boxoffice

címke rss

Nem Keira Knightleyval töltenék a világvégét az emberek

Archívum2012.06.25, 11:01

A Pixar sikersorozata folytatódik: tizenharmadik egész estés animációs filmjük, a Merida, a bátor (hazai premier: augusztus 2.) erőteljes 66,7 millió dolláros bevétellel nyitott az USA-ban. Ezzel nagyjából a Pixar-filmek középmezőnyében helyezkedik el: az ötödik legerősebb start a munkáik közül, és egy hajszállal előzi meg a Verdák 2 (66,1 m.) tavaly nyári indulását. A Hollywood Reporter elemzője szerint némi aggodalom előzte meg a premiert, mert ez az első Pixar-film, aminek női főhőse van, de a szám azt mutatja, hogy ez nem riasztotta el a férfinézőket. Ugyanakkor a nők valóban többségben voltak: ők tették ki a közönség 57%-át. Meerida, ...

Tom Cruise és Adam Sandler pofára esett

Archívum2012.06.18, 11:20

Az amerikai mozijegy-eladási lista élén nem változott semmi az előző hétvége óta: a múlt héten bemutatott Madagaszkár 3 ismét első 35,5 millió dolláros hétvégi, és 120,5 milliós eddigi összbevétellel. A második helyen pedig újra a Prometheus áll, ami a hétvégén 20,2 milliót termelt, és eddig összesen 88,9 milliót. Tom Cruise a Mindörökké rock-ban Ez azt jelenti, hogy mind Tom Cruise musicalje, mind Adam Sandler új vígjátéka megbukott. A kb. 70 millióból készült Mindörökké rock (Rock of Ages, hazai premier: június 21.) csak 15,1 millióval nyitott a toplista harmadik helyén, és ezzel jelentősen lemaradt a közelmúlt olyan musicalsikereeitől, ...

Már nem olyan érdekes az állatkert

Film2012.06.18, 15:37

Hiába küldték 63 kópián a magyar mozikba a Madagaszkár 3-at, országszerte csak 66 151 nézőt szerzett az animációs film. A szám önmagában magasnak tűnhet, de ahhoz képest, hogy 2008 novemberében a sorozat második része több mint 126 ezer embert érdekelt a nyitóhétvégén, ez hatalmas visszaesés, különösen, ha még azt is tekintetbe vesszük, hogy a kisiskolásoknak péntek volt az utolsó tanítási napjuk. A Piranha 3DD-t lényegében fölösleges volt mozikba küldeni: 12 kópiával is csak 910 fizető nézőt tudott összekaparni a horrorfilm. A múlt hétvégén több mint 66 ezer nézővel startoló Prometheus iránti érdeklődés ugyan megcsappant, de méég ...

Alien kellett a magyarnak

Archívum2012.06.12, 15:34

Ötven kópián tört be a magyar mozipiacra Ridley Scott Prometheus-a, és le is tarolta a mezőnyt: a hétvégén 66 564 nézőt szerzett a sci-fi. Ezzel az idei év harmadik legerősebb startját produkálta, ennél jobban csak a Sherlock Holmes 2 (86 101 néző) és a Bosszúállók (74 608 néző) indult. Az Aeonflux blog boxoffice-elemzője kitér arra, hogy az Alien-filmek mindig is közel álltak a magyar nézők szívéhez: A nyolcadik utas: a halál-t anno több mint kétmillióan látták, a második rész majdnem egymillió nézőig jutott, és még a harmadik (360 ezer néző) és a negyedik (347 ezer néző) rész is kiemelkedően jól teljesített. Prometheus A Prometheuus ...

Berángatták a nőket is a Prometheusra

Film2012.06.11, 11:07

Két országos filmpremier volt a hétvégén az USA-ban, mindkettő remekül teljesített. A toplista élén nyitott 60,4 millió dollárral a DreamWorks Madagaszkár 3 című animációs filmje (hazai premier: június 14.). A sorozat első része 2005-ben 47,2 millióval indult, a második rész pedig 63,1 milliót hozott az első hétvégéjén 2008-ban. A Madagaszkár 3 a nemzetközi piacon is uralta a terepet: világszerte összesen 135,9 milliót termelt. Sikere részben valószínűleg annak köszönhető, hogy már rég nem mutattak be családi filmet, így a célközönség ki volt éhezve. Madagaszkár 3 Ridley Scott Prometheus-a kerek 50 millió dollárral ...

A vad Hófehérke bejött a magyaroknak is

Archívum2012.06.04, 17:40

Dúl a nyár a magyar mozikban: a popcornfilmek élettel töltik meg a mozitermeket. A Men In Black 3 múlt hétvégi egészséges nyitása után most a Hófehér és a vadász is jól startolt hazánkban: a 34 kópiás film 37 321 nézővel szerezte meg a nézettségi toplista első helyét. A márciusban bemutatott, Julia Roberts-féle Hófehérke-mese, a Tükröm, tükröm húszezerrel kevesebb embert érdekelt a nyitásakor. Kristen Stewart a Hófehér és a vadász-ban Második helyen a MIB 3 áll 29 232 hétvégi és több mint 110 ezres eddigi összes nézőjével. Harmadik helyen indult a Cameron Diazt és Jennifer Lopezt is felvonultató Várandósok című sokszereplős komédia,, ...

Charlize Theron duplán jó

Archívum2012.06.04, 11:18

A Kristen Stewart és Charlize Theron főszereplésével készült Hófehér és a vadász 56,3 millió dolláros bevétellel első helyen nyitott az amerikai mozikban. Az akció-fantasy világszerte összesen 95,6 milliót hozott, ami nem erőtlen start, de a 170 milliós filmnek jól kell tartania magát a mozikban ahhoz, hogy jövedelmező lehessen. A Universal stúdió marketingesei jó munkát végeztek olyan tekintetben, hogy sikerült megszólítaniuk a férfinézőket is: a közönség 47%-át ők tették ki. Annak ellenére, hogy Kristen Stewart elsősorban a tinik körében népszerű, érdekes módon a filmre 52%-ban a 30 év felettiek voltak kíváncsiak. Charlize Theron ...

Will Smith még nem kókadt el

Archívum2012.05.29, 16:48

Kiderült, hogy tíz évvel a Men in Black 2 után még mindig népszerűek a sötét zsaruk: az 58 kópián forgalmazott Men in Black 3-ra 54 655 ember volt kíváncsi Magyarországon a hétvégén. Ezzel a sci-fi komédia természetesen könnyedén megszerezte a nézettségi toplista első helyét. Második helyen Sacha Baron Cohen múlt hétvégén bemutatott A diktátor-a áll, amire még most is több mint 20 ezren voltak kíváncsiak. Will Smith és Tommy Lee Jones a Men in Black 3-ban A friss premierek közül a Keira Knightley-féle Tegnap éjjel került még fel a toplistára. A romantikus dráma 12 kópiával 4437 nézőt tudott megszólítani. Az 1 kópiás Viszlát, első szzerelem-re ...

Bruce Willis filmje rekordot döntött

Film2012.05.29, 11:50

Wes Anderson Holdfény királyság című, Bruce Willist is felvonultató filmje (hazai premier: május 31.) rekordot döntött a hétvégén: minden idők legmagasabb mozinkénti bevételi átlagát produkálta az élőszereplős filmek közt. A mindössze négy moziban bemutatott szerelmes vígjáték 523 ezer dollárt termelt, azaz mozinként átlagosan 130 750 dollárt. Az eddigi legjobb átlagot a 2006-ban bemutatott Dreamgirls hozta, amit három moziban mutattak be, és vetítőhelyenként 126 317 dollárt keresett. Bruce Willis a Holdfény királyság című filmben Kiemelkedően szép eredményt produkált az Életrevalók című francia sikerfilm is, amit 4 mmoziban ...

Az amerikaiak tesznek a Csatahajóra

Archívum2012.05.21, 13:55

A Torpedó nevű társasjáték alapján készült, 209 millió dolláros költségvetésű Csatahajó szánalmas 25,3 millió dollárt hozott az első amerikai hétvégéjén, ami azt mutatja, hogy a tengerentúlon nem hozta lázba a nézőket a földről a vízre átültetett Transformers-szerű zúzás. Az év elején még Hollywood új akciósztárjaként emlegetett Taylor Kitsch ázsiója ismét nagyot esett: a John Carter után ez idén már a második filmje, amely csúnyán elhasalt az amerikai mozipénztáraknál. A Csatahajó-t gyártó Universal stúdió fejesei annyira talán nem zuhannak meg az eredmények láttán, tekintve hogy a szuperprodukciót több tucat egyéb országban már heetekkel ...

Johnny Depp nem gyűrte le a Bosszúállókat

Archívum2012.05.14, 14:52

A Bosszúállók harmadik hétvégéjén is megőrizte a vezetést a magyar mozikban: a film 36 337-tel növelte eddigi nézőszámát, és összesen már több mint 208 ezren látták. Tim Burton 30 kópián forgalmazott, Johnny Depp főszereplésével készült Éjsötét árnyék-a tisztességesen teljesített 22 718 nézővel. Igaz, hogy előző együttműködésük, az Alice Csodaországban két éve több mint 58 ezer látogatóval startolt, de azt 46 kópián futtatták, és mégiscsak egy ismert mese adaptációja volt. Johnny Depp az Éjsötét árnyék-ban A toplistára felkerült még a 9 kópiás Nathalie második élete című Audrey Tautou-film, amire 2837-en voltak kíváncsiak. Az 1 kópiiás ...

A Bosszúállók még Harry Pottert is legyőzheti

Archívum2012.05.14, 11:05

Az USA-ban múlt hétvégén bemutatott Bosszúállók a második hétvégén is megőrizte vezető helyét az amerikai mozikban. A szuperhősfilm 103,2 milliót keresett a hétvégén, amivel újabb rekordot döntött: ez az első film, ami második hétvégéjén megugrotta a 100 milliós határt. Világszintű összbevétele máris meghaladja az egymilliárd dollárt, és az előrejelzések szerint biztosan lekörözi majd az örökranglistán negyedik helyezett Transformers 3-at, ami összesen 1,12 milliárdot hozott. A film esélyes arra is, hogy legyőzze a Harry Potter és a Halál Ereklyéi második részét is, ami jelenleg a harmadik 1,32 milliárddal. Johnny Depp az Éjsötét árrnyék-ban ...

