BMW Team Hungary

címke rss

Maximális sebesség: 60 km/óra

Auto2010.10.10, 09:06

12. 35-kor 60 km/órás korlátozást rendelt el a versenyigazgatóság, mert kigyulladt az egyik Porsche. Taktikai szempontból ez ideális lehetőség a pilótacserére, hiszen a bokszutcában töltött idő alatt nem tudnak nagy előnyt szerezni a pályán araszoló riválisok. Ennek megfelelően a BMW Team Hungary is behozta a csapat egyik újonc versenyzőjét, a Vida János után következő Kovács Tamást, akit a másik új pilóta, Csuti László váltott. A stopperünk szerint 55 másodpercig tartott a pilótacsere.

Kiesett a legerősebb Porsche is

Auto2010.10.10, 09:01

Hét óra folyamatos körözés után eddig négy autó esett ki a versenyből végleg. Egyikük a futam talán legnagyobb esélyese, a papíron is legerősebb Porsche 911 GT3 RSR (JWA Racing), amely korábban vezette a mezőnyt. Mellette a holland Lammertink csapat 997-es Porschéja és a Mini fejezte be idő előtt a küzdelmet. Egy ideig úgy nézett ki, hogy a spanyol Monlau csapat Seat Leonja is befejezi, de a bokszba vontatást követően összerakták a szerelők a kocsit.

Versenyautóban ülve nézheti a futamot

Auto2010.10.10, 09:06

Aki a BMW Team Hungary versenyautójában ülve szeretné élőben, a pályán száguldva követni a 12 órás versenyt a Hungaroringről, az kattintson ide.

Elrajtolt a 12 órás verseny a Hungaroringen

Auto2010.10.10, 09:08

Baleset és leállás nélkül, azaz simán elrajtolt a 12 órás megbízhatósági verseny rajtja a Hungaroringen délelőtt 10-kor. A tizedik körre már összekeveredett a féltucatnyi kategória 1600 és 5200 köbcentiméter közötti benzines és dízelmotorral szerelt versenyautója.

Rossz hír a Mini-szurkolóknak

Auto2010.10.10, 09:01

Féltávig egészen szépen ment a dán Stefan Kaas bordó Minije, ám jelenleg a bokszutca mögött, gyakorlatilag a paddockban szerelik közel fél órája. Az egyik - ránézésre húsz év körüli - szerelő a hátsó kerékjárati ív alatt ülve, a félig-meddig kibontott futómű helyén matatott valamit, amikor körbekémleltem a kocsit.

Levontatták a pályáról a szupergyors Z4 GT3-ast

Auto2010.10.10, 08:58

Egyelőre nem lehet tudni, miért, de levontatták a pályáról az eddigi leggyorsabb versenykört futó BMW Z4 GT3-ast. Ezzel a magyar Silver Sting feljött az összetett állás második helyére. A Bovi saját építésű, Porsche-motoros autója öt kör hátrányban van az éllovas R8-as Audival szemben. Állítólag két kört állt a pálya szélén a svéd csapat Z4-ese, ezt követően húzták be a bokszba.

A BMW Team Hungary ismét jól edzett

Auto2010.10.10, 09:10

Sajnos magyar szempontból nem túl jól alakult a hungaroringi 12 órás verseny időmérője, amelyet a papírformának megfelelően a legkomolyabb GT2-es RSR Porsche nyert meg. Mögötte két friss GT3-as versenyautó következik, negyedik helyen azonban már ott a Bovi Motorsport Silver Stingje, aki ezzel a kategóriában is negyedik. A magyarok közül egyedül a BMW Team Hungary tudta elhozni a kategóriagyőzelmet, ezzel a második legjobb magyar egység is lett.

Hétvégén 12 órás verseny lesz a Hungaroringen

Archívum2010.10.06, 12:56

Immár harmadik alkalommal rendeznek a Hungaroringen 12 órást versenyt, amelyen általában szép számmal indulnak magyar csapatok. Idén egyelőre kicsivel kisebb a magyar aktivítás, de a megszokott csapatok azért idén is ott lesznek a rajtrácson. Szombaton reggel tíztől este tízig megy a verseny, már a látvány miatt is érdemes kilátogatni.

