Blake Lively
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Ryan Reynolds
- terhesség
- színésznő
- divat
- sztárok
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Cate Blanchett mellét lángnyelvek nyaldossák
Két cannes-i vetítés között idén is szakítottunk időt arra, hogy vessünk néhány pillantást a vörös szőnyegen felvonuló sztárokra. Az első négy napon láttuk többek között a mindig csodás Cate Blanchettet, az arckezeléséről frissen szalajtott Nicole Kidmant, a meglepő módon most is szorosan testre simuló estélyiben pompázó Eva Longoriát és az idő múlásával bátran dacoló Salma Hayeket.
Most Blake és Ryan jön! - Vetélytársa akadt a világ legszebb celebpárjának
Ha eddig azt írtuk, a világ legszebb celebpárja, akkor Angelina Jolie-ra és Brad Pittre gondoltunk. A 38 éves színésznőnek és az 50 éves színésznek viszont vetélytársaira bukkantunk a cannes-i vörös szőnyegen.
Dögös vampok és romantikus hercegnők - Sminkek és frizurák Cannes-ból
Volt, aki komolyan vette a cannes-i vörös szőnyegre lépését, és akadt, aki nem kerített túl nagy feneket a megjelenésének. A 67. filmfesztivál első napjai után megállapíthatjuk, itt aztán tényleg minden megesett. Míg egyeseket a romantika szele csapta meg, addig mások vérkomoly sminkekkel és őrült frizurákkal léptek a fotósok hada elé. Következzen egy kis szépségízelítő egyenesen a cannes-i vörös szőnyegről.
Blake Lively áttetsző ruhában nyűgözte le Cannes-t
Az amerikai világsztár már a nyitó napon sem hagyott kétséget afelől, hogy stílusból verhetetlen. A cannes-i filmfesztivál második napján még szexisebb volt, mint az elsőn.
Lenyomta Kim Kardashian Jennifer Lopezt
Megvannak az év legjobb és legrosszabb címlapjai.
Jó bőr sztárok
Már az előző szezonban is rengeteg sztár részesítette előnyben a bőrcuccokat a vörös szőnyegen, de az őszi-téli szezonban még népszerűbb a bőrmánia. A konszolidáltabb hírességek még kiegyeznek egy dzsekivel vagy egy nadrággal, de a merészebbek már a színes bőrcuccokat is lazán viselik.
Dögös bőrben feszítenek a trendi világsztárok
Már az előző szezonban is rengeteg sztár részesítette előnyben a bőrcuccokat a vörös szőnyegen, de az őszi-téli időszakban még népszerűbb a bőrmánia.
Szerelembe estünk, méghozzá nagyon - Stílusmustra
A héten csak kapkodtuk a fejünket, a sztárok ugyanis kreatívabbnál kreatívabb szettekkel álltak elő. Az nyilvánvaló, hogy ősszel is hódítanak a púderszínű és a maszkulin szettek. A hét nagy tanulsága pedig egyértelműen az, hogy nem árt óvatosan bánni a tupírfésűvel. Hogy miért? A Life.hu heti stílusmustrájából kiderül.
Szépségtrükkök világsztároktól
A smink-és hajdivat ezernyi lehetőséget és megoldást kínál, hogy előhozhassuk önmagunkat lényünk legmélyéről. Persze nem ilyen véresen komoly a divat, mégis, amikor a sztárokat látjuk a vörös szőnyegen, elájulunk a megjelenésüktől és máris magunkévá szeretnénk tenni a külsejüket.
Anyukája tanította öltözködni Blake Livelyt
A Pletykafészek szőkesége a napokban ünnepli 26. születésnapját.
Tökéletes megjelenés, ha időhiányban szenvedsz - tanulj a legjobbaktól!
Jól élnek, szép ruhákat hordanak, és bármit megengedhetnek maguknak a világsztárok. A fél világ őket irigyli, mi azonban úgy döntöttünk, ellessük tőlük azokat a tippeket, melyekkel a csilliárdokba kerülő stílustanácsadók ellátják őket. Lássuk, mit tanulhatunk a legtrendibb sztároktól.
Nekik aztán nem diktálnak! - Sztárok stylist nélkül
Szinte minden sztárnak van legalább egy stylistja, aki segít az öltözködésben és az egyéni stílus kialakításában. Néhány filmcsillag azonban nem bízza másvalakire ezt a munkát, és a saját feje után megy. Ez van, hogy nagyon jól sül el, néha azonban hatalmas szükség lenne valakire, aki külső szemlélőként tekint egy outfitre. Íme néhány világsztár, akik egyedül "álmodják meg önmagukat".
