brazil foci

címke rss

Luis Fabiano levegőt szitáló rúgása két pirosat ért

Archívum2012.12.06, 11:04

Már a 12. percben hatalmas csetepatét hozott Dél-Amerika második számú sorozata, a Copa Sudamericana döntője. A finálé első meccsén az argentin Tigre 0-0-ra végzett a vendég Sao Paolóval, a brazil csapatban legkevésbé Luis Fabiano bírt magával. A korábbi Sevilla-klasszis a levegőbe rúgva próbálta megfegyelmezni az ellenfél játékosát, aki látványosan elterült, és hosszasan fetrengett az elképzelt sérülés hatása alatt. Percekig tartott, míg kihámozták a játékosokat a kavarodásból, végül a rúgás és a színészkedés is pirosat ért a bírónál.

Neymar flegma passzal húzta a védőket

Archívum2012.12.02, 13:48

A Puskás-díjra idén is esélyes Neymar főszereplő volt a Santos-Palmeiras meccsen, hiszen két góljával sokat tett azért, hogy a hazaiak 3-1-re győzzenek. A válogatott csatár a 90. percben még szórakozott egy sort a vereség miatt amúgy is frusztrált védőkkel, amikor laza mozdulattal tette tovább a labdát a közönség nagy örömére.

Két világbajnok edző veszi át a brazilokat

Archívum2012.11.29, 14:43

Luiz Felipe Scolari lett a brazil fociválogatott kapitánya - erősítette meg csütörtökön a szerdai sajtóértesülést Jose Maria Marin, a helyi szövetség (CBF) elnöke.

Korrupcióval gyanúsítják a brazíliai vb és olimpia biztonsági főnökét

Archívum2012.11.28, 10:06

Korrupciógyanúba keveredett Jamil Megid Junior, aki a brazil hadsereg biztonsági főnöke a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra és a két évvel később sorra kerülő Rio de Janeiró-i olimpiára.

Izomból vágták ki a brazil kapitányt

Archívum2012.11.26, 13:57

Korábban több indokot és alkalmat is lehetett volna találni, hogy leváltsák a brazil fociválogatott szövetségi kapitányát, Mano Menezest azonban éppen akkor rúgták ki, amikor sikerült kialakítania egy ütőképes válogatottat, és a közvélemény is kezdte megkedvelni. A szövetség tavasszal kinevezett elnöke azonban szeret mindent egyedül eldönteni, Menezesnek még az összeállítást is egyeztetnie kellett vele, mielőtt lapátra tették.

Kirúgták a brazil focikapitányt

Archívum2012.11.23, 21:41

Menesztették a 2014-es hazai rendezésű világbajnokságra készülő brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Mano Menezest.

Ronaldo a Gangnam Style-t is beveti a kilók ellen

Archívum2012.11.21, 12:32

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a brazilok kétszeres világbajnok csatára, Ronaldo mi mindent bevet annak érdekében, hogy megszabaduljon fölösleges kilóitól. Az eredmény szemmel látható, az alábbi videón feltűnő Ronaldo már vékonyabbnak tűnik, mint pár hete, és jókedvében még arra is kapható volt, hogy csatlakozzon az őrülethez, és ő is bemutassa, hogyan kell táncolni a Gangnam Style című számra.

A másodosztályban folytatja a nyolcszoros bajnok

Archívum2012.11.19, 16:42

A következő szezonban a másodosztályban szerepel majd az egyik leghíresebb, nagy hagyományokkal bíró brazil labdarúgóklub, a nyolcszoros bajnok Palmeiras.

Neymar zsákbamacskaként is lázban tartja Európát

Archívum2012.11.18, 12:09

Van, aki Cristiano Ronaldo és Messi mögött a harmadik legjobb focistának tartja, mások szerint őket is felülmúlhatja, de európai megmérettetés híján mindez csak feltételezés Neymarról. Európa így is harcban áll a húszéves klasszisért, a Barcelona állítólag már fizetett is a Santosnak, a Chelsea személyesen győzködte, a Real a focista ügynökségében bízhat, a ManCity a sportigazgatóját küldte rá.

