök, akik ismerték a főváros II. kerületi rendőrkapitányságának működését. A kerületi kapitányt múlt héten váratlanul elbocsátották, azt ő maga sem tudta megmondani, miért. Bár több vizsgálat is folyt ellene, mindig felmentették, ismerői szerint pedig jó rendőr, és elbocsátása az egész fővárosban bizonytalanságot szült a rendőrök között.

Megszállta a rendőrség a BKV székházát

Itthon2010.01.26, 12:51

Rendőrök vonultak ki a BKV Akácfa utcai székházához a főváros VII. kerületében. A Független Hírügynökség szerint az épületben kutató rendőrök számítógépeket és iratokat foglaltak le, valószínűleg Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók által aláírt szerződéseket keresnek.

Nyomoznak a Jackson-emlékkoncert miatt

Itthon2010.01.19, 18:02

Nyomozást indított a rendőrség a hétvégi Michael Jackson-emlékkoncert miatt. A koncert több nézője tett feljelentést, mert becsapva érzik magukat, hogy nem a meghirdetett táncosok léptek fel, és a koncert színvonala kritikán aluli volt.

Több helyen is használhatták a buszsávot az autósok Budapesten

Auto2010.01.13, 11:34

Több buszsávot is használhattak rendőri irányítás mellett az autósok Budapesten szerdán, de kizárólag ott lehet a buszsávokra és a villamossínekre hajtani, ahol ezt a rendőrök karjelzésekkel jelzik.

110 ezer embert is érinthet a PPO-ügy

Itthon2010.01.13, 21:43

Akár 110 ezer sértettje is lehet a PPO-ügynek: az ingyenes online szolgáltatásokat kínáló cég 2500 forintról küldött számlát minden felhasználójának. A céget a versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság már vizsgálja, sőt a rendőrség is nyomozást indított csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen.

Behúzott has, ingyen fuvar - így segítik egymást a sztrájk idején a pestiek

Itthon2010.01.13, 19:35

Az [origo] stoppoló riporterét két perc alatt felvette egy, a BKV-sztrájk miatt sajnálkozó autós, másokat kérés nélkül is elvittek a metrómegállókig. A ritkán járó buszokon zokszó nélkül összepréselődtek az utasok, hogy minél többen felférjenek, az ellenőrök nem büntettek, a rendőrök pedig sokszor elnézték a buszsávba hajtóknak a szabálytalanságot. Az [origo] tapasztalatai szerint a sztrájk sok budapestiből kihozta a segítőkészséget.

Csak rendőr engedhet autóst a buszsávba

Auto2010.01.13, 09:30

A Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának kedd esti közleményével ellentétben az autósok csak akkor használhatják jogszerűen a buszsávot, ha azt a közlekedési rendőrök jelzik.

Magyar helyszínelőkhöz csatlakoztunk

Tudomány2010.01.12, 16:24

A Millenáris Parkban még látható az a kiállítás, amely a CSI: A helyszínelők sorozat népszerűségét felhasználva mutatja be a rendőrség munkáját. Csatlakoztunk az egyik budapesti helyszínelő csoporthoz, hogy megtudjuk, mivel telik egy átlagos munkanapjuk, és a tévésorozatban látottak mennyiben hasonlítanak a valósághoz: hogyan zajlik egy valódi helyszíni szemle, és milyen módszerekkel, eszközökkel dolgoznak a magyar szakemberek. A Garam utcai főhadiszálláson 8.30-kor kezdődött az eligazítás.

Kiraboltak egy lottózót és egy videótékát Budapesten

Itthon2010.01.12, 21:55

Videótékát és lottózót raboltak ki a főváros I., illetve VII. kerületében. Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban rabolnak ki lottózókat.

Őrizetbe vettek egy mentőst bántalmazó részeg férfit

Itthon2010.01.08, 14:52

Egy részeg férfi társaival együtt előbb szidalmazott egy mentőst, majd vállon ütötte, és a mentőautó tolóajtaját az ápoló kezére lökte péntek hajnalban, Budapesten. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt őrizetbe vette.

Elfogták a hajléktalanok elleni gyújtogatás gyanúsítottjait

Itthon2010.01.07, 15:28

A rendőrség szerdán elfogott egy férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban felgyújtottak egy hajléktalanok által épített házat, és ezzel egy ember halálát okozták - közölte a BRFK csütörtökön az MTI-vel.

Jégkorongmeccs miatt igazoltatnak a rendőrök

Itthon2009.12.27, 11:04

A vasárnapi Ferencváros-Újpest jégkorong mérkőzés miatt a főváros több kerületében fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el.

