Bloomberg

címke rss

Brutális veszteség könyvelhetett el a Merrill

Gazdaság2008.01.25, 14:39

Az öt vezető Wall Street-i befektetési bank egyike, a Merrill Lynch & Co. tegnap bejelentette, hogy a negyedik negyedévben 14,1 milliárd dollárt kénytelen leírni főként az USA jelzálogpiacán kihelyezett hiteleinek bedőlése miatt és 9,8 milliárd dollár nettó veszteséget szenvedett el az egy évvel korábbi 2,35 milliárdos nyereség után. A részvényenként 12,01 dolláros veszteség a legnagyobb a társaság történetében és több mint kétszeresen haladja meg a Bloomberg 4,85 dolláros elemzői konszenzusát - írja a Napi Gazdaság.

Gyurcsány szerint 2010-ben sem lesz nála jobb

Itthon2007.11.28, 09:45

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a Magyar Szocialista Párt, mert "nincs, aki elfogadhatóan pótolni tudná". Kitért a reformok fontosságára, és a koalíció fennmaradását jósolta. 

Sztrájkolnak a New York-i sárga taxik

Archívum2007.09.06, 17:18

Immár második napja sztrájkol a New York-i taxisokat tömörítő szakszervezet. A sárga taxit vezető sofőrök a hitelkártya-leolvasó és helymeghatározó rendszer beépítését előírja városi rendelet ellen tiltakoznak.

Hitelkeretet nyithat az OMV a Mol felv�s�rl�s�hoz

Gazdaság2007.07.03, 12:51

A Barclays �s a JP Morgan az OMV sz�m�ra k�sz�t el� egy 13,5 mrd eur�s hitelkeretet, melyet az osztr�k t�rsas�g a Mol felv�s�rl�s�hoz k�v�n ig�nybe venni - jelent meg a Bloomberg h�r�gyn�ks�gen az osztr�k Oesterreich napilap inform�ci�ja alapj�n.

K�ka fel�lvizsg�ln� az �rfolyams�vot

Gazdaság2007.06.20, 18:53

C�lszer�nek l�tn� a forint �rfolyams�vj�nak fel�lvizsg�lat�t K�ka J�nos gazdas�gi �s k�zleked�si miniszter, aki a Bloomberg h�r�gyn�ks�gnek ennek kapcs�n azt mondta, hogy az �rfolyamkorl�t megk�ti az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kez�t az infl�ci� m�rs�kl�s�ben.

T�l�rt�keltek a k�nai t�zsde r�szv�nyei

Gazdaság2007.06.12, 09:31

A sanghaji �s a sencseni t�zsd�n k�v�l �zsia m�s b�rz�in is forognak k�nai r�szv�nyek, �m az "anyaorsz�gban" a pap�rok relat�ve k�zel h�romszor dr�g�bbak, amit semmi sem indokol - id�zi a Bloomberg �ssze�ll�t�s�t a Napi Gazdas�g.

Rekordot dönthet az áram ára, ha jön a kánikula

Gazdaság2007.05.09, 10:30

Rekordáramárak alakulhatnak ki 2007-ben, amennyiben az időjárási előrejelzések valóra válnak - idézi a londoni ICF International tanácsadó cég prognózisát a Bloomberg. Idén különlegesen meleg és száraz nyarat ígérnek az időjósok.

Thomson: 8,77 milliárd font a Reutersért

Archívum2007.05.08, 14:49

A Thompson Corp. 8,77 milliárd fontért (17,6 milliárd dollár) vásárolná meg a Reuters Group Plc hírügynökség és pénzügyi adatszolgáltatót. Az ügylettel a világ legnagyobb hír- és pénzügyi információs szolgáltató vállalata jönne létre - jelentették be mindkét társaság képviselői.

Recessziót várnak a pessszimista amerikaiak

Gazdaság2007.04.13, 07:46

A hat évvel ezelőtti gazdasági visszaesést megelőzőhöz hasonló borús hangulat alakult ki az Egyesült Államokban - derül ki a Bloomberg és a Los Angeles Times lakossági közvélemény-kutatásából.

Már júniusban kamatot emelhet az EKB

Archívum2007.03.29, 15:48

Emelni fogja a kamatot az Európai Központi Bank (EKB), gyorsabban, mint az várható - vélekedtek a Bloomberg hírszolgálatnak a Morgan Stanley befektetési bank közgazdászai. Az EKB eszerint júniusban már 4 százalékra emeli most 3,75 százalékon álló irányadó kamatát, és nem augusztus körül, ahogy a piac eddigi várta.

Nő a politikai nyomás a jegybankokon

Gazdaság2007.02.20, 10:30

Az infláció ellen küzdő jegybankokra világszerte fokozódó nyomás nehezedik a kormányok részéről, amelyek akadályozni próbálják a kamatszint emelkedését. A probléma nem csupán a fejlődő országokban van jelen, egyre több európai kormány igyekszik a monetáris politika irányítását is kézben tartani.