Neymar örökké szégyellni fogja ezt a büntetőt

Archívum2012.11.15, 09:30

 A 2014-es világbajnokságra házigazdaként készülő brazil labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a kolumbiai csapattal a New York közeli East Rutherfordban rendezett barátságos mérkőzésen. A kolumbiaiak szereztek vezetést közvetlenül az első szünet előtt, ám Neymar a 64. percben egyenlített. A braziloknak volt esélyük a győzelem megszerzésére is, ám Neymar a 80. percben büntetőt hibázott, lövése 8-10  méterrel a felső kapufa felett repült el.

Leukémiában meghalt a Hertha egykori csatára

Archívum2012.11.14, 14:07

37 éves korában meghalt Alex Alves, a Hertha labdarúgócsapatának egykori brazil csatára. A játékosnál négy éve diagnosztizáltak leukémiát.

Három éven belül másodszor lett brazil bajnok a Fluminense

Archívum2012.11.12, 10:39

A Palmeiras 3-2-es legyőzésével három éven belül másodszor, összesen pedig negyedszer nyert országos bajnoki címet Brazíliában a Fluminense.

Neymart meccs közben kapta el egy kisfiú

Archívum2012.11.07, 17:36

Nem csupán a mesterhármasa miatt maradt emlékezetes Neymarnak a Cruzeiro elleni bajnoki. A Santos klasszisát egy berohanó kisfiú a meccs közben lepte meg, és kért tőle autogramot.

Neymar: Messi előbb jön a Santosba, mint én a Barcába

Archívum2012.11.06, 11:31

Hiába próbálja megszerezni mindkét spanyol élcsapat, Neymar továbbra is ragaszkodik a Santoshoz.

Rivaldo távozott Angolából

Archívum2012.11.05, 17:45

Miután kitöltötte szerződését, a brazil Rivaldo távozott az angolai labdarúgó-bajnokságban szereplő Kabuscorp együttesétől.

Ronaldinhót nagyon felhúzta a bíró

Archívum2012.11.01, 15:45

Ronaldinho nehezen viseli, hogy csapata, az Atletico Mineiro hazai pályán nem tudta legyőzni a Fluminensét, így öt meccsel a brazil Serie A vége előtt egyre kevesebb az esélye együttesének az első hely megszerzésére, a mostani ellenfél előnye ugyanis maradt nyolc pont. Az aranylabdás támadó a Twitteren azt írta: ha 0-0-nál megkapják azt a büntetőt, amelyet szerinte a bírónak be kellett volna fújnia, akkor csapata megnyeri a meccset. A vége így 1-1 lett. "Nagyon frusztrált vagyok emiatt" - írta a brazil, akit tényleg eléggé meglöktek az általa vitatott helyzetnél.

Kolumbia ellen játssza ezredik meccsét a brazil fociválogatott

Archívum2012.10.30, 15:47

Ezredik mérkőzésére készül a brazil labdarúgó-válogatott: az ötszörös világbajnok november 14-én Kolumbia legjobbjaival méri össze tudását.

Ezért fizetett a PSG egy zsák pénzt a brazil csodagyerekért

Archívum2012.10.28, 13:40

A Paris Saint-Germain a nyáron megvette Lucas Mourát, de a brazil focista csak a télen csatlakozik a francia klubhoz. Sokan támadták a katari milliókkal pénzelt párizsiakat, amiért 45 millió eurót utaltak át a Sao Paulónak a mindössze 20 éves Lucasért, aki azonban most üzent a kétkedőknek, mesterhármast lőtt a Sport csapatának. Különösen az első gólja volt parádés.

