bíróság

címke rss

Elítélték az apát, akinek a gyereke halálra égett

Archívum2019.10.15, 15:16

A férfit egyáltalán nem érdekelték a gyerekei, nem nevelte és nem figyelt oda rájuk. Így volt ez tavaly augusztusban is, amikor két gyereke felgyújtotta a ház melléképületét. Csak az egyikük tudott kimenekülni a lángokból, a kisebbik nem élte túl.

Gyorsan bíró elé állították az újpesti trafikrablót

Archívum2019.10.14, 11:04

Fegyverrel követelte a pénzt egy budapesti dohányboltban az a férfi, akit most gyorsított eljárásban ítélt el a bíróság. 140 ezer forintot zsákmányolt és elmenekült. Amikor elfogták, mindent bevallott. 

Pert indítanak a forgatáson elhunyt kaszkadőr ügyében

Archívum2019.10.11, 14:27

John Bernecker 2017 júliusában a Walking Dead forgatásán vesztette életét. A kaszkadőr hat-hét métert zuhant egy betonfelületre, miután elvétette a védőszivacsot, a kórházban pedig belehalt a fejsérülésébe.

Jó hírt kaptak a lakáseladók

Archívum2019.10.10, 15:31

Az ügyészség újabb ingatlanközvetítői szerződés tisztességtelen kikötései miatt perelt sikeresen. Az ügyész által indított perben fontos, a közvetítői díjat és a megbízókat általában is érintő kérdésekről döntött jogerősen a bíróság.

Vascsővel vertek halálra egy idős asszonyt Nyéstán

Archívum2019.10.08, 15:07

Három férfi tört be az asszony otthonába, két nő pedig az utcán őrködött. Az áldozat felébredt a betörés hangjára, amit észrevették a rablók is. Az egyik férfi egy vascsővel addig verte, amíg meg nem halt. A bíróság összesen 80 év börtönre ítélte az ügy vádlottjait. Az ítélet nem jogerős.

Meghan Markle öt év után ismét találkozhat édesapjával, méghozzá a bíróságon

Archívum2019.10.07, 17:04

Öt éve, mióta Meghan Markle közel került a brit királyi családhoz, nevezetesen Harry herceg oldalán látható, szinte semmilyen kapcsolata sem volt „problémás" édesapjával. Ez azonban most változhat.

Arra ébredt, hogy betörők vannak a házában

Archívum2019.10.07, 16:27

Két férfi betört egy esztergomi házba, de felébresztették a tulajt, aki az egyik menekülő betörőt utolérte. Eközben a másik férfi visszament a házba és elvitte az értékeket. Később mindent visszaadtak tulajdonosnak és azt kérték tőle, ne jelentse fel őket.

Törvénysértésen kapták a Teslát, Elon Muskkal együtt

Archívum2019.09.30, 16:34

Elmarasztalta a bíróság a Teslát és annak vezetőjét, Elon Muskot, mert azok 2017-ben és 2018-ban is megsértették az USA szövetségi törvényei közé tartozó munka törvénykönyvét - írja az Independent.

Jó befektetést ígérve csalt ki több tíz ezer forintot az ismerősétől

Archívum2019.09.26, 20:20

Egy férfi több tízezer forintot csalt ki az ismerősétől. Azt hazudta neki, hogy a pénzét befekteti és majd sokkal többet fog visszakapni.

Vacsorát is csináltatott magának az ózdi betörő

Archívum2019.09.26, 20:18

Egy férfi több házba is betört Ózdon és annak környékén. Mindent vitt, amit gyorsan el tudott adni. Az egyik házban még vacsorát is csináltatott magának az ott élő idős asszonnyal.

Megkéselte férjét egy vértesszőlősi nő

Archívum2019.09.24, 18:01

Egy vértesszőlősi nő egész nap együtt ivott a férjével, majd összevesztek és a nő egy késsel többször megszúrta a férfit.

Hallgatnak a fügödi lincselők

Archívum2019.09.24, 17:57

Tavaly októberben egy nő elütött egy ötéves kislányt az Encs-Fügöd városrészén. A sofőrnek esélye sem volt elkerülni az ütközést, a gyerek egy autó takarásából ugrott elő. A baleset után a kislány családjából két férfi megverte a nőt. A mai napon előkészítő ülést tartott a bíróság, amin a két férfi nem tett vallomást.