Tovább drágulhat az olaj

Gazdaság2007.01.09, 11:29

Elsősorban az Iránnal kapcsolatos bizonytalanság miatt, előreláthatólag ezen a héten is emelkedni fog az olaj ára. Az év eleje óta tartó, szinte folyamatos áremelkedés után, az előttünk álló hétre is a kőolaj drágulását várja a Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége.

Drágább olajat jósolnak 2007-re a korábbinál

Gazdaság2006.10.07, 10:27

Két dollárral, 64 dollárra emelték 2007-re vonatkozó olajár-előrejelzéseiket a Bloomberg által megkérdezett elemzők. A folyamatosan bővülő fogyasztással a kitermelés csak nehezen tartja a lépést, ezért az ellátás biztonságával kapcsolatos kockázatok fokozottan hatnak az olaj árára.

Adóellenőrök vizsgálják a PwC-t

Gazdaság2006.08.28, 08:41

Az Egyesült Államok adóhivatala (IRS) vizsgálatot indított a PricewaterhouseCoopers LLP (PwC) ellen, mert felmerült a gyanú, hogy a világ legnagyobb könyvvizsgáló cége törvénysértéseket követett el saját adóbevallásának elkészítésekor - írja a Napi Gazdaság a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva.

Ismét bevezethetnek kínai cégeket a tőzsdére

Archívum2006.05.19, 08:18

Újra szabad a kínai vállalatok tőzsdére vezető útja - írja a Napi Gazdaság. Az egyéves tilalom eltörlése újabb lendületet adhat a sanghaji tőzsdének, amely a Bloomberg szerint az elmúlt hónapban 17,3 százalékos emelkedéssel globális összevetésben a legnagyobb rallyt produkálta.

Ukr�n le�nyt v�s�rolhat az OTP Bank

Gazdaság2006.04.26, 20:06

A Bloomberg szerint megsz�letett a meg�llapod�s arr�l, hogy az OTP Bank megveheti a Raiffeisen International egyik ukr�n le�nybankj�t, a JSCB-t. Az OTP Bank viszont nem er�s�tette meg a h�rt.

Bloomberg: Járai túl messzire megy

Gazdaság2005.11.22, 09:53

A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank és a kormány vitái elbizonytalanítják a befektetőket. Bár a jegybank mindenkori elnöke önálló véleményével kritizálhatja a kormányt, a Bloomberg szerint Járai Zsigmond túlzásba esett.

3,8 százalékkal nőtt az amerikai GDP

Archívum2005.06.29, 15:13

Az amerikai gazdaság 3,8 százalékkal bővült az év első három hónapjában, szemben az előzetesen közölt 3,5 százalékkal. A felfelé módosítás főként a kereskedelmi hiány csökkenésének és a növekvő lakossági fogyasztásnak köszönhető - írja a Bloomberg.

Félmillió hordóval növeli termelését az OPEC

Gazdaság2005.06.14, 15:37

Két lépcsős olajkvóta-emelést fontolgat a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) amiatt, hogy az olaj hordónkénti ára tartósan 50 dollár fölé emelkedett - írja a Bloomberg hírügynökség. Első lépésként szerdán 500 ezer hordóval növelné a termelését a szervezet.

Németország bezárja második atomreaktorát

Gazdaság2005.05.11, 14:56

Bezárják a németországi Obrigheimben lévő atomreaktort. Ez a német kormány második reaktorbezárása annak az ígéretnek a jegyében, miszerint függetlenednie kell a nemzeti energiafogyasztás egyharmadát biztosító atomenergiától - írja a Bloomberg.

Bennfentes ügyletért marasztalták el Sorost

Archívum2005.03.25, 08:42

Bennfentes kereskedésért elítélte, és 2,2 millió euró bírság megfizetésére kötelezte egy francia fellebbviteli bíróság Soros Györgyöt, a milliárdos üzletembert - írta a Bloomberg. A bíróság döntése megerősítette a 2002-ben hozott elsőfokú ítéletet az immár 16 éve tartó jogi procedúrában.

57 dollár fölött az olaj ára

Gazdaság2005.03.17, 11:13

Csütörtökön újabb rekordszintre drágult az olaj; New Yorkban a hordónkénti ár túllépte a kimagasló, 57 dolláros szintet. A piacon egyre nő az aggodalom, hogy az OPEC nem tudja termelésével követni a keresletet - írja a Bloomberg.

Alacsonyabb kamatot szeretne a szlovák kormány

Archívum2005.02.21, 08:06

Az infláció mérséklődése lehetővé teszi a szlovák alapkamat további csökkentését - nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter a Napi Gazdaság tudósítása szerint. Miklos szerint az erős korona már káros a szlovák exportra.