Mínusz húsz óra

Auto2010.05.19, 18:45

Nagyjából ennyi hiányzott, hogy befejezzük a nürburgringi 24 órás versenyt. Ez elkeserítő, kínomban néha már mégis nevetek rajta. Az autó eddig mindent kibírt, most mégis egy sprintverseny távja után meghibásodott. Technikai sport, persze, de ezzel azért nehéz megmagyarázni.

Videón a 24 órás rajtja

Auto2010.05.16, 00:08

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pCMyP3OWpflNCsth

Kiesett a magyar csapat a Nürburgringen

Auto2010.05.16, 00:09

A hűtési rendszer meghibásodása miatt négy órával a verseny rajtja után kiállni kényszerült a BMW Team Hungary a nürburgringi 24 órás versenyből.     A problémák még pénteken kezdődtek, amikor egy lelazuló bilincs miatt leesett az a vízcső, amely a motorból szálltja ki a hűtővizet. Ezt sajnos későn vette észre a csapat, és a hibás BMW 120d még futott egy kört, lényegében motorhűtés nélkül. Sajnos a vízcső cseréje nem oldotta meg a problémákat, a túlmelegedés a versenyen is folytatódott. Walter Csaba mindössze két kört tudott rendes versenytempóban megtenni - ezalatt vissza is szerezte a verseny elején elvesztett első pozíciót ...

Elrajtolt a mezőny

Auto2010.05.16, 00:07

Szerencsére a tavalyi malőr nem ismétlődött meg újra, amikor a BMW Team Hungary autója ott ragadt a rajtrácson. Most simán vették a repülőrajtot, bár a vezető helyet nem sikerült megtartani, mert Walter Csaba kissé keresztbe állt a második kanyarban, így többen el tudtak menni mellette.    

Horrorisztikus időjárás a Nordschleifén

Auto2010.05.14, 13:33

Hideg és nyirkos idő van Nürburg környékén. Páran még hóesést is láttak, és a hétvégére éjszakai fagyot jósolnak.

Kategóriagyőzelem és forró hűtővíz az időmérőn

Auto2010.05.15, 14:08

A kategóriagyőztes idő megfutása után a pályán ragadt az autó Megnyerte a dízel kategória pénteki időmérőjét a BMW Team Hungary, a második helyezett Marcos Racing csapat BMW 320d-jének öt másodpercet, a velük egy kategóriában versenyző gyári Peugeot RCZ-knek 49, illetve 54 másodpercet adtak a 25,8 kilométeren. Az abszolút első helyről egy Audi indulhat, a verseny történetében először.

Újabb 24 órás kaland a Zöld Pokolban

Auto2010.05.06, 23:31

Tavaly már sikeresen debütált a BMW Team Hungary csapata a világ legnehezebb 24 órás autóversenyén, a legendás nürburgringi 24 óráson. Idén újra visszatérnek, de már sokkal többre vágynak. Mi is elkísérjük őket a Zöld Pokolba. Az autó és a csapat is új dizájnba öltözött (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Fejfájás az éjszakában

Auto2010.01.21, 17:40

A porschés csapatok még ma sem értik, hogyan versenyeztünk velük 24 órán keresztül. Többször voltunk a bokszban, és lassabbak vagyunk egy körön, mégis folyton ott lihegtünk mellettük. Hiába, a jó taktika és az erős átlagtempó csodákra képes.  

Dubaji 24 órás: megkezdődött a hajrá

Auto2010.01.16, 14:54

A vége előtt két órával már a 9. helyen a BMW Team Hungary. Természetesen az összetettben, a kétszer erősebb autók között, a dízel kategória első helye egy pillanatig sem forgott veszélyben. Meleg helyzeteket hozott a szombat reggel. Az összes Aston Martin a BMW Team Hungary mögött áll

Dubaji 24 órás: kategóriagyőzelem és abszolút 11. hely

Auto2010.01.17, 08:51

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gMxUuDk5SFQG4JXy A befutó örömteli pillanatai mozgóképen

Dubaji 24 órás: pénteki galéria

Auto2010.01.16, 04:07

  A képeket Murányi Gábor, a Racingbabes.hu fotósa készítette a verseny első szakaszában. Kattintson a képre a galériához!

Dubaji 24 órás: már az abszolút 10. helyen a BMW-csapat

Auto2010.01.16, 14:57

Fáradunk. Helyi idő szerint háromnegyed öt van már, a sajtóközpontban már csak heten dolgoznak, többen a gépük fölött alszanak. Kicsit összefolynak már az események, de a lényeget megpróbálom leírni.