Még Bosszúállókat kér a nép

Archívum2012.05.08, 11:39

A Bosszúállók Magyarországon is tarol: a szuperhősöket egy csapatba szervező film múlt hétvégén 74 608 nézővel startolt, amivel messze felülmúlta a képregényfigurák korábbi, egyenkénti teljesítményét a magyar mozikban (a Vasember 2 42 689, a Thor 32 537, az Amerika kapitány pedig 30 046 nézővel indult). A Bosszúállók-nak második hétvégéjén sem akadt konkurenciája: 38 517 nézővel őrizte meg könnyedén az első helyét a toplistán. Chris Evans a Bosszúállók-ban A premierfilmek egyike sem robbantott nagyot, a legnagyobb bukta a 21 Jump Street című vígjátéké, amit ugyan 33 kópián terítettek, mégis sovány 8590 nézővel szerezte csak meg a liista ...

A Bosszúállók még annál is több pénzt hozott

Archívum2012.05.08, 12:12

Tegnap hírül adtuk, hogy a Bosszúállók rekorddöntő 200,3 millió dollárt söpört be első hétvégéjén az amerikai mozikból. A vasárnapi szám akkor még csak becslésen alapult, a végleges eredmény szerint viszont a film még jobban teljesített: három nap alatt 207,4 milliót keresett. Világszerte összesen pedig 654,8 milliót termelt eddig. Ez azt is jelenti, hogy a film a legjobb vasárnapi eredmény rekordját is felállította: aznap 57 milliót hozott. A második legjobban nyitó film, ami eddig a rekordtartó volt, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi második része, ami 169,2 millióval indult. Samuel L. Jackson a Bosszúállók-ban

A Bosszúállók minden idők legjobban nyitó filmje

Archívum2012.05.07, 10:32

A nálunk és sok más országban már a múlt hétvége óta vetített Bosszúállók-at az USA-ban most mutatták be, ahol könnyedén megdöntötte minden idők legerősebben nyitó filmjének rekordját. A szuperhősfilm 200,3 millió dollárt kaszált az Államokban, ami jelentősen felülmúlja az eddigi rekordtartó, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi második részének 169,2 milliós indítását. A legerősebb nyitások toplistáján A sötét lovag a harmadik 158,4 millió dollárral. A Bosszúállók az első film, ami három nap alatt megugrotta az USA-ban a 200 milliós bevételt, és minden idők legjobb szombati bevételét is produkálta (69,7 m.) Bosszúállók A film világszzerte ...

A magyarok buknak az űrlényekre

Archívum2012.04.23, 16:03

Jól startolt a Csatahajó a magyar mozikban: a harminckópiás sci-fi akciófilm 31 936 nézőt vonzott, ezzel könnyedén megszerezve a mozijegy-eladási lista első helyét. Az Amerikai pite: A találkozó harmadik hétvégéjén még mindig 23 522 embert csábított mozizásra, és a vígjáték a nap folyamán valószínűleg már át is lépte a 200 ezres nézőszámot. Csatahajó A visszataszító spanyol exnyomozó, Torrente eddig mindig DVD-n érkezett Magyarországra, de a negyedik rész most moziforgalmazásba került. A sorozat kultstátusza miatt lehetett számítani rá, hogy a rajongótábor egy része hajlandó lesz elmenni a moziig Torrente kedvéért, végül 12 kópiávall ...

Véget ért Az éhezők viadala uralkodása

Archívum2012.04.23, 12:42

Az éhezők viadala négy hetet töltött az amerikai mozijegy-eladási lista élén (az Avatar óta az első film, aminek ez sikerült), de ötödik hétvégéjén visszaszorult a harmadik helyre. A fantasy eddig 356,9 millió dollárt keresett az USA-ban, világszerte összesen pedig már 572,8 milliót hozott. Think Like a Man 33 millióval nyitott az első helyen a Think Like a Man című, főleg afroamerikai színészek főszereplésével készült, és elsősorban afroamerikai közönséget megcélzó komédia. A filmre többségében a férfiak (63%) és a harminc év felettiek (62%) voltak kíváncsiak. A Think Like a Man mindössze 12-13 millióba került. A második helyen nyiitott ...

A Titanic már több mint kétmilliárd dollárt hozott

Archívum2012.04.16, 11:20

Az éhezők viadala című tinifantasy negyedik hétvégéjén is megőrizte első helyét az észak-amerikai mozijegy-eladási listán. Az Avatar óta ez az első film, ami ennyi ideig az élen maradt. A hétvégén 21,5 millió dollárt hozott a film, összesen eddig az USA-ban 337,1 milliót keresett, világszerte pedig 531,1 milliót. The Cabin in the Woods Második helyen nyitott a Farrelly testvérek The Three Stooges című komédiája 17,1 millióval. A Moe, Larry és Curly nevű klasszikus komikus figurákat újjáélesztő vígjáték elsősorban a fiúk, közülük is a 18 év alattiak körében volt népszerű. A kiskorúak átlagosan A (ötös) osztályzatot adtak a filmre. A ...

Bruce Willis nevére már nem ugranak

Archívum2012.04.16, 15:05

Az új Amerikai pite továbbra is látványosan jól teljesít a magyar mozikban: második hétvégéjén is ötvenezren voltak rá kíváncsiak, amivel könnyedén megőrizte első helyét a toplistán. Össznézőszáma máris meghaladja a százhatvan ezret. A komédiának már csak azért sem volt nehéz dolga, mert a három premierfilm meglehetősen hidegen hagyta a közönséget. Bruce Willis Az igazság nyomában című filmben Az igazság nyomában című, Bruce Willist is felvonultató, de más megkülönböztető jeggyel nem rendelkező thrillert forgalmazója valamilyen furcsa okból 29 kópián találta jónak piacra dobni, de még így is csak kb. hatezer fizető nézőt sikerült szzereznie. ...

Negyedszerre is bekajálta a pitét a nép

Archívum2012.04.10, 11:07

Az éhezők viadala húsvétkor is megőrizte vezető helyét az amerikai mozikban: a film harmadik hétvégéjén 33,5 millió dollárt hozott, amivel máris átlépte a 300 milliós határt az USA-ban. A népszerű fantasy világszerte összesen már 460 milliót termelt. Seann William Scott és Jason Biggs Az Amerikai pite: A találkozó-ban Az Amerikai pite: A találkozó második helyen nyitott 21,5 millióval, ami tisztes eredmény egy olyan franchise negyedik részétől, ami legutóbb kilenc éve volt aktív. A gyártó különösen örülhet annak, hogy az USA-n kívül majdnem ugyanannyit (19,3 m.) hozott a film, mint Amerikában, így a marketingköltséggel együtt is csaak ...

Pitét zabál a magyar minden mennyiségben

Archívum2012.04.10, 15:35

Az Amerikai pite: A találkozó élettel töltötte meg a magyar mozikat: a 31 kópián forgalmazott vígjátékra 76 525-en ültek be, ami még annak fényében is iszonyatosan jó eredmény, hogy egy ismert és népszerű sorozat új darabjáról van szó. Javarészt a film iránti érdeklődésnek köszönhető, hogy a tíz legnépszerűbb filmre összesen 144 569 jegyet váltottak az országban, ami kiemelkedően erős hétvégének számít. Chris Klein és Mena Suvari az Amerikai pite: A találkozó-ban Jól teljesített A titánok haragja is, ami második hétvégéjén még bő húszezer nézőt szerzett, és ezzel övé a második hely a toplistán. Harmadik Az éhezők viadala, amit harmaadik ...

Daniel Radcliffe-ért nem tolongtak a magyarok

Archívum2012.04.02, 17:04

Feltehetően a hétvége hűvösebb időjárása miatt a nézők elkezdtek visszaszivárogni a magyar mozikba: a múlt hétvégén csak kb. 65 ezer jegyet váltottak a tíz legnépszerűbb filmre, ez most majdnem 85 ezerre nőtt, ami ugyanakkor még mindig nem túl magas szám. Első helyen a 37 kópián forgalmazott A titánok haragja nyitott 29 706 nézővel. Ez azt jelenti, hogy a folytatás - az amerikai eredményekhez hasonlóan - jóval kevésbé népszerű, mint az első rész volt: a 40 kópiás A titánok harca 2010 áprilisában 57 732 nézővel indult. Sam Worthington A titánok haragjá-ban A tízes toplista aljára bekerült még a Daniel Radcliffe főszereplésével készüllt ...

Az éhezők viadala minden elvárást felülmúlt

Archívum2012.03.26, 11:06

Az éhezők viadala az optimista előrejelzéseket is felülmúló 155 millió dolláros bevétellel nyitott a hétvégén az amerikai mozikban. Ezzel nemcsak a legerősebben induló márciusban bemutatott film lett, hanem minden idők harmadik legjobban nyitó filmje az USA-ban. A toplista első helyezettje a Harry Potter és a Halál Ereklyéi második része 169,2 millióval, a második pedig A sötét lovag 158,4 millióval. Az éhezők viadala a 151,1 milliós Pókember 3-at szorította le a dobogóról. Jennifer Lawrence Az éhezők viadalá-ban A Hollywood Reporter által idézett elemzők szerint a tinifantasy összesen legalább 300 millió dollárt keres majd az USA-bban, ...

A magyarok csak közepesen kattantak rá Az éhezők viadalára

Archívum2012.03.26, 15:06

Csodálatos időjárás volt a hétvégén, ami erősen meglátszik a magyar mozik nézőszámán: a tíz legnépszerűbb filmre mindössze 65 168 jegyet váltottak. Annak ellenére született az alacsony szám, hogy bemutatták Az éhezők viadalá-t, ami könyv alakban már nálunk is meglehetősen népszerű a tinik körében. A 26 kópián forgalmazott filmre 21 595-en ültek be, ami nagyon kevés, ha a hasonló célcsoportnak szóló, előző három Alkonyat-filmmel vetjük össze, amelyek - igaz, az elővetítéseket is beleszámolva és jóval több kópián - mind 100 ezer néző fölött teljesítettek a nyitóhétvégéjükön, viszont nem annyira kevés, ha azt nézzük, hogy a legelső Alkkonyat ...

200 milliót bukik a John Carteren a Disney

Archívum2012.03.20, 12:32

Tegnap még azt írtuk a Hollywood Reporterre hivatkozva, hogy a Disney körülbelül 100 millió dollárt bukhat a John Carter-en, de a Disney azóta kiadott közleménye szerint 200 milliós bukást könyvelhetnek el a film miatt. A John Carter büdzséje hivatalosan 250 millió dollár volt, de ehhez még hozzáadódnak a tetemes marketingköltségek is. Box office elemzők korábban azt írták, hogy világszerte összesen körülbelül 600 millió dollárt kellene termelnie a filmnek, hogy minden résztvevő jól járjon anyagilag, ami nyilvánvalóan nem fog megvalósulni. Taylor Kitsch a John Carter-ben A Deadline blog szerint a 200 millió dolláros veszteség negatíív ...