Egy trolibusz sofőrje rácsukta az ajtót egy babakocsira

Archívum2019.09.24, 15:23

A bíróság elítélte azt a trolibusz sofőrt, aki két éve rácsukta a busz ajtaját egy babakocsira, mert nem figyelte eléggé a visszapillantó tükröt. Az anyát korábban félmillió forint sérelemdíj kifizetésére ítélték, most szeretne peren kívül megegyezni a BKV-val – írja a Bors.

Rabszolgaként tartottak fogva egy halottnak hitt monori asszonyt

Archívum2019.09.24, 15:20

Hat évig tartottak fogva láncra verve egy asszonyt egy monori pincében. A nő hozzátartozói azt hitték, hogy meghalt. A gyanúsított házaspár tagadja, hogy rabszolgaként tartották volna. Az asszony nem mert elmenni a tárgyalásra, mert nem akar újra találkozni elrablóival – írja a Bors.

Ezer forintért rabolt ki egy gyereket

Archívum2019.09.23, 17:44

A férfi az egyik miskolci áruház előtt megfenyegette a gyereket, majd levetette vele a bankkártyáján lévő pénzt. A rabló ezek után elmenekült a helyszínről.

Egészen elképesztő módszert választott az orosházi bűnöző

Archívum2019.09.23, 14:35

Egy orosházi férfi a társaival együtt egy kukoricásban termesztettek több mint ezer tő kannabiszt. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatást.

Döntött a bíróság a soroksári asszonyról, aki élve ásott el kiscicákat

Archívum2019.09.20, 13:25

Három kismacskát ásott el élve a soroksári asszony. Az egyik ki tudott meneküli, a másik kettőt rendőrök és állatvédők mentették meg. Az asszonyt állatkínzás miatt gyorsított eljárásban állították ma bíróság elé. Az állatkínzó nem kerül börtönbe, két évre felfüggesztették – írja a Bors.

Sokkoló felvételt mutattak be a bíróságon M. Richárd tárgyalásán

Archívum2019.09.19, 11:18

Egy olyan videót mutattak be ma a bíróságon, amelyen M. Richárd saját magát videózza vezetés közben. Ekkor következett be a halálos autóbaleset a Dózsa György úton.

Középkori ingatlanmaffia működhetett Vecsésen a XIV. században

Archívum2019.09.14, 11:38

A birtokviták bizonyos értelemben meghatározó részei voltak a középkor világának, hiszen a föld használati joga képezte a társadalmi berendezkedés egyik tartópillérét. Hiába vonatkozott azonban számos regula azok forgalmára, úgy látszik, ez akkor sem akadályozta meg az ügyeskedőket abban, hogy tiltott módszerekkel, szinte szervezett módon próbáljanak meg ügyeskedni a tulajdon- és használati viszonyokkal.

Egyelőre nem hoztak ítéletet Hien szüleinek emberrablási ügyében

Archívum2019.09.13, 15:59

Elhalasztották az ítélethirdetést Hien szüleinek emberrablási ügyében.

Fordulat Hien szüleinek emberrablási ügyében: fontos iratok tűntek el

Archívum2019.09.11, 15:05

Újabb fordulat történt Hien szüleinek bírósági ügyében.

Bárki viszontláthatja magát a netes hirdetésben

Archívum2019.09.09, 15:18

Többek közt a Facebookot is beperelné egy amerikai műsorvezető.

Ismét megússza a jogi eljárást a Viagogo

Archívum2019.09.06, 12:09

A brit Gazdasági Versenyhivatal (CMA) nem fog jogi eljárást indítani az online jegy viszonteladással foglalkozó Viagogo ellen, mivel az utóbbi időben a cég sokat javított az ügyfelekkel való kommunikációján.

Lagzi Lajcsi összeszólalkozott a bíróval

Archívum2019.09.05, 13:06

Lagzi Lajcsi elárulta, kissé összeszólalkozott a bíróval tárgyalás közben.

Shane Tusup még nem fizetett Darren Ward skót edzőnek

Archívum2019.09.05, 10:00

Shane Tusupot bírósági ítélet kötelezi arra, hogy sérelemdíjat fizessen viselekdése miatt Darren Ward edzőnek, de ennek már másfél éve nem tett eleget. 

Többször is erőszakoskodott egy kislánnyal egy kemecsei férfi

Archívum2019.09.04, 13:05

Egy kemecsei férfi egy 12 éves lányt szemelt ki magának, amiért a bíróság elítélte. Ennek ellenére később újra, többször is közeledett a gyerek felé, úgyhogy most börtönbe kerülhet.

