biztosítás

címke rss

Csökkennie kellene az autók biztosítási díjának?

Gazdaság2018.02.05, 09:50

Az autózást egyre több technológia segíti, ezáltal a közlekedés is egyre biztonságosabb. Emiatt a biztosítási díjaknak csökkennie kellene, azonban azok mégis egyre magasabbak. A MarketWatch több okot is talált a drágulásra.

Idén májusban indul a Jéger-biztosítás

Gazdaság2018.01.29, 11:50

Az egész országra kiterjedő jégkármérséklő rendszer, vagyis a Jéger csak biztosítással együtt nyújt hatékony védelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint. Tavaly 9 milliárd forintos kárt okozott a jég.

Rendőrök, katonák és eszközök költségei a davosi biztonsági számlán

Gazdaság2018.01.22, 17:53

Mintegy kétezer kiemelt politikai és gazdasági szereplő biztonságáról gondoskodni sohasem egyszerű, de ha emellett még több tucat állam- és kormányfő is jelen lesz, akkor az maga a rémálom azoknak,  akik a biztonságért felelősek – írja a CNBC. A ma kezdődő, sorrendben a 48. találkozó terrorfenyegetettsége potenciálisan igen magas, ennek megfelelően mélyen a zsebekbe kell nyúlni azért, hogy a pénz mellett paripák és fegyverek, és persze az azokat használók is szükséges számban legyenek jelen a svájci Davos havas vidékein.

Két év alatt duplájára ugrottak a biztosítások a cafeteriában

Gazdaság2018.01.12, 12:04

Tavalyhoz képest idén nem változik jelentősen a cafetéria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre. Kockázati biztosítást azonban ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóinak.

Eladták a Netrisk.hu-t 56 millió euróért

Gazdaság2017.12.29, 12:43

Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VI (PEF VI) magántőke-befektetési alap eladta Magyarország legnagyobb online biztosítási brókere, a Netrisk.hu részvényeinek 100 százalékát a Varsói Értéktőzsdén jegyzett MCI Capital Group magántőke-befektetési társaság MCI.EuroVentures alapjának. A tranzakció értéke 56,5 millió euró.

A természeti katasztrófák éve rengeteg pénzt emésztett fel

Gazdaság2017.12.21, 21:52

Idén a hurrikánok, földrengések, erdőtüzek, áradások és földcsuszamlások is rengeteg ember életét tették tönkre. A károk óriásiak, ez volt biztosítási szempontból minden idők harmadik legpusztítóbb éve. A teljes kár nagysága akkora, mint Dánia éves GDP-je.

A víz és a vihar okozza a legtöbb kárt a háztartásoknál

Gazdaság2017.12.06, 11:20

A leggyakrabban előforduló lakásbiztosítási kárkifizetéseket a vezetékes vízkárokhoz kapcsolódó helyreállításokra,  a legnagyobb összegűeket a tűz és robbanáskor keletkezett károkra, valamint villámcsapás kapcsán tett bejelentésekre teljesítette a Genertel - áll a társaság közleményében. A biztosító statisztikájából kiderül az is, hogy családi házak esetében a kárkifizetések összege közel négyszerese a lakásoknál kifizetett összegeknek.

Bővül a támogatott növénybiztosítási díjak állománya

Gazdaság2017.11.30, 12:22

Tavalyhoz képest idén 33 százalékkal bővülhet és akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya. 

A síszezonra kötött utasbiztosítások díjai magasabbak a nyaralások idejére szóló díjaknál

Gazdaság2017.11.30, 11:37

A most kezdődő síszezonban a mentési és ellátási költségek fedezete miatt átlagosan 800 forint körüli napi díjjal kell számolnia az utasbiztosítást kötőknek azzal szemben, hogy a nyaralások idején egy európai útra átlagosan naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek – közölte a Netrisk.hu.

Erdőre alig kötnek biztosítást

Archívum2017.11.30, 11:14

Idén akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya Magyarországon, ami 33 százalékos bővülést jelent az előző évi 7,5 milliárd forinthoz képest, derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adataiból.

Százmilliárdokat emésztettek fel az idei természeti katasztrófát

Gazdaság2017.11.13, 14:31

A 2017-es év több szempontból is emlékezetes marad, sajnos olyan szomorú események is történtek, mint a több millió ember életét veszélyeztető természeti katasztrófák. A Financial Times most megpróbálta minden idők egyik – biztosítási szempontból – legköltségesebb évének kárait összegezni.

