BKV
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- tömegközlekedés
- BKK
- Tarlós István
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hagyó rágalmazásért feljelentette a Nokia-dobozt emlegető korábbi BKV-vezért
Hagyó Miklós rágalmazás miatt feljelentette Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját. Balogh egy interjúban állította azt, hogy a BKV-ból korábban a szocialista politikusnak kellett juttatni több tízmillió forintot, amelynek egy részét egy nokiás dobozban adták át.
TV2: Antal vezetése alatt szerződött a BKV-val a Sawyer-Miller Group
Mégis Antal Attila vezetése alatt kötött szerződést a BKV a Sawyer-Miller Group nevű tanácsadó céggel - jelentette a Tv2 Tények című hírműsora vasárnap. Korábban a tanácsadó cég elnöke és az Antal által nyomásgyakorlással vádolt Demszky Gábor főpolgármester is tagadta ezt. A Tények értesülései szerint Antal a szerződés aláírásakor kórházban volt, és helyettese, Balogh Zsolt írta alá a szerződést.
- címkék:
- Antal Attila
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- BKV
- Címkefelhő »
Kisiklott egy villamos a Moszkva téren
Műszaki hiba miatt kisiklott egy villamos szombaton kora délután Budapesten, a Moszkva téren. Senki nem sérült meg.
- címkék:
- baleset
- BKV
- Címkefelhő »
Demszky felelősségéről beszélt Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója
Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató szerint személyesen a főpolgármester, Demszky Gábor telefonált rá, és adott utasítást egy üzemanyag-adalék beszerzésére, vagy egy kommunikációs cég alkalmazására. Antal a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja: elődje, Aba Botond végkielégítését állítása szerint a fénymásoló-szerződésből visszafolyt pénzből oldották meg. Demszky szerint Antal nem mond igazat, ezért perelni fog.
Kimarad a MÁV az idei MFB-hitelprogramból
Kedvezményes hitelt ad a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a tömegközlekedési cégeknek - ha azok képesek legalább a tíz százalékos önrészt előteremteni. A MÁV viszont nem kaphat az idén elkölthető 50 milliárdból - írja a Népszabadság.
Egy raklapnyi BKV-s inget találtak egy szeméttelepen
Bontatlan csomagolású, BKV feliratú ingeket találtak egy kistarcsai szemétlerakóban. A BKV szerint a szemétben talált formaruhákat már két éve nem használják, így azok biztosan nem tőlük tűntek el.
- címkék:
- Pest megye
- Kistarcsa
- kékfény
- öltözködés
- ruha
- BKV
- Címkefelhő »
Nagy mágusnak ismerik Hagyó láthatatlan segítőjét
A Városházán is alig hallott valaki Hatvani Szabó Jánosról, aki a hétvégén kitálaló, egykori BKV-vezető szerint Hagyó Miklós bizalmi embere volt, és intézkedett BKV-s ügyekben is. A kilencvenes évek elején állami tisztviselőként részt vett privatizációs ügyletek lebonyolításában, azóta azonban kiterjedt céges érdekeltsége ellenére rejtőzködik a nyilvánosság elől. Egy fővárosi szocialista képviselő szerint ugyanakkor "nagy mágusnak" ismerik Hatvani Szabót, egy egykori kollégája pedig kemény, de kellemes tárgyalónak jellemezte.
Megkezdődött a BKV reklámszerződésének kiadását megtagadó Dányi József pere
Kedden tartották a Dányi József, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettese elleni büntetőper első tárgyalását. Dányi közérdekű adattal való visszaéléssel vádolják, mert másfél évig nem volt hajlandó kiadni azt a szerződést, amit a BKV reklámfelületei bérbeadásáról kötött a Peron Reklám Kft.-vel.
- címkék:
- kékfény
- BKV-botrány
- BKV
- Címkefelhő »
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját
Tettesként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját. Balogh a napokban több interjúban beszélt arról, hogyan működött a BKV-nál a politikai irányítás, és hogy vezetőként több tízmillió forintot adott át Hagyó Miklósnak.
A lánya nevére íratta budai ingatlanjait Hagyó a Hvg.hu szerint
Pár napja lánya nevére íratta két budapesti ingatlanját a BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós - írja a Hvg.hu. A volt főpolgármester-helyettesre terhelő vallomást tett az ügy több gyanúsítottja, de a választások végéig képviselői mentelmi jog illeti meg.