Stylist nélkül is gyönyörűek!
Szinte minden sztárnak van legalább egy stylistja, aki segít az öltözködésben és az egyéni stílus kialakításában. Néhány filmcsillag azonban nem bízza másvalakire ezt a munkát, és a saját feje után megy. Íme néhány világsztár, akik egyedül "álmodják meg önmagukat".
Pompázz zöldben! - Heti divatmustra
A héten csak kapkodtuk a fejünket: a sztárok szebbnél szebb estélyikben vonultak, bebizonyították, hogy szürkében is lehet valaki lehengerlő, és a csíkok is megállják a helyüket a vörös szőnyegen. Íme a Life.hu heti divatmustrája.
Eper- és narancsajkú sztárok - Neked is jól állna!
Rúzs, rúzs, rúzs. Bár a rúzs mindig a nők elsődleges sminkeszközei közé tartozott, az utóbbi években rendesen "kapjuk az ívet" a divatguru kozmetikai márkáktól. Színek garmadája, textúrák sokasága, fényes és matt felületek közül választhatunk. Ha még nem találtad meg a kedvedre valót, nézd meg, hogyan rúzsoznak a sztárok!
Jennifer Lawrence-nek van a legszexibb humora
Az ikonikus Victoria' Secret gyönyörű modelljei egy videóban vallottak arról, szerintük ki miben a legszexibb.
Punk stílusban vonultak a világsztárok
Szokás szerint a legnagyobb sztárok tették tiszteletüket az ide MET Gálán. A New York-i Metropolitan Múzeum Divatintézetének éves eseménye ismét nagy durranás volt, már ami a ruhákat illeti, hiszen a sztároknak punk stílusban kellett megjelenniük. Volt, akinek sikerült, és volt, akinek nem, de az biztos, hogy régen láttunk ennyi különleges, extravagáns, vagy épp ízléstelen és rémes ruhakölteményt. A mi két kedvencünk egyértelműen a stíluskirálynő Sarah Jessica Parker és a frissen beszőkült Anne Hathaway voltak, a legelőnytelenebb ruhát pedig Kim Kardashian választotta. Lássuk a legmerészebb és legütősebb kreációkat.
Nem házasodik újra Scarlett Johansson
Nem fog egyhamar újra az oltár elé állni a korábban a világ legszebb nőjének választott Scarlett Johansson. A szépséges színésznő úgy nyilatkozott, annak ellenére, hogy boldog párkapcsolatban él új szerelmével, sosem gondol a házasságra.
2012 legdögösebb sztárjai
2012-ben a világsztárok igazán dögösek voltak. A Life.hu összeállította a legszebb testű hölgyek listáját. Íme az idei év legszexibb sztárjai a teljesség igénye nélkül.
Az év legjobb szexjelenetei
Forró év volt a 2012-es a mozikban, köszönhetően Michael Fassbender szexfüggőjének, a hollywoodi tetovált lánynak és Oliver Stone édeshármasának. A legkülönlegesebb szexjelenetet mégis egy magyar filmnek köszönhetjük, amelyben - hihetetlen, de igaz - részt vett Sharon Stone, Marlon Brando, Nicole Kidman, Mickey Rourke és Kim Basinger is.
Sztárok rusnya harisnyában - Heti szépségmustra
Még csak december közepe van, de már unjuk a telet. A hírességek is így vannak ezzel, hiszen többen is élénk színű darabokban pózoltak a vörös szőnyegen. A héten az is kiderült, hogy a sztárok rákattantak a harisnyákra - bár ne tették volna. Íme a Life.hu heti szépségmustrája.
36 éves lett a szexi Ryan Reynolds
Október 23-án ünnepelte 36. születésnapját a szexis amerikai színész, Ryan Reynolds.
Még csak most ment férjhez, de máris az anyaságra gyakorol a szőke szépség
Blake Lively csak néhány hete ment férjhez, máris az anyaságot gyakorolja. Nem korai ez még?
A szomszéd füve egyre véresebb
Oliver Stone legújabb filmje brutális mese a békepárti, rasztás szmókerről, aki egy jó joint helyett a mexikói drogkartell egyik tagjára gyújtott rá, meg a barátjáról, aki a mágikus keleti varázsbabból kinőtt vadkenderen mászott fel az égig, és a kartellt vezető Királynőről, aki a fele királyságát odaadná a legkisebb lányáért.
Öltözz úgy, mint a kedvenc sztárod!
