Botka László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Szeged
- Gyurcsány Ferenc
- Szeviép
- Demokratikus Koalíció
- legfrissebb
- legrégebbi
Kósa: Botka László életveszélyes Magyarország számára
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László veszélyes a magyar nemzet, a magyar emberek biztonságára, hiszen az MSZP kormányfőjelöltje arról nyilatkozott, hogy ha megválasztják, akkor lebontja a kerítést a határon.
Hiába magyarázzák, Botka tényleg eltüntetné a határzárat
Hiába próbálja néhány szocialista politikus megmagyarázni, hogy Botka László nem bontaná le a déli határzárat, a Reuters felvételéből egyértelműen kiderül, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta: "természetesen azon leszünk, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen." Szeged szocialista polgármestere már 2015-ben teljesen hasztalannak nevezte a határzárat. Botka kijelentését követően eddig egyetlen korábbi vezető szocialista politikus sem állt ki nyíltan mellette.
- címkék:
- Botka László
- határzár
- kerítés
- lebontás
- Címkefelhő »
Kubatov: Botka egy korrupt, hazug szocialista politikus
Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke azt mondta, Botka László semmiben sem különbözik az elődeitől, egy korrupt, hazug szocialista politikus. Szerinte világos, hogy amit művel, az a képmutatás magasiskolája.
- címkék:
- Botka László
- Kubatov Gábor
- Szeged
- Címkefelhő »
Meg sem választották még jelöltnek, Gyurcsány előre gratulált Botkának
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke előre gratulált Botka Lászlónak, akit akkor még nem választottak meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjének. Emellett Gyurcsány Ferenc már tárgyalásokat is kezdeményezett Botka Lűszlóval, várhatóan a jövő héten ülnek asztalhoz.
Megszavazta az MSZP Botkát miniszterelnök-jelöltnek
Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert.
A Kádár-korszak összes fordulata Botka Lászlónál
Ahogy várható volt, az MSZP megválasztotta miniszterelnök-jelöltjüknek a sokat bírált szegedi polgármestert.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Botka László
- Címkefelhő »
Fidesz: Botka Soros embere
Soros György emberének nevezte a Fidesz Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét közleményében.
- címkék:
- Vona Gábor
- Botka László
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhő »
Kósa: Botka és Gyurcsány egyszer már átverte az embereket
Teljesen magyar specialitás lesz a nyugdíjas szövetkezeti rendszer felállítása – mondta Kósa Lajos az Origónak arról a törvényjavaslatról, amit közösen nyújtott be Harrach Péterrel. A Fidesz frakcióvezetője szerint óriási az érdeklődés a szövetkezetek iránt, mivel így a nyugdíjasok azon része, aki szeret és akar dolgozni, ezt könnyedén megteheti. A politikus beszélt arról is, hogy hiteltelen a szocialisták ígérgetése a 13. havi nyugdíjról.
Századvég: Kétszer többen választanák Orbánt, mint Botkát
A Századvég legfrissebb felmérése alapján kétszer többen vannak azok, akik Orbán Viktort látnák legszívesebben miniszterelnöki pozícióban, mint Botka Lászlót. Az, hogy Botka László ellenzi a magyar határon megépült kerítést, a válaszadók többségénél népszerűtlenné teszi a szocialisták vezetőjét.
Brüsszel beavatkozását kéri Botka tanácsadója a választásokon a baloldalért
Lengyel László, Botka László tanácsadója pénzt és politikai támogatást vár Európa vezetőitől, hogy 2018-ban hatalomba segítsék a baloldalt. Botka kormányfő-jelöltként éppen Brüsszelbe utazik először. Lengyel és Botka korábban egy XIII. kerületi étterem teraszán egyeztetett.