börtönök

címke rss

Izrael szabadon enged 250 palesztint

Nagyvilág2007.07.16, 19:13

Még a héten, előreláthatólag pénteken visszanyeri szabadságát az izraeli börtönökben fogva tartott kétszázötven palesztin, akiknek elengedését a zsidó állam korábban megígérte - közölte hétfőn Ehud Olmert izraeli kormányfő Mahmúd Abbásszal a két vezető jeruzsálemi csúcstalálkozóján.

A Bush-kormányzat bezárná Guantánamót

Nagyvilág2007.06.22, 17:24

A Bush-kormány állítólag a guantánamói börtöntábor bezárására készül - amerikai sajtóértesülések szerint. Washington - jelentések szerint - azt tervezi, hogy a terrorizmussal gyanúsított rabokat a Kuba szigetén levő táborból amerikai katonai börtönökbe helyezik át, de nincs egyetértés a foglyok sorsáról. George Bush amerikai elnök állítólag pénteken vitatta volna meg az Egyesült Államoknak mind kínosabb kérdést, de a Fehér Ház ezt cáfolta.

Bizonyítékokkal szorongatják a CIA európai csatlósait

Nagyvilág2007.06.08, 16:29

Lengyelország és Románia területén is voltak a CIA-nak titkos börtönei, ahol az amerikai és a nemzetközi jogot kijátszva terrorista tevékenység miatt elfogott személyeket őriztek - állítja Dick Marty. A svájci jogász az Európa Tanács megbízásából folytatott vizsgálatot a 2005 őszén kipattant ügyben. A két említett állam eddig tagadta, hogy lettek volna náluk börtönök, ám Marty ezúttal bizonyítékokkal is előáll.

Jogvédők követelőznek a CIA-rabok ügyében

Nagyvilág2007.06.07, 06:24

Hat jogvédő szervezet közzétette 39 olyan személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik. Az amerikai kormány azt állítja, kiürítette ezeket a börtönöket.

HRW: még mindig vannak titkos CIA-börtönök

Nagyvilág2007.04.28, 16:13

A nemzetközi jog kirívó megsértésének nevezte a Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet, hogy következtetéseik szerint még mindig vannak titkos börtönök az Egyesült Államokban. A HRW szerint ilyen börtönben tarthatták fogva eddig azt a feltételezett terroristát, akit a napokban szállítottak át Guantánamóba.

Luxusszálló lehet a Csillag-börtönből

Itthon2007.02.06, 10:03

Eladhatja a városok belső területein fekvő börtönöket, és a bevételből építhet újakat a büntetésvégrehajtás - írja a Népszabadság. A lap szerint konkrét tervek még nincsenek, de egy spanyol befektetői csoport szívesen megvenné, és luxusszállóvá alakítaná például a szegedi Csillag-börtönt.

A vérdíj ellenére se találják a szökött rabot

Itthon2006.12.03, 12:52

Továbbra is keresi a rendőrség azt a férfit, aki pénteken szökött meg a fővárosi katonai ügyészségről. A rendőrség szerint a bűnöző Budapesten rejtőzik. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka szerint a szökés miatt több szigorítás is várható a börtönökben.

A Combinókról is daloltak az állampusztai raboknak

Itthon2006.11.23, 18:11

Erőverseny és kártyabajnokság, gyerekpezsgő, Kossuth-díjasok, bűnmegelőzési célú vers, vacsorára pedig paraszttojás - mindez előfordul a börtönökben. Ritkán történik meg, hogy zenekarok és humoristák lépnek fel, hogy szórakoztassák a szigorú napirendbe belefásuló rabokat. Az állampusztai börtönben jártunk egy kisebbségi szervezet kulturális estjén, ahol a rabok táncba kezdtek.

Szabad a Ciszjordániában elrabolt amerikai

Nagyvilág2006.10.12, 00:11

Egy eddig ismeretlen palesztin fegyveres csoport szerdán bejelentette, hogy elrabolt egy amerikai diákot Ciszjordániában, s az izraeli börtönökben raboskodó palesztinok egy részének elengedését követeli foglya szabadságáért cserébe.

Véget ért az éhségsztrájk Argentína börtöneiben

Nagyvilág2006.10.05, 20:18

Beleegyezett éhségsztrájk-mozgalmának befejezésébe az argentínai börtönök mintegy 14 ezer foglya, miután a hatóságok garanciát adtak a túl hosszúra nyúló vizsgálati fogságok lerövidítésére - közölték csütörtökön hivatalos források.