A sztárokat majmolni butaság, hiszen a pénztárcánk úgysem bírná, ráadásul nekünk nem kell naponta megjelenni a vörös szőnyegen. Azt azonban senki sem mondta, hogy stílustippeket nem lophatunk tőlük. Íme a Life.hu kedvenc hollywoodi színésznői - csenj el ötleteket a korban hozzád illő szépségtől!
Ennyire romantikus lenne? Íme a hely, ahol a világsztár titokban elvette gyönyörű kedvesét
Blake Lively és Ryan Reynolds a napokban titokban összeházasodtak , de nem ám akárhol.
Az anyós sem tudott közéjük állni! - Összeházasodott Blake Lively és Ryan Reynolds
Egy év randevúzás után, vasárnap Dél-Karolinában, Charlestonban kimondta a boldogító igent Blake Lively és Ryan Reynolds. A fiatalok, akik a kezdetektől nagyon keveset nyilatkoznak a magánéletükről, szűk családi körben, meghitt hangulatban esküdtek örök hűséget egymásnak.
Blake Lively nem meztelenkedik
Blake Lively színésznőt sok rendező szeretné pucéran látni a filmjeiben, a sztár azonban már a karrierje kezdetén megmondta, ő bizony nem vetkőzik.
- címkék:
- Blake Lively
- szexjelenet
- meztelen
- Címkefelhő »
Hollywood megint a szőkéket szereti
Hollywoodban még mindig érvényes, hogy szőkék előnyben: a feltörekvő fiatal színésznők közt akad, aki aranyos kis barnából vedlett át aranyhajú démonná, van, aki természetes szőkeségéhez tért vissza egy szuperhősfilm kedvéért, megint másnál viszont alig vesszük észre a szőke loboncot, annyira tehetséges. Bemutatjuk az új generáció tizenkét legmenőbb szőkéjét.
Szakítani fog Blake Lively?
Berágott az anyósjelöltre Blake Lively, aki több mint két hónapja jár Scarlett Johansson exével, Ryan Reynoldsszal.
Kislány a drogosok és pszichopaták közt
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5N0jGtnNEyYaRqhy
Sminkelj a szemformád szerint!
Nem elég, hogy a természetes szemszín mellé megtaláljuk a tekintetünket vibrálóvá tévő színeket, arra is oda kell figyelni, hogy a szemformánknak megfelelően fessük ki velük a szemünket. Minden szemforma más és más festést igényel, de egy dolog biztos: mindegyikből ki lehet hozni a maximumot néhány egyszerű trükkel is.
Blake Livelyért tűzbe mennek a suttyók
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DankOztGQ0xz2gOn Az előzetesben ugyan nem tűnnek fel, de John Travolta kiégett nyomozót, Uma Thurman pedig az elrabolt lány anyját játssza a filmben. A forgatókönyv alapjául szolgáló Don Winslow-regény itthon Barbár állatok címmel jelent meg két évvel ezelőtt. A Savages-t július 6-tól vetítik az amerikai mozik, a magyar premier időpontjáról egyelőre nem érkezett információ. Blake Lively és Benicio Del Toro a Savages című filmben
Jude Law lesz Blake Lively pszichiátere
Steven Soderbergh, aki állítólag év végén visszavonul a filmezéstől, addig is még két filmet le akar forgatni, természetesen a már elkészült A bűn hálójában-on (Haywire) és a férfi sztriptíztáncosokról szóló Magic Mike-on kívül. Az év második felében forgatja majd a Michael Douglas és Matt Damon főszereplésével készülő Behind the Candelabra című életrajzi filmet Liberace-ról, az excentrikus, meleg zongoristáról. Előtte viszont még gyorsan megcsinálja a The Side Effects című filmet, az A kategóriás sztárság felé jó úton haladó Blake Livelyval (A pletykafészek, Tolvajok városa, Zöld lámpás) a főszerepben. Blake Lively A huszonnégy évees ...
Botrány Hollywoodban - Gyűlöli egymást a két sztár
Az álomgyárban köztudott, hogy ki nem állhatja egymást Scarlett Johansson és Blake Lively. Az ok pedig mi más lehetne, mint egy férfi...
Nősülni készül a Titanic szívtiprója? - Íme, a lány, aki teljesen elcsavarta a fejét
Leonardo DiCaprio nem volt sokáig szingli. Hamar lecsapott rá a fiatal, feltörekvő színésznő, Blake Lively. Egyesek szerint a szőke szépség olyannyira az ujja köré csavarta Leót, hogy hamarosan lagzi lehet Hollywoodban...