Elfogták az antiszemita támadás gyanúsítottjait

Itthon2009.12.23, 13:03

Elfogott a rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy zsidó származása miatt támadtak meg egy férfit júniusban. A két gyanúsított 16 és 18 éves.

Trágya a Suzukin, repülő szalonautó - furcsa közlekedési balesetek

Auto2009.12.19, 22:40

Vadonatúj szalonautókat és rendőrkocsikat összezúzó részegek, ismeretlen eredetű trágya a kocsik tetején, saját sofőrjeiket beszorító buszok, síneken fennakadt elbambult autósok, pizzéria asztalán landolt közlekedési tábla, pityókás kerékpárosok - a rendőrséget, a katasztrófavédelemet és a BKV-t kérdeztük a legfurcsább közlekedési történetekről.

Kirúgja a főváros a BKV-s ügybe keveredett ügyvédi irodát

Itthon2009.12.14, 16:21

Vannak átfedések a BKV és a Budapest Airport vesztegetési ügye, illetve a BKV-s tanácsadói szerződések között - közölte a BRFK. A BKV 144 tanácsadói szerződését és 800 ember munkaviszonyának felbontását vizsgálják. A vesztegetési ügybe keveredett egyik ügyvédi iroda a fővárosnak is dolgozott, szerződését felbontották.

Rendőrt is elfogtak az arab férfi meggyilkolása miatt

Itthon2009.12.12, 09:55

Négy embert, köztük egy rendőrt is őrizetbe vettek a csütörtökön, a XVIII. kerületben történt gyilkosság miatt. A gyanú szerint egy arab férfit öltek meg egy panelházban, hogy elvegyék a pénzét. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Rendőrökkel teli autót akart ellopni egy tolvaj

Itthon2009.12.09, 09:35

Egy férfi úgy próbált ellopni egy rendőrségi kisbuszt kedden a VIII. kerületben, hogy nem vette észre, két rendőr is benn ül az autóban. A férfi megpróbált elmenekülni, de elfogták - írja a Népszabadság.

Fokozott rendőri ellenőrzések lesznek a Kossuth térnél

Itthon2009.12.05, 10:31

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulójára 16 szervezet hirdetett nagygyűlést a Kossuth térhez szombat délután. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a környéken, a BRFK közleménye szerint ellentétes nézeteket valló csoportok megjelenése várható.

"Nincs ellophatatlan kocsi" - interjú két autóvadásszal

Auto2009.12.03, 15:46

Megváltoztak az autótolvajok megrendelései az elmúlt évtizedben: ma a Suzukik legalább annyira kelendők, mint a tízmilliós Audik, csak a lopási technika más. Az elkötött kocsikat nem csak alkatrészdonorként használják, hanem állítólag még öngyilkos merényletekhez is háborús övezetekben. Tóth Tamás, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztályának vezetője, és Sánta László, a Zsaru-CAR-Alapítvány létrehozója tippeket is ad a védekezéshez, ugyanakkor azt is elmondják, hogy miként válhatunk a tolvajok megrendelőivé.

Afgán férfit fogtak el a húsklopfolós gyilkosság miatt

Itthon2009.11.24, 15:10

Elfogott egy 46 éves afgán férfit a rendőrség, akit az október eleji X. kerületi gyilkossággal gyanúsítanak. A gyilkos egy afgán kereskedőt vert agyon húsklopfolóval, egy másik embert pedig súlyosan megsebesített. A sérültet felépülése után kihallgatták, így sikerült elkapni a gyanúsítottat.

Már nyolc gyanúsítottja van a Fradi-meccsen történt balhénak

Itthon2009.11.11, 15:14

Már nyolc embert gyanúsít a rendőrség az október végi Ferencváros-Diósgyőr focimeccsen történt rendbontás miatt. Van, akit garázdasággal, mást fegyverrel és pirotechnikai eszközzel való visszaéléssel gyanúsítanak közülük.

Népszabadság: Pénzváltó volt a hátbalőtt férfi

Itthon2009.11.06, 09:16

Egy kuvaiti pénzváltót lőttek hátba csütörtökön a budapesti Baross utcában a Népszabadság információi szerint. A gyilkos egy bölcsőde mellett várt a férfira, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.

Meghalt a fővárosi Baross utcában hátbalőtt férfi

Itthon2009.11.05, 12:53

A kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, akit csütörtök reggel lőttek hátba a VIII. kerületi Baross utcában. Az elkövető egyelőre szökésben van - közölte a rendőrség.