Demszky szerint hihető a Hagyót vádló interjú
Demszky Gábort sokkolta Balogh Zsolt egykori megbízott BKV-vezérigazgató interjúja, amelyben Hagyónak átadott tízmilliókról beszélt részletesen. A főpolgármester az RTL Klub Híradójának azt mondta, a vallomás hihető és hiteles, de ő maga nem tud arról, hogy a BKV körül szerzett pénzekből akár egyetlen fillér is érkezett volna a pártokhoz.
Tényleg belefér 15 millió egy Nokia-dobozba
Tizenötmillió forintnyi készpénzt különösebb gond nélkül belefér egy Nokia-dobozba, ahogy azt a korrupciós ügyekről beszélő egykori BKV-vezető, Balogh Zsolt közölte - derül ki egy banki trezorban dolgozó férfi beszámolójából és a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Balogh azt mondta, egyszer így adott át készpénzt Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettesnek.
Hagyó állítja, el tud számolni a vagyonával
El tud számolni a vagyonával, nincs titkolnivalója - állította a Népszabadságnak Hagyó Miklós, korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettese. Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója egy szombati interjúban azt állította, hogy többször is kenőpénzt adott át Hagyónak. Hagyó közölte: szakmai kapcsolattartáson túl más viszony nem is volt közöttük.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- BKV-botrány
- MSZP
- BKV
- Címkefelhő »
Üvöltöző Hagyóról beszélt az egykori BKV-vezér
Üvöltve terrorizálta az embereket Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes - állította a Hír Tv-nek adott interjújában Balogh Zsolt egykori megbízott BKV-vezérigazgató, aki Hagyónak átadott tízmilliókról, a BKV-vel szerződött cégeknek járó pénzből lecsípett összegekről beszélt részletesen a napokban. Balogh szerint megfélemlítették, és üvöltve parancsoltak rá akkor is, amikor nem akarta beadni a pályázatát a BKV-vezérigazgatói posztra.
Hagyónak adott pénzről beszélt a BKV-vezér
Hagyó Miklóstól kapott utasításokról, Nokia-dobozokban átadott tízmilliókról és saját szerepéről beszélt Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Balogh részletesen kifejtette az interjúban, állítása szerint hogyan működött a BKV-nál a politikai irányítás gépezete. Azt mondta: azért nem fordult a hatóságokhoz, mert gyenge és gyáva volt, és zsarolhatónak érezte magát.
- címkék:
- Balogh Zsolt
- BKV-botrány
- BKV
- Címkefelhő »
Újabb sötét BKV-s ügyben kerül elő a párttámogató cég
Az [origo] által feltárt furcsa pártfinanszírozási ügyben ismertté vált C.C. Soft Kft. a szereplője annak a nyomásgyakorlási ügynek, amelyről a BKV korábbi vezetője, Balogh Zsolt számolt be egy interjúban. Balogh szerint a cég eleve vitatott módon kapott egy százmilliós megbízást a BKV-tól, Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és egyik megbízottja pedig nyomást gyakorolt rá a vállalkozás érdekében. Balogh állítja, hogy Hagyó a nyakát elkapva fogalmazta meg kéréseit.
Lendvai: Aki bűnös, nem fogjuk védeni
Aki bűnös, annak nem lesz helye a szocialista pártban - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, mikor a Balogh Zsolt, volt BKV-vezérigazgatóval készült interjúról kérdezték. Balogh azt állította az interjúban, hogy Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettesnek a BKV-s vezetők által összedobott, több tízmillió forintos összeget adott át.
Hagyó: Tiszta a lelkiismeretem
Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes szerint valótlan rágalmakat mondott róla Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója a Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúban. Hagyó az [origo]-nak küldött nyilatkozata szerint Balogh állításaiból csak annyi igaz, hogy szereti a párizsit, és tényleg nem pontos.
A BKV szerint érdemi munkát végzett az SZDSZ-es pártigazgató
Boruzs András, az SZDSZ pártigazgatója is szerepelt a BKV alkalmazottai között, de a neve mellett nem volt feltüntetve, hogy milyen munkakörben - írja a Heti Válasz egy tavalyi könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva. A lap által idézett könyvvizsgálói jelentés szerint felmerül a kockázata, hogy Boruzs munkavégzés nélkül kapott fizetést. Boruzs péntek délután válaszul közleményt adott ki, amelyben részletezte, milyen feladatokat látott el a BKV-nál. A BKV szintén állítja: folyamatos, érdemi munkát végzett Boruzs.