Két béna zsarun röhögtek az amerikaiak

Archívum2012.03.19, 11:14

Kiugróan jól teljesített a hétvégén az amerikai mozikban a 21 Jump Street - A kopasz osztag (hazai premier: május 3.) című rendőrös vígjáték. A Jonah Hill és Channing Tatum főszereplésével, 42 millió dollárból készült komédia 35 millió dollárt söpört be. A film majdnem egyformán érdekelte a nőket és a férfiakat (47 kontra 53 százalék), és mind a fehér, mind a más etnikumú nézőket meg tudta szólítani: a közönség 47%-át tették ki a nem fehérek. A filmet a kritikusok is jól fogadták, és a forgalmazó a továbbiakban is kedvező szájhagyományra számít. Jonah Hill és Channing Tatum a 21 Jump Street-ben A Lorax című animációs film két hét veezetés ...

A magyarok mégis vágynak a Marsra

Archívum2012.03.19, 16:19

Annak ellenére nem mentek túl sokan moziba az elmúlt napokban Magyarországon, hogy hosszú hétvége volt - a hirtelen érkezett jó időben minden bizonnyal szívesebben töltötték a szabadban az idejüket az emberek. A tíz legnépszerűbb filmre kb. 86 ezer jegyet váltottak. Julia Roberts és Lily Collins a Tükröm, tükröm-ben A múlt hétvégén bemutatott John Carter jól tartotta magát, a Marson játszódó fantasy mostani 23 286 nézőjével meg tudta őrizni első helyét a mozilátogatottsági toplistán. A 28 kópián forgalmazott Tükröm, tükröm című, Julia Robertset is felvonultató Hófehérke-filmre 17 345-en voltak kíváncsiak, ami a második helyre volt eelég. ...

John Carter egyáltalán nem kellett a Marsra

Archívum2012.03.12, 10:54

Nagyon úgy fest, hogy a mozizók nem vágynak a Marsra: tavaly ilyenkor az Anyát a Marsra! című animációs film szerepelt le csúfosan az amerikai és a magyar mozikban, most pedig a John Carter című fantasy mondott csődöt a kasszáknál. A Marson hősködő exkatona története 250 millió dollárból készült, de mindössze 30,6 millióval nyitott, a toplista második helyén. A Hollywood Reporter elemzője szerint a marketingköltséggel együtt 300 és 350 millió dollár közti összegbe kerülhetett a film, és világszerte összesen 600 millió körül kellene hoznia ahhoz, hogy tényleg sikeres legyen. A John Carter világszerte összesen 101,2 milliót hozott a hhétvégén, ...

Nyolcezren nézték meg Az ajtót

Film2012.03.12, 15:54

Az USA-ban a 2010-es Perzsia hercege bukásával emlegetik párhuzamban a John Carter erőtlen teljesítményét, itthon viszont a Marson játszódó fantasy gyengébben indult, mint a sivatagi kalandfilm anno. Míg a 41 kópiás Perzsia hercegé-re 2010 májusában első hétvégéjén több mint 55 ezren voltak kíváncsiak, a 36 kópián futtatott John Carter most 31 381 nézőt szedett össze. Amúgy nem tolongtak az emberek a mozikban: a tíz legnépszerűbb filmre csak bő 87 ezer jegyet váltottak, holott éppenséggel volt miből válogatni, mert hét új filmet mutattak be. John Carter A tízes toplistára két további friss premier került még fel. Neegyedik ...

A magyarok tesznek Angelina Jolie filmjére

Film2012.03.05, 17:09

Úgy fest, Angelina Jolie magyar rajongói csak A vér és méz földje forgatási helyszínein szerettek kibicelni, de amikor arra került a sor, hogy a mozikban kéne megnézni a kész alkotást, cserbenhagyták az elsőfilmes rendezőnőt. A délszláv háború alatt játszódó szerelmesfilmet múlt csütörtökön öt kópián indította el a forgalmazó, és négy nap alatt mindössze 672-en váltottak rá jegyet. A vér és méz földje vetítésein 6,69 százalékos volt a termek kihasználtsága, tehát egy 200 férőhelyes moziterem esetében átlagosan tizenhárom szempár meredt a vászonra. A vér és méz földje Hiába mutattak be itthon nyolc filmet a múlt hétten, ...

Egész Amerika behódolt a narancssárga bajusznak

Archívum2012.03.05, 10:42

A Dr. Seuss mesekönyvén alapuló Lorax című animációs film (hazai premier: október) 70,7 millió dollárt söpört be a hétvégén az amerikai mozikban. Ez a legerősebb nyitás, amit olyan animációs film valaha produkált, ami nem folytatása egy korábbi sikerfilmnek. Ez a legjobb eredménnyel induló film eddig idén, és a hétvége összbevétele is jól alakult, így ez már a 9. hét az amerikai mozikban, hogy javulnak a számok - szemben a múlt év végével, amikor az amerikaiak nagy ívben elkerülték a mozikat. A Lorax a 3D-s vetítéseken is jól teljesített: bevétele több mint 50%-a a 3D-s és az IMAX-vetítésekből származott. Lorax A Project X című korhhatáros ...

Csak háromezren voltak kíváncsiak az Oscar-díjas filmre

Archívum2012.02.28, 11:40

Az Utazás a rejtélyes szigetre volt messze a legnépszerűbb a hétvégén a magyar mozikban: a 31 kópián forgalmazott kalandfilmre 30 257-en ültek be. Az ugyanennyi kópiával indított Kémes hármas című akcióvígjátékot csak körülbelül feleennyien, 16 382-en nézték meg, ez foglalja el a toplista második helyét. The Artist A csak néhány kópián indított filmek közül a Shame - A szégyentelen teljesített a legjobban: az 5 kópián forgalmazott filmre 3221-en voltak kíváncsiak, feltehetően részben témája, a szexfüggőség miatt. Eközben a kifejezetten nézőbarát The Artist-ot, amit eggyel több moziban adtak, tíz Oscar-jelölése dacára is csak 3143-ann ...

Romantikára éhesek a magyarok

Archívum2012.02.20, 14:57

A tíz legnépszerűbb filmre összesen kb. 88 ezer jegyet értékesítettek a hétvégén a magyar mozikban. Úgy tűnik, az emberek még mindig Valentin napi hangulatban vannak: a múlt hétvégi premierek közül a Rachel McAdams és Channing Tatum főszereplésével készült Fogadom című romantikus film annyira jól tartotta magát, hogy szinte nem is csökkent a nézőszáma: a 14 507 nézővel debütált filmet második hétvégéjén is megnézték 14 294-en, amivel most megszerezte a toplista első helyét. Channing Tatum és Rachel McAdams a Fogadom-ban Második helyen indult a most bemutatott, Védhetetlen című, 24 kópián forgalmazott akcióthriller, amire 13 119-en vvoltak ...

Nicolas Cage veszített az erejéből

Archívum2012.02.20, 10:42

Az előző, különösen erős hétvége után ismét jó hétvégéje volt az amerikai mozipiacnak - ami igazából még nem ért véget, mert az USA-ban ma is munkaszüneti nap van. Ismét négy film is megugrotta a 20 millió dolláros bevételt, ugyanakkor a premierfilmek nem hasítottak annyira, mint az előrejelzések alapján várni lehetett. Az első két helyen múlt hétvégi bemutatók állnak. A Védhetetlen című akcióthriller első a listán 24 milliós bevétellel, második a Fogadom című romantikus dráma csak egy hajszállal lemaradva, 23,6 milliós bevétellel. Szellemlovas 2 Harmadik helyen nyitott a Nicolas Cage főszereplésével készült A szellemlovas 2 (hazai ...

A Star Wars lenyomta az Avatart

Archívum2012.02.13, 17:57

Az előző hétvégénél többen mentek ezen a hétvégén moziba Magyarországon, de még mindig csak bő kilencvenezer jegy fogyott a tíz legnépszerűbb filmre. Hat premier volt, melyek közül legtöbben a Star Wars I. rész 3D-s újrabemutatását választották. Igaz, a forgalmazó is igyekezett: az 1999-es film új változatát nem kevesebb, mint 34 kópián küldték a mozikba, és ezzel 21 280 nézőt szereztek. Az Aeonflux blog számol be arról az érdekességről, hogy a Baljós árnyak az újrabemutatásnak köszönhetően visszaszerezte a Magyarország legnépszerűbb filmje címet a rendszerváltás óta. Az Avatar bemutatásáig vezetett, azonban James Cameron filmje 1 2217 ...

A Star Wars 23 milliót söpört be a hétvégén

Archívum2012.02.13, 16:29

Ismét remek hétvégét zárt az amerikai mozipiac: összesen 190 millió dollár értékben adtak el mozijegyeket, ami  az eddigi legnagyobb bevétel, amit (nem ünnepre eső) februári hétvégén valaha produkált a piac. A tavalyi év azonos hétvégéjénél 30%-kal keletkezett nagyobb bevétel. Szintén rekord, hogy négy film hétvégi keresete is meghaladta a 20 millió dollárt - ilyenre eddig csak ünnepre eső hétvégéken volt példa. Channing Tatum és Rachel McAdams a Fogadom-ban A lista első helyén nyitott 41,7 millióval a Rachel McAdams és Channing Tatum főszereplésével készült, Fogadom című romantikus film. Nem meglepő módon a közönség többsége (72%) ...

Margaret Thatcher majdnem olyan népszerű, mint Katherine Heigl

Archívum2012.02.06, 14:45

A hétvégén a Filmszemle teltházas vetítésekkel zajlott, a külföldi premierfilmekre viszont nem sokan voltak kíváncsiak. A tíz legnépszerűbb filmre nem egészen 65 ezer jegyet adtak el az országban, ami messze elmarad az átlagtól. Katherine Heigl A szingli fejvadász című filmben Legtöbben még a Katherine Heigl főszereplésével készült A szingli fejvadász-ra ültek be, de a film 10 030 nézője nem valami ütős, különösen ahhoz képest, hogy 26 kópián terítették. Majdnem ugyanennyien kíváncsiak voltak a Margaret Thatchert játszó, alakításáért ismét Oscar-jelölt Meryl Streepre A Vaslady-ben: a 18 kópiás filmet 9824-en nézték meg. Nem lett bommbasiker ...