Nem került horogra újabb álrab

Itthon2006.10.02, 11:14

Nem találtak újabb álrabot a büntetés-végrehajtási intézetekben. A börtönökben azután indult vizgálat, hogy egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélt férfi helyett egy másik ember ülte le a büntetést.

Elspórolják a fiatalkorú rabok jövőjét

Nagyvilág2006.09.28, 11:57

Kevés kivételtől eltekintve szinte semmi különbség nincs már a fiatalkorúaknak és a felnőtteknek fenntartott börtönök között. Bár a fiatalkorúak börtönében raboskodók a legtöbb szakértő szerint még minden pénzt megérnek, többségük előtt még tényleg nyitva áll az újrakezdés lehetősége, a legtöbb ilyen intézmény lakói a kiadáscsökkentés, takarékoskodás áldozatai lesznek, a világ néhány országában pedig egészen egyszerűen tudomást sem vesznek róluk. Ha pedig valamelyik állam mégis kiemelt figyelmet akar szentelni elkallódott fiataljainak, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Bush elismerte a titkos CIA-börtönök létezését

Nagyvilág2006.09.07, 09:32

George Bush amerikai elnök szerdán első ízben ismerte el, hogy a CIA titkos külföldi börtönökben tartott fogva terrorizmussal gyanúsított személyeket, és ott vallatták őket. Bush szerint azonban az így szerzett fontos információk segítségével ártatlan életeket mentettek meg.

Tisztek is rendeltek el fogolykínzásokat Irakban

Nagyvilág2006.07.24, 13:43

Az amerikai katonák feletteseik engedélyével, rutinszerűen kínozták a foglyokat az Egyesült Államok által felügyelt iraki börtönökben - derült ki a Human Rights Watch most elkészült jelentéséből. A jogvédő szervezet jelentése szerint a foglyok megalázása az iraki Abu Graib börtönben történtek után is folytatódott, méghozzá az elöljárók utasítására.

Izrael folytatja offenzíváját a Gázai övezetben

Nagyvilág2006.07.10, 21:51

Folytatta a Gázai övezetben elkezdett offenzíváját Izrael hétfőn, miközben elutasította azt a palesztin követelést, hogy a palesztin kommandó által június 25-én elhurcolt izraeli tizedes szabadon bocsátása fejében engedjen el izraeli börtönökben fogva tartott palesztinokat.

Nem látogathatják az Izraelben fogva tartott palesztinokat

Nagyvilág2006.07.06, 20:03

Látogatási tilalmat rendeltek el az izraeli börtönökben őrzött 8700 palesztin fogolynál azután, hogy június 25-én palesztin fegyveresek elraboltak egy izraeli katonát - közölte az izraeli büntetés-végrehajtási szolgálatok szóvivője.

Elfogták a magyar drogfutárok beszervezőjét

Itthon2006.07.05, 15:01

Őrizetbe vették kedden este a hegyeshalmi határátkelőhelynél azt a miskolci nőt, akit egy nemzetközi kábítószercsempész bűnszervezet irányításával gyanúsítanak. A 30 éves nő szervezte be futárnak azt a hat fiatal magyart, akiket csempészés közben elkaptak, és így dél-amerikai börtönökbe kerültek. A magyarok alkalmanként 1 millió körüli összeget kaptak azért, hogy cipőjükben, csomagjukban vagy testüregükben drogot hozzanak be Európába.

Nem kapnak óvszert a fegyházak (18+)

Tabu2006.07.04, 13:15

Jamaicában úgy döntöttek, nem adnak óvszert a börtönökben fogva tartottaknak - számolt be a Reuters.

Arctalan rabokat aláznak a begőzölt vallatók

Nagyvilág2006.06.21, 10:36

Az amerikai hadsereg normái és nyilvános kézikönyvei tiltják a foglyokkal szembeni erőszakos, embertelen bánásmódot, az elmúlt két évben mégis szinte állandósultak az amerikai katonákhoz köthető, rabokkal szemben elkövetett kegyetlenségek. A hadsereg évek óta titkolja a vallatási módszereket, bár a legfrissebb hírek szerint az amerikai védelmi tárca hamarosan nyilvánosságra hozza az összes technika részleteit. A rabok kínzásáról elhíresült, iraki börtönöket megjárt amerikai vallatótiszt szerint nem feltétlenül a szabályzatokkal van a baj, még a legjobb érzésű embereket is könnyen elkapja a gépszíj. A magyar jogi szabályok a vallatókk ...