Fordulat Lagzi Lajcsi tárgyalásán

Archívum2019.09.03, 15:56

Újabb fordulat következett be Lagzi Lajcsi hétfői tárgyalásán.

Felfüggesztett börtönt kapott a kisbabáját megkínzó halásztelki asszony

Archívum2019.09.03, 14:28

Felfüggesztett börtönt kapott az a halásztelki nő, aki úgy megverte kisbabáját, hogy az maradandó fogyatékkal járó sérüléseket szenvedett.

Vége az első őszi tárgyalási napnak: zaklatottan távozott a bíróságról Lagzi Lajcsi

Archívum2019.09.03, 09:55

Lagzi Lajcsi zaklatottan távozott a bíróságról a tegnapi tárgyalási nap után.

Folytatódik Lagzi Lajcsi tárgyalása

Archívum2019.09.02, 11:15

A nyári szünetet követően folytatódik a víz-, gáz- és áramlopással vádolt Lagzi Lajcsi tárgyalása.

Áramlopás miatt bíróság elé állítják Kozsót

Archívum2019.08.27, 17:26

Bíróság elé állítják Kozsót áramlopás miatt. Az énekes 1 év 4 hónap szabadságvesztést kaphat, 3 évre felfüggesztve.

Húsz nagy techcéget perelt be egy chipgyártó

Archívum2019.08.27, 12:39

Szabadalomsértéssel vádolja a TSMC-t és az ügyfeleit.

El Salvador: közel 3 év után felmentették a csecsemőgyilkossággal vádolt nőt

Archívum2019.08.26, 16:28

Egy évek óta húzódó, vélhetően precedenst teremtő ügy végére került pont múlt héten, amikor El Salvadorban felmentették Evelyn Beatriz Hernandezt, akit korábban vetélése miatt ítéltek el.

Közel félmillióan csatlakoztak a keresethez a német konszern ellen

Archívum2019.08.15, 16:09

Több mint 430 ezren csatlakoztak Németországban a Volkswagen (VW) konszern ellen az autógyártó társaság dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez - közölte a szövetségi igazságügyi hivatal.

Ezt eddig senki sem tudta: Diana hercegnő ismerhette a pedofil Epsteint

Archívum2019.08.13, 19:50

A Daily Mail információi szerint Diana hercegnő és a pedofil üzletember, Jeffrey Epstein ismerték egymást.

Egy pár prostituáltként dolgoztatott egy általános iskolás lányt Fóton

Archívum2019.08.13, 16:55

Prostituáltként futtattak egy általános iskolás lányt Fóton.

Neymar megint mehet a bíróságra, újra beperelték

Archívum2019.08.10, 11:59

Beperelte Neymart az a szurkoló, akit a brazil még az áprilisi Rennes elleni kupadöntőt követően ütött meg.

Fejlesztőket perel hirdetési csalásért a Facebook

Archívum2019.08.07, 16:51

Amiben az a megdöbbentő, hogy ez az egyik első ilyen per.

Magyar nőket kényszerített prostitúcióra külföldön egy pécsi férfi

Archívum2019.08.06, 15:47

A pécsi bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztását, aki társaival együtt két nőt kényszerített prostitúcióra külföldön. A férfiak verték és fogva tartották a nőket.

Katy Perrynek több százezret kell fizetnie plagizálás miatt

Archívum2019.08.02, 16:05

Döntött a bíróság: Katy Perrynek több százezer dollárt kell fizetnie, amiért a Dark Horse című slágeréhez részleteket másolt egy rapper dalából.

Egy hónapig biztosan rács mögött marad a kecskeméti áruházi lövöldöző

Archívum2019.07.26, 15:19

A Kecskeméti Járásbíróságon pénteken rendelték el annak a 75 éves, kecskeméti férfinek a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy volt élettársát meg akarta ölni.

A British Airways gépén utazna augusztusban? Akkor erről tudnia kell!

Archívum2019.07.24, 11:56

Egyre valószínűbb a British Airways pilótáinak augusztusi sztrájkja, miután a bíróság elutasította a vállalat ennek jogi megakadályozására irányuló indítványát. Ez azt jelenti, hogy a legforgalmasabb nyári hónapban pilóták ezrei tehetik le a munkát, az előzetes becslések szerint nyaralni induló utazók százezreinek helyzetét befolyásolva ezzel - írja a The Guardian.