Daniel Radcliffe-re még mindig buknak a csajok

Archívum2012.02.06, 14:14

Az amerikai filmforgalmazók nagy megkönnyebbülésére a hétvégén visszatértek a mozikba az amerikai fiatalok, adta hírül a Hollywood Reporter. Az utóbbi időszakban a 25 év fölöttiek tették ki a közönség nagyobb részét, azaz a forgalmazók nem igazán tudták megszólítani a fiatalabb közönséget. Ezen a hétvégén viszont két film is betalált a fiataloknál: 22 millió dollárral a toplista élén nyitott Az erő krónikája (Chronicle, hazai premier: március 1.) című sci-fi, amiben középiskolások váratlanul szuperképességekre tesznek szert, 21 millióval pedig második lett a Danile Radcliffe-et felvonultató A fekete ruhás nő (The Woman in Black, hazzai ...

A felhőkarcolón ugráló Tom Cruise rekordot döntött

Archívum2012.01.30, 11:12

Úgy látszik a csaknem ötvenéves Tom Cruise által megformált Ethan Hunt titkosügynök karaktere még mindig izgalomban tudja tartani a mozikedvelőket, ugyanis a Deadline információi szerint a Mission: Impossible - Fantom protokoll rekordot döntött a híres sorozat többi része felett. Eddig a második rész vezette a nemzetközi bevételi listát 546,4 millió dollárral, de az új adatok szerint a Fantom protokoll átvette a vezetést, és immáron világszerte 571 millió dolláros bevétellel (ebből 200 millió dollár csak Észak-Amerikában) ez lett a Mission: Impossible-sorozat legsikeresebb része. A hétvégén a film vezette az USA-n kívüli országok össszesített ...

Liam Neeson jól széttépte a farkasokat

Archívum2012.01.30, 11:59

A júniusban hatvanadik életévét betöltő Liam Neeson az utóbbi években némiképp meglepő módon átvedlett akciósztárba (Elrabolva, A szupercsapat, Ismeretlen férfi), és ezt a vonalat sikerrel folytatja: a The Grey című film, amiben a túlélésért farkasokkal kell megküzdenie Alaszkában, az elvárásokat felülmúló 20 millió dolláros bevétellel indult az amerikai mozikban. Ez különösen jó ahhoz képest, hogy a film gyártási költsége mindössze 25 millió volt. 60%-ban férfiak ültek be rá. Liam Neeson a The Grey című filmben Az előrejelzéseknél jobban nyitott a Katherine Heigl főszereplésével készült A szingli fejvadász (One for the Money, hazaii ...

A biszex hackerlány nem olyan izgalmas, mint Sherlock Holmes

Archívum2012.01.23, 15:32

A magyar nézők a harmadik hétvégéjén is a mozijegy-eladási toplista élén tartották a Sherlock Holmes 2-t, még annak ellenére is, hogy közben megérkezett David Fincher A tetovált lány-a. A Robert Downey Jr. főszereplésével készült, 41 kópián forgalmazott film 27 840 új nézőt szerzett a hétvégén, össznézőszáma pedig vasárnap este egy hajszállal maradt csak el a 200 ezertől. A 37 kópián forgalmazott A tetovált lány-t ugyan magyar szinkronnal tették vonzóbbá a közönség számára, a 18-as korhatárkarika viszont elijeszthette az óvatosabb mozilátogatókat. A filmet azért így is megnézték 26 495-en. Rooney Mara és Yorick van Wageningen A tetoovált ...

A bőrszerkós Kate Beckinsale-re még van igény

Archívum2012.01.23, 11:39

George Lucas fekete pilótái és Kate Beckinsale is sikerrel dobták be magukat az amerikai mozikban: az Underworld 4 (hazai premier: január 26.) és a Red Tails is az elvárásokat meghaladó bevétellel nyitott. A negyedik Underworld-film nyitása bebizonyította, hogy a bőrruhában vagánykodó Kate Beckinsale-re még bőven van igény: a film 25,4 milliót hozott, amivel a sorozat eddigi második legerősebben nyitó darabja lett. Csak a 2006-os második rész körözte le 26,9 millióval. Az USA-n kívül a film eddig 13,4 milliót keresett, ami szintén erős indulásnak számít. Kate Beckinsale az Underworld 4-ben A második világháborúban harcoló fekete pillótákról ...

Mark Wahlberg beültette a moziba a nőket

Film2012.01.16, 14:09

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JW7me9tMlVLT9E2a   A Walt Disney folytatja a klasszikus animációs filmjeik 3D-s újra bemutatását. Az oroszlánkirály szeptemberi sikere után most A szépség és szörnyeteg 3D-s változata került a mozikba. Akkorát nem ütött, mint Az oroszlánkirály, ami 30 millió dollárt zsebelt be egy hétvége alatt, de a 18,5 milliós eredmény is szép, ha tekintetbe vesszük, hogy animációs film januárban ilyen jól még sosem nyitott. Negyedik helyen indult a Joyful Noise című, Queen Latifah és Dolly Parton főszereplésével készült zenés vígjáték, 11,3 milliós bevétellel. A film kevesebb mint 30 millióba került, úgyhogy mminden ...

Stanley Kubrick nélkül nem tudnánk, melyik film sikeres

Archívum2012.01.16, 16:25

Az összes jelentős filmes szaklap és honlap - az [origo] filmklub is - minden hét elején közli az elmúlt hétvége mozilátogatottsági adatait. Így van ez időtlen idők óta, ám arról eddig sejtésünk se volt, hogy egyáltalán kinek köszönhetjük a modern box office jelentések megszületését. A filmes és plakáttervező Mike Kaplan elmondása szerint mindez Stanley Kubrick érdeme. Stanley Kubrick A 20. század egyik nagyhatású és innovatív filmkészítőjeként számon tartott Stanley Kubrick és Mike Kaplan (többek közt a 2003-as Űzött vad producere) a hetvenes évek elején együtt dolgoztak a 2001: Űrodüsszeia valamint a Mechanikus narancs marketingjéén. ...

Kesztyűbábokkal nem lehet meghatni a magyart

Archívum2012.01.16, 16:53

Hét új filmet mutattak be a hétvégén a magyar mozikban, de a toplistát ismét a második hete műsoron levő Sherlock Holmes 2 vezeti. A Robert Downey Jr. főszereplésével készült filmet most is több mint 50 ezren megnéztek, és össznézőszáma máris meghaladja a 160 ezret. Muppets A premierfilmek közül a 30 kópián forgalmazott Muppets-nek lett volna esélye szélesebb közönséget megszólítani, de ez nem igazán jött be. A filmre mindössze 7205-en ültek be, amivel a hétvége hatodik legnézettebb filmje lett csak. Úgy tűnik, a magyarokban nem teng túl a nosztalgia az aranyos kesztyűbábok iránt. Roman Polanski 6 kópián forgalmazott Az öldöklés isttene ...

Sherlock Holmest zabálták a magyarok

Archívum2012.01.09, 16:20

Csak egy új film került a hétvégén a magyar mozikba: Guy Ritchie Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték-a, ami így akadálytalanul uralta a mezőnyt. A 41 kópián forgalmazott film kiugróan jól startolt: 86 101-en váltottak rá jegyet, ami azt jelenti, hogy a Robert Downey Jr. által megformált akciónyomozó népszerűsége még nőtt is az első rész óta (szemben az USA-val, ahol a folytatás jelentősen gyengébben teljesít, mint az első rész). Az első film Magyarországon két évvel ezelőtt 33 kópián került a mozikba, és 66 248 nézőt szerzett a nyitóhétvégén, de csak második volt a listán, mert az Avatar akkor még javában tombolt. Jude Law és Robert Downeey ...

Az ördögűzés hiányzott a népnek

Archívum2012.01.09, 11:32

Az amerikai mozikban tarolt a hétvégén Az ördög benned lakozik (The Devil Inside, hazai premier: március 15.) című kisköltségvetésű horrorfilm, amit a Paramount filmstúdió mindössze egymillió dollárért vásárolt meg. A film 2285 moziban 34,5 millió dollárt hozott, ami messze felülmúlta a Paramount elvárásait is: a stúdió 8-10 milliós nyitást várt a filmtől. Az ördög benned lakozik Az ördög benned lakozik az amerikai, januári premierek közül minden idők harmadik legsikeresebbike lett, csak a Cloverfield ($40.1 m.) és az 1997-ben újra bemutatott Star Wars ($35,9 m.) nyitott januárban ennél jobban. Érdekes módon a film iszonyatosan rosssz ...

A Harry Potter volt az év legsikeresebb filmje

Archívum2012.01.04, 12:39

A 2011-es év gyenge eredménnyel zárult az amerikai mozikban. Mint arról beszámoltunk, az összbevétel (10,21 milliárd dollár) 3,4%-kal csökkent 2010-hez képest, és csak 1,28 milliárd mozijegyet adtak el, aminél kevesebbet utoljára 1995-ben értékesítettek. Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2, 2011 legsikeresebb filmje A hollywoodi stúdiók versenyéből 2011-ben a Paramount került ki győztesen, véget vetve a Warner Bros. hároméves nyerő szériájának. A Paramount világszerte összesen 5,17 milliárd dollárt keresett az évben, ebből 1,96 milliárd az USA-ban folyt be. A Warner Bros. összbevétele 4,67 milliárd, amiből 1,82-t kerestek az USA-ban.. ...

Adam Sandlerrel szilveszterezett a magyar

Archívum2012.01.03, 12:01

2011 utolsó hétvégéjén meglódult az emberek mozibajárási kedve: míg karácsonykor alig több mint hetvenezer jegyet váltottak az országban a tíz legnépszerűbb filmre, ezen a hétvégén 156 234 mozijegyet adtak el a toplistás filmekre. Első helyen nyitott Adam Sandler Jack és Jill című komédiája, amit 35 kópián forgalmaznak, és 36 598-an ültek be rá. Sandler előző filmje, a márciusban bemutatott Kellékfeleség kb. 33 ezer embert vonzott a nyitóhétvégén, de az Jennifer Anistont is felvonultatta. Adam Sandler a Jack és Jill című filmben A premierfilmek közül a Géppisztolyos prédikátor tudott még felkapaszkodni a toplistára, de épphogy csak:: ...