Dubaji 24 órás: fényszóró nélkül is a 15. helyen

Auto2010.01.15, 18:06

Hat és fél óra versenyzés után már az előkelő 15. helyen halad abszolútban a BMW Team Hungary, érik a nagy meglepetés.

Dubaji 24 órás: éjszakai belső kamera

Auto2010.01.16, 04:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=e1Fwj67O8vVRME6I A videót Budai Ferencnek köszönhetjük.

Dubaji 24 órás: koccanás és jó tempó

Auto2010.01.15, 23:15

Megvolt az első pilótacsere a BMW Team Hungarynél. Két óra elteltével Walter Csaba kiszállt az autóból, helyére Palik László ült be.

Dubaji helyzetjelentés

Archívum2010.01.15, 10:34

A dubaji 24 órás számomra eddig a fejetlenség pályája, itt nincs olyan "rend", mint a németeknél. Egy kicsit mindenki bulira veszi ezt a versenyt, mosolygós versenyzőket látok, semmi feszültség, semmi görcs. Mi az eredményre megyünk, ezzel néhány másik csapattal ki is lógunk a mezőnyből. Vida János kollégánk magyaráz Walter Csabának és Wéber Gábornak

Dubaji 24 órás: elindult a verseny

Auto2010.01.15, 12:57

Egy óra elteltével a BMW Team Hungary már tizennégy helyet jött előre, saját kategóriáját pedig fölényesen vezeti.

Kategóriaelső a BMW Team Hungary a dubaji időmérőn

Auto2010.01.14, 16:50

Fölényesen nyerte az időmérő edzést kategóriájában a magyar BMW-csapat, a Bovi Motorsport a 21., Zengőék a 44. és 46. helyről rajtolhatnak pénteken.

Dubaji hangulatképek

Auto2010.01.14, 22:52

Az alábbi fotókat a BMW Team Hungary stratégája és fotósa, Farkas Péter készítette a szállásunk elől, illetve tetejéről.

Három magyar csapat indul a dubaji 24 órás autóversenyen

Archívum2010.01.13, 16:26

Még alig kezdődött el az év, de a hazai autóversenyzők egy kis csoportja máris útra kelt. No nem Argentínába, a Dakar-ralira, hanem Ázsiába, egészen pontosan Dubajba. A hétvégén ott rendeznek ugyanis 24 órás versenyt, amelyen tradicionálisan van magyar induló. A rajt pillanata a tavalyi versenyről

Meg kell tanulnom egy esőtáncot

Archívum2009.10.14, 17:47

Elhoztuk a hatodik helyezést és a kategóriagyőzelmet, mondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk. Csapatszinten ez mindenképpen igaz, én azonban kicsit többet, mást vártam. Ezúttal a nyers tempómmal nem volt hiba, sőt néha már hajmeresztő módon gyűrtem le a vetélytársakat. Csináltam azonban egy buta hibát, amivel vesztettem hét-nyolc másodpercet. A legjobban mégsem ezt bánom, hanem hogy nem jött meg az eső, pedig akkor még a nagyokat is elkaphattuk volna. Azt hiszem, meg kéne tanulnom valami tuti esőtáncot.  

Megvannak a győztesek a 12 óráson

Auto2009.10.11, 14:06

A hosszútávú versenyt a Hungaroringen a szinte végig vezető BMW Z4 M nyerte meg, de a második helyen egy magyar csapat, a Bovi Motorsport Brókernet Silver Stingje futott be. A BMW Team Hungary dízelmotoros versenyautója kategóriája első helyén, abszolútban pedig a hatodik pozícióban végzett Ferrarit, Porschét, és Aston Martint is megelőzve. Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Elindult a verseny

Auto2009.10.10, 16:49

Szombaton tíz órakor elrajtolt a 12 órás megbízhatósági verseny mezőnye a Hungaroringen. Az élen négy óra után a Schubert csapat BMW Z4-ese áll, akik az első helyet a pole pozícióból rajtoló Bovi Motorsport Silver Stingjétől vették át. A BMW 120d-vel versenyző BMW Team Hungary már az összetett hetedik helyén áll két pilótacsere után. A magyar tervezésű Silver Sting indult az élről Rácz Istvánnal (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)  

Szorosodik a verseny

Auto2009.10.10, 18:48

A verseny felénél az élen továbbra is a BMW Z4 M áll, második a magyar Brokernet Silver Sting. A BMW Team Hungary összetettben a hetedik, de a Schubert csapat másik autója, a svéd és német pilóták által vezetett BMW 320d közelít hozzájuk.  