Össze-vissza rugdosták egymást az elborult agyú U13-as focisták

Archívum2012.10.16, 13:23

Félbeszakadt a brazil Bahia és Vitoria U13-as csapatainak mérkőzése, miután a két csapat tagjai egymásnak estek. A balhé azzal kezdődött, hogy a Vitoria egyik támadója összetűzésbe keveredett a Bahia játékosaival, akik közül a kapus nyakon vágta ellenfelét. Az indulatok ezután szabadultak el, volt olyan, hogy több játékos üldözött, rugdosott egyet, meglehetősen visszataszító jelenetek játszódtak le, és végül a rendőrségnek kellett véget vetnie az erőszaknak.

Neymar-duplával simáztak a brazilok

Archívum2012.10.16, 17:11

A brazil labdarúgó-válogatott négygólos győzelmet aratott kedden Japán ellen a lengyelországi Wroclawban rendezett barátságos mérkőzésen. Neymar kétszer volt eredményes, és a válogatottba két év után visszahívott Kaká szintén betalált. A brazilok első gólját Paulinho szerezte.

Kiütötte a védőjét a brazil kapus

Archívum2012.10.11, 22:59

Brazília 6-0-ra kiütötte Irakot barátságos meccsen, a dél-amerikaiak kapusa, Diego Alves pedig kiütötte a csapat védőjét, David Luizt. A Chelsea védője lent maradt a földön, de végül nem kellett lecserélni.

Ronaldinho sírt a bombagólja után

Archívum2012.10.07, 11:23

A tizenhatos bal csücskéről ívelt a hosszú felsőbe a brazil világbajnok az Atlético Mineiro-Figueirense meccsen. Ronaldinho - aki meg sem állt az új csapatában lőtt első mesterhármasáig - sírt a gól után, egy nappal korábban vesztette el ugyanis a mostohaapját. Az Atlético 6-0-ra győzött.

Neymar szövegelt, majd taposott a piros lapért

Archívum2012.10.01, 09:39

A brazil bajnokságban a Santos a kemény védekezésről híres Gremio otthonába látogatott, ahol 1-1-es állásnál Neymart kiállították. A brazil foci csodagyereke előbb egy látványos esés után nemtetszését fejezte ki a bíró felé az elmaradt szabadrúgás miatt, majd - az 53. percben - rálépett Parára. A Gremio harmadik, a Santos mindössze 13. a tabellán.

Füstölögnek a püspökök Neymaron

Archívum2012.09.30, 13:45

Alaposan felháborodott a Brazil Püspökök Nemzeti Szövetsége egy sportmagazin fotóján, amely Neymart mint a keresztre feszített Jézust ábrázolja. A Placar című lap metaforának szánta a képet, mondván, a Santos húszéves támadója rengeteg kritikát kap az állítólag gyakori műeséseiért.

Leégett legendás cselével az egykori brazil csodagyerek

Archívum2012.09.28, 14:29

Még mindig csak 24 éves Kerlon, akit a brazil futball egyik csodagyerekének tartottak, jelenleg azonban csak a japán harmadosztályban játszik. Már a számára hírnevet hozó fókacsel sem igazán megy neki.

Kakára két év után ismét felfigyeltek a válogatottnál

Archívum2012.09.28, 06:46

Két év kihagyás után került vissza Kaká a brazil labdarúgó-válogatottba. A 2014-es világbajnokságra házigazdaként készülő csapat szövetségi kapitánya, Mano Menezes a Real Madrid irányítójának is meghívót küldött a két közelgő barátságos mérkőzésre.

Neymar újabb trófeához segítette a Santost

Archívum2012.09.27, 10:08

A brazil Santos nyerte meg a labdarúgó dél-amerikai Szuperkupát, mivel a gól nélküli első mérkőzés után a szerdai visszavágón 2-0-ra legyőzte a chilei Universidad de Chilét.

A csapatorvos szerelte a ziccerben kilépő csatárt

Archívum2012.09.25, 10:32

A hétvégén egy alacsonyabb osztályú brazil bajnokin a Ponta Pora hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Coxim csapatát. Az utolsó percben azonban a Coxim egy ígéretes bal oldali támadást vezetett, a vendégek egyik játékosa elvitte három ellenfél között a labdát, majd a hazaiak csapatorvosa beszaladt a pályára, és nem egyszerűséggel elrúgta előle a labdát.