Ötmillió fölött a német munkanélküliek száma

Gazdaság2005.02.02, 09:52

Januárban a második világháború óta nem tapasztalt szintre nőtt a munkanélküliség Németországban a munkapiaci szabályozás változása miatt. Ezzel nehéz helyzetbe került Schröder kancellár és a Szociáldemokrata Párt az ebben a hónapban esedékes regionális választások előtt - írja a Bloomberg.

Ötéves csúcson az amerikai növekedés

Archívum2005.01.28, 15:09

Az amerikai gazdaság növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévben 3,1 százalékra mérséklődött, ennek ellenére az egész éves GDP-növekedés 4,4 százalékos, 1999 óta a legnagyobb volt - írja a Bloomberg.

Gyurcsány: Gyorsabban csökken majd a hiány

Gazdaság2005.01.27, 12:46

Magyarország 2008-ig 0,6-0,7, legfeljebb 1 százalékponttal fogja csökkenteni államháztartási hiányát annak érdekében, hogy eddig az időpontig a 3 százalékos küszöbszám alá kerüljön a deficit - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Bloombergnek.

Derűlátó német cégvezetők

Archívum2005.01.26, 11:22

Váratlanul optimisták a német vállalatvezetők: az Ifo gazdaságkutató intézet bizalmi indexe januárban 96,4 pont volt, amire 11 hónapja nem volt példa. Elemzők arra számítottak, hogy az index értéke a decemberi 96,2 ponton marad - írja a Bloomberg hírügynökség.

Ismét kamatot emelt a Fed

Archívum2004.12.15, 07:24

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 2,25 százalékra emelte az irányadó kamatlábat. A Fed közleménye szerint a kamatemelések - mérsékelt ütemben - a következő hónapokban is folytatódhatnak - írja a Bloomberg.

Változatlan a valutauniós alapkamat

Archívum2004.12.02, 14:16

A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói 2 százalékon hagyták az euróövezet irányadó kamatát. Az euró dollárral szembeni rekordszintre történő emelkedése és a magasabb energiaköltségek lassítják az övezet gazdasági növekedését - írja a Bloomberg.

Lassul az uniós gazdaság

Archívum2004.11.12, 11:41

A magas olajárak és a munkanélküliség lassítja az európai növekedést: az eurózóna gazdasága a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal bővült negyedéves és 1,9 százalékkal éves szinten. Elemzők 0,4 százalékos negyedéves növekedésre számítottak, és úgy vélik, hogy az adat nyomán a közeljövőben nem várható európai kamatcsökkentés.

Kismértékben erősödött a német üzleti bizalom

Archívum2004.10.25, 10:39

A várt gyengülés helyett kismértékben javult a német üzleti bizalom októberben, miközben az olaj ára újabb rekordokat döntött és több vállalat - többek között a General Motors - is leépítéseket jelentett be - írja a Bloomberg.

A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai GDP

Gazdaság2004.09.30, 09:13

Az amerikai kormányzat által szerdán közzétett végleges adat szerint az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei év második negyedévében 3,3 százalékkal nőtt, gyorsabban az előzetesen vártnál - írja a Bloomberg hírügynökség.

Borúlátóbbak a német cégvezetők

Gazdaság2004.09.27, 11:16

Az elemzők által vártnál magasabb értéket ért el, de így is csökkent szeptemberben a német üzleti hangulatot tükröző Ifo-index, az elmúlt öt hónapban már negyedszer. A mérséklődést azzal magyarázzák, hogy a magas olajárak és a stagnáló lakossági fogyasztás visszafoghatja Európa legnagyobb gazdaságának növekedési ütemét - írja a Bloomberg.

Nem csökken a valutauniós infláció

Archívum2004.08.31, 11:39

A magas olajárak matt augusztusban is 2,3 százalékos volt az infláció az eurózónában, csakúgy, mint júliusban - közölte a Bloomberg hírügynökség.

Csökkent a német üzleti bizalom

Gazdaság2004.08.26, 12:45

Az elemzők által vártnál magasabb értéket ért el, de így is csökkent a német üzleti hangulatot tükröző Ifo-index augusztusban. A visszaesést azzal magyarázták, hogy a magas olajárak hátráltatják a német növekedést, a növekvő kivitel pedig nem lendítette fel a lakossági fogyasztást és a vállalati befektetéseket - írja a Bloomberg hírügynökség.

Kamatot emelt a brit jegybank

Gazdaság2004.08.05, 13:59

A brit központi bank csütörtökön negyed százalékponttal közel hároméves csúcsra, 4,75 százalékra emelte irányadó kamatát, mivel a lakosság eladósodottsága és a lakóingatlanok árának növekedése az infláció növekedésével fenyeget. Az Európai Központi Bank ugyanakkor változatlanul hagyta kamatminimumát - írja a Bloomberg.