Nem lehet lazsálni

Archívum2009.10.10, 19:32

A BMW Team Hungary fokozatosan jön fel, és már a hatodik helyet foglalja el az összetettben egy Porsche kiesésének köszönhetően. A versenyt továbbra is a Schubert-féle BMW Z4 M vezeti.  

Néhány tizedet jelent az éjszaka

Auto2009.10.10, 14:41

A profi csapatok és a profi pilóták a hungaroringi 12 órás verseny esti edzésén alig néhány tizeddel futottak rosszabb időt, mint világosban - inkább a szombatra jósolt eső teheti érdekesebbé a délelőtt 10 órakor rajtoló futamot. Nézze meg a pénteken készült fotóinkat a galériában. Kattintson a képre!

Másodjára lesz 12 órás verseny a Hungaroringen

Auto2009.10.08, 18:59

Várhatóan negyven autó áll majd rajthoz az október 10-én délelőtt 10 órakor rajtoló második hungaroringi 12 órás versenyen. A mezőny igen sokszínű lesz: a Porschék, Aston Martinok és BMW-k között Suzukik, Fordok és Seatok küzdenek majd a helyezésekért. A rangos nemzetközi mezőnyben előreláthatólag nyolc magyar csapat indul, köztük a nürburgringi 24 óráson kiválóan szereplő BMW Team Hungary with EfficientDynamics is.  

Élet a Zöld Pokolban

Auto2009.06.04, 15:20

Sokan kérdezik tőlem, mióta hazajöttünk, hogy milyen volt. A válasz egy hétig látható volt rajtam: fárasztó. Idegileg és fizikailag is. Nem tudtam, hogy ennyire megvisel majd, és azt sem, hogy ennyire nehezek lesznek a feltételek. Tudtuk, hogy ilyen ez a verseny, de próbáltunk rá készülni. Egy Hungaroringhez hasonló Grand Prix pályán azonban nem lehet erre edzeni. Itt olyan igénybevételek érik az embert, amely hosszabb távon nagyon megterhelő, és már-már fájdalmas is. A Nordschleife nem véletlenül lett legendás pálya, és 1968-ban Jackie Stewart nem csak viccként mondta azt, hogy ez a Zöld Pokol.

Majdnem összejött a Porsche-verés

Auto2009.05.27, 10:47

Sorozatban immár negyedik alkalommal diadalmaskodott a Porsche a Nürburgring 24 órás versenyén. Timo Bernhard, Marc Lieb, Romain Dumas és Marcel Tiemann a Manthey Racing csapat 480 lóerős, zöld-sárga Porsche 911 GT3 RSR versenygépével egy kör előnnyel ért célba a második helyezett Audi R8 LMS előtt, amelyet az Abt csapat versenyeztetett. Christian Abt, Jean-François Hemroulle, Pierre Kaffer és Lucas Luhr eredménye mindjárt az első versenybevetésén GT3-kategóriagyőzelmet jelentett az Audi R8 számára. A másik Manthey-Porsche, a 445 lóerős 911 GT3 Cup S végül a harmadik helyen zárt.

Több mint száz pozíciót javított a BMW Team Hungary

Archívum2009.05.24, 00:25

Vida János remekül autózik a 120d-vel a nürburgringi éjszakában: 10:04-es köridőket megy, ezzel a 63. helyre hozta fel a mezőny legvégéről és csak nehézkesen rajtoló versenyautót.

Kategória-ötödik lett a BMW Team Hungary a 24 óráson

Archívum2009.05.24, 17:01

A rajtnál jelentkező elektronikai hiba és a vasárnap reggeli lendkerék-probléma ellenére célba ért a magyar BMW Team Hungary with EfficientDynamic - méghozzá szép eredménnyel. A 173. helyről induló BMW 120d a legfeljebb kétliteres dízelek között az ötödik, összesítésben pedig az 55. lett. Részletes beszámoló, képek és videó hamarosan.

Előző
Következő