Nyitott a hazai lakosság a digitális biztosítási szolgáltatások iránt

Gazdaság2017.11.09, 10:48

Minden második magyar hajlandó lenne valamilyen online csatornán biztosítást kötni – derül ki abból a kutatásból, amelyet a Századvég végzett el Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megbízásából. A magánszemélyek leginkább KGFB-re, lakás- és utasbiztosításra szerződnének online, de még egy életbiztosítási szerződésre sem szánnának többet 32 percnél.

Már 2021-ben jöhetnek az önvezető autók

Gazdaság2017.11.06, 16:29

Napjainkban a közlekedés forradalmát éljük. Ez több szempontból is igaz, hiszen nem csak az elektromos autók terjednek el, hanem a technológia fejlődésével előbb-utóbb teret nyernek az önvezető autók is. Hogy pontosan mikor engedik az utakra a teljesen önvezető autókat először, azt egyelőre nem tudni, de a brit közlekedési miniszter szerint már négy év múlva az utakon lehetnek az automata járművek.

Milliókat spórolhat, ha most vízteleníti a kertjét

Gazdaság2017.11.06, 12:30

Télen a legtöbb kárt a csőtörések, a fagyban szétrepedt csapok, tehát a vízkárok okozzák a hétvégi nyaralókba és a lakóházakban. AGENTA-Consulting felmérése szerint, ezek a károk felelnek a lakásbiztosítási káresetek közel 90 százalékáért.

MABISZ: 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az októberi viharok

Gazdaság2017.11.06, 11:19

A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés közel megötszöröződött a hét folyamán, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A cégek tizede szerint felesleges aggódni az árfolyam miatt

Gazdaság2017.11.02, 18:06

A hazai kis-és középvállalatok 46 százaléka semmilyen módon nem védekezik az árfolyamkockázatokkal szemben, 61 százalékuk a következő évben sem tervezi az ilyen jellegű pénzügyi szolgáltatások használatát - derül az egyik nemzetközi átutalási intézmény friss kutatásából. A szolgáltatásokat igénybe vevők mintegy harmada ugyanakkor azért döntött a biztosítás mellett, mert saját bőrén tapasztalta meg a pénzügyi veszteséget.

Mabisz: A biztosító társaságok 100-féle kedvezményt ajánlanak a kgfb-hez

Gazdaság2017.11.03, 10:05

A biztosító társaságok továbbra is nagyon sok, mintegy 100-féle kedvezmény lehetőségét ajánlják fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak kialakításánál – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Több ezer károsultat hagyott maga után a vasárnapi vihar

Gazdaság2017.10.31, 09:36

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar miatt. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

80-90 ezer autós válthat biztosítót

Gazdaság2017.10.23, 07:17

A november 2-án induló év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban enyhén növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők.

Milliárdokat fizettek a biztosítók a viharok miatt

Gazdaság2017.09.18, 10:49

A biztosított ingatlanokban hatmilliárd forintnyi kárt okoztak a viharok, de a Magyar Biztosítók Szövetsége szerint valójában ennél jóval nagyobb károkról lehet beszélni, mivel a lakások több mint egynegyede nincs biztosítva.

Hurrikánok dönthetnek az amerikai gazdaság jövőjéről

Archívum2017.09.11, 15:31

Noha az amerikai jegybank a tervek szerint egyszer még kamatot emelne idén, a Harvey és az Irma hurrikánok gazdasági hatásai keresztülhúzhatják a számításokat. Ráadásul a nagybankok az amerikai gazdasági növekedési várakozásokat is visszafogtak az időjárási viszonyok következményei miatt.

Durva hiba miatt nincs biztosításuk az embereknek a hurrikán sújtotta Houstonban

Gazdaság2017.08.30, 15:03

A Harvey hurrikán hatalmas esőt zúdított Texas államra, több tízezer család otthona került teljesen vagy részben víz alá. A lakosság ugyan kap majd a természeti katasztrófa valamekkora segélyt, de mivel az emberek többsége az árvíz ellen nem kötött biztosítást, így tömegek kerültek nehéz helyzetbe.

Utasbiztosításának felkerekített összegével most a mentőknek is segíthet

Travelo2017.10.19, 09:44

Utasbiztosításának felkerekített összegével most a mentőknek is segíthet

Ingyen Apple Watchot kaphatnának egy biztosító ügyfelei

Techbázis2017.08.15, 14:23

Kiváló mézesmadzagnak tűnik az Aetna elképzelése.

Óriási károkat okoztak a viharok

Gazdaság2017.08.09, 17:48

Csak az idén több milliárd forintos kárt okoztak a nyári viharok, a biztosítók több ezer kárbejelentést fogadtak az elmúlt hetekben.

Ha drónozna, mindenképpen kössön biztosítást és kérjen engedélyt

Techbázis2017.08.02, 14:53

Két dologgal érdemes tisztában lenni, mielőtt elkezdünk röpködni a születésnapunkra kapott drónnal. Ha lebukunk a hatóságok előtt, akár komolyabb következményekkel is szembenézhetünk.