Előre tudott a rendőrség a reptéri vesztegetők lépéseiről
Egy nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a rendőrség a Budapest Airport és a BKV korrupciógyanús ügyeit - írta a Népszabadság. A vesztegetéssel gyanúsított Sz. György elfogásakor azt is tudta a rendőrség, hogy a férfi mikor és kitől vett volna át további kenőpénzeket.
- címkék:
- vesztegetés
- Budapest Airport
- BKV
- Címkefelhő »
Meghosszabbították több BKV-gyanúsított előzetesét
Újabb három hónapig előzetes letartóztatásban marad a BKV-ügy három gyanúsítottja a bíróság pénteki döntése alapján. Azért kell előzetesben maradniuk, mert az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy összebeszélnének tanúkkal vagy iratokat tüntetnének el.
- címkék:
- kékfény
- BKV-ügy
- BKV
- Címkefelhő »
Fényjelzőt rakatna a metrókba a siketek kedvéért az ombudsman
Nem figyelnek eléggé akadálymentesítéskor a siket és nagyothalló utasok igényeire, akiknek emiatt sérülnek a jogaik - állapította meg az ombudsman. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a metrón olyan fényjelző készülékeket kéne kiépíteni, amelyek figyelmeztetnének az ajtók záródására.
- címkék:
- Szabó Máté
- akadálymentesítés
- BKV
- Címkefelhő »
Hagyó kommunikációs igazgatója is gyanúsított a BKV-ügyben
Felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják L.Ottót, Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes kommunikációs igazgatóját. A rendőrség szerint a férfi szükségtelen szolgáltatásokra vonatkozó szerződések megkötésére vette rá a BKV vezetőit, több mint 20 millió forint értékben.
- címkék:
- BKV szerződések
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- BKV
- Címkefelhő »
Fogy az új metrókocsikra váró BKV türelme
Négyhónapos határidőt adott a BKV az új metrókocsikat gyártó Alstomnak, hogy megszerezze járműveinek végleges típusengedélyét. A BKV azzal fenyeget, hogy további késés esetén azt a kötbért is a gyártóra terheli, amelyet a vezérlőrendszert kiépítő Siemensnek kellene fizetnie, ha nem állnak időben forgalomba a kocsik. Az Alstom viszont hiányolja az együttműködést a felek között.
- címkék:
- Budapest
- metró
- BKV
- Alstom
- Címkefelhő »
Május végéig házi őrizetben marad Antal Attila
Három hónappal meghosszabbította Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatójának házi őrizetét a bíróság. Antalt csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
- címkék:
- Antal Attila
- kékfény
- BKV-ügy
- BKV
- Címkefelhő »
Meghosszabbítják a most lejáró BKV-bérletek érvényességét
Március 3-ig lesznek érvényesek a február végén illetve március elején lejáró bérletek. A BKV azért hosszabbítja meg ezeket, hogy az utasok a 28 napos februárban is érvényesíteni tudják a januári sztrájk miatti háromnapos kompenzációt.
- címkék:
- tömegközlekedés
- BKV-sztrájk
- BKV
- Címkefelhő »
A BKV nosztalgiával várja a tavaszt
- címkék:
- BKV
- nosztalgia
- villamos
- retro
- Címkefelhő »
Újabb ügyvédi irodát kutattak át a reptéri vesztegetési ügyben
Egy Andrássy úti ügyvédi irodában és az irodát vezető ügyvédek lakásán is házkutatást tartottak abban a vesztegetési ügyben, amelyben korábban meggyanúsították a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját. Az ügynek így két újabb gyanúsítottja van, a nyomozók szerint velük is szerződtek a jogi igazgatók, amiért cserébe a pénz egy részét visszakapták.
Még sürgette is a gyanús kifizetést a BKV-s vezető
Még meg is sürgette egy 12 milliós számla kifizetését Regőczi Miklós, a BKV egykori vezérigazgató-helyettese, akit azzal gyanúsítanak, hogy indokolatlan szerződéseket kötött a közlekedési vállalat nevében - írja a Magyar Nemzet. A BKV jogi igazgatója szerint ez nem szokás a cégnél, főleg, hogy még le sem telt a fizetési határidő.