Leszokna az evésről a 118 kilós Ronaldo

Archívum2012.09.25, 16:15

Alaposan elhízott, ezért diétába kezdett Ronaldo, a brazilok exvilágbajnok futballistája. A 36 éves sportember azt mondta, amióta tavaly visszavonult, folyamatosan szedi fel a kilókat, testmozgása a nullával egyenlő, kivéve azt a néhány lépést, amit golfozás közben tesz meg.

Futballmeccs közben szállt a pályára egy siklóernyős

Archívum2012.09.24, 07:59

Egy alsóbb osztályú brazil futballmeccsen szállt le egy siklóernyős, a 29 esztendős ernyős Itú városában - mintegy száz kilométerre Sao Paulótól - a helyi csapat és a Botafogo de Riberao Preto összecsapása közben landolt a Novelli Stadion gyepére.

Meghökkentő, mit hagyott ki Vágner Love

Archívum2012.09.24, 11:57

Elképesztően nagy helyzetet puskázott el Vágner Love, a Flamengo brazil csatára az Atletico GO elleni bajnokin. A CSZKA Moszkva korábbi csatára két lépésről sem talált az üres kapuba, így annak ellenére is rémálmai lesznek, hogy a csapata 2-1-re nyert.

A Sao Paulo megszerezte Gansót a Santostól

Archívum2012.09.22, 09:59

A Santostól a Sao Paulóhoz szerződött át a brazil futball egyik legnagyobb ígérete, Paulo Henrique Ganso.

Jó nagy balhé lett a provokatív gólörömből

Archívum2012.09.17, 08:50

Nem volt okos megoldás a Corinthians játékosa, Romarinho részéről, hogy a vezetést jelentő gólja után a Palmeriras drukkerei elé ment ünnepelni. A két Sao Pauló-i rivális szurkolói finoman szólva sem szívlelik egymást, tavaly márciusban például egy Palmeiras-drukker meghalt, amikor a két kemény mag összecsapott. Így érthető, hogy Romarinho provokatív ünneplése kiverte a biztosítékot a Palmeiras játékosainál és szurkolóinál is, a pályán és a lelátón is csetepaté követte az esetet, utóbbi volt a nagyobb horderejű, mivel a rendőröknek kellett megfékezniük a feldühödött tömeget.

Ennél nincs tökéletesebb szabadrúgásgól

Archívum2012.09.17, 20:35

A brazil labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Flamengo a Gremio csapatát fogadta. A vendégek már a 18. percben megszerezték a vezetést Marcelo Moreno okos emelésével. A 62. percben azonban a Flamengo egyenlített Adryan tökéletes szabadrúgásgóljával.

Neymar csak megkeresi a 18 millió dollárt, de nem foglalkozik vele

Archívum2012.09.17, 07:44

Neymar, a brazilok óriási tehetségnek tartott labdarúgója egyáltalán nem foglalkozik a pénzzel.

Kirúgta világbajnok edzőjét a Palmeiras

Archívum2012.09.14, 12:16

Csak a brazil labdarúgó-bajnokság élvonalának utolsó előtti helyen szerénykedik a Palmeiras, amely menesztette edzőjét, a Brazíliával 2002-ben világbajnoki címet szerző Luiz Felipe Scolarit.

Kifütyülték sztárjaikat a brazil drukkerek

Archívum2012.09.09, 12:21

Éles kritikával illették saját szurkolóikat a brazil labdarúgó-válogatott tagjai, miután a drukkerek pfujoltak és kifütyülték őket a Dél-afrikai Köztársaság elleni, 1-0-s győzelemmel végződött hazai barátságos mérkőzésen.