A külföldre utazó magyarok fele nagy kockázatot vállal

Gazdaság2017.07.31, 08:28

Bár évente számos elemzés készül az utasbiztosítás fontosságáról, mégis a biztos külföldi nyaralásról gondoskodó utazók száma alig nőtt az elmúlt években. Pedig rengeteg pénzbe kerülhet, ha bajunk esik küldföldön.  

Számos kedvezmény is járhat az évközi évfordulós szerződésekhez

Gazdaság2017.07.29, 18:40

2017 első félévében 8,5 százalékkal emelkedett a személyautók kötelező gépjármű- felelősségbiztosításának (KGFB) átlagdíja a 2016. év ugyanazon időszakához képest. Az év végi emelkedés egy hároméves korrekciós folyamat lezárása lehet.

Hetvenhárom milliárd forintba kerültek a nyári viharok

Gazdaság2017.07.24, 12:08

Tavaly májustól augusztusig több mint 103 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.

Új és hatékonyabb lehetőség a lakásbiztosítások kárrendezésében

Gazdaság2017.07.04, 16:41

A K&H Biztosító ügyfeleinek már van lehetősége a helyszíni szemle nélküli kárrendezésre, csak egy okostelefonra, vagy tabletre, és a cég alkalmazására van szükség. A korábbiakhoz képest ez sokkal gyorsabb, akár fél órát igénybevevő kárfelmérést tesz lehetővé, ráadásul a hatékonyság is mérhetően növekedhet.

Érdemes a gyerekekre és az extrémsportokra biztosítást kötni

Gazdaság2017.07.02, 10:09

A nyári utazás során érdemes külön a gyermekekre és az extrém sportokra, mint a búvárkodásra, vízisíre is biztosítást kötni - javasolja az Union Biztosító.

Több milliárd forintért vehettek igénybe a magyarok külföldi gyógykezelést

Gazdaság2017.06.26, 07:28

Több mint kétmilliárd forintért vehettek igénybe magyar biztosítottak külföldön gyógykezeléseket, döntően olyanokat, amelyek itthon nem elérhetők. Az Egészségbiztosítási Alapból 5,2 milliárdot fizettek ki külföldi biztosítóknak magyarok sürgősségi ellátásért.

Ezeket a pénzügyi hibákat követi el az Y generáció

Gazdaság2017.05.31, 16:33

A különböző generációk érthető módon teljesen más elvárásokkal állnak az élethez, a munkához vagy épp a pénzhez, így ahhoz is, hogy mire és mennyit érdemes költeni. Rengeteg nagy hiba van, amit az Y-ok a pénzükkel elkövetnek, de okos gazdálkodással ezen lehet változtatni, sőt akár 15 százalékos fizetésemelést is el lehet érni.

Veronai buszbaleset: kifizették a kárösszegeket

Itthon2017.05.24, 17:43

A Groupama Biztosító Zrt. a veronai baleset károsultjai és hozzátartozói számára kifizette a kártérítéseket azokban az esetekben, ahol meghatározható volt a kárösszegek nagysága és beérkeztek a kiutaláshoz szükséges dokumentumok is - közölte az autóbusz kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársaság.

A külföldre utazók legalább felének nincs utasbiztosítása

[origo] utazás2017.05.22, 12:34

A Netrisk.hu statisztikái szerint az ügyfeleknek immár 16 százaléka az utazás napján vásárolja meg utasbiztosítását. Számukra fontos tudnivaló, hogy a biztosítási fedezet csakis az adott nap hátralévő részére vonatkozik. Az utazási főszezon kezdete előtt a Netrisk.hu közzétette, hogy az előző évben a Mapfre, a Vienna Life és az Aegon biztosítók utasbiztosítási termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.

32 milliós bírságot kapott a Groupama biztosító

Gazdaság2017.05.15, 11:19

Komoly informatikai hiányosságok miatt bírságolta a biztosítót a Magyar Nemzeti Bank. A Groupamának négy hónapja van, hogy pótolja ezeket.

Jelentősen nőttek a biztosítási díjbevételek

Gazdaság2017.04.06, 10:36

A magyarországi biztosítók díjbevétele a nem életbiztosításokból több mint 8 százalékkal emelkedett tavaly. Az életbiztosításoknál az emelkedés több mint 3 százalékos volt.

Jelentősen emelkedtek a kgfb-díjak 2016-ban

Gazdaság2017.04.05, 10:44

Tavaly több mint 5 százalékkal nőtt a magyar biztosítási piac. A nem életbiztosítási ágazat bővült leginkább, több mint 8 százalékkal, de a nyugdíjbiztosítások piacán egy év alatt 50 százalékos volt a növekedés. Jelentősen emelkedtek a kgfb-díjak, a casco csak enyhén drágult.