Kiengedtek 450 foglyot az iraki börtönökből

Nagyvilág2006.06.15, 15:16

Újabb 450 foglyot bocsátottak szabadon Irakban a hazai hatóságok és a többnemzetiségű erők a nemzeti megbékélés jegyében. Az amerikai hadseregre még két évig számít az iraki vezetés, amely szerint a Zarkávi megölése után szerzett információk az iraki al-Kaida végét jelentik.

Sok magyar drogfutár ül francia börtönben

Nagyvilág2006.06.14, 07:15

Legalább félszáz magyar ül francia börtönökben, többségük drogcsempészet miatt - a Népszabadság információi szerint. A magyar konzulátusnak ugyanakkor sok lecsukott magyarról nincs tudomása, mert azok nem kérik, hogy a francia hatóságok értesítsék a képviseletet elfogásukról.

Szex a rácsok mögött (18+)

Tabu2006.05.27, 17:59

Egy nemrégiben napvilágot látott hír szerint egyes indiai börtönökben engedélyeznék a rabok számára a házastárssal való szexuális kapcsolatot a falakon belül. Megnéztük, mi a hazai gyakorlat, van-e magyar intimszoba.

Az utcát és börtönöket is felforgatták a brazil lázadók

Nagyvilág2006.05.15, 10:21

Több tucat börtön lakói és utcai bandák lázadtak fel a hétvégén Brazíliában, mert az egyik bűnszövetkezet 700 tagját szigorított börtönbe helyezték át. Az utcai lázadásoknak legkevesebb 52 halottja van, Sao Poulo egyes utcáit még hétfőn is barikádok zárják el. A börtönökben 200 túszt fogva tartanak - írja a BBC.

Nyomásgyakorlással vádolják az USA-t a CIA-börtönök kapcsán

Nagyvilág2006.05.12, 07:04

Újságírókra fejtett ki nyomást Washington, hogy ne írják meg a titkos börtönöknek helyet adó országok neveit. Ezt a börtönök ügyében vizsgálódó európai parlamenti bizottság jelentéstevője közölte. Claudio Fava nem tért ki a részletekre.

Gyakran kínoznak az amerikaiak az AI szerint

Nagyvilág2006.05.03, 08:16

Széles körben elterjedt a kínzás és más kegyetlen bánásmód az amerikai vezetés alatt álló afganisztáni, iraki és kubai börtönökben és máshol is - állapította meg Amnesty Internationalnek az ENSZ részére készített jelentése, amit szerdán hoztak nyilvánosságra.

Ezer CIA-járatot talált az uniós vizsgálat

Nagyvilág2006.04.27, 13:33

Ezer titkos repülőjárat köthető a CIA-hoz az európai légtérben - az ügyben vizsgálódó európai parlamenti képviselők előzetes jelentése szerint. A vizsgálók szerint a fogolyszállító gépek nemzetközi egyezményeket megszegve közlekedtek. A képviselők több európai államot is kritikával illettek, mivel azok tudomást sem vettek ezekről a gépekről. Az EP-vizsgálat most a feltételezett titkos börtönök ügyére koncentrál.

Magángépen szállítja a titkos rabokat a CIA

Nagyvilág2006.04.05, 13:53

Fedőcégeken keresztül bérelt magángépeket a CIA titkos fogolyszállításaihoz - állítja az Amnesty International jelentése. A jogvédő szervezet szerint erre azért volt szükség, hogy kikerüljék a hivatalos úton lévő gépeket érintő ellenőrzéseket. Az AI becslései szerint több száz jogtalanul őrizetbe vett, "elrabolt" embert szállítottak a gépekkel a titkos börtönökbe, ahol gyakran kínozták őket. A jogvédők azt mondják, az ügyben a CIA és az érintett kormányokén kívül a légitársaságok felelőssége is felmerül.

Tovább kutatnak a titkos börtönök után

Nagyvilág2006.03.30, 20:51

Az ENSZ jelentéstevője be akar jutni Európában a feltételezett titkos amerikai börtönökbe, amelyeknek létezéséről teljes egészében meg van győződve.

Több száz fehérorosz tüntetőt tartanak fogva

Nagyvilág2006.03.26, 13:03

Továbbra is fogva tartják azokat fehérorosz ellenzékieket, akiket a szombati minszki tüntetés feloszlatása során vettek őrizetbe. Az ellenzék szerint a több száz kormányellenes tüntetőt a fővároson kívüli börtönökbe szállították. Az ellenzék a múlt vasárnapi elnökválasztás eredménye ellen tiltakozott.