Már holnap letartóztathatják a magyar bérgyilkost

Archívum2019.07.19, 13:38

A vajdasági születésű D. Csaba a gyanú szerint tavaly szeptemberben meggyilkolt egy vállalkozót Budapesten. Ezen kívül gyilkolt még Amszterdamban és Belgrádban is. A bérgyilkost nemzetközi elfogatóparancs alapján idén márciusban fogták el egy csehországi szállodában. Később a prágai bíróság úgy döntött, hogy a férfi kiadható Magyarországnak és Szerbiának is, végül a cseh igazságügy-miniszter úgy döntött, hogy Magyarországnak adják ki. D. Csabát csütörtökön a Terrorelhárítási Központ a rajkai határátkelőnél átvette és Budapestre hozta. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a letartóztatását.

Agyonverte féltestvérét egy férfi Láziban

Archívum2019.07.18, 16:35

Egy férfi halálra verte a féltestvérét Láziban, miután együtt italoztak és összevesztek. A férfi nem hívott segítséget a testvéréhez, hanem lefektette az ágyába és betakarta.

Ejtette a bíróság Kevin Spacey egyik szexuális zaklatási ügyét

Archívum2019.07.18, 16:01

Kevin Spacey egyik szexuális zaklatási ügyét ejtette egy amerikai bíróság, mert a színészt vádló sértett nem volt hajlandó tanúskodni a bíróságon.

Julio Iglesias énekesnek van egy házasságon kívül született fia

Archívum2019.07.10, 20:30

Julio Iglesias a biológiai apja a 43 éves Javier Sánchez Santosnak – állapította meg a valenciai bíróság szerdai első fokú ítéletében, amelyet a világhírű spanyol énekes ellen indított apasági perben hozott.

Nyilatkozott Gáspár Győző: döntöttek a sikkasztási ügyben

Archívum2019.07.10, 07:30

Bizonyíték hiányában megszüntették az eljárást Gáspár Győző ellen. A showman-t sikkasztással vádolták, most végre fellélegezhet. 

A brazil Vale vállalat felelős a januári iszapömlésért

Archívum2019.07.10, 04:40

Egy brazil bíróság kedden megállapította a Vale bányaipari óriásvállalat kártérítési felelősségét a Brumadinho település közelében lévő zagytározó januári végi gátszakadása ügyében, ami legkevesebb 240 életet követelt - közölte a délkelet-brazíliai Minas Gerais állam törvényszéke.

Tovább emelkedik a bírók fizetése

Archívum2019.07.09, 14:57

Tovább emelkedik a bírók fizetése, mivel ennek a fedezete a Pénzügyminisztérium költségvetésében megtalálható - erősítette meg Varga Judit az Origónak azt, amit igazságügyi miniszterjelöltként még a parlamenti bizottsági meghallgatásán mondott. A miniszterjelölt kijelentésével egyértelműen cáfolta a Magyar Bírói Egyesületet, akik azt terjesztik, hogy nem lesz béremelés. 

Nem fékezett, még gázt is adott a baleset előtt a Dózsa György úti gázoló

Archívum2019.07.05, 15:59

M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló átesett a szívműtéten, és a rehabilitáción is túl van, így ma megjelent a budapesti bíróságon. A férfi a műtétje miatt szabadulhatott a börtönből februárban, azóta Budapesten és Pest megyében szabadon mozoghatott. Az ügyészség többek között halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a férfit. Ma tanúmeghallgatásokkal folytatódott a tárgyalás.

Mary Zsuzsi énekesnőt 4 év börtönre ítélték a nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint

Archívum2019.07.03, 09:12

Meglepő iratot hozott nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Kiderül belőle, hogy Mary Zsuzsi énekesnőt és volt férjét, Dobos Attila zeneszerzőt négy év börtönre ítélték, amiért disszidáltak. A férfi most elmondta, mi is történt valójában.

Barátnője szeme láttára végeztek ki egy dövényi férfit

Archívum2019.06.28, 13:52

Két férfi a barátnője előtt végezte ki az ismerősét tavaly februárban, a nőt pedig egy napig fogva tartották. A bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a gyilkosokat, de ez még nem jogerős.

Aurelio állítja, nem követett el emberrablást

Archívum2019.06.25, 13:52

Aurelio továbbra is állítja, bár valóban pofozkodott az ismerősével, emberrablásról nem volt szó.

