Blood and Honour
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- Vér és Becsület Kulturális Egyesület
- Hősök tere
- ügyészség
- tüntetés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Antifasiszta és bőrfejű csoportosulás a Parlament előtt
A Kossuth téren mintegy száz bőrfejű gyűlt össze a Vér és Becsület nevű szervezet által szervezett megmozduláson, akik a második világháborúban Budapesten elesett náci katonákra emlékeztek. Közben 200 méterre tőlük félezren tiltakoztak a neonáci eszmék és csoportosulások ellen.
A szocialisták szigorítanák a gyülekezési jogot
Az MSZP ifjúsági szervezete szerint túlságosan engedékeny az állam a szélsőségesekkel szemben, ezért módosítani kellene a gyülekezési törvényt. A Fiatal Baloldal nevű szervezet vasárnap délelőtt megtartotta néptáncbemutatóját a Vér és Becsület elől lefoglalt Hősök terén. Több jogász, köztük Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman is egyetértenek abban, hogy a törvény szigorítása gyengítené a magyar demokráciát.
Törvénytelenül tiltott be tüntetést a BRFK
Megszületett az első bírósági ítélet az utóbbi időben megszaporodott tüntetés-betiltások kapcsán: a Tibetet Segítő Társaság tervezett demonstrációját jogszerűtlenül tiltotta meg a rendőrség. A BRFK korábban a közlekedés akadályozása miatt tiltotta meg a felvonulást. Bár a bíróság jogtalannak ítélte a rendőrség gyakorlatát, a BRFK pont a bírósági döntés után néhány órával újra a közlekedés akadályoztatására hivatkozva nem adott engedélyt a Vér és Becsületnek. A neonácinak tartott szervezet a Kossuth térre kért engedélyt.
Nem mehet a Hősök terére a Vér és Becsület
A rendőrség nem engedélyezte a Vér és Becsület nevű, neonácinak tartott csoportnak a felvonulást a Hősök terén. Az indoklás szerint a Felvonulás téren - ahol a csoport áthaladt volna - túl sok autó parkol. Közben a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták szervezete is kérelmet adott be a rendőrségnek, miszerint február 9-én a Hősök terén kívánnak demonstrálni. A FIB célja, hogy mindenképpen megakadályozza a Vér és Becsület demonstrációját, bármilyen helyszínt is néznek ki.
Törvényt módosítanának a Vér és Becsület miatt
A rendőrség várhatóan pénteken hozza nyilvánosságra döntését, miszerint engedélyezi-e vagy sem a Vér és Becsület elnevezésű, neonácinak tartott szervezetnek a Hősök terére tervezett felvonulását. Tóth András nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár szerint a meglévő törvények alapján is jogos a fellépés a szervezet ellen, azonban tökéletesíteni kell a jogszabályokat. Az alkotmányjogász szerint viszont mindenkinek joga van felvonulni.
Harmadszorra sem adja fel a Vér és Becsület
Két elutasított kérelme után a Vér és Becsület nevű csoport harmadszorra is megpróbálja rendőrségi hozzájárulással megtartani tüntetését. A felvonuláson a náci birodalom katonáinak emléke előtt tisztelegnélek. Ezúttal a Hősök terét szemelték ki megmozdulásukhoz.
- 1