- címkék:
- BKV-ügy
- BKV
- Címkefelhő »
Rosszul lett a sofőr, kerítésnek ütközött a BKV-busz
Kerítésnek csapódott egy busz csütörtök délután a fővárosban, a Budaörsi úton. A Móricz Zsigmond körtér felé haladó jármű sofőrje menet közben rosszul lett, ezért történt a baleset. A buszvezetőt a mentők kórházba szállították, a balesetben senki sem sérült meg.
- címkék:
- Budapest
- baleset
- BKV
- Címkefelhő »
Száz kilométerről is megéri Ukrajnába menni tankolni
A rekordmagas üzemanyagár következtében ott spórolnak a nagyfogyasztók, ahol tudnak. A BKV és a Volán pénzt fizet a gázolajat megtakarító sofőröknek, míg a fuvarozók a környező országokban tankolnak, szerintük ezzel 20-25 milliárdos adókiesést okozva a költségvetésnek. Mint videónkból kiderül, a személyautósok egy része már letette a kocsiját, míg mások - ha bosszankodnak is - nem tudják nélkülözni az autójukat, akármennyibe kerül is az üzemanyag.
Tagadja a BKV-s látszatmunkát Hagyó tanácsadója
Boszorkányüldözéshez hasonlította az ellene folyó eljárást Horváth Éva, a szocialista főpolgármester, Hagyó Miklós korábbi munkatársa. A Figyelő hetilap kérdéseire válaszoló egykori BKV-alkalmazott állítja, szabályosan foglalkoztatták két helyen, és nem tudott sem a milliárdos szerződésekről, sem arról, hogy politikusok nyomást gyakorolnának a közlekedési vállalatra.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- BKV-botrány
- BKV
- Címkefelhő »
Csúcstalálkozók miatt dugul be Budapest
Komoly torlódásokra kell felkészülni szerdától péntekig, mivel egymás után két nemzetközi csúcstalálkozó is zajlik Budapesten. A Fővinform szerint a lezárt pesti alsó rakpart, Kossuth tér és Ferihegyi gyorsforgalmi út miatt már reggel óta dugók vannak a főváros belső kerületeiben. A 2-es villamos vonala is lerövidült: szerdán csak a Közvágóhíd és a Roosevelt tér között lehet közlekedni rajta.
Tehetetlenséggel magyarázkodik az egyik korábbi BKV-vezér
A BKV-ügyeket vizsgáló bizottság szerdán hallgatja meg a BKV igazgatóságának korábbi elnökét, Tóthfalusi Györgyöt, akit a rendőrség felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsít. Tóthfalusi a bizottság előtt azt mondta: az igazgatóságnak nem volt módja feltárni a visszaéléseket. A Fővárosi Főügyészség szerdán közölte, hogy nem teljesítik a BKV letartóztatott informatikai igazgatójának kérését, aki teljes körű vallomást akart tenni. Az ügyészség egyelőre nem hallgatja ki a gyanúsítottat.
Statisztikaként emlegették Kocsist a korrupciófigyelők
Kocsis István neve csak statisztikai összefüggésben merült fel a K-Monitor új honlapját bemutató sajtótájékoztatón - közölte a szervezet szerdán, miután a BKV előző nap feljelentette őket. A társaság szerint ugyanis megsértették Kocsis István vezérigazgató jó hírnevét.
- címkék:
- korrupció
- BKV-botrány
- K-Monitor
- BKV
- Címkefelhő »
Pendrive-on tárolhatta a BKV informatikai igazgatója a politikai kéréseket
A Magyar Nemzet értesülése szerint egy kisméretű számítástechnikai eszközön gyűjtötte a BKV letartóztatott informatikai igazgatója az állítólagos bizonyítékokat arra, hogy politikai kérések érkeztek hozzá. A BKV korábbi vezetőjének ügyvédje vasárnap jelentette be, hogy védence teljes körű vallomást kívánt tenni.
- címkék:
- kékfény
- BKV-ügy
- BKV
- Címkefelhő »
BKV-busz ütközött egy autóval a X. kerületben
- címkék:
- kékfény
- baleset
- BKV
- Címkefelhő »
Teljes körű vallomást tenne a BKV korábbi informatikai igazgatója
A BKV egykori jogi igazgatója teljes körű vallomást akar tenni - közölte ügyvédje vasárnap. F. Zsoltot még február 4-én fogta el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanú ellene többek között vesztegetés, de ártatlannak vallja magát. Ügyvédje hozzátette, hogy F. Zsolt ellen "nincs, és nem is lehet semmilyen bizonyíték".