Az év kapusbakija Brazíliából

Archívum2012.09.03, 10:55

Az Internacional kapusa, Muriel nagyon elnézett egy hazaadást a Flamengo elleni brazil bajnokin, amit Vagner Love köszönt szépen, és az üres kapuba gurított. Az egyenlítés hasonlóan komikus körülmények között született: egy ártalmatlan beadásnál a Flamengo védője nem tudni, mit akart kezdeni, így a labda a mögötte ácsorgó Diego Forlánhoz került, akinek nem okozott gondot öt méterről a kapuba találni. Forlán a folytatásban még egy gólt rúgott, és az Internacional végül 4-1-re győzött.

Rivaldo fiára lecsapott a Corinthians

Archívum2012.08.27, 07:46

A korábbi brazil válogatott focista legidősebb fia, Juninho az apja nyomába lépett: szerződtette a Corinthians. Nem azért, mert Rivaldo fia, hanem mert tehetséges.

A 1970-es világbajnok csapat kapusát gyászolják a brazilok

Archívum2012.08.24, 17:48

Hetvennégy esztendős korában Sao Paulóban elhunyt Félix, az 1970-es labdarúgó-világbajnokságon aranyérmes brazil válogatott kapusa.

Adriano visszatér a Flamengóba

Archívum2012.08.22, 11:42

A brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Flamengo leigazolta Adrianót, a válogatott korábbi csatársztárját. Az együttes kedden szerződtette a 30 esztendős futballistát, akitől márciusban vált meg előző klubja, a Corinthians.

Felújítják az elütött Pelét

Archívum2012.08.20, 09:22

Rövidesen restaurálják Pelé szobrát, melyet egy kamion döntött le vasárnap Santosban.

Pep Guardiola nem lesz brazil kapitány

Archívum2012.08.18, 09:23

Pep Guardiola menedzsere cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint a Barcelona volt vezetőedzője hamarosan elfoglalja a brazil labdarúgó-válogatott kispadját.

Neymar elégedett az ezüstéremmel

Archívum2012.08.14, 12:46

Boldog, hogy ott lehetett a londoni olimpián Neymar, a brazil olimpiai válogatott támadója, aki múlt szombaton második helyen zárt csapatával.

Guardiola kell nekünk - Menezes fejét akarják a brazilok az elveszített focidöntő után

Archívum2012.08.12, 13:02

A Mexikó ellen 2-1-re elveszített olimpiai döntő után Mano Menezes, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának lemondását követelik hazájában.

Seedorf szabadrúgásból tekerte be első brazil gólját

Archívum2012.08.05, 13:45

Clarence Seedorf megszerezte első találatát a brazil Botafogo színeiben. A holland középpályás az Atletico GO ellen egyenlített egy tökéletes szabadrúgással (4:23-nál), csapata végül 2-1-re nyerte az idegenbeli bajnokit.

Kirázta a hideg a kirabolt brazil focistát

Archívum2012.08.02, 14:45

Csütörtökre virradóra kirabolták Luisao, a Benfica brazil válogatott futballistájának lakását, aki családjával együtt csak reggel vette észre, hogy idegenek jártak a házban.

Kényszerű kapuscsere a brazil olimpiai válogatottnál

Archívum2012.07.24, 15:24

Sérülés miatt nem lehet ott az olimpián Rafael, a brazil válogatott elsőszámú kapusa.

Brutál összeget ajánlott a MU a 19 éves brazil cselkirályért

Archívum2012.07.23, 15:58

Az angol lapok szerint a Manchester United nagyon közel van az olimpiára készülő brazil válogatott 19 éves tehetségének, Lucasnak a leigazolásához. A Mirror ennél is tovább ment, mert az is megszellőztette, hogy a MU 26 millió fontot fizetne a Sao Paulo támadó középpályásáért.

Kis híján nyoma veszett a labdának a botrányos szögletnél - videó

Archívum2012.07.23, 12:42

A Palmeiras nagyon simán, 3-0-ra győzött a Nautico ellen a brazil futballbajnokság hétvégi fordulójában, és a meccs nem az eredmény, vagy egy gól, hanem egy szöglet miatt került fel a videomegosztókra. A szünetben csereként beállt Joao Paulo kísérlete után ugyanis nehéz volt megtalálnia a labdát az operatőrnek.