Cristiano Ronaldo peren kívül egyezkedne a nővel, aki nemi erőszakkal vádolja

Archívum2019.06.24, 17:03

Nemi erőszakkal vádolja Cristiano Ronaldót egy Kathryn Mayorga nevű nő. Úgy tudni, a focista peren kívül akar megegyezni a hölggyel.

48 milliós asszonytartást ítélt meg a bíróság egy asszonynak

Archívum2019.06.21, 16:08

27 év házasság után hagyta el a feleségét egy argentin férfi. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a felesége 48 millió forintnak megfelelő asszonytartást érdemel, amiért közgazdász végzettsége ellenére úgy döntött, annak szenteli az életét, hogy a háztartást vezesse, és nevelje a gyerekeiket. 

Megdöbbentő ítélet született az Adidas védjegyéről

Archívum2019.06.19, 14:13

Az Adidas német sportszergyártó nem bizonyította, hogy a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló márkajelzésének alkalmazásával az Európai Unió egész területén megszerezte volna annak minden más jelzéstől megkülönböztető képességét, ezért az uniós bíróság helybenhagyta az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a védjegy törlését előíró döntését.

Pécsi Ildikó kilakoltatott unokája visszafoglalta nagymamája házát

Archívum2019.06.07, 08:50

Kilakoltatták Pécsi Ildikó volt menyét és unokáját a Kossuth-díjas színésznő budai ingatlanából. Az unoka, Csaba a jelek szerint visszaköltözött, a végrehajtáskor feltett zárat is lecseréltette. 

Még hónapokat csúszhat Hien embercsempészettel vádolt családtagjainak tárgyalása

Archívum2019.05.30, 14:22

Huszonöt embert vádolnak bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel, köztük van az énekesnő, Hien édesapja, édesanyja és féltestvére is. Most újabb fordulat állt be az ügyben.

Bírósághoz fordult a Huawei az amerikai szankciók miatt

Archívum2019.05.29, 07:42

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai állami televízió szerdán.

Önjelölt muszlim rendőröket ítéltek el Németországban

Archívum2019.05.27, 18:44

Egy héttagú, önjelölt saría (iszlám vallásjog) „rendőrséget” ítéltek el Németországban. Az egyenruhás muszlim banda még 2014 szeptemberében, tehát jóval a menekültválság kezdete előtt „járőrözött” az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő Wuppertal városában, figyelmeztetve a muszlim embereket,  hogy tartsák be az iszlám előírásait, vagyis ne menjenek pl. kávézókba, és ne igyanak alkoholt. A történet egy újabb gyöngyszem a németországi integráció valóságáról. 

Egymilliárdot kapott kártérítésként a kéztörésére a magyar férfi

Archívum2019.05.24, 14:37

Csaknem egymilliárd forintot kapott kártérítésként a sztárügyvédei révén egy magyar férfi Amerikában, aki egy építkezésen zuhant le úgy, hogy eltört a keze.

Aurelio a közösségi oldalán üzent követőinek az emberrablási ügyével kapcsolatban

Archívum2019.05.22, 14:34

Az emberrablással vádolt Aurelio hazatérve a bíróságról a közösségi oldalán üzent követőinek.

Nincs vádalku, Lagzi Lajcsi vállalja a tárgyalást

Archívum2019.05.21, 12:54

Az áramlopással vádolt zenész továbbra is kitart amellett, hogy ártatlan, akárcsak súlyos betegséggel küzdő felesége, akinek bírói engedélyre már nem kell tárgyalásra járnia. Vádalkut sem kötött, amivel biztosította volna, hogy nem kell 12 évet börtönben töltenie, így még ennek a lehetősége is fennáll. Az viszont biztos, hogy akár évekig is elhúzódhat a tárgyalás.

Lagzi Lajcsi nem kötött alkut: inkább küzd a bíróságon az igazáért

Archívum2019.05.20, 11:21

Lagzi Lajcsit közüzemi lopással és vesztegetéssel vádolják, és nagyon hosszú pereskedésnek néz elébe: köthetett volna alkut, de nem élt a lehetőséggel.

Oszter Sándor megszólalt a birtokán öngyilkossággal fenyegetőző férfivel kapcsolatban

Archívum2019.05.16, 15:03

Öngyilkossággal fenyegetőzött Oszter Sándor tavánál egy férfi, aki azt állítja, hogy a színész tartozik neki. Oszter szerint ez nem igaz, a férfi tartozik neki. 