Tizenhat éve nem adtak el ilyen kevés mozijegyet Amerikában

Film2012.01.02, 10:58

Erősen zárult egy gyenge év az amerikai mozikban: a hétvégén 3%-kal több bevétel termelődött, mint a 2010-es év utolsó hétvégéjén. Ez azonban már nem változtatott jelentősen az éves összeredményen: 2011-ben 10,21 milliárd dollár bevétel keletkezett a mozikban, ami 3,4%-kal elmarad 2010 összbevételétől. Ha a jegyeladások számát nézzük, még sötétebb a kép: tizenhat éve nem váltottak olyan kevés mozijegyet, mint 2011-ben. Összesen 1,28 milliárd jegyet adtak el az évben, ami 4,21%-kal marad el a 2010-es eladásoktól. Ennél rosszabb eredmény utoljára 1995-ben született, amikor 1,211 milliárd jegy fogyott. Jeremy Irvine a Hadak ...

Shrek macskája oda se bagózott a táncoló pingvinekre

Archívum2011.12.28, 12:24

A karácsonyt nem a moziban töltötték a magyarok: a tíz legnépszerűbb filmre a hétvégén összesen csak bő hetvenezer jegyet váltottak. Táncoló talpak 2 Bár bemutatták a Táncoló talpak 2 című animációs filmet, a pingvinek nem tudták felvenni a versenyt a már hetek óta műsoron levő, de töretlenül népszerű Csizmás, a kandúr-ral. A Shrek nyomán készült, 58 kópián forgalmazott animációs film az első két hétvégéjén vezette a toplistát, a harmadik hétvégéjén átmenetileg átadta a vezetést a Mission: Impossible 4-nek, de most, a negyedik hétvégéjén ismét első. 15 304-en ültek be rá, és összesen már több mint 170 ezren látták. A 48 kópiás Táncooló ...

Amerika Tom Cruise-zal karácsonyozott

Archívum2011.12.27, 11:14

Az elmúlt néhány hétben gyengélkedett az amerikai mozipiac, de a karácsony mégis jó eredményeket hozott, adja hírül a Hollywood Reporter. A négynapos hétvégén (péntektől hétfőig) a Mission: Impossible - Fantom protokoll uralkodott, amit múlt hétvégén párszáz moziban már elkezdtek vetíteni, de országszerte most mutattak be az Államokban. A film 46,2 millió dollárt termelt most, és esélyes rá, hogy a sorozat eddigi legsikeresebb darabjává váljon, lekörözve az eddigi rekordtartó második részt, ami világszerte összesen 546,4 milliót hozott. Simon Pegg és Tom Cruise a Mission: Impossible - Fantom protokoll-ban A toplista második helyén ááll ...

Az év legnagyobb bukásai a moziban

Archívum2011.12.27, 17:03

A 2011-es anyagilag nem volt túl sikeres év a moziban, a hollywoodi stúdiók bevétele visszaesett 2010-hez képest. A nagy dobások (pl. Transformers 3, Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2, Alkonyat - Hajnalhasadás) mellett bőven akadtak mellélövések is minden műfajban. Nehéz pontosan megállapítani, hogy egy film mekkorát bukott, mert a nagy produkcióknak a gyártási büdzsén felül jelentős, de általában nem nyilvános marketingköltségük is van, és az sem mindegy, a veszteséget egy stúdió állja vagy többen osztoznak rajta. Ezért nem is állapítottunk meg sorrendet az év öt legnagyobb filmes bukása közt.

8646-an nézték meg az S.O.S. Love!-ot

Film2012.02.06, 14:26

A magyarok még mindig kedvelik Tom Cruise-t és a Mission: Impossible-franchise-t: a 37 kópián forgalmazott Mission: Impossible - Fantom protokoll-ra 30 444-en ültek be a hétvégén. Ez az jelenti, hogy a sorozat népszerűsége lényegében nem változott a 2006-ban bemutatott harmadik rész óta, amit 39 kópián forgalmaztak és az első hétvégén 32 634-en néztek meg. Mission: Impossible - Fantom protokoll A Mission: Impossible visszaszorította a második helyre a Csizmás, a kandúr-t, amit második hétvégéjén 27 373-an láttak, össznézőszáma pedig máris megközelíti a 150 ezret. Nyilván a kandúr népszerűsége is közrejátszott abban,, ...

Robert Downey Jr. kicsit elbágyadt

Archívum2011.12.19, 11:26

Miután az előző hétvégén az amerikai mozipiac 2008 szeptembere óta a leggyengébb eredményét hozta, a forgalmazók azzal nyugtatták magukat, hogy még nincs veszve semmi, hiszen most indul a nagy karácsonyi filmek dömpingje. A mostani hétvége viszont azt sejteti, talán a karácsony sem lesz olyan szép, amilyet reméltek. Jude Law és Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes 2-ben A Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték vezeti a toplistát 40 millió dolláros bevétellel, ami ahhoz képest kevés, hogy az első rész két éve 62,3 millióval nyitott. A forgalmazó azonban azt állítja, nem is számítottak rá, hogy megismétlik az előző film sikerét (ugyanakkor a Hoollywood ...

Csizmás kandúr még mindig a csúcson

Film2011.12.12, 16:41

A magyar mozilátogatók többsége a friss premierek helyett a korábban bemutatott filmeket választotta a hétvégén. A Csizmás, a kandúr úgy őrizte meg első helyét a nézettségi toplistán, hogy alig csökkent iránta az érdeklődés: a múlt hétvégén 52 ezer nézővel startoló animációs filmre most 47 527-en ültek be. Második helyen nyitott a 33 kópián forgalmazott Szilveszter éjjel című romantikus komédia, ami különböző életkorú sztárjaival (Ashton Kutchertől Robert De Niróig) 21 787 embert csábított mozizásra. Szilveszter éjjel A Pénzcsináló című baseballos Brad Pitt-film 10 kópiával szedett össze 3575 látogatót és a toplistaa ...

Az amerikaiak elfelejtettek moziba menni a hétvégén

Film2011.12.12, 12:14

Elképesztően gyenge hétvégén van túl az amerikai mozipiac: 2008 szeptember első hétvégéje óta most keletkezett a legalacsonyabb bevétel a mozikban (összesen 78 millió dollár). A rengeteg sztárt felvonultató, 56 millió dollárból készült Szilveszter éjjel vezeti a listát, de mindössze 13,7 milliós bevétellel, miközben az előrejelzések szerint 20 millió fölött kellett volna nyitnia. Garry Marshall vígjátéka előző, Valentin nap című filmjének receptjét követte, de nem sikerült megismételni a sikert: az 2010-es bemutatásakor 56,3 milliót hozott három nap alatt. Szilveszter éjjel Második helyen indult a Jonah Hill főszerreplésével ...

Fassbender pénisze nem riasztotta el az amerikaiakat a mozizástól

Film2011.12.05, 12:52

Ezen a hétvégén egyetlen filmet sem mutattak be országos szinten az USA-ban, így a korábbi premierek osztoztak a nézőkön. A hálaadás hosszú hétvégéje után jelentősen csökkent az amerikaiak mozizási kedve, és összesen csak 78 és 82 millió dollár közti összbevétel termelődött a mozikban, ami azt jelenti, hogy ez volt az év második leggyengébb hétvégéje bevétel tekintetében (a leggyengébb szeptember második hétvégéje volt). Shame | Carey Mulligan, James Badge Dale és Michael Fassbender A Michael Fassbender főszereplésével készült Shame kiváló kritikai fogadtatásban részesült, már több jelentős díjat nyert, azonban erős ...

Csizmás kandúr feleolyan vonzó, mint Shrek

Film2011.12.05, 16:02

A Csizmás, a kandúr az idén Magyarországon bemutatott animációs filmek közül a második legjobb nyitást produkálta. Az 58 kópián forgalmazott filmre 52 029-en ültek be a hétvégén, amit ebben az évben csak a júliusban bemutatott Verdák 2 tudott felülmúlni kb. 88 ezres indításával. Ahhoz képest viszont nem elsöprő a siker, hogy a főhőst a Shrek-sorozatból emelték át, annak rajongótáborára számítva, és az utolsó Shrek-filmre tavaly nyáron több mint százezren beültek a nyitóhétvégén. Csizmás, a kandúr A Johnny Depp főszereplésével készült Rumnapló-ból 23 kópia készült, ehhez képest eléggé halovány, hogy csak 6808 nézőt ...

Az Alkonyat - Hajnalhasadás már több mint 500 millió dollárt hozott

Archívum2011.11.30, 14:02

Az Alkonyat - Hajnalhasadás kedd estig már több mint 500 millió dollárt hozott világszerte, adta hírül a filmet forgalmazó Summit Entertainment. 223,4 millió folyt be az amerikai jegyeladásokból, 285 millió pedig a világ többi országából, az összbevétel tehát jelenleg 508,4 millió dollár. A film hasonlóan teljesít, mint az előző két rész, de ami az amerikai bevételt illeti, teljesítménye némileg elmarad az Újhold című második részétől, ami ugyanennyi idő alatt 233,3 milliót termelt az USA-ban. Magyarországon eddig 190 430-an látták a filmet.

Még nincsenek karácsonyi hangulatban a magyarok

Archívum2011.11.28, 15:52

Jelentősen csökkent a magyar nézők érdeklődése az Alkonyat - Hajnalhasadás iránt a második hétvégére: a film most 42 090 nézőt szerzett, ami csak bő egyharmada a nyitóhétvége nézőszámának. Az ilyen visszaesés nem szokatlan az olyan filmeknél, amiknek nagy rajongótábora van, akik a bemutató hétvégéjén rögtön rohannak a moziba. Ez a szám is bőven elég volt az első helyezés megtartásához, és a filmet összesen már 185 234-en látták. Karácsony Artúr A nyolc premierfilmből három került fel a toplistára. A Karácsony Artúr című animációs film a második helyen nyitott 21 857 nézővel. A 44 kópián forgalmazott film ezzel nem került be az idei ...

Bábozással nem lehetett megverni a vámpírokat

Film2011.11.28, 13:02

A hálaadás hosszú hétvégéjén több film is jól teljesített az amerikai mozikban, de összességében 12%-kal alacsonyabb bevétel keletkezett, mint tavaly ilyenkor, amikor a Harry Potter utolsó előtti része uralta a mozikat. Az Alkonyat - Hajnalhasadás bevétele ugyan 70%-ot zuhant az előző, nyitóhétvégéhez képest, mégis megőrizte az első helyét 42 millió dolláros háromnapos és 62,3 milliós ötnapos bevételével. Amerikában eddig összesen 221,3 milliót hozott a film, ami némileg elmarad az Újhold teljesítményétől, ami ugyanennyi idő után 230 milliónál tartott. Világszerte a film összesen már 489,3 milliót termelt. Muppets, a filmm ...