Bulgária ismét cáfolja a CIA-fogdák létezését

Nagyvilág2006.01.24, 19:08

Bulgária egyértelműen cáfolta, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönöket működtetett volna területén - mondta a kedden Szófiában tartózkodó Franco Frattini uniós biztos, az Európai Bizottság alelnöke.

Cáfolják a romániai CIA-börtönök létezését

Nagyvilág2006.01.13, 00:58

Cáfolta Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter csütörtökön, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönöket működtetett volna Romániában.

Romániában nem csitul a CIA-börtönök ügye

Nagyvilág2006.01.11, 01:30

Az ismételt cáfolatok ellenére sem csitul Romániában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által az országban működtetett állítólagos börtönök ügye - tűnt ki kedd esti bukaresti parlamenti állásfoglalásokból.

Lövöldöztek egy iraki börtönben

Nagyvilág2005.12.28, 13:51

Lövöldözés tört ki egy iraki börtönben, jelentések szerint több fogoly és egy börtönőr is életét vesztette. Az amerikaiak épp a közelmúltban kifogásolták az iraki börtönökben uralkodó körülményeket.

Karaokeval ünnepelnek a börtönökben

Itthon2005.12.22, 19:09

Öt, tíz, vagy akár tizenöt napra is hazamehetnek a példamutató magatartást tanúsító rabok az ünnepek alatt, míg a rácsok mögött is rosszul viselkedőknek marad a benti program: karaoke-, sakk- és römiversenyek. Emellett megnézhetik rabtársaik táncegyütteseinek és színjátszó köreinek karácsonyi műsorát.

A fővizsgáló hisz a titkos börtönökben

Nagyvilág2005.12.13, 18:06

Az Európa Tanács vizsgálatai szerint egyre alaposabb a gyanú, hogy az amerikai hírszerzésnek, a CIA-nak voltak titkos börtönei Európában. Egy török ügyvéd pedig arról számolt be, hogy Törökországban 150 foglyot őrzött a CIA.

Saját tévécsatornát kaptak a rabok

Tévé2005.12.12, 13:17

A pekingi börtönökben lévő készülékeken fogható egy sajátos tévécsatorna adása: a vezetőség ezen keresztül próbálja nevelni a rabokat.

A HRW szerint a lengyeleknél voltak CIA-börtönök

Nagyvilág2005.12.09, 16:30

A titkos CIA-börtönök központja Lengyelországban volt, Románia pedig tranzitszerepet vállalt a gyanús személyek ilyen börtönökbe szállításában. Ezt a Human Rights Watch emberi jogi szervezet egyik vezetője állította egy lengyel lapban péntenek. Marc Garlasco szerint bizonyítékaik is vannak, de ezeket még nem hozzák nyilvánosságra. Garlasco azt mondta, hogy az európai repülőtereken számos alkalommal leszállt CIA-gépek érdekes módon jelentéktelen lengyelországi reptereken is landoltak.

A CIA novemberben zárta be titkos európai börtöneit

Nagyvilág2005.12.06, 08:57

Az ABC televízió értesülései szerint a CIA csak a múlt hónapban, novemberben zárta be titkos európai börtöneit, miután a sajtóban napvilágot láttak a börtönök létezésével kapcsolatos hírek. Az Egyesült Államok mindeddig hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta a szóban forgó titkos börtönök létezését.

Kivégzéssel fenyegetőznek az iraki túszejtők

Nagyvilág2005.12.03, 00:41

Túszaik kivégzésével fenyegetőztek az Irakban egy hete elrabolt négy külföldi fogva tartói, ha december 8-ig nem engedik szabadon az iraki és amerikai börtönökben őrzött valamennyi foglyot - jelentette pénteken az al-Dzsazíra katari televízió, amely egy videofelvételből is sugárzott részleteket.

26 terroristát őrizhetnek titkos börtönökben

Nagyvilág2005.12.01, 09:57

Legkevesebb 26 foglyot külföldön titkos helyeken tart fogva az Egyesült Államok - állítja Human Rights Watch (HRW) nevű emberjogi szervezet.  A szervezet nyilvánosságra hozta a foglyok nevét is.

Európában "nem létezhet Guantánamo"

Nagyvilág2005.11.26, 10:02

A jogállamiságot valló Európában nem létezhet Guantánamo - mondta Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke. Ha bebizonyosodna, hogy Románia együttműködött a CIA-vel és léteztek titkos börtönök, minden szerződés ellenére megkérdőjeleződne az ország belépése az Európai Unióba.