Most egy darabig elég a szuperhősökből - a Zöld Lámpás kritikája
A Zöld Lámpás bolygók között repked, és az univerzum rendjét vigyázza, szabadidejében pedig vadászpilóta Kaliforniában. Ismét egy képregényfilm érte el a hazai mozikat. A Zöld Lámpás azonban csak a számukat gyarapítja, a népszerűségüknek már egyáltalán nem biztos, hogy jót tesz. Íme az újabb bizonyíték, hogy Hollywoodból kiveszett a bátorság, és csak remake-eket, képregényfilmeket és folytatásokat küld a nyár elleni harcba - mondhatják a fanyalgók, ezúttal jogosan.
Justin Timberlake heréit megmarkolászták - fotók az MTV Movie Awardsról
Vasárnap este az MTV filmes díjkiosztóján nagy számban felvonultak a tinédzserek aktuális kedvencei. Ott volt többek között Robert Pattinson, Blake Lively, Taylor Lautner, Leighton Meester, Emma Watson és Emma Stone. Olyan veterán előadőművészek is tiszteletüket tették az eseményen, mint Jim Carrey, Cameron Diaz, Patrick Dempsey és az életműdíjjal jutalmazott Reese Witherspoon, akik inkább a tinik szüleinek lehetnek ismerősek. Kristen Stewart biztosítótűkkel díszített ruhát viselt, Chris Evans 25 évvel ezelőtti Tom Cruise-nak öltözött, és ahogy arra már a címben is utaltunk: Justin Timberlake ágyékánál matatott partnernője, Mila Kunnis. ...
- címkék:
- Kristen Stewart
- Jim Carrey
- Andrew Garfield
- Emma Stone
- Robert Pattinson
- Cameron Diaz
- Mila Kunis
- Ryan Reynolds
- Taylor Lautner
- Chris Evans
- Emma Watson
- Justin Timberlake
- Leighton Meester
- Rosie Huntington-Whiteley
- Hailee Steinfeld
- Brooklyn Decker
- Reese Witherspoon
- Blake Lively
- Patrick Dempsey
- MTV Movie Awards
- Címkefelhő »
Három csaj nagyot durran a nyáron
A szőke vamp, a romlatlan szépség és a vörös klasszikus - ezen a nyáron ők állnak a hollywoodi startvonalon. Három fiatal színésznő, aki most kapta meg a nagy lehetőséget arra, hogy hosszú távon meghatározó arc legyen Hollywoodban.
Most szakított - máris fiatal színésznővel kavar a hollywoodi sztár
Alig néhány napja vált külön Leonardo DiCaprio és Bar Rafaeli szupermodell, a színészt napok óta egy fiatal színésznővel látják Európa lekülönbözőbb helyein...
Már nem tűnik annyira cikinek a Zöld lámpás
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=byvbSbArdWNvjwTY
Uma Thurman és John Travolta újra egy filmben
Tavaly tavasszal adtunk hírt először Oliver Stone Savages című filmjéről, ami két marihuánadílerről és közös barátnőjükről szól, akit váltságdíj fejében elrabol egy mexikói drogkartell. A júliustól forgó filmnek kezd összeállni a szereposztása, és Stone eddig meglehetősen jó arcokat választott ki. A két fűárust a Kick-Ass-ből ismert Aaron Johnson és a Friday Night Lights-ból, valamint az X-Men kezdetek: Farkas-ból ismert Taylor Kitsch alakítja, elrabolt barátnőjük pedig Blake Lively (A pletykafészek, Tolvajok városa) lesz. John Travolta mint kiégett kábítószerügyi nyomozó, Uma Thurman mint Lively figurájának az anyja, Benicio Del Tooro ...
Sebes lábbal pózolt a színésznő
Blake Lively, A pletykafészek sztárja gyönyörű piros ruhájában pózolt egy díjátadón. Egy apróságról azonban megfeledkezett: hatalmas nyílt seb éktelenkedett a bokája fölött. Hogy mi történt vele, nem tudni. Lehet, hogy a készülődés hevében szerezte? Az arcát elnézve azonban egyáltalán nem fáj neki.
- címkék:
- Blake Lively
- seb
- díjátadó
- sztár
- láb
- Címkefelhő »
Megvan az új Carrie Bradshaw?
Úgy tűnik, a divat és a szinglik istennője, Carrie Bradshaw visszatér a mozivászonra - de Sarah Jessica Parker, a karakter eddigi megformálója helyett új színésznő alakítja minden idők leghíresebb pasivadászát.
AskMen: tévések közül került ki 2011 legkívánatosabb nője
Az AskMen magazin összeállította az idei év 99 legkívánatosabb nőjének listáját: az élen Blake Lively, A pletykafészek főszereplője végzett.