Bűnösnek vallotta magát Felicity Huffman, ennyi büntetésre számíthat

Archívum2019.05.15, 18:59

Felicity Huffman, a Született feleségek színésznője elismerte, hogy a lányát csalással juttatta be az egyik rangos amerikai egyetemre, most az is kiderült, hogy mennyi büntetésre számíthat. 

Britney Spears most apját vádolja állapota miatt

Archívum2019.05.14, 13:48

Britney Spears immár az édesapját vádolja azzal, hogy akarata ellenére vitte be őt a pszichiátriára.

Lehet, hogy elmarad Woodstock 50. szülinapi bulija?

Archívum2019.05.14, 12:12

Egy New York-i bíróság előtt csaptak össze hétfőn az augusztusra tervezett Woodstock 50 fesztivál szervezői és a rendezvény korábbi finanszírozó partnere; a felek kölcsönösen egymást vádolják a rendezvény szervezési problémái miatt.

Bűnösnek vallotta magát a bíróságon David Beckham

Archívum2019.05.09, 18:07

Az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, David Beckham elismerte, hogy vezetés közben használta a mobiltelefonját, amiért hat hónapra bevonták a jogosítványát.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a bécsi kannibált

Archívum2019.05.08, 18:26

Az osztrák férfi, Alfred U. tavaly márciusban brutálisan meggyilkolta az Ausztriában prostituáltként dolgozó magyar nőt. R. Zsuzsannát. A holttestet feldarabolta, majd Fertő tóba dobta, pár testrészéből evett is. A férfit ma életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Bécsben, és a mentálisan sérült bűnözők számára kialakított intézetben kezelik majd.

Zuglói óvodásokat szemelt ki magának a pedofil szatír

Archívum2019.05.07, 12:05

Egy 48 éves férfi előbb egy XVI. kerületi iskolában mutogatta magát többször is gyerekeknek, amiért a bíróság elítélte. Három évvel később egy XIV. kerületi óvoda mellé járt maszturbálni.

Ez segíthet Bíró Icának, hogy visszakapja ingatlanjait

Archívum2019.05.06, 14:15

Bíró Ica kilakoltatása után is bízik abban, hogy visszakaphatja ingatlanjait.

A várt összeg ezerszeresét utalták egy nyugdíjas asszonynak - elköltötte

Archívum2019.05.03, 12:29

A szokásos havi kártérítés helyett tévedésből hatalmas vagyont utaltak egy faddi rokkantnyugdíjasnak. A nő kicsit meglepődött ugyan, de nem utalta vissza a pénzt, hanem elkezdte elkölteni. Végül a német rendőröknek sikerült elkapniuk. Most a bíróságon felelt tettéért H. Terézia – írja a Bors.

Öt éven keresztül közösült állatokkal három amerikai férfi (18+)

Archívum2019.04.28, 07:10

20 és 41 év közötti börtönbüntetést szabott ki a bíróság arra a három amerikai férfira, akik állatokkal közösültek.

Anna Sorokin hosszú időn keresztül adta ki magát gazdag örökösnőnek

Archívum2019.04.28, 10:28

Emlékszel még a Kapj el, ha tudsz! című filmre? Az egyébként is valós alapokon nyugvó történet most újra megelevenedett. Anna Sorokin hosszú időn keresztül adta ki magát gazdag örökösnőnek, most bíróság előtt kell felelnie a tettéért.

Életfogytiglant kapott a gyerekeit kínzó kaliforniai horrorházaspár

Archívum2019.04.19, 20:04

Életfogytiglant kapott az a kaliforniai házaspár, akik a horrorházukban 13 gyerekük közül többet is rendszeresen zaklattak és megkínoztak.

Bombafenyegetés miatt 14 bírósági épületet kellett kiüríteni Szentpéterváron

Archívum2019.04.16, 17:00

Névtelen bombafenyegetés miatt kedden Szentpétervár városi és még 13 kerületi bíróságának az épületét kellett kiüríteni - közölte az orosz északi főváros törvényszékeinek sajtószolgálata.

3+1 eset, amikor a média befolyásolta a bíróság ítéletét!

Archívum2019.04.15, 13:51

Április elsején olvastam egy posztot arról, hogy a bolondok napja az egyetlen, amikor az emberek kritikusan szemlélik a híreket. És valóban, hajlamosak vagyunk bármit elhinni a sajtónak, és sokszor észre sem vesszük, hogyan befolyásolja a véleményünket egy-egy hír vagy cikk.