Az Alkonyat-mánia erősebben tombol, mint valaha

Archívum2011.11.21, 10:52

Az Alkonyat - Hajnalhasadás a legoptimistább előrejelzéseknek megfelelően teljesített a nyitóhétvégéjén: az Egyesült Államokban 139,5 millió dollárt hozott három nap alatt, világszerte összesen pedig 283,5 milliót. A sorozat Újhold című, 142,8 millióval startoló második részét nem sikerült leköröznie Amerikában, viszont a világszintű összbevételt tekintve ez a sorozat legjobban induló darabja. Amerikában ez minden idők ötödik legjobban nyitó filmje, a világranglistán pedig a tizedik helyet szerezte meg, kiütve az Újhold-at. Alkonyat - Hajnalhasadás A film amerikai közönségének 80%-a nőkből állt, és több idősebb beült rá, mint a koráábbi ...

A vámpírok vért pumpáltak a mozikba

Archívum2011.11.21, 15:43

Idén ősszel eddig meglehetősen pangtak a magyar mozik, úgyhogy nagyon kellett már egy film, ami felrázza a nézőket. Nem meglepő módon ez az 55 kópián forgalmazott Alkonyat - Hajnalhasadás lett, ami a hétvégén (csütörtök nulla órától kezdve) 116 859 embert csábított mozizásra. A sorozat előző részét szerdán nulla órakor mutatták be, és az szerdától vasárnapig 124 577 nézőt szerzett. A tíz legnépszerűbb filmre összesen több mint 190 ezer jegy fogyott a hétvégén. Jól teljesített a második hétvégéjén a Halhatatlanok (újabb 18 190 néző), a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (17 563 néző) és a negyedik hete műsoron levő Lopott idő is, amire méég ...

Mit esznek a Lopott időn a magyarok?

Film2011.11.19, 13:05

Utánajártunk, hogy mi lehet az oka a Lopott idő című sci-fi kimagasló magyarországi sikerének. A kritikus szerint érthetetlen a jelenség, a filmért fizető nézők a film izgalmas alapötletére hivatkoznak, egy boxoffice-elemző pedig egy csábító stukkert emleget.

Már huszonötezer magyar látta az új Alkonyatot

Archívum2011.11.18, 13:53

Az Alkonyat - Hajnalhasadás-t hat európai országban szerdán kezdték vetíteni, Ausztráliában és más országokban - köztük nálunk is - csütörtöktől vetítik, az USA-ban pedig pénteken nulla órakor került a mozikba. A legelső beérkezett eredmények szerint a film szerdán és csütörtökön legalább 8,9 millió dollárt termelt. Ennek a legnagyobb része, 3,8 millió dollár Franciaországban folyt be, ahol a Hajnalhasadás az év harmadik legerősebben nyitó filmje lett az utolsó Harry Potter és a Tintin kalandjai után. Olaszországban 2,3 milliót hozott a film, Ausztráliában pedig, csak az éjféli vetítéseken 1,3 milliót keresett. Ugyanakkor a Hollywoood ...

Ben Stiller betörési kísérlete sikert aratott

Archívum2011.11.14, 16:21

A görög istenek és Ben Stiller betörőcsapata igazságosan megosztoztak a magyar mozilátogatókon: a Halhatatlanok 27 605 nézővel a hétvége legnépszerűbb filmje lett, de nem maradt le nagyon sokkal a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? sem a maga 22 282 látogatójával. Előbbit 34, utóbbit 28 kópián terítették. Halhatatlanok A Budapest Film 8154 nézőt tudott kisajtolni Woody Allen Éjfélkor Párizsban című új vígjátékából, de ehhez 22 kópiára volt szükség, és arra, hogy a plázamozikban is adják a filmet. Allen előző filmje, a májusban bemutatott Férfit látok álmaidban arányaiban lényegesen jobban teljesített: az 6 kópiával ért el több mint ötezeer ...

Görög istenek foglalták el a mozikat

Archívum2011.11.14, 11:57

A Halhatatlanok című akció-fantasy az előrejelzéseknél erősebben, 32 millió dollárral indult útjára az amerikai mozikban. A 75 millió dollárból készült film forgalmazója különösen elégedett az eredménnyel, mert karácsonyig nem lesz azonos műfajú vetélytársuk az amerikai piacon. Ugyanakkor a film korántsem ígérkezik akkora sikernek, mint a hasonló műfajú és stílusú 300, ami 2007 márciusában 70,9 millióval nyitott. Halhatatlanok Adam Sandler Jack és Jill (hazai premier: december 29.) című, 80 millióból készült új vígjátéka második helyen startolt 26 milliós bevétellel. Ez valamivel elmarad Sandler átlagos teljesítményétől, akinek a leegtöbb ...

A magyarok nem szerettek bele Tintinbe

Archívum2011.11.07, 15:47

48 kópián támadta le Steven Spielberg Tintinje a magyar mozikat, a közönség mégsem pörgött rá túl hevesen a motion capture-technikával készült Tintin kalandjai-ra: 18 250-en ültek be rá, amivel a második helyet szerezte meg a nézettségi listán. A mérsékelt érdeklődés oka lehet, hogy nálunk nincs olyan nagy kultusza a képregény-figurának, továbbá, hogy úgy tűnik, a motion capture nem annyira hozza lázba a magyar nézőket (a két éve bemutatott, motion capture-rel készült Karácsonyi ének-et kb. 15 ezren nézték meg a nyitóhétvégén). Tintin kalandjai A Lopott idő viszont még mindig tarol: a múlt hétvégén 40 ezer nézővel startoló sci-fi néépszerűsége ...

Ben Stiller és Eddie Murphy túl öreg

Archívum2011.11.07, 11:03

A Csizmás, a kandúr (Puss in Boots, hazai premier: december 1.) mindenkit meglepett a hétvégén: az animációs film, amit az előző hétvégén mutattak be, megőrizte vezető pozícióját az amerikai mozijegy-eladási listán, méghozzá úgy, hogy bevétele alig csökkent: a nyitáskor 34,1 milliót keresett, ezen a hétvégén pedig 33-at. Csak ünnepek alatt szokott előfordulni, hogy egy film ilyen keveset veszít a lendületéből a második hétvégén. Csizmás, a kandúr Brett Ratner Hogyan lopjunk felhőkarcolót?-ja (Tower Heist, hazai premier: november 10.) viszont az előre jelzettnél gyengébben indult: a 75 millió dollárból készült akciókomédia 25,1 milliiót ...

Imádták az időrablós sci-fit a magyarok

Archívum2011.11.02, 16:08

Továbbra sincs hatalmas tülekedés a magyar mozikban: a hétvégén (csütörtöktől vasárnapig, a hosszú hétvégéről nincsenek adataink) kevesebb mint 90 ezer jegyet váltottak a tíz legnépszerűbb filmre. A lista élén nyitott tekintélyes 40 013 nézővel a Lopott idő című film, amit 32 kópián forgalmaznak. Az akció-sci-fi eredménye nagyon szép, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy se Justin Timberlake, se Amanda Seyfried nem számít óriási sztárnak nálunk, tehát feltehetően a film műfaja vonzotta a nézőket. Amanda Seyfried és Justin Timberlake a Lopott idő című filmben Második helyen nyitott, de nem tarolt Robert Rodriguez Kémkölykök 4-e: a ...

Hatszázharmincnégy török látta Török Ferenc filmjét

Archívum2011.10.26, 10:43

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KAurRHt1pVy8yVBy

Egész Amerika halálra rémült - mozinézettség

Film2011.10.24, 14:44

A Parajelenségek 3 tarolt a hétvégén az amerikai mozikban: a horrorsorozat harmadik része 54 millió dollárt hozott három nap alatt, amivel minden idők legerősebben nyitó horrorja és minden idők legerősebb októberi premierje lett. Ráadásul a film mindössze 5 millió dollárba került. A második rész egy évvel ezelőtt 40,7 millióval nyitott, és mostanáig az tartotta a legjobban startoló horrorfilm rekordját. Paranormal Activity 3 Változott némiképp a széria közönsége: a 25 év alattiak közül kevesebben voltak kíváncsiak erre a filmre, mint elődjeire, az idősebbek közül viszont többen beültek rá, talán a kedvező kritikák mmiatt. ...

A Gumiláb nem bírt el a Vasököllel

Archívum2011.10.17, 10:59

A múlt hétvégén bemutatott Vasököl 16,3 millió dolláros bevétellel megőrizte első helyét az amerikai mozikban. Pénteken még a most bemutatott Gumiláb-remake vezetett, de szombaton már elveszítette a versenyt, mert a családok a Hugh Jackman-féle robotos filmre szavaztak. A Gumiláb 16,1 millióval zárta a hétvégét, ami megfelelt az előrejelzéseknek. A táncos filmre elsősorban a nők voltak kíváncsiak: a közönség 75%-át ők tették ki. Kenny Wormald és HJulianne Hough a Gumiláb-ban Harmadik helyen, az előrejelzéseknél gyengébb eredménnyel nyitott A dolog című horrorfilm, ami persze szintén remake. A film csak 8,7 milliót keresett, és átlaggosan ...

Gwyneth Paltrow Fertőzésére sokan kíváncsiak voltak

Archívum2011.10.17, 17:06

A forgalmazó nem sajnálta a kópiát Steven Soderbergh Fertőzés-étől: 32 példányban juttatták el a multiplexekbe a filmet, ami 16 239 néző elérésére lett elég. Ezzel a Fertőzés a hétvége legnépszerűbb filmje lett Magyarországon. Soderbergh előző filmje, Az informátor! két évvel ezelőtt csak bő hatezer nézőt tudott összeszedni, igaz, abban nem is sorakozott annyi sztár, mint ebben a vírusos filmben. Gwyneth Paltrow a Fertőzés című filmben Ezüstérmes a második hete műsoron levő Vasököl, amit eddig kb. 45 ezren láttak. Harmadik helyen nyitott A három testőr, amit ugyan megnéztek 10 400-an, de ehhez a számhoz nem kevesebb, mint 40 kópiáraa ...

