biztosítás

címke rss

Az állatvédők meghátráltak, a mellrák ellen sétálók nem

Itthon2006.10.05, 13:56

Két nagyobb civil rendezvényt is szerveztek vasárnapra, az állatbarátok felvonulását azonban - biztonsági okokra hivatkozva - lefújták, a mellrák elleni menetet viszont megtartják. Mindkét esemény szervezői a rendőrségtől kapott információkra hivatkoznak, a rendőrségi szóvivő ugyanakkor azt mondja, hogy ők mindkét rendezvény biztosítását vállalták.

Gyurcsány ellen tüntettek az Andrássy úton

Itthon2006.10.05, 17:14

Demonstrálók egy kisebb csoportja az Andrássy úton vonulva próbált toborozni új embereket a Kossuth téri tüntetésre csütörtökön. A zászlókkal vonuló, Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását követelő tüntetők kiemelt rendőri biztosítás mellett tették meg az Oktogon és a Hősök tere közti távolságot.

Robin Hood-kazetták: biztosítási csalást sejtenek

Itthon2006.09.26, 21:25

A Robin Hood-kazetták ellopásával gyanúsított egyik férfi védőjének feltételezése szerint "biztosítási csalás szerűséget" akart elkövetni a Mafilm. A BBC televízió megrendelésére készült sorozat kazettáit augusztus 7-én lopták el a fóti filmgyárból.

Csak az autók negyedére kötnek cascót

Gazdaság2006.09.06, 09:19

A hitelbe vásárolt kocsikra gyakran nem kell cascót kötni, Magyarországon csupán minden negyedik autónak van ilyen biztosítása. A biztosítók egyre többféle speciális konstrukciót dolgoznak ki.

Ezrek kérdezősködtek a zöld könyvről

Itthon2006.08.23, 19:13

Az eddig beérkezett észrevételek, jelzések alapján a lakosság döntő többsége biztosítási alapú egészségügyet akar, jó ötletnek tartja a patikaliberalizációt, de a vizitdíjról már megoszlanak a vélemények. A kormány szerdai ülésén összegezte az egészségügy reformját tárgyaló zöld könyv szakmai és társadalmi vitájának eddigi tapasztalatait.

Biztosítékok a körbetartozások ellen

Gazdaság2006.08.16, 08:57

Az egyre nagyobb mértékű körbetartozások a mikro-, kis- és középvállalkozásokat érintik a legérzékenyebben. Ezért a közbeszerzési törvény módosítását célzó javaslat a fizetési fegyelem javítására törekszik. Az inkasszójog és az akkreditív biztosítása a láncszerű tartozások felszámolását jelentheti.

Kórházrangsor helyett tiszta WC-t akarnak a betegek

Itthon2006.08.02, 11:24

Politikusokat, kórházigazgatókat, betegeket és szakértőket faggatott az [origo] azokról a kérdésekről, amelyeket a kormány az egészségügyi zöld könyvben fogalmazott meg. A Fidesz szerint ingyenes alapbiztosítást lehetetlen összeállítani, abba ugyanis a beavatkozások többsége beletartozik. A magánkórház vezetője szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszereket benzinkutaknál is lehessen kapni. Az [origo] által megkérdezett betegek nem kíváncsiak a kórházak közötti rangsorra, helyette tiszta kórházi WC-ket akarnak.

A vihar miatt kell a biztosítás nyáron

Gazdaság2006.07.27, 15:28

A nagy meleg helyett elsősorban a viharok aggasztják a biztosítókat nyáron. Az utóbbi napok heves fővárosi esőzései miatt elsősorban beázásokról érkeztek bejelentések. Ugyanakkor egyelőre nem tudni, pontosan hány autó rongálódott meg a viharokban. A heves esők és viharok azonban nem csak a városban okoznak jelentős károkat. A mezőgazdasági károkra specializálódott biztosítók a nagy meleg ellenére idén jobban aggódnak a jégverés, mint az aszály miatt.

Uniós felszólítás Magyarországnak is

Archívum2006.06.28, 15:24

Öt EU-tagállam, köztük Magyarország esetében folytatta az európai uniós szabályszegési eljárást az Európai Bizottság, mert mindeddig nem igazolták vissza, hogy végrehajtották az épületek energiatakarékosságának biztosítására kidolgozott jogszabályt.