Mégsem tud titkos börtönökről a volt ENSZ-raportőr

Nagyvilág2005.11.15, 12:49

Cáfolta, hogy tényként állította volna a titkos CIA-börtönök magyarországi, lengyelországi és romániai létét Cherif Bassiouni, az ENSZ volt afganisztáni raportőre. A jogászprofesszort az Il Manifesto című olasz lap kérdezte a témában, de, mint az [origo]-nak is válaszolta: az országnevek csak a kérdésben szerepeltek, ő pedig arról beszélt, milyen jogi következményei lennének, ha a börtönök valóban léteznének.

Kivizsgálnák, ki beszélt a titkos CIA-börtönökről

Nagyvilág2005.11.09, 08:49

Feltehetően egy republikánus párti szenátor szivárogtatta ki a Kelet-Európában található titkos amerikai börtönökről szóló információkat a sajtónak. A CIA felkérte az amerikai igazságügy-minisztériumot, hogy vizsgálja ki, ki volt ez. Demokrata párti politikusok széles körű vizsgálatot követelnek, amely során a titkos börtönöket és az ott őrzött foglyok életkörülményeit is megvizsgálnák.

Bushnak kellenének titkos börtönök

Nagyvilág2005.11.09, 15:07

A CIA azt kéri az amerikai igazságügyi minisztériumtól, hogy indítson vizsgálatot, miként szivároghatott  ki az állítólagos kelet-európai titkos börtönökről szóló információ. A CIA kérése tovább erősítheti annak gyanúját, hogy mégis léteznek ezek a börtönök a térségben. Magyarország és a környező országok vezető politikusai a botrányt kirobbantó Washington Post múlt heti cikkét zsigerből cáfolták, ami három dolgot jelenthet. Nincsenek amerikai titkosszolgálati börtönök a térségben. Nem akarják bevallani. A politikusoknak nem is szóltak, hogy vannak.

Magyarországon nincsenek CIA-foglyok

Nagyvilág2005.11.03, 20:26

Magyarország nem kapott felkérést titkos börtönök létesítésére az Amerikai Egyesült Államoktól, de hiába is kapott volna - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön egy kereskedelmi televízió hírműsorában.

A lengyeleknél és a románoknál lehetnek a titkos CIA-börtönök

Nagyvilág2005.11.03, 17:11

A CIA kelet-európai titkos börtöneiről szerdán írt a Washington Post, csütörtökön pedig a Financial Times állította, hogy ezek Lengyelországban és Romániában lehetnek. Mindkét állam tagad. A börtönökben állítólag al-kaidás és más terroristákat tartanak őrizetben.

Titkos európai börtönökben őrizhetnek terroristákat

Nagyvilág2005.11.03, 06:52

Kelet-Európában létesített fegyenctelepen, valamint a világ más térségeiben is őrzi a CIA a fogságába került legfontosabb al-Kaida-terroristák egy részét - írta a The Washington Post című napilap szerdán megjelent cikkében, jól értesült amerikai és külföldi hivatalos személyiségekre hivatkozva. Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár szerint hazánk nem kapott felkérést ilyen börtönök lértehozására.

Biblia és hallucináció vár a legdurvább börtönök lakóira

Nagyvilág2005.10.12, 12:20

A francia kormány olyan törvénymódosítást tervez, melynek értelmében lehetővé válna a visszaeső bűnözők kényszergyógykezelése. Az [origo] ennek kapcsán utána járt, milyen megtorlással kell szembenézniük a bűnözőknek a világ legdurvábbnak tartott börtöneiben és milyenek a viszonyok a legkeményebb magyar fegyházakban. A szuperbiztonságos amerikai börtönökben csak háromnaponta jár kimenő a magánzárkából, akkor is csak egy zuhanyozás erejéig. Egy jegyzettömbön, egy könyvön és egy Biblián kívül semmit nem tarthatnak maguknál a rabok. A világ legkeményebb helyei között tartják számon a brazil börtönöket is, falaik között nincs törvény. Akki ...

A rabok is voksolhatnak az iraki népszavazáson

Nagyvilág2005.10.10, 21:20

Az iraki börtönök több ezer lakója, köztük akár Szaddám Huszein volt iraki elnök is leadhatja voksát az új alkotmányról szombaton tartandó népszavazáson - így foglalt állást az iraki választási bizottság.

Hiába jár a börtönben a kóser étel

Itthon2005.09.19, 08:45

Hiába kell figyelembe venni a börtönöknek az elítéltek vallásából adódó étkezési szokásait, a konyhák nem tudnak megfelelni az igényeknek - írja a Népszabadság. Tasnádi Péter nemrég beperelte a büntetés-végrehajtási intézetet, mert nem kapott kóser ételt.