Borsod-Abaúj-Zemplén megye
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lakóházakat fenyeget a belvíz
Három megyében összesen 73 lakóházat fenyeget a belvíz, a lakosság kitelepítését ugyanakkor egyelõre nem kellett elrendelni. Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban és Nógrádban a lakosság a tûzoltókkal együtt tisztítja a vízelvezetõket, hogy levonulhasson a víz. Összesen 30 ezer hektár földterület került víz alá, és áradnak a folyók is.
Elöntött egy utat Borsodban az áradó Sajó
Lezártak egy utat a Sajó áradása miatt Borsod megyében. A Sajóivánka és Sajókaza közötti útszakaszon 30-40 centiméteres víz hömpölyög. A Sajón várhatóan csütörtökön tetõzik az ár.
Petárdacsempészeket fogtak Borsodban
Több százezer forint értékû pirotechnikai eszközt - petárdát, tûzijátékot - foglaltak le a határõrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Lezuhant egy sárkányrepülõ Borsodban
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki eddig ismeretlen okokból, sárkányrepülõjével lezuhant Harsány község belterületén.
Leesett az elsõ hó Borsodban
A havazás Kazincbarcika és Sajószentpéter térségében péntek éjfél körül, Bánkúton pedig szombat hajnalban kezdõdött, és bár mindkét helyen nagy pelyhekben hullott, még csak itt-ott maradt meg a fehér takaró.
Ketten meghaltak egy lakástûzben Jákfalván
Egy négyéves kislány és édesanyja vesztette életét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jákfalván, amikor leégett egy családi ház. Feltehetõen a kályhából kipattanó szikra okozta a tüzet.
Frontális ütközés miatt lezárták a 3-as fõutat
Frontális ütközés miatt teljes szélességben lezárták a 3-as fõutat szombaton - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelem ügyeletese.
Elítélték az iskolakerülõ diák édesanyját
Börtönbüntetésre ítélte a Borsod megyei bíróság azt az édesanyát, akinek gyermeke évente mindössze egy hónapot járt iskolába. Borsod megyében évente 50 hasonló eset fordul elõ. Az [origo] által megkérdezett szociológus szerint a szülõi beleegyezéssel történõ iskolakerülés ritka, azoknál a családoknál fordul elõ, ahol a napi megélhetés is probléma.
Lopott szekérrel nyársaltak fel egy buszt
Lovaskocsi rohant bele egy távolsági buszba a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Parasznyán. A szekeret egy 15 éves fiú kötötte el.
Megáradt patakok öntötték el Borsodot
Az esõzések miatt az elmúlt másfél nap közel 700 alkalommal riasztották a tûzoltókat országszerte. A legsúlyosabb helyzet Borsod megyében alakult ki, itt több mint 200 épületet veszélyeztet a víz. A heves eõzés miatt eddig 12 embert kellett kitelepíteni. A csapadék mennyisége várhatóan csökken csütörtöktõl.
Megint Boldvát árasztotta el az özönvíz
Kidõlt fák és elöntött házak miatt több mint 300 alkalommal riasztották a tûzoltókat az elmúlt napon. A vihar a legnagyobb károkat a Szolnok megyei Kisújszálláson, valamint a Borsod megyei Boldván és Edelényben okozta. Személyi sérülés sehol nem történt.
Ügyészeket vádol a letartóztatott rendõr
Vezetõ ügyészeket vádol az a miskolci rendõr, akit vesztegetés miatt tartóztattak le. A Borsod megyei ügyészségen azonban nincs belsõ vizsgálat, és egyik vezetõ ellen sem indítottak fegyelmi eljárást a rendõr feljelentése után.
Bojkottálják a semjéni polgármester eskütételét
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjénben az újraválasztott polgármester nem tudja letenni hivatali esküjét az önkormányzati képviselõ-testület elõtt, mivel a képviselõk fele nem jelenik meg a ceremónián.
Tûz ütött ki egy egykori vegyi üzem területén Sajóbábonyban
Még mindig lángol az a raktárépület, amely a Borsod megyei Sajóbábonyban az egykori Észak-magyarországi Vegyi Mûvek ipartelepén gyulladt ki péntek délután. Személyi sérülés nem történt és káros anyag sem került a levegõbe - közölte a katasztrófavédelem.
Több mint 100 család házát mosta el az özönvíz
Házakat, pincéket lepett el a víz a szombati viharos záporok után országszerte. A legsúlyosabb a helyzet a Borsod megyei Edelényen és Boldván, ahol több mint 100 család lakását mosta alá a víz - írja a RomNet.hu. Összesen száznegyven embert kellett kiköltöztetni és kényszerszállásokon elhelyezni.
Tizenkét embert kiköltöztettek Borsodban
A szombati folyamatos esõzés miatt több ház is veszélyessé vált Borsod megyében, ezért két családot ki kellett költöztetni otthonából. Az összesen tizenkét emberbõl tíznek csak ideiglenes szálláson találtak otthont.