Bunyós robotok hagyták helyben Clooney-t

Film2011.10.10, 12:52

Hugh Jackman verekedő robotokat felvonultató Vasököl (Real Steel) című filmje 27,3 millió dolláros bevétellel az amerikai mozinézettségi lista első helyén nyitott a hétvégén. A második helyet George Clooney negyedik rendezése, a The Ides of March (kritikánk) című politikai krimi szerezte meg, amely a mostanában bemutatott, Ryan Gosling főszereplésével készült filmek közül a leggyengébb nyitást produkálta. Az Őrült, dilis szerelem 19 milliója és a Drive 11,3 milliója után a The Ides of March már csak 10,4 milliót tudott összeszedni a nyitó hétvégéjén. Vasököl The Ides of March A harmadik és a negyedik helyen jól ...

Daniel Craig és Rachel Weisz nem indította be a magyarokat

Film2011.10.10, 19:48

A zord időjárás szokás szerint becsábította a magyarokat a moziba: a tíz legnépszerűbb filmre körülbelül 27 ezerrel több jegyet adtak el, mint az előző hétvégén. Ahogy Amerikában, nálunk is a Vasököl című, verekedő robotokkal dúsított családi dráma nyitott az első helyen: csütörtök óta 24 407-en voltak kíváncsiak Hugh Jackmanre és fémbarátaira. Vasököl A másik friss bemutató, amelyik be tudta küzdeni magát a top tízbe az Álmok otthona című ijesztgetős film volt, bár a 17 kópián összehozott 6379 néző miatt biztos nem fognak pezsgőt bontani a forgalmazó munkatársai. A kritikusok kilencvenkét százaléka által gyűlölt, éés ...

Sarah Jessica Parker már nem kell az embereknek

Archívum2011.10.03, 15:15

Nagyon kevesen mentek moziba a hétvégén Magyarországon (talán inkább a szabadban próbálták kihasználni az emberek az utolsó igazán kellemes időjárású napokat): a tíz legnépszerűbb filmre mindössze kb. 60 ezer jegyet adtak el, húszezerrel kevesebbet, mint az előző hétvégén. Legtöbben (12 476-an) még mindig a Barátság extrákkal-t nézték, ami második hétvégéje után 44 617 látogatónál tart. Csak tudnám, hogy csinálja Csak egy premierfilm került fel a tízes toplistára, az is szánalmas eredménnyel: a Csak tudnám, hogy csinálja című, Sarah Jessica Parker főszereplésével készült vígjátékból ugyan 22 kópia készült, és rengeteg multiplex moziiban ...

A keresztények tartották életben a mozit

Film2011.10.03, 11:26

Négy országos filmpremier volt az USA-ban a hétvégén, és egy kivételével mindegyik rosszul teljesített. A legtöbb bevételt hozó új film is csak a negyedik helyig kapaszkodott fel a jegyeladási toplistán. Az élen jelenleg a múlt héten harmadik helyen startolt Delfines kaland áll, ami most 14,2 milliót hozott, és a statisztikák szerint jelentős részben a keresztény nézők fogékonyak rá. Második helyen megőrizte pozícióját a Brad Pitt főszereplésével készült Moneyball című baseball-film, ami most 12,5 milliót hozott. A harmadik Az oroszlánkirály, ami újabb 11,1 milliót tett hozzá az újrabemutatása óta keresett takaros összeghez, ami immmár ...

A szexis Justin Timberlake nyerő a moziban

Film2011.09.26, 15:11

Tovább csökkent a moziba járási kedv Magyarországon: míg az előző hétvégén még mintegy 87 ezer jegyet váltottak a tíz legnépszerűbb filmre, ezen a hétvégén csak 80 641-et. Első helyen nyitott a 23 kópián forgalmazott Barátság extrákkal című romantikus vígjáték, amelyre 19 422-en ültek be, azaz körülbelül ugyanakkora érdeklődés övezte, mint a pár hete bemutatott Őrült, dilis, szerelem. című komédiát vagy a Cameron Diaz főszereplésével készült Rossz tanár-t. Mila Kunis és Justin Timberlake a Barátság extrákkal című filmben A Justin Timberlake és Mila Kunis főszereplésével készült Barátság extrákkal-t premier előtt is meeg ...

Taylor Lautnerből mégsem lesz filmsztár

Archívum2011.09.26, 11:52

Akárcsak az előző hétvégén, most is az újra bemutatott, 3D-sített Az oroszlánkirály uralkodott az amerikai mozikban: a tizenhét éves animációs film 22,1 millió dollárt keresett a hétvégén, amivel összbevétele már 862,1 millió. Ez azt jelenti, hogy Az oroszlánkirály (ami eddig is a legsikeresebb kézzel rajzolt animációs film volt a világon) valószínűleg feljebb kúszik az animációs filmek örökranglistáján, hamarosan utoléri a negyedik helyen álló Némó nyomában-t (867,9 m.), és lekörözheti a lista harmadik helyén álló Jégkorszak 3-at (886,7 m.) is. Taylor Lautner az Elhurcolva című filmben Az oroszlánkirály meglepetéssikere miatt a Braad ...

Az oroszlán még Ryan Goslingnál is nagyobb király

Film2011.09.19, 11:01

Tizenhét évvel eredeti bemutatása után a Disney újra mozikba küldte Az oroszlánkirály-t, ezúttal 3D-s változatban is. Eredetileg csak a film októberben megjelenő Blu-ray-kiadásának akartak egy kis hírverést csapni, és mindössze két hétig tartották volna moziban, azonban az eredmény messze felülmúlta a várakozásokat: Az oroszlánkirály 29,3 millió dolláros bevételt produkált, ezért nagy valószínűséggel egy ideig még műsoron marad. Az alkotás egyébként már eddig is a világ legsikeresebb kézzel rajzolt animációs filmje volt, összbevétele világszerte jelenleg 825,7 millió dollár. Az oroszlánkirály A premierfilmek közül ...

Rowan Atkinsont még mindig szereti a magyar

Archívum2011.09.19, 16:38

Ezen a hétvégén is 90 ezer alatt maradt a tíz legnépszerűbb filmre eladott mozijegyek száma Magyarországon, de azért született néhány jó eredmény is. A vezetést a nyolc év után visszatérő Johnny English ragadta magához, aki 31 kópiával 27 327 nézőt csábított a mozikba. A második helyen tartja magát a Végső állomás 5, a harmadikon pedig a Hupikék törpikék, ami negyedik hétvégéjén 137 505 nézőnél tart. Rosamund Pike és Rowan Atkinson a Johnny English újratöltve című filmben Negyedik helyen nyitott a 19 kópiás Drive, amit 9308-an láttak. Az eredmény ahhoz képest kifejezetten szép, hogy Ryan Gosling mifelénk egyáltalán nem számít sztárnnak ...

Gyenge hétvégén uralkodott a mozis vírus

Film2011.09.12, 16:57

Az év eddigi egyik leggyengébb hétvégéjét zárta az amerikai mozipiac, de így is akadt pár nyertes. Elsősorban Steven Soderbergh rengeteg sztárt felvonultató Fertőzés-e (Contagion, hazai premier: október 13.), ami 23,1 millió dollárral végzett a toplista első helyén. A világméretű járvány kialakulásáról szóló filmben többek közt Matt Damon és Gwyneth Paltrow szerepel, és mivel viszonylag szerény, 60 millió dolláros költségvetésből valósították meg, minden bizonnyal sikeres lesz anyagilag. Matt Damon a Fertőzés-ben Második helyre csúszott vissza A segítség, ami 25 napon keresztül tartotta magát az élen, ami a Hatodik érrzék ...

Végső állomáshoz érkeztek a törpök a moziban

Archívum2011.09.12, 17:42

A mozizási kedv ezen a hétvégén sem tombolt a magyarokban: a tíz legnépszerűbb filmre nem egészen 85 ezer jegyet váltottak. A Hupikék törpikék kéthetes uralkodásának egy horrorfilm vetett véget: a 30 kópián forgalmazott Végső állomás 5 21 881 nézővel szerezte meg a toplista első helyét. A törpikék is népszerűk maradtak: még mindig majdnem 19 ezer ember kíváncsi volt rájuk. Végső állomás 5 A premierfilmek közül Pedro Almodóvar 7 kópián forgalmazott A bőr, amelyben élek-je kapaszkodott még fel a toplistára: 3203 látogatójával a kilencedik. A Mel Gibson főszereplésével készült A hódkóros-ra annak ellenére csak 843-an ültek be, hogy Buddapest ...

Még mindig a törpikék a nyerők

Archívum2011.09.07, 11:28

Technikai problémák miatt csak ma futottak be a hétvégi magyar mozilátogatottsági adatok. A tíz legnépszerűbb film látogatószáma leesett nem egészen 90 ezerre, egyik premierfilm sem robbant óriásit. A második hete műsoron levő Hupikék törpikék viszont lendületben maradt. Az animációs film megőrizte vezető helyét: most 27 311-en nézték meg, és máris megugrotta a százezres nézőszámot. Ryan Gosling és Emma Stone az Őrült, dilis, szerelem.-ben Második helyen nyitott a 30 kópián forgalmazott Őrült, dilis, szerelem., amire 19 001 ember ült be, ami jó eredmény ahhoz képest, hogy igazán nagy sztárt (mondjuk Jennifer Anistont vagy Cameron Diiazt) ...

Minden idők legjobb nyara volt az idei a mozikban

Archívum2011.09.06, 11:50

A nyár remek eredményeket hozott a mozipiacon: május 6. és az elmúlt hétvége közt összesen 4,4 milliárd dollár bevétel keletkezett az amerikai mozikban, amivel megdőlt az eddigi legerősebb, 2009-es nyár eredménye, amikor 4,33 milliárd dollárt termelt a mozipiac az Egyesült Államokban. Bár tavaly csak 4,21 milliárd dollár folyt be, az eladott jegyek száma ebben az évben 1%-kal alacsonyabb volt. Az Egyesült Államokon kívüli piacokon is rekorddöntő eredmények születtek: összesen 8,2 milliárd dollár bevétel keletkezett, szemben a tavalyi 5,8 milliárddal. A Hollywood Reporter elemzése szerint a jelentős ugrás a kínai, az orosz és a braziil ...

Törpikékre indult be a magyar

Archívum2011.08.29, 16:30

Az utolsó nyári hétvégén kicsit növekedett a mozilátogatási kedv: most 116 ezer jegy fogyott a tíz legnépszerűbb filmre, majdnem harmincezerrel több, mint az előző hétvégén. A 48 kópián forgalmazott Hupikék törpikék nyerte a hétvégét: 47 129-en voltak kíváncsiak a népszerű rajzfilmsorozat filmváltozatára. Második helyen, de jóval lemaradva indult a 31 kópiás Cowboyok és űrlények, amire csak 15 100-an ültek be, úgyhogy sikerfilm nálunk már biztos nem lesz belőle. Hupikék törpikék A Született feleség című Francois Ozon-film Catherine Deneuve-vel és Gérard Depardieu-vel 2534 látogatót vonzott. Bemutatták még a Nader és Simin - Egy elváálás ...