- címkék:
- kékfény
- BKV
- Címkefelhő »
Három ügyvédnél tartottak házkutatást a BKV-üggyel kapcsolatban
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság házkutatást tartott három ügyvédnél a Budapest Airportnál és a BKV-nál felmerült korrupciós üggyel kapcsolatban, a rendőrség szerint mindhárom ügyvéd szorosan kapcsolódik az őrizetben lévő R-V. Krisztinához és Sz. Györgyhöz.
- címkék:
- Budapest
- BKV
- házkutatás
- BKV-botrány
- Címkefelhő »
Szerdán döntenek Hagyó Miklós utódjáról
Szerdán dönt arról az MSZP fővárosi párttanácsa, hogy ki vegye át Hagyó Miklós megüresedett helyét a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. Hagyónak a BKV-botrány miatt kellett távoznia.
Előzetesbe került az egykori BKV-igazgatóhelyettes
Előzetes letartóztatásba helyezték Regőczi Miklóst, a BKV korábbi kommunikációs vezetőjét. A vezérigazgató-helyettes eddig házi őrizetben volt, a gyanú szerint mintegy 81 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
- címkék:
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- BKV
- Címkefelhő »
Rágalmazás miatt feljelentést tett a BKV által megpiszkált reklámcég
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás miatt a BKV által múlt pénteken feljelentett egyik reklámcég. A többek között a Combino villamosokat is reklámozó Well nevű cég ellen a BKV vezérigazgatója tett feljelentést a múlt héten arra hivatkozva, hogy nincsenek meg a Well BKV-val kötött szerződésének teljesítéséről szóló dokumentumok. A Well azt állítja, mindent rendben elküldtek.
- címkék:
- Budapest
- kékfény
- BKV szerződések
- BKV-ügy
- BKV
- Címkefelhő »
Megduplázott metrószerződés miatt bírságolták meg a BKV-t
Megbírságolta a BKV-t a Közbeszerzési Döntőbizottság, amiért nyilvános eljárás nélkül akart szerződést kötni a négyes metró építésésének ellenőrzési feledataira. A bizottság szerint a BKV egy olyan szerződést akart újra megkötni, amit korábban már kifizettek. A közlekedési cég arra hivatkozott, hogy a tanácsadó birtokában vannak a szükséges dokumentumok, így a csak ők folytathatják a munkát.
Az ártatlanok miatt nem mond le Demszky
Demszky Gábor szerint bárhol előfordulhat olyan bűncselekmény, mint a számtalan gyanús vállalkozói és tanácsadói szerződést kötő BKV-nál. A TV2 Napló című műsorában elmondta, egykori MSZP-s helyettesével Hagyó Miklóssal komoly konfliktusai voltak, de volt tanácsadóját, Mesterházy Ernőt hosszan méltatta.
Bliccelőkutatás és kismamareklám: ismerje meg a BKV gyanús szerződéseit!
Nem létező kisfilm 8 millióért, gyanúsan elszámolt sajtópályázat 14 millióért, egynapos rendezvény 23 millió forintból: a BKV kiszivárgott belső jelentése szerint ilyen ügyek miatt tett feljelentést pénteken a közlekedési vállalat a rendőrségen. A BKV arra is elköltött másfél milliót, hogy megértse, mért nem bliccelnek a tizenévesek Budapesten, most viszont jogszerűtlennek tartja a korábban kötött szerződéseket. Az érintett beszállítók közül az [origo] egyelőre hármat ért el, mindhárom cég állítja: elvégezték a munkát, amiért felvették a pénzt.
Magyar Nemzet: Újabb tíz BKV-szerződés ügyében tesz feljelentést Kocsis
BKV-ünnepségekre kötött szerződések miatt tesz feljelentést a budapesti rendőrségen Kocsis István BKV-vezér pénteken - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az UV-villamosok búcsúztatására vagy épp a 120 éves HÉV megünneplésére kötött vállalkozói szerződéseket is gyanúsnak találta a BKV mostani vezetése. Jövő héten újabb feljelentéshullám várható.
- címkék:
- Kocsis István
- Budapest
- kékfény
- BKV
- BRFK
- Címkefelhő »