Veronai buszbaleset: 4 milliót fizetne a biztosító a gyászoló szülőknek

Itthon2017.03.27, 21:16

Négymillió forintot ajánlott a biztosító annak az édesapának, aki a veronai buszbalesetben elvesztette 15 éves lányát. Az apa azonban azt mondta, lánya élete többet ér, mint pár millió forint. Számára nem is a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy végre megnevezzék, ki a felelős a 17 ember halálát okozó tragédiáért. A családfő a TV2 hírműsorának, a Tényeknek nyilatkozott.

Ha lecsúszik a határidőről, nem kap kárenyhítést a fagyok után

Gazdaság2017.03.24, 14:03

A 2017. évi kárenyhítési évre vonatkozóan a törvényi előírásoknak megfelelően a fagykár bejelentése április 15-ig tehető meg. Amennyiben a kárenyhítési feltételeket teljesítő termelő a 2017. évi hozamértékének legalább 50 százalékára releváns biztosítással rendelkezik, akkor a hozamérték csökkenésének 80 százalékát kaphatja meg kárenyhítésként.

Nagyot ugrott a magyar biztosítók bevétele

Gazdaság2017.03.02, 15:38

Bár az etikus szabályozás miatt felére csökkent az életbiztosítási konstrukciók száma, sikeres évet zártak a biztosítók. A szektor arányaiban jobban teljesített, mint a bankok. Nem várható drágulás a kötelező biztosításoknál.

Szerda estig fizesse be a kötelezőt, mert törlik a biztosítását

Gazdaság2017.02.24, 12:51

Annak a mintegy 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását, március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét. Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, csekken hétfőtől már senki ne próbálja rendezni az összeget. Szerda délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos opció.

Több igazolás is kellhet, ha kéri a rendőr a kötelező biztosítást

Gazdaság2017.02.21, 12:36

Itthoni közúti rendőri ellenőrzéskor az érvényes „kötelezőnk” meglétének igazolására a szerződés hatályba lépte után két hónappal nem elég a biztosítási kötvény felmutatása. Magunknál kell tartani még az aktuális díjbefizetési csekk bizonylatát vagy egyéb, díjfizetést igazoló dokumentumot is. Mindezek viszont kiválthatók az önállóan is érvényes – aktuális díjbefizetés tanúsító – biztosítói igazolással, vagy éppen a belföldre is érvényes zöldkártyával.

Már háziállatokra is köthető felelősségbiztosítás

Gazdaság2017.02.16, 13:53

Sok olyan família van, ahol a háziállatok családtagnak számítanak. Az ő kegyeiket keresik a kisállat-biztosítók.

Ki fizeti a drónkárokat?

Gazdaság2017.02.10, 15:17

Február elején egy irányíthatatlanná vált drón betörte egy autó szélvédőjét Budapesten, a Szabadság hídnál. Ez az eset is rávilágít a drónok használatával kapcsolatos kérdésekre. Senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, erről eddig kevés szó esett a médiában – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Lagzi Lajcsi biztosítási ügyének a végére pont került: megegyeztek

Life.hu2017.02.09, 11:40

Lagzi Lajcsi végre fellélegezhet, ugyanis eggyel kevesebb problémával kell foglalkoznia. A biztosítója ellen indított eljárás- akik nem fizettek a leégett magtára után - lezárult, ráadásul ő került ki győztesen!

Biztosítók: Az ónos eső jelentős károkat okozott

Gazdaság2017.02.04, 09:37

Az ónos esők miatti kárbejelentések jelentősen megszaporodtak a biztosítóknál: jóval több az autóbaleset és a csönttörés is, mint máskor. A károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik.

A biztosítók is megérezték a fagyos januárt

Gazdaság2017.02.03, 05:40

A hónap első felében 20-30 százalékkal több kárbejelentést kaptak a társaságok, mint egy évvel korábban. Duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt.

Snowboardozni veszélyesebb, mint síelni

Travelo2017.10.18, 16:00

Legalábbis ezt mutatja az a statisztika, amely a téli sportok veszélyességét a balesetek száma és súlyossága alapján hasonlította össze.

Japán alkalmazottak munkáját veszi el az IBM gépagya

Techbázis2017.01.04, 14:54

A japán Fukoku Mutual Life Insurance nevű biztosítási cég 34 alkalmazottat vált le az IBM Watson Explorer nevű szoftver bevezetése miatt. Watson nem csak olcsóbban, de gyorsabban is képes elvégezni munkájukat.