Elfogadta a pénzbírságot Kökény Attila: részletekben fizeti ki az egymilliót

Archívum2019.04.12, 10:59

Kökény Attila elfogadta a pénzbüntetést, amit nemrég kiszabott rá a bíróság. Részletekben kell fizetnie, így megússza a szabadságvesztést a vesztegetéssel vádolt énekes.

Nem szabadulhat a börtönből a soroksári gyilkosság gyanúsítottja

Archívum2019.04.11, 17:31

Gy. Krisztinát lassan hat évvel ezelőtt gyilkolták meg Soroksáron. A tettest évekig nem találták, majd tavaly szeptember elfogták R. Szilvesztert, akinek a DNS-ét megtalálták a gyilkosság helyszínén. A bíróság április 4-én meghosszabbította a férfi letartóztatását.

Szexrabszolgákat toborzott a Smallville színésznője, Allison Mack

Archívum2019.06.21, 08:15

Szexrabszolgákat toborzott a Smallville című sorozatból is ismert színésznő, Allison Mack. A színésznő most a bíróságon is bűnösnek vallotta magát. 

Hazaengedhetik É. Imrét, akit az eltűnt villanyszerelők ügyében gyanúsítanak

Archívum2019.04.09, 11:34

Újabb fordulat következett be az eltűnt villanyszerelők ügyében. Az egy éve előzetes letartóztatásban ülő É. Imrét most úgy tűnik, kiengedik. Felesége finom ételekkel várja haza, ám az áldozatok családjai nem örülnek. 

Hetedik éve zajlik a háború, amit egyetlen szóért vívnak

Archívum2019.04.08, 19:26

A világ legnagyobb online kereskedelmi cége és nyolc dél-amerikai ország áll szemben egymással abban a csatározásban, amelyet egyetlen kifejezésért vívnak – írja a BBC. A kérdés az, meg tudnak-e egyezni a felek az „amazon” szócska internetes tartománynévként való használatában, úgy, hogy mind a vállalat, mind az országok nyomós érvekkel próbálják kiharcolni a maguk igazát.

Bűnösnek találta a bíróság Kökény Attilát, vesztegetés a vád

Archívum2019.04.06, 10:56

Első fokon bűnösnek találta a bíróság Kökény Attilát hivatali vesztegetés ügyében.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a West-Balkán volt tulajdonosa

Archívum2019.04.04, 17:21

A strasbourgi bíróság elutasította a West-Balkán egyik volt tulajdonosának beadványát.

Őrület, hogy miért perelték be ezeket a sztárokat: Beyoncét és Kim Kardashiant is bíróság elé citálták

Archívum2019.03.29, 17:42

A legtöbb ember irigyli a sztárok fényűző életmódját és végtelen pénzét. Ugyan utóbbi sok problémára megoldást jelenthet, mindentől nem menti meg őket, ahogy a reflektorfényben leélt életnek sem csak pozitív hozadéka van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi lista, amelyen összeszedtük, milyen őrült dolgok miatt pereltek már be hírességeket.

A temetőben fogott fegyvert ismerősére a hosszúpályi férfi

Archívum2019.03.29, 13:09

A hosszúpályi férfi szerint pár évvel ezelőtt pénzt adott kölcsön az ismerősének, aki ezt nem fizette vissza, ezért egy fegyverrel támadt rá a temetőben.

Péniszével bizonyította a bíróságon, hogy nem ő ölte meg a feleségét

Archívum2019.03.28, 15:18

Februárban az ágyában találtak holtan egy 23 éves nőt Indonéziában. Kiderült, hogy egy epilepsziás rohamba halt bele. A szomszédokban viszont felmerült, hogy a férje ölhette meg szex közben a nejét, méghozzá a péniszével.

Kétmilliárdot csalt és sikkasztott az ebesi bróker

Archívum2019.03.28, 12:09

Beismerte bűnösségét az ebesi brókerként elhíresült K. S., aki 559 embertől csaknem kétmilliárd forintot csalt ki 2011 és 2013 között. 