Semjénben polgármestert választanak
Polgármester-választást tartanak a Borsod megyei Semjénben. Az idõközi választást azért írták ki, mert a koörábbi polgármester tisztségét egy bírósági ítélet megszüntette. A régi polgármester most mégis indul korábbi posztjáért.
Boros Jánosné Imola új polgármestere
Boros Jánosné eddigi alpolgármestert választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Imola új polgármesterévé a vasárnap megtartott idõközi választáson - közölte Takács Krisztina körjegyzõ.
Rohály Gézát választották Hejce új polgármesterévé
Három jelölt közül Rohály Gézát, Hejce eddigi alpolgármesterét választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község új polgármesterévé a vasárnap megtartott idõközi választáson - közölte a voksok összeszámlálását követõen Voloncs Mária körjegyzõ.
Támogatásra várnak a Hernád árvize miatt károsult gazdák
A kormány által kártalanításra megígért mintegy 1,2 milliárd forintra várnak továbbra is azok a Hernád menti mezõgazdasági vállalkozók, akiknek ültetvényeit az elmúlt évi augusztusi nagy árvíz tette tönkre - mondta a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdán Ináncson.
Csak traktorral lehet elérni egy elöntött települést
A Hernád áradása miatt lezárták a forgalom elõl a Novajidrány és Vizsoly, illetve az Ináncs és Pere közötti útszakaszokat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A folyó Hernádszentandrást elzárta a külvilágtól.
Árvíz miatt három út járhatatlan Borsodban
A Hernád áradása miatt három út egy-egy szakasza járhatatlanná vált Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, víz által elzárt település viszont nincs - közölte a megyei közútkezelõ társaság ügyeletese.
Szelídülnek a borsodi hegyi patakok
Enyhült a hegyvidéki patakok fenyegtése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Szerencs, a Ronyva és a Rakaca-patak már nem fenyeget, és az áradó Bódva is elkezdett apadni.
Újabb utat öntött el a víz Borsodban
Lezártak egy útszakaszt árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Kesznyéten és Tiszaújváros között. Továbbra sem járható a szombaton lezárt Sajólád-Bõcs közötti út. A Körösök romániai vízgyûjtõ területein apadás kezdõdött.
Ketten meghaltak egy borsodi lakástûzben
Ketten meghaltak egy lakástûzben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántón pénteken hajnalban. A családi tragédiát feltehetõen füstmérgezés okozta.
Lezártak több utat Borsodban az árvíz miatt
Ismét járhatatlanná vált több út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a folyók áradása miatt. A Tisza, a Hernád és a Sajó árterének közelében lezártak néhány útszakaszt.
Emberéletet követelt az árvíz Mádon
Egy férfi meghalt Mádon, amikor a hirtelen lezúdult víz magával sodorta, közeli rokona pedig rosszul lett, õt emiatt kórházba szállították - közölte a Borsod megyei katasztrófavédelem vezetõje.
Négy utat zártak le az árvíz miatt Borsodban
Lezártak négy utat Borsod megyében az árvíz miatt. A Tisza dél-borsodi részén elrendelték az elsõ fokú árvízvédelmi készültséget.
Holtan találták meg az eltûnt szellemi fogyatékos fiút
Megtalálták annak a szellemi fogyatékos fiúnak a holttestét, aki még február közepén tûnt el nagymamájával együtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Méra térségében. A középkorú nõ holttestét már korábban megtalálták.
Tûz pusztít Borsodban
Erdõs területeket veszélyeztet az a tûz, amely a Borsod megyei Szuhogy határában tombol. Az oltást erõs szél nehezíti.
Mocsárban találtak rá az eltûnt idõs betegre
Megtalálták azt a 82 éves férfit, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejõbábai Pszichiátriai Otthonból tûnt el. A betegre egy mocsaras, szemetes területen bukkantak rá.
Megint elárasztják a hernyók az erdõket
Minden eddiginél nagyobb hernyóinvázióra számítanak idén a szakemberek. A gyapjaslepke hernyói április elején kelnek ki és kezdik rágcsálni a faleveleket. Az agrártárca becslése szerint 540 millió forintba kerül a védekezés idén. A legtöbb hernyó Veszprém, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várható.
Ózd a legkoszosabb borsodi város
A Borsod Online arról szavaztatja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakosokat, mennyire elégedettek településük tisztaságával. A 23 település közül az ózdiak a legelégedetlenebbek, míg Sárospatakot tartják a legtisztább városnak.
Árokba borult egy gyerekeket szállító busz Borsodban
Három gyerek könnyebben megsérült, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emõd térségében péntek este árokba borult egy busz.
Heves szél okozott károkat a hétvégén
Hófúvások és szél adott munkát a hétvégén a tûzoltóknak három megyében. A hóátfúvások a Vas megyei közlekedõk dolgát nehezítették meg, az erõs szél pedig Borsod és Hajdú-Bihar megyében tört le ágakat, döntött ki fákat, szaggatott fel tetõket.