Irene kicsinálta a mozikat

Archívum2011.08.29, 12:15

Az Irene hurrikán miatt az Egyesült Államok keleti partján több száz mozi zárva tartott a hétvégén, ami komolyan meglátszik a jegyeladási adatokon. A Hollywood Reporter elemzése szerint a hurrikán kb. 25 millió dolláros veszteséget okozott a mozipiacnak. Úgy tűnik azonban, hogy a premierfilmek amúgy sem durrantak volna óriásit: A segítség harmadik hétvégéjén is megőrizte vezető pozícióját a jegyeladási listán, most 14,3 millió dollárt keresett, és összesen már 96,6 milliónál tart. Ez nagyon szép teljesítmény ahhoz képest, hogy a film csak 25 millióba került, és részben annak tulajdonítható, hogy a film a déli államokban a legnépszerrűbb, ...

Csak 11 dollárt hozott a világ legrosszabb filmje

Film2011.08.24, 11:42

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8e4Ah5tOvHV5paWV   A Movieline kiderítette, hogy a The Worst Movie Ever!-t egy Los Angeles-i moziban vetítették pénteken és szombaton éjfélkor, és ezek szerint az egyik előadásnak egyetlen nézője sem volt, a másiknak pedig egy. Még az is sejthető, hogy ki volt ez a titokzatos magányos mozizó: a film egyik szereplőjéről, Christine Mascolóról készült egy fotó a mozi előtt. Az író-rendező-főszereplő Glenn Berggoetz hétfőn csak annyit írt a film Facebook-oldalán, hogy "most kaptam meg a bevételi eredményeket LA-ből, hűha". De azóta kihirdette azt is, hogy a filmből az Alamo Drafthouse nevű moziban is ...

A nemzeti ünnepen Cameron Diaz idomait nézte a magyar

Film2011.08.22, 16:43

Az augusztus 20-i, kánikulai hétvégén nem tódultak az emberek a mozikba, a legnépszerűbb tíz filmre összesen csak 87 ezer jegyet adtak el. A Cameron Diaz főszereplésével készült Rossz tanár szerezte meg a toplista első helyét 20 735 nézővel, ami szép teljesítmény, ha azt nézzük, hogy Diaz most egyedül produkált akkora nyitást, amit tavaly nyáron Tom Cruise társaságában sikerült neki (Kéjjel-nappal, 20 927 néző). A film már a premier előtti vetítéseken is népszerű volt, ezekkel együtt összesen már majdnem 30 ezren látták. Cameron Diaz a Rossz tanár-ban Csak kevéssel lemaradva, 18 502 látogatóval nyitott a James Francoo ...

Brutálisan megbukott az új Conan, a barbár

Film2011.08.22, 11:39

Lehangoló hétvégéje volt az amerikai mozipiacnak: négy premierfilm érkezett, négy premierfilm bukott meg. A toplista első helyét a múlt hétvégén második helyen debütált, Emma Stone főszereplésével készült A segítség foglalja el. A film bevétele mindössze 21,4%-ot esett, most hozzátett eddigi keresetéhez 20,5 millió dollárt, és ezzel eddig 71,8 milliónál tart. Második helyen áll a múlt heti első A majmok bolygója: Lázadás, ami 41,4%-os esésével szintén jól teljesít. A film most 16,3 milliót vitt haza, összbevétele eddig 133,8 millió. Jessica Alba a Kémkölykök 4-ben A harmadik helyen indult Robert Rodriguez Kémkölykök 44-e ...

A magyarok se pörögtek rá a Zöld Lámpásra

Film2011.08.15, 16:59

A Verdák 2 harmadik hete vezeti a magyar mozijegy-eladási listát: a hétvégén újabb 21 394 ember ült be az animációs filmre, amit összesen már több mint 200 ezren láttak. Második helyen a szintén harmadik hete műsoron levő Förtelmes főnökök áll 17 750 hétvégén, és több mint 115 ezer összesen eladott jeggyel. Ryan Reynolds a Zöld Lámpás-ban Az egyetlen premier a Ryan Reynolds főszereplésével készült Zöld Lámpás volt most, ami annak ellenére, hogy 40 kópián terítették, csak a harmadik helyen nyitott 16 069 nézővel. Ez azt jelenti, hogy a zöldszerkós szuperhősre még kevesebben voltak kíváncsiak, mint az X-Men: Az elsők-ree, ...

A majmok még mindig uralják a mozikat

Film2011.08.15, 13:34

A majmok bolygója: Lázadás megőrizte vezető pozícióját az amerikai mozijegy-eladási listán, ami, tekintetbe véve, hogy négy új premierfilm is érkezett a mozikba, figyelemreméltó teljesítmény. A majmos film második hétvégéjén 27,5 millió dollárt keresett, és összesen 104,9 milliónál tart, amivel máris behozta 90 millió körüli gyártási költségét. A segítség Második helyen, az előrejelzéseknél erősebben nyitott A segítség (The Help), amit itthon először a szeptember 17-én kezdődő miskolci Cinefesten lehet majd megnézni. A 60-as években játszódó filmben Emma Stone áll ki a fekete háztartási alkalmazottak jogaiért. A fillm ...

A majmokat szívesebben nézték, mint Ryan Reynolds fejét

Archívum2011.08.08, 10:54

A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes, hazai premier: augusztus 18.) az előre jelzett 30-35 millió dollár helyett 54 millióval nyitott a hétvégén az amerikai mozikban. A James Franco és Freida Pinto főszereplésével készült film a közönségnek (átlagosan ötös alára értékelték) és a kritikusoknak is bejött, és a vártnál jobban vonzotta a nőket: a közönség 46%-át ők tették ki. James Franco A majmok bolygója: Lázadás című filmben Friss premier volt még a Testcsere (The Change-Up, hazai premier: október 6.) című vígjáték, ami csak a negyedik helyen nyitott 13,5 millióval. A gyenge indulás azt jelezheti, hogy az embereek ...

Amerika kapitány nem ért a Verdák nyomába

Archívum2011.08.08, 15:56

A legnépszerűbb tíz filmre összesen több mint 136 ezer mozijegyet váltottak a hétvégén Magyarországon, ami nem számít rossznak, de azért meglátszik, hogy visszajött a jó idő: az előző hétvégén még több mint 208 ezer jegy kelt el az első tíz filmre. Chris Evans az Amerika kapitány című filmben Hiába futott be 46 kópián Amerika kapitány, a Verdák 2 megőrizte vezető pozícióját. A Pixar új animációs filmjét második hétvégéjén 39 923-an látták, ami azt jelenti, hogy a folytatás jelentősen lekörözte az első részt: azt 2006 nyarán a nyitóhétvégén se nézték meg ennyien (33 881-en ültek be rá akkor). A film eddig összesen 161 587 nézőt szerzzett. ...

Harrison Fordot mégsem alázták meg holmi törpök

Film2011.08.03, 21:01

A vasárnap esti becslések még azt mutatták, hogy a Harrison Ford és Daniel Craig főszereplésével készült nagyszabású sci-fi/western pontosan ugyanannyi bevételt hozott az amerikai mozikasszáknál, mint a Hupikék törpikék filmváltozata, de a hétfő esti végleges adatok már a Cowboyok és űrlények-et hozta ki első helyre 36,4 millió dollárral a törpök 35,6 milliója előtt. Sovány vigasz ez a Cowboyok és űrlények-et gyártó stúdiónak, amely 160 és 200 millió dollár közötti összeget költött a filmre, és minimum 45 milliós nyitóhétvégére számított. Különösen kínos az eredmény, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Cowboyok és űrlények-et 355-ttel ...

Egymilliárd dollár felett az utolsó Harry Potter-film bevétele

Film2011.08.03, 21:02

Átlépte az egymilliárd dollárt (185 milliárd forintot) a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész nemzetközi jegybevétele, és ezzel minden idők legsikeresebb filmjei között jelenleg a nyolcadik helyen áll - jelentette be a Warner Bros. stúdió. A vasárnap közzétett eredmény szerint a filmsorozat befejező epizódjának jegyeladásai hamarosan A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken 1,03 milliárd dolláros összbevételét is meg fogják haladni, így a varázslótörténet utolsó része lesz az év legtöbbet jövedelmező filmje. A Potter-filmek közül egyedül a két hete bemutatott nyolcadik résznek sikerült elérnie az egymilliárd dolláros bevéételt. ...

Harry Potter gyorsabb, mint az Avatar

Film2011.07.29, 11:04

A Box Office Mojo jelentése szerint a Harry Potter és a Halál Ereklyéi második részének a bevétele amerikai idő szerint a szerdai nap végére átlépte a 900 millió dollárt, és ezzel megdöntötte az Avatar rekordját. James Cameron filmje 2009 végén 18 nap alatt érte el a 900 milliót, ugyanez az utolsó Harry Potter-filmnek 15 nap alatt sikerült. A film világszintű összbevétele jelenleg 906,8 milliónál tart, amivel 19. minden idők legsikeresebb filmjeinek listáján. A Harry Potter-filmek közül egyelőre még a Bölcsek Köve a rekordtartó 974,8 milliós összbevétellel, de a Halál Ereklyéi minden bizonnyal hamarosan lekörözi: az előrejelzéseek ...

Amerika kapitány elvette Harry Potter varázspálcáját

Archívum2011.07.25, 10:13

A hétvégén mutatták be az amerikai mozikban az Amerika kapitány-t (hozzánk jövő héten érkezik), ami 65,8 millió dolláros bevétellel megszerezte a jegyeladási toplista első helyét, és egyben a legerősebben startoló szuperhősfilm lett az idén, egy hajszállal megelőzve a 65,7 millióval nyitó Thor-t. A 140 millió dollárból készült film lendületes indulása azt jelzi előre, hogy a jövőre mozikba kerülő, Amerika kapitányt, Thort és Vasembert is felvonultató A bosszúállók is sikerre számíthat. Chris Evans az Amerika kapitány-ban A Harry Potter és a Halál Ereklyéi második része nagyot zuhant a nyitóhétvégéhez képest: 72%-kal kevesebbet keressett ...