Nem férhet az ötmilliójához Szögi Lajos gyilkosa

Archívum2019.03.27, 11:57

Szögi Lajos a gyerekeivel autózott Olaszliszkán 2006-ban, amikor egy kislány eléjük ugrott. A tanár elsodorta, majd kiszállt az autóból, hogy megnézze, hogy van. Ekkor jelentek meg a kislány rokonai, akik halálra verték a férfit, a gyerekei pedig végignézték a kocsiból. Az egyik gyilkos pert nyert az állammal szemben a rossz börtönkörülmények miatt, amiért 5 millió forintot kapott. Korábban úgy tudtuk, hogy ezzel az összeggel nem kell törlesztenie a Szögi családnak megítélt több mint 40 milliós kártérítést, de most kiderült, hogy a végrehajtó zárolta az összeget – írja a Bors.

Döntött a bíróság VV Fanni feltételezett gyilkosáról

Archívum2019.03.26, 18:42

A volt valóságshow-szereplő Novozánszki Fanni másfél éve tűnt el, a gyanú szerint B. László meggyilkolta. A nő holttestét azóta nem sikerült megtalálnia a rendőrségnek, pedig már mindenhol keresték. A bíróságon ma arról döntöttek, hogy a férfi marad letartóztatásban, vagy esetleg házi őrizetbe kerül – írja a Bors.

Mégsem fogolyszökés történt a budapesti bíróságon

Archívum2019.03.26, 18:51

Korábban úgy tudtuk, hogy egy fogoly megszökött a a Pesti Központi Kerületi Bíróságról, meilőtt elítélhették volna. Azonban a rendőrség szerint a férfi nem követett bűncselekményt azzal, hogy elment a bíróságról. 

Spanyolországban és Olaszországban is gyilkolt egy szabadkai férfi

Archívum2019.03.25, 20:31

Bűnösnek találta kettős gyilkosság elkövetésében, és távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte hétfőn egy olaszországi bíróság a jelenleg Spanyolországban fogva tartott Norbert Fehert. A gyanú szerint a férfi Spanyolországban megölt három embert, köztük két rendőrt.

Négy férfi akart megerőszakolni egy nőt a Népligetben

Archívum2019.03.25, 20:00

Egy részeg, külföldi nőt azért vett fel az autójával négy férfi Budapesten, hogy később szexeljenek vele. Az egyikük megerőszakolta a nőt a X. kerületben, a többiek már nem tudták, mert a nő akkor már mozogni sem tudott. A négy férfit első fokon elítélte a bíróság.

Újra kezdetét vette Galambos Lajos büntetőpere

Archívum2019.03.25, 11:17

Újra kezdetét vette Galambos Lajos büntetőpere.

Tavaly jelentősen csökkent a két éven túli bírósági ügyek száma Fejérben

Archívum2019.03.24, 08:13

A Fejér megyei bíróságok 2018-ban kiemelt figyelmet szenteltek a két éven túli ügyek számának csökkentésére. A Székesfehérvári Törvényszéken az összesen folyamatban maradt 3879 peres ügy hét százaléka két éven túli, a járásbíróságokon tavaly a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma büntető ügyszakban 36,5 százalékkal, polgári ügyszakban 10,8 százalékkal csökkent.

Nem engedik szabadon Magda Marinkót

Archívum2019.03.21, 17:36

A halálosztó néven is ismert Magda Marinkót többek között előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Legkorábban 25 év után kerülhetne feltételesen szabadlábra. Ezt Marinko és a védője kérelmezte is, viszont a bíróság elutasította, mivel az indoklás szerint nem bánta meg a gyilkosságokat. Két év múlva, 2021-ben tárgyalják újra az ügyet – írja a Bors.

Január óta bírságolhatók a hanyag vagy csaló felszámolók

Archívum2019.03.20, 16:35

Biztos sokan hallottak már a felszámolás alatt jó áron elkelt ingatlanokról, a felszámoló által „elköltségelt" céges pénzekről, áron alul elkelt tárgyi eszközökről. Az új szabályozás bírságolhatóvá teszi a felszámolókat.

Semmi sem veszélyezteti a bírák függetlenségét

Archívum2019.03.18, 09:12

Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint az önálló közigazgatási testület a jogvédelmet erősíti.  A Velencei Bizottság kiegyensúlyozott, a magyar kormány céljait és erőfeszítéseit is értékelő jelentést fogadott el a közigazgatási bíróságok önállósulásáról – írta a Magyar Nemzet.

Rettegésben tartotta szomszédait a rasszista, debreceni nő

Archívum2019.03.14, 16:16

Egy debreceni nő rendszeresen, engedély nélkül átjárt a szomszédjához, ahol szidta és többször meg is ütötte az ott élő kislányt a roma származása miatt.