Kétszáz autó került a hó fogságába Borsodban
A folyamatos hóesés és az erõs szél, valamint a jegesedés miatt körülbelül kétszáz autó elakadt a 37-es számú fõúton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely térségében. A megyében nyolc út járhatatlan, két települést pedig a hóvihar elzárt a külvilágtól.
Hatan fagytak meg a nagy hidegben
Hat ember fagyott meg a nagy hidegben; Borsod megyében három, Szolnok megyében kettõ, Szabolcsban egy ember halt meg a hétvégén illetve hétfõn.
Hárman megfagytak a hétvégén Borsodban
Három ember halt fagyhalált a hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A nagy hidegek miatt idén télen eddig 24 ember vesztette életét kihûlés következtében a megyében.
Tizenhárom falut zárt el a hó
Hat zalai, négy vasi két somogyi és egy baranyai települést vágott el a havazás csütörtökre virradóra. Az alsóbbrendû utak több helyen járhatatlanok, néhány helyen elakadt kamiomaok akadályozzák a forgalmat. Az erõs szél több helyen is visszahordta a havat a már megtisztított úttestre. Borsodban több útszakasz járhatatlan a hó miatt, a helyzet rosszabbodik, ráadásul a Bodrogközt is elérte a havazás.
Katonai tornyot bontatnának le a zöldek
Szabálytalan építkezéssel vádolják a környezetvédõk a Honvédelmi Minisztériumot egy katonai torony miatt. A Zöld Demokraták Szövetsége demonstráción követelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kányahegyen épült 60 méteres épület lebontását - írja a Népszabadság.
Több mint százezren élnek cigánytelepeken
Több mint százezren laknak úgynevezett cigánytelepeken Magyarországon - derült ki egy 14 kiválasztott megyében 667 telepet vizsgáló felmérésbõl. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élnek a legtöbben, 26 ezren cigánytelepen, és ebben a megyében van a legtöbb nagy létszámú telep, ahol legalább 300 ember lakik. "Sok ilyen helyen félig a földbe vájt putrikban, villany, víz és csatorna nélkül élnek az emberek a világtól elzárva, mert mindössze egy földút vezet a telephez" - fogalmazott a kutatás vezetõje, Kósa Karolina.
Havazás a Mecsekben, áramkimaradás Borsodban
Leesett az elsõ hó a Mecsekben. A helyenként 8-10 cm-es hó még nem okozott komolyabb fennakadást a közlekedésben, de a fák az ágakra rakódott hó súlya miatt több helyen kidõltek. Továbbra is szünetel az áramszolgáltatás jó néhány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fogyasztónál, elsõsorban Miskolc térségében a második napja tomboló szél miatt.
Falvak maradtak áram nélkül a vihar miatt
Országszerte károkat okozott a viharos erejû szél vasárnap, tetõszerkezeteket rongált meg, fákat csavart ki, vezetékeket szakított le. Több településen áramszünet volt, az üzemzavar több ezer embert érintett.
Nagyüzem volt az MSZP-ben
Nagyüzem volt szombaton a Magyar Szocialista Párt vidéki szervezeteinél, négy megyében is tisztújítást tartottak. Csongrád megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a régi elnök kapott ismét bizalmat. Vas megyében viszont Tóth Csabát választotta elnökének az MSZP, annak ellenére, hogy a politikust elsõ fokon már kizárták a Magyar Szocialista Pártból. Több bejelentés is elhangzott az MSZP októberi országos tisztújító kongresszusával kapcsolatban: Botka László bejelentette, hogy nem indul az országos válaszmányi posztért. Vitányi Iván viszont megméretteti magát.
Gyurcsány az esélyesebb jelölt
A megyei pártszervezetek és a különbözõ platformok, tagozatok hétfõn és kedden sorra állást foglaltak, melyik jelöltet támogatják. Gyurcsány Ferenc pártján Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Gyõr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Tolna megye áll. Kiss Pétert pedig Heves, Komárom-Esztergom és Vas megye támogatta a hivatalos nyilatkozatok szerint. A többi megye nem foglalt állást határozottan egyik jelölt mellett sem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a párt 657 tagú kongresszusa állítja szerdára összehívott rendkívüli ülésén egyszerû többséggel.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Szilvásy György
- Kiss Péter
- Molnár Csaba (politikus)
- Csongrád megye
- Gyõr-Moson-Sopron megye
- Fejér megye
- Baranya megye
- Veszprém megye
- Komárom-Esztergom megye
- Heves megye
- Somogy megye
- Nógrád megye
- Vas megye
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Tolna megye
- megye
- Dunántúl
- Hajdú-Bihar megye
- MSZP
- Címkefelhõ »
Lopják a mohát Borsodban
Mohatolvajokat fogott el a határõrség a Borsod megyei Pusztafalu közelében. Öt férfi összesen 22 zsák védett mohát gyûjtött össze. A virágkötészethez használatos tõzegmoha értéke 150 ezer forint.