Hosszú távra is bizakodók a német cégvezetők

Archívum2004.07.27, 11:26

Három hónapja először nőtt a német üzleti bizalom júliusban, köszönhetően folyamatosan növekedő exportnak, amely ellensúlyozta a stagnáló lakossági fogyasztást Európa legnagyobb gazdaságában - írja a Bloomberg hírügynökség.

A brit gazdaság 3,4 százalékkal bővült

Gazdaság2004.06.30, 11:38

Az idei év első negyedévében a 3 és fél éve tapasztalt legnagyobb mértékben bővült a brit gazdaság, meghaladva az előzetes becsléseket. Szakértők augusztusban újabb kamatemelésre számítanak - írja a Bloomberg hírügynökség.

Egyre valószínűbb az amerikai kamatemelés

Gazdaság2004.06.12, 13:07

Alan Greenspan Fed-elnökön túl az amerikai alapkamatról döntő testület három újabb tagja vélte úgy, hogy a 46 éves mélyponton lévő kamatszint már nem tartható sokáig a magas olajárak miatt.

Kamatot emelt a brit jegybank

Gazdaság2004.06.10, 13:37

A brit központi bank, a Bank of England a május eleji emelést követően csütörtökön negyed százalékponttal 4,50 százalékra emelte irányadó kamatát - írja a Bloomberg.

Változatlan az európai alapkamat

Gazdaság2004.06.03, 14:12

Változatlanul hagyta az alapkamatát az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön. A kamat szintje így a hat évtizedes mélypontot jelentő 2 százalékon maradt. Az EKB döntését azzal indokolta, hogy az alacsony kamatszint teret enged a 12 tagországot számláló eurózóna gazdasági fellendülésésnek.

Pesszimisták a német cégvezetők

Gazdaság2004.05.25, 12:22

A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb adatai szerint májusban csökkent az üzleti bizalom Németországban, mivel az emelkedő olajárak fékezik a stagnáló lakossági fogyasztás miatt amúgy is lassú gazdasági fellendülést - tudósít a Bloomberg hírügynökség.

A vártnál jobban nőtt a japán gazdaság

Gazdaság2004.05.18, 09:55

A japán gazdaság a vártnál nagyobb ütemben - 5,6 százalékkal - bővült az idei első negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, mert az alacsonyabb munkanélküliség nyomán nőtt a lakossági fogyasztás - írja a Bloomberg hírügynökség.

A robbantások miatt tovább drágul az olaj

Gazdaság2004.05.17, 11:22

Az olaj tovább drágult hétfőn arra a hírre, hogy bomba végzett Izzedin Szalmmal, az iraki ideiglenes kormányzótanács vezetőjével, előtte pedig több kisebb robbanás volt  Törökországban. A dollár árfolyama az euróhoz képest gyengülni kezdett - írja a Bloomberg.

4,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság

Gazdaság2004.04.29, 15:13

Az első negyedévben 4,2 százalékkal nőtt az Egyesült Államok GDP-je negyedéves, és 4,9 százalékkal éves összevetésben - közölte a kereskedelmi tárca adatai alapján a Bloomberg hírügynökség. Elemzők ennél nagyobb GDP-bővülésre számítottak.

Változatlan a brit alapkamat

Gazdaság2004.04.08, 13:36

A brit központi bank, a Bank of England csütörtökön 4,00 százalékon hagyta irányadó alapkamatát, amely így már két hónapja 4 százalék. A döntést az ingadozó ipari termeléssel és a font erősödésével magyarázták. A megkérdezett elemzők több mint fele változatlan alapkamatot valószínűsített, de volt olyan szakértő is, aki májusra kamatemelést várt - írja a Bloomberg hírügynökség.

Egyre több az állástalan Németországban

Gazdaság2004.04.06, 10:46

Egy éve nem látott mértékben, 44 ezer fővel nőtt a német állástalanok száma márciusban februárhoz képest - közölte a Szövetségi Munkaügyi Hivatal kedden. Szakértők szerint egyre kevesebb a remény arra, hogy idén beindul a német gazdasági növekedés.

Változatlan a valutauniós alapkamat

Gazdaság2004.04.01, 13:59

Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 2,00 százalékon - 6 évtizedes minimumon - hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát - írja a Bloomberg hírügynökség.

Tovább romlott a német üzleti hangulat

Gazdaság2004.03.26, 10:58

Márciusban tovább romlott és öthónapos mélypontját érte el az üzleti hangulat Németországban - derül ki a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb elemzéséből. A visszaesés azért következett be, mert a lassú világgazdasági növekedéshez nem párosult a lakossági fogyasztás emelkedése Európa legnagyobb gazdaságában - tudósít a Bloomberg hírügynökség.