Közhelyek akcióban
Különös élmény volt végignézni Ben Affleck Tolvajok városa (The Town) című új filmjét. A nyitó bankrablós jelenet alatt azt gondoltam, hogy egy kivételes alkotással van dolgom, az azt követő egy órában viszont klisé klisét követett, és már bedobni készültem a törülközőt, amikor a valószínűtlen fordulatok és nyálas megoldások ellenére mégis behúzott a történet. Vagy túlzás azt állítani, hogy behúzott, mindenesetre megadtam magam neki. Rebecca Hall és Ben Affleck a Tolvajok városá-ban Tényleg ezerszer láttuk már ezt a sztorit. A tisztaszívű bűnöző, akinek már csak egy utolsó melót kell összehozni, mielőtt végleg jó útraa ...
Blake Lively a legvonzóbb tévés színésznő a Maximnál
A Maxim idei százas listáján Blake Lively érte el a legjobb helyezést azon nők közül, akiket rendszeresen láthatunk a képernyőn.
Ryan Reynolds a szőkéket szereti
Blake Lively a Sherlock Holmes New York-i premierjén Megtalálták a női főszereplőt a Green Lantern című szuperhősfilmhez: A pletykafészek című sorozatból és a Pippa Lee négy életé-ből ismert Blake Lively lesz Ryan Reynolds partnere. Lively egy Carol Ferris nevű kemény csajt alakít majd, aki apjától megörökli egy légitársaság vezetését, és felveszi pilótának Hal Jordant, aki azonos Green Lanternnel, a szuperhőssel, aki egy különleges gyűrűnek köszönheti természetfeletti erejét. Ferris összejön Jordannel, de szerelmüket nem csak a pasi szuperhősködése komplikálja, hanem az is, hogy Ferrist a zamaron nevű földönkívüli faj Star Sapphiree-nak ...
2009 a moziban: Legszebb színésznők
Nem fogunk nagy hévvel rámutatni arra, hogy milyen jó nő is ez a Penélope Cruz, hanem csak olyan színésznők közül válogatunk, akik ebben az évben vetették észre magukat először. Bitang erős volt a felhozatal idén, de szerintünk ők voltak a leggyönyörűbbek. Sorrend nincs, csak tíz tünemény.
Két színész, egy szerep
Nem ritka, hogy egy színész nem elég egy szerepre: ha a figura sokat öregedik a film során, legalább kettőre van szüksége a rendezőnek, ha el akarja kerülni a Benjamin Button-féle öregítési fiaskót. A héten mozikba kerülő Pippa Lee négy életében is két szőke sörényű színésznő - Robin Wright Penn és Blake Lively - formálja meg a főhősnőt, erről jutott eszünkbe, hogy összeszedjünk az érdekes duplázásokat Vito Corleonétól kezdve Zac Efronig.
- címkék:
- Kate Winslet
- Matthew Perry
- Ewan McGregor
- Marlon Brando
- Zac Efron
- Harrison Ford
- Alec Guinness
- River Phoenix
- Albert Finney
- Gloria Stuart
- Robin Wright Penn
- Blake Lively
- Robert De Niro
- Star Wars
- Megint 17
- Pippa Lee négy élete
- A Keresztapa
- Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
- Tegnap és ma
- Nagy hal
- Titanic (film)
- Címkefelhő »
Ben Affleck a barna mellé beszerzett egy szőkét is
Blake Lively Ben Affleck hamarosan elkezdi forgatni második, The Town című filmjét. Mint korábban megírtuk, Chuck Hogan regényánek adaptációjában egy bankrablót alakít majd, aki szerelmes lesz egy pénztárosnőbe (a barna szépség, Rebecca Hall) és akinek a sarkában lohol egy elszánt FBI-ügynök (John Hamm). A már így is elég mutatós szereplőgárdához újabb jó megjelenésű színész csatlakozott: A pletykafészek (Gossip Girl) című tinisorozat szőke főszereplője, Blake Lively alakítja Affleck figurájának zűrös excsaját, aki amúgy a rablóbanda egyik tagjának (Jeremy Renner) a húga. Chris Cooper is tárgyal egy szerepről a filmben, ha leszerződdik, ...
- címkék:
- Blake Lively
- Ben Affleck
- The Town
- Címkefelhő »
Rendkívüli lányok és asszonyok
"Már nem csinálnak filmeket férfiakról" - horkant fel az egyik nagy magyarországi forgalmazó első embere pénteken a berlini filmmúzeumban. Egyértelműen a nőkről szólt az idei Berlinale, ezért át is tekintjük, hogy kik voltak azok az elragadó hölgyek, akik miatt érdemes volt annyit fagyoskodnunk.